L'instrument de musique dans la céramique de la Grčce antique :
études d'organologie /
Daniel Paquette
1984
French Book 262 p. : ill. ; 28 cm.
Paris : Diffusion de Boccard, ISBN: 2701800080 :
Ownership: Check the catalogs in your library.
Libraries that Own Item: 69
More Like This: Search for versions with same title and author | Advanced options ...
Title: L'instrument de musique dans la céramique de la Grčce antique :
études d'organologie /
Author(s): Paquette, Daniel.
Publication: Paris : Diffusion de Boccard,
Year: 1984
Description: 262 p. : ill. ; 28 cm.
Language: French
Series: Publications de la Bibliothčque Salomon Reinach ;; 4;
Standard No: ISBN: 2701800080 :; LCCN: 84-206845
SUBJECT(S)
Descriptor: Musical instruments -- Greece.
Music -- Greece -- To 500 -- History and criticism.
Musical instruments in art.
Pottery, Greek.
Note(s): Includes indexes./ Bibliography: p. [225]-227./ Discography: p. [229]
Class Descriptors: LC: ML522.G74; Dewey: 781.91/0938
Responsibility: Daniel Paquette.
Document Type: Book
Entry: 19840828
Update: 20010706
Accession No: OCLC: 11249820
Database: WorldCat
1968
German Book 85 p. illus. 25 cm.
Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht,
Ownership: Check the catalogs in your library.
Libraries that Own Item: 93
More Like This: Search for versions with same title and author | Advanced options ...
Title: Musik und Tanz.
Author(s): Wegner, Max, 1902-
Publication: Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht,
Year: 1968
Description: 85 p. illus. 25 cm.
Language: German
Series: Archaeologia Homerica,; Bd. 3, Kapitel U;
SUBJECT(S)
Descriptor: Music, Greek and Roman.
Musical instruments -- Greece.
Dancing -- Greece -- History.
Class Descriptors: LC: DF13; Dewey: 901.91
Document Type: Book
Entry: 19731115
Update: 19980908
Accession No: OCLC: 742839
1977
English Book 405 p. : ill. ; 25 cm.
New York : St. Martin's Press, ISBN: 0312323654
Ownership: Check the catalogs in your library.
Libraries that Own Item: 336
More Like This: Search for versions with same title and author | Advanced options ...
Title: Geometric Greece /
Author(s): Coldstream, J. N. 1927- (John Nicolas),
Publication: New York : St. Martin's Press,
Year: 1977
Description: 405 p. : ill. ; 25 cm.
Language: English
Standard No: ISBN: 0312323654; LCCN: 77-78085
SUBJECT(S)
Descriptor: Civilization, Homeric.
Geographic: Greece -- Civilization -- To 146 B.C.
Greece -- Antiquities.
Greece -- History -- Geometric period, ca. 900-700 B.C.
Note(s): Includes bibliographical references and index.
Class Descriptors: LC: DF220; Dewey: 938
Responsibility: J. N. Coldstream ; [maps by Kenneth Clarke].
Document Type: Book
Entry: 19780517
Update: 20010610
Accession No: OCLC: 3645183
Database: WorldCat
A mukenai korszak utan keves tanusagunk van egesz a 8. szazadig i.e. Egy ciprusi vaza a 11.szazadbol i.e., egy masik 800 korul abrazolnak egy "oblos" alapu kitharat, harom es negy hurral. Egy harmadik ciprusi lelet korulbelul 850-bol homalyosan lattatja az "oblos" alapot. Egy masik vazafestmenyen a hurok szama harom.*
A kesei geometrikus muveszet (8.sz-7.sz. kezdete) a lyrak gyakrabban jelennek meg.** Osszessegukben kitharak "oblos" alapppal, nehanynal azonban "hegyes" az alap. A hanglada felso resze gyakran egyenes, igy az egesz forma megkozelitoleg felkor alaku, sokszor azonban homoru. Megtortenik sokszor, hogy ugy "elmelyul", hogy fogyo holdra hasonlit, kevesbe szelesebben, mint a hangszer karjai. Az "oblos" formajuak hasonlitanak a minoikus es mukeneikus abrazolasokra.Egy rezbol keszult hasonmasnal a "hasacska" oly kicsiny mint a fogyo hold. A 8. szazadi abrazolasok, csakugy mint a ciprusiak, elternek a mukenaiaktok, a hurok szamat illetoen. Legtobbszor harom, negy, kivetelesen ot hurosak. A mintegy tizenket hasonlo lelet kozul ebben az evszazadban csupan egy-egy het es nyolc huros abrazolassal talalkozunk.*** A szazadvegen egy hangszer kepenel latunk mintegy hat vagy het hurt.****(A leletek gyakran rongalodottak, igy nem veheto ki vilagosan a hurok szama.)
A muveszi abrazolasok hitelessege, a pontos hurszam megkerdojelezheto, kulonosen, ha az abrazolas elnagyolt, vagy egy bizonyos stilusjegyet visel, mint a kesoi geometrikus korban. Nemely kutatok a hurok szamat hetre becsulik. Nem kell mindenkepp a kezmuves leletekre, a diszitett szerszamokra hagyatkozni, mikor harom vagy negy huros lyra abrazolasokat latunk rajtuk.****** Gyakran a targy kis merete miatt kevesebb hurt rajzoltak a kis feluletre, helyhiany miatt. Szerepet jatszhatott az ecset vastagsaga, a festoszerszamok. Mas esetekben viszont lathato, hogy elfert volna tobb hur. A tanusagok mennyisegere alapozva, azokat osszevetve az irodalmi utalasokkal, a hagyomannyal, ugy talaljuk, hogy Terpandrosz volt az aki a negy hurt hetre egeszitette ki.****** Feltetelezheto, hogy egy ajta "oblos" alapu kithara, negy hurral hasznalatos volt szeles korben a 8. szazadban.******
Ez a tupusu hangszer a phorminx kellett hogy legyen, mellyel az aidosok kisertek dalaikat. Valoban egy-ket abrazolason lathato a zenesz-eloado mint ulo alak.******* A legtobbszor azonban a zenesz all, maskor noi, ferfi, vagy vegyes tanccsoportot kiser. A hangszer eleg nagynak latszik, olyannyira, hogy derektol indul es a zenesz fejebubjaig er a vege. Valoszinuleg itt a nagysag oka a muveszi szabadsag. A 6. es a 7. sz vazafesteszeteben talalunk ember nagysagu hangszer abrazolasokat is.
*A kepek Maas es Snyder konyvebol valok, valamint Westtol (12.)
**Lasd Wegner, Musik und Tanz, 3-16, Maas-Snyder, 11-23.
***Athen 14447. Wegner (Bilder,26) ugy veli, hogy ot hurt latunk itt (Musik und Tanz, 14), mindazonaltal Paquette fenykepein (89) het hur lathato, mint ahogy Paquett konyveben irja a 88. oldalon, vagy nyolc, mint ahogy azt a 86. oldalon irja. [?]
****Athen.Argoszbol az Hiraionbol, egy korai kithara minta lapos alappal.
*****H. Abert, RE XIII.2481., IA.1761
Maas-Snyder, 8. 11, 203.
******West 441
*******L. Deubner, MDAI (A) 54 (1929),194-200,
Phil. Wochenschr.50 (1930), 1566,
Wegner, Musik und Tanz, 3-16.
********Rez ciprusi eidolio a 8. sz. vegerol, Heracleion 2064 (13. kep),
J. N. Coldstream, Geometric Greece (London, 1977), 284., egy ulo aidos negyhuru lyra kiserettel enekel.
Megnéztem. Ókori zene szempontjából nem érdekes, a billentyűs hangszerek hangolásáról szól az európai zenei gyakorlatban. Körülbelül ennek a lényegét kezdtem el elmesélni a Disz-úrfi topicban, de az egyenletes temperálás előtt abbahagytam, és még nem folytattam. Pedig kellene, és le lehetne gyűjteni egy kerek egész irományt, és ki lehetne tenni mint Kabóca-folytatást.
Minden zenei tevékenység meghatározó alapfeltétele a jó zenei hallás. Ezért a zenetanári pályára jelentkezoknél figyelembe kell venni azok halláskészségét, illetve a képzés folyamán ügyelni kell annak továbbfejlesztésére, finomítására is.
