Russian scientist, who investigated the ancient history of the peoples of the Caspian region, having available the mentioned in the bible information about the prince Roche, Tubal and Meshekhe thus who lived on the southern shore of Caspian Sea. He wrote: "Tubal of the Bible who is always mentioned next to Meshekhom, had to govern/control the mountainous province of Tabar, located next to the steppe province Dekhistanom. In IV chapter of the "Being" the name of Tubal is named for "keeper of all instruments made from copper and iron". This gave occasion to the number of researchers to identify with Tubalom Tibarens and khalibs thus populated the southeastern coast of Black sea and noted for the smelting of iron ore. The same sign/criterion "ancient iron melting" is equal for the Tabaristanians of the Caspian Region who had their iron melting center at their city of Amul during the times of the Gmeline. The same Tabar of Tubal is the same Tavr as to the philology, and the Tavr is the name of the anicient inhabitants of the island Krim, Ukraine.
Spine of Tavr goes away from Caspian Sea to the east, and the northern part of the Tavr were occupied by gels, kadusis and medes. On the southwestern shore of the Caspian Region lived telyumays, and next vein tribe was Talai. Telyumays lived also on the north of Albania (Ancient Caucasian State). Talais lived also on the eastern shores the mouths of the Caspian Region. In the opinion of another ancient author, Talais also lived in the West of mouth. They are Talais are noted also on the north and in the south of Albania, and also in Atropatene. Polypus, speaking about the northern limits of Media places there Elamits by whose name it is possible to understand Telyumays. Polypus keeping in mind northern Elamits did name them as Delemits (Delemitai).
Word "Elam" was connected with the ethnic names of the "Gelam" and "Gels", who in some sources were identified with kadusis, who lived where now live Talishians. Kadusi and Matiyeny (some researchers identify them with Medes), according to Polypus, were the neighbors of northern Elamits and Medes. Delemits whereas possible those dilmuns//telmuns (In Sumerian - talai//dalai), telmuns of ancient sources, Delemits of the locality of deylamia - all this, in our opinion the diverse variants of ethno name of Talish//Tolish. The ethno name of Talish//Tolish on the north of the territory indicated at present preserved. The Georgians call their northern neighbors - Ossetins (An other Irani Languaged/Aryan nation) tuals and simultaneously dvals (dyval/dival). And these concepts of dval (dival, dval) are considered as almost identical. The ethno name of dyval is connected with ethno names mentioned in the works of Pliniya Secund (I century) and geographer Ptolomeus under the names of Tal, Tshalos/valli, uallo/ooalloy, Dvals and Tals. They occupied one and the same territory and therefore these ethno names seem to us as one ethnic name. Concept of Tual is consonant with biblical tubalam that is blacksmiths. Same ethnic name; Osetin (themselves they call their country Iron) does resemble the Talish name of blacksmith "osonaga" (from the word of "oson" the iron).The people of Ual (valli), which as to Ptolomeus dwelt in the territory between the mountains of Keravniys (contemporary Talish Mountains) and the river Ra (Now days Volga) is identified with Dvals.
In the territory of Georgia historically existed region of Dvaletiya and in this territory on the present time is extended one of the Iranian languages "Ossetic" language, and origin of Dvals connected with this population and with the Scythian tribes the Alans. It is known that Osetiya is simultaneously called as Alania. The name of the Alan tribe resembles the name of the tribes of the Caucasian Albania, who since ancient times lived in the Median Mountains on the shore of the Caspian Sea, on the Caspian slope of the large Caucasus. The Median tribes (Medes) also lived in the territory of Caucasian Albania. Albans, Alans were of the Median origin. Alov tribes of (on Talish language alozh from People from Ala) prior to the beginning of XX century they dwelt among Talishians in Mougan and spoke in the Talish language. Through The Daryal gorge Alans accomplished their marches, passing Georgia into Transcaucasia's countries, and the tribes of massageto-alans circle they penetrated through the Derband passage to the territory of Caspian strip. Thus in the first centuries of the AC the interconnection of Alans, who lived on the north, with the Medes-Talishians were not interrupted. As writes the father of Azerbaijanian history Iqrar Aliyev: "The Iranian language of Atropatena was close to the Iranian language of Iveria (ancient Georgia); in ancient Georgia guided the Iranian dynasties of Farnavazes.
