Hát, ha cenzúra nem is volt, öncenzúra mindenképpen!
Nemzeti Sport, 1944. szeptember 19-i szám.
Miért maradt el a Csepel-SzMÁV és a KAC-Újpest mérkőzés
Az Újpest nem tudott leutazni Kolozsvárra, a Szolnok másodszor már nem indult útnak Csepelre.
Ismeretes, hogy vasárnap délután a zavaró körülmények miatt két bajnoki mérkőzés maradt el az NBI-ben: a Kolozsvár-Újpest és a Csepel-Szolnok találkozó.
Hétfőn délig még semmi biztosat sem lehetett tudni a két mérkőzés sorsáról. Hétfőn délután aztán távbeszélőn tudtunk összeköttetést kapni Soóky Imrével és Kozák Istvánnal, a Szolnoki MÁV ügyvezető elnökével, illetve főtitkárával. Soóky Imre ezeket mondta a Szolnok - Csepel mérkőzésről:
- Szombaton a közbejött akadályok miatt a már útnak indult csapatnak vissza kellett térnie Szolnokra, vasárnap pedig csak estére értünk volna fel Budapestre. Hétfőn ismét nem utazhattunk fel s most a szövetség döntését várjuk, hogy mikor játsszuk le az elmaradt mérkőzést.
Az Újpestnek Szolnokon keresztül kellett volna elutaznia Kolozsvárra, a KAC elleni bajnoki mérkőzésre.
- A lila-fehérek nem tudtak tovább menni - közölte velünk Kozák főtitkár -, s vasárnapra virradó hajnalban visszafordultak Budapestre, így a Kolozsvár-Újpest mérkőzésre nem kerülhetett sor.
Itt a címet elolvasva arra gondolna az ember, hogy megtudja, miért is maradt el ez a két meccs. Aztán a cikkből kiderült, hogy az újságíró mégsem írja le, hogy (valószínűleg) légiriadó volt...
Lehet, hogy ezt nem Kolozsváry-Borcsáék cenzúrázták, de mindenesetre elég egyértelmű, hogy kerülgetik az akadályok és zavaró körülmények részletezését...
Ez mondjuk furcsa, mert azért annyira nem emlegetik a spanyol futballt a két világháború között a magyarral, csehszlovákkal, osztrákkal egys szinten...
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy három, négy ,öt ,10-15-20 fős csapat portyázik szanaszét, lehet a nagy dolgok akkor történtek, miközben a tömeg nagyrésze békésen vár a 3-as villamosra és nem történik semmi. Melyik könyvtárban lehet erről olvasni?
Hát épp ez az. 45 előtt volt több sportlap, eltérő politikia beállítottságú lapok, és a sportról elég szabadon lehetett írni (én cenzúrázott részekkel - amikor még nyilvánvaló volt, hol húztak ki valamit - sporthírek között nem is igen találkoztam). Maradnak a szurkolói beszámolók (de a viszonylag hiteles képhez jó sok interjút kellene csinálni), rendőri jelentések (ha egyáltalán fennmaradtak és hozzáférhetők). De a balhékon túl egy csomó érdekes dolog lenne, ám tartok tőle, hogy normális forrásokat nehéz lenne találni. Néha kacérkodom az ötlettel, de szerintem nem igazán fogom átlépni a 44-es határvonalat.
A spanyoloknál még az a furcsa, hogy a britek, dél-amerikaiaik és közép-európaiak mellett már a húszas években is ott volt a legfejlettebb futballkultúra. Ez csak azért érdekes, mert máshol mindnütt ott állt a fejlődés hátterében a nemzetek közötti rivalizálás, ami a labdarúgás fejlődésének egyik legfontosabb hajtóereje. Náluk viszont ilyen nem volt. Esetleg a spanyol-katalán-baszk rivalizálás volt a háttérben? Nekem egy talány a spanyol futball...
Mit lehet róla írni, az újságíró még telefon vonalra vár a stadionban, amikor már vége is volt. Vegyünk csak egy akkori normál helyzetet.
Mondjuk a régi Dózsa-pálya óra alatti állóhelyéről meccs végén hazaindul a Fradi -tábor, 3-4 ezer ember. Az eleje odaér a Baross sarokra és kikap a már ott lévő dózsásoktól. Kiér a tábor közepe, szétüt Újpesten, mindenki rohan. Mire a vége odaér már csak azt látja, hogy nincs semmi történet, tele az utca rendőrökkel. Akkor most melyik könyvtárban találjátok meg a sztorit?
Pl. a Clasificacion historica alatt ki lehet választani valamelyik csapatot, majd fel van sorolva minden szezonjuk, a szezonra klikkelve pedig kiderül, hogy abban az évben kik játszottak náluk, milyen statisztikákkal. Sőt, a játékos nevére klikkelve születési dátumokat, további csapatok neveit is megkapjuk. Nem rossz...
Ez egy jó kérdés, el is felejtettem, hogy ők ekkoriban háborúztak :D Vagy legalábbis a futballal kapcsolatban sohasem jutott eszembe!
