Skóciában vagy egy gyönyörű vízesés, pontosabban, mint az három évvel később kiderült, három vízesés egymás felett, de a völgyből csak a legalsó látszik: ez a Szürke Kanca Farka (Gray Mare’s Tail). Jártunk ott, de akkor volt a száj- és körömfájás járvány, nem lehetett kiszállni a kocsiból. Két évvel később visszamentünk: egy szabad hely volt a parkolóban, szépen betolattam, mire a mellettem álló kocsiból kipattant egy öreg skót és elkezdett hisztizni, hogy Ő épp oda szerette volna kipakolni az ebédelős asztalát. Sűrű bocsánatkérések közepette mondtam, hogy egyrészt nem láttam, másrészt egyszer már jártunk itt és akkor sem tudtuk megnézni a vízesést.
Enyhe Kőbánya-alsói akcentusomból rájött, hogy nem helybéliek vagyunk, majd mikor mondtam, hogy Magyarországról jöttük ideáig megnézni a vízesést, akkor összepakolta az asztalát és mondta, hogy akkor majd most Ő elvezet bennünket a felső vízesésekig. Majd két órát másztunk, helyenként olyan úton, hogy jobbra sziklafal, balra „kicsit” lejjebb vízmosás…
Kiderült, hogy a lentről is látható vízesés egy tóból indul, a tóba ömlik egy második, lentről már nem látható vízesés, aminek a felső végén megint egy tó van és abba szintén egy vízeséssel ömlik egy patak. Mondta az öreg, hogy akkor most már láttuk, amiért érdemes ide eljönni, aztán mondta, hogy induljunk vissza, mert mindjárt leszállnak a felhők és nem fogjuk látni az utat. Ő még ment tovább, mert mondta, hogy a hegy tetején van egy kunyhója egy cimborájának, oda még be kell térnie némi whiskyíért…
Mire leértünk, tényleg leszállt a felhő a hegyre úgy, hogy már az alsó vízesés tetejét se láttuk…
