Szerbusztok! Ritkán járok ugyan erre, de most bele is szólok.
Borcsamama, gratulálok a kisunokához, elhiszem, hogy nagy öröm a fiúk után a kislány. Sok örömöt kívánok hozzá. Most aztán lehet lányos dolgokat varrogatni. :-))
És természetesen a "gyöngyszem"-hez is.
És ha már itt vagyok, kicsit mutogatok is, kezdőként ezeket hoztam össze mostanában.
A kép kicsit csalóka, ez csak egy neszeszer méret.
Elég sokszor benézek ide, igaz mostanában csak ritkán írok. Ennek igazán örömteli oka is van, egy gyönyörűséges hajasbaba, aki már öt hetes, aranyos jó kislány, igen három fiú unoka után így kiemelve. Szóval van boldogság ezerrel.
Éva, köszönöm hogy feltetted ide a linket, lehet hogy nem kellett volna, én nem akartam sem reklámozni, sem fényezni magam. Eszembe nem jutott volna megírni azt a bemutatkozást ha nem kérnek meg rá, ezt le is írtam két mondatban, de sajnos az a két mondat véletlenül valahogy kimaradt a bemutatkozásomból.
Üsse kő! - ha már így alakult, akkor itt is köszönöm a lehetőséget!
Arra gondoltam, hogy a mosónők régen nagyon erős lúgban áztatták, sőt főzték a ruhát. Nem lehet, hogy ezzel fogták meg, és vették ki belőle, széttárva a kampók aztán elengedték a ruhát. Nagyanyám erre egy nagy facsipeszt használt, de erre tán el tudnám képzelni.
Csak ezzel a piros nyillal mutatott kis lemezke tologatásával működik, másképpen nem. Egyébként nem kényelmetlen a működtetése, hüvelykujjal könnyedén előrecsúsztatható a lemezke, amikor a kampók összezáródnak. Vagy visszahúzva szétnyílnak.
Gasztronómiai célú felhasználása azért nem valószínű, mert nikkelezve vagy krómozva sosem volt, annak nyoma maradt volna. De semmi nyoma.
Én úgy látom, ez a szerkezet felfüggesztve használatos, ráadásul úgy, hogy hozzányomva az edény (?) aljához szétnyílik, felemeléskor pedig a sok tüske kivesz valamit valamiből...)))
Ha meglesz az igazolt megfejtés, egészen biztos hogy elmondom nektek. Jó látni, hogy van bennetek (is) egy egészséges kíváncsiság.
Egyébként sok embert megkérdeztem már, volt olyan aki határozottan virágcsokor tartónak gondolta. Volt aki spagetti-tészta kiszedőnek. Sántít mindegyik. A többi tippel benneteket nem is akarlak terhelni, de ha előkerül a megfejtése, azt elmondom. Köszi az érdeklődést, üdv!
Én feladtam. Lehetségesnek tartom, hogy egy nagyobb eszköz része volt, ebbe volt beépítve, és a végén levő hurokfélét -ha kellett- megfogva nyitotta-zárta aki használta. Aki kitalálja azért adja közre a megfejtést. :)
Megfogni vele valamit lehet.... Ha olyan a tárgy, akár 3 db tüske is elég tud lenni a megfogáshoz, nem kell ilyen sok. De ilyen sok tüske megfogáshoz szükségtelen - ez vezetett arra a feltételezésre, hogy talán valamilyen kézimunkázáshoz való.
A forró víz is "ellenvéleményes". Mert ezzel közel kell menni a forró gőzhöz.
A tojás: Mire a tojást megfogná, a lemeztárcsa ki is lökné a tüskék közül.
Maplesyrup! Abban bízom, hogy egyszer lesz valakinek olyan cseresznyéje (szerencséje), hogy rátalál véletlenül a tökéletes megfejtésre. Mint pár éve te a kézimunkázós tárcsára. (Egyébként közös ismerősünk Mcsaba árulja a sajátját még mindig. Mutassak képet róla?)
Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok Zsuzsis akármit varrni (gyk. soha se mondd, hogy soha :-)) ), de ez volt a megrendelő kifejezett kérése.
"Szakmailag" nem egy nagy durranás, de a közelmúltban hiányolták többen is az új dolgok mutogatását a Facebook és a blogok megléte miatt, úgyhogy megteszem, amit megkövetel a haza. :-)
Ebben a melegben most arra gondoltam, hogy valamit felmarkoltak vele és felakasztották száradni. Valami sztenderd méretű dolgot. Valami, amihez több kell egy sima kampónál.
No ezt simán meg tudtam volna mondani, mert volt ilyenem, a hímzőrámához hasonlóan lehetett használni.- A rúgós résszel kellett rászorítani amit hímeztünk. A lábacskákat visszahajtogatva biztosította a stabilitást.