Egyébként ezt találtam róla:
Civil War The seasons 1936/37 to 1938/39 were cancelled due to Civil War. Only a cup final
was played between regional champions at the end of 1938/39.
Cup Final 1939:
25/06/1939 in Barcelona, Estadio de Montjuic: Sevilla FC - Racing de Ferrol 6-2
Referee: Arribas. First Cup played under the name of Copa del Generalísimo
and awarded as property to Sevilla FC by a special concession of General Franco.
Azért köztünk van egy különbség, mi azért vagyunk másodosztályúak,mert a zsidó magyar futball törvénytelenül kizárt minket. Ti meg hol kiestetek magatoktól, hol Hatvan meccset vettetek az NBI-ért.
Azt kellene megtudni, hogy ez mit jelent: "Tras disolverse la selección de Euzkadi, Regueiro decidió asentarse en México tras un breve periodo en el Racing de París."
A Nemzeti Sport szerint 37 nyarán szerződött a Racinghoz. A wikipéda nem ír arról, hogy hol volt 36-38 között.
A lényeg nagy vonalakban. Az újpesti szurkolók egy dugig megtelt különvonattal érkeztek Debrecenbe, kb. 1000 fővel. A lilák a vendégkispad mögött helyezkedtek el a stadionon belül.
A II. félidőben, az 58. percben egy első bajnokiját játszó 19 éves újpesti hátvéd, Schumann-Sólyom János kicsit keményebben szerelt egy debreceni játékost a hazai kispad közelében. Ezt a debreceniek zokon vették, és a kispadon ülő (!) egyik játékos odarohant és belerúgott az újpesti focistába. Perszei a két csapat játékosai egyből összeálltak, lökdösődni kezdtek, és mintegy 20 debreceni szurkoló is bemászott a pályára. Ez a liláknak nem tetszett, mintegy 35-40 főnyi vendégszurkoló is bemászott, majd rendetraktak a debreceniek soraiban, jól elverték a hajdúságiakat. (hja, az újpestiek melós, vagány suhancok voltak, a debreceniek meg puhány cívisek :D ) Aztán mindenki visszament a helyére, de addigra kiderült, hogy a zűrzavar közepén a játékvezető lefújta a meccset. Az, hogy a meccs után egy debreceni játékost két meccsre eltiltottak, szerintem elég jó bizonyíték arra, hogy tényleg így történhetett a dolog. A (minden meccsen) jelenlévő, máskor olyan brutális civilruhás rendőrök állítólag azért nem avatkoztak közbe, mert tudták, hogy valahogy haza kell juttatni az újpestieket, és a vonaton is bármi történhet velük... persze a következő napokban a főkolomposokat bevitték, jól elverték az örsön, majd mehettek a dolgukra...
Kb. ennyi a sztori. Tényleg hihetetlen, hogy a Rákosi rendszerben szurkolói balhé legyen, ráadásul a pályán... de ezt a már általam sokszor idézett jegyzőkönyvön kívül ez az interjú is bizonyítja: http://www.violaveterani.hu/index.php?name=news&id=872
(Az 1949-es dátum viszont tévedés, egyértelműen 1950-ben történt)
Ide nem tudnád leírni? (elfogulatlanul persze:)) Amit eddig írtál arról a meccsről, az nagyon érdekes, gondolom, nem sok meccsen volt balhé a Rákosi-korszakban. Talán olyanok is olvassák itt, akik maguk is hozzá tudnak tenni valamit. Vagy ha lenne több szemtanú, én szívesen utánajárnék az ügynek, és meg is írhatom - ha tényleg érdekes. Bár ez úgy lenne érdekes, ha kiderülne, mit kezdett az üggyel a rendőrség.
A Magyarság foglalkozott a Szeder-Barcelona ügylettel. Például abban a cikkben, amire nemrég hivatkoztam (Herzog, Cseh Matyi, stb.) A cikk szerint tényleg volt Szeder a Barcelona játékosa, de nagyon rövid ideig.
Magyarság 1939. 01. 21. A dél-amerikai játékoscsábítás mögött – a lap szerint – Herzog Edvin és Fábián Pál áll. „Fábián Pál neve először akkor vált híressé, amikor évekkel ezelőtt a soroksári Szedert »kiárusította«. Az FC Barcelona volt a vevő, 18.000 pengőért. A vételárból Szeder 500 pengőt (!), a Soroksár mint eladó 3500 pengőt, Fábián pedig 14.000 pengőt tett zsebre. Két hónap múltán Szedert mint használhatatlan »árut« menesztette a Barcelona, s Fábián, aki akkor tréneri állást töltött be a romantikus Spanyolhonban, hanyatthomlok menekült a botrány és a következmények elől. Párisban ütötte fel tanyáját s néhány év alatt körülbelül húsz élvonalbeli játékost szipkázott ki Franciaországba az akkor még Budapesten tartózkodó Herzog Edvin segítségével.”
Ezért "büntetésből" elárulom, hogy tegnap beszéltem egy emberrel, aki ott volt az 1950-es Loki-Újpest balhén, és elmesélte az egészet. Akkor volt 9 éves, apukájával mentek a meccsre. Majd megírom és elküldöm :D