Keresés

Részletes keresés

Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31928

Gyanítom, hogy igen. Azt nem tudom, hogy van-e egyéb eltérés a hajtásszögön kívül. De visszafelé már próbáltam és nem szeretek fűrészelni a bozótvágóval, pedig gyári tárcsám van hozzá. Viszi az is rendesen, azzal nincs is gond, de sajnáltam szegényt. Vastag fehér füstöt eregetett az élő szőlőgyökér. Jó elvadult fajta, néhol olyan vastag volt, hogy nem érte át a tárcsa. De megcsinálta zokszó nélkül :-) Nagyon becsülöm ezt a gépet

Előzmény: dr.szertelen (31926)
MCA-001 Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31927

A régebbi típusokat sajnos nem lehet hasonlítani a jelenleg forgalmazottakhoz:(((

 

Nekünk MTD B100-as önjáró traktorunk van. 1996-os vásárlás, ha jól emlékszem 390e Ft volt.

Kb. 1500 órát használtuk eddig. És nyírt terület sem pázsit jellegű.

Motorikusan semmi baja nem volt eddig, csak olajat és légszűrőt cseréltünk.

A hajtáslánccal is csak annyi a gond, hogy nagy terhelésnél az egyik sebességben csúszik az ékszíj. (Ezt valószínűleg a nem gyári szíj okozza). Első, hátsó meghajtó szíjat eddig 1x cseréltünk. A hátsó hamarosan aktuális lesz, mert repedt:(

A késeket hajtó szíjat 4x, a kések csapágyait 3x kellett cserélni. A késeket nem is tudom megszámolni, igaz mi felhegesztés után újra szoktuk hasznosítani őket.

Előzmény: Donci62 (31923)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31926

Most már csak az a kérdés hogy az Fx-el hogy megy a damilozás??!

lehet hogy egy kicsit kényelmetlen??

 

Előzmény: Rahed Lee (31925)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31925

Ja, így már ok. Akkor ez tisztítófűrész gyárilag és nem bozótvágó. Igen úgy van, ahogy Szertelen doki is mondta, ezeknek más a szöghajtása, eltérő a szöge. A Husqvarna Balance hevedereken külön pozíció is van kialakítva a tisztítófűrészekhez.

Előzmény: peti550d (31921)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31924

Igy van, az fx az ugyanez a gép az fxt meg markolatfűtés opció.

Előzmény: dr.szertelen (31922)
Donci62 Creative Commons License 2014.06.04 -1 0 31923

Nekem 6. éve van egy "önjáró" fémházas MTD-m.

Leginkább nem nevezhető fűnek, amit nyírok vele, sőt sok-sok fásszárú sarjadék is van közte.

A talaj nem egyenletes, de nincsenek nagy dőlések, dombok benne.

Minden használat után alaposan letisztítom, elmosom, sűrített levegővel kifújom és száradás után a fémházat lekenem belülről fáradt olajjal vékonyan, hogy ne korrodálódjon. A légszűrőt és annak előszűrő szivacsát alaposan kifújom kompresszorral.

A terület akkora, hogy reggel 8 órától délután 5-6 óráig szokott dolgozni a gép, csak tankolásonként pihentetve addig, míg Én is kifújom magam (elszívok 1-2 cigit és megiszok egy sört).

Szezonzáráskor mindenképp cserélem benne az olajat. Közben  nem kellett még sohasem cserélni, sem utántölteni (kivéve az első "bejáratós" időszakot).

Kevés a motorolaj mennyisége, ami belemegy ezért nem sajnálom tőle a minőségit.

Késből szezononként 3-4 darabot csutkára elfogyaszt. Nem találtam még tartósabbat, hiába vettem már többfélét, különböző jólhangzó, kopásállóságot ígérő leírások alapján.

Mindig kijáratom belőle a benzint ("száraz" tankkal tárolom).

Ha szemrevételezéssel nem találom tökéletesnek a légszűrőt, cserélem (filléres dolog).

Volt olyan kevésbé poros szezon, amikor nem kellett cserélni.

3-szor kellett eddig a karburátort kitisztítani.Alig volt benne észlelhető szennyeződés (tettem egy aprócska szűrőt a benzincsőre, még újkorában, filléres tétel volt egy motoros boltban), inkább amolyan korróziós darabkák miatt kezdett eldugulni a fúvóka és kezdett bizonytalanul járni a gép. A gyertya még mindig eredeti benne, amikor lecsekkolom kíváncsiságból , szép őszbarna a színe.

Betartva a hidegindítás szabályait, hihetetlennek tűnik, de szinte mindig első-második rántásra indul a gép, még a hosszú téli pihenés után is. Ha véletlenül lefullad, mert az egyenetlen talajon "nagyon beleharap a földbe", első rántásra indul.

Olajszivárgás, benzinfolyás sehol nincs rajta, a karburátor- és kipufogó- tömítésként is szereplő fémbetétes tömítéslap, ami egyben amolyan hővédő árnyékoló, kezd már tönkremenni, itt-ott a szabad részeken már a lyukacsos fémhálóról eltűnt a bevonat. A szezon végeztével kap egy-egy ilyen úl tömítést/hővédőt és szvsz megint a megszokott módon haladunk tovább, még remélem gond nélkül pár évig.

Idén szezonnyitáskor, mintha szorosabb lett volna a biztonsági leállásért felelős kar bovdenje, ezért leszereltem és függőleges helyzetben befogva, pár napon keresztül, amikor csak tehettem, a bovden és a bovden-külső közé mindig befecskendeztem egy injekciós fecskendőből annyi motorolajat, amit még mozgatással elnyelt.

Két nap múlva nagyon csúnya valami folyt ki a bovden alsó végén, majd megjelent a tiszta oaj is. azóta megint lehelet-finoman jár.

A vásárláskor alapelv volt, hogy minél olcsóbban lehessen új, önjáró, 48 cm-es pengéjű géphez hozzájutni. Épp ez a gép volt akkor a legolcsóbb, ebben a kategóriában. Márkásabb társainak az ára többszöröse volt.

Ezek alapján, ma sem vennék drága, nagynevű márkát, mert szvsz az sem bírt volna többet, hasonló körülmények között, viszont többszörösébe kerülnek.

Kicsit hosszúra sikeredett ez a hsz., de talán hasznát veheted. Szvsz ebben a kategóriában nem jelent annyival többet egy márkanév, amennyivel többe kerül.

Előzmény: Sliderke (31892)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31922

Ugy van !

545rx-545fx

Más a kihajtás szöge!

Az fx dikicskéshez fürésztárcsához van tervezve!

Az fx-hez tudtommal nem jár a damilfej gyárilag!!

Előzmény: peti550d (31921)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31921

Azt mondta ember, hogy ehhez gyárilag csak fűrész lap van, ugyanis ez egy erdészeti gép.

az uj is ezzel van szerelve. Vannak gépek ahol csomagban mindhárom, damil, kés és fűrész is van, de ez a model, alapból fűrész lappal van szerelve, fűtött markolattal.

 

ez egy vékony fekete műanyag tok tulajdonképpen amit a 225-ös tárcsára raknak, hogy ne zúzzon le semmit szállításkor. szórásvédő sincs rajta.

ahogy néztem jutyubos videókat, a karvastagságú fákat ugy vágja mint a bodzát, 2-3sec.

 

a damil fej 49€ arra rá is kérdeztem, a 460 alkudható, talán még a fejet is megkapnám ugyanebben az árban, a gond csak hogy vettem egy fs50-et pénteken:))

Előzmény: Rahed Lee (31920)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31920

10 ezer körül van egy T45 X damilfej.

De ha csak fűrészlap van hozzá, akkor én azért óvatos lennék. Néha én is használok fűrésztárcsát, ezért tudom, hogy az a terhelés amit tárcsával kap a hajtáslánc (kuplung, tengely, szárpersely, szöghajtás) az nem nagyon mérhető össze egy szimpla kaszálással. Egy szöghajtás 40 körül kezdődik.

 

Aztán lehet, hogy volt damilfej, csak éppen most ment tönkre. Azt a fekete védőt nem ismerem, mert én a fűrésztárcsához való gyári védőburkolatot, csak azt a kisméretű fémet láttam. Ezzel meg is lehet támasztani, ami jól jön, mert ha a fűrész belekap a fába, akkor meglóbálja rendesen. Én sajnáltam rá 11 ezret kiadni, asszem ennyit mondtak a Husiboltban, amikor a tárcsát vettem. Pedig lett volna értelme, talán a szárat is kímélné, mert nem kellene úgy feszegetni. De keveset tárcsázok, nem lenne rentábilis.

Előzmény: peti550d (31917)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31919

Ez egy husqvarna kereskedés, szervizzel,minden gépet működőképesen, átvizsgálva, kitakarítva adnak át, ebben korrektek.

van egy másik is az 680€, gondolom újabb évjárat.

 

Előzmény: Rahed Lee (31916)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31918

Ez igy van, jól tudod. 3 gyáruk is van kint.

Előzmény: kioritzecho (31913)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31917

Ja ugy ok, gondolom ha 460€-ért megvenném, vélhetőleg közel ugyanannyiért el is tudnám adni.

sajnos csak egy fűrészlap van hozzá a fekete védőjével es egy balance xt hám.

egy damil fejet plusszba kellene venni hozzá.

Előzmény: Rahed Lee (31914)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31916

Nekem reálisnak tűnik az ára, de olcsónak semmiképpen sem mondanám. Látni, hallani kellene. Ahogy nézem, külsőre tök ugyanaz, mint az én 343 R-em. De azért a profi kategóriának is megvannak a kockázatai. Nevezetesen az, hogy általában ipari igénybevételnek is vannak kitéve. A kor ebben az esetben kevésbé mérvadó szerintem. Rendes üzemi körülmények között is el lehet koptatni 2-3 év alatt egy profi gépet, ha reggeltől estig dolgoznak vele. Az enyémmel szerencsém volt, mert egy szezont játszott csak a profi ligában, majd megszűnt a szerződése és utána csak egy tyúkszaros falusi udvarban merengett a régi szép időkről. Innen mentettem ki. Adtam érte egy 323R-t, meg némi kézpénzt.

Előzmény: peti550d (31912)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31915

Én is így tudom. Nem átmatricázott klónokat forgalmaz.

Előzmény: kioritzecho (31913)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31914

Én a használtan vásárolt jó állapotú profi gépekre gondoltam. Az újon nagyon sokat buksz.

Előzmény: peti550d (31912)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31913

Az Oleo Mac szerintem csak legfeljebb gyártat kínában,amennyire tudom a gépek a sajátjaik.

Előzmény: Rahed Lee (31903)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31912

A nagy gép tartja az árát azt hogy érted?

pont egy husi 545fxt-vel szemezek, uj ára 980€, alig 3 évesen 460€.

ez akkor most reális? Vagy már olcsó?

Előzmény: Rahed Lee (31905)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31911

No, no, már az enyém is elvesztette az ártatlanságát a múlt héten :-)

A berántóját javítottam, kapott egy jobb minőségű kuplungot a rugótörött helyett, meg egy új damilfejet és zsírozni kellett a szártengelyt is. Most nagyon pöpec megint és nem került többe mint 5 ezer Ft. Ha már igénytelen, legalább nem drága hozzá a cucc :-)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31909)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31910

Szivatnak :) 

 

Olvasd el a papirokban szerepelnie kell, ha volt ilyen, de nem tartom valószinűnek. Nekem a fogyasztóvédelem külön kikötötte, hogy nem hogy ilyenre, de még arra sem kötelezhetek senkit, hogy az általam javasolt olajat használja. Persze valaki mindent megtehet, valaki meg ha mindent betart akkor is sziv :) 

Előzmény: Sera26 (31805)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31909

Vidd azt vissza oda , ahol vetted :)  Évek óta irom ezt ide, de ez egyedül Rahedlinek megy hiba nélkül :))))))

 

A továbbiakban pedig keress fel ha gondolod  :)

Előzmény: Törölt nick (31837)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31908

A full szint olaja nem rakodik le akkor sem :)  Legalábis annyira, mint azt leirta. 

Előzmény: Rahed Lee (31858)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31907

A pro az 200cc motorral van szerelve. Ez azért lényeges, mert EUROI 2-es , keveset fogyaszt, de a fűszálak közül a jégkrémes pálcikát is felszivja. Ez ott lényeges, ha nagy a terület. A visszajelzések , kb 30-40százalék  vágásidő csökkenést mutatnak, mivel kb ennyivel lehet gyorsabban tolni, a többbihez képest.

Előzmény: Sliderke (31892)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31906

Természetesen fuxtec, 3 fúróval. A zipper és a güde ami ok lehet, de nem a retur, visszaküldött, de azok drágábbak. A Strausról nem merek semmit sem mondani :)  

Előzmény: kopter835 (31898)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31905

Az árak nem mindig tükrözik a valós értéket. Van ahol a nevet is meg kell fizetni. De ahhoz, hogy valaminek olyan neve legyen, hogy hajlandó is legyen az vásárló többet fizetni érte, ahhoz már le is kellett tenni valamit az asztalra. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy az adott Stihl nem érné meg az árát. Nagyon szeretem a Stihlt, van is, volt is néhány.

Az Oleomac némileg alacsonyabb presztizzsel bír a kisgéppiacon, ezért általában olcsóbb de ez nem jelenti azt, hogy gyengébb minőségű lenne. 40 cm3 környékén ezek a gyártók már a félprofi felhasználókat célozzák. Az Oleo egy jó márka, szerintem nem kell félni tőle. Új gép, ha valami történne, akkor ott a garancia, van rendes szervizhálózata. Nagy kár nem érhet.

 

Én nagy gépnek azért vettem Husqvarnát, mert reményeim szerint el tudom adni az örökölt telket, így nem lesz rá szükség hamarosan. Egy ilyen gép nagyon jól tartja az árát, ha eladom, nem nagyon bukok rajta.

Előzmény: budavaripeter (31904)
budavaripeter Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31904

Köszi a választ. A stihl gépet csak példának hoztam fel. Nem igazán négyüteműre gondoltam. Csak mint látható árkülönbségnek említettem. Szóval Te azt mondod ha jól veszem ki szavaidból, hogy az OLEOMAC-tól sem kell félni? 

 

Jöhet még a vélemény, tapasztalat mindenkitől.

Előzmény: Rahed Lee (31903)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31903

Ezek már elég komoly gépek. Az Oleomac is egy patinásnak mondható olasz gyökerű cég, nem csak egy "üres márkanév" mint a Straus és társai. De gyanítom, hogy ennek is több alkatrésze származik Kínából, mint máshonnan, ha nem az egész gép. Persze ettől még lehet nagyon jó. Mindkettőnek jó a szervize, alkatrész ellátottsága, terméktámogatása. Nekem még egyikhez sem volt szerencsém, de az alapvető különbség a kettő között, hogy a Stihl FS130 az négyütemű. Egy speciális 4 mix-es motor, ami négyütemű létére keverékkel megy. Hallani erről a rendszerről jót és rosszat is, nekem nem volt vele dolgom. A kétütemű általában nagyobb teljesítményű, egyszerűbb a motor felépítése, kevesebb hibalehetőség. A négyütemű csendesebb, környeztebarátabb, kellemesebb a hangja. Más előnye nem nagyon van a kétüteművel szemben. Ami Stihl 4mix-es motort én eddig láttam, abban műanyagból volt a vezérlő fogaskerék. Én személy szerint nem szívesen látok egy pörgős motorban műanyag alkatrészt.

 

A damilfej fogyó alkatrész, előbb-utóbb mindegyik kileheli a lelkét. Van amelyik könnyebben adagol, van amelyik kevésbé. A túl könnyű az egy buckától is adagol, a másikat meg jól oda kell verni. Nem ez határozza meg a minőségét. Nekem a Husqvarna T45-ös fejen elég kemény rugó van, puha talajon nem is mindig sikerül adagolásra bírnom. És a legprofibb fejnél is előfordul, hogy a bejutott föld és egyéb szennyeződések miatt átmenetileg megszorul a koppintófej. Időnként szét kell szedni és kimosni, kipucolni.

 

Azt nem tudom, hogy melyik gépben van rezgéscsillapítás, de az elég fontos, ha hosszabb ideig dolgoznál vele.

Előzmény: budavaripeter (31902)
budavaripeter Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31902

Üdv Mindenkinek!

Fűkaszát szeretnék vásárolni és tanácstalan vagyok. Van egy márka OLEOMAC ami számomra eddig ismeretlen volt. Nem vagyok hozzáértő és ezekkel foglalkozó, így nem tudom mennyire jó és megbízható ez a márka. Kinéztem a SPARTA 44-et ami a leírása alapján nekem megfelelő lenne. De összevetettem a mindenki és általam is ismert STIHL gépekkel. A következőket tapasztaltam. A stihl FS130 36,3 cm3 1,9Le 187900Ft. Az oleomac sparta 44 pedig 40,2 cm3  2,1Le  és most 99000 Ft akcióban, de akció nélkül is csak 122000Ft.

Mint említettem, nem ismerem a márkát. Van ez olyan jó, mint a jóval drágább stihl ami ráadásul gyengébb is? Mit lehet tudni erről a gépről? Számomra fontos szempont volna, hogy nem szerelgetni szeretném, hanem füvet kaszálni vele. Indításkor ne kelljen 10 percig rángatni, hanem induljon. Damilfej jól működjön, ne szoruljon, ne kelljen folyamatosan azért meg-megállni, mert nem, vagy rosszul adagol.

Mik a tapasztalatok? Várom szerelők és felhasználók jó és rossz véleményeit egyaránt, amit előre is köszönök.

Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31901

A Straus-é is hajszálra ilyen. Valszeg ezt a lemezt ragadta el a penge Zoltán gépén.

Előzmény: pf000 (31900)
pf000 Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31900

A fuxtec szórásvédőjét pl. ez a szerkezet fogadja:

Előzmény: Törölt nick (31881)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31899

Úgy kértél számon, mint ha az én ötletem lett volna. Így csinálják és kész, fogadd el, hogy vannak akik így gondolkoznak!

Előzmény: dr.szertelen (31880)
kopter835 Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31898

Sziasztok. Látom sokan vagytok, kérdeznék tőletek. Szemezgetek valamelyik olcsóbb gödörfúróval. Fuxi, cagy hasonló. Valaki valami tapasztalatot meg tudna velem osztani ezekkel kapcsolatban?

http://olx.hu/hirdetes/talajfuro-foldfuro-zipper-ujszeru-elado-ID1vWhL.html#1ea70e640d

http://olx.hu/hirdetes/foldfuro-talajfuro-godorfuro-3-0le-52ccm-100-150-200mm-furoszar-ID1eaMw.html#1ea70e640d

http://olx.hu/hirdetes/fuxtec-motoros-talajfuro-foldfuro-3le-ID1QhHF.html#1ea70e640d

 

Ezeket, illetve ilyesmiket nézek. Melyik lehajtás lehet strapabíróbb? A fogaskerekes vagy a csigás. 20 centi átmérőlyű lyukhoz kellene feketeföldbe ( nem túl kötött ).

 

Tudom nem túl témábavágó, de láttam hogy korábban írogattak róla ( talán PerecesPeti ?).

Válaszokat köszönöm.

gaabre Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31897

Köszi.. már csak abban kell bízni, hogy ősszel is lesz akciózva.

Előzmény: peti550d (31894)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31896

Ha kipusztult a belső kulcsnyílás az imbusz csavarban, akkor egy méretes torx bittel általában meg lehet indítani. Előtte néhány órával egy kis WD-40-et neki. Ha a torx sem bír vele és nem süllyesztett a csavarfészek, akkor Dremel miniflexxel (30 mm átmérőjű), felsliccelem a csavarfejet és egy combos csavarhúzóval zaklatom. Esetleg az is járható út, ha kétoldalon laposra reszeled és kis villáskulccsal próbálkozol. Nekem van 4 mm-es villáskulcsom is.

Előzmény: Törölt nick (31886)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31895

Én beszúrnám még ezt negyediknek:http://servintradebolt.hu/index.php?option=com_virtuemart&view=productdetails&virtuemart_product_id=101312

 

van ez is olyan mint husi, csak olcsobb.

2honapja vettem, olcso, mert kifuto darab, a plm4611 váltja.

erős b&s motor, tökéletesen gyűjti a füvet,nekem bevált.

husit akartam en is használtan, de elvitték előlem.

Előzmény: Sliderke (31892)
peti550d Creative Commons License 2014.06.04 0 0 31894

Maga a két gép eléggé hasonló, de a bg-hez venni szívó szettet, nem éri meg. Akkor már inkább sh-t vegyél. De a fórumos kommentek szerint mint fúvó jól működik, viszont mint szívó hamar eltömődik.

én is ilyet v br200-at akarok venni majd ősszel.

 

Előzmény: gaabre (31888)
benchmade745 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31893

Viking, tökéletes gyűjtés, nagy vágási teljesítmény, szép nyírási kép. Nem olcsó de miután használod rájössz, hogy miért.:)))

Előzmény: Sliderke (31892)
Sliderke Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31892

Sziasztok!

 

Kicsit off leszek de ide tartozik.

 

Ha benzinmotoros fűnyírót szeretnék venni (nem kifejezetten profi gyepre :) )

akkor a három márka közül melyiket ajánlanátok:

 

Husqavarna LC 348VE

Fuxtec FX-RM2060PRO

Viking MB 545

 

Én az elsővel szemeztem de nem tudom, ez a futurisztikus kialakítás milyen, van valakinek tapasztalat? Mit ajánlanátok?

benchmade745 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31891

Itt a fórumon szólunk majd ha lesz. Nézd meg majd mert kombi szerszámok között is van lombfúvó adapter.

Előzmény: gaabre (31890)
gaabre Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31890

Ok;

ha egyszer szerveztek a nyáron valahol hétvégi kaszálást, arról lehet valahogy értesülni?

Előzmény: benchmade745 (31889)
benchmade745 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31889

A két gép ugyanaz (ahol szívja  a levegőt oda kell felszerelni a szívó részt és ahol fújja oda a zsákot), ehhez is lehet venni lombszívó átalakítót de én nem használnám mert nagy területen állandóan üríteni kéne a zsákot (nem hatékony pl. a 10.000 m2-es kertben). Egybe fújom a levelet aztán fóliára húzom és fel az utánfutóra.

Előzmény: gaabre (31888)
gaabre Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31888

Nagyszerű, azzal is szemezek :)

És nem alakítottad még át egyszer sem szecskázóvá? Mintha láttam volna már youtube-n átalakítva lombot szívni, csak az volna a kérdésem, hogy mennyire hatékony benne? Vajon van olyan hatékony szecskázó mint az SH-86?

Tavasztól őszig fújásra, lombhulláskor inkább szecskázásra használnám. Októbertől kezdve rengeteg lomb gyűlik nálunk össze.

Előzmény: benchmade745 (31887)
benchmade745 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31887

BG-86 lombfúvóm van.

Előzmény: gaabre (31884)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31886

Jaja, csak az a fránya imbuszos csavar fejben ne forogna el a kulcs....:D

Előzmény: Rahed Lee (31885)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31885

Akkor a feladat adott :-)

Előzmény: Törölt nick (31883)
gaabre Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31884

Van lombfúvó/szecskázó géped is?

Előzmény: benchmade745 (31877)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31883

De biza hiányzik. Volt ott egy ilyen fém, csak bozótirtásnál levettem a szórásvédőt, ezt meg egy csavarral fogattam oda csak. Anya lerázódott, fűrészlap ezt a fémet elkapta...:D

Előzmény: Rahed Lee (31882)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31882

Szerintem a Tiéd is szárazon forgott ezidáig.

Az én gépemen nem tud elforogni a szórásvédő. Van egy lemez, amit négy csavar rögzíti a szórásvédőhöz, majd ezt a lemezt egy, a szöghajtáson átmenő csavar rögzíti bombabiztosan. Nálad nem hiányzik onnan valami?

Előzmény: Törölt nick (31881)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31881

Köszönöm szépen a tanácsot, holnap akartam venni egy kuplungot, de mielőtt összerakom ezt is megcsinálom. Egyszer valamiért leszedtem a kuplungharangot (ha jól tudom úgy hívják azt ami rámegy a kuplungra) és kihúztam picit a szárat, na mintha egy ponton az is kék lett volna :D Holnap megszerkesztem és írok a fejleményekről :P

 

Damilfejből eddig talán az alap vásári 1000ft-os fejek váltak be a legjobban. Csak dupla rugó kell bele mert alapból marhára nyomja a damilt minden kis érintésre. Stihl koppintás (szinte 100%-ban ugyanaz) 3 tank után reketty (amúgy marhajó volt, sok damil ráfért, nem adagolt feleslegesen), egy másik gyorstöltősnek mondott sem sokáig húzta...Most egy Husqvarna koppintásnak tűnő van, 2 tankot nyomtam ki vele kb. eddig jónak tűnik :)

 

Most már csak az elforduló szórásvédőre kell kitaláljak valamit. Meg is van átmenő csavar a tengelyen :D (nemám valaki komolyan veszi :D) Habár ha egy picit belefúrok és a csavar nem ér el a tengelyig....:)

Előzmény: Rahed Lee (31878)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31880

És akkor szerinted mi történne egy géppel ha véletlenül nem

4.8l hanem 5.2 l benzinhez öntenék 1deci olajat?

Téma részemröl lezárva!!!!!!!!!!

Előzmény: Törölt nick (31866)
peti550d Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31879

Nálam kicsit olajos a kipufogó környéke, az elején elég jól füstöl.

az első 3 tanknál még hagyom ezt, aztán szerintem maradok én is a gyártói ajánlásnál, hp super 1:50.

1h használat mellet sztem nem fogom megsütni:)

Előzmény: Rahed Lee (31876)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31878

Gazdag Zolinak - talán segíthetek...

 

Az én Strausom pontról-pontra ugyanazt produkálta, a múlt heti bevetésen, mint a Tiéd. Eltört a kuplungrugó és rázott, zuhogott a hajtószár. Ma este műtétre ítéltem őkelmét. Én már nem kaszabolok vele, amióta megvan a Husqvarna, de mivel a tesómmal közösen tulajdonolt terület kordában tartásában ez is részt vesz, ezért bevállaltam a szervizelését.

 

No, megfelelő méretű kuplungrugót nem tudtunk venni hozzá, ezért az egyik boltban hoztak hozzá egy komplett kuplungot. Számla nélkül 2.500 Ft-ért. Szépen megmunkálva, köszörülve, csiszolva stb. A már másfél éves, végét járó eredeti, piros damilfej helyett kapott egy kimondottan jó minőségű, masszív, olasz damilfejet is, 3.200 Ft-ért.

 

Ez a tengelyzuhogás aggasztott, ezért kihúztam az acél hajtótengelyt a szárból. Amit ott láttam az sokkoló volt. Hogy süljön ki a vágott szeme, pluszba még száradjon is le a satnya töke az összes kínainak, aki egy csepp zsír nélkül rakja össze a hajtószárat!!! Olyan száraz volt, mint a Kalahári sivatag!! Hogyazannyuksárgamicsodáját!

 

Volt, ahol meg volt kékülve a hőtől, az egyébként eléggé meggyőző minőségűnek látszó tengely. Mivel mindkét vége egyforma, ezért egy alapos zsírzás után, megfordítva toltam be a szárba, ezáltal a perselyek nem ugyanott fogják a tengelyt.

