Az örökké fiatal egyház titka c. vitatopic faliújsággá történt nyilvánítása miatt itt lehet tovább folytatni a politikával fűszerezett vallásról, egyházról, hitéletről szóló vitákat. Egyházi rendezvények reklámozása szigorúan tilos!
Figyeljünk arra, hogy ezt ne a fogyasztó, hanem a munkavállaló szempontjából vizsgáljuk, mert nem igazán vannak olyan jogok, amelyek egy fogyasztónak biztosítanák azt a lehetőséget, hogy ők bármikor, kedvükre fogyaszthassanak, ezzel szemben a munkavállalókat védő jogok már inkább elő-előfordulnak.
Lássuk be, ha a kereskedelemben dolgozók többsége nem akar vasárnap dolgozni, akkor ez egy lényeges és mérlegelendő szempont, egy valós probléma, aminek egyik megoldása lehet akár a vasárnapi kötelező zárvatartás is, de hát ehhez talán nem ártana előbb látni, hogy valójában mafaszt akarnak a kereskedelemben dolgozók? Ezt ma nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem, hogy mennyien vannak a kereskedelemben dolgozók közül olyanok, akiket ez egyáltalán érint, tehát akik dolgoznak vasárnap is. Ha a munkavállalók közül ez csak mintegy 15%-ot érint, akkor a többi véleménye számomra afféle kibicelésnek tűnik, tehát újfent boldogítás folyik, és nem az, amit az érintettek szeretnének.
Én biza el tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet is, hogy a vasárnapi többletpénzek miatt a kereskedelmi dolgozók nagyobbik hányada biza egyáltalán nem ellenezné a vasárnapi nyitvatartást. Ha Semjén kibaszik velük, akkor picit valahol ők is a katolikusokat fogják utálni, de hát ez már nem az én bajom. :)
Mondom: én nem vásárolok hétvégén - még szombaton sem, igyekszünk pénteken lebonyolítani -, de el sem vitatnám senki jogát arra, ha ő (bármilyen okból) akkor akar. Annál is inkább, mert indoka bőven lehet sokaknak erre (előfordult nálunk is, hogy több okból sem voltunk fizikailag képesek megoldani a hétvégi bevásárlást pénteken. Elhiszem, hogy ezzel vannak így mások is. Akkor mi /akiket érint ilyen hétvégéken ne együnk-igyunk, stb.?)
Én ezt nem korlátoznám ilyen módon.
Akik a hétvégén - azért írom ezt, mert ez a hivatkozási alap a legtöbb esetben - eddig nem éltek (olyan) családi életet (amilyet Semjén elvár), azok ettől a korlátozástól sem fognak!
Aki azt hiszi, hogy ha bezár a tecsó, akkor a részeges Bubernyákné nem ott lóg délelőtt és veszi meg a napi betevőt, hanem helyette töltöttkáposztát főz és novellákat olvas a gyerekeivel, azt nagyon sajnálom, nincsen képben e témában, szerintem.
Ez annyiban árnyaltabb, hogy ha az ilyen igény szakszervezeti irányból jön, akkor azzal komolyan kell foglalkozni, mert vannak erős érvek mellette, zárójel nyit ellene is zárójel csuk, de az számomra nem kicsit vicceske, amit Harrach mondott, hogy minek itt megvárni a szakszervezeti aláírásgyűjtés végét, sőt, ha az eredménytelen is lenne, ők akkor is. Mert ők jobban tudják, hiszen nekik küldetésük van.
Esk, hogy veszek egy bótot, csak azért, hogy kiírhassam rá: "Isten nevében vasárnap zárva, relamációt kéretik a katolikus egyház képviselőjének címezni, Semjén Zsolt, Magyar Országgyűlés, félemelet, jobbra". :)
Én úgy hallottam, hogy a munkavállaló szakszervezet gyűjtenek aláírást a dolgozók körében. Ezzel szemben: "Ha a szakszervezet aláírásgyűjtése sikertelen lesz, a párt akkor is törvényben írná elő a vasárnapi zárva tartást.". Szóval addig oké, ha a szakszervezet a munkavállalókkal való konzultációja után előjön egy ilyen igénnyel, mert ez egy olyan munkavállalói óhaj, amelyik megérthető akceptálható, ezzel nekem vitám nincs is.
De mi van akkor, ha a munkavállalók mégsem óhajtják ezt annyira? Nem olvastad, hogy Harrach meg se akarja várni ennek az aláírásgyűjtésnek a végét, hanem ő már most, de azonnal boldogítani akar? Nem tartod te ezt egy kicsit visszásnak?
Felteszem az orvostudomány bebizonyította már, hogy egy héten egy nap pihenőidőre SZÜKSÉGE VAN az emberi szervezetnek, amit jogszabállyal a munkaadó kiiktatása nélkül lehet biztosítani. Nyilván igazad lehet, én nem olvastam sehol ilyen kutatásról, pláne olyanról nem, amelyik szerint az orvostudomány azt is megállapította, hogy az emberi szervezet pihenési igénye kizárólag csak a vasárnapi nemdolgozással abszolválható, se a kedd, se a csütörtök nem jó, a szombat pedig halálosan veszélyes.
