Keresés

Részletes keresés

birs Creative Commons License 2001.11.05 0 0 247
Kedves Musaic!

AZ EGO az anyagi-fizikai világ része, a gondolkodó, értékelő, értelem, érzelem, és Én. Ezért a két dolgon gyökeresen MÁST értek, mint amit te mondtál rólam, hogy mit értek mi alatt. Már máskor is említettem, hogy terminológiai keveredés áll fent kettőnk fogalmai között. Ezt még mindig nem tisztáztuk. Most megtettem ÉN. És TE?

Ezek szerint valóban gyökeresen mást értesz lélek alatt, mint én. Mert SEM a lélek, SEM a szellem NEM része az anyagi-fizikai világnak – mivel mind a szellem, mind a lélek halhatlan!

A "Szellem" nem tudom nálad mit jelent, de ahogyan értelmezem szavaidat, nálad a lelket jelenti.
Rosszul értetted, mert MÁS a lélek, és megint MÁS a szellem. A szellem (héberül: ruach, görögül: pheuma) az a halhatalan részünk, amelyet Isten lehelt belénk, a teremtéskor. Így lett az ember élő lélekké (héberül: nefes, görögül: pszihé). Ezért van nemcsak testünk, de lelkünk, és szellemünk is.

A Biblia szerint Isten Ígéje élesebb minden kétélű fegyvernél és elhat a szellemnek és a léleknek a megoszlásáig. Ha pedig Isten Igéje elválasztja a szellemet és a lelket, akkor feltétlenül kell valami különbségnek lenni a kettő között!

Isten szerint a legtermészetesebb számunkra „szellemben” lenni. Istennel ugyanis CSAK a szellemünkkel vagyunk képesek kommunikálni, mivel Isten is Szellem - NEM pedig lélek!

Az emberi lélek, akaratból, értelemből és érzelemből áll.

A szellem pedig az embernek az a része, amellyel képes Isten valóságát érzékelni.
A Biblia sokféle kifejezést használ az ember szellemére. Pl: „belső ember”, „új ember”, aki „Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.”
A szellemünk „a szívnek elrejtett embere”, az „új teremtés”, értelmünk "szemei".

Jézus szerint mindenkinek újjá kell születnie ahhoz, hogy szellemi emberré válhasson. Az újjászületés pillanatában Isten Szelleme bejön a szellemünkben (szívünkbe), hogy ott lakozzon ezután, és új teremtéssé formáljon minket.
Amikor szellemünk újjászületik Jézus Krisztusban, akkor Isten Szelleme bizonyságot tesz a saját szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

A szellem az ember igazi lénye. Amikor megszületik bennünk az új ember, akkor a szellemünk, a szívünk újjá lesz és isteni természet részeseivé leszünk.

A szellem halhatatlan, ezért ha meg kellene halnunk, a belső emberünk akkor is tovább él. A szellemünk az igazi lényünk. Ez nem azt jelenti, hogy a testünk, vagy a lelkünk nem valóságos. Mert a testünk és lelkünk ugyanolyan fontos Isten számára mint a szellemünk. Ezért ígérte meg nekünk Jézus a fizikai gyógyulást is.

Minden ember több azonban egy testnél, mert el van bennünk rejtve egy csodálatos kincs, az igazi személyiségünk - a belső emberünk, a szellemünk. Mivel az újjászületett ember szellemi lény, ezért belső embere állandó kapcsolatban van Istennel és az Ő erejével és bölcsességével. Ezért láthatja mindég Isten dicsőségét. Isten Igéje olyan mint egy szellemmel és élettel teli mag. Ha elvetjük a szívünkbe, akkor a Szent Szellem, gondoskodik arról, hogy hit fakadjon belőle, ami aztán természetfölötti eredményeket hoz.

Az értelmi elfogadás, beleegyezés, nagyon hasonló az igazi hithez, de a hit nem a lélekből és nem az értelemből származik. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem intellektuális, csupán azt, hogy lényegesen bölcsebb nálunk! Testünkkel olyan információkat tudunk beszerezni, amelyek feltétlenül szükségesek a földi élethez. Érzékszerveink ellátnak minket a mindennapi élethez szükséges információkkal, a környező világból.