Mazandaran az ókori Tabarisztán egyik részének a mai neve (a másik részt Golesztánnak hívják). Mint arra ismételten kitértünk már, a tabar, tabal, tubal, tibal, tibarénosz stb. elnevezések több kutató szerint a szabír rontott változatának tekinthetők.
Felmerül a gyanú, hogy a Konsztantinosz által is feljegyzett szabartoi etnoníma nem a szatem formája-e mindössze a kabardnak, amely utóbbi a szóban forgó népnév centum változatát képviselné
A Kaszpi-tengertől közvetlenül délre fekvő Elburz hegység neve (Khoraszánéhoz hasonlóan) ugyanakkor szinte kijelöli a hurrik egykori útvonalát...
Elburz also spelled Alborz, Albourz, Alburz, or Elburs, Persian Reshteh-ye Kuhha-ye Alborz, major mountain range in northern Iran, 560 miles (900 km) long. The range, most broadly defined, extends in an arc eastward from the frontier with Turkmenistan southwest of the Caspian Sea to the Khorasan region of northeastern Iran, southeast of the Caspian Sea, where the range merges into the Aladagh, the more southerly of the two principal ranges there.
Itt emelkedik az Elbrusz, a Kaukázus legmagasabb csúcsa, amelynek etimológiája Ógyallai Besse János szerint, ha jól emlékszem: 'elborúsz'... (Mármint a csodálattól :)) )
Érdemes lenne megvizsgálni, ezeknek a balkároknak és az avaroknak mi közük lehet az ókori elő-ázsiai hurri, illetőleg kár népességhez. Tolsztov nyomán érdemes lenne továbbá a Horezmi kapcsolatoknak is utánanézni. (Tolsztov szerint Horezm eredeti népessége döntően hurri volt.)
Egy 2002-es népszámlálás adatai szerint a kabardok 55.3, míg a balkárok vagy bolgárok 11.6 százalékát tették ki az itteni népeségnek. Itt is él továbbá egy minimális létszámú, 1.1 százalékot kitevő oszét kisebbség.
... Eliade tételének alátámasztására a magyar samanizmus egyik legkiválóbb
szakértőjét idézte, aki meggyőzően ismertette a magyar táltos, a
román solomonar, a lengyel planetnik, valamint a szerbeknél és a horvátoknál ismert garabonciás közötti szerkezeti különbséget.
sámánjai.”14 </P>
Ugyanerre a következtetésre jutott Lükő Gábor is, aki a román ráolvasások
samanisztikus elemeit vizsgálta meg. Véleménye szerint a románság
évszázadokon át sámánhitű besenyők, úzok, torkok, berendek,
kunok, tatárok és magyarok szomszédságában élt. Ennek a hosszú időn át
tartott együttélésnek az lett a következménye, hogy számtalan kulturális
elemük beépült a románok néphagyományaiba. Lükő egyértelműen úgy
fogalmazott, hogy a román kolindák és más rituális szövegek napjainkig
megőrizték a sámándob-avató ének és más jellegzetes sámán gyógyító
szertartás emlékét.15 A magyar folklorista terepkutatásai és elemzései szerint elhomályosult formában több samanisztikus motívum fellelhető a román rítusszövegekben: pl. a betegséget állat alakú démonok okozzák, a javas rendszerint zoomorf szellemeket hív segítségül a betegség ellen, azokat néha meg is idézi, áldozatot ígér a démonnak stb.16 ...
Még a múlt század hetvenes éveinek elején bukkantam rá és vásároltam
meg Domokos Pál Péter évtizedekkel korábbi könyvét1 a moldvai
magyarságról. A váratlan csemege egy szabadkai antikváriumban tűnt
fel: a negyvenes évek elején került az akkori szabadkai fiúgimnázium
tanári könyvtárába, onnan, az ötvenes években a főgimnáziumi könyvtárba;
aztán kiselejtezték. (Mindezt a könyvben levő pecsétek árulják el.)
Néhány évtizednyi lappangás után kötött ki az antikváriumban; onnan
került hozzám. Egy általam addig alig ismert világ tárult fel benne, s
egy 17. századi latin kézirat magyar fordítása2, melyről addig nem is hallottam.