A hangmagasság megkülönböztetésének készségét SEDLÁK [1] úgy értelmezi, mint a minimális frekvenciaváltozás vagy frekvenciakülönbség észlelésének képességét. A hangközmérések kifejezésére ELLIS [2] brit akusztikus vezette be a cent mértékegységet, ami a temperált hangolású félhang századrészét jelenti. Két hangfrekvencia közti hangköz mértéke az (1) képlet szerint számítható ki.
, (1)
ahol és a két hangfrekvencia értéke
Az emberek többségénél a hangmagasság-különbség érzékelésének küszöbértéke 6–40 cent között mozog. Természetesen az egyéni eltérések is nagyok lehetnek. A 2–3 centes küszöbérték rendkívüli érzékenységre vall, míg a 200 centes küszöbérték nagyon alacsony hangmagasság-érzékenységet jelent. Kísérletek igazolták, hogy az emberek hangmagasság-érzékelési képességére azok zenei tevékenysége valamint kora van nagy hatással. A legnagyobb fejlodést a kisiskolás korban és a pubertás ideje alatt észlelték. SEDLÁK [1] szerint folyamatos fejlodés csak a 19 éves korig, tehát az egyetemi tanulmányok befejezéséig várható. Ezért a zenetanár-képzésben sem hanyagolható el.
Mivel a jó zenei hallás egyben a tiszta hangképzés elofeltételei közé is tartozik, szubjektív úton intonációs gyakorlatok segítségével szokás ellenorizni, illetve továbbfejleszteni azt. A csoportos intonációs gyakorlatokon az egyéni teljesítmény azonban nem ellenorizheto, az individuális foglalkoztatás – ha az más okokból kifolyólag nem indokolt – a tanár számára pedig nem racionális tevékenység. Ezért olyan megoldást kerestünk, amellyel ebben a folyamatban kiváltható a pedagógus közvetlen szerepe.
2. Hallásellenorzo készülék
A Zene Tanszék számára kifejlesztettünk egy olyan hallás-ellenorzo készüléket, amely alkalmas a hallgató által hallás alapján beállított hang magasságának a mérésére és a megadott alaphanghoz viszonyított eltérések nagyságának a kijelzésére. Mint ahogy már ezt elobb publikáltuk (lásd BOHONY–BOHONYOVÁ [3]), a hallásellenorzo készülék kismértéku frekvencia-különbséget is képes észlelni, ezért nagy pontossággal elemezheti a vizsgált személyek halláskészségét.
A zeneoktatás korszerusítése érdekében kialakítottunk egy speciális tantermet, ahol 15, elektronikus zongorával, hallásellenorzo készülékkel ellátott munkahely áll a hallgatók rendelkezésére.
Az oktatástechnikai eszköz alapját mikroszámítógép, videomonitor, szabályozható hanggenerátor és a hozzátartozó elektroakusztikai készülékek alkotják. A számítógép a beállított program szerint a monitoron fokozatosan szemlélteti az egyes részfeladatokat, az interfészen keresztül kommunikál a hangolóegységgel, továbbá az elektronikus zongorán, hangerosíton és fejhallgatón keresztül hangjelet biztosít a hallgató számára, valamint a monitoron biztosítja a visszacsatolást.
A hallgató feladata a számítógép által beállított alaphangra (auditív információ) a monitoron szemléltetett kotta (vizuális információ) szerint a generátoron hallás után beállítani a kívánt hangmagasságot. A számítógép elemzi a beállított hang magasságát és összehasonlítja azt ezen hang temperált hangolású frekvenciájával, valamint az eltérést centekben vagy százalékban kijelzi a monitoron.
A készülék 1 kHz frekvencián 0,023 Hz pontossággal mér. A gyors mintavétel és feldolgozás érdekében a programot gépi kódban állítottuk össze.
1. ábra: Hallásellenorzo készülék sémája
3. Vizsgálatok hallásellenorzo készülékkel
A Zenei Nevelés Tanszék tanár- és tanítóképzos hallgatóival végzett vizsgálatok során 1583 mérés eredményeit dolgoztuk fel. A feladatok között dúr és moll skálák fel- és visszamenetben, valamint különbözo hármas hangzatok változatai szerepeltek.
A méréseredmények statisztikai elemzése rámutatott néhány érdekes jelenségre. A hangmagasság-érzékelési méréseredmények eloszlása alapján SEDLÁK [1] felosztása szerint hallgatóink többsége a rendkívül jó, ill. a tehetséges minoségi kategóriába sorolható. Az átlageredményeknek csak a 8 százaléka tartozott a gyengébb teljesítmények közé. A tanítóképzo szakos tanárjelöltek esetében értheto, hogy a zenei nevelésben mutatott gyengébb teljesítményüket a képzomuvészetben, testnevelés terén, vagy más szakterületeken elért kiváló képességeikkel váltják ki.
2. ábra: A zenetanárok interakciós aktivitásának összehasonlítása
Az egyes méréseredmények között nagy eltérések is megmutatkoztak, melyek gyakran a készülék kezelojének a figyelmetlenségére, türelmetlenségére, vagy átmeneti hallássérülésére vezethetok vissza. Ezt a 61,9 centes szórásérték is jól kifejezi. Az 5,8 centes átlagérték arra enged következtetni, hogy a hallgatóink többnyire magasabbra hangolják a hangszereiket.
A hangmagasság érzékelésében mért eltérések szóráseloszlását grafikonon elemeztük. A görbe lefutása igazolja a magasabb hangmagasság felé való eltolódást, valamint azt is, hogy a hallgatóink nem alkotnak egyenletes eloszlású kompakt csoportot. A görbe hullámvonala legalább 5 eltéro teljesítményu csoport létezésére utal.
3. ábra: A hangmagasság érzékelésében mért eltérések mértéke és gyakorisága
A zene-szakos tanárjelölteknél megfigyeltük, hogy az évfolyamok növekedésével a hangmagasság érzékelésében mért átlagértékek is növekedtek. Az 5. évfolyamos tanárjelölteknél az átlagos eltérés már 12,5 cent volt a magasabb frekvenciák felé. További vizsgálatok szükségesek annak a megállapítására, hogy ezt a jelenséget a tanárképzés folyamata, vagy pedig a pszichohigéniai követelmények megszegése, átmeneti hallássérülés idézte elo. Az ifjúságnál ismert jelenség a sétálómagnó állandó használata, valamint a fülsérto diszkózene által okozott átmeneti hallássérülés.
4. ábra: A hangmagasság érzékelésében mért eltérések mértéke évfolyamok szerint
A zeneoktatás tantárgy-pedagógiája számára értékes ismeretekkel szolgál a hangsor egyes fokai szerint mért eltérések elemzése. Az átlagos hangmagasság-érzékelésre is nagy hatással van a hangsor III. fokának tiszta érzékelése. Ez a dúr és a moll hangsor kis- és nagy terchangjának a megkülönböztetésébol, illetve ennek készségébol ered. További érzékeny pont még a hangsor VII. foka, a kis és nagy septim hangolása is. Nem hanyagolható el a VIII. fok, az oktáv érzékelési hibája sem. A többi hangfokok érzékelési ill. hangolási hibája elhanyagolható. A feljebb való hangolási készség általános, nagyjából minden hangfokra érvényes jelenség.
5. ábra: A hangmagasság érzékelésében mért eltérések mértéke hangfokok szerint
4. Következtetések
A zenetanár-képzés korszerusítésében az oktatástechnikai eszközöknek jelentos szerep jutott. A már általánosan ismert és használt elektroakusztikai készülékeken kívül további sajátfejlesztésu készülékek is segíthetik a tanár munkáját. Ilyen az általunk kifejlesztett elektronikus hallásellenorzo készülék is.
A zenei hallás tesztelésénél a hallásellenorzo készülék lehetové teszi a hallgatók egyéni tempójú, zavartalan munkáját, ami növeli a méréseredmények objektivitását is. Az auditív és vizuális visszacsatolásnak motiváló ereje van, ami a hallgatók hangmagasság-érzékelés készségének a fejlodésében mutatkozik meg.
A hallásellenorzés és -fejlesztés csak a megfelelo számban kiépített hallgatói munkahely segítségével válhat rendszeressé és hatékonnyá. Ezt igazolják a 15 munkahelyes zeneteremben szerzett tapasztalataink is.