 

Összeraktam, megrántottam, pöccre indult és szépen simán fut a tengely, a kuplung is ok. Szerintem a történet annyi, hogy a csontszáraz tengely kezdett megszorulni, berezonált, ez meg szétcincálta a kuplungrugót. Szóval előbb zsírozz, utána cserélj csak kuplungrugót.

benchmade745 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31877

9 stihl, 1 husqvarna, 1 hitachi gépem van. Én nem akarok okosabb lenni a mérnököknél akik állítólag ezzel az 1:50-nel is biztonsági tartalékot hagynak. Mindig 1:50 -be keverem a stihl hp super olajat és az összes gép azt kapja. Volt már nyári nagy melegben, hogy csak tankoltam és ment pl. a 460-as kasza 4 órán át folyamatosan damillal full gázon vagy 3 órán át kugliztam az ms 240-el. A gépeim tökéletes állapotban vannak, koromlerakódás nincs. Idén eddig 3 liter olajam fogyott, tehát járnak a masinák bőven (egyedül használom őket). A kínaiakba stb lehet, hogy kell az 1:25 v 1:40 de én azt mondom, hogy a gyártói ajánlást jó megfogadni. Stihl 1:50, Husi 1:50.

Előzmény: gaabre (31865)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31876

Én azt szeretem, ha nem füstöl :-)  Nálam ökumenikus a menü, minden gép Husqvarna XP-t kap, 1:40-est. A kínai, a svéd, a német és a digó is. Eszi, nem eszi nem kap mást. Indításkor, hidegen, még köhöghetnek egy kis füstöt, de melegen semmi. Meg van tiltva nekik. De nem is kokszos semmi, a dugattyúk szép fémtiszták, a kipufogók meg szárazak, mint Holle anyó sunája :-)

Előzmény: peti550d (31861)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31875

Én maximum 2.4mm-est ajánlanék.

Szerintem.

 

Előzmény: nyavalya2 (31860)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31874

Hali Peti!!

A régi csapattal nyomom-:))

OK!

Ha bontasz valami érdekeset jelezd elmegyek csinálunk vidit!!!!!!

Előzmény: Péter Láncfűrészalkatrész (31872)
majsibaxi Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31873

Hozzáteszem nem gyári damilfejjel,nekem megmaradt még egy einhell damilfejem

 

Péter Láncfűrészalkatrész Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31872

Rég láttalak dr.szertelen. Gépeid megvannak? jött-e új "régi"?

Majd írok , ha bontok valami nagyot.

Mostanában a szakdolgozattal, vizsgával foglalkoztam.

Előzmény: dr.szertelen (31868)
majsibaxi Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31871

Én mindig 3 milis használok,egyszer probáltam csak ugy kiváncsiságból egy 4milis 4 szögletű damilt,pörgött is csak kirázta a gépet a kezemből,ugyhogy nem kinoztam tovább

 

Előzmény: nyavalya2 (31860)
Péter Láncfűrészalkatrész Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31870

Láttam, hogy írkáltátok az olajokat.

Nekem az a véleményem, hogy csak szintetikus.

Mostanában nálam Castrol Power 1 Racing netről. 3000 FT/liter alatt.

Keverési arány mindenbe 1:40

Ha frissen van rakva össze a gép akkor egy kicsit vissza tekerve a végfordulat. ( több benzin)

 

A nem szintetikusakat nem merem rakni, magas fordulaton nem kennek, na meg ha sok van a benzinbe , hamarabb kormozódhat a hengerfej és dugó. A korom leválása simán gajra teheti a hengerszettet.

 

 

Donci62 Creative Commons License 2014.06.03 -1 0 31869

Az alapcsomagban lévő eredeti fejjel Én 2,7 mm-est használtam eddig.

Vígan pörög vele, észre sem veszi, még nagy gazban sem.

Inkább az a gondom, hogy "keményebb ellenállásra" (fásszárú gazok, sarjadékok), szaggatja, szálkásítja úgy, hogy nem nagyon venni észre az erőlködését közben, pedig jó  minőségű, más gépben (gyengébb teljesítményű) megelégedéssel és sokat használt fajtáról van szó.

Előzmény: nyavalya2 (31860)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31868

Hát nálam a felizgulás meg a marhaság között van különbség!!!

felizgulni amúgy se itt szoktam-:))

 

Nem érted!!

A 4.8 liter!!!!!!!!!!!!

Előzmény: gaabre (31865)
Péter Láncfűrészalkatrész Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31867

Én is köszöntelek.

Árlistát a honlapon találsz. A nevemet beírva a googleba előjön a honlap.

Ami nincs feltüntetve azt telefonon vagy e-mailben meglehet érdeklődni.

Pumpa 500 Ft+ posta 1044 Ft utánvételesen.

Javaslom a közeledben megvenni és akkor nem terheli a postaköltség.

A legtöbb fűrész és fűkasza pumpája jó bele. ( Ha nem a karburátoron van)

Amennyiben tudsz egy megbízható szakit aki földi árakon dolgozik Kalocsán, felvenném vele a kapcsolatot.

 

Előzmény: H.J.69 (31840)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31866

Azért csinálják ezt, mert ők ragaszkodnak az 50-es keverékhez, de az a két deci kizárja annak a lehetőségét, hogy véletlenül hígabb legyen. Egy multi parkolóját kaszáló alvállalkozótól hallottam már ezt a dolgot.

Amúgy ez a milyen olajat meg milyen arányban keverjem téma már nagyon unalmas.

Előzmény: dr.szertelen (31864)
gaabre Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31865

Nem akkora horderejű dolog ez, hogy ennyire felizgulj rajta.

Ha 1:50-el keverném a stihl ultrát, akkor sem lenne semmi gond belőle. Miért ne javasolna ettől sűrűbb kenést? Ezzel csak annyit üzent, hogy a gyári ajánlásnál is légy nagyvonalúbb a motorral.

Előzmény: dr.szertelen (31864)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31864

Hát bakker nem értem a magyart-:)))

Őrület!!!!!!!!!

4.8lityihez 1deci olaj:DDDDDDDDD

Ugye 5l+1deci az 50-es keverék!!

Nem számolom de 4.8+1deci az 48.6-os keverék!!!!!!!

semmi értelme!

Gyugodtan mehet a 1:40-es

5l benzin+1.25deci vagy 125ml olaj!!!!!!!!!

Vagy 4l benzin+ 1deci oil

Repsol  vagy Castrol van fullszint 2800magasságába

TUTI JÓK!!!!

Nem kell párszáz ft-on sporolni föleg ha nem sok fogy évente!!!!!!!

Előzmény: gaabre (31862)
peti550d Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31863

Igen, elment az fs36, az ára meg bele ment az 50-be.

köszi.

ami elsőre feltűnt hogy habár  ez a gép 3cm3-al kisebb, 0,2LE-vel több ami egy ilyen kisgépnél érezhető különbség, kevesebbet ráz és takarékosabb jóval.

az uj autocut fej fura és a gyári 2mm stihl zöld damil is.

hamar rojtosodik a vége, es talán könnyebben is szakad.

 

Előzmény: gaabre (31862)
gaabre Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31862

Na meglett végül? Gratula!

Elfelejtettem írni, de én is rákérdeztem erre az olaj dologra (csütörtökön vettem); nekem azt mondta a szervizes, hogy uszkve 4,8 literhez szoktak 1 decit tölteni, ahogy sikerül. Direkt rákérdeztem, hogy mindig? Igen, azt mondta mindig.

Előzmény: peti550d (31861)
peti550d Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31861

Pénteken mikor vettem az fs50-et, kérdeztem az eladót erről az 1:40-es keverékről, tekintettel arra hogy uj a gép, elmondása szerint az 1:50 az optimális, ezek jó olajok, nem kell bele több, mert csak füstölni fog és koromlerakódás lesz.

kérdeztem a hp super es ultra közötti áron kívüli különbséget, aztmondta mindkettő kiváló olaj.

eddig két tank benzinem ment el, az 1:40-től picit füstöl.de mikor már sokat pörög, alig látszik.

Előzmény: Rahed Lee (31858)
nyavalya2 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31860

Szeretném megkérdezni olyantól, aki ismeri a Fuxtec-et (ez most burkolt célzás volt, bár ha más tudna válaszolni annak is örülnék), hogy mekkora damilt tud elviselni a Fuxi? Előre is köszönöm.

pf000 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31859
Előzmény: kavicsos64 (31854)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31858

XP-ből 1:40 mindenbe jó. Az, hogy nem tudott kipörögni rendesen az okozhat lerakódást. Nem tudott kiégni a kipuf.

Előzmény: Törölt nick (31856)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31857

Én ma vettem 4000- pár 100 kedvezménnyel 1 litert. SP az meg 3000 kereken.

Előzmény: kavicsos64 (31854)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31856

Ma voltam a közeli Husqvarna márkakereskedésbe, hoztam egy liter XP olajat, kíváncsi leszek rá, hogy ettől mennyire fog eltömődni a szikrafogó. 

Említettem, hogy eltömődött a szikrafogóm, egyből kérdezte milyen besorolású a Mol-os sprint 2T, mondtam neki, hogy TC+ meg JASO FD, gyorsan fellapozta a prospektust, de az LS és XP olajok is ilyen besorolásúak. 

Elképzelhető az, hogy pengével vágtam és kb fél-háromnegyed gázon használtam a gépet +1:40-es keverékkel ment és ezért rakódott le a szikrafogón a trutyi?

Hogy használjam a gépet XP olajjal? 1:40, 1:45 vagy 1:50 ? 

BXtwelve Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31855

Köszönöm, így teszek. A csavar csak 6-os.

Előzmény: kavicsos64 (31853)
kavicsos64 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31854

Nem kell mindent elhinni amit rá irnak ,az én simsonom évek óta 1:50 keverékkel jár és semmi baja ,csak szintetikus olajat kell venni. A huqvarna olaja már 5000 ft a szintetikus XP olaj, pont ma néztem de nem is vettem a REKORD szintetikus a felébe kerül.

Előzmény: Rahed Lee (31823)
kavicsos64 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31853

Az oldalán a 8-cas csavar a betöltő nyilás, a zsirt olyan csőrös flakonban árulják amivel be tudod nyomni a csavar helyén keresztül. 20 üzemóránkén érdemes ellenőrizni ,ha kell pótolni!

Előzmény: BXtwelve (31817)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31852

Alkatrész szempontól mondjuk a Straussal, Grashopperrel és klónjaival sincs gond, mert ezek egy kaptafára készült gépek, minden van hozzájuk. Meg kell is :-)

Előzmény: anegytech1 (31851)
anegytech1 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31851

Nagyon jól összefoglaltad :). Ezért van az, hogy amikor valaki 40 ezres kaszát keres, de ne legyen kínai és ne legyen gagyi, arra nem nagyon lehet mit mondani, mert nincs ilyen. Mindenki ilyet akar találni, de sajna nincs. Ebben a szegmensben a fuxi tényleg talán a legjobb szereplő, de még nekem is elég új volt a neve, habár nem is vagyok benne nagyon a témában. Nyilván közrejátszik az is, hogy a Tescoban nem találkozik vele az ember, egy Einhell vagy Straus márkával még akkor is, ha nem akar kerti vagy egyéb barkácsgépet venni.

 

Nekem is nagyon szimpatikus volt, hogy a fuxi webshopban ott vannak az alkatrészek, mert pl amikor az IKRA kaszám meghalt, az első gondolatom az volt, hogy veszek hozzá egy új motort és muzsikál tovább. Csak éppen a damilfejen kívül nagyjából semmit nem találtam hozzá.

Előzmény: Rahed Lee (31850)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31850

Tapasztalatom szerint sajnos nincs igazán alternatíva ami a márkákat illeti. Vannak a nagyon olcsó, erősen változó minőségű gépek 20-40 ezer Ft között. Aztán vannak a 50-80 ezer Ft-os gépek, amik sok esetben csak a nevük miatt kerülnek többe, a minőségük nem sokkal jobb, mint a 40 ezresé, de itt már lehet egy-egy jobb példányt fogni. 100 körül kezdődnek a strapabíróbb gépek. Itt már vannak jó minőségű, de még nem professzionális igénybevételre szánt masinák.

 

Szerintem a globalizált kereskedelem okán, egy ársávon belül nincsenek igazán nagy eltérések. Az, hogy AL-KO, vagy Einhell, vagy egy olcsóbb McCullogh, Hitachi, szinte mindegy. Azonos pénzért közel azonos minőséget kapsz. Csodák nincsenek. A 40 ezerért akciózott kis Stihl szegélynyíró hiába pompázik Stihl jelmezben, az azért nem az aminek látszik. A puszta paraméterek sem számítanak. Az én ipari kategóriás Husqvarna 343R gépem, alig erősebb papíron, mint a Straus-om, de a különbség galaktikus léptékkel lenne csak érzékeltethető (sajnos az ára is). Holott ugyanúgy használjuk, mint a Husqvarnát, mindig ketten kaszálunk. Sokszor leírtam, hogy az én kínaim nem esett szét, bár kellett, kell rajta dolgozni. Ki lehet fogni jobb példányokat, ezek szerint nekem sikerült. Ennek ellenére kiborulok a látványától, az igénytelen megoldásoktól, a csálé műanyag elemektől. Minden porcikájáról süt az igénytelen olcsóság. Ami a Straus-ban szarrá megy, nyiklik-nyeklik, azt én általában sokkal jobb anyagokra, alkatrészekre, megoldásokra cserélem. Igaz, nem is várom meg, hogy kilehelje a lelkét. Az én tuningjaim ki is állják az idő próbáját, egyre jobb lesz a gép. :-).

 

Nagyon olcsót az vegyen, aki nem retten vissza a szerelgetéstől, javítástól. De ha évekig problémamentes kaszálásokra vágyik és alkalmanként nagyobb kihívásokkal is meg kell bírkóznia, mint a 30 cm-es fű, tankonként 20 perc pihenővel, akkor ne a 30-40 ezres sávban kutakodjon. De ha csak erre van keret, akkor ezt kell megvenni, mert a fű az növekszik. De akkor olyant, amihez legalább van rendes alkatrész utánpótlás. Az Al-KO, Einhell és bandájának vevőszolgálati hozzáállásáról sokan meséltek itt már. Szerintem felejtős. Ha olcsóbb kell, akkor a Fuxtec, mert ahhoz Fuxi úr küldi az alkatrészt, ha valami gond van. Mert gond minden géppel lehet. És általában van is. Csak amíg a Husqvarnához, Stihl-hez megveszem az új cuccot, azzal letudom egy-két évre a problémát, a sok kínai lom alkatrész esetében nem lehetünk biztosak abban, hogy két nap múlva megint nem nyekken meg benne az új is.

 

Nem olyan tragikus helyzet ez, csak tudni kell kezelni. Az olcsóság és a minőség nem járnak párban. Ezt kell tudomásul venni, résen kell lenni és akkor nem érik az embert meglepetések.

pf000 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31849

Na itt van a sokéves MSB28 markolata. Szerintem elég korrekt azokhoz képest, amit

a napokban láttam a Bauhausban.

Előzmény: pf000 (31845)
fec73 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31848

Szia,

 

köszönöm a választ, azt hiszem elgondolkodom rajta.

 

Köszönettel.

 

fec73

Előzmény: anegytech1 (31847)
anegytech1 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31847

Tudtommal a Hitachit is Kínában gyártják, a motorját tudtommal ugyanott, ahol a Fuxtecét (legalábbis a fórumon talált infok alapján). A legtöbb olcsó gépet ott gyártják. A Hitachi ugyan japán cég, de a gyártás Kínában van, ahogy a Fuxtec német cég, de a gyártás kínai.

 

Először is, neked van egy viszonylag kicsi területed és viszonylag kevés pénzt akarsz áldozni a kaszára. Kérdés, hogy motoros kaszát szeretnél, vagy elektromosat? A nagyobb márkák közül még a jobb elektromos kaszák is drágábbak 40ezernél tudtommal, de ennyiért max elektromosat kapsz.

 

Ha motoros kaszát szeretnél, akkor csak kínait tudsz venni vagy használtat, de utóbbi szerintem nem a legjobb megoldás.

 

Én ugyancsak fuxit vettem, kétüteműt. Olajjal, szállítással együtt 42 ezerből jött ki + vettem hozzá damilt. Az alkatrészei jónak mondhatók. Vannak silányabb alkatrészei, de ebben az árkategóriában minden márkánál találkozni fogsz a spórolással.

 

Ha visszaolvasol, itt már elég sokszor leírtuk a véleményünket, eddig mindenkinek bejött a fuxi, aki használta. Én is sokat olvasgattam, és nincs még egy motoros gép, ami ennyiért jobban megérné. Előnyei a fuxinak, hogy egyrészt erős motorja van, erősebb, mint bármelyik más hasonló árkategóriájú gépé. Jó az alkatrész-ellátottság, mert akármi kell hozzá, megvan a biztos pont, ahonnan tudsz rendelni. Könnyű a gép, a hevederje kimondottan kényelmesnek mondható. Ennyiért ez a legjobb vétel.

Előzmény: fec73 (31843)
gaabre Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31846

Igen, köszi!

Lassacskán fogok venni egy-két kiegészítő szerszámot.

Ezzel a C-s fejjel még ismerkedek keveset, a youtube-n is elérhető néhány szegélyező videó, bizonyára gyakorolnom kell.

Előzmény: benchmade745 (31820)
pf000 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31845

Hát Zoltán, én is csak zödlfülű olvasója vagyok a fórumnak és már nekem is sikerült ilyen vásárlásba belenyúlnom, csak nem fűkasza volt. AZÓTA megfogadtam, hogy semmit meg nem veszek, amíg utána nem olvasok a neten. Pláne piacokon nem szabad új gépet vásárolni. Részvétem! Sajnos az ember tényleg csak a saját kárán tanul. Én is nézegettem a neten ezeket a 20-30 ezer forintos csodagépeket, de aztán egyik eladó sem volt annyira bizalomra érdemes, hogy rendeljek tőlük. Az istenháta mögötti falucskából küldik szét futárral és postával.

 

Másfelől tényleg az van, hogy lehetőleg minden masinát meg kell nézni vásárlás előtt, mert nagyon érdekes dolgokat lát az ember a különféle gépeken.

Engem az tud idegesíteni, hogy lenne egy erős, normálisnak kinéző fűkasza, és ráraknak egy 500 forintos markolatot ocsmány ronda műanyag alkatrészekkel, félig lelógó matricával. Ilyet még egy 5 ezer forintos játékdömperen sem fogadnék el, nem egy 40 ezres gépen! És akkor rájön az ember, hogy saját magának kellene ÖSSZERAKNI a gépet vagy kénytelen felmenni az 50 ezer forintos kategóriákig, DE még itt is láttam rémes megoldásokat. Például az előbb említett Eihellnek teljesen normális kezelőszerve van, ami pl. nem mondható el a kétszer drágább vadi új AL-KO-ról. Úgy látszik 5-6 éve még nem adták le ennyire egyes gyártók. És hát ugye, ha már teljesen új gépet veszek, akkor igenis nézzen ki jól, legyen normálisan kidolgozva és ne hányingerrel kelljen már alapból hozzányúlnom. Egyszóval TRAGÉDIA, amit ebben a fogyasztói társadalomban művelnek velünk. Amúgy elrettentésként igazán küldhetnél fotókat erről a Straus-ról :-)  Egyébként sajnos az van, hogy éppen ki lehet fogni normális példányt is, ahogy itt azt már írták és egy drágább modellből is kikerülhet selejtes. Sajnos. 

Előzmény: Törölt nick (31837)
pf000 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31844

Köszönjük a megosztott tapasztalatokat az Einhell "szakbolt" minőségi kereskedelmi magatartását illetően. Az Einhell nálam is kitörölve. Múlt héten vettem egy Fuxtec-et, csak még nem volt módom kipróbálni. Egyébként az MSB 24 engem kiszolgált éveken át és most is csak karburátor gondja van, de már nem kínlódok vele, majd meghirdetem alkatrésznek, egy 10-est megér.

Na ilyenkor azért remekül látszik, hogy a 24 év gengszterváltás gyakorlatilag alig hozott minőségi változást a kereskedelem sok-sok szereplőjénél. Tavaly egyébként sikerült velük beszélnem, akkor pont volt karbijuk, csak aztán nem volt annyira égető a megvásárlása. Valóban sem email-re, sem üzenetrögzítőre nem reagálnak, moslék egy társaság. A környék meg mindig is egy lepusztult katasztrófa vidék volt, csak nekem ők viszonylag közel vannak 1 óra tömegközlekedéssel.

Előzmény: H.J.69 (31841)
fec73 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31843

Szia,

 

köszönöm a hozzászólást, de nem igazán szeretnék kínait venni.

Most nézegettem az árukeresőn a Hitachi kaszákat.

Azokról van valami tapasztalat,vélemény?

 

fec73

Előzmény: emcett79 (31842)
emcett79 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31842

Szia!

 

Én most vettem egy Fuxtec-et, de négyüteműt, és ugyan még kevés tapasztalattal rendelkezem, de nagyon tetszik. AL-KO BC 4535 -el összehasonlítva ég és föld! Könnyű, nem egy ormótlan valami, nem forog annyit, de nyomatékosabb, csendesebb, 4T hang, úgy hogy eddig nem bántam meg a döntésem! Korrekt a hazai dealer, tudomásom szerint az alkatrész és szerviz is biztosított(bár remélem nem nagyon lesz rá szükség a kopóalkatrészeken kívül... :-) ), úgyhogy én csak ajánlani tudom a márkát, főleg ha nem nagy a költségvetés, amit rá tudnál szánni!

Előzmény: fec73 (31825)
H.J.69 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31841

Az einhell szerviz kapcsán jegyzem meg hogy ha személyesen mennél be akkor sem kapnál bármit rögtön ,pedig ugye üzlet és szerviz egyben ,hanem 2-3 hét után mire megküldik az anya  cégtől .

 Magam is így jártam hívogattam napokig őket persze nem vették fel üzenetrögzítőre nem válaszoltak ,majd kimentem a Mázsa térre ami úgy néz ki mint ha valami harctér lenne . A berántó szerkezet ben lévő kis műanyag pöcköt( kilincsnek csúfolják)  vettem volna ami szerintem olyan 2-300 Ft ban kerülhetne ha lenne ,persze nincs csak egybe az egész cucc ami 3000 ft ,de azt is 20 nap múlva vehettem volna át .

Úgyhogy kifaragtam magam 1 óra alatt keményfából és megy amíg megy.

 Az Einhellt mint márkát kitörlöm a használható kisgépek listájáról pontosan az alkatrész és szervizelés miatt !



Előzmény: pf000 (31740)
H.J.69 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31840

Végre egy komoly alkatrészes szaki !

 örömmel üdvözöllek és rögtön egy kérdés : az Einhell kaszához ,benzint felbirizgáló kicsi pumpa kapható-e nálad alkatrészként ? és mennyibe jön  ,vagy hol nézhetem meg az esetleges katalógusodat ?

 

Jó lenne ha Kalocsán is lenne valami szakemberetek !

 

 A Mázsa téri szervizet pedig nem ajánlom senkinek mert alkatrészeik csak 2-3 hetes megrendelés után vehetők át ,addig meg erdővé cseperedik a gaz ilyenkor !

 

 

Előzmény: Péter Láncfűrészalkatrész (31812)
H.J.69 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31839

Einhell fűkaszámon ugyanilyen van.

 

Előzmény: szabi7911 (31811)
fec73 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 31838

Tisztelt Mindenki,

 

köszönöm a segítséget.

Mit szóltok a Partner Colibri típushoz? Elég olcsó,és talán a márka sem rossz.

fec73

Törölt nick Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31837

Hát basszus gondoltam hogy a Straus (na ez Gardenfield pl. de ugyanaz....) ennyire már bocsánat de szar legyen....2 kanna benzin után ott tartok, hogy minden egyes kínait meg románt elszidtam a le és felmenőjükkel együtt (kínai csinálja, román a vásárban árulja....:D)...nah meg az én felmenőimet is... Eltörött a benzincső...semmi gond. Meglazult a karburátor, semmi gond. Alsó hajtás szétmegy, kicserélem, oké faxa. Kuplung rugó eltörött ma, kicserélem, egy tank után megint forog alapjáraton is a fej, 1000% hogy megint szétment az a szar... Rázni meg valami kegyetlenül elkezdett...eddig teljesen elviselhető volt, megvolt az alap rezgés, de az teljesen elviselhető volt. Most meg mintha a szár belseje (nem tudom hirtelen minek hívják ami belül van :D) szét akarná verni a házat, nem lehet egyszerűen fogni, szétcseszi a tenyerem. Gondoltam hogy nem egy hű de pöpec gép, de hogy ennyire fos legyen...lehet hogy csak én fogtam ki ennyire rosszat az lehet, habár kétlem :D Még jó hogy nem vettem erre a xarra valami jobb damilfejet. Stihl klón, Husqvarna klón is volt már, háát a Stihl klón 3 tank után eldeformálódott. Utóbbival még nem sikerült annyit vágni xD nagyon érik most már egy normális kasza. Habár most jut eszembe ha vettem volna fejet a kinézett modellel tudtam volna később használni.(Husqvarna 135r) De mindegy is. Az elforduló szórásvédő még ki is maradt...meg ezek a marha jó imbuszos csavarok amik két kitekerés után szétmennek - jobb esetben csak elforog benne a kulcs, roszabb esetben eltörik a csába :D

Használni szeretném nem folyamatosan szerelni. Ez meg már többet van szerelve mint használva. :D

 

Nah aztán ma estefele haver megkérdezi hogy faterja akar venni fűkaszát a kertet rendbe tenni, meg azért jóvóna na ha vóna, és hogy milyen lenne ez amit a vásárban árulnak. Hát szerintem messzire fogja kerülni, legalábbis nem fog venni amennyire megdícsértem...:D

bozótpilóta Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31836

itt van hátul a bbc4500 bluebird 1:20-as makitám darabokra szedve szétszedtem mert kíváncsi voltam a dugóra lőhetek pár fotót ha már így belenyúltunk a témába

''csiga Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31835

Ha lassan is, de megvan! :))))

Előzmény: kioritzecho (31833)
BXtwelve Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31834

Szia!

 

Nekem jól bevált az Einhell kasza. Két gyártási hibás kasza (Husqvarna, MTD) után már csak kínait mertem venni. :-)

Az Einhell kék, a Lidl zöld színben árulja.

800nm a terület, megbízhatóan üzemel.

 

Előzmény: fec73 (31825)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31833

Majdnem... :-)

Az eltérés itt az,hogy a motor gyártója 1:50 ír,aki meg ilyen motort épít be a kaszáiba az meg 1:20-at.

Szóval nekem ez a kettősség ami nem egyértelmű.

 :-)

 

Előzmény: ''csiga (31830)
keszeg88 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31832

A világ sok tájára szállít a makita és nyilván akadnak olyan országok ahol hírből sincs még szintetikus vagy egyáltalán jó minőségű olaj a benzin félékről nem is beszélve. Oleo-n is rajta van hogy ha ismeretlen a márka 1:25-t tégy bele. Ezt mindössze biztonsági okokból teszik rá, bár erősnek tartom az 1:20-t.

A bbc egy bluebird olasz motor, aránylag jó építésű motorokat csinálnak. Ugyan ez van sok márkás gépben észrevétlenül egyébként.

Ha perselyes lenne a csapszeg már megsült volna, de egyáltalán nem az, hanem mindenhol vonalérintkezésű tűcsapágyak vannak a hajtókar alsó és felső szemén egyaránt, amiről köztudott hogy a kenésre az egyik legigénytelenebb. A 6202-es golyóscsapágyak gyártója ismeretlen, mert RS vagy ZZ-s porvédős csapágyat használ C3-t és oda "véshette" be a gyár a jelzést márkával együtt amit nyilván a gyártósoron vagy előtte levesznek. De a golyós csapágy sem igazán kéri azt az óriási kenés mennyiséget...

Lényeg hogy nem rossz és nincs benne semmi "elavult" amit manapság megkíván egy viszonylag korszerű motor.

Ja és valahol igazat adok a gyártónak a kenési előírásokkal kapcsolatban, ki tudja mit pancsolnak az emberek én is találkozom csodákkal...

