Ami számomra tanulságos (bár nem túl meglepő a 400D képei után), hogy a közepes minőségű negatívok felbontását kezdi feszegetni, esetenként átlépni ez a 12 megás APS-C ézékelő. A messzi háttérben lévő táj kezd olyan filmszerű lenni, persze ha az objektívnek egy szerencsés négyzet mm-jén járunk...
Már közel tíz éve Nikonoztam filmessel, amikor először került kezembe egy Canon F1n gép. Megállapítottam, hogy semmivel se rosszabb, mint az én F3HP gépem. Ugyanez érvényes volt az objektívekre is. Ettől még persze nem cseréltem rendszert, de nem is esett nehezemre elismerni, hogy a másik is jó.
De volt előzőleg Pentaxom is és csodák csodája: az is jó volt. Még az OLY OM1n-t is megkóstoltam!:) Mit tesz isten, az is szépen dolgozott.
Ezért állok értetlenül az itteni ellenségeskedés előtt, mert ennek értelme aztán nincs - semmi.
Hogy mi volt 3 éve a fórumon, azt tényleg nem tudom. Én bejárok a Nikon topikokba is, senki nem piszkál érte (a Canonosok se!), elvagyunk szépen.
Robotnak se azért írtam délelőtt, mert valami bajom lenne vele, sőt... Csak egy idő után megúnom, ha méltatlanságot tapasztalok. Most éppen neki címeztem a hsz-t, pedig nem tehetett semmiről, én hibáztam az iránnyal.
A te fricskáidat jól kezeli mindenki, tudják hogy téged nem lehet komolyan venni! :-))
Az hogy hogyan néz ki egy váz az ízlés dolga az hogy mennyire felhasználóbarát az már nem. Az is igaz hogy nem egyformán jók vagy rosszak a gépek de ettől még mindenki másért szereti a saját döntése alapján választott gépet. Közrejátszik a választásban a sznobizmus is, ez is olyan mint a Mercedes, ott van pld. a Vito mindenki meghajol előtte mert Mercedes embléma van rajta pedig a világ egyik legrosszabb kistehergépkocsija, ez van.
Ma, 2007-ben gyakorlatilag NINCS olyan dslr, amivel ne lehetne technikailag kifogástala, díjnyertes, falra való, vállalható, stb. képet készíteni.
Mindegyikben van gyors fókusz, pontos fénymérés, nagy felbontás meg valami plusz, ami a többiben nincs.
A választást első sorban a megszokás és emocionális tényezők befolyásolják. Tetszik/nem tetszik, milyen érzés kézbe venni, stb. Nekem a Nikon jön be legjobban, de volt pár Canonom is és a képek nem a gépeken múltak. :-)
Én is tudok mondani olyan szolgáltatásbeli (ha úgy tetszik kényelmi) pluszt, ami bár mindenkinél így volna, de nem amiatt dönt senki:
A Canonnál az expozíciós skálán a negatív-pozitív irány balról jobbra van jelölve:
( -,0,+ )
A Nikonnál ugyanez fordítva van ami nekem állati zavaró: ( +,0,- )