Keresés

Bravó!
Az az érdekes benne, hogy elsőre én is Ady-ra tippeltem volna. Csak hogy Arany ezt a verset évtizedekkel a nagy újító Ady előtt írta!

József Attila: Ringató

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.

Arany.

Vajda János?

A vers stílusa alapján Ady-ra tippelnék, de tudom, hogy nem ő irta, sőt, azt is tudom, kié:)))

Ott szabad a lég köröttem, -
S néha-néha egy szivárvány
Mosolyog rám, megtörötten
Képzeletem óceánján.

További tippek?:))))

"El, el a bizonytalanba!
Rengj, hajóm, szabad hullámon.
És ne tudjam, így rohanva,
Meddig `halál`, meddig `álom`!"

A vers stílusa alapján meg tudja valaki tippelni a szerzőt?

Igen, igazad van.:) Csak arra már nem emlékeztem.
*******************************

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szorítsd magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, ítélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem bírom tovább.

Én nem kívántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

Pilinszky: Tilos csillagon
(ha már szerepelt, akkor bocs, de nem láttam azt hiszem)

Noémi,
az idézett szép részlet a Töredékek-ben található.

(Ha elhagysz, mint az ég alján a nap,
mit is tehetnék, hogy ne szánjanak

ki fogná föl szivével énekem,
ha te sem érzed, hogy ki vagy nekem)

Pilinszky János: KZ-oratórium (részlet)

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

dehogy :)
de sőt, télleg kösz ;D

De nem vagy sértődős az ilyesmire, ugye?
Szívesen máskor is.:))

Úgy döntöttem, ezt a verset, hogy kerek legyen a világ.:))

A borzasztó szégyen

Aztán borzasztóan szégyeltem magam.
ÉG s föld kiürűlt, és vigasztalan
józanság töltött el és fájdalom.
Mintha kő ütött volna homlokon,
úgy ébredtem...Órás és ékszerész:
hát ennyi volt csak, ennyi az egész?
Százszor elolvastam a betüket,
jártam fel-alá, minden üzletet
megnéztem, táblát: hátha...De sehol
semmi különös!...Világ s élet oly
szomorú lett: rettenetes pofont
adott az az I, s fölötte a pont,
ami hiányzott a szó közepén.
Egyszerre fáradt lettem és szegény,
és nagyon megijedtem: - Istenem,
milyen könnyű tévedni!...Debrecen
kicsúfolt!...TEstem-lelkem zokogott:
MÉrt hagytuk el Balassagyarmatot?!

Szabó Lőrinc: Debrecenben

Cók-mókkal rakva, félve s boldogan
vitt, nyolcéves fiút elsõ utam
Debrecen fõutcáján. Mindenütt
Legendát vártam, hajdúkat s velük
törököket, tûzvészt, gályarabot,
s hogy jön Kossuth, s megint beszélni fog
és de-tro-ni-zál... Azt hittem, csupa
hõs vesz körül... Kisvonat mozdonya
püfögött fel s alá, mesebeli
guruló vaskocka s kocsijai:
micsoda játék!... S vágy való között
egyszer csak átléptem a küszöböt:
egy bolt felett cégtáblát láttam és
rajta hogy : "Óriás és ékszerész",
arany betûkkel.. Megnéztem megint:
Ó-R-I-Á-S?.. Az!... Istenem!...Eszerint,
gyúltam ki, itt egy Óriás lakik,
s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!

A természetes csoda c. vers ennek a gondolatnak a folytatása.......és aztán jön a szomorú valóság.....

Hatodnap

Öt napig vártasm, öt teljes napig.
Csak apa előtt mondtam valamit
a titkomról, de oly zavarosan,
hogy meg sem értett...Resteltem magam
- úgy látszik - hogy olyan avult csodák
érdekelnek, amiket meg se lát,
meg sem emlit már régi, igazi
nagyvárosi ember, debreceni.
Hatodnap aztán ott voltam megint
a Fő utcán. Ami csak mese, mind
emelt, röpített. Szárny-nyitó gyönyör
volt látni messzirõl, hogy tündököl
az arany tábla!.... S odaértem... És
elszörnyedtem: ÓRÁS és ékszerész":
ezt mondta csak a csoda-felirat.
Ki lopta el az Óriásomat?-
jajdult a szívem, szinte hangosan...
Aztán csak álltam s szégyeltem magam.