Előzmény: Rahed Lee (31823)
benchmade745 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31831

Üdv! Ha nem szánsz rá sokat vegyél Fuxtec-et, ha többet szánsz vegyél Stihlt vagy Husqvarnat! MTD, Alko stb. felejtő (Legalábbis én nem vennék:))

Előzmény: fec73 (31825)
''csiga Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31830

Lehet értelek.

 

Solo 651 gyári szervízkönyv. ( azt újonnan vettem)

 

Ajánlás :

- Castrol TTS 1:50 keverék

- egyébként 1:20

 

Magyarul nem bíznak, csak a szintetikus olajban

Előzmény: kioritzecho (31828)
''csiga Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31829

A Pannóniáknál emlékszem az 1:20-as keverékre, ott a hajtórúd felső szem és a csapszeg között bronzpersely van, és egy furaton keresztül kapta a keveréket.  Mivel csúszó csapágyas,  oda kellett.

 

Ahogy átálltak a tűgörgőre, 1:40 lett a keverési arány. Az egyre jobb olajok - és leginkább a környezet kímélése miatt - már 1:50-et használnak. javasolnak.

 

A mai többletlevegős ( X-torq), meg SLR ( kipu visszavezetés) meg egyebek miatt még a szintetikus olajnál is inkább 1:40 az általam javallott, bár valamely külföldi fórumon olvastam már 1:33-at  is ezek miatt.

 

A krosszmotoroknál is általában max 1:33-ig mennek le amatőr szinten, gyakorláskor. Persze ott is full szinti olajat használnak 

 

Előzmény: bozótpilóta (31818)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31828

Szóval,ha az előzményeket nem olvastad akkor röviden:

Én azt nem értem,hogy a Makita miért írja elő annál a sorozatánál (ahol a Bluebird motorokat használják) az 1:20-as keveréket,amikor a Bluebird a saját összes kaszájánál 2%-os azaz 1:50-es keveréket ír szintetikussal?

Előzmény: ''csiga (31826)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31827

Valószínűleg.... 

Én mást nem is állítottam. :-)

Előzmény: ''csiga (31826)
''csiga Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31826

Valószínűleg csak én értelmezem félre írásod, de a 2%-os keverék az az 1:50

Előzmény: kioritzecho (31821)
fec73 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31825

Jó estét kívánok.

 

Segítségre lenne szükségem.

Fűkaszát szeretnék vásárolni, egy kis terület tisztán tartásához.(kb 400nm)

Kérem ajánljatok egy megbízható márkát,ha lehetséges. Nincs rá sok pénzem.

Kínait nem igazán akarok.

 

Köszönettel

 

fec73

Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31824

Vegyél csőrös-tubusost. Nem kell oda zsírzópumpa. Olyan a konzisztenciája, mint a langyos libazsírnak :-)

Előzmény: BXtwelve (31822)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31823

Az én szememben nincs mentség a mai olajakkal 2014-ben egy 1:20-as keverékre. És, hogy ezt egy világmárka prőbálja beadni, az több mint elgondolkoztató. Ha szar a csapágy, akkor rakjanak bele egy rendeset. Ez olyan, mint ha egy felsőkategóriás autót kézi szivatóval dobnának piacra, mert az elektronika nem bírja a motor melegét.

Előzmény: bozótpilóta (31818)
BXtwelve Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31822

Köszi a választ.

Épp ott a likon néztem meg, milyen színű zsír van benne. :-)

 

Csak nem tudtam, mennyire híg. Vajon zsírzógomb+pumpa kell hozzá, vagy elég egy fecskendő.

Előzmény: kriszbon (31819)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31821

Én csak azt nem értem,hogy a Makita ezen szériái ahol a Bluebird motort használják,vajon annyira régi motorokkal vannak szerelve? Mert a Bluebird industries honlapján megnézve,az összes fűkaszájuk (Kb 20 féle),és az általam megnézett kétütemű gépeikhez mindenhol 2%-os keverési arányt írnak,szintetikus olajjal.

 

 

Előzmény: bozótpilóta (31818)
benchmade745 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31820

Én lecseréltem a C-s damilfejet sima 25-2-re (drágább de jobb). A C-s nagyon érzékeny és sokszor engedi a damilt akkor is amikor csak éppen odaér a földhöz (sok damil fogy) és nem hagy olyan szép tarlót. Ha szegélyezel akkor ne szemből told neki a fejet a járda szélének mert akkor leszakadhat tövig a damil. Én egy kicsit oldalról tartva szoktam szegélyezni és a védővel tartom a távolságot, hogy csak a damil vége érjen oda. Jó minőségű damil jól feltekerve (ne legyen keresztbe tekerve, amennyire csak lehet szépen egymás mellé) nem szakad le tövig soha. Én 2,4 mm-est használok ehhez a fejhez.  Ja, elfelejtettem még azt, hogy a HL-95 magassági sövényvágómon is ez a motor van. Nagyon jól és sokoldalúan kihasználható a 135 fokban állítható sövényvágó szerszám (nem olcsó de ha vigyázol rá nagyon tartós) . Lehet vele akár nádat is irtani, gazt vágni, bokrokat nyírni, fűzfák lelógó ágait levágni stb. meg persze sövényt vágni :) Én csak a 460-as kaszámon használok fűrészlapot (225 mm-es véső fogút), másik fajtáról nincs tapasztalatom de ez hatékony, bejött. Remélem tudtam segíteni.

Előzmény: gaabre (31803)
kriszbon Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31819

Ott vigyorog az oldalán egy nagy csavar, amit ha kitekersz bejuttathatod a zsírt, és pont azért van rajta.

Bejuttatás meg esetleg műanyag fecskendővel, ha nem csőrös a zsírzó tubus.

Előzmény: BXtwelve (31817)
bozótpilóta Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31818

rahedlee,,,,visszatérve az 1:20-as makitákra hát igen érthetettlen számomra hogy hogy meri a cég rátenni a makita márkanevet plusz még hogy 120-ért adja , mert ha adná a feléért,a makitás szervíz valami régi csapágyazással magyarázta az 1:20at,,,( perselyes, fm tudja má),,,szóval a bbc ketgória 120-ért bizonytalan vétel,,a dbc az más mert az dolmar,, 

BXtwelve Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31817

Köszönöm.

 

Már csak a bejuttatás kérdéses. Mert ez nem szétszedhetőnek tűnik.

 

Előzmény: kavicsos64 (31815)
Blaser37 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31816

Na idáig dícsértem a FUXIT,de ma meg sz...tott!

 

4 tank után (nem a 6dl-es,hanem a teli...)szűrőellenőrzést csináltam volna,de a csavar csak forgott.

Nem adom fel ,leszedem róla---és ráállítok a "fura metszésű" csavarra---keverékképzés.

 

UI.: autószerelő vagyok    jobb-bal menet

 

Ezt csak a beszólások előtt,igaz jóóó pap is ...

 

kavicsos64 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31815

Az egy speciális híg zsir ami nem ragad fel a ház falára ,tubusban vásárolható hozzá bármelyik gép kereskedésben. Csak az ára miatt nehogy rosszul legyél ,bár lehet az itteni kereskedők szemetek csak.

Előzmény: BXtwelve (31814)
BXtwelve Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31814

Üdv a fórumozóknak.

 

Épp egy ilyen szöghajtást tisztogatok.

Einhell BG-BC 43 AS kasza része.

 

Kérdezném a hozzáértőket, milyen zsírral kell kenni a szöghajtást?

 

Ebben kék színűt látok.


Előzmény: szabi7911 (31811)
szabi7911 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31813

köszi,én is erre gondoltam.ha nem sikerülne az enyémet rendbehozni akkor ilyet akarok rátenni.

Előzmény: Péter Láncfűrészalkatrész (31812)
Péter Láncfűrészalkatrész Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31812

https://www.google.hu/search?q=Einhell+msb+sz%C3%B6ghajt%C3%A1s&espv=2&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=ZKaMU5TpBOPT0QWMs4CQDA&ved=0CDUQsAQ&biw=1280&bih=923

 

Egy tipp.

Előzmény: szabi7911 (31811)
szabi7911 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31811

helló.tudjátok milyen szöghajtás ez?nekem hq 225r re volt rábarkácsolva.

Sera26 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31810

Mindenképpen megosztom a fejleményeket, már csak okulásképpen is.

Csütörtökön viszem a kaszát a szervizbe, kíváncsi leszek a hozzáállásra.

 

 

Előzmény: Donci62 (31809)
Donci62 Creative Commons License 2014.06.02 -1 0 31809

Kíváncsi lennék az ezzel kapcsolatos későbbi fejleményekre.

Hálás lennék, ha megosztanád velünk. Lehet, hogy mások számára tanulságos lehet és anyagilag hasznos.:-)

Előzmény: Sera26 (31807)
Donci62 Creative Commons License 2014.06.02 -1 0 31808

Elég gázos a helyzet, ha már egy márkaszerviz szarakodással kezdi a dolgot.

Abból már sehogy sem lehet olcsón és jól kijönni.

Vagy nyel az ember egyet és fizeti amit kérnek, vagy a vélt igazáért kiállva, viszi tovább a fejleményeket, arra, amerre érdemes a számára. Utóbbi sem olcsóbb megoldás figyelembe véve az idő- és energia- ráfordítás mértékét.

Tanulságnak egy bizonyos márkával kapcsolatos további hozzáállás szempontjából hasznos, csak semmiképp nem olcsó.:-(

Előzmény: Sera26 (31807)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31807

Nos, csak kiderítettem mi az igazság, szerintem minden kedves AL-KO vásárló jobb ha tudatában van ennek.Az AL-KO Hungary szerint minden 2013. január 1-e után vásárolt gépet évente felülvizsgálatra kell vinni, mert ellenkező esetben a garancia megvonásra kerül.

 

Na már most, az enyém 2012. évi vásárlás, így erre nem vonatkozik, tehát lehet mákom lesz és megúszom a fizetős javítást.

Viszont az egy dolog, hogy erről én nem tudok, mivel tudatlan buta vásárló vagyok, dehogy a hivatalosan leszerződött AL-Ko szervizpartnerek sem...

 

Vicc ez a világ, kérem szépen.

 

Előzmény: Rahed Lee (31806)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31806

Ilyent még nem hallottam egy ilyen kategóriás kertigépnél, ami persze nem jelenti, hogy nem is létezhet. Többéves garanciát adtak, lehet, hogy ez a feltétele. Gondolom a kötelező szerviz alkalmával kicserélnek (legalább papíron) ezt-azt a tulaj kontójára. Nézd át a vásárlásnál kapott dokumentációt, hogy valóban szerepel-e ilyen kitétel.

Előzmény: Sera26 (31805)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31805

Sziasztok!

 

Fejlemény van az AL-KO kaszám garanciális javíttatása ügyében.

Egyelőre csak telefonon sikerült egyeztetnem az egyik helyi AL-KO szervizessel, aki rögtön megkérdezte, hogy volt-e a kasza éves felülvizsgálaton.

Mondom dehogy volt, minek lett volna.

Mert ugye ez a garancia megvonását jelenti ilyenkor.

 

Létezik ilyen? Kötelező szervizre kell hordanom évente?

mbalu81 Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31804

 

Én egy Demon 55 cm3-es 5,2 LE fűkaszát szeretnék vásárolni 28.000 ft összegben. A kérdésem az, hogy akinek van ilyen, az nyilatkozzon róla, hogy mennyire megbízható és alkatrészileg mennyire beszerezhető. Én a fűkaszát 2-3 hetente egyszer ha használnám, 30-40 cm fű vágására maximum. 

 

Kérdezném, hogy mivel több pénzem nem nagyon jutna rá, erre a célra megfelelne-e szerintetek ez a fűkasza.

 

Segítségeteket előre is köszönöm.

gaabre Creative Commons License 2014.06.02 0 0 31803

Köszi szépen!

 

Nagyon tetszik a masina, két tankot sikerült elpöfékelnem péntek szombaton. Sokat javult a hatékonyságom is, de már keresem a további lehetőségeket :)

 

Lenne is mindjárt két kérdésem:

1. Igaz az, hogy a 40-es vésőfogazatú fűrészlap hatékonyabb lehet a 80-as normál fogazatúnál? (ezt egy stihl üzletben hallottam)

 

2. szegélyeztem a járda szélét, párhuzamosan a járda szélével és függőleges helyzetben tartva a gépet haladtam. Bizonyos időközönként az AC-C-25-2 damilfej koppintó felőli csévéjén lévő damil eltűnt a fejben. Mindig ez a csévélés. És mindig amikor függőleges helyzetben tartottam.

Ez vajon ennek a damilfejnek a szokása, vagy én csinálok valamit rosszul? Kisebb gázzal kéne dolgozni függőleges helyzetben, vagy a betonnak ütés következtében történik ez?

Köszönöm!

Előzmény: benchmade745 (31668)
kriszbon Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31802

A kuplung házat kivéve, eléggé hasonlít az öreg Solo 152-re, az is tök aluházas, burkolatos.

Lehet nem is véletlen a hasonlóság, bár ki tudhatja.

 

 

Előzmény: kioritzecho (31766)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31801

Előzmény: Fuxtec halottnick (31799)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31800

Nem hagyott nyugodni a dolog, felmentem a Makita honlapjára és tényleg 1:20-ast írnak a termékleírásban. Letöltöttem egy BBC használati útmutatót, ott már kicsit cizelláltabb a dolog. Szintetikusból 1:50, ásványiból 1:20 a gyári ajánlás.

 

Azért egy mai gépnél ez az 1:20 több mint furcsa. Ilyen ajánlásnál milyen olajjal kalkulálhattak? Repceolajjal sem sül be a motor ilyen zsíros turmixnál.

Előzmény: bozótpilóta (31798)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31799

jaja :) Azért ez ott van eléggé, nem sok pophuszár mondhatja el azt , hogy kb 20 évvel ezellőtti zene a mai világban is ugyan ugy hat, mint akkor, amikor készült :)

 

http://en.wikipedia.org/wiki/Saltwater_(Chicane_song)

Előzmény: Törölt nick (31792)
bozótpilóta Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31798

igen 1:50 essel jöttek ki és besültek a motorok,,,azóta a forgalmazó szigoruan 1:20 assal vállalja a garanciát,,,állítólag még régi a csapágyazása is,,nekem személyesen elég sok problémám volt ezzel a géppel, kupplung gyenge,, nem pörörg sokat, kényelmetlen a markolat, a szervízhálózatról nem beszélve 120ért jobbat várna az ember....

 

kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31797

Nem tudni,de ami biztos,hogy ezen a régin a kupakon 1:20 van.

Előzmény: Rahed Lee (31796)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31796

Szerintem ez valami elírás lehet a gyár részéről, vagy a fordító nézte el a 2%-os keveréket 1:20-asnak :-)

 

Előzmény: bozótpilóta (31794)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31795

Valóban.

Előzmény: bozótpilóta (31794)
bozótpilóta Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31794

a makita bbc elnevezésű motorjaik is bluebird, és 1:20-as keverékkel írja a gyártó,,

Blaser37 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31793

Tisztelt Urak!

 

Ezúton köszönöm meg a segítségeiteket,amiket a FUXI520 kaszához írtatok.

Mivel többen is segítettetek,így csak egyben(gázfogantyú,heveder,damilfej,szórásvédő) eddig "csiszolva".

 

Kezd a kezemhez állni a gép!

 

Nem egy 350-es STIHL,de alakulunk...

Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31792

Talán ezért ? :) 

 

 

Előzmény: Fuxtec halottnick (31790)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31791

Persze, remélem hameóarabb, mint később :)

Előzmény: kioritzecho (31789)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31790

ok, csak nem tudtam érted e , miért neked válaszoltam :)  

Előzmény: Törölt nick (31788)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31789

Szerintem nem teljesen. 

Egy régebbi gyártóról van szó,többféle motorokkal szerelt kaszákkal,da ami a legfontosabb: Saját motorral is rendelkeznek.

A Fuxtec is eljuthat ilyen szintre évek múlva.

 

Előzmény: Fuxtec halottnick (31787)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31788

Helló megnéztem. Csak ismerős nem enged abból amit eltervezett .

 

Előzmény: Fuxtec halottnick (31783)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31787

Szerintem ez olyasmi cég lehet, mint a Fuxtec-. Én is megnéztem a gépeket, és nekünk is olasz a formatervező. Simán lehet valami fejlesztett dolog, saját dizájnal.

Előzmény: kioritzecho (31786)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31786

Nem írtam,hogy mind kínai klón.

Hanem azt,hogy felhígult a felhozatal kínai klónokkal.

 

(Több kategória van,ráadásul többféle eszköz és gép is. Ezek között felismerhető pár kínai klón)

Előzmény: Rahed Lee (31785)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31785

Biztos, hogy mind kínai klón? Olyan szépek. Meg láttam, majdnem 60 cm3-es motorral is. Jó kis darab lehet.

Előzmény: kioritzecho (31782)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31784

Nem nagyon foglalkozik velük senki. Évente uj cég stb, de tényleg siralmas. Egyszer felhivogattam sorba vagy 5 ilyen céget. 

Nekem csak az a fura, hogy még mindig vannak. Senki nem tesz semmit :)

Bezzeg a fuxtec-et betámadják ahol lehet. Pedig még a telefont is felveszem, ha csörög :)

Előzmény: pf000 (31740)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31783

Helo, megnézted a kawasakis videot? :) 

Előzmény: Törölt nick (31761)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31782

Valószínűleg a cég neve alatt egy kicsit szigorúbbak a minőségi követelmények.

 

Előzmény: Rahed Lee (31781)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31781

Azért ezek elég igényesen kidolgozott gépeknek tűnnek. Nem az átlagos kínai minőséget sugallják.

Előzmény: kioritzecho (31779)
dr.szertelen Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31780

A búza tér mögöttit nem ajánlom!!

Nagyképüek+rohadt drágák!!!!!!!

Másik földi:DDD

Előzmény: Sera26 (31776)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31779

Igen,jelenleg is létező márka,de azért a felhozatal felhígult kínai klónokkal is ahogy látom:

 

http://www.bluebirdind.com/it/index.html

Előzmény: Rahed Lee (31778)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31778

Teccik! Finoman jár a motorja.

Én sem hallottam róla még soha. Jelenleg is létező márka?

Előzmény: kioritzecho (31777)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31777

Amik megtetszettek benne azok következők:

-Ritka,szinte ismeretlen márka és típus.(Olasz cég 1978-óta létezik) (Nekem kuriózum)

-Fém burkolati elemek.

-Szép motorhang

-Korához képest remek karban van

-Régi

 

:)

 

Íme a videó:

 

Előzmény: Rahed Lee (31773)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31776

Áh, egy földi, köszi az infot :)

A Búza Téren talán 5 évvel ezelőtt voltam utoljára, nem is tudtam, hogy még léteznek, de akkor bekukkantok oda is.

 

 

Előzmény: omegaplayer (31769)
Péter Láncfűrészalkatrész Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31775
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31774

Megerősítem, ezek a Husqvarna listaárak, amiket leírtál.

 

De baromi érdekes a Husqvarna (néha a Stihl) alkatrészek árképzése. Vettem két apró kis gumi tömítőgyűrűt a tankba, a benzincsövek köré, néhány forint híján 2000 Ft!! Egy apró gumi kacsacsőrszelep 850 Ft, egy kipufogó tömítés 800 Ft! Sokkoló árak. De vettem a régebbi 323-as kaszámra egy forgatható kormánykonzolt. Precíz, szépen festett alu öntvény, csavarokkal, acél közdarabbal csak 4.000 Ft. Elég kopott már a rezgéscsillapító tubus a jelenlegi nagy 343-ason. Egy fél méteres, tornyos, merevített konzollal megáldott, szép nagy alumínium alkatrész, husiszínre szinterezve.15 ezerért láttam E-bay-en. Kértem rá árat a helyi Husinál: 9.000 Ft. Abszolút nincsenek arányban az árak és a valódi értékek.

Előzmény: maseratisti (31772)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31773

Szép, kedvemre való darab, gratula az új szerzeményhez! Végre nem a szokásos ázsiai egyenfazon.

Előzmény: kioritzecho (31766)
maseratisti Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31772

Amit a barkácsonline-on találtál T25-öt az drága mert nálunk a helyi husi bolban a T35 kerül annyiba (T25=5.500, T35=6.350) Ja és az XP olaj is jó drága náluk.

 

Van viszont valami agrooroszi webshop ahol 5.120 a T25 (+posta)

 

T25

http://agrooroszi.hu/termek.php?pid=1365

 

 

Előzmény: Sera26 (31767)
emcett79 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31771

Üdv!

Megvettem életem első kaszáját egy 4T Fuxi személyében. Nagyon tetszik így elsőre, de még nem vágtam vele füvet, holnapra tervezem az első "marketingfű" vágását járatásképpen. Majd utána beszámolok a tapasztalataimról.  
Ja, és köszönöm Fuxi Úrnak a korrekt és segítőkész hozzáállását, nagyon rendben volt minden! 

emcett79 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31770

A barkacsonline.hu  kifejezetten drága, szerintem. Nézd meg egy termékének az árát, keress rá a guglival ugyanarra a termékre, és biztosra merem venni, hogy találsz olcsóbbat!

Előzmény: Sera26 (31767)
omegaplayer Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31769

Technor 93 , bocsi rosszul írtam.

Előzmény: omegaplayer (31768)
omegaplayer Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31768

Technor 94 a Zsigmondy Vilmoson ... sok minden van ott fűkaszákhoz is. Vagy a kertigépes a Búza tér mögött.

Előzmény: Sera26 (31764)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31767

Mondjuk még soha nem voltam Husi márkaboltban,így az árakat sem ismerem,de most ezzel kissé elbizonytalanítottál.

Közben találtam egyet (barkacsonline.hu), van minden egy helyen, de vajon akkor itt is minden drágább?

Előzmény: Rahed Lee (31765)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31766

Már itthon van nálam....

 Fémburkolatos Olasz gép,később lesz videó is.

 

Előzmény: kioritzecho (31736)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31765

Körbenéztem és meglepődve tapasztaltam, hogy pl. a Husqvarna márkaboltban 9.800 Ft-ért vásárolt T45X damilfej, van amelyik webshopban több, mint 13.000 Ft. Rendeltem egy kipufogó burkolatot a 343R-re, 3.000 Ft a Husinál, 4.100 Ft a webshopban. És ezekre rájön még minimum 1.500 Ft postaköltség. Én mindig azt hittem, hogy a webshopban minden olcsóbb, lévén nem kell üzletet bérelni, fenntartani. De ezek szerint el vagyok tévedve.

Előzmény: Sera26 (31764)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31764

Végignyálazva a dolgokat, szerintem nekem is elég a T25.

Egyébként tudtok ajánlani megbízható webshopot olajra, damilfejre, damilra, alkatrészekre,stb? Itt Miskolc és környékén szinte semmi nívósabb cucc nem szerezhető be egyszerűen.

Előzmény: maseratisti (31757)
apii Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31763

Szakadás nem jellemző, de a rojtosodás az igen.Bár szinte mindegyik damil rojtosodik, ezért jó a damilvágó! Oleora én is visszaraktam, mert volt egy hely ahol térdig érőt kellett vágnom.Kör csillapított stihl damillal vágtam, az is egészen jól helytált.

Előzmény: frey7 (31753)
apii Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31762

:-))

 

Előzmény: fefe73 (31752)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31761

Akkor marad a ratio parts . Vagy amit még kinéztem az a Grassmaster.

Husqvarna damilt nem nagyon találtam neten. 

Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 1 31760

Ha garis, akkor tényleg ne piszkáld. Valamikor az AL-KO egy méltán megbecsült márka volt. De a kitartó fejlesztéseknek köszönhetően lassan sikerül magát leküzdeni a nevenincs kínai klónok szintjére. Nagyon sokan panaszkodnak rá.

Előzmény: Sera26 (31759)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31759

A csövek a helyükön vannak, így ahogy leírtad.

Elsőre azt hittem nem ér bele rendesen szűrőstől a szívóág, utána a keresztmetszetre gyanakodtam.

A szűrő sem tűnik koszosnak, így marad a karbi.

Görcsölni nem görcsölök vele, ha nem lenne gari (most 2 éves), belenéznék, de így nem.

Egyébként ez már a második Al-Ko kaszám (Előző is BC4535 volt, csak ez már a II-s), az elődje ugyanígy 2 évesen kezdte a kínlódást. 2 hónapig volt szervizben, majd visszaadták az árát. A dugattyúból letört darab állítólag adott a belső szerveknek, így a végén gazdasági totálkárosnak nyilvánították.

 

A damilfejnél meg kezdtem a gyárival és az áruházakban kapható mindenféle csodafejjel,de fantasztikus élmény, hogy amikor damilt szeretnél belefűzni, volt, hogy negyedóra volt szétfeszegeti a föld/nedves fű keverékétől összerohadt csodákat. A husik közül gondolom mindegyik felüdülés ezekhez képest.

 

Köszönöm a válaszokat!

 

 

Előzmény: Rahed Lee (31739)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31758

Ja hát ha ilyen jól megy akkor nem számít az a pár forint amit kidobsz prémiumbenzinre.

Előzmény: maseratisti (31755)
maseratisti Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31757

A t25-ös husi fejet nyúzom egy éve, egy 33ccm-es kínai fűkaszán. 5500Ft volt. egy év alatt 1 koppintót, és 2 vezető szemet kellett hozzá vennem mert elkopott. 

 

Véleményem szerint a nagyobb fejek sokkal jobbak, de egy ilyen max 1,5 lóerős kaszára a t25 bőven elég. T35-nek, T45-nek a nagyobb átmérő, és feltöltve a nagyobb súly miatt kisebb teljesítményű gépen kevésbé "pörgős" a végeredmény. 

Előzmény: Sera26 (31732)
maseratisti Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31756

Igen ezt a Whisper X-et használom én is, vagy ritkábban a narancs színű 2,4-es whispert.

A whisperX kevésbé rojtosodik, és jobban bírja. Múlt nyáron ugyanez a whisperX még Husqvarna X force néven futott.

 

Nekem bejön, bár most láttam egy újabbat ami ugyanilyen fekete  keményebb magos konstrukció, de négyszög csillag keresztmetszetű a külső ezüst borítás. Talán Titanium X néven megy, legközelebb kipróbálom. Most nem volt a boltban csak 200m-es kiszerelés. Tesztelni meg inkább 10 m-es kiszerelést szoktam venni, ha beválik akkor jöhet a nagyobb mennyiség. Nekem itthonra a 200m elég egy évre. 

 

Előzmény: Rahed Lee (31748)
maseratisti Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31755

Maserati biturbo 425, sima biturbo 2, és egy 222. Olasz klasszikusok, még karbis mind. (2500ccm, és 2000ccm V6, hengersoronként egy turbo) Gyárilag 98 az előírt oktánszám, ha kisebb oktánszámú megy bele akkor sokkal többet fogyaszt ugyanazon a teljesítményen. A 100-asból laza utazónál 14-16 liter, míg egy 95-ösből 20 liter felett fogyaszt. Forszírozottabb üzemben sokkal durvább a különbség. Volt hogy a Hungaroringen megnyomva 5 kör alatt benyelt 20 litert a 100-asból is.

 

Az említett fogyasztás miatt mindig van otthon 1-2 tíz literes kanna 100-as benzin a garázsban a kocsik mellett, így ebből kapnak a kerti gépek is .. nekem így egyszerűbb :-)

Előzmény: Törölt nick (31733)
kriszbon Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31754

Nekem kicsit más erről a véleményem, mert én a Stihl fejet tartom jobbnak, strapabíróbbnak.

Igaz hogy az orsó eléggé kopik az utóbbi időkben( érdekes régebben nem így volt), de ha durva helyeken vastag damillal van használva, nem olvad úgy össze az orsó mint a husi fejben.

Mert az a "pecadamil" orsó bizony olvadozik de rendesen.

