Keresés

Részletes keresés

Galgadio Creative Commons License 2007.06.22 0 0 2278
Ki is volt ez az úr (Crow's Heart)?
Előzmény: annie99 (2277)
annie99 Creative Commons License 2007.06.21 0 0 2277

 Sziasztok! A képen látható urat (Crow's Heart) már bemutattam, most a nyakláncával szeretnék foglalkozni. Ennek a dísznek a lélektani hatása sem elhanyagolható. (Talán jobb lenne Winnetou képét feltennem, őt állítólag három sor medvekarom ékesítette, ami nem lehetett piskóta, ahogy elnézem :)) De maradjunk az egysorosaknál. Néhány képet összegyűjtöttem.

 

 Sauk nyaklánc

 

 

 Erről annyit tudok, hogy 1840 előttre datálta a honlap, ahonnan levettem. Visszatérve kicsit May írásaihoz, sok jelenetet teljességgel kitaláltnak és elképzelhetetlennek gondoltam. Ilyen volt a medvevadászat is, amíg nem olvastam Haraszty Ágoston 1844-ben készült útleírását. Ebből szeretnék pár sort idézni. Igaz, nem grizzly a winebago indián ellenfele, de azért így is érdekes.

" Villámsebességgel ment, és sűrűségeken, mocsarakon, dűlt fákon mint a szellő röpült át, s végre megállván, mondá vezetőnknek: "Itt fogunk medvéket vadászni: ezen idő tájban rendesen ide szoktak jönni. Egypár perc múlva látánk egy nagy medvét kijőni... A főnök emelt tomahawkkal a fa tövénél várá azt. Amidőn karjával elérheté, oly súlyosan csapá tomahawkját a medve lapockájába, hogy az állat iszonyú ordítással lezuhant.

 

Most a főnök nyílsebesen mellé szökött, a medve a másik lábával utána nyúlt, de azt a vadász kikerülvén , tomahawkjával a másik lapockáját is kettévágta; mire a medve egészen lerogyván, amaz reá ugrott, s a fejét kettéhasítá. Ezen fényes győzedelem után a főnök egyet füttyente, s eddig mozdulatlanul feküdt őrei felugorván, gyorsan mint szarvasok termettek a főnök mellett. A medve, hátulsó lábaira állítva, nyolc lábnál magasabb lehete, s négy mázsát nyomhata; szőre oly gyönyörű fekete vala, hogy szinte tükröződött."

(Az állatvédőket kérem, ne háborodjanak fel túlságosan :)

 

Nez-perce nyaklánc   

 Iowa nyaklánc

 

 

 Ennek nem tudom az eredetét, de talán a legszebb darab...

 

 Egy kis kuriózum: a téma navahó megfogalmazása

 

Végül egy csoportkép: pauni főnökök grizneck bemutatója

annie99 Creative Commons License 2007.06.20 0 0 2276

Igen, egyszer talán majd teszek is fel hopi szőtteseket, de most sok lenne a jóból, azt hiszem.

Viszont kifelejtettem egy szenzációs darabot. A navahók annyira nyitottak, hogy teljesen érzik a korszellemet. Zseniális, ugye? Nem is teszek szmájlit, mert szerintem tényleg az.

 

 A XXI. század újítása: 4in1 navahó szőnyeg
Előzmény: Galgadio (2274)
DrDGF Creative Commons License 2007.06.20 0 0 2275

Úgy van :)

Előzmény: Galgadio (2274)
Galgadio Creative Commons License 2007.06.20 0 0 2274

"Germantown (Moki style)"

 

Szia!

Én úgy tudom, hogy a moki a hopik másik elnevezése. Te hogy tudod?

Előzmény: annie99 (2273)
annie99 Creative Commons License 2007.06.20 0 0 2273

Ígéretem szerint néhány geometrikus mintájú navahó szőnyeg következik. Eredetileg minden típusból akartam mutatni, de talán jobb, ha párosával teszek fel - a teljesség igénye nélkül. Így látszik a hasonlóság a típusokon belül. A minták szakszerű ismertetésére nem vállalkozom, úgyhogy ez a hozzászólásom inkább a szemnek szól. Talán csak annyit még, hogy a tradicionális szőnyegek tiszta gyapjúból készültek, kevert szállal csak az olcsóbb tömegtermékek esetén találkozunk.

 

"Two Grey Hills" típusú az első két szőnyeg.

