Én is hallottam egy pár verzióban már ezt a számot de szerintem is teljesen korrekt lett... De persze hozzátartozik hogy nem hasonlítgatom a Bobek féle verzióval hanem próbálom attól "függetlenül", külön számként hallgatni... És a hegedű tényleg jó benne! :)
Egyébként egyéb A Kert letöltési illetve megszerzési lehetőségekről ki tud inforengeteggel elárasztani???
Jómagam közel 5 évig énekeltem e számot, kb. 4 vagy 5 különböző dobossal, 2 különböző basszusgitárossal, és hol billetyűvel, hol anélkül, hol rokkos verzióban (Attila páros lábbal ugrál a szigeten a színpadon), hol kicsit elmélyültebben, tehát némi fogalmam van arról, hogy ennek a dalnak "hány arca van".
Ezért meg kell, mondjam nagyon tetszett, szerintem nagyon eltalált lett, mind a keverés, mind a hangszerelés (a dalról tudjuk, hogy jó). Nekem még az ének is tetszik :o) (ami egy énekestől nagy szám, mármint az elismerés :o)) ). Sőt a hegedűnél lehidaltam.
Az éneket én is modorosnak találtam egy picit, de meg kell említsem, hogy szerintem maga a szám is modoros, talán direkt, talán így csiszolódott az évek során.
Meghallgattam én is,köszi Attila, hogy elküdted, ritkán járok erre. Nekem nagyon tetszik a hangszerelés!! nagyon szép, semmi sablon, jól esik hallgatni, érdekes, kettős stb. tényleg jó lett. A hegedű különösen!!:) - (Meg tetszik a gesztus is, vagyis maga az, hogy megcsináltátok ezt a dalt...) Az ének annál kevésbé. Persze, hogy nem akart bobekes lenni, mert nem is lehet. De akkor is elénekli azt, amit mindenki Bobek hangjával, stílusában ismer és ezért önkéntelenül ahhoz viszonyít. Nem tudom, ez csak egy vélemény a sok közül, én azt szerettem, ahogy Zoli csinálta, így nehéz jót...Lehetett volna csak instrumentális. Vagy vmit átkeverni. Sztm:)
igazad van, Benőt nem dicsértük, pedig megérdemli, a szólóért is meg a kíséretért is. de hát rá is ér dicsérni októberig, mire hazajön a görög haknikörútról :-) egyébként nagyon tehetséges hegedás a srác, vokálban is jó, és el is gitározgat, érdemes a főállású zenekarait is figyelni (a Mind1 mindenképp több figyelmet érdemelne annál, mint amit kap).
Szabinak pedig igaza van, a hegedű-gitár reszelés meg a konga tényleg kasmíros, jól.
ja, tényleg nem kéne itt abbahagyni. pl. a Szépreményeket mideképp meg kéne csinálni (én nyáron tervezem, így egyedül, mer vettem egy óccsó derbukát uh már teljes ridimszekcijó van itthol).
de ha csináljátok,más énekessel, könyörgöm. annyira közel van a tökéleteshez ez a vörzsön, de annyira... máma bearanyozta a 194es buszt.
a hegedű és a djembe kettőse helyenként keleties hangzást ad a dalnak. A végén a hegedű és a gitár "reszelése" kicsit led zeppelin-essé teszi, furcsa ötvözete ez stílusoknak, és k jó lett... valamiért azt érzem, hogy nem kéne itt megállni. de ez egy másik történet...
