Olvastam Szász I Gyula elméletét is, amivel némi hasonlóságot fedeztem fel. Ő azonban nem tagadja a háttérnek minősülő Minkowski féle téridőt. Legalább is a mozgásegyenletek számára. Nálad az 1Mc sebességű gravitonsugárzás a háttere a mozgásegyenleteknek? Ha ez nem csak fikció, hanem kísérletileg is igazolható, akkor az „atomisztikus” felfogásban egyeztek Gyulával, azzal a kitétellel, hogy nála nem az energia, hanem a töltések a megmaradók. :)
A természetben nincsenek hullámfüggvények, nincs mátrix ami kutyul és legfőképpen nincs Dirák egyenlet. A képek éppen valamiféle keringést szemléltetnek.
De igen, a spin keringés következményeként jelentkező tulajdonság. Ezt ugyan próbálják tagadni mert nem tudják mi az anyag, mi a fény, mi az elektron vagy mi a proton. Ezért kell ez az új yin yang - tórusz anyagmodell. És a helyére kattan a spin.
Kösz a kérdést, pontosítok, szerintem a foton, mint 4 energiakvantumból felépülő részecske akár lehetne az anyagi világ alapja, de az elemi részecskék nem belőle keletkeznek, hanem a fotont elemi részecskék építik fel. Az összes többi anyagformát is ez a 2 elemi részecske építi fel vagy alkotja. Az elemi részecskék nem keletkeznek és nem vesznek el, az anyag örök és végtelen mennyiségű, ahol a 2 elemi részecske jelenti az anyagot.
Továbbá ezekből sűrűsödik össze az anyag „master fekete lyukká”, amit a gravitációs sugárzás nyom össze, majd ugyanez a sugárzás szórja szét. Ez pontos.
A kérdésed viszont értelmetlen, mert van a fény és az halad. Halad a vákuumban ahol kevés a barionos anyag, viszont a vákuumot kitölti a gravitációs sugárzás. Mivel a fény a gravitonpárok által cipelt elektromos töltéspár, ezért ilyen értelemben van kapcsolata a gravitonsugárzással, de nem gondolom, hogy ez valamiféle közegként szolgálna a fény terjedéséhez. Különbenis a gravitonpárok sebessége 1 Mc, de ha a gravitonpár töltéseket köt meg akkor fénysebességre lassul, mert maga lesz a fény.
Tehát a fény nem térben és időben terjed hanem csak van és mozog. A tér és idő fogalmakat mi, emberek ragasztjuk hozzá. A fotont nem érdekli hol van és mennyi ideig ment már eddig, ő csak megy ész nélkül mint a bolond egészen addig amíg meg nem botlik valamiben.
Netán a saját közegében, ami az energiakvantumok végtelen halmaza? Igen, ez mondható az előbbiek figyelembe vételével. Örülök, hogy ilyen egész jól lejöttek a dolgok.
Te például tudod hogy a fenébe lehet ezeknek a részecskéknek spinje?
Képzeld el, hogy van mondjuk négy különböző hullámfüggvény, amelyeket egy mátrix összekutyul szuperponált állapottá a Dirac-egyenletben. Szemléltetni valahogy így lehetne, ha valószínűségi amplitudók helyett trajektóriák lennének:
„Tehát így kell érteni és így már el lehet dönteni, tér vagy a mégabszurdabb téridő nem létezik. Nem képzelhető el olyan világ amelyben létezik mert nemlétező pontok végtelen halmazából építettük fel a gondolatainkban. A tér egy sztereotípia, azt hisszük, hogy a térben élünk de nem. Az anyagi világban élünk.”
„1482, ezen pontosítanék, mert nekem csak 2 elemi részecském van és mindkettőnek van tükörképi alakja ami nem forgatható be a másikba. Így vannak négyen. Mind a 4 benne van a fotonban amely nem tórusz. A foton nem tórusz. A foton DNS-hez hasonlítható egyenesvonalú pályán mozog időtlen időkig amíg valamiben el nem akad.”