 

 

"Teec Nos Pos" - a kedvenceim. Nehezen állok meg kettőnél:) Ebből a típusból is sok szürkésbarna darabot láttam, szerintem a minimál stílusú lakásokat is hihetetlenül feldobják. Ide most színesebbeket tettem, hogy ne legyen unalmas a látvány.

 

 

"Storm pattern"

 

 

"Germantown (Chief)" Jellemző a színvilág, ezek valóban "indiános" dizájnok.

 

"Germantown (Moki style)"

 

 

 

 

 

 

Talán ebből a rövid válogatásból is látszik, hogy mennyire komoly és szép munkákat készítenek.

annie99 Creative Commons License 2007.06.19 0 0 2272

Szeretnék még két képet megmutatni, amik a szőnyegekhez kapcsolódnak, de már nem fértek a hsz keretei közé. Ez egy navahó farm a XX. sz. elejéről, szépen rímel rá az egyik bemutatott szőttes.

 

Navahó rituális tánc

(Az előző hsz-ből lemaradt egy h, aminek csak annyiban van jelentősége, hogy javítottam egyszer, a piszkozatból mégsem úgy jött elő. Aki érti, hogy mikor menti el a változtatást a rendszer és mikor nem, az kérem, ossza meg velem felfedezését :)

annie99 Creative Commons License 2007.06.19 0 0 2271

Szia Sher!

 

Nagyon köszönöm részletes és tartalmas válaszod, és biztos vagyok benne, hogy nem csak számomra hasznos. Nem gondolom, hogy a topik valaha is túl tudna lépni ezen a témán, hiszen maga az élet sem tud túllépni rajta, és akár történelemről, akár néprajzról beszélgetünk, nagy piros felkiáltójelként meredezik a háttérben, amit nem lehet meg nem látni. (És persze nem kell kontinensnyi távolságokat sem átszelnünk ahhoz, hogy így elszomorodhassunk.) Valószínű, hogy nem fogunk itt nagy okosságokat kitalálni, de mégis fontos szerintem, hogy magunkban megválaszoljuk, vajon mi dolgunk is van ezekkel a nyomorúságokkal.

 

John Around Him: Az ilyen ember emléke áldott. Remélem, hogy vannak, akik folytatják az ő munkáját.

Köszönjük, hogy most már mi is tudunk róla.

(És nem voltál unalmas !!)

 

Annie

Előzmény: sher99 (2270)
sher99 Creative Commons License 2007.06.18 0 0 2270

 

 

  Kedves Annie !

 

 

 Elnézést a késői válaszért, de nem voltam gépnél, illetve ha voltam is ,  dolgoztam,   ( késő éjjelig  szoktam dolgozni ), és ilyenkor súlyos fejmosás jár, ha észreveszik hogy Netezek.

 

 Tudom nagyon késő, rég túlhaladt rajta a topic, de szeretnék válaszolni a kérdésedre :

 

 "Nagyon kíváncsi lennék a részletekre. (Alkohol, drog, erőszak, stb. feletti győzelem szempontjából pl.)

 

 Hát igen. Ebből a szempontból úgyhiszem elmondható, hogy nincs új a nap alatt.  Az alkohol és kábítószerfüggés, és az ezzel szoros kapcsolatban lévő erőszak hatalmas probléma ma is a rezervátumokban.

Összefüggésben a 70-80 %-os munkanélküliséggel, és az elviselhetetlen életkondíciókkal, talán nem is annyira meglepő. Ha mondjuk nézzük a Pine Ridge rezervátumot, a férfiak várható élettartama 48, a nőké 52 év. A lakosság 97 %-a él a szegénységi küszöb alatt. A tinik öngyilkossági kísérlete  jóval meghaladja az USA- beli szintet, az újszülöttek halálozása rátája is háromszorosa a nemzeti átlagnak. Alkoholizmus, cukorbetegség, a szívbetegség, a rák, és alultápláltság. A tuberkolózis 8-szorosa , a rák ötszöröse a nemzeti átlagnak. Iszonyú adatok ezek.

Kilátástalanság, reményvesztettség,elégtelen orvosi ellátás, vezetékes ivóvíz hiánya, elektromosság hiánya, két-három családra jutó egy kétszobás ház, és ilyenek terhelik mindennapjaikat.  

 / Az adatokat :

Life, conditions and hope on the Pine Ridge Oglala Lakota (Sioux) Reservation in SD

cím alól vettem. /

 

Vannak azonban intézmények, események, és emberek is, akik ez ellen harcolnak.