Mivel a jó zenei hallás a zenetanárral szemben támasztott alapkövetelmények közé tartozik, a hallásellenorzo készüléket már a zenetanári pályára jelentkezok kiválasztásánál indokolt alkalmazni.
Irodalomjegyzék
1. Sedlák, F.: Úvod do psychológie hudby 1. Praha, SPN 1981.
2. Brockhaus Riemann Zenei lexikon 1. Budapest, Zenemukiadó 1983.
3. Bohony, P., Bohonyová, M.: Niektoré mo?nosti poeítaeom podporovanej výueby hudobnej výchovy. Zborník I. Z vedeckej konferencie MEDACTA ’91. Nitra, PF 1991.
Vissza az előadóhoz
http://www.ektf.hu/rendezv/agria96/te_boh.htm
Stimmung von Tasteninstrumenten
Die Einführung von Tasteninstrumenten oder Instrumenten mit mehreren Saiten gab Probleme auf. Es gilt nämlich, die durch die Naturtöne festgelegten Intervalle auf die Musikinstrumente zu übertragen.
Was sind Naturtöne, natürliche Intervalle? Wann wurde das entdeckt? Wie stimmt man ein Instrument? ......
Um die Zusammenhänge zu verstehen, erfahren Sie hier etwas über natürliche Intervalle, den Versuche einer Aufteilung der Oktav, das CENT-System, weiters historisch definierte Probleme bei der Einordnung in Tonsysteme, sowie Schwebungen und Hörbarkeit von Tonabweichungen und die historischen Temperaturen wie Stimmungen genannt werden mit Stimmtabellen, über den Normstimmton genannt und die Stimmgabel.
Natürliche Intervalle
Wenn man eine Seite in ganzzahligen Verhältnissen teilt oder ein Blasinstrument überbläst, ertönt eine Reihe von Tönen. Diese Töne nennt man Naturtöne, Aliquottöne oder Partialtöne. Außerdem klingen diese Töne bei sogenannten harmonischen Formanten beim Erklingen eines Grundtones als Obertöne mit, da deren Schwingungen nie rein sind, sondern sich an Zwischenknoten Schwingungen ganzzahliger Frequenzverhältnisse bilden.
Diese Tonreihe und die darin enthaltenen Intervalle sind die Basis für unser heutiges Tonsystem. Aber der Weg durch die Jahrhunderte ist gekennzeichnet durch viele Zwischenschritte und Entwicklungsstufen.
Wenn man diese Töne in dieselbe Oktave transponiert, was man durch Division der Frequenzen durch 2 erreicht, erhält man Proportionen für die natürlichen Intervalle innerhalb einer Oktave.
Versuch einer natürlichen Tonreihe
Wenn man die oben ermittelten natürlichen Intervalle in eine Oktave einträgt, so erhält man zunächst eine Tonreihe bestehend aus c, d, e, f, g, a, h und c', die diatonische Tonleiter, durch weitere Terzen und Quarten die restlichen Töne cis, es, fis, gis und b, die chromatische Tonleiter. Man erhält damit den Versuch einer natürlichen Tonreihe und erfährt dabei, daß es dabei zahlreihe, unüberwindliche Schwierigkeiten gibt:
Mit diesen Tönen könnte man C-Dur und A-moll auf einem Tasteninstrument spielen mit folgenden Problemen:
- Es wären zusätzliche schwarze Tasten erforderlich, da sich die b- und #-Herleitungen unterscheiden, die enharmonische Verwechslung wäre nicht möglich. In der Tat wurden solche Instrumente konstruiert, z. B. das Deutsche Museum in München beherbergt ein solches.
- Die obige Herleitung ist nicht zwingend. Sie würde anders aussehen, wenn wir Quarten statt Terzen verwenden würden.
- Die Quint von d nach a beträgt nicht 3/2 (702 CENT) sondern 40/27 (680 CENT). Auch andere Mißstimmigkeiten lassen sich finden.
Das CENT-System
ist eine System, mit dem man sich den Umgang mit Frequenzen und Intervallen erleichtert. Intervalle sind Verhältniszahlen von Frequenzen. Frequenzunterschiede gleicher Intervalle in verschiedenen Lagen sind die daher unterschiedlich, man immer aufwendig multiplizieren und erhält große Zahlen. Ein Beispiel:
Oktavtöne: a'=440Hz a"=880Hz a"' =1760 Hz a""=3520Hz
Oktav: 440Hz 880Hz 1760Hz
Dieser Umstand ist nicht sehr angenehm. Hilfe schafft logarithmische Betrachtung. Das CENT-System hat der Engländer John ELLIS ca. 1870 vorgeschlagen und es wird heute noch verwendet:
Es sei: f = Frequenz des Basistones, fi = Frequenz des Intervalltones, CENT = Centwert
CENT = log(fi/f) / log(2) * 1200 bzw. fi = f * 10 ^ (CENT * log 2 / 1200)
Für eine Oktav ergibt sich mit fi/f = 2: log(2) / log(2) * 1200 = 1200,
für eine Qint ergibt sich mit fi/f = 1,5: log(1,5)/log(2) * 1200 = 702
für eine Quart ergibt sich mit fi/f = 1,333 log(1,333)/log(2) * 1200 = 498 und so weiter
Diese Werte kann man einfach addieren und subtrahieren, wenn man Intervalle zusammensetzen will. Intervalle haben in allen Lagen die gleiche Größe.
Historisch definierte Probleme bei der Einordnung in Tonsysteme
Aus den oben angeführten Tabellen sieht man, daß es Probleme gibt bei der Zuordnung der Naturtonreihen zu Tonsystemen. Beginnend in der Antike hat man diese Probleme erkannt und für wichtige Probleme eigene Begriffe geschaffen.
Das pythagoräische Komma: 12 reine Quinten übereinander geschlagen erreichen einen Ton, der vom Grundton einen Abstand eines etwa eines 1/4 Tones hat: (3/2)^12 : 2^7 = 129,746 : 128, das entspricht 23,460 CENT
Die pythagoräische Terz und das syntonische oder didymische Komma: 4 reine Quinten (3/2) übereinander geschlagen erreichen eine Terz, die pythagoräische Terz, die etwa einen 1/4 Ton größer ist als die reine Terz: die pythagoräische Terz: (3/2)^4 : 2^2 = 81/64, das syntonische oder didymische Komma: 81/64 : 5/4 = 81/80, das entspricht 21,506 CENT.
Die kleine Diësis: 3 große Terzen (5/4) übereinander geschlagen ergeben keine reine Octave (2/1), sondern ein Intervall um etwa einen Halbton tiefer: 2 : (5/4)^3 = 128/125, das entspricht 41,058 CENT
Die große Diësis: 4 kleine Terzen (6/5) übereinander geschlagen ergeben keine reine Octav (2/1), sondern ein Intervall um etwa einen Halbton höher: (6/5)^4 : 2 = 648/625, das entspricht 62,565 CENT
Das Schisma: Die Differenz zwischen dem pythagoräischem Komma (23,460 CENT) und dem syntonischen Komma (21,506 CENT) nennt man Schisma (1,954 CENT)
Schwebungen
Wenn man zwei Frequenzen mit geringfügig unterschiedlicher Frequenz überlagert, so erhält man eine pulsierende Schwingung, eine sogenannte Schwebung. Dabei ist die Frequenz der Schwebung gleich dem Unterschied der Frequenzen. Ein Beispiel: 440 Hz und 441 Hz überlagert ergeben eine Schwebung von 1 Hz. Das kann man übrigens mit Mittelschulkenntnissen herleiten. Mehr dazu siehe hier.
Dieser Effekt der pulsierenden Schwebung wird mannigfaltig genützt:
- beim Stimmen: Wie wir oben gelernt haben, schwingen bei jedem Ton die reinen Intervalle als sogenannte Obertöne mit. Wenn man also ein beliebiges Intervall anschlägt, bilden sich auch Schwebungen zu nahen reinen Obertönen des Grundtones. Diesen Effekt nutzt man beim Stimmen von Instrumenten. Reines Intervall bedeutet: es ist keine Schwebung zu hören, unreines Intervall: Sie hören eine Schwebung in der Frequenz der Unreinheit. Sie können mit der Zahl der Schwebungen auch die von den Temperatursystemen geforderten Unreinheiten einstellen.