Meg szerintem jobban vezethető a fej ha nagyon kicsire vágod a füvet.

Persze ez csak az én véleményem.

 

Apropó, nincs valakinek felesleges Husqvarna hámja amit nem használ mert nem szereti, és olcsón adná? :-D

Talán csere Stihl hámra?

Előzmény: fefe73 (31749)
frey7 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31753

Én is ezt használom a kicsihez 2.4-esben, a nagy géphez 3-asban,  most fogy el a hatszögletű és megkezdek egy kerek keresztmetszetűt. Nekem az a tapasztalatom, hogy egyáltalán nem szakad, viszont hosszában néha bereped, olyan is volt, hogy a teljes hosszában a kiengedő szemig. De ekkor sem szakadt el.

Előzmény: apii (31744)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31752

Ahhoz képest minden ráz!Szerintem.

Előzmény: apii (31742)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31751

Így már ok. Amúgy rázkódás ellen bringás kesztyű egész jó megoldás.

:)

Szerintem

 

Előzmény: apii (31742)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31750

Ki fogom próbálni,de csak jövőre,mert annyi damilom van itthon,hogy szerintem 2 évre elég....:-)))

Előzmény: Rahed Lee (31748)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31749

Szerintem is a husik a legjobb fejek.A stihlek is jók,csak kár hogy egyben van az orsó és a koppintó....

Amúgy a T 55 a legnagyobb fej,és a t35x jelű csapágyazott koppintóval a T 35 meg anélkül készül.

Előzmény: Rahed Lee (31743)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31748

A Husiboltban a múltkor mutattak egy újabb damilt. Ha jó emlékszem, akkor WhisperX névre hallgat. Ez kétkomponensű, van egy központi erősebb fekete szál és ezt veszi körbe a hagyományos Whisper ezüstszínű köpeny. A Husisok szerint ez már nem rojtosodik. Én jelenleg a sima Whispert használom, de ez a rojtosodást én sem szeretem.

Előzmény: fefe73 (31741)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31747

2-3 éve használtam utoljára,kár hogy így elcseszték.Akkoriban brutál jónak számított,igaz 12-13 rugó volt egy dob 3-as belőle.Ezért szoktam át a husi damilokra.A szemet már akkor is ette az alupor miatt,de nem szakadt nagyon és sokáig elég volt ....

Előzmény: apii (31744)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31746

Nem kell ekkora gép neki erre a területre,ha nem akar később maszekolni.Vágassa le egy profival egyszer,aztán el van ott ha rendszeresen nyírja egy 543 RS-sel simán ami könnyű mint  a pihe.Szerintem alvókásan is 2 óra alatt levágja vele.Jó még a 135 r,én azt venném,olcsóbb és szinte ugyanolyan jó.Szerintem.

Előzmény: Törölt nick (31721)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31745

A Molnál biztosan,de szerintem az OMV-nél is van,utána kell még járnom,hogy mennyi az etanol tartalmuk.A molos 98-as sajnos ugyanannyit tartalmaz mint a 95-ös....

Előzmény: frey7 (31726)
apii Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31744

Mostanára szerintem kicsit xarab lett a minőség. Ráadásul eszi az adogatószemeket rendesen.

Előzmény: fefe73 (31741)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31743

Ja, és a damilfejjel kapcsolatban. Szerintem ár-érték arányban a Husqvarna fejeknél jobbat nem igen kapsz. A nagy Husi gépemen a legnagyobb, a T45X van, ez már csapágyazott koppintófejes, m12-es tengelyhez való. Úgy tudom a T35X is csapágyas, a T25-ös az a hagyományos, merev. A Husi fejek nagy előnye, hogy minden egyes elemét külön alkatrészként is megvásárolhatod, így ha csak a koppintófej, vagy a damiltárcsa esetleg egy damilvezető persely megy tönkre nem kell az egész fejet újra megvenni. Damiltöltésnél szétszedem, elmosogatom a földes, poros alkatrészeket és így nagyon könnyen mozog, forog a koppintófej.

Előzmény: Sera26 (31732)
apii Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31742

Akkor érzed jobban, ha nyélgázon kinyomsz két tankot térdig érő fűben. Ha nincs nyélgáz, egy tankot meg sem érezni nagyon. 400-as stihlhez képest ráz jobban!

Előzmény: Törölt nick (31738)
fefe73 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31741

Az alucut az egyik legjobb damil ha nem a legjobb szerintem.Leszoktam róla az ára miatt,de jobb mint a husi Whisper,Trimmy meg a többiek.Szerintem.

Előzmény: Törölt nick (31715)
pf000 Creative Commons License 2014.06.01 0 1 31740

Na, nálam ugyanez lehet a gond. Valamikor leszakadt a benzincső vége a szűrővel együtt a tartályba és 3-5 perc használat után a motor leáll gázadásra.

 

Egyébként siralmas, ami ebben az országban "márkakereskedelem" cimszó alatt folyik. Az Einhell például nem válaszol az email-ekre, de telefonon sem tudtam őket idén elérni.  (Mázsa Tér 7/5. Budapest. 1107)

 

ÉS ezer ilyen cég létezik. Hogy ez valami szokásos magyar "béna" hozzáállás-e,

azt nem tudom, de rohadt idegesítő. Megy a rinyálás, hogy mennyire nem megy a magyar vállalkozónak, aztán amikor vásárolnál és pénzt hagynál nála, akkor sehol nincs. Én meg nem fogok 20 éves módszerrel a boltba "befáradni", hogy információhoz jussak. Csak az nem fér a fejembe, hogy ezek a "neves" külföldi cégek egyáltalán ellenőrzik ezt a sok nemtörődöm vállalkozást !?

Előzmény: Sera26 (31718)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31739

Azért ez nem természetes, hogy egy elszakadt benzincső maradandó károsodást okozzon egy karburátorban. Ha kilyukad, akkor a túlnyomásos / vákuumos rendszer értelemszerűen lesántul, de ha kicserélted, akkor vissza kellene állnia. Biztos, hogy nem cserélted össze a csöveket? A szűrős végű csőnek kell a karburátor bemenetére (rendszerint kicsit vastagabb az átmérője) csatlakozni. A karbi másik (kimeneti) csövével a gumicumi szívó ágát kell összekötni. A cumi kimeneti nyomócsövére a tankba visszatérő vezetéket kell akasztani. A kézi pumpának át kell szívni a benyát a karbin és nem belepumpálni, mint ahogy sokan hiszik.

 

A tünetek alapján keveset kap, olyan, mintha csak az alacsonyfordulati üzemanyag fúvókán keresztül kapna benzint. Olyan vékony benzincsövet szerintem nem tudsz rátenni, hogy amiatt ne kaphasson eleget. Az AL-KO karbi elég hírhedt arról, hogy olyan dugulásokat képes begyűjteni, amit csak karburátor cserével lehet orvosolni. Én is mostanában szívtam egy AL-KO fűrész karburátorral (Walbro). Jópár napom ráment, amíg sikerült, de most már tökéletesen működik. Nem reménytelen.

Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31738

Úgy is ráz hogy tubusos ? 

Előzmény: apii (31737)
apii Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31737

Otthonra megbízható gép. Kicsit ráz, kicsit nehéz, nem túl erős,  nem stihl, de a ház körül jól használható. Ha el akarsz menni vele maszekolni, arra is jó!

Tankot néha eltörte a régebbi gépeknél.

Előzmény: István Veres (31725)
kioritzecho Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31736

Ismeri valaki ezt a típust?

Vagy használt valaha ilyet,vagy esetleg volt valakinek?

Amit sikerült kiderítenem,hogy olasz,és Bluebird M34-es a neve. (De nem 100%)

 

http://olx.hu/hirdetes/m-34-olasz-fukasza-ID1Zak7.html

Sera26 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31735

Ok, köszi.

Előzmény: Rahed Lee (31734)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31734

A visszatérő benzincsövön csak a felesleg jut vissza a tankba. Nem kell, hogy beleérjen a benzinbe. Amit a kézi pumpával átszívsz a membrántéren, azt nyomja vissza.

Előzmény: Sera26 (31732)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31733

Mitől fogyasztanak többet? A magasabb oktánszámtól? Mert akkor neked versenyautód van.

Melltartó és előgyújtás

Ma ismét nekirontunk az olajcégek és az agymosó marketingesek klikkjének, s utánajárunk, kinek mit érdemes tankolnia, miért szűnhetett meg a 98-as benzin, és mit várhatunk cserébe a méregdrága marketingüzemanyagoktól. Nem sokat. Tovább »

forrás: totalcar.hu

Előzmény: maseratisti (31727)
Sera26 Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31732

Hello!

 

Ezek a husi fejek tényleg tetszetősek, és ha jól látom nekem M10-es kell az AL-KO-hoz.

Kérdés, hogy a T25 is elég jó,vagy érdemes akkor már egy T35-re beruházni.

 

A karbinál nekem gyárilag mindkét cső átlátszó volt,  és nem tudtam,hogy milyen hossz kell annak, amelyiken kifolyik pumpáláskor a benzin vissza a tartályba.

Mindegy,majd a szerviz megoldja,még garis.

Előzmény: UazosMisi (31730)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31731

Easy fit fej hibamentes, 5000Ft. 

Előzmény: Sera26 (31724)
UazosMisi Creative Commons License 2014.06.01 0 0 31730
Üdv! Én a husqvarna damilfejeket tudnám ajánlani, javításkor egy frs 4125re is azt raktam! Nagyon meg vagyok Velük elégedve, mivel két gépem is van! Megnézed milyen a menet aztán husibolt, és veszel egyet rá! Ha jól emlékszem te kérdezted miért van 2 cső a karbin, az egyik ami gyárilag fekete, az a szívócső, a másik ami átlátszó, az on folyik vissza a benzin a tankba, amikor a szivattyúval telipumpálod a karbit, ezt amikor pumpálsz látod is!
Előzmény: Sera26 (31724)
frey7 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31729

Hát igen, nekem is abból indult ki a dolog, hogy útbaesik. Érdekesség, ez a kút volt Total és Shell meg még valami, nem emlékszem, és már régóta Omv, de a személyzet ugyanaz! :)

Előzmény: maseratisti (31728)
maseratisti Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31728

Lehet hogy jó lenne az ÖMV is, csak az nálunk a város másik vége, és nem autózok 10 km-t egy kanna benzinért :-)

Előzmény: maseratisti (31727)
maseratisti Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31727

LUk olinál van még 98-as de nagyon büdös, talán a MOl-nál is van néhány kúton.

 

Én már évek óta csak a 100-as shellt rakom mindenbe. (amennyivel drágább, annyival kevesebbet is fogyaszt pld a kocsi, fűkaszánál nincs összehasonlítási alapom mert elejétől fogva azt kapott)

Előzmény: frey7 (31726)
frey7 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31726

Én is OMV-nél tankolok már régóta mindenbe. (autó, 2T és 4T gépek) nincs gond.

Hol lehet még kapni 98-ast?

Előzmény: fefe73 (31711)
István Veres Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31725

oleo mac 420t-ről szeretnék hozzászolásokat, véleményeket, vásárlás elött állok és ezt néztem ki de nem sok mindent találok róla.Elöre is köszönöm.

Sera26 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31724

Ha egyszer újraéledne a kaszám (AL-KO BC4535 II), tudnátok ajánlani hozzá valami használható damilfejet?

A gyári és ezek a nagyáruházas "csodák" nevetségesen használhatatlanok.

Előzmény: Sera26 (31720)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31723

Előzmény: Törölt nick (31721)
Dr V Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31722

Szia!

 

Én a héten lettem egy boldog tulajdonosa egy Husqvarna 543rs-nek.

Ma vágtam le a kertben a füvet. Ahol méter körüli idén még vágatlan fű volt, ott a késsel gyönyörűen vitte a füvet, kisebb helyeken damillal is szépen tette a dolgát.

Nekem is hasonló méretű a területem, ill. van még mellette egy nagyobb is...

Előzmény: Törölt nick (31721)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31721

Ismerős szeretne kaszát venni  kb 2000négyzetméteres a tercia.

Nyakig érő gaz. Kettő gépet nézett ki.

Oleo 755  190ezer

vagy 

Husqvarna  553rs 195ezer ft.

Melyiket vennétek ? 

Nekem a csillapítás miatt az oleo jobban bejön 

Sera26 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31720

Hm, nem gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt betesz a karbinak.

Akkor szerviz.

Köszi!

Előzmény: Fuxtec halottnick (31719)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31719
  • Ha elszakadt, ment bele kosz is. Több mint valószinű karburátor csere, vagy tisztitás és felujitás megoldja a gondot,
Előzmény: Sera26 (31718)
Sera26 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31718

Sziasztok!

 

Al-Ko fűkaszám mai meló közben gázadásnál elkezdte elveszteni az erejét, majd leállt. Észrevettem, hogy a benzincső elszakadt.

Kicseréltem mindkettőt, szűrő vissza a végére, de a hiba ugyanaz. Alapjáraton elmenne órákig, viszont gázadásnál lehal.

Az gond lehet, hogy valamivel kisebb az új cső belső átmérője szemre mint a gyári volt?

Egyébként a másik csőnek mi a szerepe? Annak is bele kell érnie a benzinbe?

Péter Láncfűrészalkatrész Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31717

Szerintem igen.

Előzmény: shark9 (31713)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31716

Sajnos mindegy hol vásárolsz. Ebben az évben drasztikusan megemelik a bio etanol százalékos arányát a benzinben meg a gázolajban is.

Írtam már a láncfűrészesben miket mondott az egyik nagy cég fő  koponyája. 

Nem véletlen látsz magyaroszágon mindenhol repce földeket pár éve ;) 

Előzmény: fefe73 (31711)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31715

Szakik netről milyen 2,4mm es damilt lenne érdemes rendelni ? Eddig kerek ratioparts alucut damilt használtam de szerintem könnyen szakad meg rojtosodik.

Oleo Mac 370T vel vel használnám. Szerintem a 2mm es damil kicsi hozzá mert boltban azt mondták az lenne a jó.

Az ára azért ne legyen csillagászati.

A 90m 2,4mm es alucut 3400ft. 

Donci62 Creative Commons License 2014.05.31 -1 0 31714

Az is lehet, hogy csak a tűszelep nem zár rendesen.

Szétszerelés nélkül nem nagyon fog kiderülni.

Sajnos aranyárban mérik hozzá a karburátor felújító készletet.

Az enyémben a tűszelepet egy más típushoz gyártott készletből cseréltem, véletlenül passzolt bele. Szerencsére mást nem kellett cserélni. A többi alkatrész viszont ennél a karburátornál elég egyedi, nem nagyon pótolható csak a kifejezetten hozzá gyártottal.:-(

Próbáld meg néhányszor megnyomkodni, "megpöcögtetni" a membránház alján lévő rugóval ellátott nyomógombot, hátha csak felakadt a tűszelep.

 

Előzmény: Aleko Viva (31712)
shark9 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31713
Aleko Viva Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31712

Az a baj, hogy járó motornál is, és a fordulat emelésével nő a mennyiség is. Lyukas lehet a tűszelep alatti membrán talán?

Előzmény: Donci62 (31710)
fefe73 Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31711

Érdekes dolog,de a 4 üteműek nekem sem vették észre,talán a nagyobb köbcenti miatt(160-190),de a kis köbös (25-50) kétüteműek azonnal.Ezért hagytam ott 3 éve a shellt.Egyszerűen megemelkedtek a gépek alapjáratai és utána kellett állítani a karbikon ,mert dadogtak.Meguntam,átszoktam az ÖMV-re.Ezzel semmi gond nem volt idáig,most ugyanez kezdődik elölről.Csak az etanolra tudok gondolni....nem marad más,mint a 98-as.Majdnem biztos vagyok benne,hogy nem esznek annyit belőle,még az is lehet,hogy nem fog többe kerülni ezáltal az üzemanyag költségem....meglátjuk.

Előzmény: Donci62 (31706)
Donci62 Creative Commons License 2014.05.31 -1 0 31710

Az egy túlfolyó cső, az egyik vége csak úgy szabadon lóg a tank alá.

Csak akkor folyik, ha a gumicumit többször megnyomod, esetleg a tűszelep membránját is nyitod kézzel, vagy járó motornál is?

Előzmény: Aleko Viva (31708)
Aleko Viva Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31709

Előzmény: Aleko Viva (31708)
Aleko Viva Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31708

Sziasztok!

 

Van egy kis gondom egy Stihl FS80-as fűkaszával.

A képen a piros nyíllal jelölt csövön folyik a benzin és nem találom, hogy hova kellene annak mennie? 

Tudnátok ebben segíteni. 

Köszi.

 

peti550d Creative Commons License 2014.05.31 0 0 31707

Igazad van,csak én már nem otthon élek es 3éve 95e10 van az összes kúton, csak a 98-as tiszta. Mivel az etanolos benzin nem tesz jo neki, kénytelen vagyok 98-ast tankolni Vagy a előre bekevert husi/stihl benzint 20€/5l

Előzmény: Donci62 (31706)
Donci62 Creative Commons License 2014.05.31 -1 0 31706

Van a családban néhány benzinmotoros kisgép és évek óta 95-ös benzinnel használjuk őket, általában a közeli MOL kútról vásárolva. Soha nem volt még semmi olyan gond egyikkel sem, ami üzemanyagra visszavezethető volna.

Szvsz sokkal fontosabb a jó minőségű kenőanyag használata, mind a 2T, mind a 4T motoroknál.

A nálunk kapható üzemanyagok között, amik az ismertebb kutakon kaphatóak, szvsz nem nagyon van minőségi különbség.

Robogóval, nagymotorral, szgk.-val és tgk.-val nagyon sok km-t levezettem már, de az ismert nevű kutak, azonos besorolású üzemanyagai között nem vettem észre reális eltéréseket.

Nevenincs, bodegából működtetett kutakról viszont volt rossz tapasztalatom, ezért jóideje mellőzöm is a náluk való tankolást.

Előzmény: peti550d (31704)
Donci62 Creative Commons License 2014.05.31 -1 0 31705

Szvsz egyik 2T gépnél sem érdemes az olaj árán spórolni!

Ha utánaszámolsz, hogy éves viszonylatban mennyi üzemanyagot és hozzá való olajat használsz el, havi szinten filléreket spórolsz csak meg, viszont egy rahedli bosszúságot, plusz költséget okozhat a gyengébb minőségű kenőanyag.

Előzmény: Törölt nick (31682)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31704

Én amúgyis 98-ast használok a Briggs motoros fűnyiróban.

a stihlekben meg az etanolmentes kisgép benzint.

a stihl nem is ajánlja az etanolos üzemanyagot.

Előzmény: fefe73 (31703)
fefe73 Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31703

Ezek a kis köbcentis motorok nagyon megérzik,az autó az más.Ha bejön ez az etanolos baromság,biztos,hogy én átállok 98-asra,de lehet meg sem várom,mert a 95-ös benzin egyre szarabb sajnos ezt tapasztalom....:-((((

Előzmény: peti550d (31701)
fefe73 Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31702

Van benne,de koksz az nincs rajta .

Husi xp 1:40.

Előzmény: Törölt nick (31699)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31701

Azert nem kell annyira félni az etanol-tól. Én már 3éve használom és semmi baja az autónak. EU direktíva, nagyon régi autóba nem ajánlott valóban, de a 2000-es évtől felfelé simán lehet tankolni, de ha para van, akkor ott a 98-as amiben nincs.

Előzmény: zil-130 (31700)
zil-130 Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31700

A Motomix az olyan benzin,ami nem tartalmaz gyorsan lebomló,széteső adalékokat,lényegében egy stabil anyag.Németek szeretik,nálunk kicsit drága,bár amennyi baj van a magyar benzintől,nem is biztos,hogy drága.Ha bejön az uj benzin,akkor talán ez lesz az egy lehetőségünk,ha nem akarunk hetente benzinrendszer gumicuccokat cserélni...Ez a mostani benzin is rohadt agressziv,maro anyag tud lenni,hát még ha 10%-ra emelik benne az alkoholt,na az lesz a szép világ.

Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31699

Szerintem is totál felesleges kiegészítő, csak előírás és a kézikönyv is jelzi, hogy használattól függően hetente ki kell pucolni. Ahogy ízt írtam is, hogy burkolat le meg ezt a szikrafogót is fogja két csavar. Valami tuti enged előbb vagy utóbb.  Na de mindegy, ha husqvarna drágaolajjal is koszolódik akkor szó nélkül kiszórom. 
Írta korábban egy fórumtárs, hogy komatsu 4000-re van, aminek ugyan ez a motorja, de kérdés, hogy abban van-e szikrafogó?

Előzmény: Rahed Lee (31688)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31698
Előzmény: peti550d (31697)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31697

A stihl benzinét a gyártó szerint elvileg 2évig, gondolom a husi is hasonló.

mig az előre bekevertet max 3hónapig.

ez valami bio cucc, nem is büdös, kannában sem, meg a kipufogó gáz sem, én ezért szeretem.

továbbá másik nagy előnye, hogy ha benne maradna ősszel a tankban a benzin, jó eséllyel tavasszal simán indul a gép vele.

 

Előzmény: Rahed Lee (31693)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31696

ok, de aki nem tudja, hogy katalizátoros motort vett, az szerintem ne is vegye azt ki belőle. Ha bármi benne marad, főleg ha félig letépve, akkor lesz nagy a baj. 

Nem is étem az eszmefuttatást... kell bele rendes olaj és semmi baja nem lesz. :) Általában 10-12 üzemóra után teljsen átengednek, felesleges küzdeni ellene. Ebből ha rendesen bejáratja, 4et el is használ. 

Előzmény: Törölt nick (31663)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31695

Most komoyan? Az autódból is kidobod a katalizátort? Nem a katalizátort kell kidobni, hanem a MOL 2T-t :)

 

 

Előzmény: Törölt nick (31686)
pf000 Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31694

http://www.oleomac.hu/kenoanyag/olaj/keverekolaj_prosint_1000ml_adagolhato.html

 

most 2840-ért hirdetik, igaz csak félszintetikusnak írja

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31693

Akkora terheléssel, biztosan nem fogod megsütni :-)

Ilyen előrekevert benyát még nem használtam én a friss csapolás híve vagyok. Mennyi ideig lehet ezt felhasználni? Mert már a több hete bekevert benzint sem nagyon ajánlják. Lehet, hogy ebben van valami speciális adalék, ami megakadályozza a leülepedést.

Előzmény: peti550d (31692)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31692

Ő töltötte fel ezzel a gyári kisgép benzinnel, és beinditva, üzembehelyezve adta át a gépet.

teljesen logikus az indoklásod, de amit leírsz az az extrém, napi szinten valo terhelés.

nálam ez heti két alkalom es max 1óra, tényleg csak a maradék kis füvet nyomom le a ház körül es a Köves terepen, de semmi terület.

de akkor meg fogadom én is ezt és ha elfogy a husi piros kannás  üzemanyag, ami 1:50 elvileg, akkor 98-as 1:40-es keveréket csinálok én is, köszönöm a részletes tájékoztatót.

az 1l stihl olaj amennyit én használom sztem kitart 2 évig is.

most ezt használom a stihl ms241m-cvw gépbe meg az fs36-ba is ez volt:

 

http://www.husqvarna.com/ch/de/forest/accessories-old/other-accessories/kraftstoff/aspen-2-takt/

Előzmény: Rahed Lee (31690)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31691

Ja, és nálam a Stihl láncfűrész is Husqvarna XP olajat eszik. Köszöni szépen, nagyon jól van :-)

Előzmény: Rahed Lee (31690)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31690

Persze, kell terhelni, de azért a folyamatos nyélgázt én kerülném. Meg az 1:50-est is az első tanknál. Minél jobb minőségű egy gép, annál kevésbé van szüksége a kíméletes bejáratásra. Ott jobb minőségűek az alkatrészek, precízebbek az illesztések.

A mai jó olajakkal szinte minden gépnek elég lenne az 50-es turmix. De azt tudni kell, hogy ilyen keverési aránynál már nem nagyon van tartalék az olajban. Optimális üzemi körülmények között nem gond, de ha netán jóval melegebb a hőmérséklet, túl van terhelve a motor, nincs idő pihentetni, sokat meg egyhuzamban stb. akkor jól jöhet az a kis plusz olaj. Az 1:40-es egy általánosan elfogadott és ajánlott arány. A Husqvarnám-hoz is 1:50-et ír Husqvarna olajból a gyár. Én mégis 40-est adok neki. Nincs lerakódás, hidegen sem füstöl és mégis nyugodtabb vagyok, ha gyilkolni vagyok kénytelen.

 

A gyárak, már hosszú évek óta olyanokat írnak a kezelési útmutatókba, hogy ha a saját márkás olajat rakod bele, akkor 1:50, ha egyebet, akkor 1:33, 1:25. Ennek két oka van. Egyrészről marketing, hogy a saját terméket vedd bele, másrészről a saját olajat, saját gépeiken tesztelik, így ki merik jelenteni, hogy ebből ennyi is elég. Egy ismeretlen, akárhonnan való olajra nyilván nem fogja azt mondani, hogy abból is rakjál bele 50-est. Ha besül, akkor az a gépgyártónak is blama, lévén betartották az előírásokat, mégis kifeküdt a motor. A Stihl sohasem fogja azt mondani, hogy nyugodt szívvel ajánlja pl. a Husqvarna XP-t, még ha meg is van győződve róla, hogy esetleg jobb, mint a sajátja. Ugyanez igaz visszafelé is.

 

Száz szónak is egy a vége: jó olaj, 1:40 és nincs mitől tartani.

Előzmény: peti550d (31687)
flybird Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31689

Nem vettem észre , hogy folyna belőle a benzin. Kb. 20-25 cm -es nem sűrű gazt vágok vele, 2,0 mm -es damillal. Minden gond nélkül viszi , csak tényleg azt vettem észre, hogy jobban eszi a benzint.

Előzmény: Rahed Lee (31680)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31688

Én minden gépemnél, olajtól, állapottól függetlenül mindig azzal kezdem, hogy kiszórom belőle a szikrafogót. A mi éghajlatunk alatt egy felesleges koszfogó, csak az előírások miatt van benne.

Előzmény: Törölt nick (31686)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31687

Lehet hogy hülye kérdés, de a stihl motomix egy 1:50-es keverék és mindenhol ezt látom hogy 1:50 az ajánlott bele. En a gyari stihl hp olajat vettem ez a zöld színű mérőedényes, gondolom az megfelelő.

én amúgy sem szoktam nyélgázon húzni, azt a 10-15 cm-es füvet a szegélyeknél elkapja hamar.

de akkor az első tankot elpuffogtatom könnyebb üzemmódban.

az eladó szerint nem kell járatni, lehet azonnal terhelni.

biztos ami biztos mástól is inkább megkérdezem :)

Előzmény: Rahed Lee (31683)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31686

Értem. Viszont a tapasztalat meg azt mutatja, hogy valami még sem frankó. Vagy az 1:40 nem tetszik a szikrafogónak, vagy az 1:40+mol sprint 2t. Passz. Majd ha tudok veszek hozzá, xp-t és azzal 50-el fogom használni, de ha úgy is eldugul akkor kidobom belőle azt a dróthálót.

Előzmény: Rahed Lee (31684)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31685

Annyira unalmas már, hogy minden héten valaki megkérdezi ezt a bejáratós dolgot. Lehet csinálni kellene egy leírást és csak belinkelni amikor valaki ilyet kérdez.

Előzmény: Rahed Lee (31683)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31684

Természetesen senki sem állítja, hogy csak az XP amivel etetni lehet egy katalizátoros motort. Én is használtam Shell szintetikust, az feleannyiba került és jó is volt.