Példként had említsem :  

- eseményből hirtelen nem találtam, de ha lesz, ígérem írok róla

- intézmény : pld : Cangleska - domestic violence,rape, megelőzés, illetve ezek kezelése , aztán Diabetes Prevention program stb : ezekről bővebbet a "friendsofpineridgereservation" rákeressésel taláhattok.

 

Vannak azonban emberek, nagy egyéniségek, akik igazán sokat tesznek a közösségükért és igazán nagy emberek

 

. Az egyikük : John Around Him     Hát Ő például tisztelet érdemel.

 

John Around Him: 64 évesen, 2006-ban halt meg. Nagy Lakota spirituális vezető és  vietnami veterán volt.

A Lakota nyelvet első nyelvként beszélte, hosszú ideig a Little Wound School-ban volt buszvezető Kyle-ban. Majd  az anyanyelvét tanította mindhárom iskolai szinten.Ő tartotta  a nyitó imákat az iskolai funkciók működéséért, szolgált a  Pow-Wow rendezvényeken,  segített elindulni egy fiatal " , Eagle Mountain Drum Group " nevű dobcsoportnak.

Dolgozott South Dakota börtöneiben az indián elítéltekkel, próbálta segíteni megőrizni  azok kapcsolódását saját kúltúrájukhoz és származásukhoz. Tartott pipa és izzasztó kunyhó szertartásokat. Igyekezett a börtönök vezetésével elfogadtatni és megismertetni az indián elítéltek kultúrális és vallási beálítottságait és igényeit./ Ami nagyon fontos, hiszen kultúrális, vallási kapcsolat nélkül szinte idegenek és kiszorítottak maradnak a börtönben is./  

Dolgozott veszélyeztetett fiatalokkal, igyekezett a kisiklott életeket normális mederbe terelni.

Börtönbeli munkájáért kitűntetést is kapott.  Halála hatalmas veszteség volt a Lakota embereknek... és másoknak is.

 

 

 

 Biztosan minden nép között vannak jó és rossz emberek. Én igyekeztem jó példákat felhozni, de sajnos a másik oldal éppúgy megtalálható.

 

 Remélem nem voltam unalmas.Elnézést kérek mindenkitől, ha esetleg egy kicsit hosszúra sikeredett.

 

 Üdv.

 Sher

 

 

 

Előzmény: annie99 (2255)
sher99 Creative Commons License 2007.06.18 0 0 2269

 

 

  Szia Wazull !

 

 

 Köszönöm szépen hogy visszajeleztél !

 

Az az igazság, hogy az angollal hadilábon állok, és mindent többször újra ellenőriztem, mielőtt leírtam volna, de a számokat nem ellenőriztem, eszembe sem jutott, hogy rosszul értelmezem. 

 

 Köszönöm hogy kijavítottál.

 

 Üdv.Sher

 

Előzmény: Wazull (2252)
annie99 Creative Commons License 2007.06.18 0 0 2268

"Ezek keleti sosón ruhák?"

 

Az égtájra nem mindnél veszek mérget, de sosónok :). De az ing az igazi "Washakieshirt".

 

"Mellesleg én úgy tudom, hogy a komancsok és a keleti sosónok szövetségesek voltak:-)"

Na látod! :)

 

 Küldöm :)
Előzmény: Galgadio (2267)
Galgadio Creative Commons License 2007.06.18 0 0 2267

Szia!

Ezek keleti sosón ruhák?

Mellesleg én úgy tudom, hogy a komancsok és a keleti sosónok szövetségesek voltak:-)

Előzmény: annie99 (2265)
annie99 Creative Commons License 2007.06.19 0 0 2266

Ez a kép annyira szép, hogy 'megihletett', picit utánaolvastam.

A navahókat az egyik 'legnyitottabb' őslakos népként tartják számon. A pueblo indiánoktól, és a spanyoloktól átvettek - és kultúrájukba illesztettek - mindent, amit hasznosnak ítéltek. Híressé váltak szőnyegeikről és takaróikról is.

 

Ez a térkép 1966-ban készült, az akkori rezervátumi határokon belül mutatja a legismertebb típusok elterjedését. A típusok kialakulása leginkább a kereskedők igényeinek kiszolgálása nyomán történt, a szőnyegek nem kapcsolódtak a navahó szertartásokhoz, bár egyes figurális ábrázolásoknál felhasználták a "homokfestés" ceremóniához kapcsolódó hagyományos mintákat is. Ez azt jelenti, hogy a "ceremonial" típus is szigorúan kereskedelmi kategória. Ma már területileg nem lehet elhelyezni a típusokat, egyrészt általánosan elterjedtek, másrészt a kereskedőktől való függés oldódásával a szövők is önállósodtak. Az elnevezések mögötti tartalom is folyamatosan változik.