Szellemünk viszont a szellemi világból kap információt. Ez teszi lehetővé, hogy igazi kapcsolatban legyünk Istennel. Két különböző helyről kapjuk az információkat, amelyek a lelkünkben találkoznak, hogy feldolgozva azokat, meghozhassuk a helyes döntést. Az Ige így figyelmeztet:
„És ne szabjátok magatokat a világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok mi Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

A hit bizonyosság olyan dolgok felől, amelyeket a test nem érzékel, nem lát, nem érez, nem hall, nem tud megérinteni, vagy megszagolni. Ez egy olyan meggyőződés, amely meghaladja az értelmet, mivel szellemből fakad.

A Biblia ezt mondja: „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, a ti szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”

Amikor valaki újjászületik, akkor megújul a szelleme. A görög „sozo” (üdvösség) szó többet jelent mint újjászületés. Azt is jelenti: „megment”, „megszabadít”, „megőriz”, „meggyógyít” és „tiszta értelmet” ad. Jézus is „a Szellem erejével” győzte le a gonosz kísértéseit. Isten ereje áradt át rajta keresztül és ezt az erőt közvetítette azok felé is, akiknek szükségük volt rá. Ez az Evangélium üzenete: Isten ereje az üdvösségre mindazoknak, akik hisznek.

Ez csak az akkori szóhasználatban, az akkori embereknek igaz. Miért nem azokhoz az alapelvekhez ragaszkodunk inkább, aminek MAI szóhasználata és értelme MA IS megegyezik az akkoriéval?

Ha nem tetszik a démon szó, akkor legyen helyette tisztátalan szellem, vagy ördög. Jézus tizenkét tanítványának is hatalmat adott, „a tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.”

Ezt is Jézus mondta: „Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.”

Előzmény: Törölt nick (216)
Biga Cubensis Creative Commons License 2001.11.05 0 0 246
Kedves Adept,

"4. A vallások nagy része tanitja a reinkarnációt. a korai kereszténység is tanitotta, sokhelyen a bibliában is van rá utalás. Az egyház törölgette ki tudatosan belőle. "

Ez nem igaz, a sémi gondolkozásvilágtól TELJESEN idegen a reinkarnáció. Soha nem tanítottak ilyet, ergo ki sem kellett törölgetni. Egy-két vadhajtásban szerepel csak, mint gnoszticizmus, beszivárgott platonizmus. Krisztus előtt, a zsidó hitben soha nem voltlélekvándorlás, sem utána.

Sok-sok év után vetettem el a reinkarnációt...

Előzmény: Törölt nick (241)
birs Creative Commons License 2001.11.05 0 0 245
Nem lehet, hogy az emberi test és az élő lélek egy és ugyanaz?
NEM!

Van egy keresztkérdésem: Van-e a léleknek vére?
NINCS
„Mert a testnek élete a vérben van, én (Isten) pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.”
Mivel tehát a vér=élet, ezért tilos a vér elfogyasztása!

Még egy kérdés a lelket meg lehet-e ölni?
NEM lehet. A lélek halhatatlan, akárcsak a szellem.

Az ember szelleme azonban a Biblia szerint mindaddig halott, amíg nem születik újjá: víztől, és Szent Szellemtől. Éppen ezért mondja Jézus, hogy:
„A mi testtől született, test az; és a mi Szellemtől született, szellem az.
Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek

Pál is ír mind a szellemi emberről, mind a lelki emberről. A lelki embert nevezi pl. érzéki embernek. A szellemünket pedig a mi belső emberünknek.

Figyelmedbe ajánlom még a Musaicnak írt válaszomat is a lélekkel/szelleml kapcsolatban.

Előzmény: strigo (202)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 244
Kedves Strigo!

Ja, hogy te nem tudod mi az a "halál". Kétfajta halál van: az egyik amikor a lélek nem tud visszatérni a testbe, mert elválásának oka a test idejének lejárta. A másik, amikor spontán vagy meditáció alatt lép ki a testből a lélek, ami után vissza tud térni a testbe. Az első lehetőség kevésbé szerencsés, mert ha valaki csak akkor tapasztaljaki mi a halál és addig nem gyakorolta a meditációt, az emberi születését elpazarolta a világi, fizikai életre.
A második eset után viszont lehet gyakrolni a halál folyamatát, és átélve az azalatti élményeket, hasznosíthatjuk azokat az életben, és haladhatunk a spirituális ösvényen.
Mindez NEM MINDEGY.
Aki megteheti, tanuljon meg egy meditációs technikát, lehetőleg olyat, ami a harmadik szemen keresztüli kilépésre koncentrál, és gyakorolja azt. Nem kell elvonulni a világtól, de naponta szenteljünk időt a meditációra, mondjuk 1-2 órát.

