Megint változott valami nempublikus szabály a moderálással kapcsolatban?
Egyébként tényleg nem akarom folytatni. Ez nem az én stílusom.
De ujjgyakorlatnak jó volt, és néhány nickről legalább kiderült, milyen ember (illetve valami más) áll mögöttük.
Dobrogo olvtárs például szó nélkül vette az akadályt. Ezért jár neki a respect, bár sok közös nincs bennünk.
A másik két nick (még véletlenül se olvtárs, semmilyen közösséget nem vállalnék fel velük) viszont megbukott, mint ember. Nem mintha eddig lettek volna kétségeim afelől, hogy mik is ők...
A moderátorok hozzáállását pedig nem minősítem a történettel kapcsolatban, mert minek? Hisz csak trollkodás, amit írok, és azt törölni/torolni kell, nemdebár... még véletlenül se lehet igazam.
Csinckának üzenem (ha már volt olyan kedves egy modi és kitiltott a polmodis topikból), hogy nem lázadozom, dühös meg végképp nem vagyok (kimondottan szórakoztat, ahogy lizardman kezd rájönni, mennyivel jobb volt a korábbi szabály, amikor még nem hülyézhették őt le nyíltan, fórumkonform módon, és fel is jelentett, nem hazudtolva meg saját magát) csak próbálok az új szabályok szerint fórumozni.
Persze tudom, hogy ezek a szabályok rugalmasak, hisz csak tegnap háromszor változtak menet közben, de igyekszem megfelelni az új idők elvárásainak, ha esetleg ismét változik valami...
Tudtommal a GDPR természetes személyekre vonatkozik - márpedig a nickek önmagukban nem azok.
Milyen adatokra vonatkozik a GDPR?
Személyes adatok, név, személyi szám, lakcím email cím, TB szám, online azonosító, kulturális profil, egészségügyi adatok, időadatok, helyszíni adatok…