 

"Yei rug with Sacred Corn"

Az egyik legnépszerűbb típus a "Yei (Yei'i) rug", amin rituális táncosokat ábrázolnak. A kukorica szentségét a navahók hitvilága is tartalmazza, az alkotók sokszor jelenítenek meg spirituális tartalmat, ez azonban nem kötött.

 

Szintén gyakori az "Tree of Life/Bird" típus. Említésre méltó, hogy az életfa gyakran (nem mindig) kukorica, és ennél a munkánál a háttér is jellegzetes.

 

"Pictorial" típusba tartoznak az életképeket ábrázoló munkák is, melyeknek mostanában csökkent a népszerűségük az indián mintákhoz képest, de azért igen izgalmasak.

 

 

"Mother Eart, Father Sky" a címe ennek a "Sandpainting" típusú szőnyegnek. Bár a szőnyegek nem autentikusak, készítésük során a következő elvek érvényesülnek:

"A szövőszék összekapcsol engem szent hegyeinkkel, a dal összekapcsol anyámmal."

Persze ez csak a művészi igényű, kézzel készített szőnyegekre igaz. Kereskedelmi célokra saját gyárukban nagy tételben olcsó szőnyegeket is gyártanak. De biztos vagyok benne, hogy azok sem csúnyák.

 

A geometrikus mintájú szőnyegeknek külön hsz-t fogok szentelni, mert ez a téma bőségével kifogott rajtam :)

 

annie99 Creative Commons License 2007.06.17 0 0 2265

Szia Galgadio!

 

Fityiszt!

Nem olyan harcos vagy, aki cserbenhagyja a saját topikját holmi komancs invázió okán. Mint bátor keleti sosón főnök, felveszed harci öltözéked:

 

 

 

 

 

 

 

 

Ágyékkötőt nem találtam, bocsi, de az ing elég hosszú :)

Szóval. Te vagy a főnök. Békepipád van, vagy hozzak?

Előzmény: Galgadio (2264)
Galgadio Creative Commons License 2007.06.17 0 0 2264

Sziasztok!

Valójában én voltam a topiknyitó, de az is igaz, hogy az érdeklődésem az utóbbi időkben más témák felé fordult.

Ezért felkérem Annie99-et a topikgazdai teendők ellátására, természetesen olvasás üzemmódban én is továbbra is figyelemmel kísérem az eseményeket.

Annie-nak meg egyáltalán nem kell visszafognia magát, nekem is tetszenek azok a képek, amiket belinkel:-)

Előzmény: DrDGF (2260)
Barátocska :) Creative Commons License 2007.06.17 0 0 2263
Nem lesz jobb. Nem értem, miért szabadkozol annyit. Tök jókat teszel be, érdemi infókat és gyönyör? képeket, sokat tanulok itt. Igazán kár lenne, ha abbahagynád. :(( Nem szólok hozzá sürün (nekem nincsenek ilyen hasznos infóim :)))) , de olvasom a topicot (épp azért, hogy legyenek:))), és nagyon tetszik.
Előzmény: annie99 (2261)
DrDGF Creative Commons License 2007.06.17 0 0 2262
Tyű, én ezt nem értem (miért kell visszavennie annak, aki folyamatosan érdemi infókkal lát el egy topikot?), de te tudod :)
Előzmény: annie99 (2261)
annie99 Creative Commons License 2007.06.16 0 0 2261

Jaj, jaj... Galgadio a topikgazda, csak őt több dolog érdekli olyan szinten, hogy hozzá is tudjon szólni, sokszor le van foglalva máshol, én meg ráérek itt szaporítani a szót. De látom már, jobb lesz visszavennem, mielőtt örök harag és magázódás lesz a dologból :(

Előzmény: DrDGF (2260)
DrDGF Creative Commons License 2007.06.16 0 0 2260
Nekem úgy tűnik, itt Te vagy a topikgazda, még ha nem is Te nyitottad a topikot:)
Előzmény: annie99 (2259)
annie99 Creative Commons License 2007.06.16 0 0 2259

Szia Sher!

