Cascada! Az összes megadott címmel megpróbáltam, úgyszintén az én összes címemmel. Van egy, amivel mindíg elmegy a levél.De Te nem kapod meg. Én megkapom mindíg a Tiedet. Nincs freemailes címed? Levélben, légyszi. Szörnyen bosszantó a dolog és nagyon sajnálom!
Karak, nem ért ide semmi:((( Hogy küldöd? Válaszként az én levelemre? Mit ir ki? Csak összehozzuk, tudod, két versbarát összefog....:))
Csak hogy ne legyünk OFF-ok, itt egy kis gondolat karácsonyra:
************************
Juhász Gyula:
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ikyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Irtam egy levelet, az remélem odaér. Nem tudom, mi nem működött.
**************
Hoztam egy verset ma is
Babits Mihály:
Csillag után
Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok...
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
,,Aranyad tilos kivinni!''
szólna ott a vámos rám.
,,Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.''
Százszor megállítanának, -
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.
Kedves Cascada!
Én tudom, hogy tök dinnye vagyok, de most sem sikerül.Vajon mit teszek rosszul?/természetesen a sok mindenen kívűl, amiről tudok/
Segíts, légyszi.
Kedves Cascada!
Távol áll tőlem, hogy összevesszek Veled! Miért tenném? Szerettem volna E-mail-ben válaszolni, de 10 próbálkozás után feladtam. A nyilvános címedre nem tudok levelet küldeni. Kár.
Üdvözlettel: Karak
keresek egy verset! remelem segit meg valaki most az ejszaka folyaman, h megtalaljam..
nincs szerzo, es cim sem.. szabad valasztas van..
meg nehany kulcsszo..
(remenytelen szerelem, bucsu, utolso)
koszonet..
Dsida Jenő
Tavalyi szerelem
Emléke visszacsillog,
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó,
s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz.
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó,
s megromlott, mint a méz.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.
Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.
Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.
A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.
Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.
Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- ,,Valahol! Valamikor! Valami!''
Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.
Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...
Hervay Gizella:
Levél helyett
Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.
Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.
Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.
A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. E1 kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.
De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
Kedves Sajka! Szégyellem a pofámat, elkerülte a figyelmemet 802. alatt a kérésed! De látom, azért megkaptad a választ mástól! Tehát valóban: Pilinszky János: Könyörgés.
És ne haragudj, ez nem szándékos volt.
Üdvözöl: Karak
6.
Menj … Így is érzem, mától fogva én
Az árnyékodban állok. Sohasem
Kormányozom már belső életem
Rezdületeit lelkem küszöbén
Egyedül – soha már az égi fény
Felé nem tartom boldogan kezem,
Mert – mit kerültem – mindig érezem:
Kezemhez érsz. És ha a földtekén
A vad végzet közénk áll, itt dobol
- Duplán dobogva szívembe – szíved -
És álmom-tettem, mint fürtre a bor,
Rád vall. S ha forrón kérem az Eget
Magamért, neved is Fülébe forr,
S könnyemben Szeme látja könnyedet.
Ugyan, miért haragudnék? Amúgy is ez a "Te kéznyomod", jellemző Rád.. az, hogy Téged nem az irója érdekel első sorban, hanem a vers. Nem baj... én meg más vagyok, szeretem leírni azt is, ki írta, hogy akinek tetszik, tudja, hol keresse.. Ettől szép az élet, sokfélék vagyunk. :) Hoztam én is verset, tegnap egész nap ez volt a fülemben, mert végre leesett AZ ELSŐ IGAZI HÓ!!!:)) A lányomnak el is mondtam egy csomószor, amig sétáltunk... Én szeretem ezt a verset,olyan kedvesch..
Szabó Lőrinc:
Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefónba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye -
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Ez is csak ház, a híres sárga ház,
fény itt is él, árnyék is tanyáz.
De nem érti a fény, hogy ért ide -
s nem emlékszik az árny semmire.
II
Te is itt élsz e szűk, zárt udvaron.
Te is itt élsz, mi urunk, Unalom,
s ha árnyadat magamról elverem,
te felborongsz fűn, fán, falevelen.
III
És nézd, itt sétál a Nagy Napóleon.
Ne hidd, hogy híréből tán levon,
hogy napjait nem jelzi semmi tett:
Élt-e császár, ki többet épített?
IV
És felvillant téged egy kártyalap,
tegnap még a sakktáblán láttalak,
e könyvből meg felrepül most neved -
s az ég felettem fellegtelenebb.
....
VI
Kár felkelni, nem vár ma semmi jó.
Ez csak a reggeli depresszió.
Kár feküdni, oly jó volt élni ma:
ez csak az esti eufória.
VII
S jönnek, mennek ápolók, orvosok:
köpenyeik széle is orvosod.
Köpenyeik széle is tejfehér,
s e színben a végtelen béke él.
....
X
Fent a hegyen fénylik az idegosztály.
Tavasszal még te is ott fent napoztál -
s most, mint árnyék lebegsz a zártosztályon.
Hitted-e, hogy Isten így kirostáljon?
XI
"Vétkezel, ha szíved így háborog,
voltak itt vészesebb táborok,
voltak nálad kínzottabb Krisztusok..."
Keresztfáknak erdeje így susog.
XII
Ki jön hozzám? hány rokon? hány barát?
Hány ismerős? hány drága, drága láb?
Éjjel- nappal vendégeket kapok:
éjjel az éjet, nappal a napot.
XIII
És néhanap az élet bekopog.
Míg ideért, a színe lekopott.
És néhanap bekopog a halál -
s itt ő is mintha haldokolna már.
Anyámnak fáj a feje -
nem iszik feketét.
Anyámnak fáj a feje -
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámra durván szólnak
jött-ment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel,
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgona-
virág is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
anyám csönd sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
"segítek, azért jöttem."
Anyámnak fáj a feje -
anyámnak fáj a Semmi.
Anyám fekete rózsa,
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi -
Bejön egy madár érte,
s csőrében elviszi.
Iratlan szabály lett, hogy senki nem adja meg, ki írta a verset?:) Karak, meg kell állapítanom, hatással vagy a topic-lakó-társakra..:))) Nem baj, igy is jó ide járni, én meg továbbra is meg fogom adni a címet és az írót is.