- für Baßtöne: Tiefe Baßregister mit 32' hätten eine längste Pfeife von etwa 10 m. Um diese Länge zu vermeiden, baute man 2 Register, ein 16' Register (max. Pfeifenlänge 4,80 m), ein Register um 1 Quint (3/2) höher gestimmt. Schwingungen 1 und 3/2 überlagert geben eine Schwebung 1/2, also der halben Frequenz des 16' Registers, was man erreichen wollte.
- für sog. Kombinationstöne: Bei rein gestimmten Terzen entstehen sogenannte Kombinationstöne. Hält man z. B. c" und e" gleichzeitig, so erhält man als Kombinationston c°. Diese Kombinationstöne geben dem Klang sehr viel Kraft und Fülle.
Hörbarkeit von Tonabweichungen
Was bedeuten Tonhöhenabweichungen dem Gehör?
- Die Unterscheidungsschwelle eines Einzeltones wird mit 3 Promill der Frequenz angegeben, das entspricht einem Faktor von 1,003 oder 5,2 CENT.
- Um eine Quint (702 CENT) als solche zu erkennen, muß man die Nachbarintervalle z. B. die kleine Sext (814 CENT) gegenüberstellen. Der Bereich "Quinterkennung" erstreckt sich etwa über den Bereich 657 - 702 - 746 CENT.
- Die Großterz (386 CENT) wird von Kleinterz (316 CENT) und Quart (498 CENT) benachbart. Der Bereich "Großterzerkennung" erstreckt sich etwa über den Bereich 360 - 386 - 425 CENT. Als Begrenzung für die Akzeptanz gilt dabei oft die pythagoräische Terz, die schon immer in der Musikgeschichte als geschärft, aber brauchbar galt. Sie ist mit 22 CENT um 8 Cent unreiner als die gleichschwebende Terz, welche um 14 CENT von der reinen Terz abweicht.
- Schwebungen mit Obertönen von zwei gleichzeitig klingenden Intervalltönen sind allerdings bei kleinen Abweichungen vom reinen Intervall sehr stark zu hören.
- Schwebungen bei verstimmten Oktaven sind stärker wahrzunehmen, als bei verstimmten Quinten und wieder schwächer bei verstimmten Terzen, da die mitklingenden höheren Obertöne mit geringeren Amplituden schwingen.
Historische Temperaturen
Die vier historischen Hauptgruppen für Temperaturen, das sind Verfahren, um Instrumente zu stimmen, sind:
pythagoräisch mitteltönig wohltemperiert gleichschwebend
reine Quinten und Quarten 8 gute und 4 schlechteTerzen, 1 Wolfsquinte ausgeprägte Tonartencharakteristik: C-Dur gut, Fis-Dur "geschärft" alle Tonarten gleich verstimmt
850 1550 1700 1870
Die pythagoräischen Stimmungen (Stimmtabelle)
Seit ca. 850 (den frühesten Aufzeichnungen über Mehrstimmigkeit) bis ca. 1550, als die mitteltönigen Temperaturen enstanden, wurden die Tasteninstrumente meist pythagoräisch gestimmt. Da unser Tonsystem erst im Entstehen war, gab es zunächst nur sieben Töne. Erst später kamen die restlichen Halbtöne hinzu. (Die sieben Töne entsprechen den weißen Tasten auf dem Klavier zuzüglich dem Ton B, der alternativ zu H benutzt wurde.)
Alle Töne werden durch das Stimmen in reinen Quinten und Quarten ermittelt. Wenn in dieser Weise gestimmt wird, ergeben sich neben wenigen quasi reinen großen Terzen hauptsächlich sog. pythagoräische Terzen, die 22 Cent unrein sind. Dieser Umstand war aber unbedeutend. Die aus reinen Quinten konstruierte Penta- und Heptatonik war fest im pythagoräischen System verankert. Die pythagoräische Terz war kein Problem, da die große Terz bei der einstimmigen Musik oder auch bei zweistimmiger im Quint und Quartabstand bis zum 15. Jahrhundert keine Bedeutung hatte.
Erst mit Aufkommen der Mehrstimmigkeit und der Einbindung der fehlenden Halbtöne ins diatonische System (Chromatik), wurde auch die große Terz als Intervall interessant. Bis sich die mitteltönige Temperatur durchgesetzt hatte, versuchte man das Problem der unreinen Terzen durch verschiedene Varianten von "reinen Stimmungen" zu beheben. Diese konnten jedoch zu keinem allgemein befriedigendem Ergebnis führen.
Die mitteltönigen Temperaturen (Stimmtabelle)
In der Zeit von ca. 1550-1750 waren bei Tasteninstrumenten mitteltönige Temperaturen üblich. Ihr Charakteristikum sind acht etwa gleich gute und vier schlechte Moll- bzw. Durtonarten. Eine der schlechten Tonarten beinhaltet eine musikalisch unbrauchbare, sehr stark verstimmte Quinte, die sogenannte Wolfsquinte. Sie ist ein Charakteristikum dieser Temperaturen.
Die mitteltönigen Temperaturen haben sich, besonders bei der Orgel, z.T. bis ins 19. Jahrhundert gehalten. Ihr großer Vorteil sind die acht reinen oder fast reinen Terzen, die den Klang sehr festlich gestalten und ihm, besonders in Verbindung mit Terz- und Zungenregistern, viel Kraft und Glanz verleihen. Daß die Quinten etwa dreimal so schnell schweben wie bei der gleichstufigen Temperatur, ist zwar ein gewisser Nachteil, der aber durch die dominante, reine oder fast reine Terz ausgeglichen wird.
Ein weiteres Merkmal der mitteltönigen Temperaturen sind die unterschiedlich großen Halbtonabstände. Sie geben der Chromatik ("Färbung") einen besonderen Reiz.
Bei diesen Temperaturen ist keine enharmonische Verwechslung möglich, weshalb es Versuche gegeben hat, dopplelte Obertasten einzubauen. Beim Zusammenspiel mit anderen Instrumenten wird deshalb der Modulationsspielraum auf die sechzehn guten Tonarten beschränkt.
Es hat sich eingebürgert, bei Tasteninstrumenten mit Saiten die Wolfsquinte (gis-es) umzustimmen (as-es), teilweise auch während des Konzertes. Dadurch verschob sich die Wolfsquinte (cis-as) und andere Tonarten wurden spielbar.
Diese Umstände waren für die Komponisten des beginnenden 18. Jahrhunderts untragbar, so daß sie auf eine Änderung der Temperierung von Tasteninstrumenten drängten, die durch die "wohtemperierten Stimmungen" ihre Entsprechung fand.
Die wohltemperierten Stimmungen
Von ca. 1700-1870 waren sogenannte "wohltemperierte Stimmungen" weit verbreitet. Auch das "Wohltemperierte Klavier" von Bach rechnet mit einer dieser Temperaturen und nicht mit der gleichschwebenden Temperatur. Beim "Wohltemperieren" geht es darum, unser Tonsystem "wohl zu ordnen", zu temperieren. Ziel ist dabei immer, alle Tonarten spielen zu können.
Die Tonarten mit wenigen Vorzeichen um C-Dur haben dabei möglichst reine Terzen, jedoch in den Kreuztonarten schneller schwebende Quinten als bei der gleichstufigen Temperatur. Die Tonarten mit vielen Vorzeichen um Fis-Dur haben geschärfte Terzen, dafür aber wie die B-Tonarten meist reine oder langsam schwebende Quinten. Bei dieser Ordnung unseres Tonsystems entsteht eine Klangfarbenabstufung der Tonarten. Diejenigen mit wenigen Vorzeichen klingen dabei entspannt und haben einen klaren, kraftvollen, nach vorne strebenden Klangcharakter, während die Tonarten mit vielen Vorzeichen geschärft bzw. gespannt klingen und einen "schmutzigen", verhaltenen Klangcharakter besitzen. Als Begrenzung für die Akzeptanz gilt dabei oft die pythagoräische Terz, die schon immer in der Musikgeschichte als geschärft, aber brauchbar galt. Sie ist mit 22 Cent um 8 Cent unreiner als die gleichstufige Terz, welche um 14 Cent von der reinen Terz abweicht.
