Igen, pont ilyesmitől tartok én is. Hogy valójában nincs értelme.
A hely úgy néz ki, hogy keletre van a szomszéd ház kb.5-6 méterre, délre messzebb a garázs, ami már nem árnyékol, de a betörő nyugati szelek ellen véd. Nyugatról a mi házunk két-három méterre, északról a kerítés, az utca, szél arról nem nagyon jön, mert arra védett a település. Szerintem védett, közepesen napos, de nem teljesen zárt az udvar. Délre, a garázson túl van egy nagyobb nyílt kert, amit átfúj a nyugati szél, a szomszéd kerteken keresztül is a pusztából. Az Alföldön lakom. Idővel majd szeretnék sövényt, de még tervezés alatt áll. Szóval erről a területről befúj a szél, de azért már sokkal kisebb az ereje, az épületek sokat védenek, ezért gondolom megfelelő helynek. Talán kevesebb nap is elég lenne neki, mert pont nyáron, amikor magasabb a napjárás, tovább éri, de még mindig kevésbé, mint nyílt terepen.
De kérdezd meg Ninó-t is a Nálunk is termő... topikban, ő valószínűleg már gyakorlatban is megtapasztalta elégszer, hogy bejön-e az egy év nyereség, vagy évre inkább utoléri a kisebb a nagyobbat.
Szerintem nem. A legjobb esetben nyersz egy évet, de valószínűbb, hogy semmit. Feltehetően sokkal drágábbak, mint egy fél-egy méteres, de ugyanúgy kipusztul, ha rosszul tartod, vagy nem szereti a helyét, ahová kiülteted. Ha viszont jó helyre kerülnek, jól érzik magukat, akkor mindegyik kivi úgy meglódul, hogy csak győzd kordában tartani utána. :)
Szeretnék én is kivit vásárolni, és az egyik lapon 150-200 cm-es növényeket is árulnak. Szerintetek érdemesebb egy ilyet megpróbálni a hamarabbi termés reményében?
Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok hogy mikor lehet kiültetni a kiwiket. Van 3 Actinidia arguta 'issai' - Önporzós kopaszkiv és 2 Actinidia melanandra - piros kopaszkivi Most multak 1 évesek. A telet bent töltötték és a vegetációs időszak kb 2-3 hétre volt tehető, de amióta ki kerültek, (a szél miatt most fóliába) 30-40 cm-t is nőttek. A legmagassabb az 1,5 m körűl lehet. Gondoltam már rá hogy amig nincs meg a végleges helyűk addig hagyom cserépbe max nagyobba rakom.
Talán van, de sosem próbáltam. Az biztos, hogy jó vízgazdálkodású talaj kell, és bőséges tápanyagellátás. Cseresznyefám már volt panel 8. emeleten, az erkélyen, és egy-egy évben akár egy marékkal is termett, de azért nem szerette a dolgot. Pár év után kiültettük szabadba.
Mi indokolja a dézsás nevelést? Ha netán a kert hiánya, akkor próbáld meg, kísérletnek is érdekes! Ha panelban laksz, inkább ültesd el a ház tövében, pár év alatt szerintem több emelet magasra is felfutna. Ez egy még érdekesebb kísérlet lenne, és szőlőből már láttam hasonlót, sikereset.
Nem a támrendszertől fog szépen teremni a kivid, hanem attól, hogy szakszerűen metszed. Ha a szőrös, "normál" kiviről van szó, legyen alaposan megritkítva, nem szabad rövidre kurtítgatni, legyen támasza a széthajló, termő szálvesszőknek, stb. A pergoletta csak a legpraktikusabban megvalósítható formája ennek: egyszerű, könnyen, gyorsan és kényelmesen kezelhető. Futtathatod kerítésre is, de ha úgy próbálod, mint egy borostyánt, vagy loncot, termésre ne számíts! Ha lesz öregebb törzs-kordonkar része, amin meghagysz válogatott szálvesszőket, akkor viszont szüretelhetsz.
