Köszönöm! Júniusig nem hiszem, hogy lehetőségem lesz a jelvényt intézni. A füzet megvan (az utolsó pecsételés után meg kellett menteni, ert a viharos szél a bélyegzőpárnámmal együtt el akarta ragadni az Írott-kőn), a tatár nem hajt...
A DDK érdekel, mint írtam, az alföldi kék nekem - alföldi gyereknek - túl síkvidék.
Abban pedig tökéletesen egyetértek veled, hogy a kéktúrázás sajnos (vagy inkább hál' istennek) gyógyíthatatlan kór - és ráadásul még fertőző is! Én is így voltam vele... Az OKT után pedig hadd jöjjön az RP-DDK, aztán pedig... de ezt úgyis majd eldöntöd! További szép túrázást! A jelvényszámot majd be íde is!
Hajnalban indultam keresztanyáméktól, hogy Szombathelyen elkapjam a 7:03-kor induló csornai személyt. Ölbőn rajtam kívül egy ember szállt le. Forgalmista hölgynél bélyegeztetés (egy hónapja itt szakítottam meg a túrát), majd irány a falu. Az első megálló a vegyesbolt volt. A pékáru friss, a kiszolgálók köszönni nem tudnak. Sajnos...
A falu után volt egy rövid szakasz, ami nehezen volt járható, egyrészt a sár és a gépek által szétnyomott utak, másrészt a bokrok miatt. Utána viszont Abláncig "sztráda" volt. A malom előtt ereszkedőnél az erdészek éppen telepítettek. Pár szót beszéltem a munkásokkal, mondták, hogy kerítés és létrázás lesz hamarosan. (Mintegy végszóra ekkor egy kb 30-35 fős szarvascsorda vonult át előttünk.) A csárda felújítás alatt. Pihenőt nem tartottam, szedtem a lábam Tömörd felé. Az első szakaszon sok törmelék, utána az ösvény majd az erdészeti utak jól járhatók. Kincsédpusztánál tettem ugyan egy felesleges kitérőt, körvejártam az egész majort, mire kijutottam az aszfaltra. A régi útból már nem sok maradt, aszfalt csak nyomokban. (Ezt nem bántam...) Ablánc felől jövet egy méretes tuja takarja a bélyegzőt rejtő szelencét, így azt nem vettem észre. A buszmegállóban pihenő, ebéd, majd vissza bélyegezni.
Tömörd után az első szakasz kicsit kacifántos, azaz az ösvényen nehéz volt menni - figyelni is kellett, de a jelzések sűrűek, azok alapján lehetett menni (mert nyomok nem voltak). Visszatérve az erdészeti útra az soztrák határig újból "sztráda" volt - és mint kiderült, térerő is, mert az igazgató-helyettes (még itt is) megtalált.
A határ előtt kis pihenő, talpmasszázs. Kőszegen vásárlás, majd vasútállomás. bélyegzés.
OKT Kőszeg - Írott-kő - (Velem)
Az utolsó nap...
Reggel 7:30-kor indultam az állomásról. Bevásárlás a Sp.. boltban, amit mindig előnyben részesítek. A főtér feltúrva, én még a nagy fa kidőlése előtt voltam ott, de helyenként kapaszkodnom kellett. A Kálvária-hegy után kitérő a Trianon-kereszthez, majd itány a nagy kaptató az erdészeti műútig. Jól járható, jól jelzett utak, információs táblák... Hiába, no, ha akarják, megy ez. A Hétforrásnál pólócsere, ez azt jelenti, hogy megizzadtam. A bélyegző (vas) lenyomata szép. Rövid pihenő. majd tényleg erős kaptató a Vörös kereszt és a Stájerházak előtti műútig. Az aszfalt kicsit megviselt, nagyon örültem, amikor belépve a sűrű fenyvesbe, a Hörmann-forrásnál újból talaj volt a bakancs alatt. Dél volt, mire felértem az Írott-kőre. Erős szél, de szép kilátás (a kisalföldi porfelleg ronotta csak az élményt), majd pihenő. Egy órát pihentem, merengtem, majd bélyegeztem a Velem felé eső OKT-s bélyegzővel (nem cserélendő össze a DDK bélyegzőjével).
Miért a merengés?
Mert KÉSZ.
