When you are old and gray and full of sleep,
And nodding by the fire, take down this book,
And slowly read, and dream of the soft look
Your eyes had once, and of their shadows deep;
How many loved your moments of glad grace,
And loved your beauty with love false or true;
But one man loved the pilgrim soul in you,
And loved the sorrows of your changing face.
And bending down beside the glowing bars
Murmur, a little sadly, how love fled
And paced upon the mountains overhead
And hid his face amid a crowd of stars.
„A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyensül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
õ a világ példája.”
Vigyázz.
Ez a nagy pillanat.
Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
már tárja kezét, most lát legelőször,
rád néz,
és elviszi majd az arcod, a hangod
s őrzi.
Lélek csak az ember a többi
emberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitkú, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
Légy méltó e testvér
áhitatos várakozására
s remegjen által a tudat,
hogy most történhet valami,
ami még nem volt,
mióta áll a világ
s Isten kezében se reszketett úgy
sáranyagod, mint most
az ő kezében,
ki megteremt igazán,
fényből, szeretetből,
Ő, a te rokonod,
Ő, a te Urad, Istened.
Nézz rá,
büszkén s alázatosan is,
mint aki megszületett és aki meghal.
Ne félj.
Röpítsd feléje a te életed
s egyedülvalóságod, mely neki
oly idegen,
hogy beleborzong
és megért.
Légy őszinte, tiszta, bátor.
Adj példát.
Szemvillanás csak s kész a bűn
és az örökre tart,
örökre büntet,
öngyilkos haraggal
és összetöri az emlékedet,
téged.
Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.
"Jól vadásztál? Mondd el nekem."
"Testvér, hideg volt a lesen."
"Hol van, melyet űztél, a vad?"
"Testvér, a sűrűben szalad."
"Hát büszkeséged merre van?"
"Testvér, behorpad oldalam."
"Szélsebességed elhagyott?"
"Testvér; odumban meghalok."
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más,
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.
Weöres Sándor:
Tündérszerelem
"Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!"
"Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."
"Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szivemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!"
"Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."
"Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemü halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!"
"Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba."
"Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be -"
Sagane aranyom, Sagane,
Bizony északi földre születtem,
Csuda ott a mező körülöttem,
Teleholdban a rozs özöne,
Sagane aranyom, Sagane.
Bizony északi földre születtem,
Hol a hold, a növő, babonáz,
S noha jobb, noha szebb e Siráz,
De Rjazányom el itt se feledtem,
Bizony északi földre születtem.
Csuda ott a mező körülöttem,
Im a rozsnak a szála hajam...
Legyen ujjaidé finoman,
Sose fáj a kezed beleszőtten,
Csuda ott a mező körülöttem.
Teleholdban a rozs özönét
Sürü fürtöm idézze szemedbe,
Gyere drága, vidíts te nevetve,
Az eszembe de jaj ne idézd
Teleholdban a rozs özönét.
Sagane aranyom, Sagane,
Bizony északon él az a lány,
Kinek arca is épp ilyen ám.
Vajon egyszer elfeled-e?
Sagane aranyom, Sagane.
