Elkártyáztam a gyenge szívem.
Suhogasd le a szoknyád, Hajnal!
Pálinkát lehelek rád szelíden,
Megháglak nehezen, halkan.
Jöjj, Oroszország, vodka-világ,
Nevetés nékem a véred,
Pincefehérek a volgai fák,
Tejszínű szűz ez az élet.
Lehajtom fejem, és úgy zokogok,
Haloványul bennem a bánat.
Veretik körülöttem az ősi dobot,
Szaladok, Hajnal, utánad.
Ez a csontpufogás, ez a hanti rege
Hitemet hirdeti híven.
Kataton bálvány, légy fekete,
Én elkártyáztam a szívem.
(nem tudom, ki írta, Jeszenyin viszont 27 évesen lett öngyilkos - ez egy jó életkor a halálra, Joplin, Hendrix, Morrison...)
Na, próbáltam erre a Kipling-versre egy műfordítást is kalapálni. Lehetne jobb is, nem Weöressel akarok versengeni, verset meg nemigen szoktam írni, de ma van a költészet napja, gondoltam, nosza.
Vadászszerencséd ma mily kegyes?
Testvér, fáztam s hosszú volt a les. Hol a préda, s hogy ejtetted el?
Testvér, az még sértetlen legel. És erőd, mely büszkeséget ad?
Testvér, horpaszom majd' beszakad. Hova futsz ily lélekszakadva?
Testvér, meghalni barlangomba.
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd – közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Mi az? kérdezte vénrigó
Tavasz-felelt a Nap
Megjött?-kérdezte vénrigó
Meg ám -felelt a Nap
Szeretsz? -kérdezte vénrigó
Szeretlek -szólt a Nap
Akkor hát szép lesz a világ?
Még szebb és boldogabb!
Csináltam egy nagyon-nagyon szabad fordítást a Te nyersedből. Tudom, nem szöveghű, inkább csak a saját érzéseim...
Vadász! Mi volt bátor vadászatod éjén?
Testvérem! Csak a hideg les, mint a kés.
S a zsákmány, melyet űztél?
Testvérem! Szabadságát fújja a szél.
S az erdő sötét, büszke magánya?
Testvérem! Oldalam dőlt a horpadt fáknak.
S most hová rohansz oly sietve?
Testvérem! Odúmba, a halált várni merengve.
kikerestem a könyvből (bár a Te fordításod is nagyon jó! :o) )
„Jól vadásztál? Mondd el nekem!"
„Testvér, hideg volt a lesen."
„Hol van, melyet űztél, a vad?"
„Testvér, a sűrűben szalad."
„Hát büszkeséged merre van?"
„Testvér, behorpad oldalam."
„Szélsebességed elhagyott?"
„Testvér, odúmban meghalok."
Nem baj, ha nem magyar? Biztos van fordítása, de azt nem ismerem...
What of the hunting, hunter bold?
Brother, the watch was long and cold. What of the quarry ye went to kill?
Brother, he crops in the jungle still. Where is the power that made your pride?
Brother, it ebbs from my flank and side. Where is the haste that ye hurry by?
Brother, I go to my lair to die.
(egy igen nyers fordítás - öt perc alatt nem igen lehetne jót műfordítani, így meg sem kíséreltem, csak hogy az angolul nem tudók is megértsék, miről szól:
Hogy ment a vadászat, bátor vadász?
Testvér, hosszú és hideg volt a les. Mi van a zsákmánnyal, amire mentél?
Testvér, még mindig a dzsungelben legel. Hol az erő, mely a büszkeséged adta?
Testvér, fogy a horpaszomból és az oldalamból. Hova ez a nagy sietség, amivel elrohansz?
Testvér, a vackomra megyek megdögleni.
Kipling: A dzsungel könyve, a Tigris! Tigris! fejezet bevezetése. Kicsit depis, de nekem szinte mindig bejön.)
Csöpp kezedet én is nézném,
Húnyt szemmel bársonynak vélném,
Megfognám följebb, ahol puha,
S kitapogatnám van e rajtad ruha:))))))
De nem is kéne tapogatni,
Arcomon vélem forróságát hatni!
A forróság végig árad testemen,
Mondod, most már leshetem:)))
Öled mágnesként vonz,
Mindened szerelmet oszt................................:)))))))
"Egy futó pillantásod tágra nyit,
már magamra zárultam, mint az ujjak,
de Tőled önként bomlanak ki szirmaim,
mint tavasz titokteli érintésére a rózsa.
Mily hatalommal zársz-nyitsz, nem tudom:
de van valami bennem, ami érti,
szemednek hangja mélyebb, mint a rózsa,
és senkinek, még az esőnek sincs
ily csöpp keze."
Edward Estlin Cummings: (Hát a címe most nem jut eszembe)
"Már az is elég, hogy a világ egyrésze folyton az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz?"
Örkény: Tóték
(Igaz, ez nem vers, bocs.)
„Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik.Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok.Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényelnél.Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletember szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De Neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak….
-Hogy-hogy?
-Mert én ott lakom valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken:ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül Neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
-S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből…és a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: ” Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek! „ Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz…
És nevetett újra.
-Mintha csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem…. „