Előzmény: Törölt nick (31682)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31683

Én az első 1-2 tanknál 1:33-ast raktam bele, utána mehet már az 1:40. Persze jó olajjal. Lehet neki húzni, de azért ésszel és az első tanknál még ne nyélgázon. A bejáratós motor szorosabb, amíg összekopik, addig jobban is melegszik. Meghálálja, ha az elején gyakrabban pihenteted, hagyod lehűlni. Az tévhit, hogy alapjáraton kell elpöfögtetni az első tankot. Marhaság. Csak teleköhögi olajjal. Minden belsőégésű motorra az igaz, hogy bejáratás alkalmával fontos, hogy legyenek terhelésváltások, alacsonyabb, magasabb fordulatú szakaszok, kisebb, nagyobb terhelések. A motoromnál azt írta elő a Suzuki, hogy az első 500 km-nél ne pörgessem jobban egy adott fordulatszámnál, de ne is tartsam folyamatosan alacsonyan. Váltakozó terhelést írtak elő ők is.

Előzmény: peti550d (31681)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31682

Értem én, de akkor marad a felállás, hogy a többi 2 t gépnek marad a jobbik arol, ehhez meg veszek drágábbat. Jobbat nem tudok. Előző kaszám is már több mint 10 éves, igaz stihl, de azzal mehetett bele bármilyen olyan annak semmi se tett be pedig volt nyüstölve rendesen.

Nem akarok hazudni, majd utánanézek az olaj címkéjén de szerintem a sprint 2t szintetikus olaj, a jóöreg arol 2t pedig nem. De míg előbbi legrosszabb minőségi osztályba van sorolva, addig a sprint 2t a legjobba. Szóval nem tudom. Arol 2t az tényleg szar aláírom, de ez nem az... igaz a gyártó ugyan az...

Előzmény: Rahed Lee (31674)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31681

Egy kérdés a power júzerekhez, aki már vett uj gépet es sokat használja.

uj gépnél van bejáratás vagy lehet neki húzni azonnal?

mi a bevett gyakorlat?

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31680

Nem folyik el a benzin valahol? Mert ha mégis bejut és megeszi, annak szerintem lennének jelei. Füstölés, dadogós magasfordulat, nem pörögne ki rendesen. Esetleg vedd le a légszűrőt és pörgesd meg úgy. Ha sokat kap, akkor szokott olyant csinálni, hogy a szívótorkon visszaprüszköl egy kis benzinpermetet. Illetve a kipufogó is olajos kívülről. A gyertya elektróda milyen színű? Ha egy félórai magasfordulati munka után nem barna, hanem olajosan fekete, akkor sokat kap. Kivállasodott tűszelep is okozhatja. De ha eddig jó volt, akkor szerintem ne tekergesd el az üzemanyag-mennyiség állító csavarokat. Ha van rajta egyáltalán.

Előzmény: flybird (31678)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31679

Én a kínaiba is 1:40-est rakok az XP-ből. Szerintem az 1:25-ös ezzel az olajjal barokkos túlzás :-)

De ha a gyakorlati tapasztalat szerint bőven elégséges 40-est megszorozzuk a nyugodt alvási tényezővel, akkor ok. a zsírosabb turmix is. Az biztos, hogy a szükségesnél olajosabb benyába még nem pusztult bele egy gép sem. De a lényeg, hogy még ezzel a mixxel sem dönti anyagi romlásba a felhasználót a minőségi olaj.

Előzmény: maseratisti (31675)
flybird Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31678

Mi lehet a gond? Különben a kasza tökéletesen működik. Egy rántásra könnyen indul hidegen , melegen.  Nem fullad, tökéletesen megy. 

Előzmény: Törölt nick (31677)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31677

A benzinkutas problémák csak városi legendák. Szerintem ott valami más okozhatja a többletfogyasztást.

Előzmény: flybird (31676)
flybird Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31676

Azt vettem észre, hogy nőtt a fűkaszám fogyasztása (Ed- Johnson ZJ-BC260B). Mi okozhatja ezt?

Az idén másik benzinkútról hoztam a benzint, mint tavaly. Ennek lehet köze hozzá?

Az olajon nem változtattam, piros Stihl olajat használok a kasza útmutatójának megfelelően 1:25 arányban.

maseratisti Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31675

Nem drága az XP, főleg egy olyan gépbe. Nekem a tescos kaszába sem ajánlották a MOL féle olajat :-(

 

Én a TESCO-s kínai 20.000 Ft-os Grasshopperbe is a Husqvarna XP-t használom ráadásul a gépkönyv szerinti 1:25-ben!!! Nincs lerakódás, olajfolyás, és még füstölni is csak beindítás után hidegen egy picit, egy fél percig. 

 

Egy 1800 m2 telket nyírogatok vele, (kb kéthetente, hetente, ahogyan a fű nől) egy szezonban maximum 20-25 liter keveréket pöfögtetek el, az pont egy liter a husi olajból. (tehát olajra kb 4000 Ft egy szezonban)

 

25 liter benzin? = több mint 10.000 (mert ezt is a megbízható SHELL kúton)

Damilból elfogy minimum egy 90m-es csomag 2,4-es Husqvarna Whisper X = 5000Ft

 

Nem beszéltünk még olyasmiről hogy a szar kínai damilfejből széthullott 3 db a múlt szezonban (2500/db) miután ezt meguntam vettem Husqvarna T25-ös fejet (5500Ft) ami nagyon fasza de ez sem halhatatlan, vannak kopó alkatrészei amik szerencsére egyesével cserélhetők. Azért egy szezonban két koppintó (kék cucc) meg egy pár damilvezető szem így is elfogy (3000Ft)

 

Na ebből látszik hogy az olaj messze nem a legdrágább paraméter az egyenletben.

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31674

Lehet kapni olcsóbb szintetikus olajat is, de biztosan jól mérted fel a várható évi olajszükségletedet? Mekkora területet kell kaszálnod? Gondolom nem vállaltad be a Hortobágyi Nemzeti Parkot.

 

Mert 40 liter benyával nagyon sokat lehet kaszálni. Nálam 1 liter Husqvarna XP általában elég egy szezonra úgy, hogy van egy 2200 m2-es telek, nehéz terep, amit átlag 3 hetente kaszálunk két géppel. Egy nagy Husqvarna 343R és egy hasonló hengerűrtartalmú kínaival. Damil, penge, tisztítófűrész - minden játszik. Ezen felül használom néha a nyaralóban is a Husit, illetve otthon az kertben és a ház előtti közterületen is. Továbbá ebből a benzinből kapnak a fűrészgépeim, igaz ezekkel csak kisebb munkákat végzek. És folyamatosan vannak nálam javításra, felújításra különféle gépek, ezek is elpöfögnek néhány tankkal, a tesztelések, beállítások során. És ezek együtt nem nagyon esznek meg 40 litert egy szezonban. Egy tankra lebontva elenyésző a megtakarítás egy olcsóbb, gyengébb minőségű olajjal számolva.

 

De ha besül a motorod, (nem nagyon, csak kicsit) akkor megúszhatod egy dugattyú és gyűrűcserével. Ez szervizben legalább 15-20 ezer Ft, ha magad javítod, akkor 10 alatt megáll. Ha a henger is sérül, az már lehet gazdasági totálkár is. Ennek fényében számold a költségeket.

 

Én éppen a napokban szedtem le a Husqvarnáról a kipufogót, ilyenkor mindig belesek a likon, lecsekkolom a dugattyú felületét. Általában a kipufogó felőli oldalán jelennek meg először a "vonalkódok", a barnás beégések, itt képződnek az elégtelen kenés, túlmelegedés árulkodó jelei. XP-vel etetve, olyan a dugattyú felülete, mint ha új lenne (6 éves a gép). Gyönyörű fémtiszta felület, tükörfényes gyűrű. A kínairól is lehúztam a múltkor a hengert. A dugattyú tetején, csak enyhe barnás elszíneződés volt, amit ronggyal le lehetett törölni. Nem ráégett koksz, meg hasonlók. Ilyen állapotot csak a jó szintetikus olajokkal lehet fenntartani.

 

Tudnék mesélni, hogy mit művelhet egy vacak olaj, egy leváló kemény kokszdarab, egy eltört gyűrű. Látok eleget a hozzám kerülő gépek esetében.

 

Előzmény: Törölt nick (31670)
peti550d Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31673

Gondolom Trabival jársz ki melózni:) 

na jó csak vicc volt, de a több száz liter az tényleg nem semmi.

 

az én gépeimbe max 0.5l megy bele es egy használat alatt nem ürül ki.

de en is megvettem a drága stihl hp olajat, ha már új gép.

Előzmény: fefe73 (31671)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31672
Előzmény: Törölt nick (31670)
fefe73 Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31671

Nem sok neki a 40-es és 1 literből 40 liter keveréket kapsz.Mennyi ideig elég az neked?

 

Tudod mi a drága?Ha a jó gépet szar olajjal tönkre vágod.Én több száz liter keveréket nyomok el évente,mégis megveszem a drága olajat,pedig nekem volna értelme spórolni,de aki 1 évben nem használ el még egy liter olajat sem,annak tök mindegy,hogy 1500 forint vagy 4000 forint.....szerintem!

Előzmény: Törölt nick (31670)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.30 0 0 31670

Az rohadt drága... :/

Ahogy olvasgatom a használatit, 1 hetes vagy 1 hónapos tisztítási periódust ír elő, katalizátor meglétének függvényében. 

Majd azért először megpróbálom kicsit hígabb keverékkel, lehet sok neki a 40-es, igaz még bejáratós volt, azért raktam ennyit hozzá, de akkor se jó ez így. Ha továbbra is gond lesz vele akkor marad ez a méregdrága olaj.

Előzmény: fefe73 (31669)
fefe73 Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31669

Nem tudom sajnos mennyi a literes,mert nagyobb kiszerelésben veszem,azt hiszem 3800 körül van a literes.

Előzmény: Törölt nick (31666)
benchmade745 Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31668

Gratulálok, használd egészséggel! Nekem is van egy fs 90 R, van hozzá ágvágó adapterem, pl. ha gyümölcsfákat kell nagyobb ágaktól megszabadítani vagy tujákat kell lefejezni akkor jó szolgálatot tesz. Egyébként a körfogantyú miatt nagyon jó árokpartot vágni vele.

Előzmény: gaabre (31664)
Kukuma Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31667

A husqvarna 25 r fűkasza gyári karburátor folyt a benzin a tömités között mi lehet a baja 

Törölt nick Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31666

Franc bele, csak nem úszom meg, a drága olajat. Nem is tudtam, hogy katalizátoros... 
Abból a husqvarna olajból mennyi 1 liter?

Előzmény: fefe73 (31665)
fefe73 Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31665

Mi lenne ha megpróbálnál venni hozzá gyári husqvarna xp olajat?Én azzal hajtom a 4000-es komatsut 2008 óta aminek ugyanaz a motorja mint a Te gépednek és nem is tudtam hogy van benne háló..........nem keveset megy bérmunkában.....

Előzmény: Törölt nick (31661)
gaabre Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31664

Na szia,

megvan a kicsike: fs90r lett! Esküszöm tiszta gokart-feelingem lett ettől a motortól :) Holnap meg is kezdjük az együttműködést élesben...

 

Lassacskán megveszem majd hozzá a kultivátor fejet, na meg többféle pengét nádhoz, mogyoróbokorhoz, stb.

 

Köszi szépen a sok tanácsot!

Előzmény: benchmade745 (31182)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31663

Vagy dobja ki azt a tíz dekás hálót, lője be újra a karbit és kész.

Előzmény: Fuxtec halottnick (31662)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31662

Katslizátoros motor, kerülj minden olajat, kivéve a FULL szintetikusakat! Mevel az , ami nem képez lerakódást a katalizátorban. 

Előzmény: Törölt nick (31661)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.29 0 0 31661

Sziasztok!

 

Pár hónapja vásároltunk egy mcculloch B40B kaszát. Szép és jó is, tetszik az ereje de tegnap pengéztem vele és már majdnem végeztem vele, mikor baromi furcsa lett a gép, nem akart pörögni vagy csak nagyon nehezen. Hazaértem, akkor is akartam használni, hát... max fele fordulatot forgott a gép, rázkódott az egész. Utána gondoltam, hogy leszedem a szikrafogóját, belemerítettem egy kis brigéciolba, kifújtam levegővel és visszajött az erő a gépbe. Kérdezem én, kötelező annak a kis dróthálónak bent lenni? Nem igazán fogom annyira száraz környezetbe használni ahol egy kis szikrától begyulladhat a fű.. 

Használati utasítás tesz rá utalást, hogy hetente pucoljam, de ha annyiszor szétbontom a burkolatát a gépnek, akkor egy idő után megadja magát a burkolat menete és széthullik az egész. 

Esetleg lehet attól, koszolódik el ilyen nagy mértékbe, hogy 40-es keverékkel használom Mol Sprint 2t-vel (elvileg C+ besorolású) ? mi a véleményetek?

peti550d Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31660

Köszi az infót.

 

Előzmény: gaabre (31655)
peti550d Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31659

Maradok akkor a stihl fs50-nél, heti egy alkalommal használnám.

Előzmény: UazosMisi (31649)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31658

Mostantól ki lesz vezetve teljesen ez az indizo egység. Az uj motorok teljesen más berántokkal szereltek. A régi pedig elvileg nem ez a drotos, hanem a sima beakasztós berátosak. 

De jogos a dolog, érdemes cserélni, erősiteni. 

Előzmény: Rahed Lee (31639)
flybird Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31657

Akkor így kérhetem a boltban?

Előzmény: Fuxtec halottnick (31638)
keszeg88 Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31656

Ha a kényelem számít és a rezgéscsillapítás akkor 430T vagy TL, ha nagyon vad helyeken dolgozol akkor 746. Arról még nem tudok hogy kinyírták volna hamar, régi bevált klasszikus tervezés nagy blokkal jó hőelvezetéssel sok túlméretezéssel, cserébe nehéz viszont elég sok mindene fém. Kölcsönzőkben is találni sok helyen és még mennek évek óta szinte hiba nélkül. Önkormányzatoknál is eléggé bírja a nagy márkák mellett, többről is tudok és jó a vélemény róluk megbízhatóságban, tartósságban ott pedig a végletekkel futnak össze a gépek sok esetben.

Előzmény: HOBgazda (31630)
gaabre Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31655

fs87-ig bezárólag rugalmas a hajtótengely. 90-től fölfelé merev.

Előzmény: peti550d (31644)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31654

Én szedtem már ki melegítéssel, begyógyult zsírzócsavart szöghajtásból. Nem kell addig melegíteni, hogy a csapágyak porvédője megolvadjon. Előtte kapott egy kis csavarlazítót, majd egy óra múlva, kb 10 mp-re gázforrasztóval rápirítottam, kapaláccsal ráütöttem néhányszor és utána megindult a csavar.

Előzmény: batista40 (31650)
emcett79 Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31653

Nem vonom kétségbe a tudásod, de én 2T-nél nem hagyom 15 sec-ig forogni a gépet, hanem rögtön húzok egy gázfröccsöt, utána leesik a fordulat, és lehet melegíteni a tényleges munkához...

Előzmény: Rahed Lee (31651)
Kapa bácsi Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31652

Isten őrizz,hogy melegitsd,a szimmering gumiból van,inkább egy önzárósfogóval bróbálkozz!

Előzmény: batista40 (31650)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31651

Üdv a klubban.

 

A heveder beállítással kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy ki kell kísérletezni. Trio Balance-ot kaptál hozzá? Az efféle fájdalmak rendszerint abból adódnak, hogy a rossz egyensúlyi helyzeteket izomból próbálja az ember kompenzálni. Találd meg azt a beállítást, ahol egyenes derékkal, laza karpozícióval pont olyan szögben áll a gép, hogy a legkisebb erőkifejtéssel legyél képes használni. Nagyon fontos a kormány szöge is. Úgy állítsd, hogy ne kelljen se előrehajolni, sem pedig karral fenntartani az optimális pozícióhoz. Én gyakran állítgatom a 343R-en, más pozícióval megyek lejtőn, mint emelkedőn. Persze a 343-ason komolyabb rezgéscsillapító tubus tartja a kormányt, gyorsrögzítős központi csavarral, másodpercek alatt át lehet állítani. A csúcs hevedereit nagyon találó módon "balance" vagyis "egyensúly" névvel illeti a Husqvarna, nem véletlenül. Találd meg az egyensúlyt. Azokkal a mindenhol fityegő hevederekkel nagyon precízen be lehet lőni. Ha jól sikerült, akkor csak az oldalirányú, vízszintes mozgatást kell izomból végezni.

 

A hidegindítást követő melegítési procedúrára nem tért ki a gépkönyv? Gondolom ugyanaz lehet, mint a többi Husinál. Gumicumival bepumpál, amíg feltelik a cumi, utána szívató teljesen lezár, gázkar indítópozícióban rögzít. Utána gyújtás rá és berántó megcibál. Általában 2. rántásra röffen. Első röff után a szívató picit visszavesz (bekattan) a kb. 3/4 állásba. Ekkor a következő rántásra felpörög. Én kb. 15 mp-ig hagyom így pörögni, majd adok egy gázfröccsöt, minek következtében kiold a gázkar az indító pozícióból és ezzel egyidőben a szivató is visszakattan a nyitott alapállásba és beáll a rendszer sima alapjáratra. Itt addig hagyom ketyegni, amíg lehörgés nélkül ugrik a gázfröccsre. Innentől aztán mehet, ami a csövön kifér.

 

Ha már egy tankot elfüstöltél vele, akkor nyugodtan pörgesd, max. két tankolás között pihentesd. Ezeket a motorokat tartós 9.000-10.000 körüli fordulatra tervezték. E tartományban optimálisak az üzemi körülmények, rendesen kiég a kipufogó, a gyertya, nem rakódik le a koksz stb.

 

Előzmény: Dr V (31645)
batista40 Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31650

FS 130-as kasza szöghajtás zsírzásának helyét lezáró csavart hogyan tudnám kiszedni? Elsimultak rajta az élek és most egyszerűen lehetetlen kivenni, hogy meg tudjam zsírozni. Esetleg melegítsem gázégővel?

UazosMisi Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31649
Értem, csak a husi honlapján ilyet nem találtam! Igazából én nem akarok, sőt nem is tudok ítéletet hirdetni a két márka felett, ugyanis azt csak akkor lehetne ha valaki napi szinten dolgozik Velük azonos körülmények között, és ez alapján dönt! Szerintem a te 200 nm2re tökéletes akár a husi is, évi pár nyírásra!
Előzmény: peti550d (31647)
UazosMisi Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31648
Üdv! Egy jó gép tulaja lettél, nekem is van egy ilyen is! A heveder beállítása egyenes testtartás mellett kell hogy megtörténjen. A derékfájás tipikusan rosszul beállított heveder most van! Az hogy a bal oldala fájt talán amiatt lehet hogy kaszáláskor egy picit oldalra dőltél, és hosszú távon megerőltetted. Annyi hogy a vállpántok hosszát úgy állítsd be hogy egyforma teher jusson mindkét válladra. Ez csak az én elgondolásom! Nekem most a nagyobbik géphez Balance heveder van, azzal semmi gond nincs, nagyon profi heveder! Deréktámasz, háttámasz!
Előzmény: Dr V (31645)
peti550d Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31647

Nem, erre a gépre gondoltam.

http://krinor.hu/hu/termekek/fukaszak__fuszegelynyirok/benzines_fuszegelynyirok/husqvarna_128_c_fuszegelynyiro

 

az fs36 is bowdenes, 16éves, még megy.

csak ember beleültette a bogarat a fülembe :)

 

Előzmény: UazosMisi (31646)
UazosMisi Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31646
Ehhez a bovdenes dologhoz annyit tudok hozzászólni, hogy a fateromék vettek egy fs80st, 8 éve kb, és az egyenes szár ellenére bovdenes hajtása volt! Akkoriban az a kasza volt az első egyenesszárú, azóta már bővült a paletta! Azért tudom hogy bovdenes, mert krumpliföldet kaszáltam vele szedés előtt, és egyszer csak a fogantyú előtt elfáradt az alucső, és bovden volt benne. Ezzel azt akarom jelezni, hogy a 8 év alatt semmi probléma nem volt vele, pedig van 2 ház, 2 pince, +2 helyen szőlő, tehát marha sok terület van kaszálva vele, és eddig még a bovdenneal nem volt gond. Akkoriban az első merevtengelyes változat a 120s volt. Egy kicsit elkanyarodtam. Hogy most melyikben mi a hajtás azt nem tudom, meg ahhoz sem tudok hozzászólni, hogy mikor megy tönkre, mert ilyennel kapcsolatban nincs tapasztalatom.
husinál 122c re gondoltál?
Nekem mindkettő gépem husi, a kisebb kategóriájúak olcsóbbak, a nagy gépek már árban Ugyanott vannak.
Én úgy gondolom mindkettő márka jó, nyilván van amiben mások(kialakítás, paraméterek), ezt meg tudod nézni a honlapokon!
Előzmény: peti550d (31644)
Dr V Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31645

Megvan a Husqvarna 543rs.

Már kipróbáltam. Tetszetős darab, igaz még bejáratós. Nem túl magas, de helyenként sűrű fűben vágtam, de nem teljes gázzal.

Néhány kérdés felmerült.

A hevedert hogy állítsam be? A derekam bal oldala fájt a tank végére.

Hidegindítás után "hogy" melegítsem?

peti550d Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31644

Az egyetlen egy dolog ami miatt agyalok rajta, az a hajtott szár.

egy ismerősöm mondta hogy ezekben bowdenek vannak, az egyenesben meg egy tengely, ami jóval tartósabb.

pl fs70 fs90

 

husi 128c milyen? Picit olcsobb az fs50-nél.

Előzmény: UazosMisi (31643)
UazosMisi Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31643
Akkor már tulajdonképpen el is döntötted, hogy milyen kaszát fogsz venni, csak még az elképzelésed nem váltottad valóra. De természetesen az 50t vedd meg, az már teljesítményben a te elvárásaidnak meg fog felelni!
Előzmény: peti550d (31642)
peti550d Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31642

Szia,

ezt a gépet en használtan vettem, es nem tudom uj korában milyen lehetett.

de mivel a mostani palettán az fs38 a belépő legkisebb gép, gondolom az fs36 is hasonló lehet.

tulajdonkeppen az ereje ennek is elég, 0,9LE 30cm3 motor, csak az idő már eljárt felette.

csak damillal használnám, a kés nem oldható meg az egyenetlen es Köves terület miatt.

az fs50-et néztem ami már 2mix motoros, meg picivel erősebb mint az enyém.

 

az összterületem 2000nm, de ennek nagy részét tudom tologatós fűnyiróval vágni, csak a maradékra kell a damilos kasza.

szivem szerint én is nagyobbat vennék, csak hát ott már az fs50-hez képest az ár nagyot ugrik.

Előzmény: UazosMisi (31641)
UazosMisi Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31641
Üdv! A a kezed azért bizsereg, mert a 16 éves gépedben valahol a nullához közelít a rezgéscsillapítás már!
ekkora területre tényleg nem érdemes nagy gépet venni, teljesítményben az 50s már egész jó, ha időben nyírsz semmi gond nem lenne vele.
az én véleményem az, hogy inkább 55s, mert azzal könnyebb nyírni, a hosszabb tengely miatt is, meg azért mert én azt szoktam meg! Valamint a rezgésérték is majdnem fele a kisebbekhez képest, ami nem elhanyagolható!
csak az a kérdés, neked megér e annyi plusz pénzt!
másik dolog, én úgy vagyok, hogy mindig a nagyobbat, most vettem egy 2,7 Les gépet a 2 Les mellé!
Persze az 55s nél azis meggondolandó hogy elférsz e vele mindenhol, mert valamivel nagyobb hely kell neki a forgolódáshoz!
Előzmény: peti550d (31640)
peti550d Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31640

Semmi ötlet srácok a 31628-as kérdésre?

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31639

Fuxi,

 

A Straus kasza berántóban nagyon jól bevált a bicikliküllőből készített kilincspár. Ajánlom Neked is, bár tudom a Fuxikban ez nem nagyon szokott előfordulni:-)

Vagy lehet, hogy nem is ilyen rendszerű. Mindenesetre 200 Ft-ból két gépre való minőségi acélküllőt tudtam venni. Két tizeddel vastagabb, mint az eredeti, de simán befért, szépen, könnyen mozog. Olcsóbb, mint komplett berántót cserélni.

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31638

Sima rövidmenetes kétütemű gyertya.

Előzmény: flybird (31633)
Biluxzsolt Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31637

:DDD

 

pori01 Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31636

köszönöm.
Én 2.7-es damilt tudok hozni hozzá  munkahelyemről, mert ott azt használunk az fs410be remélem ebbe is jó lesz.

Előzmény: badubadu (31632)
flybird Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31635

Rendben. Köszönöm. :)

Előzmény: badubadu (31634)
badubadu Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31634

Bemész egy kertigép boltba és tudsz venni.

Előzmény: flybird (31633)
flybird Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31633

Sziasztok!

Itt az ideje, hogy a kis 25 ccm Ed-Johnson fűkaszában gyertyát cseréljek. Csak nem tudom, hogy milyen gyertya való bele. Ami most benne van , azt még a szervizbe rakták bele , kb. 1,5 évvel ezelőtt, ez egy CHAMP  WS7F típusú gyertya. Hol kaphatok ilyen gyertyát vagy hasonlót?  Autósboltban vagy mezőgazdasági boltban árulnak ilyen gyertyát? Netről nem szeretnék rendelni,  mert a postaköltség többe kerülne , mint maga a gyertya. A piacion is árulnak gyertyákat fűkaszába, azt hiszen azoknak a típusa BM6A. Ilyet lehetne bele rakni?

badubadu Creative Commons License 2014.05.28 0 0 31632

A légszűrője nylonos lap. Könnyen tisztítható. Én 2.1est használok hozzá, mert abból kaptam még régebben egy tetemes mennyiséget. Még biztos van vagy 10 évre elegendő :-). Igaz én nem bozótot vágok vele, hanem max térdig érőt. Ha komolyabb a gaz ott a három ágú kés. A gyári 4es tárcsa nem ér semmit.

Előzmény: pori01 (31629)
bozótpilóta Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31631

inkább 746t ,,13 ropi a különbség, masszívabb

HOBgazda Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31630

Sziasztok,

 

Erről a gépről: Oleomac BC 430 TL bozótvágó, tud valaki valamilyen információt mondani?

Előre is köszönöm!

 

pori01 Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31629

Damilbol hanyasat ajánlasz?

Előzmény: badubadu (31626)
peti550d Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31628

Sziasztok,

egy stihl fs36-os trimmer-ről lépnék feljebb.

A gép kifogástalanul működik,a motorja picit csörög, 98-as évjárat.

még annyi gondom van vele, hogy egy másfél óra után eléggé tud bizseregni a jobb kezem.

a terület kb 200nm ahova a rendes fűnyíróval nem tudok rámenni, itt használnám.

a régi gépet eladnám, amíg nem hullik szét.

valami ötlet? Érdemes fs38 v fs50?

többnyire damillal használnám.

Vagy érdemes komolyabbat venni?

A keret rugalmas, de normális határok között, mivel nem ipari, mindennapos használatról lenne szó.

elore is köszi a segítséget.

pori01 Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31627

hát remélem e majd elválik. kicsit félek a használt géptől de kép alapján jól néz ki illetve az eladó azt mondta hogy nagyon keveset volt használva talán 8 tank se ment ki vele.Mindegy végülis megvásároltam most már csak várom hog megérkezzen illetve kést meg késtartt keresek hozzá. Egy kérdésem lenne még hogy ennek a levegőszürője papir vagy szivacs?

Előzmény: badubadu (31626)
badubadu Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31626

Egy órát bír egy tankkal. Kellemes a fogyasztása. Meg amúgy egy elég masszív, strapabíróan összerakott gép. 3000nm nem ellenfél neki.