Tehát szerinted a foton, mint energiakvantum az anyagi világ alapja, amiből az /elemi részecskék/ keletkeznek. Továbbá ezekből sűrűsödik össze az anyag „master fekete lyukká”, amit a gravitációs sugárzás nyom össze, majd ugyan ez a sugárzás szórja szét. Kérdésem az, hogy az /Astrojan foton/ miben halad időtlen időkig, ha nincs tér és idő? Netán a saját közegében, ami az energiakvantumok végtelen halmaza?
A tulajdonságok nem valami létező entitások, mert az nem anyag. A létező anyagnak lehetnek tulajdonságai akármit is mond a H.Károly, nem tudom ki az.
Ezen az sem változtat ha a tulajdonságokat másképpen hívod, mert állapothatározók sincsenek, csak az anyag ami létezik, az állapothatározókat mi rendeljük hozzá. Törvények sem léteznek, azokat is mi találjuk ki. Az anyagot és annak mozgását megfigyeljük és törvényszerűségeket állapítunk meg. Mi állapítjuk meg ezeket. Nem felfedezzük, hanem megállapítjuk, levonjuk a tanulságokat, esetleg matematikai formulákba foglaljuk. De a természet nem használja ezeket az egyenleteket, az ún törvények csak minket segítenek az eligazodásban, a természet nem számolgatja ki merre repüljön a Jupiter.
1482, ezen pontosítanék, mert nekem csak 2 elemi részecském van és mindkettőnek van tükörképi alakja ami nem forgatható be a másikba. Így vannak négyen. Mind a 4 benne van a fotonban amely nem tórusz. A foton nem tórusz. A foton DNS-hez hasonlítható egyenesvonalú pályán mozog időtlen időkig amíg valamiben el nem akad. Tömegek közelében a pálya a tömeg felé hajlik ami természetes, hiszen a puskagolyó pálya is így hajlik.
A jobbos és balos tórusz viszont pontos, az egyik mínusz spínű a másik + jelű, az ábrán az R alakot jelöltem mínusszal:
Még az jutott eszembe, hogy egy elemi részecske foroghat jobbra, foroghat balra, de lehet szuperponált állapotban is. Tehát a tórusz foton is lehet a kétfajta forgás szuperpozíciójában. Nem szükséges hozzá két fénysugár, de még két foton sem. (Közben iszugyi tagadja a spin létezését.)
A tömeg egy tulajdonság. Tömeg tulajdonság nélküli elemi energiarészecskék, kvantumok hozzák létre akkor amikor körpályára tudnak állni. Ha körpályára állnak akkor keletkezik egy tehetetlenségnek nevezett tulajdonság. Ez a semmiből keletkezett, mert eddig nem volt ilyenje az energiakvantumoknak.
Ez nem kiterjesztés, hanem a tömeg tulajdonság eredete és magyarázata.
A fotonnak akkora a tömege amekkora az őt alkotó 4 energiakvantum forgásából / keringéséből következik miközben fénysebességgel halad. Tehát lehet hozzá tömeg tulajdonságot rendelni. Azt szokták mondani, hogy a foton nyugalmi tömege nulla. Csakhogy a foton nem áll le soha mert örökmozgó graviton alkotja.
A megállás annyit jelent, hogy beleütközött valamibe és átalakult például hővé, szerencsés esetben párkeltéssel elektronná és pozitronná, egy nagyobb energiánál proton-antiproton párossá. Ez esetben a részecskék száguldása folytatódik amely a tóruszokon belül továbbra is fénysebességű miközben az eredeti foton megsemmisült, elbomlott.
A görbített téridőt és a húrokat meg hadd ne minősítsem, ilyenek nem léteznek.
Az elemi részecskéknek nincs tömegük, ezért nem is kell felírni semmiféle sorozatban, a tömeg tulajdonságuk nulla, nincs benne semmilyen bökkenő.
A tudomány által számontartott száznál több elemi részecske valójában egyik sem elemi részecske, mindegyik a két energiakvantumból építkezik.
Márpedig a fogalmak kiterjesztésével óvatosan kellene bánni.
(Az általánosítás soha nem egy logikus lépés. Az általánosítást nem lehet semmiből levezetni.)
Mennyi egy foton tömege? Semmi?
De ha két fénysugár egymással szemben halad, az úgy görbíti meg a téridőt, hogy bezárul a kör. A téridő pedig tórusz lesz körülötte.