A történet folytatása: "A borzasztó szégyen" és a "Csak egy kicsit is" cimű versek.

bocsánat :(
meglehet, igen.
nem találtam a weöres-kötetben, de valamiért úgy emlékeztem... szóval köszönöm a kiigazítást :)

Bocs, de én úgy tudom, hogy ez Kányádi Sándor verse, a Két nyárfa. Nem?

Dsida Jenő: Arany és kék szavakal

Miképpen boltěves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren,-
ül roppant asztalanal,
mely könyvekkel teli
s a nagy betük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
měgnem szelěd mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökiteni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
mig ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Én sem volnék, ha nem volnál,
Ha Te hozzám nem hajolnál.
Te sem volnál, ha nem volnék,
Ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol Te,
Só vagy az én kenyerembe.
Mosoly vagy a bajuszomon,
Könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem,
Szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred,
Szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
Viharom, ki szerteszaggatsz.
Szellőd vagyok, ki simogat,
Viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, Te sem volnál,
Én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
S búvunk egymás árnyékába.

Weöres S.

Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még fel lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.

Pilinszky: Infinitívusz

KÍNZÁS ALÁ vetett a Lét
ártatlanul földre fektetett
keresztre akarja
ráfeszíteni testemet
csuklóim tűzben égnek
szemem előtt
fekete karikák táncolnak
s ekkor egy lány
hegyes vaspálcáival
még külön testembe szúr
kiszabadítom magam
fülem és szemem
ablakait fekete téglákkal
belülről befalazom
és lehajtott fejjel
elmegyek

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

József Attila: Vers

Szaggatlak, mint fergeteg az erdőt,
Zúgj és nyögj, vigyázz: ez küzdelem.
Bele ne törjél, nehogy keserű könnyem
Csorogjon majd a csonka gyökeren.

Fölszív a vágy, mint patakot a hőség
S mind mélyebbről bugyog e szerelem.
Lásd, én vigyázok, nehogy keserü könnyed
Gyüljön tengerre szilaj öleden.

Reménytelenül
Lassan, tűnődve

Az ember végül homokos
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

/József Attila/

igen, ez is József A. ( ...aki szeretni gyáva vagy )

=====

Szeretnék én is egy J.A. verset idézni. (elnézést, hogy ilyen hosszút)

József Attila
NAGYON FÁJ

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Ez is szép volt.:)

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt,
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él,
de úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy,
ölnek, ha nem ölelnek,
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők, s míg vérez
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis,
és most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt,
akit szivedbe rejtesz,
öld vagy csókold meg azt.

József Attila: Amit szivedbe rejtesz

Azt hiszem, ez is tőle van, ha mégsem, akkor bocs:

Add kezembe e zárt világ kilincsét,
könnyű kezedet - vár kinn a szabad,
gyülekező hallottaimat intsd szét,
szólj s hízelegjen körül jószavad.
Ismersz engem, kit szemed megviselt,
lehetetlen, hogy ne szeressél, kedves!
Egykor egy sejt a tengerben kikelt,
hadd jusson el már örökös öledhez!

Akkor most a Noéminek mégegy Apollinaire:

Elnéztük ott e langyos este
Az elsuhanó hattyukat
A tavon melyre keseregve
Füzek ágai hajlanak
S épp ezalatt hullt le a nap

Igazad van, bocs.Amúgy ezt az egy versét szeretem, de ezt nagyon!

Esetleg Apollónia... :-)
(a helyes írásban én sem vagyok biztos, de talán Apollinaire, mentségemre szolgáljon: nincs is a kedvenceim között)

Én is ezt akartam ideírni, Apollianer...

Aha.
És akkor a szabad vers mitől vers (se ritmus, se dallam, se rím, se időmérték nincs benne, illetve lehet, de nem kötelező), miért nem próza?
Szóval a dalszöveg a költészeten belül egy másik műfaj, nem azonos a verssel. Egyébként a legtöbb dalszövegíró erősen tiltakozik is, ha költőnek nevezik, és a szövegeit verseknek. Ismerek elég sokat (Müllerék épp nem ilyenek, ők éneklő költőknek nevezték magukat az URH-korszakban).

'Itt ülünk a BArtókban Csabán,
s lelkemben teljes a kánaán.
Mert csüngök ajkadon mint gyümölcs a fán,
s sosem lesz vége...talán.'

a Csokonait megszégyenítő mázvers szerzője bestfriend és mindig megnevettett ez a 4 sor....
:)))