A Codex Bandinusról van szó, melynek Függelékében pompás
hiedelmi adatok sorakoznak, nagyon koraiak. A könyv évekig kedvenc
olvasmányom volt; később hallottam, hogy Pesten megjelent újabb kiadása3,
de ez sem akkor, sem azóta nem került kezembe. Gombosi szokásmonográfiám
írásakor a művet forgattam, s utaltam is rá.4
</P">
A Codex Bandinus egyes fontos fejezetei és részletei akkor kerültek
számomra újra előtérbe, amikor 1986-ban elolvastam Mircea Eliade tanulmányát,
mely a Samanizmus a románoknál? címet viselte.5 Ennek a
tanulmánynak alapján vált nyilvánvalóvá, hogy a Codex Bandinus Függelékében
olvasható egyik leírás (A varázslatokról6) a moldvai csángósághoz,
tehát a magyarság legkeletibb csoportjához köthető. Az Eliade
által hivatkozott magyar kutatók dolgozatait visszakeresve láthatóvá
vált, hogy közülük egyesek valóban nem a magyarság hagyományaihoz
kötötték a kétségbevonhatatlanul samanisztikus jellegű leírást, a román
származású amerikai etnológus azonban a magyarsághoz tartozó hagyományt
látott benne. Elgondolkodtatónak találtam, hogy addigi olvasmányaim
és bibliográfiai nyomozásaim során nem találtam nyomát annak,
hogy a magyar táltoshagyomány és samanizmus irodalmában nincs hivatkozás
erre a tanulmányra, igaz, akkor még nem volt tapasztalható a
magyar könyvkiadás Eliade-dömpingje7, ami napjainkban szinte zavaró.
Úgy véltem, hogy a dolgozatot le kellene fordíttatni és közzétenni
magyarul, hisz a nagy lendületet vett magyar samanizmus-kutatásnak
nyilvánvalóan újra el kellene gondolkodnia Eliada elképzelésein, annál is
inkább, mivel azokat egy román származású és a román etnológia adatait
ismerő világhírű szaktekintély mondta ki. A szabadkai Létünk társadalomtudományi
folyóirat egyik (akkori) szerkesztőjeként az elképzelést két év múlva meg is valósíthattam; 1988-ban ugyanis egy terjedelmes tematikus blokk keretében jó néhány addig magyarul meg nem jelent dolgozatot fordíttattunk le néhány nyelvből, s tettünk közzé Dömötör Tekla emlékének ajánlva8. (Közben, 1986-ban, Mircea Eliade is elhunyt.) Egyik újvidéki könyvkiadó barátomtól kölcsönkaptuk a francia eredetit tartalmazó tanulmánykötetet9, s megszületett a tanulmány magyar változata, melyet megfelelő gondozás után közzé is tettünk a Létünk említett
etnológiai blokkjában10. A munka fölötti örömöt (később) csak az árnyékolta
be, hogy a dolgozatot és a nagyon fontos tanulmányokat tartalmazó
számot senki sem vette észre, az azóta eltelt csaknem két évtized alatt
azok is megfeledkeztek róla, akiknek dolgozata is megjelent benne. A kisebbségi
magyar néprajzkutatás tehát bármiféle erőfeszítést tett a közös
ügy érdekében, az továbbra is észrevétlen maradt ...
Tulajdonképpen Bálint Csanádéra. Korábban a Volgán át, illetve a Kaszpi-tenger déli partjai mentén történő vándorlásokról beszélgettünk itt Bagaturral. Ő csak az 1223-as Kaukázusi átkelést ismerte el, legalábbis a mongolok részéről. Én rámutattam a földrajzi nehézségekre (anélkül, hogy idéztem volna egyelőre Moór Elemért), s ezeknek a szóba jöhető hátráltató tényezőknek a számát gazdagítottam ezúttal Ibn Battúta nyomán. Götz véleménye ehhez a polémiához kapcsolódik.