A magam részéről még figyelembe venném a foronok interferenciáját is, amely meghatározza a lehetséges pályasugarakat, és ezáltal az ilyen kozmikus húrok tömegét is.
Csak az a bökkenő, hogy az elemi részecskék tömege nem írható fel a Balmer-formulához hasonló módon.
Te érted is amit ide összeollóztál? Szétesik a kvantumhullád vagy mi a szösz?
A tömeg tulajdonság akkor keletkezik a semmiből amikor az elemi energiarészecskék körpályára állnak. Ez a kétfajta energiarészecske (kvantum)
- az elemi elektromos töltés és
- a graviton
Mindkettőnek van tükörpárja és ezek építik fel az anyagi világot. A foton bomlással keletkező 2 fél kettő meghatározott hullámhossznál képes körpályára állni tórusz alakzatot kialakítva, az egyik az elektron-pozitron a másik a proton-antiproton párnak felel meg.
A tórusz kialakulásával az elemi részecskék fénysebességű keringése által alakul ki a tömeg tulajdonság amely a pörgő/keringő elemi energiarészecskék tehetetlenségét jelzi. Ez a tömeg.
Egyébként a tömeg definíció szerint is csak csupán a testek tehetetlenségének a mértéke, Semmi több.
Már csak be kell bizonyítanod, hogy meglévő technikai eszközeink se működhetnek, és akkor kapsz egy szép síremléket e felirattal: Itt nyugszik a zseni, aki jól megmonta, hogy mindenki hülye, csak ő a helikopter.
Elméleti problémák is vannak a húrelmélettel, meg a fekete lyuk sugárzással is. A tudomány előre iszik a medve bőrére azzal, hogy szinte már elfogadottnak tekinti. Szóval nem csak a kísérleti bizonyítás hiányzik, vagyis a kísérleti bizonyítás nehézségeinek leküzdése, hanem lehet, hogy az egész kitaláció hamis.
Ez nem lehet. Hanem teljesen biztos. Sok más elképzeléssel hasonló a helyzet,
fénysebesség maximum,
fénysebesség állandóság, törvénybe iktatva,
hosszkontrakció,
idődilettancia,
tömegnövekedés a sebességgel,
a gravitáció árnyékolhatósága, Eötvös
kvarkteória,
4. fajta erős kölcsönhatás (magerő)
Higgs bizony
Michelson kisérlet téveszme
müonok keletkezése a tengerszint közelében (a sztratoszféra helyett, pontosabban mellett)
gravitációs erő a leggyengébb hatóerő (helyett a legerősebb)
szingularitás szajkó ott ahol a gravitáció éppen nullához tart,
nemlétező tér felfújódás, tágulás, a téridő mega nemlétező metrika mégszörnyűbb melléfogás,
gyorsulva táguló Univerzum egyetlen nagyon távoli SN alapján, persze Nobellel, stb.
Ha a meglévő ismeretek alapján következtetünk az ismeretlen tartományok eseményeire, akkor hogyan juthatunk új ismeretekre? Hát ötletezünk, találgatunk. Ha sokáig szurkáljuk a ködöt, előbb-utóbb belebökünk valamibe. :)
Ha olyan tartományban vagy, ahol nem tudsz közvetlen méréseket végezni, akkor a modellek alapján ki kell számolni olyan következményeket, amelyek már mérhetőek. (Ez persze egy extrapolációs probléma. Mert nem biztos, hogy az ismert tartományon kívül is igazak az extrapolációs feltevések.)
„Tulajdonképpen a gravitáció sok szempontból jobb kvantumtérelmélet mint a standard modell, hiszen jelenlegi tudásunk szerint a Planck-hosszig érvényes.”
Ki kell terjeszteni a Planck hossznál kisebb értékre. Úgy, hogya végtelenben vett érintőt, az aszimptotát, olyan egyenesnek tekintjük, amely pontosan illeszkedik a Planck hossznál kisebb, de nullánál nagyobb értékű téridő kvantumok végtelen „vonalára”. A végső határ, a végtelen űr, ahogy Spock mondaná.