Sokkal részletesebb és szakszerű leírást Ninovargá-éktól pedig itt találsz: http://palmaligetetmagyarorszagnak.com/modules/smartsection/item.php?itemid=438
tudnátok segíteni abban, hogy a kivi csak akkor terem gyümölcsöt, ha "Pergoletta" ernyő formájúra tevezem a támaszát (ezt írják a hozzáértők) , vagy akkor is ha csak egyszerűen ráfuttatom a drótkerítésre?
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy nincs e itt valakinek felesleges kividugvány, melyet feltudna részemre ajánlani??Nagyon szeretném kipróbálni illetve termeszteni.
Cserébe tudok adni sárga lugasparadicsom mag, földicseresznye mag ( egy- két adag van még), chili paprika magokat, kolbásztök, japán sütőtök magok, dísznapraforgó magot. misi867@citromail.hu
tudom sovány vigasz, de évek óta ugyan ez a tapasztalat ,IGAZ ÉN EDDIG HORMONT NAM HASZNÁLTAM. a BÚJTÁSBÓL AEGZ EGYIK SIKERÜLT AZ AMELYIKET MEGGYŰRŰZTEM. A tavasszal lerakottakból néhány meg maradt tegnapelőtt ültettem őket ki. Az arány kb 100: 10 . Természetesen ez még mindig nem jelent semmit mert nem tudom még ezek után mit produkál az év folyamán.
A remény meg van rá,hogy minél több megéri a felnőtt kort kiviéknél.!
Az enyémek (szőrös kivik) egy hónapos dicső növekedés (hajtás bő 15 cm) után már kezdik megúnni létezésüket (a szemrevalóan nagy hajtás ellenére egyik hervadónál sem találtam egy picike gyökeret sem). Azért növelné a büszkeségem (és önbizalmam), ha legalább egy megmaradna.
A tőled kapott kivik közül a bent palacba rakottak közül az egyik kopasz hajtást mutat, még a gyökerét nem észleltem.
A peppínók szépen hajtanak sőt már gyökeresek is , KÖSZI!
Győr -Sopron megyében élek és kb. 20 év és szőrös kivi növényeim vannak, amit saját magam vetettem magról, minden tapasztalat nélkül.
Fagykár soha nem érte. Még csak öt éve terem,de ez biztosan azért van mert nem ismertem a termesztésével kapcsolatos tennivalókat. Szép nagy gyümölcsü fajta lett ,de talán a nemeseknél valamivel kissebb. Idén újra vetettem több fajtából és meg fogom próbálni hogyan lehet gyorsan termőre fordítani.
Nálam a talaj nagyon agyagos ,de a kivik a ház mellett kb.1m-re a járda és a kocsibejáró közé lett ültetve, ami gyephézagos betonnal van kirakva.
A talaja mindenféle törmelék,kavics és salak .Nem is tudom hogy tudott gy megnőni.
A gyökere még semmit nem károsított,viszont találkoztam vele a pince belső oldalána tégla és a vakolat között kb.1 m. mélyen. Tavaj sokáig bent volt a víz és elég sok is ,biztosan az után jött be . De a mész sem zavarta, mert akkor nem jött volna odáig.
Kösz az együttérzést, de igazából nem szorulok vigasztalásra, mivel ez a földből felrothadás a kividugványok szokásos végzete nálam is, mióta csak próbálkozom a gyökereztetésükkel. 100% közeli sikerben eleve nem is reménykedtem, de egy 50% körüli gyökeresedésre még van esély, ami már a tavalyi eredményem duplázása lenne!
