Szép jó estét :) erre jártam gondoltam bekukkantok!
Egy apropója is van a dolognak :) a kisebbik fiamnak ma van/volt a születésnapja :))) Iron Kid ma 4 éve, hogy teljessé tette életünket!!!!!!
Fotókat valahogy, majd varázsolok a fórumra, most vmiért nem enged egy fotót sem, hogy feltöltsek :( pedig lekicsinyítettem.
Egyébként a fiúk meg vannak, nem mondom, hogy majd kicsattannak az egészségtől :( Iron legutóbb két napja volt lázas, már nem félnapos levertségről beszélhetünk már min. 1 napig tart, most pl.: másfél napig :(((
Borisznak elkezdett romlani az állapota, nagyon nehezen tud járni...amit még tetőz azzal, hogy mindig futni akar amikor kint van a kertbe, hol előre, hol hátra, gondnoknak tartja magát ő is a lelkem. Iron mellett egyébként is nehéz tartani a tempót egy töpszlinek.
De a rossz napokról csak ennyi, több említést nem is érdemelnek! :))) élvezünk minden napot amit nekünk ad a két kis pöcsös!! :)))
Tünde a hasán kívül a combhajlatainál meg a nyakánál is tudod húteni:-)
Nálunk nagy ijedelem volt pénteken. Arra jöttem haza, hogy a padló,a szobákban meg az előtérben, a szőnyeg, a fal tiszta vér. Nem kicsit kaptam sokkot. Hirtelen azt gondoltam, hogy összebalhéztak, de aztán láttam, hogy Roy feneke vérzik.De amúgy nem volt levert, ivott is, de sikeresen bepánikoltattak, úgyhogy rohantunk dokihoz. Szerinte megpattanhatott egy ér, de igazából fogalma nincs mi történhetett, kapott egy injekciót másnap reggelre semmi baja nem volt. Szerencsére.
Szegény Angiet lepasszoltam a többieknek, mert már sétaidő is volt. Szegénykének ennyi pont elég is volt, miután visszaértünk és csatlakoztunk a többiekhez Angie mágneskutyára váltott. Nem mozdult el mellőlem, éjjel is szorosan mellettem aludt. Késő este meg másnap délelőtt romeltakarítás, szőnyegtisztitás,falmosás volt. Tavaly nyáron, amikor festés után felrobbant a konyhában a kávéfőző a festékboltostól kaptam egy tippet, hogy próbáljam meg szódabikarbónás langyos vízzel átsúrolni a falat.Akkor bevált, a kávét lehozta, most is bevált a vért is lehozta:-) Festeni valahogy most nem lett volna kedvem:-)
Lizizumi:utólag is isten éltesse Cápit! :-) Az ünnepi menühöz meg egészségére! :-)
Tünde: köszi a képeket, helyesek a fiúk:-) A pulik igazán csinosak lettek és Bombi meg, te jó ég, hatalmas :-)
A többiek már elláttak hűtési technikákkal, de én bízom benne, hogy idővel bemászik majd a kádba ez a nagyfiú, ahogy a pulik is:-) Nálunk imádják a vizet a csajok, de sajnos csak ritkán tudnak pancsolni. Amikor kertesben laktunk egész nyáron kint volt nekik is egy kis medkóba víz, foylton ott mártóztak, feküdtek benne:-)
Panni csinos Angéla az új nyakörvébe és beállok a színvakok csoportjába, ez nálam is lila+pink:D
Dalma legnagyobb örömére és Kekszi legnagyobb bánatára beköszöntött a meleg. Dalmácska feszt fetreng és szegényes iq-ját megerősítő hangokat produkál, Kekszikém meg pár méterenként lefekszik, neki nagyon megterhelő a meleg. Hajnalban és késő este sétálunk, szószerint értve, napközben csak kis idő, kizárólag árnyék és fekvés leginkbáb a menü.
Na de amikor már jobb a klíma, nem is bírnak magukkal, folyton elgurul a bogyójuk:-) Tegnap otthon már előkerült a ventillátor is, de reméljük, hamarosan klíma fogja hűteni a kis szőrős seneküket:-)
Tünde! Ha van elegendő árnyék a kertben, akkor nagy baj nem lehet. A kutyák maguktól megtalálják a hűvös zugokat. A lakásban meg nem csak a hasára, de a kőre leterített törölköző is jó szolgálatot tehet. Ha nagyon melege van, ráfekhet. A ventillátor is szóba jöhet, és ahogy Shai mondta, hasznos őt levizezni. Én a kertben letett nagyobb dézsákba beleültetek mindenkit egymás után... nagy melegben napjában többször is.
Tünde nagyon kevés sharp szereti a vizet! :-))) Ne várd tőle, hogy belefekszik a kádba!:-)))
A mieink is keveset mozognak, inkább csak árnyékban fekszenek. Amikor nagyon meleg van, akkor a házban megy nekik a ventillátor és lefürdetem őket napközben. Persze langyos vízben. :-)
Nyugodtan hűtheted a pocakját, ha nem akarod locsolgatni. Tocsakos szinte hidegvízes törölközőt tegyél a kopasz hasára, ha engedi.
