Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44281

Majthényi Flóra

 

 

MOSOLY ÉS KÖNNY

 

Szép a természet, ha ég-szemében

Felmosolyg a nap meleg sugára,

S az édes mosoly derült szeméből

Tévelygve száll rózsa-ajakára.

 

És mi szép a természet könnyezve

Mintha visszavágynának szivébe

Borult szeméből a nehéz cseppek,

Halkan folynak alá kebelére.

 

De legszebb, midőn mosolyg könnyebben

Mint egy bántott gyermek, némán, búsan,

Melynek még szemében bánat gyöngye,

Ajkán a kiengesztelt mosoly van.

 

 

Magyar nőköltők [192.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44280

Majthényi Flóra

 

 

VARÁZS

 

Többé nem írok, feltevém már,

Érzés feszítse keblemet bár.

 

És meg is tartám, mit feltettem,

Némán nyugodt a lant mellettem.

 

De a hold ismét búsan feljött,

A virágoknak sóhajt küldött,

 

Ezek részt vettek érzelmében,

S harmatkönny rengett kebeleken;

 

Lepék szárnyukat leereszték,

S mindegyik ágán csendben nyugvék.

 

A csermely játszva kövicsekkel

Zenélé őket álomba el.

 

A fa is szunnyadt, és levele

A madárcsalád házfedele.

 

Ég a földet megcsókolá,

S csillagköpennyel betakará.

 

Reggel felváltá nap a holdat,

Megrázák lepék szárnyaikat,

 

A kis méhecske vígan dongván

Éppen kirepült munka után.

 

A virágok is álmosan még

Tarka fejeket felemelék.

 

A víg madarak felszálltanak,

S a tiszta légben danolának.

 

Minden hangjoknál bús szívembe

Jobban költözött az öröm be.

 

Minden zeng, örvend, s én hallgassak?

A természettel ne vigadjak?

 

Jer ismét, lantom, rég nyugodtál,

Most első dalunk hálaként száll.

 

Köszönöm, Isten, hogy teremtél,

Szívemben most csak az öröm él;

 

Mert a természet most boldogít,

S régi bánatot is meggyógyít.

 

 

Magyar nőköltők [190-191.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44279

Majthényi Flóra

 

 

DALVÁGY

 

Tudnék úgy zengeni,

Mint a bérci patak,

Mely a rengetegnek

Szirtkebléből fakad.

 

Tudnék úgy zengeni,

Miként a fa susog,

Midőn levelein

A holdsugár ragyog.

 

Tudnék úgy zengeni,

Mint a kis csalogány,

Melynek bús dalától

Felzendül a magány.

 

Tudnék úgy zengeni,

Miként esti harang,

Midőn szél szárnyain

Lebeg felénk a hang.

 

Tudnék úgy zengeni,

Mint az esőcsepp szól,

Midőn lassan folyik

Alá a magasból –

 

Oh, addig zengeném

Bűbájos dalomat,

Míg elszenderíteném

Vele fájdalmamat.

 

 

Magyar nőköltők [190.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44278

Majthényi Flóra

 

 

BÉRC ÉS RÓNA…

 

Gondolkoztam sokáig afelett,

Rónát szeressek-é, avagy hegyet?

S mindkettőben volt oly szép valami,

Hogy nem bírtam köztök választani:

 

Szebb-é, mikor az égbe vágy a föld,

Felhőbe nyúl a bérctető, a zöld

Magasba törekszik, mint gondolat,

S ajándokul nyújt friss virágokat;

 

Vagy szebb, midőn az ég a földre vágy,

Magával hozva esti csillagát,

S leszállva a zöld síkra csendesen

Körül a láthatáron megpihen.

 

 

Magyar nőköltők [188.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44277

Majthényi Flóra

 

 

SZEMERE PÁLNAK

 

Boldog vagyok, hogy megtaláltalak!

Hisz véled földerült egy új világ,

Szép, bájoló, hol lelkem otthonos,

Oly otthonos, mint völgyben a virág.