Götz László szerint a Volgai átkelés teóriáját azért kell erőltetni a forrásokkal támogatott déli útvonallal szemben (az utóbbi alatt értve a Kaszpi-tó délről történő megkerülését), mert a finnugor terminus fenntartása érdekében elengedhetetlenül szükséges az ugorok és más hasonló nevű etnikumok arrafelé való szerepeltetése... Így ugyanis külföldön használatos nevünket szépen össze lehet mosni a manysik-hantik XIX. század második felében gyártott mesterséges obi-ugor elnevezésével, azt sugallva, mintha az ugor név innen, a szibériai tajgából került volna a Kárpát-medencébe. Holott erről szó sincs. Mindig sztyeppei népekre vonatkozott az ugor megjelölés, és az a jelek szerint a mai Irán területének északi vidékein át jutott el hazánkba.
„... elvileg megengedhetjük, hogy az avarok a császárral való kapcsolatfelvétel idején a Kaukázus környékén netán valóban meg is telepedtek s ott nem csak egyszerűen átvonultak volna, de aligha lehet pillanatnyi kétség is aziránt, hogy ez a nagyon is hipotetikus megtelepedés mindenképpen csak az Észak-Kaukázusban történhetett volna meg ...”
Rendkívül érdekes, hogy Bálint adós marad az indoklással az Észak-Kaukázusi megtelepedés kizárólagosságát illetően, holott egyedül ezt hozta fel érvként neves kollégájának a nézeteivel szemben.
Így viszont ez már nem érv, hanem egyszerűen: blöff. Mint ahogy az érthetetlen csodálkozása is, miszerint a hunogurok képesek voltak pár év alatt (!) ezer kilométert megtenni...
Az említett leletek hun-avar voltának tagadása érdekében Bálint nyakatekert magyarázkodásokba bonyolódik:
„A kisarabadi lelet … létezéséről a kutatás egy rövid közleményből szerezhet tudomást. A II. világháború során a szövetséges lengyel katonák találták Irakban, majd a kincs nagy részét az angol hatóságok elkobozták; ezt később már nem lehetett föllelni sem a British Museumban, sem a bagdadi Régiségek Főbiztosságánál. A lengyeleknél hagyott rész viszont megmaradt, ez a háború után a lódzi Muzeum Etnograficzne i Archeologicznéba került. A kincsnek bennünket most érdeklő darabja … aranylemezből készült; a publikációban „small box, perhaps a reliquary” meghatározást kapott, ami aligha helytálló, lévén túlságosan lapos ehhez; ezenkívül a hátlapján levő nitszögek[19] egyértelműen arra mutatnak, hogy tárgyunk övveret volt. Keltezése viszonylag egyszerű, már amennyiben a kincsnek elkallódott pénzei kronológiailag nem álltak túl messze a Lódzban őrzöttektől. A leletben Maurikiosnak egy könnyű solidusa volt (3,02 g …), melyet Konstantinápolyban, a császár uralkodásának közepe táján, s melyhez hasonlókat – az elterjedt nézet szerint – a »barbárok« számára vertek.[20] II. Khusro 3 drachmája is megmaradt, ezek a sah 35. és 36. uralkodási évéből származnak, azaz 626/7-ből valók … E pénzek egyike sem volt átfúrt, azaz nem ékszerként használták őket. A közzétevők A. D. H. Bivar magyarázatával értenek egyet, aki szerint a kincs elrejtése Herakleios 628-as nagy hadjáratával állna összefüggésben. Ez egy meglehetősen ingatag feltételezés, hiszen a sok elveszett pénz közül akár csak egyetlen 628 utáni darab is elegendő lenne ahhoz, hogy ezt az interpretációt máris el kelljen vetni. Óvatosan csak annyit mondhatunk, hogy a kincs talán a 7. század középső harmadából származik, s ily módon a granulált díszítésű övveret szászánida korinak (eredetűnek???) tartható. A kincshez tartozik még egy arany fülbevaló, melynek 2 koralldíszes csüngője van … A hasonló 6–7. századi bizánci fülbevalók antik eredetűek, a korban és földrajzilag legközelebb álló példányok Iránból és az Észak-Kaukázusból valók …[21] Ami a granulációs veret ornamentikáját illeti, ilyen szív alakú díszítőelem nemigen fordul elő az avaroknál[22] (hasonló látható például egy Castel Trosinóból származó aranycsaton …), mindenesetre az avar ornamentika jellegzetes elemének semmiképpen sem tekinthető.