Én úgy gondolom, hogy elméleti problémák is vannak jócskán a húrelmélettel, meg azzal a fekete lyuk sugárzással is. A tudomány előre iszik a medve bőréra azzal, hogy szinte már elfogadottnak tekinti. A mondás szerint pedig ne igyunk előre a medve bőrére.. Szóval nem csak a kísérleti bizonyítás hiányzik, vagyis a kísérleti bizonyítás nehézségeinek leküzdése, hanem lehet, hogy az egész kitaláció hamis. De hát annyira sajnáltuk szegény Hawkinget, hogy megszántuk a merészebbnél is merészebb elképzeléseit. A kvantumelmélet csodálatossága és teljesítőképessége folytán a gravitáció kvantumosságára is annyira vágyik az ember, hogy már-már igaznak tételezi fel. Pedig lehet, hogy ez is csak hamis illúzió.
"Ezt az eseményhalmazt, lehet a diszkrét téridőnek tekinteni?"
Nem diszkrét, az egész relativitáselmélet nem diszkrét, hanem folytonos.
A diszkrét ugrásokat is mutató anyagi jelenségek kvantumfizikája pedig a csak a folytonos kvantummezők koncepciója segítségével volt összeházasítható a speciális relativitáselmélettel. De a specrel egy statikus téridőt feltételez. A változó téridő dinamikáját csak az általános relativitáselmélet képes tárgyalni, amit jelenleg semmiféleképp se sikerült közös nevezőre hozni a kvantumfizikával.
Ennek a nem létező kvantumgravitációnak jelenleg egyetlen olyan speciális jóslata ismert, amit a fizikusok többsége elfogad, a fekete lyukak Hawking sugárzása. Kísérletileg még ez sincs visszaigazolva, csak a mindkét oldalhoz való elméleti illeszkedése teszi elfogadottá.
A húrelmélet volna a legintenzívebben kutatott általános kvantumgravitációs elgondolás, ám még ez se tudott felmutatni kísérletileg ellenőrizhető predikciót.
Azért érdemes lelkes olvasótársunk esszéjére egy kis pontosítást tenni, hátha valaki mélyebben is érteni szeretné a kvantumelmélet rejtelmeit.
>A kvantum-elektrodinamika (QED) ehhez hasonlóan, a vákuum gerjesztett állapotaként értelmezi a fotont.
#A vákuum gerjesztettségén mást ért a fizika. Erre még nincs kidolgozott elmélet. Amire te gondolsz az a fotonmező (mint kvantumos részecskemező) gerjesztett állapotai.
>további energia bepumpálásával pedig létrejönnek a magasabb gerjesztések, a kétfoton, ... Nfoton állapotok. De nem csak ilyen egyszerű betöltési-szám állapotok lehetségesek, hanem azok szuperpozíciói is.
>Tehát a QED-ben a vákuum pontjait harmonikus oszcillátoroknak kell képzelnünk, sőt külön-külön oszcillátornak minden frekvenciára.
#A kvatumtérelméletben az oszcillátorok a téridőben kiterjedt objektumok, és nem pontszerűek. Akkor is, ha ezen kiterjedt oszcillátorok egyes téridőpontbeli részei szintén rezgéseket végeznek. A másodkvantálást nem a mező pontonkénti részeire végezzük, hanem a mező egészére, azaz a teljes téridőbeli kiterjedésére, amelyhez téridőhullámfüggvényeket használunk. Ez alap.
„A QED vákuuma természetesen nincs betöltve semmiféle közeggel (éterrel). De már a makroszkopikus elektromágneses jelenségekkel kapcsolatban is tapasztaltuk, hogy azok hullámai a forrásaikról leválva képesek terjedni az üres térben. Sőt torzulás nélkül arányosan összeadódnak, más szóval a vákuum pontjai lineáris elektromágneses rezgésre képes szerkezetként működnek. Ennek általános matematikai modellje az un. lineáris oszcillátor (vagy harmonikus oszcillátor). Tehát a QED-ben a vákuum pontjait harmonikus oszcillátoroknak kell képzelnünk, sőt külön-külön oszcillátornak minden frekvenciára. Ami őrült gondolatnak tűnik az üresség leírására, de fontoljuk meg, hogy egy adott lineáris oszcillátor egyszerűen csak matematikai leírása a kérdéses frekvenciájú harmonikus rezgés minimális feltételeinek. Márpedig ha valahol harmonikus rezgést tapasztalunk, nem túlzás azt állítani, hogy ott megvannak a harmonikus rezgés feltételei.”