 

Úgy szállong, úgy röpül lelkem feléd,

Miként madár, mely sejtő szárnyakon

Őszkor keres távol vidékeket,

Hol a tavasz leng ifju lombokon.

 

Úgy elmerengek ajkad hangzatán,

Oly vágyva várok minden szózatot,

Lelkem felszívja szép eszméidet,

Mint napsugár a rózsaharmatot.

 

Oly jól esik szemedből egy sugár,

Melyből hozzám szelíd lelked beszél;

Mosolygásod, e szép arany rege,

Melyben jó szíved dobbanása él.

 

Te lelkesítél újra engemet

Általszárnyalni ábrándnak honát,

S szebben ragyogni láttam általad

A költészetnek tündércsillagát.

 

Találtam én ott dalvirágokat,

És most kezem neked füzért kötött,

Ha nézed, benn hű érzetet találsz

Elrejtve mélyen zöld levél között.

 

 

Magyar nőköltők [187-188.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44276

Majthényi Flóra

 

 

MI A HAZA?

 

„Édes anya, édes apa!

Mondjátok csak, mi a haza?

Tán e ház, amelyben vagyunk?

Amelyben mindnyájan lakunk:

         Ez a haza?”

 

„Nem, gyermekem, ez csak a házunk,

De amit itt körül látunk,

Merre földeink terülnek,

Merre kertjeink feküsznek:

         Ez a haza!

 

Minden, amit a szem belát,

Itt e föld, mely kenyeret ád,

E folyók tele halakkal,

E szőlőhegyek falvakkal:

         Ez a haza!

 

Amerre a hegylánc kéklik,

Merre a berek sötétlik,

Merre a róna kanyarul,

Melyre a kék ég leborul:

         Ez a haza!

 

Hol egykor őseink laktak,

Itt csatáztak, itt mulattak,

Ahol a határt ők szabták

S örökségül reánk hagyták:

         Ez a haza!

 

Ahol csontjaik porladnak

S mindig a földben maradnak,

Ahová bennünket tesznek,

Midőn egyszer eltemetnek:

         Ez a haza!

 

Ez a föld, mely drága nekünk,

Melyet legjobban szeretünk,

Ahová, bármerre járunk,

Mindig vissza-visszavágyunk:

         Ez a haza!”

 

 

Rendületlenül [513-514.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44275

Majtényi Erik

 

 

MOSOLY

 

Egy mosolyodat – észre se vetted –

a buszban, a múltkor nálam felejtetted,

de megvan, pedig szórakozottan

a jeggyel együtt majdnem eldobtam.

 

Megvan, eltettem, nem adom vissza,

közepes mosoly, tartós és tiszta,

olyan, hogy én is viselhetem még,

esetleg rá is foghatom, hogy emlék.

 

Majd kérdik tőlem, hogy hol szereztem,

csináltattam vagy készen vettem?

De én, mint akit egyéb dolgok

épp elfoglalnak, csak mosolygok.

 

Tegnap, hogy egy kicsit borongó

kedvedben voltál, már megszeppentem,

te jó Isten, ha ez volt az utolsó!

De aztán mosoly lobbant a szemedben,

 

s én megnyugodtam. Egyébként is

a park is, a fű is, a tó is, az ég is

a mosolyoddal gyúlt ki villanón,

a mosolyod, úgy látszik, közvagyon.

 

A fényképészem, az is melegen

ajánlta. Nápolyi útlevelembe,

gondolom, azt a képet teszem be,

azt mondják, nem áll rosszul nekem.

 

Egyszer talán majd föl is nagyítom,

s kipróbálom a tükör előtt, itthon:

oltárin szemberöhögöm magam,

de remélem, hogy ez még messze van.

 

 

Álmok szállodája [179-180.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44274

Majtényi Erik

 

 

BOTOT HÚZTAM VÉGIG A RÁCSON

 

Botot húztam végig a rácson,

és meghökkentem: dalba kezdett,

a vaspálcák vigaszra vágyón

fémesen pengtek és rezegtek.

 

És szállt az ének, szállt a dallam,

harangjáték finom zenéje,

így fakadt vallomásra halkan

a kert kesergő kerítése.