Kezdve 2007 július 22. Hollóháza
Befejezve 2011. április 9. Írott-kő
Legyalogoltam a Szent-Vidig, OKT-emlékoszlop és kápolna látogatása. Onnan pár lépés csak velem, majd a buszra várás helyett kényelmesen legyalogoltam Kőszegszerdahelyig.
Folytatás?
A diákok unszolnak... OKT 2. (és ha rajtam múlna, holnap kezdeném, ez tényleg gyógyíthatatlan "betegség") DDK? Érdekel, és szerintem bele is vágok...
Bélkőre vezet föl tanösvény, biciklis út. csak az autók vannak kitiltva! nem is baj mert az egyszerű túrázó a lezárt bányában a sziklákon muflonokkal találkozhat.
Én is akkor megosztok erről a környékről néhányat (elnézést mindenkitől, ha itt ez némileg már off). Úgy látszik akkor másnak is vannak ilyen perverziói a régi útvonalakkal. Tök jó.
A két Pisznice között akkoriban még csak sima gyalogút tekergett a fák között (2004-es képek).
Az etetőig volt kocsinyom...
...utána meg csak csapás.
Ha kicsit továbbment az ember ilyesmivel is találkozhatott (ez a zsombolyhoz vitt fel, de az ösvény már akkoriban sem látszott).
Mint turista,és ember környezetpárti vagyok,de itt említeném meg hogy ma a környezetvédelem címszó alatt sokszor nagyon-nagy félreértések és ámokfutások zajlanak.
Egy-két példa:a félig elbányászott Bél-kő...majd 100évig bányászattal szó szerint rombolták,pusztították,ma meg alig engednek fel rá valakit,pedig a helyiek szerint a falu(Bélapátfalva) szempontjából is jó lenne ha legalább egy két extrém sportos sziklamászó,siklórepülő,stb itt találna lehetőséget a sportjához,nem beszélve a turistákról.
Egyszerűen nevetséges hogy egy hegyet félig lerombolnak,majd ezt abbahagyják és védetté nyilvánítva egy turistacsoportot is alig engednek fel rá.
Ez van a Pisznicénél is...félig elbányászták,majd ezek után SZIGORÚAN védett lett...csak engedéllyel lehet látogatni.Turistajelzések,mint a piros leterelve,nehogy a turisták bajt okozzanak,valamit is károsítsanak.Régi sárgát is láttam itt:
Tönkrevágnak hegyeket-völgyeket,erdőket,majd mikor már nem gazdaságos bányászni,védtté nyilvánitják,akkor meg nem engedik be oda ...a turistákat!Mert ők aztán nagyon károsítanak ám!!
Egyszerűen nevetséges...és komolytalan is.Az általad említett régi piroson ,melyről a turisták ki vannak már tiltva gyakorlatilag,ott rendszeresen közlekednek autóval az erdészek láthatólag.És a szigorúan védett,engedéllyel látogatható területen egy lada szamarás gond nélkül gyűjtögette a köveket...
Szóval ha valamit tönkrebax.ak azt később ne a turisták kitiltásával próbálják meg helyrehozni könyörögve kérem,mert nem a turisták tették tönkre!A többi csak mellébeszélés és szerecsenmosdatás.
Na ez bíztató. Ha másnem marad a fényképezés, de az tényleg olyan izé. :) Porva-Csesznekre is csak ezért fogok visszamenni (kinyitott újra a büfé és van bélyegzőjük), mert az igazoló fotó ellenére jobb érzés mégiscsak látni azt a nyomatot a füzetben. :)
Annyiban szerencsém lesz, hogy lesz ott egy kerékpáros teljesítménytúra a környéken, ha minden kötél szakad max majd tőlük kérek pecsétet, ha útba esik valamelyik ellenőrző pontjuk és éppen nem volt semmi a Hamuháznál, vagy Kisgyónban sem találom meg Hamuházas bélyegzőt. 11km 5 óra alatt. Az igen. Akkor tényleg sok fán kell átmászni. Hm.