Előzmény: pori01 (31625)
pori01 Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31625

köszönöm a hozzászólásodat nekem kb egy 3000nm terület rendszeres ápolására lesz majd használva 20-30cm-es fűben. A rezgés csillapitása akkor ezek szerint jó. Fogyasztása mennyi ennek a gépnek egy tank kb félóra óra?

Előzmény: badubadu (31624)
badubadu Creative Commons License 2014.05.27 0 0 31624

Jól ki van találva a konstrukció. Több órás meló után se fáj semmim. Alkatrészt mindent lehet hozzá kapni. Én egy nagyobb területet szoktam vele nyírni, az üt óra, tankonkénti pihenővel. Szerintem inkább félprofi kategória.

 

Előzmény: pori01 (31612)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31623

Nem, hogy kibírna 15 évet, hanem 30 éves korában úgy kellene tiszta benzinnel kivégezni:-)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31621)
kioritzecho Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31622

Nana.... mondani mindent lehet...  Ki mit "simogat" a kaszájával....  :P

:)

 

Előzmény: Rahed Lee (31620)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31621

Tudjuk, te vagy a kivétel :) 

 

Nálad egy fuxtec 15 évet is kibirna :)))))))))))))

Előzmény: Rahed Lee (31620)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31620

Mert a 343-as Husqvarnát használják és nem akarják felmagasztalni a dicső Straus márkát :-)

 

Meg azért, mert a másfél éves intenzív használat után a Strausban a legutóbbi bevetés során megmekkent a berántó. Nem én voltam. A tesóm. Ezt csak azért osztom meg Veled, hogy nem mondhasd, hogy elfogult vagyok és hamis képet próbálnék festeni a gyűlöletes Straus-ról, pedig el is hallgathatnám.

 

Nem drága hozzá a komplett gyári berántó, de nem adtam érte 5 ezret sem, mivel csak egy kis drót pöcök tört el benne. Igaz, az 4 darabra. De engem nem szivat meg Mao serény, ámde nem túl alapos népe. Elballagtam egy bringa szervizbe, vettem 150 Ft-ért egy svájci, DT, a világmárkát képviselő krómacél küllőt. Ebből hajlítottam kemény 5 perces munkával két kis pöcköt, beszereltem és tökéletesen működik. Ez biztosan nem törik el. Az "eredeti Straus" damilfejnél is most érik a csere. Mondom, másfél év intenzív használat után és nem ilyen szép selymes füvet simogattunk vele, mint Kioritzecho barátunk :-)

pf000 Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31619

Hát most 21:40 van, mire sz.gép elé jutottam. Esetleg holnap, viszont 5.40-17.40-ig dolgozom és nem biztos, hogy lesz rá nyugodt 10 perc időm. (vasút Bp. előváros, teljesen kiszámíthatatlan). Gondolom ezt kell hívni:

http://fuxtec.hu/index.php/elerhetosegeink

Előzmény: Fuxtec halottnick (31613)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31618

Na ne viccelődjünk :)))))))))))))))))))  

 

Egyébként a Straus tulajok miért nem tesznek fel ilyen videókat? :)

Előzmény: Rahed Lee (31617)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31617

Egyetértünk :-)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31616)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31616

Pedig minden kinai egyforma :)

Előzmény: kioritzecho (31615)
kioritzecho Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31615

Ma is használva volt a Fuxtec fűkaszánk.... ;) 

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31614

Persze, semmi baja nem lesz. Csak a damilfejet érdemes lecserélni. + eléggé megfogja a gépet, szerintem 3assal már tudni kell kaszálni, mert könnyen szét lehet hajtani.

Előzmény: majsibaxi (31611)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31613

:) Van még 1 db, de keress fel telefonon mielőbb :)

Előzmény: pf000 (31608)
pori01 Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31612

Megizhatosaga? Rezges  csillapitasa? alkatresz ellatotsaga? illetve profi vagy hobbi gep lenne?

Előzmény: badubadu (31609)
majsibaxi Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31611

Én csak 3-as damillal használom a fuxit,és se a szöghajtás se a damilfej nem ment tönkre igaz nem az eredetit használom már hanem amit szintén a fuxitol rendeltem.

Előzmény: Donci62 (31603)
badubadu Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31610

Néztem a linkedet. Valóban megkímélt állapotban van. Hát, hogy megéri e a pénzt? Én 2003ban vadi újként 90000ért vettem.

Előzmény: pf000 (31608)
badubadu Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31609

Nekem olyan van már 11 éve. Jó kis gép, használható. Az alkatrészárak sajnos Husqvarnásak. Mit szeretnél tudni?

Előzmény: pori01 (31607)
pf000 Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31608
pori01 Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31607

sennkinek sincs véleménye a partner b422x-ről?

Babszi207.300 Creative Commons License 2014.05.26 0 0 31606

Üdv mindenkinek!!!

 

Érdeklődöm hogy mi a vélemény, tapasztalat a Mc Culloch 2100 fűkaszáról?

 

Van egy made in u.s.a. 1996os Homelite Bandit st155 fűkaszám már ugyancsak megszolgálta az idejét. Mindig figyeltem az olajazásra kompressziója nagyon jó, de sajnos a főtengely végén megkottyant a dugattyú ellen súly része. 

 

ALKATRÉSZKÉNT eladnám: Walbro gumi gombos karburátort légszűrő dobozzal, Walbro gyújtótekercs, gyújtáskábellel, gyertyapipával, kipufogó, henger + ház + burkolat, markolatrészek, hajlított szár,  Ventilátor lapátos, mágnes kerék stb.

 

 

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31605

Szerintem a szöghajtás sem 3-as damilra van méretezve.

Előzmény: Fuxtec halottnick (31604)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31604

A damilfej lehet nem fogja birni, de elvileg 3mm ig lehet bele rakni.

Előzmény: Donci62 (31603)
Donci62 Creative Commons License 2014.05.25 -1 0 31603

Végre engedett a szabadidőm és az időjárás is nekifogni a derékig érő gaz + cigaretta vastagságú sarjadékok levágásához. Jó minőségű (itt többször is javasolt) 2,7 mm-es damilt használtam eddig, de a sarjadékok gyorsan elzabálták, ezért döntöttem a kés mellett.

(Fuxi-Úr, a 3-as damilhoz mit szólna a gép? Fogytán a 2,7-es.)

Ám nem volt egyszerű a dolog.

Elátkoztam az összes kínai tartozék gyártóját a Fuxiéval együtt!!!!:-)

Az eddig olvasottak értelmezései alapján, a szórásvédőről a kés felszerelésekor le kell venni a damilvágót is tartó fekete vékony terelőrészt.

Neki is fogtam naivan.

Gondoltam, kipattintom a 3 helyen tartó biztosító funkciót ellátó csúszkát és minden rendben.

Igen ám, de ez nem akart összejönni. Annyira passzentosak voltak, hogy kb. fél órányi szenvedés után (nem akartam maradandó roncsolással csinálni), kénytelen voltam lemezdarabokból célszerszámot gyártani (amolyan ékféléket megfelelő méretben), hogy ki tudjam pattintani a helyükről ezeket a rögzítő csúszkákat.

Némi elszíneződést így is okozott a narancssárga szórásvédő anyagában a feszegetés, de sikerült törés és repedés nélkül megoldani.

Soha nem vágtam még késsel, így a régebbi gépnél (Mc Culloch Cabrio 261) sem próbáltam soha levenni a nevezett alkatrészt.

Mivel a régi gép használhatatlanná vált így a szórásvédő átkerült egy öreg Stihl-re. Gondoltam megnézem ott is ilyen nehéz lesz-e a dolog.

Nem!!!!!

Simán kézzel és könnyedén ki tudtam pattintani a csúszkákat, pedig nem mai darab volt már.

A vágással nem volt semmi gond, a Fuxi tette a dolgát félgázon, néha le kellett szedni a felcsavarodott gazt ami begyűrődött a kés és a tartói közé.

Miután damillal szeretném a leginkább használni, nem szerettem volna ugyanúgy visszatenni az alkatrészt, a későbbi kínlódások elkerülése érdekében, ezért a csúszkák körmeiből, folyamatos próbálgatás mellett, tetemes mennyiséget kényszerültem le-Dremelezni. A biztos rögzítés érdekében a fekete toldalékkal összeszerelve a kritikus pontokon átfúrtam és megfelelő hosszúságú lemezcsavarral biztosítottam.

Jobb, mint újkorában.:-)

A három csavar kivétele után könnyed nyomásra oldódnak a csúszkák és levehető a toldalék.

A Fuxival eljutottam odáig, hogy most már egy tanknyi 1:40-es keverék erejéig merem használni, utána viszont pihentetem egy órányit. Van közben más tennivaló, nem gond ez az időkiesés.

Annak ellenére, hogy a Mc Culloch némiképp rezgésmentesítős "kormány-rögzítője" van rászerelve, jócskán érezhető a rezgés által okozott fáradás a kézen.

A damillal való vágáskor nem nézegettem, mi hogyan melegszik, de most figyelve a részletekre a szöghajtást is meg-meg tapogattam. Mindig utántöltök némi belevaló anyagot mégis erőteljesen melegedett. Az üzemanyag tank kifogyásakor még állta a kéz, de határeset volt a hőmérséklete.

Összességében az eddigi tapasztalatok alapján:

 

- a gyári damilos fej jól használható, könnyen utántölthető, bár a szétszerelése elsőre majdnem hasonló a szórásvédő tartozékának leszereléséhez

- a motor teljesítménye kiváló

- a rezgések zavaróak

- az alkatrészek illesztései siralmasak

- még mindig nem sikerült a kényelmesen használhatóság érdekében eltalálnom a heveder beállításait

- a háromélű gyári késnél, sokkal kevésbé rázott a négyélű kisebb átmérőjű Mc Culloch tartozék kés

- a motor alig melegedett, a burkolat mindenhol csak a legfeljebb kézmeleg szintet érte el

- ennyit megért a gép, de ha többet tudnék rászánni inkább egy kicsit gyengébb, de részleteiben precízebb gépet vennék

- Fuxi-Úr hozzáállása, probléma megoldó készsége kiváló, magasan ember- és felhasználó barát.

- ár/érték arányban rendkívül jónak tartom, ha némi műszaki érzékkel megáldott és nem ipari szintű felhasználóhoz kerül, aki hajlandó a megfelelő időt és anyagot a felhasználás mellett rászánni a törődésre, karbantartásra.

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31602

Egy kis lazulós meló:

 

 

 

pori01 Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31601

lassan kiidegellek benneteket de megint lenne egy kérdésem.
Nem tudok dönteni volna ez a partner amit lentebb linkeltem partner b422x illetve számitásba jön még az Alpina B 44 D fűkasza is, az Alpinánál kissé érdekesnek találom hogy a 40köbceniéből csak 1.7lóerőt hoztak ki

szabi7911 Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31600

felavattam a 225 öst,azt hiszem megmarad.4 ágú késsel alapjáraton ment.

Illés Ferenc Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31599

Sziasztok! én csőcsapszegből csináltam a makita fükaszámhoz ilyen kulcsot. egy sarkát beütöttem egy kicsit.

Előzmény: kriszbon (31598)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31598

Biztos létezik hozzá valahol, de gondolom nem véletlenül van így megcsinálva(ne piszkálja a hozzá nem értő). :-)

 

Én műanyag darabot húztam egy imbusz kulcs végére egy vastag kábel blank darabot, mert annál kicsit recés a belső rész.

De szoktak vékony falú merev csődarabot is, vagy ha nem túl szoros akár benzincső is bejöhet a célra.

 

A legjobb ha ki van véve és hasítás van bele készítve, csak előtte jó ha megszámolja valaki, hogy hány menet van kitekerve csavaronként, a teljesen betekert állapothoz képest.

 

 

 

Előzmény: pf000 (31596)
pori01 Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31597

Vélemény?
Elég olcsón adja állitólag pár üzemmórát ment
http://olx.hu/hirdetes/partner-b-422x-nagyteljesitmenyu-fukasza-ID2cvSx.html#3aac5af6ab

pf000 Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31596

Uraim! Itt van ez az Einhell MSB28 játékszer és szabályzásra szorul. Létezik ezekhez a csavarokhoz célszerszám, mert a neten egyszerűen nem találok. Vékony csavarhúzóval lehet vacakolni, de elég nehéz megoldás.

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31595

:) Igen, már láttam. OHC motor, a legjobb. :))))

 

Sajnos hülyére veszik az embereket.

Előzmény: kriszbon (31594)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.25 0 0 31594

Na fuxi ezt übereld a te 4T kaszáddal. :-))))))))))))))))))))))))))))

 

http://olx.hu/hirdetes/straus-52ccm-4t-fukasza-5loero-ID2cyiD.html#09561a7f14

UazosMisi Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31593
Hello! Különbség valóban nem sok van a két gép között, két tized lóerő egész pontosan, az 543asnak M12s a menete, a másiknak M10s, ebből adódóan az előző mint ahogy a neve is mutatja (Robust pro) erősebb felépítésű lehet. Az első vágással kapcsolatban nem ilyen egyszerű a dolog, gondolom ezt te is tudod. 5-6000 nm2-nyi területet nyírok, igazából a csomós fű ami megfogta egy picit, mással abszolút nem volt problémája, pedig nagy volt mikor nyírtam!
Amikor akció keretében megvettem 125 Mátyás Király volt az ára, tehát nagyon jó ára volt! Bár május végéig akció van a husinál!
Azt hogy számít e az a 2 tized lóerő, azt akkor lehetne megmondani, amikor mindkettő gépet leteszteli az ember. Ennyit tudok hirtelen mondani.
Üdv: Misi
Előzmény: Dr V (31592)
Dr V Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31592

Szia!

 

Én az 543rs és a 135r között nem tudok dönteni.

Teljesítményre egyeznek, de az egyik 6ccmel nagyobb és 20000-el drágább.

Az 543 hogy vitte az év első vágását, magas fűben?

Ha a teljesítmény egyezik, mennyit számít a ccm?

Előzmény: UazosMisi (31585)
méray Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31591

Sziasztok! 

 

Szegélynyíró vásárlás előtt állok. 

 

Max 20 ezret tudok rá szánni. 

 

Nézegettem neten : pl. AL-KO, MAKITA, stb., de nem tudok választani. 

 

Ti milyen márkát (esetleg típust is) tudnátok ajánlani? 

 

Eddig (kb. 10 éve)  egy 250 wattos AL-KO - val nyírtam. 

 

Kezd tönkre menni, és ha már venni kell, akkor szeretnék erősebbet venni. 

 

Segítségeteket előre is köszönöm! 

 

Üdv méray! 

Thomech Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31590

Sziasztok
Erről a fűkaszáról mi a véleményetek és volt/van már valakinek ilyenje?
LUX TOOLS B-FS 35/43 B 35ccm benzines fűkasza
https://www.youtube.com/watch?v=BuGi_dCY300

pori01 Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31589

üdv
Ebbből a két tipusból melyiket ajálnátok?
hecht 154
Riwall RPB 430 Pro

Ferike50 Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31588

Köszönöm szépen a válaszod,megnyugodtam akkor. :)

Előzmény: apii (31586)
apii Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31587

Első tippem a gázbovden nyúlása.Nem ismerem ezt a típust, de valahol lehet állítani a bovdenen. Ha a karbinál látod hogy nem húzza rá teljesen a határoló lemezt, akkor lehet ez a hiba oka. Csak egy tipp!

Előzmény: Fuxtec halottnick (31584)
apii Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31586

Akkor szokott rárakodni, ha nem pörgeted a gépet, vagy nem melegszik fel rendesen, esetleg túl dús a keverék. Bajnak nem baj, de összeken mindent egy idő után.Egy tank teljes gázzal nagyobb fűben, és már el is tűnik az olaj.

Előzmény: Ferike50 (31581)
UazosMisi Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31585
Üdv Mindenkinek!
Egy ideje olvasgatom a topicot, most szeretném megosztani a véleményemet, esetleg ezzel segítve a gépválasztást!
2 éve vettem egy husi 543rs típusjelű fűkaszát, tavaszi akció keretében jó áron! Nagyon jó kis gép egy fs80 után! Teljes elégedettséggel használtom!
A mai nap tettem szert egy 545rx típusjelű ,,dögre", nagyon bivaly gép, van torka, de a peltor optime 1 kitűnően teszi a dolgát! Egyenlőre egy tank benzin erejéig hajtottam 1 méteres vegyes tömörségű gazban! Gyorsan lehet vele haladni, berátani simán felakasztott helyzetben is nagyon könnyű. Ami nagyon jó az eddigi ,,hagyományos" vállpántok után az Balance X heveder, rengeteg állítási lehetőség, párnázott részek, nagyon kényelmes, valamint tökéletes súlyelosztás! Akinek nagy területe van amit csak kaszálni lehet, annak jó választás! És Lévén ipari gép, valamint a méretezésből fakadóan otthoni használatra örök darab!
Ennyit akartam!
További szép napot!
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31584

40es dugó, kb straus teljesitmény fuxtec-áron :)

Előzmény: Cirkula1234 (31582)
Garsza Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31583

Helló van nekem egy Stihl FS-87 fűkaszám és azt tapasztalom hogy valahogy az utóbbi időben mintha nem lenne meg a kellő fordulat és nyomaték. kb 6 éves és évente olyan 30 üzemórát raktam bele. Mit kelhet állítani hogy vissza nyerje erejét?

Cirkula1234 Creative Commons License 2014.05.24 0 0 31582

Sziasztok

Van valakinek ZIPPER ZI-MOSI145 Fűkaszája.

Vélemény?

Ferike50 Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31581

Sziasztok!

Van egy Stihl FS 120-as kaszám és a kipufogónál ilyen olajszerű valami van,az nem baj?

-Tsunami- Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31580

Nekem a linkeden, rögtön a hazai szállítási költséget írta ki.

Mostanában az ebayen egyre több aukciónál látni, hogy előre ki van kalkulálva az Import charges költség.

Ez egy Ebay GSP programon keresztüli szállítási mód, ahogy láttam kedvezőbb szállítási árakkal.

Az eladó egy programon keresztül "beárazza" a szállítás és vám költségét.

Ezeket előre kifizeted és itthon már nincs semmi teendőd.

A csomagot elviszi például a fedex egy usa szállítmányozási céghez egy nyomkövetési számmal, majd a cég elintézi a vám és egyéb teendőket.

Elküldik nemzetközi fuvarral a célországba, egy második nyomkövetési számmal.

Nekem az usából németbe jött be a csomagom és a gls hozta házhoz.

Egy 60x60x50cm dobozra fizettem 30 dollár szállítási költséget.

 

Előzmény: kriszbon (31579)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31579

Én nem azt mondtam hogy nem jó, csak nézze meg, mert a Magyarisztánra lehet más vonatkozik. :-)

Előzmény: -Tsunami- (31578)
-Tsunami- Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31578

Ez még egy korrekt szállítási költség.

Házhoz is viszi neked itthon a gls.

Előzmény: kriszbon (31545)
-Tsunami- Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31577

Az előző ebay linken kb 13,5-14e ft az új karbi szállítással.

Az nem jó?

Előzmény: paducs77 (31559)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31576

A matekot meg sem néztem, mert rosszul leszek rögtön :D. De valószínűleg igazad van. Ha pedig a műanyagot vágja, akkor a gazt is vinni fogja :).

Előzmény: Spenót (31574)
Spenót Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31575

Persze elcsesztem a számítást, mert a 30 és 20 cm maga 2r, tehát d. Mindkét eredményt osztani kell 2-vel, de az arányokon ez nem változtat....

Előzmény: Spenót (31574)
Spenót Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31574

Nagyon úgy néz ki, hogy vinni fogja a nagyobb gazt is. Van egy pár virág, amit műanyag ráccsal vettem körbe, mert még kicsik. A másik szegélyvágóval körbevágtam úgy, hogy a műanyagot csapkodta a damil, de nem tett benne kárt. Most is úgy csináltam, ahogy szoktam, de ez a gép péppé zúzta a rácsot :)

Persze, majd a gyakorlatban is kiderül, hogy mit bír. Majd beírom azt is...

 

/az is sokat számíthat, hogy ennek a gépnek 30cm a munkatávja, a másiknak meg csak 20cm, így a kisebb fordulatot valszeg ellensúlyozza a nagyobb ív. Nincs kedvem pontosan kiszámolni, hogy a külső íven ez milyen sebességeket jelent az egyes gépeknél, mert már régen matekoztam :)...... Bár ha belegondolok, nem nagy cucc. Valszeg egyik esetben 20*2*3.14*13.000 a másiknál 30*2*3.14*7.500 a percenként megtett út, tehát 1.632.800 cm és 1.413.000cm, ami nem nagy eltérés viszont az új cucc 2x erősebb motorral rendelkezik és valszeg jobban tartja a fordulatot terhelés alatt is/

Előzmény: anegytech1 (31571)
BátorPalóc Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31573

Köszönöm szépen a segítséget! Akkor arra felé keresgélek!

Üdv.

Előzmény: Rahed Lee (31565)
Husqvarna Fan Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31572

Az ellopott gépek képei!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10203940703977292&set=p.10203940703977292&type=1&theater

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10203940664096295&set=p.10203940664096295&type=1&theater

Előzmény: -Tsunami- (31569)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31571

Örülök, hogy segíthettem :). Köszi, hogy megosztottad a tapasztalatokat, majd azért kíváncsi leszek, hogy mit tesz a nagyobb gazzal. Az lenne az igazi, ha azt is vinné :).

Előzmény: Spenót (31570)
Spenót Creative Commons License 2014.05.23 0 0 31570

Köszi még1x a tanácsot!

Megérkezett tegnap a cucc és rendbe is raktam a kertet vele. Nagyon bejött. Olyan érzés vele füvet nyírni, mintha porszívóznék. Nagyon könnyű kis cucc.

Egyetlen hátránya, hogy nem szedi össze a füvet, de ez nem akkora probléma, mert elég apróra szecskázza a füvet, mint a drága, mulcsozós fűnyírók. Most kipróbálom, hogy segít-e a fűnek, mert a csapadékmentes időben eléggé ki szokott száradni....

Ha nem tesz jót neki, akkor majd a gyepszellőztetővel átfutok rajta és összegyűjtöm.

Szóval, a gyepen nagyon bejött. Szegélyeket is szépen lenyírtam vele. A durva susnyást még nem próbáltam, de azt már nagyjából a kis kínaival rendbe raktam. Nem hiszem, hogy ennek gondot jelentene a 2x erősebb (mármint nagyobb teljesítményű) motorjával. Bár ahogy nézem, ennek kisebb a fordulatszáma (7500) szemben a kis kínaival, amire 13.000 van ÍRVA.

Előzmény: anegytech1 (31556)
-Tsunami- Creative Commons License 2014.05.22 0 0 31569

Ez kb olyan mintha azt írtad volna hogy elloptak egy bringát, autót és egy fúrógépet.

A gépeknek a típusszáma, gyepszellőztető gyártmánya, jelentősen szűkítené a keresett gépek körét.

 

Előzmény: Husqvarna Fan (31568)
Husqvarna Fan Creative Commons License 2014.05.22 0 0 31568

FIGYELEM HAJTÓVADÁSZAT!
FELTÖRTÉK A DÁNYI FUTBALLPÁLYÁN A KONTÉNERT S ELVITTEK EGY HUSQVARNA TÍPUSÚ FŰNYÍRÓ TRAKTORT EGY HONDA FŰKASZÁT ÉS EGY GYEP SZELLŐZTETŐT
AKI TUD VALAMIT VAGY ELADÁSRA KÍNÁLJÁK NEKI KÉREM JELENTKEZZEN !!!

 

 

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.22 0 0 31567

Ez nagyon komolynak néz ki! Mekkora dőlést engedélyez a "gépkönyv"? Csak az esetlegesen kimaradó olajzás miatt kérdem. Emiatt fázom a négyütemű fűnyíróktól, az én birtokomból síugrósáncot lehetne csinálni olyan meredek. Már attól elgyengültem tegnap, míg vagy 15x le-fel másztam rajta a nagy Husi fűkaszával. Bírnék egy ilyen önjáróst.

Előzmény: kohcei (31566)
kohcei Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31566

Tegnap bevetésre került az új Fuxtec fűnyírónk Bécsben...., :

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31565

Én nemrégiben adtam el, egy MTD 700-as benzinmotoros szegélynyírót 15 ezerért. Azzal már hébe-hóba kaszálni is lehet. Én megtettem többször. Millió ilyen gépet kínálnak használtan. Persze lehet benne kockázat, mint a használt cuccokban általában, de nem összehasonlítható a két kategória. Konkrét típust nem ajánlanék, mert használt gép esetében fontosabb, hogy milyen üzemi körülmények között élte az életét. De egy kisebb 25-30 cm3 hengerűrtartalmú, körfogantyús, hajlított száras gépből már ki lehet fogni nagyon jókat egy húszasért.

Előzmény: BátorPalóc (31564)
BátorPalóc Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31564

Esetleg valami alternatívát tudsz ajánlani...? Max 20.000.-ig?

Előzmény: Rahed Lee (31561)
paducs77 Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31563

Valami olyasmit állapítottak meg, hogy valamelyik állító csavar nem hozzávalóra lett cserélve és falsotszív. Meg még valami mást is mondtak, valami lemezről, ami mögött van valami, ami valószínűleg rossz, de ezt a lemezt nem tudják leszedni, illetve visszarakni, ha leszedik.

Előzmény: Rahed Lee (31560)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31562

Persze, csak utánvéttel küldünk csomagot!

Előzmény: bbfeco (31552)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31561

Arra célra felejtsd el. Ez a kerti ösvény melletti - fűnyítás után megmaradt - selymes fűszálak levágására való. Szerintem ne szívasd magad ilyennel.

Előzmény: BátorPalóc (31558)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31560

Szerintem ne félj a kínaitól, lévén a mostani is onnan származik. Max, ha nagyon maximalista vagy, akkor veszel hozzá egy jobb minőségú membránszettet és van is egy Stihl-szintű új karbid. Én biztosan bontottban, használtban gondolkoznék, de ott lehetnek az előző életéből hátramaradt lerakódások, ami a hosszabb üzemszünet során alakulnak ki. Szívtam már ilyenekkel, de a végén mindig megadták magukat. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit műveltek vele a szervizben, ami miatt végképp kilehelte a lelkét. A besajtolt főfúvóka van megpusztulva?

Előzmény: paducs77 (31559)
paducs77 Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31559

Köszönöm a válaszokat. Hát igen elég szemérmetlen az a 35 pénz egy karbi cseréért. És még szomorúak is voltak a szervízben, hogy nem kértem. :)

Amúgy találtam egy céget, ahol 18 ezerért van egy karbi, amit egyszer kipróbáltak egy gépen, de amúgy új.

Meg találtam egy kínai gyártót is, ahol útángyártott koppintás van 10.5 USD-ért, de azért ez elég gyanús.

 

Üdv.

 

János

Előzmény: Rahed Lee (31535)
BátorPalóc Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31558

Sziasztok!

 

A segítségeteket szeretném kérni szegélynyíró vásárlással kapcsolatban. Ami most a Mol-nál, pontbeváltással elhozható Art 26 Combitrim, mennyire tartós, és használható....? Általában azokat akciózzák amik nem fogynak...!?!? Kimondottan nem gaz vágására kéne...! Szőlő, málna, árokpart, illetve a kert végében lévő nagyobb fű,parlagfű leamortizálásához lenne rá szükség...Köszönöm előre is a segítségeket, válaszokat!Üdv.:  Pisti

Spenót Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31557

Ez kell nekem! Nagyon köszi! :)

 

Előzmény: anegytech1 (31556)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31556

Korábban itt belinkelte valaki ezt: http://www.edigital.hu/Funyirok/Black__Decker_ST5530CM_3-IN-1_fuszegelyvago_/_funyiro-p402449.html?bid=&partner=10003

 

Szerintem megfelelő ekkora területre.