 

Vajon miről panaszkodott,

a lénye mélyén mi pendült meg?

Vonónak nézte a botot,

önmagát pedig hegedűnek?

 

S akkor rájöttem: nemcsak ő –

anyagok s tárgyak ezre mind

hangszer: az ég, a jég, a kő,

s zenél sajátos kulcs szerint.

 

S mind dalba kezd, mind énekel,

s hogy mi esett jól, hogy mi fájt,

a maga nyelvén mondja el,

csak a vonóját megtaláld.

 

 

123 vers a zenéről [54.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44273

Majtényi Erik

 

 

FÁRADT KEZED AZ ASZTALON

 

Fáradt kezed az asztalon –

oly rezzenetlen, hűvös nyugtot ad:

lágy ráncaiból patakzik a csönd,

s árnyékától a fal világosabb.

Fáradt kezed az asztalon –

mennyit tett-vett, loholt a kötelesség

cselédjeként, amíg kissé riadtan,

kissé kifúltan elérte az estét!

S fáradt kezed az asztalon

most kérdőjellé horgad. Mit feleljek,

ha minden válasz visszás és fonák?

A hálát emlegessem? A szerelmet?

Fáradt kezed az asztalon

ismét csak terhekkel tetézve

kérlelhetem – kegyetlen kérelem –

új áldozatra, szolgálat-tevésre:

Légy, aki vagy, és soha meg ne változz!

Magadhoz légy hű – a teherbíráshoz!

Markolj belém, rázz föl, de el ne engedj:

a szorításod kell, nem a kegyelmed!

Az áram másik pólusa – anélkül

a görcsös gond mosollyá sose békül.

A tétova gyöngédség, amely olykor

feloldott, ritka ötpercekbe torkoll,

hogy meglássam bennük, mint sötétkamra

tótágast álló, tűnő képeit,

szigorún titkolt szenvedélyeid,

s hogy tudjam akkor: sohasem hagysz magamra.

 

 

Arany és kék szavakkal [86.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44272

Majtényi Erik

 

 

ZÁRSZÁMADÁS

 

Zárszámadás. Ím, latba most kell vetnem,

hogy kit s hogy milyen igazul szerettem.

 

S hogy mért éppen most? Nos, mért éppen máskor?

Ködpásztor jődögél a hegy csúcsáról,

 

s árnyból faragott fütykösét suhogva

méri párákból mintázott juhokra.

 

Egyszóval ősz van ismét. Tolvaj esték

lopják vénülő nappalok ezüstjét.

 

Későre jár. Nehéz lesz megkeresnem

valamit, amit sohasem kerestem.

 

Hegyek alatt és síneknek fölötte

próbálkozom öltözni a közönybe.

 

Valami nékem adatott. S most félek,

hogy valaki valamit visszakérhet.

 

Szerettem-e? Oly biztos, hogy szerettem,

mint amilyen biztos, hogy nem szerettem.

 

S balog az óhaj, hogy aki virágzón

jött hozzám s elhervadott, megbocsásson.

 

Szép áltatást eszeltem ki magamnak,

mondtam: szavamra valaki tán hallgat,

 

s tenyerébe merít e verssorokból

bódító italt, s olykor reám gondol,

 

s így végtelenné tágul, ami véges,

s tudom, hogy ez kevés az üdvösséghez.

 

 

A megmérő idő [435-436.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44271

Majtényi Erik

 

 

ESZTERLÁNC

 

Dal, dal, varázsdal,

hét szem kihúnyt parázzsal,

verssel, vérrel, varázzsal

vidítlak és keserítlek,

tegnapokban megmerítlek,

magad ellen szelidítlek.

 

Lánc, lánc, eszterlánc,

rég eloszlott az a tánc,

ki hátra ment, ki előre,

te maradtál meg belőle,

s szemed csücskében a ránc.

 

Volt, volt, be rég volt,

dombon törték a diót,

édes belét mind megettük,

csontos héját elvetettük,

mikor külön, mikor együtt,

ujjunkat bemaszatoltuk,

barna maradt, bárhogy mostuk.