És ez nem okozott gondot a szocializmus utolsó éveiben sem... A mobiltelefonálás vasárnapi tiltása sem okozott gondot a szocializmus utolsó éveiben, nem?
A fekete szegénység kapcsán viszont az egyházi aktivitás igencsak gyöngének nevezhető. Alsószentmártonban és Hodászon van két pap, akik ezt fontosnak tartják, de másutt ez nem igazán jellemző. Bármilyen meglepő, a magyar egyházaknak nincsenek olyan hagyományaik, mint amilyenek a délamerikaiakét jellemzik. Ha Magyarországon pénz kerül az egyházakhoz, ilyen indíttatású munkákba nem igazán vágnak bele. Ahhoz ugyanis – ha az elkötelezettség meg is lenne – képzettség is szükséges.
Derdák Tibornak sok mindenről van "tapasztalata" ezt tudjuk, kár, hogy összességében nagyobb hülye mint Semlyén. Node ami a lényeg. Egyrészt az egyházi iskola az nem állami. Egy állami iskolába csak simán be kell íratni a gyermeket és passz. Az egyházinak már utána kell járni, hogy hol van merre van, mik a feltételek, satöbbi. A harmadik dolog pedig az, hogy a HHH gyermek nagy része kistelepülésen, faluban él, ahol nincs is egyházi iskola. Szóval nem kicsit ferdítenek ezek a számok, ezt tudnia kéne annak az okostóni Derdáknak is.
Node, ami a legfontosabb. Az egyházi iskolák kapui ugyanúgy nyitva állnak bárkinek mint egy állami iskola kapui. Csak be kell menni a kapun annak akinek van erre igénye, vagy lehetősége.
Tehát van néhány kivételes foglalkozás (orvos, rendőr, tűzoltó stb...), akire nem vonatkozik.
Ezek közfeladatot ellátó személyek.
Mivel nem pihenhetnek pont vasárnap, nyilván jogszabályban meghatározott "kárpótlásban" kell őket részesíteni (magasabb óradíj stb...), amennyiben ez nekik nem megfelelő, annyiban tényleg mondhatjuk azt, hogy ne válasszák ezeket a hivatásokat -- mert ezek HIVATÁSOK, vagyis akik ilyen szakmában dolgoznak -- vasárnap is -- hivatástudattal rendelkeznek, és tudomásul veszik, hogy a vasárnap nem mindig az övék.
A hivatás nem "csak" munkavégzés, aki elhivatott, az elhivatott vasárnap is, és ennek tudatában vállalja a munkáját.
(A kereskedelemi dolgozóktól nem hinném, hogy bárki is elhivatottságot vár el, max. udvarias kiszolgálást).
És azért még vannak rajtuk kívül is olyanok, akiknek a munkájából adódóan ez sosem fog menni.
Joggal mondhatja akkor elég sok ember, hogy ha nekik kell - és mondjuk akár ők is alkothatnak egy olyan réteget, amelyik egyszerűen nem tud máskor bevásárolni, mint a hétvégén -, akkor másra meg miért legyenek tekintettel?
HH-sok és HHH-sok nemigen tanulnak egyházi iskolákban
Az interjúban Demján Sándor példának hozza fel az egyházakat a szegénység kezelésében, illetve az esélyegyenlőség növelésében. Valóban, bizonyos, hogy vannak olyan személyiségek, akik élen járnak e tekintetben, de a nagyvállalkozó általánosítása nem helytálló. Állításunk igazolásához segítségül hívtuk az oktatási minisztérium statisztikáit.
E szerint az általános iskolai tanulók mindössze 5,92 százalékát oktatják egyházi iskolákban. Az általános iskolások harmada szegény családból származik, szüleik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapnak. Az egyházi iskolákban viszont az összes HH-tanulónak (HH: hátrányos helyzetű) csupán 3,55 százaléka tanul.Halmozottan hátrányos helyzetűek (HHH) pedig ennél is kevesebben járnak egyházi iskolákba: az egyházi tanulók mindössze 1,9 százaléka kerül ki a körükből.
Derdák Tibornak, a sajókazai Ámbédkár Gimnázium vezetőjének számos tapasztalata van arról, hogy az egyházak milyen mélységben foglalkoznak a szegénységgel.
– Nagyon változatos a kép – mondja –, vannak olyan területek, ahol sok segítővel találkoztam, a nagy- és a kisegyházak képviselőivel egyaránt. Kelet-Európában két jól megkülönböztethető szegénység figyelhető meg.
Az egyik az öregek szegénysége, amit nevezzünk talán fehérnek. Ezek az emberek kétségbeejtő helyzetben vannak, de általában van kihez fordulniuk.