A QED vákuuma, az „üres tér”, képes arra, hogy harmonikusan is rezegjen, vagyis minden pontja egy téridőbeli esemény. Ezt az eseményhalmazt, lehet a diszkrét téridőnek tekinteni? Minden eseményt egy másik esemény kelt „életre”, vagy önálló létezők? Ha nem, mi keltette életre az első eseményt, ami mozgásba hozta az egészet?
Elég félrevezető dolog a kvantumfizika részecskéit repkedő golyóknak vagy repkedő hullámszakaszoknak képzelni. A kvantum-mezőelmélet (QFT) részecskéi keletkezhetnek, egymásba alakulnak, és el is tűnhetnek a kölcsönhatásaik során. Az ilyen dolgokat nehéz a szokásos értelemben tárgyaknak tekinteni. De akkor miként képzeljük el őket, ha nem ástuk bele magunkat a matematikájukba annyira, hogy az alapján is érezzük, miben áll a lényegük. Ezért a QFT részecske képét egy olyan hangtani hasonlattal szeretném érzékeltetni, amit közel eső formalizmus ír le (persze azért lényegesen egyszerűbb matekkal).
Nézzünk egy mindkét végén nyitott sípot, amiben félhullámhosszú állóhullámot gerjesztettünk. Most mindegy miként, lényeg, hogy energiabevitel kell hozzá. Ha több energiával (erősebben) fújjuk, akkor már nem ezen a hangmagasságon szól, hanem a kétszeres frekvencián, ekkor tehát egy teljes hullám fér bele. Ezt mindenki tapasztalta már, akinek volt a kezében furulya. A kvantum-elektrodinamika (QED) ehhez hasonlóan, a vákuum gerjesztett állapotaként értelmezi a fotont. Egy potenciálvölgy vagy potenciáldoboz által korlátozott térrészben nem akármilyen foton gerjeszthető, hanem csak olyan, amelynek a állapotfüggvénye a széleknél illeszkedik a peremfeltételekhez. Akár a síp hangjai.
A korlátok nélküli vákuumban persze mindenféle frekvenciájú fotonok előfordulhatnak, ugyanúgy, mint a határok nélküli légtérben is mindenféle magasságú hangok. Ezek az ideális szabad fotonok.
De a rezgések kialakulásához és terjedéséhez a peremfeltételeken túl természetesen kell még valami, mégpedig a rezgésre képes közeg. A hangoknál ez mondjuk egy gáz (pl. levegő), folyadék, vagy szilárd anyag, amelynek részecskéire a nyugalmi helyzetükből való kitérítéskor visszatérítő erő hat. Ami a legegyszerűbb esetben a kitérítéssel arányos, s ezt lineárisnak szokták nevezni.
A QED vákuuma természetesen nincs betöltve semmiféle közeggel (éterrel). De már a makroszkopikus elektromágneses jelenségekkel kapcsolatban is tapasztaltuk, hogy azok hullámai a forrásaikról leválva képesek terjedni az üres térben. Sőt torzulás nélkül arányosan összeadódnak, más szóval a vákuum pontjai lineáris elektromágneses rezgésre képes szerkezetként működnek. Ennek általános matematikai modellje az un. lineáris oszcillátor (vagy harmonikus oszcillátor). Tehát a QED-ben a vákuum pontjait harmonikus oszcillátoroknak kell képzelnünk, sőt külön-külön oszcillátornak minden frekvenciára. Ami őrült gondolatnak tűnik az üresség leírására, de fontoljuk meg, hogy egy adott lineáris oszcillátor egyszerűen csak matematikai leírása a kérdéses frekvenciájú harmonikus rezgés minimális feltételeinek. Márpedig ha valahol harmonikus rezgést tapasztalunk, nem túlzás azt állítani, hogy ott megvannak a harmonikus rezgés feltételei.
