Köszönöm a véleményeket. Mi ezek szerint nem jártunk jól. Közénk hajtottak motorral, nem egyszer, majdnem kivették a sorból az egyik gyerket és a beszólások... Pedig amikor láttuk mivel állunk szemben, a dombtetőn elrendeltük a teljes csöndet, senki nem szólhatott vissza. Mindegy, lapozzunk.
No para. Többségben a kisebbség, de nekem midenhol jó tapasztalatom volt velük. Igaz, Bódvaszilason zuhogó esőben mentünk át, akkor csak egy kutya közelített felénk...
Egy kutyával nekem is meggyűlt a bajom a templom és a romház között, igaz, kerékpárral voltam. A kutyariasztó megtette a hatását. A "gazdák" kinn állt a kapuban, beszélgettek, végignézték az egészet, de inkább csodálkozva, hogyhogy nem támadtak meg a kutyák.
Mátraverebélyen tavaly nyáron nappal, kora délután mentem át. És még mindig itt vagyok. Sámsonháza felől érkeztem le a faluba, a gyerekek voltak az elsők, akik észrevettek. Egyből jöttek, és lekádereztek: hogy hívnak, honnan jössz, minek van ekkora hátizsákod, minek vannak botjaid? Ezeket szépen, néhány szóval megválaszoltam, de az olyan kérésekre, hogy ha odaadom a fényképezőgépet, akkor csinálnak rólam képet, csak nevettem egyet, utána már nem is erőltették tovább. A felnőttek inkább egymással voltak elfoglalva, éppen az utcán fórumoztak...
Mindenesetre nem álltam meg a köztéri csapoknál, hogy kimosakodjak a cserháti sárból, inkább átmentem a főúton, és a Mátra felőli oldalon álltam meg az első csapnál (csak a Zagyva után találtam egyet, majdnem a pecsételőhelyként működő korcsmánál)!
A mátraverebélyi cigánysoron (v. kissebbségi soron, ha valakinek nehezen menne az anyanyelv) szerencsérte nem találkoztunk semmilyen devianciával. Reggel 8 órakor keltünk át a falun, akkor már nagy volt a jövés-menés. A legtöbb cigány a főút és a romház közötti közötti részen kóricál (vagy utcát seper!); innen a meredek úton, a falu széléig rendezett viszonyokat tapasztaltunk. Kivéve azt, hogy rengeteg kutya lézeng mindenfelé. Ha valakit érdekel, a romháztól besétálhat az Árpád-kori templomig, nem fogják megtámadni v kirabolni. Persze, ahol különböző kultúrájú, szocializáltságú emberek érintkeznek, néha elfajulhatnak a dolgok; szóval ezért sem kell senkit se provokálni, bámulni, fotózni, megjegyzéseket tenni stb. Az esti érkezés helyett inkább a reggeli indulást javaslom mindenkinek. Fehérvárcsurgón semmi ilyet nem tapasztaltam. Ott inkább nyaralóterület-szerű részeken keresztül vezet az út; a gát és a természetvédelmi terület között.
A mátraverebélyi kisebbségi lakosság mentalitásban az ország legrosszabjai közé tartozik,mondták ezt nekem a helyiek,de még salgótarjáni ismerőseim is így tartják.Ha valaki 'verebélyi,arra már ferde szemmel néznek állítólag Tarjánban.Nem tudom,nem találkoztam velük,mert a taxis srác aki elvitt minket a szállásunkról Mátraverebélyre -ahol akkor a túrát kezdtük- a falu felső széléig vitt el,egészen a mezőkig,mert azt mondta hogy higyjük el,jobb lesz úgy nekünk...
A bódvaszilasi sor sokkal-sokkal kulturáltabban néz ki egyébként mint ez a mátraverebélyi.
Egy huszonfős csoport pedig szerintem hamarabb szemet szúr nekik mint egy-két turista csak úgy magában.
Egy kicsit az előttem szólókhoz: most megyünk Fehérvárcsurgó és környékére. A kisebbséggel kapcsolatban szeretném kikérni a véleményeteket. 2 éve Mártaverebélyen igen gyorsan kellett futnunk, pedig 26.-an voltunk. Nem akarok politizálni, de megkérdezném illetékeseket az ilyen esetekről
Én tavaly augusztusban jártam arra,röviden annyi hogy sokkal rosszabb a híre a vidéknek mint amilyen valójában.Még rövidebben:én semmi ilyesmivel nem találkoztam.
Ha jól látom akkor most Füzérnél jártok,onnan Gibártig ilyen szempontból izgalommentes a túra,talán Encs az első komolyabb kisebbséggel rendelkező város.Itt a vonatra várva elkapott az eső,és lehúzódtam az aluljáróba...kb 10-15 cigány emberrel egyetemben,egy rossz szót nem szóltak hozzám,talán inkább én sajnáltam őket,ahogy kinéztek.