 

Szállj, szállj, messze szállj,

pöttyös katicabogár,

hallgatott ránk, vitte szárnya,

köd előtte, köd utána,

azóta se látta senki

ujjad hegyén megpihenni,

huncut, aki elfelejti.

 

Dal, dal, varázsdal,

táltost etess parázzsal,

mondd a mesét, kell hogy tudjad,

mondd a régit, mondd az újat,

király lánya, göndör hajú

nyitva van az aranykapu,

nyitva van, ha be nem csuktad.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44270

Majtényi Erik

 

 

RÉGI UDVAROK

 

Régi udvarok, oleánderek,

porolóra csimpaszkodó gyerek,

homorúvá koptatott küszöbök,

rongyba bugyolált vezeték csöpög.

 

Kint tavaszodik már, bent még a fáradt,

megrokkant szélben fehérnemű szárad,

kint háború dúlt és békét kötöttek,

bent a rézcsapok egyhangún csöpögtek.

 

Odabent senki nem öregszik,

csupán öreg. A hátsó, fonnyadt kertig

elcsoszog még, nem is tudja, miért,

elfelejti, mire odáig ér.

 

Fojtott krákogás, mosdik valaki,

a teli lavórt most loccsantja ki,

hólyagosan, kéken kúszik a lé

kövek között a lefolyó felé.

 

Este irigyen lesik a sötét

árnyak az ajtó fényes négyszögét,

borzong a körte, ha utolsót rebben,

mint aki nem hisz újabb reggelekben.

 

Akit itt sivár magánya kötöz le,

s bugyolálja lusta lármába, csöndbe,

idő múltán már az unalmát félti,

és az utcára vasárnap sem lép ki.

 

 

Legszebb versei [53-54.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44269

Majtényi Erik

 

 

ABLAK-KITÁRÓ

 

Zümmögő áldást, ablak-kitárót

kívánok reggelre mindenkinek,

mikor a laza szél a fák közt

hűs száguldásra serkentőn sziszeg.

 

Most olyan ez az ablak: a hegyek

idetolongnak mind alája,

pajtás-zajokkal harmatos huzalon

köztük serceg a villamos villája.

 

Az úttest végig kigöngyölítve

bokáig érő ködből felköszönt, és

ablak-kitáró szavak közé kissé

bocsánatosan surran be az önzés:

 

ha most felnézek, sikált küszöb várja

pillantásom a szomszéd-végtelenben –

a minden reggelek hűvös csókja

csókoljon még sokáig engem.

 

 

Legszebb versei [48-49.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44268

Majtényi Erik

 

 

ŐSZI KERTEK

 

Őszi kertek aranysárga

fénylő virágtalansága…

Őszi kertek, télbe hajlók,

semmitek sincs, mégis adtok.

 

Nem virágot, ízes fürtöt,

csak egy csöndes sóhajt küldtök.

Bokraitok reszketése

belefárad az estébe.

 

Megfakult a cserjék zöldje,

elhullott az ág gyümölcse,

mégis ifjak, szépek vagytok,

kifosztottan is pazarlók.

 

Csörren, zizzen a levélke,

készültök a hosszú télre,

sziporkázó hókristályok

tiszta gyöngysorára vártok.

 

Őszi kertek, koldus kertek,

hűvös széllel feleseltek;

rozsda-lepte, fáradt bokrok,

kifosztottan is ragyogtok.

 

 

Legszebb versei [44-45.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44267

Majtényi Erik

 

 

ŐSZ KÜSZÖBÉN

 

… Mert ez még nem az ősz fuvalma,

csordultig nem édes az alma,

a lombokat sem aranyozza

az a kigyúlt, lobogó rozsda.

 

Ez csak amolyan előjáték,

azt próbálja, mit nem próbált rég

a nap éltette, nap égette

domboldal bágyadt szőlőkertje.

 

Egy-egy levél perdül a földre,

elnehezült lomb úttörője,

tar földön hánykolódó bója,

az avar szálláscsinálója.