Olyan kérdésem lenne, hogy most jönnek a melegek, ti hogy védekeztek a hőség ellen? Még nincs az a forróság, de Bombi már most nagyon nehezen viseli a meleget. Nem sokat jár ki az udvarra, bár bent sincs jobb idő. Keresi a hűvös helyeket, parketta, járólap... A két puli nagyon okosan megoldja, van kis baba fürdő kádjuk, amibe fekszenek mint a vízilovak :)
Shai! Nagyon szépen köszönjük! :) Jól esnek a dícsérő szavak.
Épp tegnap beszélgettem egy hölggyel, és neki is mondtam, hogy az a szép ebben az egészben, hogy nem tudunk belefásulni. Még most is izgalommal tölt el egy-egy új kutya érkezése, és mindig nagy örömmel várjuk a hozzánk visszatérőket. Egyszerűen úgy érze, egy kicsit mi is a családjukká válunk az évek során, és nagyon szeretem látni a kutyákon, mikor boldogan döngetnek be a kertkapun.
Eszerint neked Shai nem okoz meglepetést Odin jó jelleme. Tényleg olyan közvetlen, hogy ritkaság. Mondjuk Szamba sem kéreti magát idegenekkel szemben, mert ha valamelyik szimpatikus neki, az le sem tudja vakarni magáról.
Kutyákkal Odint továbbra sem engedjük össze, de tényleg csak az attól való félelem miatt, nehogy a nagy hancúrozásban valami baja legyen, mert kerítésen keresztül nagyon kedvesen pusziszkodik, igaz főként Szambával. Hiába na... ők hasonszőrűek, és jobban megértik egymás kommunikációját. Nagyon remélem, hogy lesz majd még rá alkalom, hogy szemtől szembe találkozhassanak rácsok nélkül, amikor Odin már teljesen felépül.
Amúgy így, hogy korlátozva van a szabad mozgásban, mert többször behozzuk napközben, hogy feküdjön, így a járásán sem mindig látni.
Lizizümi! Nagyon boldog szülinapot Cápinak! :) Remélem, kap ma egy fejedelmi kutyatortát.
Tünde! Írtó furán néznek ki a pulik a nyári rucijukban :) Biztosan nagyon megkönnyebültek, és fel is frissültek. Gizmo is nemsokára hasonlóan rövidre lesz nyírva.
Panni! Köszönöm szépen a gratulációt! Igen, szerencsére már nyoma sincs a töréseknek, és kirobbanó formában van, és ezt már mások is megállapították. :)
Még szerencse, hogy szellőéknek nagy kertjük van. Ott aztán tombolhat a kis szélvihar! :)
Angie nagyon jól mutat a szép, új nyakörvében. Érdekes, hogy sötétkék... a képen lilának láttam, de nagyon csinos. :)
Molera mindig bízakodó vagyok, hogy csak nem, de aztán mindig rájövök, hogy de:-)
Zsazska gratulálok Szilveszternek, ezek szerint maradéktalanul meggyógyult a sérülése:-)
Szellőnek van nagy kertje, de nem akarta egyedül hagyni olyan sokáig a barátnőm.Igen, most kicsit szedett magára. KApott tőlem egy teljesen jópofa habzsolásgátló tálat, nem tud habzsolni, benne marad a kaja. Úgy tűnik bevált a tálkája. Vizsla is van benne , labrador is egyik sem az a tipikus odateszem ottmarad fajta:-) Meg még kölyök is:-)
Angie baba csajos nyakörvet kapott szülinapjára:-) Sötétkék alapon rózsaszín:-D
Zsazska köszönöm az albumot! :-))))))))))) Nagyon jól néz ki, jó húsban van, szép egészséges a szőre, de nem is gondoltam másként! :-)))))) Örülök, hogy ennyire jó a jelleme, Dragontól örökölte :-) Sokat tesz hozzá, hogy nagy nyugalomban és szeretetben él. Reméljük, a mozgása is hamar rendben lesz!
Természetes, hogy mindenkit Hozzád irányítok, nem tudnék jobb helyet kutyának, ha nem a gazdival van! :-)))
Max 6 éves lesz hamarosan:-) Amúgy én akkor láttam először és utoljára, amikor ezek a képek készültek:-) Nem is olyan régen képletes lett írva, hiszen tudjuk, hogy hogy repül az idő :-) A képekből látszik, hogy szép, nagy termetű fiúcska lett, igazából kicsinek is elég masszív volt már:-)
Igen, szerencsésen megérkezett, jött, látott, és meghóditott mindenkit... úgy értem, minden kétlábút. Laci épp az imént mondta, hogy ilyen Shar-pei nincs is :) mert annyira nyitott, játékos, kedveskedő, és ez valóban szokatlan tőlük így elsőre.