A QED oszcillátorai különböznek a klasszikus oszcillátoroktól, mert gerjesztetlen állapotukhoz is energia tartozik, a vákuumfluktuáció energiája. Legalacsonyabb gerjesztett állapotukat egyfoton állapotnak nevezik, további energia bepumpálásával pedig létrejönnek a magasabb gerjesztések, a kétfoton, ... Nfoton állapotok. De nem csak ilyen egyszerű betöltési-szám állapotok lehetségesek, hanem azok szuperpozíciói is. A leggyakrabban előforduló szuperponált állapot az oszcillátor végtelen sok különböző betöltési-szám állapotából összeadódó ún. koherens állapota, ami állandó szélességű hullámcsomagként (tehát nem szétfolyva) képes terjedni oszcillátorról-oszcillátorra. Ilyenek képezik például a klasszikus elektrodinamika által leírt makroszkópikus elektromágneses (pl. fény) hullámokat.
A fotonszám saját-állapotok ettől sokkal ritkábban fordulnak elő, hisz tudjuk, a fotonok (mint a bozonok általában) szeretnek csoportosulni, ellentétben a fermionokkal. Ezért aztán a modern kvantumfizikai kísérletekhez szükséges egyfoton és kétfoton gerjesztéseket lényegesen nehezebb előállítani.
Bár a szuperponált állapotok kifejezetten kvantumfizikai jelenségnek tűnnek, mégis találunk rájuk egyszerű analógiát a sípoknál és egyéb hangkeltő szerkezeteknél is. Mert tulajdonképpen itt is nehéz elérni, hogy csupán a rendszer egyetlen sajátrezgése gerjesztődjön, sokkal gyakoribb, hogy az eredő hang ilyenek szuperpozíciójából áll. Amit felhangszerkezetnek neveznek, és a hang "színezetével" áll kapcsolatban.
A kvantumfizikai betöltési-szám állapotok (amelyeket Fock-állapotnak is neveznek, s amelyek a rendszer egy-egy sajátrezgését jelentik) leggyakrabban mint egy bázis (egy koordináta-rendszer) szerepelnek a különböző összetett állapotok leírásában. Hasonlóan működik ez, mint a hangoknál a Fourier spektrum.
És a többi fajta részecskék? A QFT őket is a fotonokhoz hasonló módon képzeli el. Mindegyikhez tartozik egy saját mező, s abból jönnek létre különféle gerjesztések formájában.
De akkor az egyes részecskék nem léteznek a valóságban, hanem azok csak az ember által kitalált dolgok, valamiféle függvénybázis elemei, amiket jól lehet használni a jelenségek leírására?
A tudomány minden fogalma (kezdve az "erő" vagy a "töltés" fogalmain) épp annyira létezik a valóságban, amennyire használni lehet a jelenségek modellezésére. A fogalmak amelyekről beszélünk, amelyeket a papírra, képernyőre leírunk, akár szavak, akár matematikai objektumok, enélkül csak a papíron, a képernyőn és az elménkben léteznek.
A jelenségek leírására alkotott fogalmaink épp annyira léteznek a valóságban, amennyire a közöttük kimondott szabályok segítségével képesek vagyunk hasonló számokat kihozni, mint amiket a kísérletek produkálnak. Igazán nem tudom, miként lehetnének ennél valóságosabbak.
Ésszerűnek tűnő felvetéseid vannak, de bizony mégsem állják meg a helyüket. Eléggé el kell merülni a kvantumelmélet észbontó világában, hogy meglássa és megértse az ember, hogy mégis miért működnek a dolgok úgy ahogyan ilyen szinten (tehát nem a klasszikus makroszinten vagy klasszikus mikroszinten, hanem a kvantumos mikroszinten) valóban vannak. Mindenre fényt lehet deríteni, csak sokat kell foglalkozni a kvantumelmélet, főként a kvantumtérelmélet matematikai szerkezetével és mechanizmusával. Hasonló kérdések merültek fel bennem is a tanulmányaim kezdetén és közben, amik erősen motiváltak, és addig kerestem rájuk a kielégítő válaszokat, még évek múltán megértettem a dolgok igazi mikéntjét. Szóval nagy út áll még előtted, hogy túl legyél kérdéseiden és a helyes válaszokon. :)