Remélem, NEM akkor tudod meg, hogy nincs másik lehetőség, amikor a tested ideje lejár.

Előzmény: strigo (218)
alles Creative Commons License 2001.11.04 0 0 243
Mivel a topic erről szól, úgy gondolom, hogy erről is beszélni kell...
Egyébként talán jobb topic lett volna az Ezoterika, de szerintem ebből már volt elég Topic...
Előzmény: Törölt nick (242)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 242
kedves alles

Elég ingoványos talaj, ha a saját élményekről kell beszélni, pláne irásban. Az én élményem másnak esetleg csak egy nevetséges hallucináció. NEm lehet az élmény erejét irásban átadni.
És sajnos sokan nem tudják hogy mit látnak, ami nem baj, de káoszt okozhat.
Tudomáynosan nem igazolhatóak és magyarázhatóak, tehát sokak számára nem is léteznek. Sajna (szerencsére) a szellemi törvények máshogyan működnek ebben az esetben mint a természeti tövények.

De, igen, vannak saját élmények.

Adept

Előzmény: alles (240)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 241
Kedves Strigo

1. A bizonyiték a saját megélésed és tapasztalatod. Nem fogja senki ezt bebizonyitani neked, csak te saját magadnak. A szellemtudomány ad neked válaszokat, de ne higyj el semmit. HElyette inkább gyakorold az ajánlott gyakorlatokat és az győzzön meg.
Számomra bizonyiték ha egy adott embertől olvasok, hiszen a nagyrészéről meggyőződtem magam. De neked nem szabad elhinned semmit.
Ez nem természettudomány. Nincsenek fizikai bizonyitékok, mert a szellemvilág nem fizikai anygaból van.

2. Direkt működik ugy hogy nem emlékszel. Igy csak egyszerre egyre kell figyelned. Sok embert kifektet ha ekkora információmennyiséget kell megemésztenie. Nem is beszélve az esetleges negativ cselekedetek és történések hatásáról(gyilkos voltam, vizbefulladtam, apám megvert stb...) Amikor szükség van a fejlődésedhez a régebbi életeid emlékeire, elő fog jönni álomban, látással, emlékben.

3. Na ebben nem vagyok biztos.

4. A vallások nagy része tanitja a reinkarnációt. a korai kereszténység is tanitotta, sokhelyen a bibliában is van rá utalás. Az egyház törölgette ki tudatosan belőle.

5. Az ok.okozat törvénye. Ki mint vet ugy arat. Minden cselekedetnek, gondolatnak, szónak következménye van. Minden életben ennek a csökkentésén kell dolgoznunk, illetve azon hogy ne teremtsünk ujakat. Ez az erő, ami az uj testetöltésre kényszerít.

Adept

Ui: Az első ponton áll vagy bukik a dolog. Előre elhiszed, kiprobálod és megbizonyosodsz, VAGY nem hiszed el és tagadod. Ha tudományoasan állsz hozzá, miért ne tanulnál bele? Miért ne vizsgálnád meg? De ahhoz bele kell mélyedni. Ha viszont belemélyedsz,akkor meglátod a lényegét és már nem fogod tagadni. Ennyi.

Bocs ha hosszu volt.

Előzmény: strigo (239)
alles Creative Commons License 2001.11.04 0 0 240
akkor talán beszélgetni kéne a para dolgokról, meg hasonlókról...:)
Kinek vannak saját élményei?
strigo Creative Commons License 2001.11.04 0 0 239
Kedves Adept

1. Hogy lehet ezt bizonyitani?
2. Ha nem emlékszem az előző életemre, hogy javitsak a jelenlegiben?
3. Ha nincs leszületés, nem kell vallás sem.
4. Nem minden vallás fogadja el a reinkarnációt.
5. Karma?

Előzmény: Törölt nick (224)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 236
Más topicját nem akarom szétoffolni:))

Tedd ahogy jónak látod, lufi.

Itt is befejeztem.

Adept

Előzmény: LESZÍVOTT ZSÍR (235)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 234
Mondtam, ne magyarázd. Mindenki tudja hol kell elolvasni, majd levonják a saját véleményüket.