A vViktor által felsorolt falvakat tartják neccesebbnek,meg még Rakacaszendet.Ezek közül Abaújszolnokon volt szerencsém a helyiekhez,de ez tényleg szerencse volt,mert Mari néni nem volt otthon (akinél a pecsét van) és így a szemközti sorról egy középkorú helybéli adott automata bélyegzőt,ő valami vezetőféle volt ott,sok gyerek vette körül,de mind barátságosak voltak.
A szállás Irotán volt a Talentum vendégházban,ott abszolút nincs kisebbség.
A túrák közben én szinte minden kocsmába bemegyek (:-)) ),a legtöbb boltba is,most akkor vagy szerencsém volt,vagy nem tudom,de sehol sem ért semmiféle atrocitás.Rakacaszenden két kocsmát,meg a boltot is "teszteltem".:-)
Amiről hallhattál,az a bódvaszilasi soron szokott előfordulni,hogy a gyerekek kéregetnek,némelyik arrogánsabban teszi ezt,ennek gyorsan híre megy,hülyegyerek meg mindenhol akadhat egy-kettő...Bódvaszilason kétszer voltam,egyszer Bódvarákó felől,ott végeztem,abból az irányból érkezve még csak nem is találkoztam kisebbségivel.Másodszorra most egy hónapja onnan kezdtük meg a túrát az Aggteleki-karszt felé,akkor pedig -ahogyan vViktor is említi- jó korán, reggel fél7 körül indultunk a gyerekekkel,ekkor még javában horpasztott a falu,így megint csak nem találkoztunk senkivel.
A híre alapján talán itt érdemes jól időzíteni és akkor ez a rizikófaktor is kilőve.Látnivalóval viszont egészen jól el van látva a Cserehát is.
1.Az Aggteleki-karszt a Rakacaszend környéki mezőkről
Betámadásról és kirablásról még nem hallottam, lejmolásról, kéregetésről már igen.
Értékeket el kell rejteni szem elől, lehetőség szerint korán kell menni és szerintem az sem árt, ha többen vagytok egyszerre. Bódvaszilas-Abaújszolnok-Mátraverebély ezen települések egy kicsit rizikósabbak, nem árt sietni :-)
Kezdő, de annál lelkesebb kéktúrázók vagy(o)unk, a Zemplénben kezdtünk, illetve még mindig ott nyomjuk. Következő tájegység a Cserehát lesz tekintve, hogy sorba tervezem teljesíteni a távot.
Hallottam egy-két remélem rémhírt, miszerint a cigányság betámadja, kirabolja, stb. a túrázót!!!!!
Egyetértek veled. Én is úgy vagyok ezzel, hogy sokkal szívesebben hallanék azokról az új szerveződésekről, amik a közelmúltban jöttek létre és a jövőt jelentik. Pl. a börzsönyi rész esetében nagyon örülnék, ha mondjuk a Börzsönyi Akciócsoport vagy a BTHE-s csapat a szakmai kalauz. S ami a falvak helyzetét illeti: túl kéne lépni azon, hogy csak a templom és a régmúlt alkotásai az érdekesek. Inkább a helyi "közélet" bemutatását várnám ott, ahol létrejött valami. A siránkozáson, az elmúlt korok értékeinek a kizárólagos magasztalásán túl kéne lépni. Ahol van életképes közösségi élet, arra kellene fókuszálni szerintem.
Ami a lengyelországi felvételt illeti, szerintem ez BZS személyes vonzalma miatt került szóba. Szimpatizál a lengyelekkel, szívesen megy oda. Ha készül egy lengyel utifilm, hát legyen. Vannak ott is egész vagány hegyek és nemcsak a Lengyel Tátrára gondolok, hanem pl. a Beszkidek gyak. lakatlan hatalmas kiterjedésű vidékére, ahol még magyra vonatkozás is bőven van: I. vh.-ban hosszú harcok folytak a környéken az oroszokkal, stb.
Ugyanis én is azt szoktam csinálni, hogy kéktúra előtt (meg után) megnézem a Másfélmilliót, a Szent István vándorlást, a túrán meg látom a szememmel a jelenlegi "verziót" és összehasonlítgatok. Szerintem ez tök érdekes!
A Peták féle Szent István vándorlásban is vannak olyan beállítások, ahol bevágják az eredeti képet és melléforgatják ugyanazzal a képkivágással az akkori állapotot, nekem ez nagyon szokott tetszeni.
Csak ez iszonyatos munka, és az indexes cikk pont azt feszegeti hogy előkészítésre nem nagyon jut erőforrás.