 

Ma volt egy kis időm átnézni a honlapokat, amiket felraktál. Hát nagyon szép dolgok vannak rajtuk, főleg a festmények között. Szerintem felrakhatnál néhányat, amik Neked a legjobban tetszenek.  Azt gondolom,  mindenki örömmel látná itt a "zsákmányaidat", ha esetleg nincs is mindenkinek ideje végigböngészni a honlapokat. Én biztosan szívesen nézegetném. Topikgazdánk is nyilván boldog lenne, hogy valakit szóhoz engedek jutni ;-)

(Szívesen elmondom, hogy kell képet beszúrni, ha esetleg elsőre nem sikerülne, mert nem túl logikus.)

Előzmény: sher99 (2236)
annie99 Creative Commons License 2007.06.16 0 0 2258

A payute indiánok az ötvenes években csinálták ezeket a gyönggyel borított kosárkákat. Csodálatosan szépek, remélem, abba tudom hagyni a képek felrakását :) Egyébként szokott közületek valaki gyöngyöt fűzni?

 

 

 

 

 

 

annie99 Creative Commons License 2007.06.14 0 0 2257

"Azért jó, hogy ő nem fejeztette le azokat, akikre már nem volt szüksége! :-)"

 

Ez határozottan pozitív vonás :) Pedig eléggé agitálták, hogy szabaduljon meg a fölöslegtől. Egyébként Geronimonak több (ha jól emlékszem, tíz) felesége volt élete során, bár a fogság alatt sikerült meggyőzni őt, hogy egyszerre csak egyet tartson, mert így sokkal erkölcsösebb. Akit megunt, azt hazaküldte., izé... elváltak.

 

 

 Ő a hetedik feleség, aki élete végén valódi társa volt. Korabeli cikkekben ő Mrs. Parker.
Előzmény: nj (2256)
nj Creative Commons License 2007.06.13 0 0 2256

VIII. Quanah Parker és 6 felesége! :-)

 

Azért jó, hogy ő nem fejeztette le azokat, akikre már nem volt szüksége! :-)

Előzmény: annie99 (2241)
annie99 Creative Commons License 2007.06.13 0 0 2255

"Én az ilyen cikkeken nagyon el szoktam gondolkozni, erről meg végképp vegyesek az érzelmeim."

 

Igen nehéz dolgok ezek szerintem is. Igazából mind a két helyzetet abszurdnak érzem. Azt is, hogy éppen a kaszinók válhattak a nyomorból való kilábalás eszközeivé, hiszen így eleve borítékolva voltak ezek a következmények. Azt is, hogy kifosztott és nyomorgó népeket akarnak "kártalanítani" olyan módon, amit belső meggyőződésük alapján soha el nem fogadhatnak. Most legalább haragudhatnak egymásra...

 

A méltósággal viselt szegénység egy nagyon érdekes dolog. Nagyon kíváncsi lennék a részletekre. (Alkohol, drog, erőszak, stb. feletti győzelem szempontjából pl.)

Azért is édekel, mert a szociológia jól ismeri a szegénységnek az összetartó, egymás segítésére épülő életközösségeket létrehívó erejét. És ismeri azt is, hogy ezekből a közösségekből egyénileg "kiemelkedni" csak a kapcsolatok megszakításának árán lehet. Ezt főleg azért írom le, mert a számtalan igaztalan elvárás közül talán ez a leggyakoribb: az egyének hagyjanak fel igénytelen életmódjukkal, emelkedjenek fel egyénileg és ezzel mutassanak jó példát a többieknek... Na ez az, ami lehetetlen az egymásra támaszkodó közösségekben.

Amennyiben ezek az őslakos közösségek másképp működnek, mint az átlag, tehát a szegénység nem jár együtt az emberi méltóság sérülésével, az nagyon érdekes és örvendetes dolog.

Előzmény: sher99 (2251)
annie99 Creative Commons License 2007.06.13 0 0 2254

Nem nagyon szoktam rádiózni, se tévézni, de majd belehallgatok :)

Átérzem azt, amit a kertbe szaladásról írsz, néha én is úgy vagyok vele. Azért az igazsághoz tartozik, hogy a háborúk történetének olvasásakor mindkét oldal ki tud kergetni levegőzni. :(

  

Előzmény: sher99 (2250)
annie99 Creative Commons License 2007.06.13 0 0 2253
A beszúrásra is rá kell kattintani, akkor fent is megjelenik a kép.
Előzmény: druidani (2248)
Wazull Creative Commons License 2007.06.13 0 0 2252
Szerintem nem kell szabadkoznod, jol forditottad. Egyetlen eszrevetelem lenne: a billion-t magyarul milliardnak forditjuk, a billio magyarul a milliard ezerszereset jelenti.
Előzmény: sher99 (2251)
sher99 Creative Commons License 2007.06.12 0 0 2251

 

 

  Sziasztok !