Több szakasz van, ahol elég jól sikerült mellé lőnünk. Az egyik még a Hajag tetőn. Akkor még nem volt térképes gps-em, csak egy eTrex Camo. Szerencsére benne volt az Agusztin tanya koo-ja, mert egyszerűen eltűnt a piros, úgyhogy maradt a toronyiránt árkonbokron át, amíg a sűrű lombok megettek minden gps jelet. Élmény volt. :D
Utána a Nagy Futóné - Bátorkő szakasz volt még érdekes. Itt még megvan a régi piros is ami többször bevisz a susnyásba és vége lesz. :) Persze megkülönböztetni nem mindíg lehet az új pirostól. Ezen a szakaszon találkoztam először a hirtelen derékszögben elmenő jelzésekkel, amit persze mindíg utólag vesz csak észre az ember. :) Mintha vonalzóval csinálták volna az utat (ez az érzés visszaköszönt a Baglyas utáni szakaszon is).
A másik nagy kedvenc (amellett, hogy nagyon szép, vadregényes) Baglyas-hegy környéke. A jelzésnek egyszercsak vége a hegy alatt. Van ott valami bánya is, ahová természetesen tilos a bejárás. Ott a környéken sem leltem a jelzést és végül a K+ -on jutottam fel. Itt már megvolt a GpsMap62 és még így sem jött össze, pedig a TuHus térképpel mentem. A Baglyas után jött csak az igazi móka Csórig. A Horgok. Jelzés az tényleg semmi. Komolyan mondom, a track-en mentem és nem volt alattam út, csak mező. Aztán mikor beértem az erdőbe, jött a kálvária. Volt olyan szakasz, ahol kb öt méterenként voltak megfestve a fák, de olyan is, ahol fél óráig se jelzés se semmi. Ha nincs nálam a gps még mindíg ott bolyongok a völgyekben fel-le a kis kanyargós jelzetlen ösvénykéken. :)
Az egészre még rátette a koronát Iszkaszentgyörgyön a kilátó, amiből nincs kilátás. :D
...persze, biztos velem is van baj, de én még túrán ennyit nem tévedtem el, mint a piroson. Sokszor olyan érzésem van, mintha direkt elkerülné a látnivalókat. Az száz, hogy nem lett előre bejárva a teljes táv, hanem valaki egy íróasztalnál jól megrajzolta (ill. összekötögette érzésre azokat a szakaszokat, ahol eredetileg nem ment piros, de kellett oda út a túra miatt), aztán ki lett adva megfestésre.
Persze ennek ellenére imádom az egészet, csak jól esik kicsit duzzogni, hamár így kérdezted. ;)
Most egy picit elfehéredtem az izgalomtól...engem is nagyon érdekelnek a régi útvonalak...lehet hogy mást is?...és amit Te is említesz,a régi piros a Pisznice oldalában,nos azon sétáltam el egy hete a vörösmárványbányához: itt egy rejtélyes piros kereszt jel van ezen az útvonalon,a háttérben alig fellelhetően a piros sáv jelzés látható.
ez pedig a Pisznice keleti oldalában futó piros,ma jelzetlen,olyannyira hogy még földútként sem jelzik,pedig kiválóan járható.
olyannyira hogy a Kis és Nagy-Pisznice közt lévő vadetetőt ezen az úton keresztül közelítik meg a vadászok,és erdészek -kocsival...
Anno, mikor a cégünknél megszüntették a könyvtárat, sikerrel megmenekítettem néhány térképet a kidobástól. Nem olyan nagyon régiek, de én is nagy érdeklődéssel nézegetem őket. A legrégebbi egy 74-es Aggtelek, Jósvafő térkép. Ott is van egy szakasz, ami régen egész máshol ment. Jósvafőre nem ment be a kék, hanem előtte északnak fordult és ment majdnem a határig. Ott keletre és Derenk romközség előtt tért rá arra a szakaszra, amit ma is ismerünk.
Ugyanilyen mondjuk a Gerecsében a piros. Jelenleg Pusztamarót után rögtön északnak fordul. A 79-es Gerecse térképen elmegy nyugatra, majd a Kis és Nagy Pisznice között megy el és nem kerüli ki őket keletre, mint most. Ez az út néhány éve még tökéletesen megvolt. Szerencsére semmi dzsindzsajárás nem kellett hozzá, csak néhány fa dőlt rá. Az is igazi világvége feeling, nagyon hangulatos, látszik hogy csak állatok használják néhanapján. Még a Gerecsénél maradva, Dunaalmás/Kőpite környékén van ilyen, csak ott a zöld jelzés megy ott, ami köszönöviszonyban sincs a mai térképekkel. :) Szeretem az ilyen elfeledett utakat.