Előzmény: Spenót (31554)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31555

Ezt én sem értem igazán. Hiszen előre kell fizetni, nincs kockázata az eladónak. Olyant hallottam, hogy vannak országok, ahol nagy gyakorisággal fordul elő csomageltűnés a posta "jóvoltából". Itt elhiszem, hogy lehetnek utólagos birkózások, amitől tele lesz a töke Xiang Ling-nek odaát a kies Sanghajban, mert gondolom a vevő reklamál, hogy nem kapta meg, osztogatja a negatív minősítést, az eladó meg mosakszik. Bár lehet mutogatni a feladóvevényt, de ez nem győz meg mindenkit. Én pl. bármilyen feladóvevényt tudok csinálni egy óra alatt, ami online úgy néz ki mint az eredeti :-)

Előzmény: bbfeco (31552)
Spenót Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31554
Előzmény: Spenót (31553)
Spenót Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31553

Köszönöm a gyors választ!

 

A fűnyírónak levettem a kését és kés nélkül is akad valamitől a forgása. Azért gondolom, hogy a tengely ferde, mert izomból megpróbáltam az akarás ellenében erőltetni kicsit és ettől most beindult. Ez egy egyszerű, 10.000 Ft-os MTD, ami eddig a füvet egészen jól vitte a kertben, de nem tudom ezek után meddig bírja. Javíttatni azért nem szeretném, mert 5e alatt szerintem szóba sem állnak velem és 10-ért tényleg kapok egy újat garanciával. De ettől még szegélynyíró kell és a parkolóban is le kell vágni a gazt, ha már a többi szomszéd annyira elfoglalt, hogy csak nekem jut eszembe.... (a közös rész miatt sem szeretnék nagy befektetést eszközölni saját pénzből...)

 

Láttam amúgy kerekes fűkaszát is. Ilyet: http://webshop.ezermester.hu/termek-50926/GUDE_94003_Elektromos_szegelynyiro_GRT_350_TA

 

Ez nekem eléggé kínai gagyinak tűnik és a 350W-os motor sem meggyőző igazán.

 

Az az 5letem támadt, hogy mondjuk veszek egy jó minőségű elektromos fűkaszát. 20 körül már Makitát is lehet kapni és összedobok hozzá egy kétkerekű állványt (vagy akár egykerekű is elég lehet távtartónak), amit valami gyorszárral fel tudok rá cuppantani és eltologathatom kertben. Ott a gyepet kb. egyenletesre le tudom így nyírni és a parkolóban is kivégzem vele a susnyást. (a 3e Ft-os is nagyjából egész értékelhetően letolta amúgy, csak állati sokáig kellett lengetni, mert folyton lelassult a vastagra hízott gaz miatt)

 

Ez milyen 5let?

Előzmény: anegytech1 (31551)
bbfeco Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31552

Nem mondhatnám szalonképesnek a megállapításodat.

Küldesz nekem egy fuxit (bármit) , amig nem kaptál pénzt?

Az pedig a csomagküldőt minősíti ha valami "történik a küldeménnyel"....

Előzmény: Fuxtec halottnick (31547)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31551

Szia! Ahol megoldható, ott azért egyszerűbb fűnyíróval nyírni. Érthető, ha ekkora területre nem akarsz komplett gépparkot, és inkább egy géppel oldanád meg. A fűnyírónak a kését megvizsgáltad a köves szitu után? Mert a kés szépen el tud deformálódni egy ilyen ütéstől, amit egy késcsere megold. Én is jártam már így.

 

Szerintem lehet vele egységesre nyírni a füvet, de ahhoz tapasztalat kell. Nekem sem megy szépen, mert fűkaszával általában csak szegélyeket nyírok. Van, hogy kisebb területet vágok, és nem kapom elő a fűnyírót, nekiesem fűkaszával. Elején szép foltos lett a fű, mert néha talajszintig lenyestem. De ha ráérez az ember, akkor utána szépen egyenletesen lehet vele nyírni.

 

Azért én kerten belül inkább fűnyírót javaslom, főleg, ha fű van (szóval ha nem gazt kell irtani, hanem szép egységes gyepet szeretnél). Ekkora területre egy tízezres elektromos gép bőven elég, nekem ezek a kis gépek 5-6 évig simán bírják, aztán ha kampó neki, akkor veszek újat.

 

Én a helyedben tartanék egy kis elektromos fűgyűjtős fűnyírót a kerti rész miatt, és beruháznék egy fűkaszára a köves parkoló miatt. Elektromos fűkaszám még nem volt, ekkora területre meg szerintem fölösleges motoros kaszát tartani. Szóval egy jobb elektromossal megoldható. Márkával, típussal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. :)

Előzmény: Spenót (31550)
Spenót Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31550

Sziasztok!

Egy kb 80-100 nm-es kertünk van és a parkolóban egy szintén ekkora gazos terület. Eddig a kertben egy alap fűnyíróval vágtam a füvet, a parkolóban egy 3e Ft-os elektromos, damilos kaszával.

Mindkettő kezdi föladni, mert a parkolóban követ kapott a fűnyíró és valszeg a tengelye elgörbült, a 3e Ft-os pedig olyan, amilyen, gyenge motorja egyre kevésbé bírja a gazt.

 

Az lenne a kérdésem, hogy a fenti munkához elég lenne-e egy komolyabb elektromos kasza. Lehet-e azzal kb. egységesre nyírni a füvet a kertben? Tudom, hogy nem lesz olyan, mint fűnyíróval és össze is kell utána gyűjteni a füvet, de ez nem gond. Meg tudom oldani egy géppel a két terület vágását?

 

Előre is köszi a tanácsokat!

adingos Creative Commons License 2014.05.21 0 0 31549

a jelenlegi is jolenne. 3 le felettit keresnek, vagy az kozelit

Előzmény: Fuxtec halottnick (31539)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31548

Valahol ez lenne a reális ára. Ha jól látom, ez is egy ZAMA C1Q karbi, amire vakon is tippeltem. Ilyen van a 018-as Stihl fűrészemben is. Többet ér a karbi, mint az egész gép? Azért ez nonszensz. Ezt csak kínából szabad rendelni, lévén a ZAMA is kínai cég, bár mint megtudtam nemrég a Stihl tulajdona.

Előzmény: kriszbon (31545)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31547

Ez alapvetően két dolog miatt van.

1: a magyarok sajnos nem szeretnek fizetni

2: ha fizetnek, akkor is sok esetben történik valami a küldeménnyel.

 

szalonképesen :)

Előzmény: kriszbon (31545)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31546

Hát az biztos, hogy akkor nem ott keresnék hozzá karburátort :-)

Előzmény: kriszbon (31542)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31545

Szia!

 

Esetleg innen, de a magyarországi szállítást nézd meg mennyi.

Érdekes hogy csak hozzánk ilyen bonyodalmas a szállítás kintről(sokszor nem is küldenek ide).

 

http://www.ebay.com/itm/STIHL-FS55-FC55-FS45-FS46-FS55R-CARBURETOR-CIQ-S186A-41401200619-4140-120-0619-B-/271343995890?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item3f2d5ccbf2

Előzmény: paducs77 (31532)
zil-130 Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31544

Üdv!Pont mostanában nézegettem a porlasztó árakat,a legolcsóbhb 18600Ft volt,a 2MIX motoros FS-38-55 gépé.A régebbi FS-38-45-55 gép porlasztója az meg 26500Ft.Fs-80 egycsavaros porlasztója,az is jó az 55-re,az 31200Ft .Érdekesságként,régi FS-76 porlasztója meg 43000 körűl van.Ha nem találsz olcsót,a 2MIX gép porlasztóját megveheted,állitani kell majd rajta,meg nincsen benne gyorsitó rendszer,igy kicsit "alvókásabb" lesz a gép.

Előzmény: paducs77 (31532)
Kertitox Karcsi Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31543

Csatlakozok én is, nekem HUSQVARNA 553RS a kaszám ilyen van rajta nekem is 3 éves de már egy 200m-es tekercs damilt elkoppintgattam vele de kutya baja! Csak ajánlani tudom!És nem egy ökör ára van!

Előzmény: Rahed Lee (31541)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31542

Pedig ha konkrétan Stihl üzletben Stihl kaszára keresel gyári karbit, azok bizony 30+ rugó körül mozognak.

Előzmény: Rahed Lee (31535)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31541

Én a Husqvarnán a T45X csapágyazott koppintős damilfejet használom. 12-es tengelye van, a koppintó belső, bordás része fém. Minden eleme külön-külön is beszerezhető, így ha valami sérül, akkor elég csak azt az alkatrészét megvenni. Nagyon profi cucc, de szerintem csak a nagyobb gépekre való. Elég combos darab.

Előzmény: Velocicickany (31537)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31540

Az FS 120-on 10x1,0-es menet van, tehát nem jó rá a 300-350-400 stb. damilfej (12x1,5), de kapható hozzá majdnem minden tisztességes Stihl üzletben adapter csavar.

Csak kiütöd az egyiket, és mehet bele a másik csavar.

Előzmény: Velocicickany (31538)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31539

Melyikre? Az ujra, vagy a jelenlegire?  

Előzmény: adingos (31536)
Velocicickany Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31538

Menetméretet megleltem közben Stihl fs 450--re írták, de gondolom a legtöbb ilyen az FS120-és a-felett. M12x1,5LH!

Előzmény: Velocicickany (31537)
Velocicickany Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31537

Az eredeti Stihl damlfejek mellett melyek még olyan tartósak? Gondolok itt a Husquarna fejekre.  Amúgy a Stihl FS fejek  (Autocut 40-2)Elvileg ilyenem van, bal menetes ugye? menet/csavar adatai 10 vagy 12-es csavar?  (menetemelkedésről fogalmam sincs)

 

 

 

Ez mennyire lehet tartós? http://www.barkacsonline.hu/termek.php?termek_ID=1415# Jólenne gyorstöltős! Vagy minimum fém koppintós, ami tartós is.

 

 

Kés felfogató elemeket, mint csavar/ csúszótalp, és az a bordázott alátét, ol lehet kapni egy helyen?

adingos Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31536

egy 2T kaszára én is beneveznék majd.  :-)))

Előzmény: Fuxtec halottnick (31533)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31535

Először is nézd meg a pontos típusát, de gyanítom, hogy ZAMA CQ1, vagy valami ehhez hasonló van rajta. Ha van pontos típus, akkor könnyen lehet hozzá találni. Nem szégyenlősek felétek a Stihl-esek. 35 ropit egy karbiért. Egy kisebb Stihl kaszát adnak mostanság 40 körül akciósan.

Előzmény: paducs77 (31532)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31534

Megnyugtató lenne az olajpumpa. Az efféle ide-oda lóbált gépeknél a szóróolajzás, nem ígér túl hosszú életet.

Nem bosszantani akarlak vele, csak bízom benne, hogy egyszer sikerül eladnom az örökölt birtokot és akkor eladom a nagyhangú, macsó Husqvarna 343R-t is. Helyébe valami csendesebbet, kisebbet gondolnék majd venni, ami odahaza a belvárosban, a kis zegzugos zöldterületekhez is jó lenne. Addig kiderül, hogy mit tud a négyütemű róka.

Előzmény: Fuxtec halottnick (31533)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31533

NEm tudom, nem szeedtem szét, de nem gondolom, hogy pumpa lenne benne. Ezek után csak szétbombázok egyet :)

Előzmény: Rahed Lee (31528)
paducs77 Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31532

Sziasztok! Pár hete olvasgatom ezt a fórumot és örömmel látom, hogy van itt egy-két hozzáértő szaki. Egy Stihl FS-55 kaszához kellene nekem karburátor, mert sajnos addig-addig mókolták a különböző szervízekben, míg szerelhetetlenné nem vált. A közelünkben lévő szervíz potom 35e forintért ki is akarta cserélni, de azt hiszem ennyi pénzért én is találok egy karburátort.

Szóval a kérdésem az lenne, hogy nem tud valaki egy olyan beszerzési forrást, ahonnan tudnék rendelni egy karburátort. Akár lehet külföldi, esetleg kínai oldal is. Nem gond, hogy ha kintről kell rendelni, csak valamelyest olcsóbb legyen.

 

Üdv.

 

János

Törölt nick Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31531

És hol tudsz venni ehhez alkatrészt?

Előzmény: Törölt nick (31530)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31529

50 körül lehet kapni jót, az a fuxi :D. Én is ilyen árban keresgéltem, ha visszaolvasol, láthatod, hogy mindent megkérdeztem a témában, és ennél jobbat nem sikerült találnom. 100 ezres gép valószínűleg strapabíróbb és talán kevesebb pihenő kell neki. 50 és 100 között nem tudom, miket lehet kapni, de szerintem 60-70 körüli gépek sem jobbak a 40ezres fuxinál, akkor már inkább a 100ezres szegmenst érdemes megvizsgálni.

Előzmény: redneF (31525)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31528

Ahogy Fuxi is írta, szerintem a hangja a legfőbb előnye. A szomszédsokkoló faktora jóval alacsonyabb. Ha ez számít neked.

Ha a haciendán kaszálok, ott nem érdekel, hogy hangos, de a nyaralóban, meg otthon a járda mellett, meg az előkertben használva, rám morogtak mostanában a szomszédok. Szerintem a benzinkeverés nem nagy dolog, de van aki fázik tőle.

 

Télleg Fuxi úr, ezek az új négyütemű Fuxikaszákban rendes olajpumpa van, vagy csak szóróolajzásos?

Előzmény: redneF (31525)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31526

A Fuxtec közel sem annyira problémás, mint pl az AKo MTD és a piacos 17000Ft os tascos kaszák.

 

A 4 ütemű előnye a hangja, halkabb és nem kell keverni a benzinbe az olajat. Kb 70százalékát tudja a kétüteműnek. 

Előzmény: redneF (31525)
redneF Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31525

Azt nem írtam, hogy mennyit szánok a kaszára. 50-100 eFt körüli összegre gondoltam. 50 körül ha lehet kapni szerintetek jót akkor nekem megfelelne, de ha azt mondjátok hogy inkább keresgéljek drágábbat, mert az olcsóbbal szívni fogok, akkor lehet drágább is. A 2 és 4 ütem előny hátrány engem is érdekelne.

 

A Fuxtec gépeknél van problémásabb típus amit esetleg kerülni kell? A nagyobb márkák közül mindegy melyiket választom?

anegytech1 Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31524

Nem vagyok benne biztos, hogy a négyüteművel jobban járna, mint a kétüteművel. Az biztos, hogy a négyütemű gyengébb, igazából nem tudom, hogy miért lenne jobb, de azért érdekelne, hogy mik az előnyei.

Előzmény: Törölt nick (31523)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31523

Most elég nagy kedvezménnyel adják a négyütemű fuxtec kaszákat, szerintem megéri beruházni.

Előzmény: redneF (31520)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31522

+ ,mert figyelni kell, hogy a kerítésbe ne akadjon bele. Bocs, kicsit kusza lett, de a lényeg azért érthető :D

Előzmény: anegytech1 (31521)
anegytech1 Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31521

Én Fuxit ajánlanám, én is azt vettem hosszas keresgélés után. Én sem ismertem, de a többit sem. Vagy melyiket ismered? A fuxit ugyan nem kell tíz percenként pihentetni, de kb fél óránkét kell neki tíz perc pihi, illetve én három menet után adnék neki 20 percet. Én kerítés mentén nyírok vele út menti szegélyeket, ami jóval lassabban megy, mintha szabadon kaszálnám a füvet, mert figyelni kell, hogy a kerítésbe ne  de szerintem 30 perc alatt szerintem elég sokat lehet vele haladni. Hasonlóan erős gépet nem fogsz találni ennyiért, csak jóval drágábban.

 

Nehéz olyat találni, ami strapabíró és olcsó is. Szinte lehetetlen. Én is ilyet kerestem, fuxinál erősebbet és olcsóbbat nem találtam. Ennél csak  drágábban láttam gépet, de még a 60-70 ezres gépek sem feltétlenül jobbak, mint a fuxi. Ha jobbat akarsz, akkor inkább 100 körül kell keresgélni a nagy márkák között.

Előzmény: redneF (31520)
redneF Creative Commons License 2014.05.20 0 0 31520

Sziasztok!

 

Fűkaszát szeretnék venni. A terület saját, tehát évente többszöri nyírást jelent, és kb. 1500-2000 nm hegyoldal. MTD jutott először eszembe, de elég sok rosszat olvastam róluk. A fuxtecet nem ismerem, a nagyobb márkák viszont elég drágák. Tudnátok pár típust ajánlani, vagy márkát amiből válogathatnék. Két vagy négyütemű, hány lóerős gépeket keressek? Lehetőleg ne kelljen 10 percenként pihentetni, és ne menjen tönkre egy év után.

 

Köszönöm a válaszokat!

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31519

Én csak a szokásosat tudom hozzáfűzni. :) 

Előzmény: tipego (31515)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31518

Bocs, ezt nem erre a topicra szántam :-(

Előzmény: Rahed Lee (31517)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31517

Kétszer is feltoltam egy posztot az előbb. Ott van, aztán néhány perc múlva éltűnik.

Csak én nem látom? Mi a szar ez? Parajelenség, vagy moderátor?

Jockey_hun Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31516

20mm-es !

Előzmény: Velocicickany (31514)
tipego Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31515

Sziasztok!

 

Egy kollégám gondolkodik fűkasza vásárláson. Fél hektár gyümölcsöst, kell évente egy pár alkalommal kaszálni. A Mc culloch B40 Bt Elite-t nézegeti. Ekkor területre, előírásnak megfelelően használva megfelel ez a gép? Esetleg valami más javaslat?

 

A válaszokat előre is köszönöm.

 

Üdv.

Velocicickany Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31514

Üdv!

 

Emberek ! Nem tudná nekem valaki megmondani, hogy Stihl FS 3xx-re milyen lyukátmérőjű kés megy?  remélem 25,4..  :S

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31513

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31512

MEgoldás a tankrepedésre:

 

Észrevettem, hogy a szintelen csövön lévő szuszogó gumitömitése minden esetben be van szorulva a fehér házba. Emiatt nem tud mozogni, igy nem valósul meg a feladata, amiért oda lett ez téve. Mivel a tanksapka beengedi a levegőt, a szuszogónak pedig ki kellene engedni a felesleget, de mivel be va szorulva, igy nem tud felemelkedni, hogy kijusson a levegó. 

 

Tehát a megoldás, hogy minden esetben le kell pattintani a szuszogó tetejét és a gumit kivenni, majd visszatenni. A későbbiekben ezt ellenőrizgetni kell, de szerintem ha nincs kiszáradva, éri az üzemanyag, többet nem ragad e.

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31511

Akkor abban is a Walbro WYK kínai koppintása van. Én már raktam kínai kaszakarbiba gyári Walbro szettet. Tökéletesen passzolt bele. Jobb minőségű is volt, mert simább, rugalmasabb volt a felülete, nem ragadt le a karbitestre, mint a kínai papírtömítés. Azt nem lehetett egy darabban levenni.

Szerintem erről van szó:

Előzmény: zil-130 (31505)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31510

A piacon olcsóbb és nincs posta viszont nem állandó a minőség, nincs garancia és lehet selejt is.

Az apróságokat a piacon veszem pont a postaköltség miatt, ha nagyobb dologra lesz szükségem akkor majd fuxtectől fogok vásárolni.

Előzmény: zil-130 (31505)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31509

Nyilván nem a róka két szép szeméért fizetnek többet a fuxtec gépekért.

Előzmény: Fuxtec halottnick (31493)
Falusi1 Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31508

Köszönöm a segítő szándékot. Oda viszem ahol vettem. Oleo és Husi gépeket árulnak, de szinte minden kisgépet javítanak.

Előzmény: apii (31483)
Gyümölcsfás Creative Commons License 2014.05.19 0 0 31507

Sziasztok.

 

Egyik barátom Oleo-mac BC 240T típusú fűkaszát venne.

Van valakinek tapasztalata a géppel?

 

 

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31506

Ja, hát vannak világnézeti különbözőségeink :-)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31503)
zil-130 Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31505

Igen,ilyesmi van benne.Piacon láttam,halomban volt az árusnál,olyan háromezer körűl adta volna darabját.Csak mi van,ha nem jó ez sem,mint ami fennt van most a gépen/látszólag az is jó,de mégsem/?Ha olyan jók lennének ezek a porlasztók,nem ált volna garmadával nála...Ezért gondoltam Fuxtec kollégára,neki talán van ötlete.

Előzmény: Rahed Lee (31501)
maseratisti Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31504

Grasshoppernek van szervize. Wareco Depo Kft (2310 Szigetszentmiklós, Csépi út 66
(20) 569 9916). Nekem is beszart a karbi múlt nyáron, de azt még garanciában javították, azóta is jó.

Előzmény: zil-130 (31498)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31503

Ezt ugyan ugy fogod fel, mint az on-off kérdést :)

 

Sebaj, legalább mi itt ne veszekedjünk :))))))))))))))

 

 

Előzmény: Rahed Lee (31500)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31502

Pedig megfogadtam az előbb...

 

Nem azt állítottam, hogy ugyanolyan erős, mint a Fuxi, csak hogy nem olyan szar, mint ahogy itt hirdetik!

 

Tisztában vagyok, hogy gyengébb, mert éppen én voltam az, aki miután szétszedte a Straust, lemértem a dugattyút és a lökethosszt, kiszámítottam, hogy a matrica ellenére nem 52, hanem csak 43 cm3, így nyilván nem tud 3,5 LE-t sem. És az is én voltam, aki mindezt, fotókkal illusztrálva meg is osztotta itt ezen a fórumon, hogy ne lehessen átverni a vásárlókat.

 

Tehát nem én akarom más színben feltüntetni a Straust.

Előzmény: majsibaxi (31499)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31501

Ez a körtolattyús van benne?

 

 

Előzmény: zil-130 (31498)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31500

Még utoljára hozzászólok ehhez a témához és részemről lezártam.

Csak azt ismételném meg, hogy sokan vannak itt is olyanok, akiknek van Straus kaszájuk és szinte mindenki ugyanazt írta, tapasztalta, mint én, hogy nem egy nagy minőség, de rendesen dolgozik. Biztosan ők is éppen kifogták azt a 197.-ik éppen használhatót. Szerencsés csapat vagyunk :-)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31496)
majsibaxi Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31499

Na nálam már 3 éve müködik a fuxtec,vannak kis hibák mint pl a karburátornál a gumicsöcs vagy hogyishivják,lukadt ki,de orvosolható.Van nálam egy grashoper tescos kasza is ami szintén 3 le nek van irva,na de valahogy a közelébe se ér a fuxtecnek. bátran eljöhet bárki és kiprobálhatja!

zil-130 Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31498

Üdv Fűrészesek!Még mindig nem jutottam előre a Grashoppers nevű kaszával.Valoszinűleg kellene majd rá egy uj porlasztó.Vegyek a piacon egyet,vagy rendeljek Fuxtec kollégától?Mibe kerűl egy ilyen porlasztó?Fuxtec gépé passzol hozzá?Nem ismerem ezeket a csoda gépeket,meg nem is erőltetem az ismerkedést,de ez egy olyan emberé,akin segiteni szeretnék,ezért érdeklődöm itt is.

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31497

Ja , hidd el, nem csak hirből ismerem. A legutóbb a Demon kaszás videómmal egyidőben, amikor fűrészeket is vettem, vetem azt is.  + igen, megfordult pár a kezeim között, nagyobb tételben. 

 

Tudod mi volt az elrettentő? Az, hogy minden másodikkal volt valami. Nem nagy gondok, de volt. hol egy karbi, hol egy berántó, hol egy tengely, stb. Ezzel van itt a baj. Mert ha reálisan, pl igy hirdetnék, hogy 1,7Le otthoni munkára, szegélyvágó, akkor egy szót nem szolna senki. 

 

+ ha a hirdetők, akik akkor árulják el, hogy hova kell menni a kaszáért, ha már majdnem ott vagy, nem azt hirdetnék, ami nincs is nekik, csak hogy csörögjön a telefonjuk, meg + áfa, és a fuxtec ugyan olyan szar , mint az övék, + be se kell járatni, egyből lehet dolgozni vele és s szine is csak azért nem sárga, mert a hq-nak nem tetszett. 

:)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31496)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31496

Amit irsz, azt pont a  Fuxtec-el csinálják. Csak az szidja, aki nem is próbálta. Te azt nem érted meg, amit leirtam már kb 18ezerszer :) , hogy te lehet kifogtál egyet a 197-ből, ami jó, Mert igen, van jó is, de baromira kevés. + a minőség változik, egyszer ilyen, általában az elején, amikor uj tipus van az jó, majd később egyre szarabb, mert a paraszt ugyis a név alapján veszi meg.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy te normálisan használod. Emiatt nem megy szét. 

Hidd el, annyival jobbak az alkatrészek minősége és kivitelezése, nem a gari miatt kerül többe.

Mert akkor hogyan magyarázod azt a tényt, hogy pl egy kuplung a tiéden pl 40gtamm, az enyémen pedig 70gramm?

A dugó nem 40mm hanem 44mm- A hajtókar nem 30 hanam 36mm. A csapágyak, stb stb stb. Sorolhatnám reggelig :)

Igen, az ilyen Strausokkal a legnagyobb baj az, hogy félrevezetik az embert. 3,5 4 meg 5 lóerő, csak a matrica különböző a gépeken satöbbi dumával, pedig marhára nem igy van.

 

Előzmény: Rahed Lee (31494)
kohcei Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31495

A zsigerből köpködők egy másik műfaj.

Az általánosítók is.

 

A lényeg nem azon van,hogy melyik a jobb. Hanem azon,hogy más.

 

Előzmény: Rahed Lee (31494)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31494

Az enyém még nem rázta szét magát. Nagyon szépen megy. Másfél éve használjuk, ugyanazt a munkát végzi kötelékben, mint a Husqvarna 343R, mindig párban kaszálunk a tesómmal. 2200 m2, gazos, kórós nehézterep. Ahogy többször leírtam már ezzel kapcsolatban, hogy nagyon karban van tartva - mint minden gépem - Husqvarna XP olajat eszik és ésszel van hajtva. Már legalább 8 töltésnyi damilt megevett, és még most sem esett szét a piros damilfej.

 

Nem akarom ezt a vitát újra és újra felmelegíteni, de azt tény, hogy a Straus közel sem olyan szar, mint ahogy itt sokan állítják. Ezt leginkább az támasztja alá, hogy azok szidják teli torokból, akinek nincs, csak hallott róla, vagy max. egyszer meglóbálta a kertben. Akinek van, azok velem együtt általában azt mondják, hogy nem egy nagy minőség, de 20 ropiért ilyen jól használható, erős gépet venni igen jó bolt volt.

 

Ezeket szem előtt tartva nem is zörgök azért, hogy elmozdul a kormány, nincs benne rezgéscsillapítás, hogy nem bír éveket a damilfej, leesik a légszűrőfedél stb. Ezeket megcsináltam egy délután és azóta nincs gondom vele. Ráadásul a Fuxi esetében is elhangzottak már hasonló észrevételek, csak Fuxi úr korrekt módon azonnal helytáll, cserél, postáz. Ezért is kerül többe a Fuxi. A háttérszolgáltatásokat fenntartani is pénzbe kerül. Az a 20 ezres felár közel sem csak a sokkal jobb minőségű alkatrészek és a precízebb gyártás költsége.

 

Ha a Husqvarna-nál tapasztaltam volna efféléket, akkor már meghirdettem volna a dzsihádot a Husi ellen. De itt nincs ilyen. Igaz, egy gázbowden 8 ezer, egy damilfej egy 10-es, egy szöghajtás 40 ezer és így tovább...

 

Új áron egy Straus 18 ezer, egy ilyen Husi meg 270. Értékén kezelem, de nem én vagyok itt az egyetlen tulaj, akinek minden gond nélkül működik és nem hullott szét atomjaira az első félórában. És nem is védeném a Straust, ha nem zsigerből nem köpködnének rá olyanok, akik csak hírből ismerik.