Bei wohltemperierten Stimmungen entsteht eine Tonartencharakteristik. Jede Tonart bekommt eine andere Färbung, mit der die Komponisten des 18. und beginnenden 19. Jahrhunderts fest rechneten und ihre Kompositionen auch dementsprechend anlegten. Dieses Charakteristikum wirkt sich gleichzeitig aber negativ auf die Musik des späten 19. und beginnenden 20. Jahrhunderts aus. Modulationen erzeugen gleichzeitig auch einen Wechsel in der Klangfarbe, den die Komponisten, deren Musik auf Homogenität angelegt ist, sicher nicht wünschen. Bei "gemäßigten" Temperaturen, ist dieser Nachteil nicht so ausgeprägt, denn ihr Farbenreichtum in der Tonartencharakteristik ist nicht so groß.
Welche Stimmung Bach verwendete, ist nicht gesichert. Es gibt eine große Zahl von wissenschaftlichen Untersuchungen darüber. In dieser Zeit gab es rege Diskussionen über diese Thematik. Bach selbst war bekannt dafür, daß er der Mathematik sehr verbunden war und daß er seine Musikinstrumente selbst in kurzer Zeit zu stimmen pflegte, beides Anhaltspunkte, die ein Interesse an dieser Thematik vermuten lassen.
Die gleichschwebende Temperatur (Stimmtabelle)
Seit Ende des 19. Jahrhunderts ist uns die gleichschwebende Temperatur, besser gleichstufig genannt, vertraut, denn die meisten "modernen" Instrumente werden in dieser Weise gestimmt. Das pythagoräische Komma wird dabei auf alle Quinten in gleicher Weise verteilt. Daher sind alle Intervalle außer der Oktave verstimmt. Besonders bei einer Orgel, mit ihren vielen Obertönen, entsteht dadurch bei allen Tonarten ein unharmonisches Klanggefüge, denn die reinen Obertöne der Pfeifen oder der Aliquotregister decken sich nicht mit den temperierten (verstimmten) Intervallen. Der Nachteil, daß alle Tonarten gleich und kraftlos klingen, wird nur bei Leuten ausgeglichen, die ein absolutes Gehör haben und durch die Tonhöhe Unterschiede in den Tonarten empfinden.
Über den Normstimmton
Die Einstimmung des Musizierens schwankte: 370 bis etwa 567 Hz als oberster Bereich, was einer Spanne von einer Sext entsprach, also etwa von fis1 bis d2. Unsere jetzige Stimmhöhe von 440 Hz würde demnach in der Mitte liegen. Schon bei den Griechen gab es einen Ausgangspunkt für ihr Tonsystem, der etwa unserem a1 gleichkam. Blieb der Gesang immer so ziemlich auf gleicher Höhenstufe, so läßt sich bei den Instrumenten durch die Jahrhunderte hindurch ein sehr sprunghaftes Bild feststellen. Das gilt besonders für die Orgel, die im frühen Barock eine sehr hohe Stimmung aufwies (zur Zeit von Praetorius und Schütz 490 Hz = einen ganzen Ton höher als unser genormtes a1).
Nach einer längeren Periode dieser hohen Orgelstimmung vollzieht sich im 18. Jahrhundert in Deutschland ein bemerkenswertes Absinken des Stimmtones. Wir müssen uns vorstellen, daß um diese Zeit die Musiken in den Kirchen Leipzigs und am Hofe von Potsdam in viel tieferen Lagen erklangen als heute, und zwar einen halben Ton tiefer (410-420 Hz). Das ging wesentlich von Frankreich aus. Die tiefer gestimmten französischen Holzblasinstrumente (Oboen, Flöten, Fagotte), die damals in Mode kamen, waren sehr begehrt. Eine tiefere Stimmung erfahren wir aus den Schriften von Mersenne (1646) und Sauveur (1713). Auch Dom Bedos, der Orgeltheoretiker, und Pascal Taskin, der Cembalobauer am französischen Hof, stimmten tiefer ein, wie auch Andreas Silbermann bei seinen Orgeln im Elsaß.
In Deutschland vollzog sich die Umstellung zur tiefen Stimmung gleich nach 1700. Der Thomaskantor in Leipzig Johann Kuhnau, der Amtsvorgänger von Johann Sebastian Bach, schrieb 1717 an Mattheson, daß er gleich nach seinem Antritt 1702 den "Kammerton eine Secunda oder kleine Tertia tiefer klingend" einführte. Die Orgeln Gottfried Silbermanns (des jüngeren Bruders von Andreas) in Freiberg und in Dresden erklangen in tieferer Stimmung (415 bzw. 420 Schw.). Auch Arp Schnitger benutzte in Berlin-Charlottenburg (1706) in der Orgel der Eosanderkapelle nur 411 Schw. So wurden auch Bachs Passionen sowie Mozarts und Händels Musiken aufgeführt. Es ist anzunehmen, daß die tiefe Stimmhöhe bis in die Beethoven-Zeit maßgebend war.
Das 19. Jahrhundert brachte eine Wendung ins Gegenteil ausgehend von Instrumentalgruppen. Schon nach wenigen Jahrzehnten musizierte man in Berlin, Paris und London in ungewohnten Stimmlagen, in Wien hoch wie nie zuvor (Wiener hohe Stimmung 456 Hz). Das allgemeine Hochtreiben war den Chorleitern und den Sängern durchaus nicht angenehm. Dazu kam noch der Umstand, daß die verlangte Stimmhöhe überall verschieden war. Der Akustiker Johann Heinrich Scheibler konnte auf seiner Reise durch Deutschland kaum Städte vorfinden, die seiner Vorstellung von einer "normalen" Stimmhöhe von 440 Schwingungen entsprachen.
Die Stimmgabel
Als Erfinder wird Händels Freund John SHORE genannt (1711), professioneller Musiker, als Lautenist und Trompeter in der Hofkapelle Georgs I. angestellt. Shore ließ sich die erste Stimmgabel anfertigen, um seine Laute besser einstimmen zu können. Er lebte bis 1753.
Hundert Jahre nach ihrer Erfindung war es gerade die Stimmgabel, die den eigentlichen Anstoß zur Fixierung des Stimmtones gegeben hat. Die anderen Werkzeuge, das aufwendige Monochord, ein System von schwingenden Metallzungen, auch nicht die Sirene waren für diese nicht Aufgabe so geeignet wie die Stimmgabel, die kaum Temperaturveränderungen unterworfen ist. Stimmgabeln werden aus Invar-Stahl (= invariabel), aber auch aus gewöhnlichem Stahl gefertigt. Sie lassen sich leicht justieren. Durch Abfeilen der Zinken an ihren Stirnenden wird der Ton höher und beim Feilen unten an der Verbindungsstelle tiefer. Den an sich schwachen Ton kann man durch passende Resonatoren in Form von an einem Ende offenen Holzkästchen verstärken. Zwei Gelehrte erwarben sich hierbei unumstrittene Verdienste.
Heinrich SCHEIBLER (1777-1837), ein Tuchfabrikant in Krefeld, schrieb über und experimentierte mit Stimmgabeln. Er konstruierte ein Tonometer mit 52 Stimmgabeln, bei denen zwei aufeinanderfolgende Töne jeweils vier Schwingungen in der Sekunde hören ließen. 1834 trat Scheibler in Stuttgart erstmalig in der Musikgeschichte auf einer Versammlung von Naturforschern mit dem Vorschlag hervor, einen Normstimmton mit 440 Schwingungen festzulegen. Maßgebend für ihn war der Mittelwert der Stimmhöhen, die er auf seinen Fahrten durch Deutschland feststellen konnte. Außerdem ist diese Zahl bequem teilbar. Sein Vorschlag fand zwar Gehör, kam aber nicht zur Durchführung. Auch Paris 1836 vermochte er nichts auszurichten. Er starb 1837.
Erst 25 Jahre später setzte eine lokale Konferenz in Paris (1859) den Normstimmton für Frankreich fest. Der "diapason normal" sah 870 Schwingungen in der Sekunde bei 15° Celsius vor. Die Festlegung erfolgte auf Grund der Sirenenversuche des Orgelbauers Cavaillé-Coll (geb. 1811).