 

 

  A kaszinókról, illetve a törzsek életszinvolnala közötti különbségről van itt egy cikk, ami jól mutatja, hogy éreznek azok, akik továbbra is iszonyú szegénységben élnek :

 

 A cikk : http://www.indianz.com/News/2007/003354.asp

 

 Tim Giago, egy oglala lakota újságíró tollából származik.

 Ha estleg nincs kedvetek belemenni, azt írja, hogy bár az indián kaszinók 25 billió dollárt hoztak a múlt évben, a Navajo, Rosebud, Pine Ridge, Crow Creek, Blackfeet és Crow rezervátumokban továbbra is 50-80 %-os a munkanélküliség, 55 év az átlag életkor, a csecsemőhalandóság pedig háromszoros mint a nemzeti átlag.

 

 És bocsánat, ezt nem tudtam rendesen lefordítani, de szerintem érzékletesebb ez is, mint ha én fordítom , esetleg falsul

"

In the Lakota language there is a word one hears quite often these days and that word is “onsika” (pronounced oon-she-ka) and it means poor, destitute or miserable, but as with many words in the Lakota language it also can mean to humble oneself to another, to act in a humble way, or to have mercy on those who have nothing. All of these definitions could describe the present conditions of the Lakota people. ",,

 

 

Aztán folytatja :a gazdag törzsek feladata, vagy kötelessége hogy segítse azokat, akiknek "kevesebb" van .

Szívmelengető látni, írja, hogy a nagyon szegény rezervátumokban még mindig méltósággal viselik a szegénységet.

És ha jól fordítom, azt írja, hogy az extrém szegénységgel és sok betegséggel súlytott törzsek még így is visszautasítják a támogatást.

 

Akinek van kedve, ajánlom, olvassa végig a cikket.Érdekes, mit gondol és hogyan látja egy vérbeli lakota.

 

 (Annál is érdekesebb, mert Sánta Őz is ír hasonló dolgokról, hogy az indiánok számára egy ház, vagy az anyagiak nem jelentenek "örömet ".) Sőt, az ajándékosztó ünnepség után szinte semmilyük sem maradt. Érdekes hogy megmaradt a tradicionális szemlélet a szegényebb törzsek között.Sőt, én olvastam azt is valahol, hogy egyesek szerint a gazdag törzsek elvesztik identitásukat, és múlhoz fűződő kapcsolatukat.

 

 

Mivel rosszul fordítok, és inkább csak magamnak szoktam, elnézést kérek ha akadt benne pontatlanság.

Én az ilyen cikkeken nagyon el szoktam gondolkozni, erről meg végképp vegyesek az érzelmeim.

 

Remélem, nem untattam senkit.Szerettem volna én is hozni valami érdekeset a fórumra.

 

További szép napot mindenkinek.

 

Üdv.

Sher

 

 

 

Előzmény: annie99 (2244)
sher99 Creative Commons License 2007.06.12 0 0 2250

 

 

  Szia Annie !

 

  Köszönöm szépen ! Az eredetit elmentem. Nagyon szeretnék valami tényleg jó könyvet róla. Minnél többet szeretnék róla tudni.

Annyire megrázott ez az idézet, hogy nem bírtam egy helyben megmaradni, kirohantam a kertbe szellőzni egy kicsit. Ez a baj a háborúkkal is, nem bírom őket végig olvasni, annyira fáj a szívem értük.  Azért érdekes, hogy teljesen más kultúra, és mégis milyen hasonlóan tudnak érezni, mint bárki más. Ezek az idézetek megmutatják,milyen emberi értékek vannak bennük. Én igazán tisztelem őket.

 

 Köszönöm szépen a jó tanácsot is !

 

 Egyébként szeretném megkérdezni, Te szoktál hallgatni Neten rádiót ?

 Ha tehetem, - és ha nincs benn a párom- én a KILI-t szoktam hallgatni.

 

 Itt a címe : http://www.live365.com/stations/lakotacom?site=lakotacom  

 ez már az, ahol hallgatni lehet. Egyébként a Pine Ridge rezervátum rádiója.

 

 

 ÜDv.

 Sher

 

 

Előzmény: annie99 (2245)
druidani Creative Commons License 2007.06.12 0 0 2249
megtaláltam www.firstpeople.us  vagy google-ban susan terpning-re rákeresni

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!