 

… Ha majd fönn, a szirti magasban

az éles szél rézkürtje harsan,

akkor rázkódnak meg a fák is,

s mint tépett cérnájú kaláris,

 

sokszínű gyöngyei peregnek

az elszabadult leveleknek,

s megannyi villó tarka réteg

puhán pólyázza be a rétet.

 

Pihen a föld, hólepte álom

megérdemelt csöndjére vágyón,

hisz minden dolgát elvégezte,

borrá tüzesedhet gerezdje.

 

 

Legszebb versei [17-18.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44266

Majtényi Erik

 

 

EMITT A VÖLGY

 

Emitt a völgy a lábaidnál,

a forrás, melyből sosem ittál,

amott a fehér országútja

s a szikár hegység csapott kúpja.

 

Így élnek örök szomszédságban

e megszokott, külön világban,

így élnek évszázadok óta,

s ha nem volna az ország útja,

 

amit az ember keze döngölt,

úgy ráncosodnék itt az ős föld,

oly változatlan egy-alakban,

mint valaha a kőkorszakban.

 

Állok a hegy alatt, a marton,

és nézem, felmérem kitartón

ezt a nagy, pihentető, áldott

s kihívó mozdulatlanságot.

 

S érzem, amint itt állok csendben:

e tájjal teljesebbé lettem,

minden ághegynyi rezdülése

itt rezzen tudatomba vésve.

 

A szemem szinte beleájul,

ő áll és nem vesz tudomásul,

nem szól, nem moccan, meg sem érez,

csak van – s alighanem elég ez.

 

 

A végtelen mondat [58.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44265

Majtényi Erik

 

 

VIRÁGÉNEK

 

Megyek utánad,

jössz utánam,

csupasz a vállad,

csupasz a vállam,

s akar a bőrre

tapadó inget,

cipeljük pőre

kétségeinket,

meg azt a terhes,

meg azt az áldott,

azt a keserves

bizonyosságot.

 

Szándékot szándék

félve kerülget,

karjatárt árnyék

lopva feszül meg,

szólsz botladozva,

szólok dadogva,

s legyűrnek félszeg,

didergő félszek.

 

Szempillád néha

nyugtalan rebben,

mint lüktetés a

kötözött sebben,

s szavunk a semmi

rácsához koccan

kétemeletnyi

hűvös magosban.

Valami lomha

időtlenség

süketen kongja

ideges csendjét,

a ebből a csendből,

ösztönünk börtön-

odvából feltör,

feltör dübörgőn

az a parázsló,

magát veszejtő,

meg nem bocsátó,

el nem eresztő,

eszelős, fojtott

kényszerűség,

vérünkbe oltott

védtelen hűség,

az a sikoltó,

láncokat oldó,

borzongó óhaj,

sunyi, kegyetlen,

emberi szóval

nevezhetetlen,

amitől félsz, és

amitől félek,

amiért élsz, és

amiért élek.

 

 

111 vers a szere-

lemről [50-51.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44264

Major-Zala Lajos

 

 

VÉDELEMBŐL JÓT

 

Fehér rózsa Anyácska

gyönggyel gyökeredző

arannyal bimbózó

bölcsőcske szívecske

 

Ég szülte a Földet

Föld az embereket

emberek a Rosszat

rosszból Magasztosat

védelemből a Jót

jóból újabb rosszat

védelemből a Jót

lelkünk légterét

világunk világát

idegeink gyökerét

védelemből a Jót

 

forogjatok keresztek

sámán-szagú szavaink

Boldoganyánk kebelében

a világ tengelyén

kumisz tejben

komisz vérben

a világ tengelyén

térdig szennyben

könyökig koromban

bellű irgalmatlanú

kívű kegyetlenű

fehér rózsa Anyácska

szirmaiddal takard be

fekélyünket lelkedbe

testünkön szívünkön

sebeink forraszd be

hegeid heveddel

gyógy-illatoddal

                            ámen

 

 

Régi nagy patrónánk [362-363.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44263

Major-Zala Lajos

 

 

A MEGIGAZULÁS IMÁJA

 