Össze lehetne hasonlítani az akkori meg a mostani társadalmat is, engem mondjuk érdekelnének olyan fiatalok akik falun maradtak/maradnak, velük egy-egy rövidebb pár perces beszélgetés, csak nem tudom vannak-e ilyenek?
Mert ugye nagyon fontos az egyensúlyt megtalálni, hogy ne csak egy komor valami legyen, ahol a kiöregedő lakosság szomorkodik hogy nincs munka, nincs iskola, nincs óvoda, a fiatalok bemennek a városba stb.
De bevallom, igazából attól félek, hogy az egész kéktúra árpolitizálódik. Azt nagyon nem szeretném!
Meg attól, hogy ha meglesz ez az új film, az nehogy "kiszorítsa" a Másfélmilliót (ez lehet hogy túlzott félelem részemről)
A Lengyelországos tartalmon meg csak pislogok.
Nem értem, ez hogy jön a másfélmillióhoz? Ott is kék jelzéseken fognak kizárólag menni? :-)
Vagy az eleve másik filmsorozat lenne csak az indexes cikkben lett összezagyválva az egész?
Megkezdtem a Közép-Dunántúli Piros (KDP) túrát, Vasztély (dél) és Piszke között.
Reggel a 6.25-ös komáromi vonattal mentem Bicskéig, onnan a csatlakozó vasztélyi busszal Csabdi utánig (Csabdi, Összefogás Tsz.). Tarján és Héreg közt nem fáztam a műúton (...), szép napos idő volt. Somlyóváron nem volt matrica, településeken találtam pecsétet, Pusztamaróton az OKT bélyegző a helyén van. Eléggé fáradtan, a 17.28-as vonattal jöttem el Piszkéről.
Szerintem összehasonlítást akar, de egyáltalán nem túrázó szemszögből, hanem a vidék, a környezet szemszögéből. Az a probléma, hogy pont ezt volt a célja Petáknak is a Szent István vándorlás sorozatával. Peták sem gyalogolta végig az útvonalat, ezt le is szögezte az elején. BZS egyáltalán nem rendszeres túrázó (tudtommal), viszont a korábbi filmsorozatai szerintem nagyon jók, mit ne mondjak, hiánypótlóak,pl. a szibériait csak ajánlani tudom mindenkinek. Viszont itt más területre akar tévedni, ahol már nem előzmény nélküli a történet. Remélem, tájékozódik a forgatás előtt, hogy mi volt edig a témában.
Nekem az a véleményem, hogy örülni kell minden olyan produkciónak, ami a kéktúrázásról szól, akár még érintőlegesen is. Aztán majd jól megbíráljuk, ha elkészült :-) Azt biztosra veszem, hogy stílus tekintetében újat kapunk.
Mivel nekem a Vácegres-Gödöllő szakasz már teljesítve volt, ezért Vácegrestől indultam Kosd irányába. Rögtön Vácegres után elkavartam volna ha nincs nálam gps...
Először is egy búzatáblán kellett utat tőrni, majd annak sarkánál be kellett ugrani a dzsindzsába...jelzés eléggé kevés volt errefelé.
Kéripusztát túléltem, bár amikor a 6 db kutya elindult felém, én szóltam az ott dolgozó embereknek, hogy talán visszahívhatnák az ebeket...rám se bagóztak...
Kéripuszta után az erdőben még volt egy nagyon benőtt és jelzéshiányos rész, de a gps a barátom volt. :-)
Őrbottyántól Vácrátótig kellemes szakasz jött, még jelzéseket is láttam :-)
Vácrátót után a piros egy U alakot ír le, eléggé jelzetlen a lekanyarodás
A legrosszabb rész Csörög után a domboldalban jött... itt egy pár pillanatig gps-szel sem tudtam merre kell menni, a friss favágások között se út, se jelzés nem volt. Végül nagyjából irányba botorkálva egyszercsak rátvévedtem újra a jelzett útra.
Vácdukán (bár Kosdig terveztem) berekesztettem a túrámat, így 29.11km-t mentem 5:45 alatt.
Mivel a PMP kerékpározható is, az Őrbottyán - Csörög szakaszt bátran ajánlom kerékpáros teljesítésre.
"Hegyet" egy darabot láttam, a pusztából épp hogy kiemelkedő dombot gondosan le is fényképeztem :-)
A kutya abból a bizonyos "idegbeteg vakarcs" szériából származott, amelyik azért őrjöng, mert kicsi, és mindentől fél. A nagyobb méretű, kőkeménynek tűnő tanyaőrző jószágokkal semmi baj nem volt :-) A vakarcsért végül a gazdája jött ki, nyakoncsípte, visszavitte, mert a szép szóra nem igazán hallgatott tőle sem.