A Hamuház.Jól látható a piros jelzés,és egy csomagocska a tornácon,talán itt fellelhető valamiféle igazolási lehetőség.(tavaly ősszel)
A bükki őserdőt is volt szerencsém látni,de a Burok-völgy sokkal jobban megragadott,nem tudom miért.Szerintem sokkal érintetlenebb,főleg a "nagy kanyar" után,Királyszállás felé,5-6km-en ahol a Kéktúra atlasz szerint is nehezen járható,és ahol a sok barlang is van.Medvehagyma tenger mellett hóvirág-mezők is vannak.
Ha már leküzdötted,onnan nem lesz nehéz kilépni,mert jól járható aszfaltút vezet sokáig,meg jól járható erdészeti út.Nekem a Burok-völgy 11km-e 5óra volt,majd ezek után vissza Bakonykutiba a kocsimhoz 12km 2és fél óra.Ennél jobb minőségű út vezet Hamuház és Kisgyón felé.
Köszönöm, elolvastam. Húh, már alig várom a Burok-völgyet. Nálam a leginkább várt szakasz a Piroson. Remélem nem csalódok benne. Ha csak fele olyan szép, mint az Őserdő a Bükkben, már akkor megérte. Így aztán csak akkor tudok onnan majd szabadulni, ha megtelik a kártya, vagy megkerget valami vadállat. Van ott geoláda is, meg medvehagyma tenger. *nyamm* ...szóval ki kell majd lépni, ha leküzdöm a völgyet.
Köszönöm. Kicsit alaposabban visszagoogliztam, volt több időm. Mintha HEV lenne, aki talán tud segíteni a dologban. Külön nem zaklatom, elég sűrűn jár erre, biztosan ír valamit majd a témában (ill, találtam a WaybackMachine-nel elérhetőséget is az oldal gazdáihoz).
Megtaláltam a tavaly májusi diskurzusodat vele ami éppen erről szól, hogy jó lenne beleintegrálni Siófokos fórum KDP és DDP topikjait az új MTSZ oldalba. Sajnos úgy látszik ez a dolog kicsit elfelejtődött. Nagy kár, mert a KDP-nek elég sanyarú a sorsa. Elhanyagolt (és nem létező) útvonalak, nincs saját "egyen" pecsét (talán az őzikés az lehetne, ha több ponton is lenne belőle), az állandó idegeskedés, hogy vajon találok-e valakit a következő ponton, van-e következő pont egyáltalán, ha igen akkor a különböző hiányosságok miatt hogyan igazolom a teljesítést (Porva-Csesznekről csak fotóm van, Augusztin-tanyáról egy pecsétes papírfecni, Eplényben az Enikő panzió nem volt nyitva, szerencsére onnan folytattuk később, az Öreg Futónén már évek óta nincs meg a szám az oszlopon, most Hamuháznál sem lesz semmi, mehetek a barlangkutatókhoz és még hol van a vége...).
...most meg az utolsó összegyűlytött információforrás is elveszik. :( Kicsit irigykedem a Kék túrásokra a jobbnál jobb színes-szagos oldalaik miatt. Nem baj, majd jól belehúzok a Pirosba és én is végre élvezkedhetek az agyondokumentált Kéken. :D
Egy nagyon régi térkép utánnyomását vettem meg a minap...1942-ből való az eredetije.
Már egy párszor írtam,hogy elszántan keresem és fotózom a régi és még régebbi kék jeleket az OKT útvonalán.De talán az ennyire régieket nem -talán azért mert ezekre már semmi esély hogy megtalálhatóak.
Ezen a térképen még az eredeti ,a legeredetibb útvonal látható,az 1938-as,amikor még a Gerecse őrháztól a Nagy-Gerecséről leoldalazva Héregig,majd onnan Tarján felé Felsőgallán át vezetett az út Várgesztesig.
Nagyon érdekes,legalább is számomra.Ha több időm lesz,akkor a nyomába eredek ennek az elfeledett útvonalnak is!