Azért azok a képek sem a közelmúltban készültek, hisz Odin már 6 éves :) Nem tudom Erika, hogy Te mikor láttad őt utoljára, de azóta már messze nem olyan pindurka. Csodaszép óriás. :D
Már hogyne lehetne! Akartam is hozni mindenképp, és szeretném megköszönni, hogy hozzánk irányítottad őket! :)
Odin nagyon jól viselkedik. A jellemére, és az állapotára való tekintettel nem lett összeengedve a többiekkel, így csak a kerítésen keresztül barátkozhatott a többiekkel, de ahogy eddig néztem, nem hiszem, hogy baj lenne belőle, ha nem lenne ott a rács. Azonban, mivel mozgása még nincs a topon, és sok pihenésre van szüksége, és semmiképp nem lenne jó, ha ugrándozna, így megbeszéltük, hogy nem ez lesz az az alkalom, amikor közelebbi barátságokat köthet.
Ebben az albumbam pedig bárki megtekintheti őkelmét :)
Panni jó nagy táv kell Szellőnek a lefárasztáshoz! :-)))) Tényleg jobb lenne neki egy jó nagy kert jó sok mozgással. A gazdi felkötheti a gatyáját! :-))))
Detti nagyon helyes Dáma! :-))) Örülök, hogy sikerült tápot beszerezned! Reméljük hamarosan elmúlik a vakaródzás!
Zsazska jó kis időszak van Nálatok! :-) Legalább elmondhatod, hogy kaptál elfoglatságot bőven! :-))
Várnék beszámolót és fotókat egy bizonyos vendégedről, ha lehetséges! :-))))))
Nagyon jók a képek! :-)) Gratulálok a srácoknak, gyönyörű eredmény!
Szilveszternek és -hez külön gratulálok! :-))))))))
Gratulálok, ez egy nagyon szép eredmény! :-) szorítok Szilveszternek, hogy minél hamarabb átvegye az első helyet, de lássuk be, így is csodás eredményt ért már el! :-)
Köszi Molera! :) Nagyon jó meccs volt (7-2-re vertük a Fradit)
Szilveszternek oroszlán része volt benne, de egyelőre nem sikerült visszaszereznie az első helyet.... vannak csapatok, amelyek már 1 meccsel többet játszottak, mint a mieink, és akik most előtte állnak, ők pont ilyen csapatban vannak.
Hoztam pár képet a meccsről. Akit érdekel, ebben az albumban megnézheti!
panni ugye csak viccelsz,hogy csak most döbbentél rá, hogy vonzod az idiótákat??!! :-)
szuper,hogy Kamillának ilyen hiperszuper helyett, remélem K Vince is hasonlóan jár majd:-) Róla mit tudni, neki milyen egészségügyi bajai vannak? Jobb állapotban van, mint Kamilla? Angéla munkakörén pedig nem is csodálkozom, inkább azon, hogy csak most fedeztétek fel benne a lehetőséget :D
Látom Szellő remekül érezte magát:-) Ha ez az a nagyon-nagyon sovány kutya, akkor lehet bennem van a hiba, de nem látom olyan vészesnek a dolgot, vagy pedig már javult a dolog:-)
Detti örülök, hogy találtatok másik tápot és főleg, hogy felnőttet:-) Remélem bevállik:-) Én lassan egy éve barf szerint etetem a kutyákat, nem akarom szétoffolni a topikot, megszoktam már, hogy eléggé megosztó téma:-) Ha érdekel bármi, szívesen válaszolok privátban is akár:-) Én csak jókat tudok elmondani róla eddig és félre értés ne essék, semmi bajom a tápokkal, de ez jobban bevált:-) Szinte látszik Dáma fején, hogy mennyire nem akar felkelni, megjegyzem ismerős látvány, van egy világ lustája otthon nekem :D
zsazska:hát akkor vlaóban jó kis melós társaság van most nálatok!:-) az pedig nem újdonság, hogy egy rossz hírű kutya totál kicserélődik nálatok:-) remélem az eső nem mosta el a meccse és azt is,hogy Szilveszter az 1. helyre tőrt:-) Várjuk a híreket és persze képeket, ha van! :-)
Köszönöm a válaszokat! Felnőtt tápot vettünk neki (Brit premium marhás), elég drága, de remélem elmúlik a vakarózás. Kap mellé főtt rizst, meg reszelt répát meg főtt húst.
Nagyon szép kutyusaitok vannak! :) Mutatok én is képet.
Szellőre tényleg jobban illik a Tornádó! Nagyon cuki kutyus, imádom az ilyen energia bombákat (vajon hogy lehet ez?). Azért szép, hogy 9 km kellett neki ahhoz, hogy kezelhető legyen, nem szoktam elfogadni, hogy kutya nem való lakásba, de lehet, hogy neki tényleg egy kicsit nagyobb tér kellene és továbbra is megtartva a plusz mozgást is! Jó hogy képet is raktál!