Egyetértek,a Kiskunság is nagyon szép,legalább is egyes részei,azok a dimbes-bombos elhagyottnak tűnő vidékek,sok-sok erdővel.Mikor Kecskemétről Pestre mentem még akkor mikor a pálya nem volt kötelező a kamionoknak,viszont a régi 5-öst meg már lekorlátozták na akkor ismertem meg igazán ezt a részt.Meglepődtem mennyire szép,és tisztán gyalogosan biztosan még szebb lehet.A Lakitelek,Kunszentmiklós,Apaj,Apajpuszta részre gondolok.
Várjuk a beszámolót,a kutyával meg ne foglalkozz!:-)
Egy dolog ezzel kapcsolatban,ha elhiszed elhiszed,ha nem,nem:
Az állatoknak kollektív tudata van,ha egy kutyát szeretsz,és ő is szeret,akkor az összes kutya szeretni fog,esetleg csak egy-két idegbeteg eb kivételével.Nekem van három németjuhászom,és még sohasem volt gondom kutyával sehol sem,mert alapból szeretem őket,és ők is szeretnek engem azt hiszem.Így békében elvagyunk egymás mellett szépen...
Nem is hittem volna hogy az általam unalomig ismert Alföldön ennyi szépség van,pedig de!
Mikor Dénesmajor felől megérkezel a Mályvádi Őstölgyeshez az lesz az első igazi fotótéma,majd ezek után a túra legszebb része a gáton egészen Szanazugig igazán érdemes lesz fényképezgetni,annyira szép a Fekete-Kőrös völgye a gátról.
Az útvonal eredetileg nem a gáton vezet,nem ott megy a piros,viszont még a szervezők is a Kőrös-gátat javasolják mert ott jobban járható az út mint lent az erdőben.
Kiértékeltem a bükki túrám GPS trackjét, elvégeztem rajta a szokásos kasztrálásokat, vagyis kivágtam belőle minden letérést, így csak a tiszta kéktúra útvonal maradt. A teljes sódert nem akarom még egyszer ide mellékelni, azt megtalálhatjátok a (31967)-ben.
Tényleg,és nekem meg is van ez a könyv,de hogy Peták István írta az csak most tűnt fel hogy mondtad.Most már el is olvasom,ha már meg van.És hogy ezzel párhuzamosan filmet is készült forgatni azt nem is tudtam,jó lett volna ha sikerült volna neki.
Az Indexen nem olyan régen a "Sorozatklasszikusok -Másfél millió lépés Magyarországon" című háromrészes cikkben meséltek arról az egykori résztvevők hogy hogyan is készült a film,és hogy mennyire meghatározta az életüket,és meghatározza még ma is.
Peták Istvánnak is volt már egy próbálkozása, a Szent István-vándorlás c. sorozat. Az első részét kiadta könyvben is, a folytatásokat tudtommal nem. Ebben mesélt egy elkezdett, majd félbehagyott 60-as évekbeli Kék túra-filmról is.
Nekem a Vasfüggüny túráról lenne kérdeznivalóm. Van esetleg valakinek valami információja róla? Mettől meddig megy? Mennyire jól jelzett (elsősorban Sopron környékén)? Van-e esetleg igazolófüzete (remélem, hogy igen)? Illetve bármi egyéb hasznos információt megköszönnék! :)
MÁS!
A készülendő filmről meg akkor tudunk pontossabb véleményt alkotni, ha elkészült, bár nem a legjobbak az előjelek az egésszel kapcsolatban!
...Én pedig hozzátehetem, hogy a lengyelországi túráról készítendő filmet is szívesen megnézzük, mert különben nemigen ismerjük ezt a testvérországot, és várhatóan azokon a részeken nem is fog eláradni a belpolitika.
Esetemben, az utazás miatt legalább két nap, de remélem el tudok jutni rá. Teljesítménytúrákon nálam az időzavar nem azért szokott fellépni, mert kifogyok az energiából, hanem mert minden lépésemet, virágot, lepkét, bogarat, fűszálat lefényképezek, videózok.
Szerintem próbáld ki ezt a túrát,egy napot nagyon megér,szurkolok Neked hogy összejöjjön!Szép helyeken vezet a mályvádi piros jelzés,és bár én eléggé elkészültem az erőmmel a végére,azt mondom hogy abszolút jól teljesíthető,és ha jól tudom hamarosan túramozgalom is érinteni fogja.A jelvény mellett kitűzőt is lehet kérni,de azért a jelvényke az igazi!
Hörpölin,kérlek szépen, erősen fogalmazol,rosszul ébredtél?:-)) (na hallod,ilyen korán!) Itten senki nem köpköd,csak töpreng,mi is sülhet ki ebből a pár millió lépés Magyarországon és Lengyelországban projektből,a hozzászólások építő jellegűek! Egyébként meg polak "wegry dva bratanki" vagy hogy is van...:-)