Mint ahogy azt lejjebb említette dsz Úr, nagyon nem volt cél, hogy bárki is megpróbálja "Bobekesen" elénekelni ezt a dalt. Érdekes, hogy idáig senki nem dicsérte a zseniális hegedű(s)t, ami igazából új jelleget ad a dalnak (többek között). Én szeretem ezt a dalt az eredeti énekkel is, ezzel is, az eredeti "hangszereléssel", meg ezzel is. Szeretem a töltöttpaprikát is, meg szinte mindenkit, is. Nem gondolom, hogy a Ricsi éneke sokban hasonlítana a Bobek énekére, de mégis van benn(ük)e közös. Aki látta már énekelni (akár a saját zenekarában), az talán sejtheti mire célzok. Én vállalom ezt a felvételt, tetszik, jó volt megint játszani. Mindenesetre örülök, hogy nem lett a nyalizós "jajdecsodálatoshogymilyenszuprekvagytok" vélemény csak azért, mert egy "A kert" dal lett feljátszva. Köszi.
nem is vártam hogy olyan legyen, mert az úgyis lehetetlen. már korábban sem szerettem ennek a srácnak a hangját, igaz, kevésszer hallottam. patetikus, modoros.
ez nem Bobek, nyilván nem lesz olyan, nem is lehet olyan. Nem is volt cél, hogy olyan legyen. A zene sem olyan, mint régen volt. Véltetlenül se keressetek párhuzamot a korábbi verzióval.
A véleményalkotás joga természetesen a tiétek. Az észrevételt köszöni a tavaszbrigád! :)
Elkészült egy dal zenekar- és műfajközi feldolgozása a ma már nem létező A Kert zenekar számai közül (Lélekvadász). Másfél éve ment el örökre a zenekar egykori énekese Bob Zoltán, az ő egyik számát vettük fel újra: Baradlay Richárd - ének (The Perfect Name), Dombó Szabolcs - dob (Nulladik Változat, Bordély Francois), Hidasi Barnabás - hangmérnök (ex A Kert), Horváth Attila - gitár (Flop, ex A Kert), Hricsovinyi Tamás - bass (Nulladik Vátozat, Ex A Kert), Pápai Gábor - djembe (Hr), és Temesvári Bence - hegedű (Mind1, Holdudvar) közreműködésével.
Mivel a szám keverése is befejeződött, talán csak napok kérdése, hogy a dal reményeink szerint felkerüljön a netre és hallgatható legyen a fent nevezett zenekarok oldalán (lásd Nulladik Változat, Flop, The Perfect Name).
Hallgassátok, hogy emléke maradjon az egykori lélekvadásznak.
működött közrefele ezen az ominózus Lélekvadász újragondoláson. Sőt, már volt két olyan Nulladik Változat koncert, ahol ő is játszott velünk, kiegészítve a megszokott NV megszólalást. És nem tett rosszat :)
Garden átengedte a lehetőséget, hogy bejelentsük azoknak, akiknek még mond valamit a kert név: a hétvégén zenekarközileg (és műfajközileg) rögzítettünk egy régi A kert számot (Lélekvadász). A résztvevők a következők voltak: Baradlay Richárd (The Perfect Name), Dombó Szabolcs (Nulladik Változat), Hidasi Barna (ex A Kert), Horváth Attila (Flop), Hricsovinyi Tamás (Nulladik Változat), Pápai Gábor (...?), és Temesvári Bence (Mind1, Holdudvar). A dal keverés után (kb 3 hét múlva) remélhetőleg letölthető lesz a fent említett zenekarok weblapjairól.
Bob Zoltán (+2004) RIP
Aki ismeri az eredeti számot, tehet összehasonlításokat, de nem biztos, hogy érdemes. Teljesen más hangulatú lesz, és mégis talán: "a dal ugyanaz marad".
hosszú idő után megint kicsit foglalatoskodtam A Kert videoklippel. mosmár tényleg minnyár kész :) muszáj neki, mert kell a hely a vinyón (nulladik koncertvideót kell vágni :))
Vannak olyanok, akik szerint nem kell. Kicsit részletesebben sokkal később fogunk írni erről, de bármilyen fura is a helyzet, az énekes dologba nincs most beleszólásom (MOST AZ EGYSZER!!!!!grrrrbrrrrrr...).