És emellett most éppen egy 1971-es Cserhát térképre várok,amelyet bármikor hozhat a posta (hétköznap)...Cserhátszentiván,Kutasó,esetleg Buják az útvonalban még akkor...úgy érzem oda is el kell mennem.:-)
Tájékozódni szeretnél az Isztimér-Hamuház szakaszról?Nagy részét bejártam két hete,32270-es hsz.Isztimértől a Burok-völgyig szántó-legelő,a völgytől a Hamuházig pedig aszfalt-földút,jól járható.A Burok-völgy az ami az idődet és az erődet kicsit próbára teszi,de nem vészes.
Nem a fényképezőgéppel fogsz sokat t.k.lni a Burok-völgyben,(azzal is) hanem a fákkal.Rengeteg a kidőlt fa,néhány kilométeren keresztül elég nehéz a haladás,de megéri lemenni,nagyon szép,viszont a rohanást el kell felejteni,akkor inkább le sem érdemes menni.Ott sietni egyszerűen nem lehet,viszont nem is érdemes!
Piros és régi kék jelek kavalkádja vezet végig rajta,bár eltévedni amúgy is nehéz lenne.
Tudtok valamit a siofokos.tvn.hu oldalról? Van rá esély, hogy újraindul? Ha nem, hozzá lehetne férni valahogy legalább offline a KDP fórum tartalmához? Már a Googlecache is csak a fejét vakarja, a Wayback Machine meg csak 2008-as mentéssel tud szolgálni.
Az egyetlen (általam ismert) oldal volt, ahol informálódni lehetett a KDP pontjairól és szakaszairól a teljesítők szemszögéből (persze itt is, csak itt minden ömlesztve van :( ).
Holnap az Isztimér-Hamuház szakaszt tervezem megcsinálni (ha nem tökölök sokat a Burok-völgyben a fényképezőgéppel, akkor talán belefér a Kisgyón-Mecsér-telep is) és gondoltam benézek előtte tájékozódni. Nem voltam túl sikeres. Itt a fórumon is csak egy tavalyi megválaszolatlan kérdést találtam az oldallal kapcsolatban. Ezek szerint minimum fél éve nem megy. :(
A heyjoe.hu/okt oldalon egyre több szakasz kerül regisztrálásra, aminek örvendezek vala :) Regisztrált tagok száma:127 fő, akik összesen 27029 kilométert haladtak az Országos Kéktúra útvonalán 1198 napon keresztül.Egy nap átlagosan 22.6 kilométert tettek meg. Legtöbbször a(z) Hármashatár-hegy - Virágos-nyereg szakaszt járták le, 53 alkalommal.
Sajna nem, mert Királyréten pont még nem voltam idén, majd jövő hét végén felnézek.
megj.: ha lefelé jönne bárki is az NHH-ról, érdemes letelefonálni Kismarosra, mert egyszer pocsék időben volt olyan, hogy a sofőr úgy gondolta, inkább lent marad :)
A turistabusz egyébként nem rossz opció a Nagy-Hideg-Hegyre, kb. 20 perc alatt fent van. Bár én azért szoktam rá, mert most már 23 éve van nyaralónk a Börzsönyben és meguntam a Királyrét–NHH utat :))
Köszönöm mindekttőtöknek az információt, remélem rá tudom beszélni hogy jöjjön fel gyalog. Szeretem, ha jön velünk addig is a friss levegőn van.
Közel 70 éves, de amikor teheti eljön, kocsival kisér, néha bejön elénk az útvonalon és mindig nevetek, amikor arra biztat, hogy ne gyalogoljunk hanem autóval minden pont érinthető és járjuk le úgy.
Persze Ő ezzel jót akar, látva az esténkénti kimerült arcunkat a szállásunkon, de EBBEN PONT EZ A JÓ.
A Börzsönnyel kapcsolatos részletekben nem én vagyok a legjobban felkészült, sőt.
Szerintem:
A Kis-Vasfazék a Cseresznyefa parkolónál van, idáig lehet kocsival feljutni. Innen, vagy Királyrétről gyalog, a hétvégeken pedig turista (avagy télen sí) busszal is fel lehet jutni a NHH-re. Hétközben érdemes a th. telefonszámát hívni (06-27-999-444), és ők is tudnak segíteni a személyszállításban. Buszmenetrend, egyéb részletek a th. honlapján.