Adept

Előzmény: LESZÍVOTT ZSÍR (233)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 232
Hogy fogod ezt lemosni magadról?:DDDDDD
Előzmény: LESZÍVOTT ZSÍR (231)
karmapa Creative Commons License 2001.11.04 0 0 230
Ha ennyire nem bírod,miért nem mész máshová?Vagy csak itt vagy "tigris"?Amúgy hétköznapi nyuszi?:))
Előzmény: LESZÍVOTT ZSÍR (229)
karmapa Creative Commons License 2001.11.04 0 0 228
Az agresszív viselkedéssel sok mindent el lehet érni,főleg ha ostobasággal párosul.:)))
Ezek a tények:))
Előzmény: LESZÍVOTT ZSÍR (227)
alles Creative Commons License 2001.11.04 0 0 226
Bíztos, hogy meg akar valakit is győzni??
Biztos, hogy győzni akar?
Bíztos, hogy csak neked lehet igazad?

Más nem lehet?...
Pl, hogy csak közöl valamit...

Előzmény: LESZÍVOTT ZSÍR (225)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 224
Kedves Strigo

Amint már irtam a tapasztalást felejtetted ki a dologból.
Azért kell leszületnünk a fizikai világba, hogy az ehhez a szinthez kapcsolódó tapasztalatokon végigmenjünk. Ezt sehol máshol nem tudjuk megtenni. Ez által fejlődik a szellem.

A másik amit nem veszel figyelembe, az az hogy a lélek-szellem a testetöltéskor átmegy egy tudatszint csökkenésen. Nincsenek emlékeink az előző életeinkről, tapasztalatainkról stb. Ezek csak tudatalatt hatnak mint kauzális test(összes eddigi tapasztalataink esszenciája az Énbe épülve, sűritve). Minden vallás egyik célja az hogy ezt a tudatlanságot felszámolja és visszaemlékeztesse az embert az igazi természetére.

A harmadik pedig a karma, mint kényszeritő erő. Amig az általunk elkövetett tettek összes következményét fel nem számoltuk adig ujra kell születnünk. Ha ezt megtettük, akkor beszélhetünk megvilágosodásról. Ezután a szellem saját akaratából dönthet a visszaszületés mellett, hogy segitsen a többi embernek, de itt már semmiféle kényszer nincsen.

Adept

Előzmény: strigo (218)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 223
Kedves Strigo

Azért kell megtapasztalnunk a halált, mert sehol máshol az ember feletti szinteken nincsen elmulás, csak változás. Nincs olyan eset amikor valamely lénytagod maghal. CSak itt a fizikai szinten. A szellemi lények nem tudják milyen maga halál. Ezt csak az tudja, aki már legalább egyszer meghalt. Ezért volt ilyen fontos Krisztus kereszthalála is!

Adept

Előzmény: strigo (215)
strigo Creative Commons License 2001.11.04 0 0 218
Na szóval... azért kell a léleknek a test, hogy megtapasztalja a halált. A halált azért kell megtapasztalni, hogy rájöjjünk, a lélek az igazi lényünk nem a test.
Ez az egész felesleges. Ha csak lélek van és nincs test, akkor rögtön tudja a lélek, hogy ő a lényeg.
Vagy van egy másik lehetőség: nem igy van ahogy irjátok.

Üdv

Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 217
Kedves Strigo!

"Miért kell megtapasztalni a halált?"

Hogy ne féljünk tőle, és felismerjük istent, és hogy a lélek az igazi lényünk, nem e test. A szeretet a lényünk, lényegünk, és minden más csak másodlagos. Hogy tisztába kerüljünk az IGAZSÁGGAL.

Ezért.

Előzmény: strigo (215)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.04 0 0 216
Kedves Birs!

"Szerintem Musaic "egó" alatt a lelket érti. A szellemel nem tud mit kezdeni, ezért tagadja."

TELJESEN FORDÍTVA. Fordítva értem.

A LÉLEK a mindenható része, az ÖNVALÓNK.

AZ EGO az anyagi-fizikai világ része, a gondolkodó, értékelő, értelem, érzelem, és Én. Ezért a két dolgon gyökeresen MÁST értek, mint amit te mondtál rólam, hogy mit értek mi alatt. Már máskor is említettem, hogy terminológiai keveredés áll fent kettőnk fogalmai között. Ezt még mindig nem tisztáztuk. Most megtettem ÉN. És TE?

