...."Még egy fajtáját ismerem a számomra valódinak mondható inspirációnak: amikor az aktuális belső feladatomat végezve új felismerés nyílik meg számomra. Az ilyen benyomás már nem a múltból, hanem a jelenből ered és profetikus ereje van abban az értelemben, hogy egy következő lépést is megmutat.
A pozitív inspiráció mindhárom fenti benyomásból tartalmaz valamit és a lélekfejlődés egyes szakaszaiban változó, hogy ezt milyen megnyilvánulásában tapasztaljuk. A negatív inspiráció a fenti három bármelyikének az utánzata.
Az első utánzata, ha a minősége szerint káprázatban élő tudat képet alkot a tökéletességről és ezt a képet olyan erősen élteti, hogy az saját létre kél és képes visszahatni az emberre sugallatok formájában. Az ilyen hamis inspirációk lényege az ego magasztalása és eredménye, hogy az ember magát mások fölé emeli.
A második utánzat a valós tapasztalataink elárulásából, kiüresítéséből ered, amikor túlélőcsomagot gyártunk az egykor eleven benyomásból és az alantas élet szürkeségét a befőttnek eltett emlékek csillogásával akarjuk megeleveníteni és elviselhetővé tenni. Az eredmény egyre növekvő hiányérzet.
A harmadik utánzat bármilyen rituálisan ismételgetett gyakorlattal benyomásokat generálni magunknak. Ez a legingoványosabb terület, most nem is mennék bele .
Hogyan lehet tehát megkülönböztetni a valódi inspirációt?
A valódi nem hasonlítható semmihez. Van aktuális, eleven, a realitással és a Valósággal egyaránt összefüggő üzenete, kivitelezésre ösztönző ereje és felszabadít. Üdv, Zoli "
"Jó megközelítés szerintem az inspirációra koncentrálni.
Milyen inspirációk vannak? Honnan indul ki és hová visz egy adott inspiráció?
Ha van valóság és van káprázat, akkor mindkettő inspirálhat minket a saját minőségéhez közeledni, és az egyik nyilván éberségre, tudatosságra, önismeretre és önmevalósításra késztet, a másik önámításra, önállótlanságra, a körülmények elemezgetésére és mások hibáztatására. A káprázatnak nincs valós tartalma, tehát mást nem tehet, mint utánozza a valóságot. A valódi inspiráció és a káprázat közt a lényeges különbség éppen az, hogy az egyik segít minket a következő lépésben, a másik pedig úgy tesz, mintha segíteni akarna, de az eredményt megkötőnek, hátráltatónak érezzük. Gyümölcséről ismerszik a fa.
A kérdésre tehát, hogy "honnan jön az inspiráció" úgy kaphatunk választ, ha azt vizsgáljuk, mire inspirál.
A rózsakeresztesek világképe szerint van bennünk egy isteni szikra, jelképesen a rózsa, ami az ember eredeti, tökéletes állapotára emlékeztet, mert magában hordja ezt a tökéletességet. A rózsa illata , vagy ennek az isteni szikrának a hatása inspirál minket az önmegvalósításra. Belső ösztönzésünk a tökéletesség átélésére ebből a szikrából ered és minél inkább eleget teszünk azoknak a felismeréseknek, melyek ebből az inspirációból származnak, annál jobban kinyílik a rózsa és annál tisztábban látjuk az utat.
Az inspiráció egy következő szintje egy tiszta emlék spontán feltörése. Van olyan inspiráció, mely csupán közvetetten ered a rózsából és közvetlenül egy saját emlék feléledése okozza. A belső út jelentősebb állomásai olyan kitörölhetetlen tapasztalatokat, emlékeket hagynak hátra, melyek akkor is felszínre törhetnek, amikor nem is ezzel foglalkozunk és a közönséges élet köti le a figyelmünket. Ilyen emlék, tapasztalat eredhet előző életből is.....
There is no such thing like U and I. (only staying by the words... although as 'my being' long time no interested words... because everything which seems important is over words... :-)
I am
You are
She/He is
We are
They are
staying at words there is only being...
possible to say it's alway changing. But every second carrying 'latens' the entire possibilities that ever should happen. If carrying then having. If always having then it's constant. If seems like always changing that is 'maya' ... in certain 'state of being'...