Azt nem mondhatjuk, hogy az gyökeresedett, ami nem hajtott. Sokkal inkább azt, hogy attól, hogy hajtásfejlődést nem látunk, még lehet gyökeresedés, még sikerülhet a dolog! Remélem a tieid is így "tudják"! :) Van sok szépen hajtó, láthatóan egészséges dugványom is, de azokat értelemszerűen eleve nem is bolygattam. Ezt a lefotózottat is csak azért, mert nem sok esélyt láttam arra, hogy még egészséges, kellemes meglepetés ért. Talán valami baktérium/gombaölő kezelés célszerű lehetne a dugványokon a rothadás megelőzésére, én most inkább ebben gondolkodom a jövő évi újabb kísérlethez.
Sajnálom, tudom nem vigasz de tavaly én is így jártam.
Viszont az érdekes, hogy amelyik nem nagyon hajtott , az gyökeresedett. Lehetséges, hogy ez a megoldás ?? A pár hete elültetett vesszők közül még egy sem indult , kezdek bizakodó lenni talán előbb kicsit gyökeresednek.
A rossz hír az, hogy most dobtam ki 27 szőrös kivi dugványt. A hajtásuk megindult, de felrohadtak a földből. 48 még megvan. Az elpusztultak zöme porzós volt.
A jó hír: egynek, amit megnéztem, már van gyökere, úgyhogy remélem a megmaradtak többségének is!!! Pedig a rügye még épp csak megpattant.
Szőlővel nem igazán foglalkozom, vagy húsz éve költöztünk a jelenlegi portára , már akkor volt vagy három különböző fajta tő. Ismerőseim , hozzáértők mondták, hogy vágjam ki mert nagyon öregek. Meghagytam, kicsit metszem ennyi a gondozás. Már vagy tíz éve nem permeteztem. Egyszóval -nem értek hozzá. Azt sem tudom milyen fajták . De az biztos , hogy magosak, mert a feleségem készít belőlük szőlő befőttet és az magos.
Sziasztok! Dugványozástól számítva,mennyi idő telik el kb a hajtás megjelenéséig?Persze,ha megindul egyáltalán.. Ha vannak valakinek képei arról,hogy is megy ez a folyamat,amikor látható valami,vagy csak ott lesz egy rügy?:)
Hát pont így állok hozzá én is! Kivivel ez az első gyökereztetési próbálkozásom, kettesével raktam őket pohárba, általános virágföld és folyami homok 3:1 arányú keverékébe.
Azt hiszem türelmes leszek, nem bolygatom őket, mert csak 7 db. van (Hayward) belőlük. Egy másik fajtából (Starella) is van "két pohárral", azok még meg sem mozdultak.
Úgy emlékszem szőlészkedsz is, nincs véletlenül Milleneum, Nagyazsda, Vénusz fajtád (rezisztens, magnélküli csemegeszőlők)? Pár szem kellene átoltáshoz.
Bizakodni feltétlenül kell, csak elbízni magad nem! :) Én tavaly akkor hittem el, hogy van sikeres köztük, amikor megláttam az első gyökereket a pillepalack oldalánál. A dugványaim zöme megindult nekem idén is, de gyökeret még nem látok sehol, és egy-két veszteség már van. (Ezért dugványoztam egyesével őket, hogy ne terjedjen könnyen a rothadás.)
Hát ezt nem tudom , a múlt évben , ahogyan írtam is szinte minden kivi indított olyan 15-20 cm-es hajtásokat. Később lassan ledobta a hajtásokat. Megnéztem a vesszőket , nemhogy gyökeret de még gyökér kezdeményezést sem találtam rajtuk. Szabályosan el voltak korhadva a vesszők , orral érezhetően. Akkor , a múlt évben arra gondoltam , hogy túllocsoltam. Lehetséges, hogy a túllocsolás volt a gond , de most perlitben vannak , nem locsolom őket és még el sem indultak. Várok még. Egyébként ha sok van , egyet talán feláldozhatsz arra, hogy megnézd van e gyökérzete. Csak nagyon finoman kell kezelni, ha csak kihúzod akkor már biztosan nem lesz.