A "Szellem" nem tudom nálad mit jelent, de ahogyan értelmezem szavaidat, nálad a lelket jelenti.

"Háát van az emberben szellem, lélek, egó valaki szerint még démon is... egy kicsit soknak tünik egy testnek."

Nem a testben van, hanem a test van a lelken. A lélek fizikai világi "társa" az ego, ami az itteni élet velejárója és része. Egy eszköz, ami jelenleg uralkodik rajtunk.

"Az a "valaki" aki szerint démon is lehet egy emberben - Jézus Krisztus. :O) Ezért űzte örökké a démonokat"

Ez csak az akkori szóhasználatban, az akkori embereknek igaz. Miért nem azokhoz az alapelvekhez ragaszkodunk inkább, aminek MAI szóhasználata és értelme MA IS megegyezik az akkoriéval?
Mondjuk az Alapelvekhez, a tízparancsolathoz, vegetáriánussághoz. Ezek MAI szóhasználattal is érthetőek, és szóhasználatban is megállják a helyüket. Ezeket kellene eszem előtt tartani, nem a több ezer soros könyveket, és azok szavain való eltöprengést favorizálni. Az alapelvek megismerése, azok élése, ISTEN az első, utána jöhet bármi más.

Előzmény: birs (176)
strigo Creative Commons License 2001.11.04 0 0 215
Miért kell megtapasztalni a halált?
Előzmény: Törölt nick (211)
strigo Creative Commons License 2001.11.04 0 0 214
Hallottam róla, és nem hiszek benne.
Előzmény: karmapa (212)
leri Creative Commons License 2001.11.04 0 0 213
Egy kérdésem volna!
Vitáztam egy barátommal arról mi a test a lélek és a szellem.
Sajnos nem tudtam megérteni mi is a szellem .
A test és a lélek ok, de a szellemnek van öntudata
esetleg testhez hasonló tulajdonságai?
Ez nem világos nekem! Elmagyaráznátok?
Előre is köszi!
Leri
Előzmény: karmapa (204)
karmapa Creative Commons License 2001.11.03 0 0 212
Hallottál a reinkernációról?Én hiszek benne.
Előzmény: strigo (209)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.03 0 0 211
Kedves Strigo

A fizikai szint megtapasztalása miatt van szükség anyagi testre. ÉS azért hogy megtapasztaljuk a halál élményét. Ezt sehol máshol nem tudod megtenni, csak a fizikai szinten.
A test halála után a lélek tovább él, mert meghatározott feladatai vannak.

Adept

Előzmény: strigo (209)
alles Creative Commons License 2001.11.03 0 0 210
Végre valamennyire közelítitek a témát a topichoz...Mer az első kétszáz, nem a topic-ról szólt...:(
strigo Creative Commons License 2001.11.03 0 0 209
Ha a lélek halhatatlan minek neki egy ilyen "gyenge" test? Felesleges.
Vagy nem igy van ahogy mondod. Vagyis amikor a test meghal meghal a lélek is, mert nem egy különálló valami.
Előzmény: karmapa (204)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.03 0 0 208
Epilepszia, agydaganat... Mit találsz ki még ez után?:)))

Még mindig királyi többesben beszélsz...

A legtöbb ember szellemi látása megfelelő képzés során feléleszthető. Próbáld ki.

Miért irtad kétszer hogy agydaganatom van?

Adept

Törölt nick Creative Commons License 2001.11.03 0 0 205
Kedves Strigo

NEm engem kérdeztél, de válaszolnék

A lélek áthatja a testet, de nem ugyanaz a kettő.

A léleknek nincs vére, mert nem fizikai anyagból van. Csak a fizikai testnek van vére.

A lélket szó szerint nem lehet megölni. Minden léleknek van kora. Amikor ez "lejár" akkor egy visszaolvadás történik. Energiahiányos állapotot elő lehet idézni, de ez nem jár halállal, csak egyfajta tudatszint csökkenéssel.

Adept

Előzmény: strigo (202)
karmapa Creative Commons License 2001.11.03 0 0 204
A test,a lélek,a szellem egy egységet alkot,amit úgy hívunk:Ember.Csak míg a test halandó,addíg a lélek és a szellem halhatatlan.
Előzmény: strigo (202)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!