Sose nyílik ki a rózsa,
sose nyílik ki a nyár,
én a szerelem adósa
vagyok három éve már.
Mondtam is a cinegének,
hogy szálljon el haza már,
sose szólal meg az ének,
sose nyílik ki a nyár.
De a cinege csak engem
figyel hosszan, feketén,
míg halálos szerelemben
az övé nem leszek én.
Gyurkovics Tibor: Rózsa
**********************************
Egy vénember azon mulat:
egészben nyeli a nyulat.
Eszi nyakló nélkül,
arca belekékül;
egyre nehezebben mulat.
Edward Lear
*********************************
Nagynéni beesett a kútba,
szegényke nem jött sose vissza.
Azóta a kútunk vizét,
hogy meg ne érezzük az ízét,
mindenki kétszer-szűrve issza.
Ismeretlen amerikai szerző
*************************************
Sáros, havas künn a hegyoldal,
egy vándor megy az éjen által,
a szíve telistele gonddal,
és a cipője tele lábbal.
A halánték deres immár,
a haj őszül koponyámon,
fiatalságom elillant,
feketéllnek fogaim már.
Oda van múltam, az édes,
rövid és csúf, ami jön még,
remegek már a haláltól,
hisz a Hádészban a szöglet
ami rám vár hideg és szűk,
a lejárat is ijesztő,
s aki egyszer lemegy az már
soha fel nem jön a fényre.
De jó! Köszi.
Én csak a Zabhegyező magyar verziójából emlékeztem rá.
Eredetiben még nem volt hozzá szerencsém.
De ezt a verset angolul könnyebb megtalálni, mint magyarul, olyan gyér a Burns-versek magyar kiadása.
Ha már tegnap megemlékeztünk a költészet napjáról, emlékezzünk meg ma az űrhajózáséról is, Jurij Gagarin elvtársunk ma 40 éve repülte körbe a Földet zűrhajójával.
Ennek örömére egy kedves vers az űrhajózásról, bár dalszöveg valójában és Tyereskováról szól, de Gagarinról és verset nem találtam.
Száll az űrhajó
Sötét az éj Bajkonúrban,
Az űrhajó már készen áll,
Örül holnap a béketábor,
Ha az első nő az égbe száll.
Száll, száll, száll az űrhajó,
Száll, száll, űrutazni jó!
Forog a radar és dübörög a gép,
Itt van az óra és közel az ég.
Gagarin felizgul Bajkonúrban
A férfiak álla a földig ér!
Száll, száll, száll az űrhajó,
Száll, száll, űrutazni jó!
Jobbra egy műhold és balra egy Szputnyik
A Lajka kutya integet,
Az égből is rátok gondolok,
Ti dolgozó munkás emberek!
Száll, száll, száll az űrhajó,
Száll, száll, űrutazni jó!
Nem kell a vodka és nem kell a szesz,
A súlytalanságtól lebegsz.
Bizalmat kaptam most a párttól,
Ha lezuhanok, majd Hruscsov ápol.
Száll, száll, száll az űrhajó,
Száll, száll, űrutazni jó!
Van itt valaki? Ki kopog?
Én vagyok - mondta Findley.
Takarodj! Senki nem hívott.
Ugyan már - mondta Findley.
Lopni indultál? Mit csinálsz?
Megsúgom - mondta Findley.
Valami rosszban sántikálsz.
Nem rossz az - mondt Findley.
Ha most kinyílna ez a zár,
Bár nyílna - mondta Findley.
Nem alhatnék el újra már.
Nem bizony - mondta Findley.
Ha benn volnál, szobámban, itt,
Bár volnék - mondta Findley.
Itt rostokolnál hajnalig.
Hát persze - mondta Findley.
Ha itt maradsz ma éjszaka,
Maradok - mondta Findley,
Vigyázz, hogy épen juss haza.
Vigyázok - mondta Findley,
S bármi essék is idebenn,
Hadd essék - mondta Findley,
Mindhalálig titok legyen.
Titok lesz - mondta Findley.
Ha József Attila, akkor nekem mindig ez a vers jut az eszembe először, bár most tavasz van, talán éppen azért. És olyan jó ritmusosan lehet mondogatni:
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad,
illan a könnyű derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
Látod, mennyire félve-ocsúdva szeretlek Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést te leoldtad, újra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny bájú verőfény,
és beleborzongok, látván hogy nélküled éltem.
Elkártyáztam a gyenge szívem.
Suhogasd le a szoknyád, Hajnal!
Pálinkát lehelek rád szelíden,
Megháglak nehezen, halkan.
Jöjj, Oroszország, vodka-világ,
Nevetés nékem a véred,
Pincefehérek a volgai fák,
Tejszínű szűz ez az élet.
Lehajtom fejem, és úgy zokogok,
Haloványul bennem a bánat.
Veretik körülöttem az ősi dobot,
Szaladok, Hajnal, utánad.
Ez a csontpufogás, ez a hanti rege
Hitemet hirdeti híven.
Kataton bálvány, légy fekete,
Én elkártyáztam a szívem.
(nem tudom, ki írta, Jeszenyin viszont 27 évesen lett öngyilkos - ez egy jó életkor a halálra, Joplin, Hendrix, Morrison...)
Na, próbáltam erre a Kipling-versre egy műfordítást is kalapálni. Lehetne jobb is, nem Weöressel akarok versengeni, verset meg nemigen szoktam írni, de ma van a költészet napja, gondoltam, nosza.
Vadászszerencséd ma mily kegyes?
Testvér, fáztam s hosszú volt a les. Hol a préda, s hogy ejtetted el?
Testvér, az még sértetlen legel. És erőd, mely büszkeséget ad?
Testvér, horpaszom majd' beszakad. Hova futsz ily lélekszakadva?
Testvér, meghalni barlangomba.
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd – közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