A másik fajta, a nagycsaládosok, az etnikai kisebbségek szegénysége olyan embereket érint, akiknek nincs kihez fordulniuk. Hasonlatosak az amerikai fekete gettók világához, ezért talán nevezzük fekete szegénységnek.
Az egyházi aktivitás jellemzően az előbbit érinti, ami leginkább az öregek megsegítéséből áll, ami valóban nagyon fontos. A fekete szegénység kapcsán viszont az egyházi aktivitás igencsak gyöngének nevezhető. Alsószentmártonban és Hodászon van két pap, akik ezt fontosnak tartják, de másutt ez nem igazán jellemző. Bármilyen meglepő, a magyar egyházaknak nincsenek olyan hagyományaik, mint amilyenek a délamerikaiakét jellemzik. Ha Magyarországon pénz kerül az egyházakhoz, ilyen indíttatású munkákba nem igazán vágnak bele. Ahhoz ugyanis – ha az elkötelezettség meg is lenne – képzettség is szükséges.
"Azt hittem, hogy az igazunk és az akaratunk mindent le fog győzni, és önmagában elég lesz a győzelemhez. A választók reformszándéka és reformképessége között nem vettem észre különbséget” – ez azért sokat elárul Gyurcsány demokráciafelfogásáról. A progresszív demokrata úgy jellemzi a reformkudarcot, hogy „a többség mást akart, de nekünk volt igazunk”.
Sz.tem ehhez spec köze nincs a "népnek", meg hogy "rábízzák", meg hogy "igény", stb. Arról szól, hogy ki szopjon. Konzumidióta hétköznap is tud hitelt felvenni, háztartás beszerzést szintén.
Attól eltekintve, hogy nem szokásom sem szombaton, sem vasárnap vásárolni - kivéve, ha a munkabeosztás miatt úgy alakul, de ez elég ritka -, örvendetes dolog, hogy mind Semjénnek, mind a katolikus egyháznak ez a legfontosabb, legelébb megoldandó problémája. Ezek szerint minden mással rendben vannak, ez az egy dolog cseszi a csőrüket annyira, hogy már a kormányzás előtt feltétlenül orrba-szájba nyomatni kell ...:-)
Véleményem: rá kéne bízni a népekre, hogy mit akarnak kezdeni a hétvégén: oszt ha van igény a vásárlásra, akkor Semjén testvér szálljon magába és példamutatással igyekezzen egy tanulási folyamattal eljuttatni a zembereket oda, hogy megundorodjanak a hétvégi vásárlástól, ha meg nincsen - akkor meg az összes gaz multi bé fog zárni a hétvégére, tehát Semjén testvérnek semmiféle gondja ezzel a dologgal nem lesz.
De érdeklődéssel várom az "erőszakkal vegyünk rá másokat arra, hogy amit mi jónak tartunk, az nekik is kizárólag jó lehet - jellegű katolikus mentalitás különféle megjelenési formáit.
Én úgy hallottam, hogy a munkavállaló szakszervezet gyűjtenek aláírást a dolgozók körében.
Ha ezt közülük a többség támogatja, lehetővé kellene tenni számukra, hogy a kirúgás lehetősége- fenyegetése ellenére is legyen egy darab BIZTOS pihenőnapjuk.
Az állásvesztés lehetőségének kizárása, szvsz egyetlen módon lehetséges, ha vasárnap jogszabály biztosította szünnap lesz.
Felteszem az orvostudomány bebizonyította már, hogy egy héten egy nap pihenőidőre SZÜKSÉGE VAN az emberi szervezetnek, amit jogszabállyal a munkaadó kiiktatása nélkül lehet biztosítani.
A vasárnapi szabadnap 1981-től létezik. És ez nem okozott gondot a szocializmus utolsó éveiben sem...
Tehát nekik ez egyféle restrikció, jól értem? Az, hogy te és még annyian, amennyien pihenni szeretnétek vasárnap azzal járna, hogy mást viszont arra kényszerítenétek, hogy ne tehesse azt, amit szeretne. Nem látsz te ebben némi kockázatot?
Tényleg nincs ennek a multinak egy értelmesebb hazai területi igazgatója, aki szólni tudna, hogy nem feltétlenül Semjén az, akit isten arra predesztinált, hogy nálunk ő és csak ő szopja hegyesre a piramisokat?
Bizony, itt lenne az ideje, hogy rendet tegyen a multi.....
Jut eszembe! Nem tudod, Németországban nyitva vannak a multik vasárnap?
Na, Semjén már a tenyerébe is pökött ezzel a vasárnapi zárvatartással, szvsz ez egy kurvanagy öngól, mert ha erőből átverik, akkor szegény katolikusokat fogja mindenki hibáztatni, akinek nem fog tetszeni, és meglepne, ha nem ők lennének többen. Tényleg nincs ennek a multinak egy értelmesebb hazai területi igazgatója, aki szólni tudna, hogy nem feltétlenül Semjén az, akit isten arra predesztinált, hogy nálunk ő és csak ő szopja hegyesre a piramisokat?