Kurta élet magossága

magános öröm kurtasága

üres napok rút magánya

lélekcsendnek szép magánya

nyiss kaput szívem?

csukj ajtót szívem?

vetkőztess le szomorúság ruhájából

öltöztess fel boldogok ruhájába

ó ti Titkok

mit kisérgettek engem?

fejem a Keresés

szivem a Vállalás

lelkem az Elérés

reményem Tudomány

hitem meg Bennetek

kivül pillantsak?

belül maradjak?

nyitott-fényű nap

zárak nélkül

zárulj körém

ó irgalom

ha időm lenne e szavakat

mindennap elmondani

nap nap után megigazulnék    ámen

 

 

Innen és túl [769.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44262

Major-Zala Lajos

 

 

IMA ABLAKNYITÁSKOR

 

(még mielőtt cigarettára gyújtanánk

     és serkentő tablettát szednénk)

 

Fehér-rózsa Mária

Pirkadás-kehely Mária

csontjaimban naperő

izmaimból bizalom

fehér-rózsa nyugalom

Pitymallat-rózsa Mária

Béke-bimbó Mária

Derengés-szirom Mária

béke-harmat elcsöppen

vérkocsányon elgurul

gyökerekből fényporzókba

az idegek felszedik

a létembe betakarják

perceimmel simogatják

neurózisok nyűgei

pusztuljatok testemből

lelkemből

az agy sejtjeiből

mindörökre

                    ámen

 

 

Régi nagy patrónánk [361.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44261

Major-Zala Lajos

 

 

MEGMARADÁSI IMA

 

Hegyet hágék lőtőt lépék

lejtőn állék

perceim lejtőjén

tüdőmmel

kapaszkodnék

születésem első lélegzésébe

sorsom kápolnájának lét-kilincsébe

az irgalmasság nyílását

keresve

a Látás gyötrő aranyait

Lét-Világ kondulását

a visszhang szerénységében

szívemből

agyamba

az Elviselhetőség harangjait

fényütőik rezgését

lelkem kételyeiben

hogy

ha nem is hiszem

de érezzem

napról napra

az élet örökkévalóságát

cselekedeteim

remény-káprázatában

                                     ámen

 

 

Innen és túl [148-149.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44260

Major Gabriella

 

 

KÖRFORGÁS

 

Lassú álom ereszkedik le a tájra

Beleburkolózik az őszi melankóliába

De mindent betakaró jótékony palást:

A korai tél hava oldja az elmúlást

Tócsák jegének foglya sok színes falevél

Mind az eljövő zsendülő tavaszról regél

S őrzi a nyár megannyi érlelő igézetét

Mint éjek éjében derengő fény az élet jelét

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44259

Major Gabriella

 

 

LOCSPOCS

 

A nyár előlünk részvétlen szökött

Ősz lopakodik már a kertek között

Egyhangú ütemét eső kántálja

Ablakok üvegén orrocskák párája

Nap szórta bőkezűn fényét ránk nem is rég

Révedezni vissza volna jó kicsit még

Szemek tükrében átázott levelek

Elárvult utakon fakón ha hevernek

Kontúrok nélküli halvány akvarell

Vászna tétován szétcsorgó színre lel

Kedvünk levert: most csak veszekedne

Tócsákban szürke az ég kisírt szeme

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44258

Major Gabriella

 

 

ÁPRILISI KÉPESLAP

 

Üdvözlégy Természet!

Most kezdte színeidet

a tavasz újjá festeni

A fák üstökét eső fésüli

Zsendülő pázsitot borzol

s virágruhákban táncol

a szél s szökken felhők fodrára

Kéklő hegyek ormára

illatrajt repít a méhdongás

A harmat gyöngy, napsugárcsillanás

Zizegő sásban madárfészek

s szárnyakat próbáló rebbenések

Világra tárulnak az ablakok

a zsongó lelkek pici harangok

Könnyíts a szíveden s emeld az égig fel

a hithez – hinni a jót – ott mindegy mennyi kell

én sem akarom már azt, ami nincs

A remény tűnékeny, elásott, csalóka kincs

mégis mindig valahol

valaki új dalt dalol

és új élet fakad a rügyező ágakon

Üdv hát neked is, üdvözlégy barátom!