Der Engländer Alexander John ELLIS (1814-1390) in London hat die Ideen Scheiblers aufgegriffen. Er war von Hause aus Jurist, wandte sich aber mit 29 Jahren der Phonetik zu. Wo er nur Stimmgabeln auftreiben konnte, erwarb er sie, fertigte Kopien an und sammelte Daten über Stimmhöhen von Orgeln in ganz Europa von Madrid bis St. Petersburg, etwa 320 Posten aus verschiedenen Zeiten und Ländern beginnend 1361 bis in seine eigene Lebenszeit. Wir finden hier Angaben über Stimmgabeln von Georg Friedrich Händel (um 1751), von dem Klavierbauer Johann Andreas Stein (um 1780, Mozartzeit), vom Hofstimmer Ludwigs des XVI., Pascal Taskin (1783), vom Dresdner Opernorchester aus der Zeit Karl Maria von Weber (um 1820), mehrere Gabeln aus früher Zeit von John Shore (vor 1750), auch ein Tonometer mit 56 Gabeln von Scheibler. Die Firma Broadwood & Sons in London mit ihrem Stimmer Alfred J. Hopkins unterstützte ihn. Dort erfolgte auch 1844/46 die Einführung der gleichschwebenden Temperatur. Ellis übersetzte 1877/79 "Die Lehre von den Tonempfindungen" von H. von Helmholtz (1862). Gleichzeitig legte Ellis das noch jetzt verwendete CENT-Rechensystem vor. Er starb 1890.
1885 erfolgte in Wien eine Konferenz über die Festlegung des Kammertones auf internationaler Basis. Es wurde noch einmal eine Stimmhöhe von 435 Hz festgelegt, jedoch wiederum bei 15° Celsius. Unser jetziger Normstimmton von 440 Hz bei nunmehr 20° Celsius fußt auf den beiden Londoner Konferenzen 1939 und, durch den Krieg unterbrochen, 1953.
Diese offizielle Stimmhöhe wird allerdings bei Konzertveranstaltungen häufig überschritten, was sich als notwendig erweist, weil die Holzbläser, beeinflußt durch die Temperaturunterschiede, mit einem Hochgehen der Stimmung ihrer Instrumente zu rechnen haben (zuweilen bis zu 8 Schwingungen). Die Pariser Akademie verblieb bei einem tieferen Kammerton von 870 Schw. = 435 Hz.
QUELLEN:
Herbert Anton Kellner: Wie stimme ich selbst mein Cembalo, Verlag Das Musikinstrument, Frankfurt/Main, 1979
Hans-Joachim Schugk: Praxis barocker Stimmungen und ihre theoretischen Grundlagen, Selbstverlag Rolf Drescher, Berlin 1980
Friedrich Ernst: Über das Stimmen von Cembalo, Spinett, Clavichord und Klavier, Verlag das Musikinstrument, Frankfurt am Main, 1971
WEB-Site von Reiner Jank: http://members.aol.com/ReinerJank/tempe-te.htm (siehe auch LINKS)
Balint Dobozi: Clavier-Stimmung bei Bach, Proseminar Universität Zürich, http://www.fres.ch/bd/content/music/bach.html
http://members.eunet.at/tolarger/MUSIK/stimmung.htm#TEMPERATUREN
A kitharak hangladaja nagyobb mint a masfele lyrake, fabol keszultek. Osszesegukben mivesebb munkak, nyilvanvaloan ertekesebbek. Az A2 tipus, a tetragonikus bazisu, ezek kozt is az elso, hivatasos muzsikusok jatszottak rajta az unnepeken.
A koiles forma lyrak, amelyek altalaban teknospancelbol keszultek, gyengebb hangerejuek. Minden bizonnyal csaladi korben, symposiumokon, tanulokorben hasznalatosak.
A gorog fogalmak, mint peldaul forminx, kithara, lyra, chelys, barbitos keverednek, osszemosodnak. Homeros csak forminxot, kitharat emlit, gyakran ugyanarra a hangszrre gondolva, tehat egy gombolyded forma kitharara.* A lyra fogalma eloszor Archilochosnal jelenik meg, valamint a Hpmeroszi Hermesz himnuszban, csakugy mint a chelys(teknos), a lyra amit Hermesz keszit. Egy attikai vazafoliratnal talaljuk a LYRA** szot, mely chelys tipusu hangszert abrazol(6.sz. ie.). Pindarosz a phorminx szot hasznalja a lyrara es a kitharara. Mas koltok is ossze-vissza emlitik.*** A barbitos, kesobb barbiton, ritka hivatkozas. A 4. sz. i.e. mar elvalnak egymastol ezen fogalmak, nem takarja csupan a phorminx szo, mely hosszu idon at kulonleges koltoi fogalom volt, szigoruan muveszi hasznalatra.**** A kithara tetragonikus hangszer nev lesz, ezt hasznaljak a kitharasok a vazafestmenyeken, mig a lyra nev gombolyded hangszerhez tarsul.
*A phorminx a jellegzetes -igx veggel regi orokseg. Ugy tunik kolcsonszo, de nem fellelheto a forrasa, a kithara., ugyanigy a lyra.
**Munchen 2243
Maas es Snyder 48. o. 12. kep
***Theog. 761, 778/792
Simonides PMG 511, 1.toredek a.5
Aischulos, Oltalomkeresok 697, Eum. 332
Bachilides 1. 1,4. 7, 14, 13
Aristophanes, Madarak 219, Thesmophor. 327
Euripides, Phoin. 822/5
Maas es Snyder 79.
****Platon, Pol. 399d
Aristoteles, Pol. 1341 a 19/40
Aristoxenos, 120. toredek (kithara=lyra Homernal)
Anaxilas, 15. toredek K.-A.
Ptolemaios, Armonika 1.16.2. 16
Pausanias 5.14.8
Aristeides Qundilianos 85. 8/14,91. 2/5, 92. 11.
[A labjegyzetekbol kitunik, mert csuklik a diakok aldastol West! Adassek a philologusoknak baber a lencsebe...:)
Igen, lehet, hogy Ellis. Olvastam (elég régen, de majd újraolvasom), hogy aki a hangmérést a gyakorlatban bevezette, az teljesen botfülű volt, és ez őnála előny volt, mert így nem befolyásolták előítéletek egy hangzás megítélésében, nem is ítélkezett, csak mért és dokumentált. És ez így volt jó.
Petyus Urasagnak Tiszteletem!
Nem,nem, de holnapra megnezem neked. De varj csak, mindjart megkerdem Vlangopoulost. Egy perc turelmet...Hoppa! Megvan:
ĂńÜöĺé ď West óôç ó. 11 ôçň “ĹéóáăůăŢň” ôďő: “Ăéá áőôďýň ôďőň ëüăďőň [ĺđĺéäŢ äçë. ďé áń÷áßďé ¸ëëçíĺň ÷ńçóéěďđďéďýóáí äéáóôŢěáôá äéáöďńĺôéęÜ áđü ôďőň äéęďýň ěáň ôüíďőň ęáé çěéôüíéá] čá ÷ńçóéěďđďéŢóďőěĺ ôď ďőäÝôĺńď, ůň đńďň ôďőň ôüíďőň [ęáé ôá çěéôüíéá], óýóôçěá ôůí cents, đďő ĺéóçăŢčçęĺ ď öéëüëďăďň, ěáčçěáôéęüň ęáé ěďőóéęďëüăďň A. J. Ellis”. H öńÜóç đďő ěüëéň äéáâÜóáôĺ, áđďäßäĺé ôď íüçěá ôçň đńůôüôőđçň öńÜóçň, ôď ďđďßď ď West ĺîÝöńáóĺ ěĺ ęÜđůň đĺńéóóüôĺńç ĺéńůíĺßá: “We shall therefore make use of the cent system invented by the tone-deaf philologist, mathematician, and musicologist A. J. Ellis”. Éäďý ôţńá ç ěĺôÜöńáóç: “Óőíĺđţň čá ęÜíďőěĺ ÷ńŢóç ôďő ôěçěáôéęďý (cent) óőóôŢěáôďň đďő ĺđéíüçóĺ ď ęďőöüň óôďőň ôüíďőň öéëüëďăďň, ěáčçěáôéęüň ęáé ěďőóéęďëüăďň A. J. Ellis” (ó. 15).