Aztan felcserelodik a ket polus, a "vagyás" elotti idoszak "levése", es a "vagyás" kozben erzett "jelenlétezése" az utobbi iranyaba tolodik el. Lesz majd amikor megint elalszol egy kicsit, de egy ido utan majdnemhogy folyamatosnak lesz mondhato a dolog. Vagy nem:D
(Mennyire furcsa, amikor a legnagyobb reszegeseg kozepette is "jozan" tud maradni az ember?!)
"....a mai földi viszonyok között ezen nem is csodálkozom, mert törvényszerü, amik történnek... "
Bizony "törvényszerű". A Vízöntő-korszakról szoktak beszélni, a nagy szellemi változások koráról, amin még mosolyoghatnánk is, ha nem ugyanerről szólna a keleti Káli Yuga, a Sötét Kor (szószerint Vas Kor) (vége) is.
Ahogyan a kerék is forog: minden lesüllyedésre felemelkedés következik.
Jelenleg beléptünk a felemelkedés időszakába, ez azonban nem "előremegvett
jeggyel működő ringlispíl" :) Igazábol az emelkedik fel, aki képes együtt emelkedni
a megváltozott légköri-kozmikus viszonyokkal, a Vízöntő-sugárzásokkal.
Van erről egy ősi, szép egyiptomi kép, a Napbárka szimbóluma, mely elhajózik a lelkekkel. De más mítoszok is megemlítik az Égi Hajót, mely felemeli, elszállítja
önkéntelen mozdulata volt ez a lelkemnek... önkéntelen ez mindig, mellyel a lehullni akaró után probalok mozdulni... (sosem mondtam, hogy tökéletes vagyok, sôôt...)
Vitát inditani az felôl, hogy most mi adta fel, mi érzi magát guzsba kötve..., szerintem nem vezet sehová. Mert egyedül az értheti meg saját 'történéseit', aki 'elköveti'. Legfeljebb rácsodálkozhatunk egymásra, egymáshoz való hasonlatosságainkra vagy különbözôségeinkre. Nem több... Még el lehet beszélgetni az felett is, hogy most az Ego döntött igy vagy ugy, mostan meg már feladta, de vajon mi adott fel mit? Az ébredô szellem soha semmit nem ad fel. Mert nincs semmi, amit feladnia kellene. Es nincs, ami feladásig vihetné. Ezek lehetetlenségek. A játékot a felszin játssza. A forrás, az általa való megnyilvánulás örök. Felhôcskékkel, az általuk létrehozott árnyalatokkal játszunk. Szavak utján. Ha elhatározzuk hogy feladunk valamit is, az mégsem létezik. Az csak játék. Nincs élôlény, mely kiléphetne saját eredete megnyilvánulásából. Amibôl ki lehet lépni, az a dialektika körforgása. Amit fel lehet adni, az ugyanez. Ami a Forráshoz vezet. A kitérôket pedig a belsô minôség határozza meg.
Az ember a tiszta, konkrét szó által képes felfogni (elôbb dialektikus; késôbb szellemi értelmével), hogy mirôl van szó. Ha nem ezt tesszük, akkor csak játszunk egymással és magunkkal, s a valódi szabadság helyett valami mást kapunk...
Feladás igen, az a gyôzelem. De minek a feladása? Ezt nemcsak merni kell leirni, hanem tudni is kell mint azt Rijckenburg tette. Konkrétan, hitelesen és valóságosan. Ahogy látom, többen bejönnek a topikba, es egyre többen... a mai földi viszonyok között ezen nem is csodálkozom, mert törvényszerü, amik történnek...
Nos ezeknek az embereknek segiteni kell. Akinek lehetséges, annak segiteni kellene... A jelenlegi beszélgetés (a topikban) számukra nem valószinu hogy ad sejtelmes, odadobott szavaknál többet. Biztos vagyok benne, hogy többre vagyunk képesek... Például hova tünt Zoli? Lelket épitô soraival... Biztosan érzed, mit szerettem volna leirni... talán nem is sikerült...
nekem úgy tűnik,mintha mindenki azt gondolná,hogy van itt vmi baromi rejtélyes dolog azon kívül hogy intenzíven a jelenben vagyunk(ami persze baromi rejtélyes:))
sztem nincs
de majd abahfa eztis megmondja:)
miért mondta Ramana hogy a fejlődésedet mérheted a gondolat-nélküliségeddel?
ti talán már mind régóta a gondolat-nélküliségben éltek?
hogy ez még nem a vége?nem világosodtál meg?
nem,mert az ego magva még megvan
de egy idő után eltűnik teljesen nem?
a ki vagyok én kérdéssel hirtelen meglehet világosodni?