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44257

Major Gabriella

 

 

ILLANÁS

 

Este kibomlik a jelen

Benne készülődésekkel teli sejtelem

holnapmagzat születőfélben

Álmom tenyerén

időzsonglőr egyensúlyban

a holdezüst fény

s a kelő Nap gömbvöröse játszik

Égmagas hágó mögött lengő

éjtengerből már kilátszik

a hegymagasig emelkedő

partra lépő reggel

Tudatkút tükrözi még egyszer

a tűnő valóságot

Víztükrén csobban az ébredés

s szétfutó körei hintik szét

a felszínre vetült máshoni világot

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44256

Major Gabriella

 

 

PÁRBESZÉD

 

– Milyen tiszta és csillagos az ég!

– Sosem volt ilyen talán még

– Ködbe bújt a telihold

– És hófelhőfátylat hord

– A Vénusz fényes, mint a Nap

– Ha kivárod, reggelre elszalad

– A Fiastyúk helyén tűnékeny gyertyafény

– Messziről pislákoló elhagyott remény

– A Tejúton vakító olajmécsesek

– Keresd a kisbolygót: a B612-eset

– A lábam elé hullócsillag esett

– Ne taposs el minden boldogságmorzsahegyet!

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44255

Major Gabriella

 

 

TAVASZVÁRÓ

 

Valami jácintillatú dallamot idéző

felhőtlen tekintetben

kellene már

a korai lombokon átszüremlő

olthatatlan fényeket

viszontlátni

holmi tűnékeny

napéjegyenlőségek helyett

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44254

Major Gabriella

 

 

A BOLDOGSÁGMORZSÁK

 

A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,

tetszőlegesen előhívható pillanatok.

Örök jelenidejű emlékeink, amiket

végig magunkkal viszünk.

A türelem jutalmai.

A türelemé, aminek olykor megadatik

elleshetni a pillanatot:

Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli

sejtelemből kipattannak a virág szirmai:

ahogy az ígéretből kibomlik

a teljesedés.

Amikor a bábból előbújik a lepke

és először mozduló szárnyán megcsillan

a születés hímpora.

Amikor a cseppkő könnyet ejt.

Amikor valaki egyszercsak megnyílik

számunkra görcs, póz, színészkedés,

félelem és félhomály nélkül.

Odahajol hozzánk és az arca, minden

mozdulata, szava és a lelke őszinte.

Kendőzetlen és – mert igaz ott és akkor –

gyönyörű és örök.

Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen

közelségek, mint a varázs, megtörjenek.

Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel

és eleven szívveréssel éltetni.

Amíg csak lehet.

Mert végig magunkkal visszük őket.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44253

Major Gabriella

 

 

BEL CANTO

 

Víz alá nem bújhatok

tó tükréből arcod nézne

Virággá nem válhatok

a szél rólad mesélne

 

Hold mögé rejtőznék

látnám, mikor alszol

Hegyi ösvény lehetnék

de minden út hozzád hajszol

 

S ha ott lennék, bevallanám

nem félnék, hogy nem vártál rám

Mert nem véd semmi, nincs kegyelem:

Ki s be sétálhatsz az életemen

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.12 0 0 44252

Majla Sándor

 

 

NAPJAIM

 

                 sz. f.-nek

 

néha – kellem – akad

mit ennem

de több a búm mint falatom

máskor bölcsön

kérek kölcsön

van mecénásom

s böhöm örömöm

ha tartozásom

megadhatom

 

ha írnék is néha ím

több a finánc

asszonánc

mint a tiszta rím

 

mint fogolynak

egybefolynak

éjszakáim s a nappalok

de ha behemót bú nyom

szemem sebten behúnyom

s hallom – mily drága

langy dalok –

valahol fenn velem énekelnek

s táncot lejtenek az angyalok

 

 

111 vers a Sóvidékről [106-108.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!