Előzmény: kohcei (31492)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31493

Kösz, végre valaki leirta... :)))

 

 

A lényeg, hogy ha egy motor 1 kiloval nehezebb a másiknál, akkor az nem csak matricacsere, mint amivel a fusiárusok butitják a bepalizható vásárlojelölteket.

Előzmény: kohcei (31492)
kohcei Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31492

Én azért nem tenném a nyakamat rá. :)

Láttam egymás mellett szétszerelt kínai láncfűrészt és Fuxtecet is. ;)

Szabad szemmel is látható különbségek vannak.(Tehát nem igaz mindenben a megegyező alkatrész.)

 

Ha nem így lenne akkor jöhetne a szemellenzős szöveg ami általánosságban itt is elő szokott fordulni:

"minden kínai egyforma".

Ami természetesen nem így van. 

 

Dolgoztam(egy hétig) olyan kínai,Hurrycane budget fűkaszával is,ami pontosan egy hét alatt rázta szét magát.

(eleinte csak elvesző csavarok,majd leeső alkatrészek,végül a motor halt meg)

Megkereshetjük az okait de tudom,hogy 20perces használat már szétrázta az embert.

 

A klasszikus értelemben vett kínai gépeknél nem azért hagyják kiegyensúlyozatlanul,hogy rosszabb legyen,hanem kihagynak pár gyártástechnológiai lépést. (Nem csak ezt)

Végezetül a minőség ellenőrzés hiánya miatt is kerülnek beépítésre olyan alkatrészek amik hibásak,selejtek.

 

Előzmény: Rahed Lee (31490)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31491

Jó, akkor lehet van már bennők, régen nem volt, és pl kingstorm ba is csak kettő van. A legnagyobb bajuk az, hogy elcsusznak. És ha nincs a helyén, hanem pl 15 centivel lejebb csuszik a kuplungnál pl, akkor már rázhat is, olat is láttam, hogy a közepén volt kettő, meg egy a szöghajtásnál, senki nem tudta miért ráz, mig nem kiszedtük.

Előzmény: kriszbon (31484)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31490

Néhány hete, pusztán kíváncsiságból és a Straus gányolt szerelési minőségét illető híresztelés miatt szétszedtem a motorját. Egy abszolút korrekt módon összeszerelt motor van benne. Precízen lemunkált hengertalp, csappágyfészkek, forgattyúsház, csavarrögzítővel fixált csavarok, a főtengelyen is látszik a precíz gépi megmunkálás, a köszörőlés nyoma. El nem hiszem, hogy az egyébként teljesen megegyező alkatrészt szándékosan hagyják kiegyensúlyozatlanabbul, csak hogy rosszabb legyen, mint a Fuxié. Ha már úgyis felrakják egy gépre, mert a nyers főtengelyt egyébként is meg kell munkálni.

 

Egy profi kategóriás gépnél a 40 ezer Ft-os főtengelynél elhiszem, hogy precízebb de hogy ebben a kategóriában nem tesznek ilyen gyártási, megmunkálási szinten különbséget, arra a nyakamat teszem. Ha ennyivel precízebb lenne a Fuxi gyártása, akkor az is 70 ezernél kezdődne.

Előzmény: kohcei (31482)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31489

A szögletes jobban fogja a gépet, de szebben vág. Ha rossz minőségű akkor hamar lekerekedik.

Előzmény: flybird (31488)
flybird Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31488

Sziasztok!

A kerek vagy a szögletes damil a jobb?

/ Tudom, hogy valamikor már szó volt a fórumon róla, de egy gyors választ tudna adni valaki? /

apii Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31487

Az idők folyamán felgyülemlik a zsír a szárban, ha melegben még fejre is van állítva, simán belefolyhat a kuplungba.

Ilyen előferdül! :-)

Előzmény: szabi7911 (31485)
apii Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31486

Én egyszer kaszáltam ilyen géppel, ami pozitívum volt számomra az az ereje.Profi gépek közé sorolják, de én nem ezt a gépet választanám magamnak.

 

Előzmény: Kaisi (31473)
szabi7911 Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31485

sikerült.csak csipkedtem hogy ne melegedjen nagyon,átlósan ahogy kell.kész is lett ma,már össze van építve.legalább kiderült hogy miért akad a nagy gazban,tiszta zsír volt a kuplung,gondolom a tengelytől származott és a csapágy mellett mehetett fel.mostmár megy mint újkorába.1998 ban.

Előzmény: apii (31481)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31484

Nem tudom Fuxi, de volt pár kínai csodakasza a kezemben, és eddig mindben 5 persely volt(volt köztük Straus is 2-3 éves).

Mondjuk az sem mindegy miből van az a persely, meg mibe van beágyazva.

A legjobb a Stihl persely, meg aaaa.. ja igen a Husqvarna persely is jó az biztos. :-)))

A damilfejjel egyet értek, hogy sokat számít milyen minőségű.

Előzmény: Fuxtec halottnick (31476)
apii Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31483

Bele nyúlsz a tankba egy hajlított dróttal, és kihúzod a csövet.Végén van egy szűrő, azt cseréled, vagy tisztítod.

Biztos a szakműhely, ott megoldják a gondod. Ha valóban szakműhely!

Előzmény: Falusi1 (31467)
kohcei Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31482

A pontosabban kiegyensúlyozott főtengelyről nem is beszélve.

Előzmény: Rahed Lee (31475)
apii Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31481

Hegeszthető, de számolj a vetemedéssel, és az anyag felhevülésével is. Ami azzal járhat, hogy elveszti az edzettségét, acélosságát. Ha fel tudod hegeszteni, esztergályos simán megoldja a méretezést.

Előzmény: szabi7911 (31457)
batista40 Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31480

Egy ismerősöm Husqvarna fűkaszája hidegen jól indul, de ha már bemelegedett akkor meg kell várnia míg teljesen kihűl, addig nem lehet újra beindítani. Gyertya csere volt, tehát ez a probléma kilőve, mert a husi boltban vette előző héten. Mi okozhatja a problémát?

 

Valamint tegnap vágtam egy FS 460-al, hát mit ne mondjak...kegyetlen gép! :) Visz mindent.

Előzmény: batista40 (31446)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31479

A motor rezgéscsillapítás nélkül elzsibbaszt. Ezen nem segít a centrírozott damilfej sem.

Előzmény: Törölt nick (31477)
apii Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31478

 Van más márka stihlen kívül is olcsóbban, de egy 2 lovas gép már elég odahaza a nyugodt munkához. 1,5 lovas is megfelelhet, de azért az még nem nagy ugrás az 1-1,3 lóerőhöz képest.

Előzmény: st33lboy (31453)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31477

Szerintem attól, hogy nem újrahasznosított nejlonharisnyából van a damilfej, a kés meg nem bililemezből.

Előzmény: Rahed Lee (31475)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31476

Nem, mert a fuxtec-be ellentétben az olcsókkal, 4 vezető persely van a szárban, nem kettő. + a középső adapter is megfogja. A damilfej is elég sokat jelent. pl, vettem egy 800ft-os fejet itt a piacon, majd kiugrott a kezemből. Rátettem az easy FIT fejet, amivel meg kisimult teljesen.

Előzmény: Rahed Lee (31475)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31475

Szerintem rezgéscsillapítás tekintetében márpedig nyugodtan összehasonlíthatjuk.

 

Mint ahogy bármelyik csillapítás nélküli kétütemű 30-40 köbcenti környéki kaszát. Mitől rezegne kevésbé a Fuxi, amikor az utolsó csavarig megegyezik a felépítése, ugyanolyan szár, markolat, tartókonzol, a szöghajtás stb. Ráadásul állítólag még 10 köbcentivel nagyobb is a motorja. Amiról meg tudjuk, hogy az egyhengeres motorok rezgése a hengerűrtartalommal arányosan növekszik, a nagyobb tömegek és erők okán. Van olyan, hogy a simább járás érdekében, egy a főtengellyel ellentétes irányban forgó kiegyenlítő lendkereket is beépítenek, de fűkaszában ilyen biztosan nincs.

 

És most nem olyanról beszélek, hogy egy elhanyagolt, széthajtott gépen a kikopott hajtótengelycsapágy miatt rezeg, zuhog az egész gép, hanem a motor működéséből adódó természetes alaprezgésről. Ezt meg vagy el tudják csatolni rugóval, gumibetéttel, vagy a felhasználó karja, izomszövete, izülete emészti fel, lévén az az első "rugalmas közeg" a motortól számítva. És típustól függetlenül igaz bármelyik kaszálógépre. Az, meg, hogy némelyik kétütemű motor a konstrukciója miatt kicsit finomabban jár, mint a többi, ez esetleg alapjáraton érzékelhető, de 8-10 ezres fordulaton nem, az biztos.

Előzmény: Fuxtec halottnick (31471)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31474

Bocs, el vagyok tévedve, az enyém az 545R elődje, ennek a felépítéséről és teljesítményéről regéltem, a 343R ezzel szinte teljesen megegyezik teljesítmény és felépítés tekintetében. A jelenlegi 543RS ennél néhány polccal lejjebb helyezkedik el. Kicsit belevesztem a jelenlegi modellszériába, elnézést. Kicsit kaotikus a jelenlegi modell elnevezés. A konzolról, súlypontról, benzintankról írt ódám az 545RX-re vonatkozik, ez az enyém, a 343R külsőre teljesen megegyező utódja. Nem akartalak megkavarni.

 

Most megnéztem a Husi honlapján. Szerintem az 543RS az merevvázas, vagy esetleg belül van egy k, míg a 135R-nek elég kifinomult rezgéscsillapítása van. 5 köbcenti a különbség a teljesítményben ez is jelent valamit, de ha a komfortot nézem, akkor inkább mégis a 135R-t választanám. Sokat jelent a rezgéscsillapítás, ha fél óránál többet használnád egyhuzamban.

Előzmény: Dr V (31466)
Kaisi Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31473

Sziasztok,

 

Véleményt szeretnék kérni azoktól akik ismerik a Makita/Dolmar DBC 4510-et.

Mennyire nevezhető ez profi gépnek?

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31472

A kétütemű a rezgősebb.  pl a FX-4MS315 kaszám, egyáltalán nem rezeg. Bár ez a rezgés nagyban függ a damilfejtől, iletve a késtől is.

Előzmény: Warlimont (31468)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31471

Azlrt a  Straus kaszát ne hasonlitsuk a fuxtec-hez, még rezgéscsillapitás termén se. :) 

Előzmény: Rahed Lee (31463)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31470

A teljesitményt illetőleg a fuxtec kaszák is tudják azt. Itt azt kell érlegelni, hogy mennyit és mekkora tewrületet akar az ember levágni. Ha ez nem 4-5ezer nm feletti, akkor igen megoldás lehet.

Előzmény: st33lboy (31459)
kohcei Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31469

A Stihlnek vannak 4T fűkaszái??

Előzmény: Rahed Lee (31462)
Warlimont Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31468

Kérdeztem lentebb ezt a vibráció-dolgot, és köszönöm is annak, aki válaszolt! Annyit kérdeznék még, hogy a kettő vagy a négyütemű motoroknál rosszabb a vibráció?

Falusi1 Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31467

Nem a légszűrő volt, a benzinszűrőt pedig nem tudom hogyan kell kivenni. Holnap elviszem szervízbe, mert nem akarom jobban elrontani

Előzmény: apii (31443)
Dr V Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31466

Melyik nagyobbra gondolsz? Én a 135r és az 543rs-re vagyok esélyes az anyagiak alapján. Kb egyforma erősek és a katalógus alapján a kisebb kevésbé ráz. Mondjuk látszik, h az 543rsnek jobb a felépítése. Érdekesek ezek a katalógus adatok.

Előzmény: Rahed Lee (31465)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31465

Minél nagyobb, annál jobban tudsz haladni. Mivel nem kis területről van szó, én a combosabbat venném, ha az eklézsia elbírja. Továbbá a rezgéscsillapítása is sokkal jobb a nagyobb Husinak. Kisebbeken csak egy gumigyűrű van a konzol alatt, a nagyobbaknál egy teljesen elszeparált rezgéscsillapító tubus van, rugókkal, puha, gumi elasztomerrel. Ráadásul a benzintank is erre a tubusra van szerelve, majdnem a gép súlypontjára, így a belőtt súlypont nem változik folyamatosan a benzin mennyiségének függvényében. 45 köbcenti, közel három lóerő, ez mindenre elég. Ráadásul az egész hajtáslánc nagy igénybevételre van tervezve, 35 mm-es csőszár, 9 mm-es acéltengely, bumszli szöghajtás stb. Ha ésszel használja az ember, akkor kinyírhatatlan.

Előzmény: Dr V (31464)
Dr V Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31464

Ez megnyugtató, akkor marad a Husqvarna. Kérdés, h melyik.

Előzmény: Rahed Lee (31462)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31463

Ár-érték arányban valóban jók a Fuxi-k, de szerintem elkerülte a figyelmedet, hogy Dr V többezer négyzetméteres terület karbantartására keres gépet. Rezgéscsillapítás nélküli géppel órákig dolgozni? Háát aki már próbálta (én igen) az biztosan elgondolkozna ezen. Amikor a merevvázas kínaival kaszáltam, 20 perc után már szaladgáltak a hangyák a hónom alatt :-)

Előzmény: Törölt nick (31460)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31462

Nekem volt Husqvarna 323R, most egy 343R (az 543 elődje) van. Nagyon jó volt mindkettő, de a 343R az más, az már ipari kategória. Amit azzal nem lehet megoldani, azt már más kaszával sem. Én fázom ezektől a Stihl 4-MIX motoroktól. Szerintem ezeket az igényes és környezettudatos amatőröknek tervezték. Bennem a műanyag vezérműkerék, meg azok a nyamvadt kis szelepemelők nem ébresztettek bizalmat. Sokan panaszkodnak a megbízhatóságára, a strapabíróságára. Úgy emlékszem, hogy Zil javítgatott már ilyeneket, ő többet tudna mondani róla. Ha igazán melózni kell a gépnek akkor szerintem a egy masszív kétüteműnek nincs alternatívája.

 

A használt gép az valóban lutri. Én mindig egy-két kategóriával feljebb sorolt, használt, erősebb gépet vettem abból a pénzből, amiből egy újat, de gyengébbet tudtam volna vásárolni. Bent volt a pakliban, hogy még költeni kell rá (rendszerint kellett is), de én magam szervizelem, javítom, újítom fel a gépeimet, ez nem volt gond. Így lett kb. 70 ezerből a nagy 343R. Szerencsém is volt, mert beszámította az eladó a felújított 323-ast és nagyon jó állapotú volt a 343R is. A nagy márkákhoz minden alkatrész beszerezhető, akár a 15-20 éves gépekhez is.

 

A derékfájásért elsősorban a rosszul kiegyensúlyozott, ezáltal rossz testtartással használt gép a felelős. Ez általában nem egy adott gép konstrukciós hibájra vezethető vissza. Egy jó heveder nagyon fontos kiegészítő egy ilyen nagyobb masina esetében. Én Husqvarna Trio Balance-ot használok, ennek már műanyag deréktámaszos támlája van, ez teljesen elosztja a terhelést az egész felsőtesten, ha jól van beállítva. Millió állítási lehetőség van rajta, szerintem Quasimodo-ra, a púpos Notre Dame-i toronyőrre is rá lehet igazítani.

 

Az, hogy a Stihl nem éri meg az árát, ezt így nem lehet kijelenteni, bár ezek a keverékkel működő 4-MIX négyütemű motorok szerintem vagy még nem kiforrott, vagy hosszútávon eleve életképtelen, kissé túlárazott, elég primitív konstrukcióknak tűnnek számomra. De majd az idő eldönti, hogy jobbak lesznek-e, vagy eltűnnek.

 

Mindenesetre az efféle alkatrészek látványától nekem rossz érzéseim támadnak. Az én nagyra becsült Stihl motorjaimban ilyen nem volt:

 

 

Dr V Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31461

Azért a Stihlt és a Husqvarnát néztem ki, mert a Stihl szaküzlet közel van, a Husqvarna kereskedéshez van kapcsolatom.

A kisebbik Husqvarna hogy vinné az erős füvet? Gondolom ahhoz már a dikicskés kell.

Törölt nick Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31460

Én a fuxtecet vennék a helyedben, az minden kritériumodnak megfelel és nem is drága.

Előzmény: Dr V (31458)
st33lboy Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31459

Én is vásárolni szeretnék mostanában, és lehet hogy Stihl helyett Husqvarna mellett fogok dönteni, mégpedig az általad említett 135R mellett. Legalábbis az adatok alapján tökéletes lenne számomra, már ami a teljesítményt illeti. Amúgy mindenhol 125k az ára neki. Stihl meg szerintem nem érné meg a felárat.

Előzmény: Dr V (31458)
Dr V Creative Commons License 2014.05.18 0 0 31458

Sziasztok!

 

Segítség kéne,h milyen fűkaszát vegyek.

Stihl volt idáig a kiszemelt márka, de a Husqvarna áll jelenleg nyerésre.

Az FS 100+damilfej és dikicskés annyi mint az FS 130, így utóbbi tűnt jobb választásnak. Ez utóbbi a Husqvarna 135rnek a megfelelője, ami 50el olcsóbb és van hozzá minden kiegészítő... Ugyanakkor az 543rs is elgondolkoztató.

A kertem 2000nm. A ház körüli részen gyenge a fű, egy próba erejéig az fs55el tökéletesen levágtam, de hátul a magas, sűrű fűben csak állni tudott. Apámnak van egy 50ccm Hitachi szörnye, ami damillal vitte az idei, első vágást, nedves fűben. Ezen kívül még kb 2500nm van, amit évente 1-2szer kéne vágni. Az Őrségben lakom.

70kg vagyok. A kicsi Stihllel könnyen tudtam dolgozni, de a Hitachinak már éreztem a súlyát, lendületét. Viszont a Stihltől rövidebb idő alatt elkezdett fájni a derekam, míg a Hitachinál ilyet egyáltalán nem éreztem.

Olyat gépre lenne szükségem, ami megbízható, alkatrész ellátás biztosított és lehetőleg kényelmesen dolgozzak, könnyen tudjam kezelni. Márkában Stihl vagy Husqvarna jöhet szóba.

Használt gépet érdemes venni? Ezen összegek nem filléres tételek számomra, így egy zátonyra futás anyagilag megterhelő lenne...

szabi7911 Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31457

lakatosműhelyben melózok,tehát próbálom az esztergálást,talán hegeszthető a harang anyaga.

Előzmény: apii (31439)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31456

Na basszus hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe. :-))))

A fenébe, kár volt pár hetente lemosnom mikor már nagyon ragadt a szutyoktól és trágyán nézett/néz ki. :-))))

Ezután biztos úgy csinálom mint ahogy írtátok. :-D

Előzmény: Rahed Lee (31455)
Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31455

Én utána is

Előzmény: Fuxtec halottnick (31454)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31454

Használat előtt behuzom folpakkal :))))))))))))))))

Előzmény: Fázisceruza (31452)
st33lboy Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31453

Köszi a segítségeteket! Akkor egy 2.0mm-eset ki is próbálok, hátha azzal jobb lesz vágni. Amúgy egy AL-KO BC 4125-ös kaszáról lenne szó. Hetente 1x használom max 1-2 órára, szóval csakis itthon, nem ipari munkára használom. Legalábbis 4 éve a vásárláskor úgy gondoltam hogy ez elég lesz, de mostanra már azért vágyom egy erősebb gépre. Mert azért ha a kertbe már hagyom jobban megnőni a füvet, akkor ha belefutok egy kicsit komolyabb fűcsomóba, akkor érezhető azért hogy csökken a fordulatszám.

Ha meg ismerősnek kell segítenem esetleg, és ő meg szépen megnöveszti a füvet, akkor inkább késsel vágom. Jó mondjuk 0.9kW nem valami nagy teljesítmény.

Szerintetek ha egy FS90-et vennék, az jobb lenne azért? Vagy ha már Stihlt veszek, akkor menjek 1.5 LE fölé?

 

 

Előzmény: apii (31441)
Fázisceruza Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31452

Ti hogyan szoktátok tisztítani a kaszákat?

 

Nekem van egy tizen+ éves fs-38-am, ami már kissé taknyos volt itt-ott. 

Gondoltam felújítom kicsit, és az egészet jó alaposan lekentem brigéciollal, majd a várakozási idő után jól leverettem vízzel. Csacsi-ragyi lett :)

Előzmény: Fuxtec halottnick (31451)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31451
  • igen
Előzmény: Törölt nick (31450)
kriszbon Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31449

Igen azt kellene neki mondani, csak felénk elég keveset akarnak fizetni, nekem meg hogy úgy mondjam kell a pénz, így bevállaltam.

Még nem tudtam levágni az egészet 5000+ nm2-et mert felénk szinte minden nap esett bőségesen az eső.

Ma ismét ki tudtam menni, de majd leszakadt a karom ahogy a dög nagy sűrű vizes füvet húztam ki rendre.

Összességében úgy néz ki ha összeadom az órákat, hogy 2 nagyon hosszú nap, vagy 3 gyengébb.

Marha nagy szopás volt ma is a vizes gaz.

Előzmény: napalm. (31428)
Falusi1 Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31448

Szerintem a gázbovdennal nincs baj, de a légszűrő után a benzinszűrőt tisztítom ki. Köszönöm a választ.

Előzmény: apii (31443)
Falusi1 Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31447

A levegőszűrőt most mostam ki, de még nem próbáltam szűrő nélkül. Bárcsak ez lenne a gond. Köszönöm a választ, az eredményről beszámolok.

Előzmény: Törölt nick (31440)
batista40 Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31446

Egy ismerősöm Husqvarna fűkaszája hidegen jól indul, de ha már bemelegedett akkor meg kell várnia míg teljesen kihűl, addig nem lehet újra beindítani. Gyertya csere volt, tehát ez a probléma kilőve, mert a husi boltban vette előző héten. Mi okozhatja a problémát?

 

Valamint ma vágtam egy FS 460-al, hát mit ne mondjak...kegyetlen gép! :) Visz mindent.

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31445

Én futottam egy kört fémszórás ügyben nemrégiben, de már egy kopott főtengelynél sem érte volna meg. Csodálnám, hogy ha 3-4 ezer Ft-nál többet kérnének egy új harangért, szerintem cserélni kellene.

Előzmény: apii (31444)
apii Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31444

Fémszórás! Azt nem ismerem, te el tudom képzelni.

Hegesztés lenne a tuti, de nem érdemes kínlódni vele.

 

Előzmény: Törölt nick (31442)
apii Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31443

Gézbovdened nem nyúlott! Esetleg benzinszűrő!

Előzmény: Falusi1 (31438)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31442

Fémszórás ;) 

Bár ahogy nézem eléggé kopott a dolog ott a csapágy rögzítő nem fogná meg. Valamint egy 50ml es csapágy rögzítő 13-16ezer ft. Szerintem olyan árban kapna új harangot 

Előzmény: apii (31439)
apii Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31441

2-2,4 mm-es kör, négyszög keresztmetszetű damilt el lehet velük használni kényelmesen.

Előzmény: st33lboy (31431)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31440

Mosd ki a levegőszűrőt ill próbáld meg úgy ,hogy kiveszed a levegő szűrőt és megpróbálod felpörgetni. Ha kipörög rakd vissza a szűrőt húzz neki egy nyél gázt. Ha ledadog akkor szűrő a gond. Nekem is ezt csinálja akkor tudom ,hogy mosni kell a levegő szűrő betétet 

Előzmény: Falusi1 (31438)
apii Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31439

Van rá megoldás, de lehet hogy a csere egyszerűbb, és olcsóbb!

Felhegeszted, és esztergával lemunkálod.Esztergálsz egy perselyt a csapágy, és a tengely közé.Cinnel felrakod, és ráütöd a csapágyat.Pontozóval felvered, és talán megszorul rajta a csapágy.Esetleg csapágyrögzítővel bekened a felpontozott részt, hátha úgy megfogja. Kétkomponensű ragasztóval felragasztod a csapágyat. Hegesztővel felérdesíted a felületed, talán megmarad a csapágy a tengelyen.Ezek megoldások, de nem biztos hogy hosszútávúak, és némelyik megoldás csak pillanatnyilag rögzít!

Előzmény: szabi7911 (31433)
Falusi1 Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31438

Segítséget kérek a profiktól.

Van egy Oleo 370-T kaszám, 4 éves. Három családi ház kertjét tartom vele rendben. Eddig semmi bajom nem volt vele. Az utóbbi két alkalommal kezdtem érezni, hogy félgáz után nem nő a fordulat, hanem lehörög ha tovább adom a gázt. Ma még levágtam vele a kb. 30-40 cm füvet a bő félgázzal, de most egyértelművé vált, hogy valami nem stimmel. Mit javasoltok?

Rahed Lee Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31437

Ha "biciklikormány" van rajta, akkor néha a tartókonzolt cserélik olyanra, amiben van egy gumi rezgéscsillapító betét, ami körbeveszi a szárat. Sajnos nem kondi kérdése. Klicsko is lezsibbadna tőle :-)

 

A profi, ipari kategóriás gépeken ennél összetettebb a rendszer. Ott puha gumi elasztomerek és rugók szűrik az egy külön rezgéscsillapító tubusban átmenő szárat.

Előzmény: Warlimont (31434)
Törölt nick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31436

Maximum 2 mm-es kerek vagy 1,6 mm-es szögletes.

Előzmény: st33lboy (31431)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31435

Van, csak hangositsd fel! :)

 

ájfonnal vettem fel, sajna ennyit tud :)

Előzmény: Törölt nick (31432)
Warlimont Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31434

Sziasztok! Fűkasza használata közbeni vibrációt lehet valamilyen módosítással, trükkel csökkenteni? Stiga 28J kétütemű, nem nagyteljesítményű kasza a műszer, kb 35 percnyi munka a kert átlag két-háromhetente. Sík, de sajnos nem túl egyenletes a talaj, vannak nagy kövek is földben, ezért választottam a kaszát, nem nem a hagyományos fűnyírót. A végeredmény így szép is, de alkarban mindig elég kellemetlen a vége a vibráció miatt. (Saját kondim nem rossz, heti 3x edzek, ezen nem múlik szerintem.)

szabi7911 Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31433

 hq 225r kuplungharang megkopott a csapágy alatt,tudtok rá megoldást,vagy csak csere.köszi

st33lboy Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31431

Sziasztok

 

Tudnátok abban segíteni, hogy egy gyengébb ( 0.9KW-os ) fűkaszához, milyen damilt érdemes venni? Gondolom azokhoz inkább 2.0mm környéki damilt érdemes maximum rárakni, az úgymond gyengébb teljesítmény miatt. Eddig kerek metszetűt használtam, de elgondolkoztam a váltáson, hogy milyen lehet egy 4 szögletű, 5 szögletű, esetleg más formájú damil.

 

Köszönöm előre is a segítséget!

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31430

Képként feltölthetem, hogy ne verjenek át senkit?

Előzmény: Fuxtec halottnick (31429)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31429

Csak hamisitvány fűkaszákról tettem be linket.  

napalm. Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31428

akkor legelje le.

mennyi idő alatt kaszáltad le?

Előzmény: kriszbon (31412)
Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.17 0 0 31426

Ez meg black-and-decker vagy mi? :)

Fuxtec halottnick Creative Commons License 2014.05.16 0 0 31424

Kipróbáltam ás egy kis járatós melóra fogtam a Kawát :)

 

Cirkula1234 Creative Commons License 2014.05.16 0 0 31423

Üdv

Van valakinek Sthil Fs 55, vagy fs 56 fűkaszája ilyet akarok venni.

légyszi irjon emailt kibusi007@gmail.com

köszönöm

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!