R. Ghirshman avar teóriájának másik fő problémája, hogy teljesen megmagyarázatlanul marad: egyáltalán hogyan juthattak volna el az említett övveretek az avaroktól a szászánidákhoz? Keletre irányuló kora avar kori exportnak még csak a gondolata sem merült föl eddig. Elvileg természetesen nem tekinthető kizártnak, hogy a Konstantinápoly 626-os ostroma előtt született avar–perzsa szövetség létrejöttével párhuzamosan a tárgyaló felek megajándékozták egymást, miként ez a kora középkorban mindenütt szokásban volt – ebből azonban az Iránban napvilágot látott granulált díszítésű övveretek avar eredetére következtetni már túlságosan kockázatos feltevéssorozat lenne.
Az avar származás lehetősége különben már a British Museum iráni övgarnitúrája …kapcsán is fölmerült,[23] amiből persze még nem következik az, hogy ha már ketten gondolták ugyanazt, akkor az igaz is lehet. Az utóbbi ötlethez a szerzőknek az a – teljesen megalapozatlan – feltételezése szolgáltatta az alapot, hogy az avarok 558-ban a Kaukázus környékén megtelepedtek volna, amikor követeiket elküldték Bizáncba.[24] Ez az elképzelés egyszerű félreértésen alapul: elvileg megengedhetjük, hogy az avarok a császárral való kapcsolatfelvétel idején a Kaukázus környékén netán valóban meg is telepedtek s ott nem csak egyszerűen átvonultak volna, de aligha lehet pillanatnyi kétség is aziránt, hogy ez a nagyon is hipotetikus megtelepedés mindenképpen csak az Észak-Kaukázusban történhetett volna meg – márpedig ebből és ennyiből iráni leletek avar voltára következtetni súlyos módszertani hiba. Ráadásul ez a megtelepedés még akkor is csak teljesen átmeneti lehetett volna, hiszen minden kétségen felül áll: az avarok néhány évvel később már több mint 1000 km-rel távolabb, az Al-Dunánál tevékenykedtek. Maga Laziké pedig, az a kis királyság, illetve bizánci tartomány, amelyen keresztül a Keletről jött követek útja Konstantinápolyba vezetett, annyira messze esik Északnyugat-Irántól, hogy a szóban forgó övveretek avar eredeztetése érdekében még a szászánidáknak a Lazikével kapcsolatos politikai törekvéseit messzemenően figyelembe véve is roppant kockázatos lenne az említett két régió közötti min. 700 km-es távolságot számításon kívül hagyni.[25]
R. Ghirshman ezen cikkét s főleg az avar származtatással kapcsolatos ötleteket (ld. R. D. Barnett–J. E. Curtis) tehát csak kutatástörténeti kuriózumként kell számon tartanunk.”
Bizonyos iráni és iraki régészeti leleteket vizsgálva Bálint Csanád is beleütközött a hun-avarság Kaukázustól délre való szereplésének problematikájába. Kénytelen volt megjegyezni:
„Ha valaki mindenáron az avarok észak-kaukázusi [vajon miért csak észak-kaukázusi? – Epstein dr.] tartózkodása nyomát akarja kutatni, számításba veheti a Dagesztánban élő avar nép nevének eredetét; az orientalisztika elvileg számol azzal, hogy a népvándorlás kori avarok ott-tartózkodásának, netán egy csoportjuk beolvadásának emléke őrződött volna meg ily módon … Elvileg fönnáll annak is a lehetősége, hogy az avarok az Ázsiából Európába vezető útjuk során Irán északi határvidékén vonultak volna keresztül, vö. Corippus, In laudem Iustini, III:277–283.”
Az Elburz hegység és a parti sáv
Hegyi folyócska az Elburz hegységben, az iráni Mazandaran tartományban
A Kabard--Balkár Köztársaság
Oszétiától közvetlenül északnyugatra pedig Kabard-Bulgária
A dagesztáni avarok (világosbarna színnel)
Tőlük nem mesze nyugatra a kaukázusi oszétok (alánok)
A déli átjáró
Dagesztáni (=hegyvidéki) Avarföld és Alánia a Kaukázusban...