Ami annyit jelent, hogy West a bevezetoben arrol ir, hogy az ogorogok masfajta diasztemakat hasznaltak mint mi, a szoveg azzal folytatodik, hogy West azt javasolja, a nehezsegek lekuzdeserea mericskelesnel hasznaljunk egy semleges szisztemat, a centet, mint ahogy azt bevezette a matematikus es zenesz A. J. Ellis. Az eredeti szovegben azonban a frazis Westiesen gonosz, ironikus: “We shall therefore make use of the cent system invented by the tone-deaf philologist, mathematician, and musicologist A. J. Ellis”. A gorog fordito igy adja vissza:" Kovetkezeskepp majd hasznaljuk a cent szisztemat, amit a tonusokra suket filologus, matematikus es muzsikologus A.E. Ellis talalt ki". (15.old.)
[Remelem en nem teteztem a felreferditest ujabb gyongyszemekkel, alkalmat adva masoknak, hogy rovasomra mulassanak! :)]
Udv:
spir
Koszonom Petyus!
Elohalaszom az angol szoveget, mert sajnos a gorog forditas, bar szep stilusu, de a terminologiaban sajnos pontatlan, gyakran ektelenul felrefordit, felreertve West egy szojatekat, egy tudost, aki ha jol emlekszem a cent es a meres problemaval foglalkozott, "suket" jelzovel latott el. Egyebkent orommel konstataltam, hogy a soprunyelre szant meroszalagod hossza megegyezik professzorunk tokhely panduridajanak nyakaval. Ugye nem veletlen? :)
Magyarul gyakran "láb"-nak mondják a húrt a hangszekrény, test, rezonátordoboz stb. fölött alátámasztó szerkezeti elemet, de gyakran mondják hídnak is az angol "bridge" fordításaként. A húr végét rögzítő fadarabot leginkább húrtartónak mondják, legalábbis a hegedűféléknél.
A huros hangszereket az okorban vagy az ujjakkal, vagy egy plektron nevu szerszammal szolaltattak meg (dia krouseos pliktrou). De lehetseges volt a ketfele pendites egyuttes hasznalata is. Vonosokrol nem tudunk.
A lyra eloszor egy padlo diszito abrazolason lathato , lelohelye Izrael, Megiddo (i.e 3100 korul). Vannak tanusagok arrol, hogy a harmadik evezred elejen a Sumeroknal, mint nagytestu hangszernek, tizenegy hurja volt. Hasonlo lyrak kepe disziti a hetita edenyeket, szerszamokat, a O Kiralysag (Palaiou basileioou) idejen (elso fele a masodik evezrednek). Egy konnyebb, hordozhato fajtaja fejlodott ki a Semitaknal (Simites) akik Babilon deli reszen es Egyiptomban eltek.*
Ezek a keleti tipusu lyrak egy megkozelitoleg negyzetes (orthogonio) formaju hangladaval (iheio) rendelkeztek, gyakran azonban asszimetrikusak voltak, egy karjuk nagyobb a masiknal, a jarom, (zigos) kisse ferde, a hurok hossza egyenlotlen. Masfelol a minoikus es a mykenaikus lyra abrazolasok szimmetrikusak, es gombolyded (koli) alapuak. A hurok szama amennyire megszamolhato, gyakran het vagy nyolc. Bar a lyra amit egy pilosi falfestmenyen latunk csak ot huros. Egy csereptoredeken Tirinthabol a hurok szama harom.
Egy pecsetko Knossosbol (kozepminoikus periodus B', korulbelul 1900-1700 i.e.) A zenesz a lyrat egy oves-szalag felevel (imanta) tartotta, amelynek a hurkaba dugva csuklojat, a "feszito" szalag azt korulfogta, igy tartott "ellent", atbujtatva rajt a kezet, az imanta masik vege a hangszer nagyobb karjahoz volt rogzitve. A bal kezeben a pliktront tartotta, melyet egy zsinorrral a hanglada kozepehez kotottek. Ezek a jegyek meglelhetok az egesz archaikus periodusban, a hagyomanyrol arulkodva.** A lyra az egyetlen olyan huros hangszer, melynek leterol tudomasunk van ugy a Minoikus mint a Mykinaikus kulturaban. A kasszikus Gorogorszagban e fo vonal melle kerul az aulos, mig a tobbi hangszer mellekszerepet jatszik. A lyrae az elsoseg. Az egyetlen hangszer melyen egy olymposzi isten jatszik, Apollon, aki a tobbi istenek kozt is kitunik. Arisztoxenos es mas okori zenetudosok zenerol beszelve, foleg a lyrat tartottak szem elott.
* B.Bayer, The Material Relics of Music in Ancient Palestine and its Environs: An Archeological Inventory (Teaviv, 1963), 26.
Sachs, HMI,
Rimmer NG Anatoliaban Egyiptomban, Mezopotamiaban.
**Werner, Musik und Tanz, 26
C.W.Blegen, AJArch.60 (1956),96, 41.kep, pylosi falfestmeny
Maas es Snyder 2-3,7-8,16-18 kepek.
Ha szerencsenk van, megtalaljuk a Perseusban ezt a pontot, aztan turelmesen, lepesrol-lepesre megnezhetjuk a hangszereket. Nem mindig egyeznek a jelzett szamok. Gyakran kikosaraz a kereso, nulla talalatot ir ki, ilyenkor ujra es ujra neki kell szaladni.
1)Art & Archaeology Browser.
2)Select an object type.
3)vases
4)or select another kind of object
5)Keyword
6)Musical Instruments [26 keywords]
West 1.
(A konyvrol lasd a recenziot a bibliografianal, itt most a hangszerekrol szolo fejezeteket nezzuk at. Ahol nem talalom a magyar kifejezest, meghagyom a gorogot. Kesobb majd kiegeszitjuk. Kedves Petyus, arra kerlek, ha tudod a helyes magyar szakszot, akkor szolj!)
Valasztott hangszere a gorogsegnek a kezdetektol a sokfele formaju lyra. A 7. evszazad vegetol i.e latjuk a 'tirogono'-t (harfa), i.e.4.szazad masodik feleben nehany "pandurida'-t (lauto). Jellemzoje a lyranak a ket kar (brahiones), amelyek a hangszekrenybol (antiihio) indulnak.[Itt a gorog szakirodalom megkulonbozteti az ihiot, ami peldaul a zongorae, es az antiihiot, mint a bendzso eseteben, ahol egy hangdobozra feszul a bor, melyre raul a "hanghid" kavalaris, a rajta lovaglo hurokkkal. A hangszer jellegzetes hangjat a bormembran adja. Petyus Mester, itt elkene egy kis segitseg!spir]. A lyra testet gorogul skafosnak mondjak. A karokat font egy rud, a zigosz, jarom fogja ossze. Errol indulnak a kifeszitett hurok, atmenve egy "hidon" (gefira,magada), es a 'hordotonio'-nal vegzodnek, mely egy kis lap a lyra testenek alapjan. A gorog lyrakon a hurok egyforma hosszuak. A trigononnal (harfa)a hurok egy ives resznel, a hangszer nyakanal kotodnek, masik veguk az 'antiihio'-nal rogzul, ferde sikot alkotva. A hurok hossza kulonbozo. A pandurida hur szerkezete alapjaban megegyezik a lyraval, de elentetben a ket karral, es a zigosszal, itt egy hosszu "nyak" menten futnak a hurok, melyeket a fogolapra szoritva szolaltatnak meg, megvaltoztatva a hur hosszat. A lyra , a trigono es a pandurida mar i.e. 2000-ben is hasznalatos volt Mezopotamaban, elterjedtek Azsia nyugati, a Foldkozi-tenger keleti reszen. A gorog hangszereknek sajat tortenetuk, ismertetojegyeik vannak, ugyanakkor szemmel lathatolag kotodnek a keleti mintakhoz.
Ogorog forrasok, melyek megprobaljak rendszerezni a hangszereket a kovetkezok:
Athineos, 636c,
Nikomachus, Eghiridio, 2.o.,240. 22 J
Kassiodorus, Musiki, 6. 1209c. (Gyakori a fuvos es a huros hangszerek elvalasztasa)
Aristoxenos 95. toredek
Aristokles [Ath.174c]
Manilus Astr. 5.331
Polideukes, 4.58
Aristeides Quindilianos 85.3 A kruomena, az utosok nem vetetnek szamba, vagy egybe veszi a pengetosokkel.
Augustinus, In psam.150.8, De doctr. Christ.2. 17.27
Isisd.Orig. 3.20-2)
Anonimus Bellermann 17 (fuvosokrol, hurosokrol es 'psila' beszel, utobbihoz sorolja az emberi hangot is.
mezopotámiai nevelés:
[...]"A növendékek életkor és tananyag szerint alkottak különböző csoportokat. Az alapfokú képzésen túl itt ismerkedtek meg a sumer-akkád költészet legfontosabb alkotásaival, a mítoszok, himnuszok, ráolvasások szövegeivel. Fennmaradtak szövegek, amelyek hatványozásról, négyzetgyök- és köbgyökvonásról szólnak. A matematikai, geometriai ismeretek mellett magas fokú csillagászati tudásanyaggal is rendelkeztek. A hold változásainak megfigyelése alapján készítették el naptárukat, melynek egységei: a 24 órás nap, a holdhónap és a 354 napból álló év. Az idősebbek oktatásának anyaga szakosodott, differenciálódott annak függvényében, hogy milyen életpályára készültek. Énekes, zenész, ráolvasó, pap, kir. írnok, „jegyző”, orvos: ezek voltak a legnagyobb becsben tartott foglalkozások. Az írnokisk.-k mellett külön szakképző intézményekben behatóbban oktatták a zenét, az éneket és a táncot. Az itt képzett énekesek a vallási ceremóniákon végezhettek papi részfeladatokat. Azok számára, akik papok, bírók vagy orvosok kívántak lenni, a bölcsesség háza kínált felsőfokú vallási, jogi és orvosi tanulmányokat szakosodási lehetőséggel. – Mezopotámiában az i. e. I–II. évezredben kialakult egy független értelmiségi réteg. A „tábla házá”-nak tanárai ekkorra már csak az oktatással és a tud.-nyal foglalkozó, szellemi tevékenységből élő szabad emberek voltak. Ennek az értelmiségi rétegnek köszönhető, hogy a sumer költészet jelentős része másolatban fennmaradt. Ôk ösztönözték az akkád nyelvű irodalom kibontakozását, fejlődését is. A legelőkelőbbek (főként a katonai méltóságok viselői) Egyiptomhoz hasonlóan itt is udvari, ún. „apród”-nev.-ben részesíthették gyermekeiket. Az alsóbb néposztály.-ban gyakorolt mesterségek vagy apáról fiúra szálltak, vagy pedig tanoncként, egy tapasztalt mester mellett tanulták meg a gyerekek a szakmák legtitkoltabb fogásait. – Ir. Bácsi E.: A babiloni-asszír oktatás. Debrecen, 1935.; Komoróczy G.: „A tábla házának fia”. M. Ped. 1965. 1. 89–95.; Komoróczy G.: Fénylő ölednek édes örömében. A sumer irodalom kistükre. Bp. 1983.Bognár L.: A babilon-asszír oktatás. UPSzle, 1991. 10. 50–58.ánszky Béla"
http://human.kando.hu/pedlex/lexicon/M.xml/mezopotamiai_neveles.html
Fénylo ölednek édes örömében;
a sumer irodalom kistükre.
Géza Komoróczy
1970
Hungarian Book 448 p. illus. 19 cm.
Budapest, Európa Könyvkiadó,
Ownership: Check the catalogs in your library.
Libraries that Own Item: 6
More Like This: Search for versions with same title and author | Advanced options ...
Title: Fénylo ölednek édes örömében;
a sumer irodalom kistükre.
Author(s): Komoróczy, Géza, ; ed.
Publication: Budapest, Európa Könyvkiadó,
Year: 1970
Description: 448 p. illus. 19 cm.
Language: Hungarian
Standard No: LCCN: 76-282136
SUBJECT(S)
Descriptor: Sumerian literature -- Translations into Hungarian.
Note(s): Bibliography: p. 415-443.
Class Descriptors: LC: PJ4081
Responsibility: Összeállította, sumer eredetibol fordította, az eloszót és a jegyzeteket írta Komoróczy Géza]
Document Type: Book
Entry: 19870610
Update: 19991104
Accession No: OCLC: 15875592
Database: WorldCat
======
Fénylo ölednek édes örömében- :
a sumer irodalom kistükre /
Géza Komoróczy
1983 2., bov., javított kiad.
Hungarian Book 529 p., [54] p. of plates : ill. (some col.) ; 19 cm.
Budapest : Európa, ISBN: 9630726351 :
Ownership: Check the catalogs in your library.
Libraries that Own Item: 3
More Like This: Search for versions with same title and author | Advanced options ...
Title: Fénylo ölednek édes örömében- :
a sumer irodalom kistükre /
Author(s): Komoróczy, Géza.
Publication: Budapest : Európa,
Edition: 2., bov., javított kiad.
Year: 1983
Description: 529 p., [54] p. of plates : ill. (some col.) ; 19 cm.
Language: Hungarian
Standard No: ISBN: 9630726351 :
SUBJECT(S)
Descriptor: Sumerian literature -- Translations into Hungarian.
Hungarian literature -- Translations from Sumerian.
Note(s): Bibliography: p. 492-521.
Class Descriptors: LC: PJ4081
Responsibility: [összeállította ... Komoróczy Géza].
Document Type: Book
Entry: 19841219
Update: 19950412
Accession No: OCLC: 11508333
Database: WorldCat
Mondcsak, Kedves Silan!
Veletlen, mint Lawrance, nem olvastal valamit az okori zenerol, amihez kothetnenk mondanivalonkat, amirol elbeszelgethetnenk? Mert lehet hogy nem tunt fel Neked, de kepzeletbeli konyvtarunkba, Lawrence maris egy konyvet ajandekozott, nincs kedved belelapozni, nekem innen Gorogorszagbol kicsit nehez, ha felutned valami konyvesboltban, vagy konyvtarban, es megnezned a kepeket, ne adj isten meg ide is masolnad, kozkinccse teve, igen halas lennek neked. Persze azt nem igerem, hogy itt tartom "titokban", megha megorrolsz is erte, masoknak is megmutatom, es ahol csak lehet szolunk rola. :)
Tisztelettel:
Spiros
spiroslyra válasz erre | adatok | e-mail 2002-12-17 12:27:59 (14)
Remelem nem veszitek felesleges ismetlesnek, de mivel ide is illik,itt is megkoszonom, az alabbi peldahoz hasonlo segitseget, ha valaki valahol ozene utalast talal, megkoszonom, ha jelzi.
Lawrence01 válasz erre | adatok | e-mail 2002-12-17 11:03:24 (6866)
Nem tudom, hogy Szpírosz új topicjai közül melyikbe illik, ezért ide írom, figyelmébe ajánlva a Platón topic ózenei szekciójának.
A "Fénylő ölednek édes örömében" (A sumer irodalom kistükre) című, 1983-ban az Európa kiadó által megjelentetett kötetében a 288. oldal utáni kép ünnepi dobosokat ábrázol. Ez egy zsírkő váza dombormű díszítésének fényképe. A váza ie. 2100-ból való, a Louvre-ban őrzik.
A 376. oldal utáni második kép egy héthúros hárfán játszó zenészt ábrázol. Ez egy öntőmintából sokszorosított terrakotta lap fényképe. A lap az ie. II. évezred elején készült. Két példány van belőle. Egyik a bagdadi múzeumban, másik a Louvre-ban.
A kötet végén részletes irodalomjegyzék található.
Lawrence
spiroslyra válasz erre | adatok | e-mail 2002-12-17 11:59:33 (6869)
Platon szerette dialogusainak szereploit Keletre utaztatni, ahonnan bolcsessegel megrakodva hajozhattak vissza. (Szolon)
[előzmény : (6868) spiroslyra, 2002.12.17 11:50]
spiroslyra válasz erre | adatok | e-mail 2002-12-17 11:50:37 (6868)
Koszonjuk, Kedves Lawrence01!
Az okori hangszerekhez utaljuk, de az altalanos reszhez is illik, mikor a okori gorog zene eredetet, forrasait vesszuk szemugyre. Igazsag szerint erre kulon topicot kene nyitni, de ezt az oromot meg kell hagynunk a tema gazdainak. :) Az egyetemen kulon tantargy az okori Kelet zeneje, es mondanom sem kell, a legnehezebb, iszonyatos mennyisegu anyag halmozodott fel. En egyszer dugtam be az orrom egy ilyen orara, aztan elmenekultem.
s.
[előzmény : (6866) Lawrence01, 2002.12.17 11:03]
