Nem szól, ha nem csinálja meg. Még az is jó eset ha "csak" lapít, mert akkor kitalálod hogy nem csinálta meg. A másik eset, hogy a szemedbe hazudik, hogy de, kész. Tapasztalat.
"Egész egyszerűen nincs annyi pénzünk, hogy bemondásra gyártsunk minden helyre 5-6 plusz bélyegzőt, hátha az 5-6 emberből 1 majd _jól_ ki is teszi."
Szerintem ha valaki túra előtt utánanéz, hol lehet gond, felajánlja, hogy pótolja, veszi a fáradságot, elmegy Hozzátok, megbeszélitek, hogy kell rögzíteni, nyilatkozik, aláír, megkapja a bélyegzőt, akkor már valószínűleg ki is fogja helyezni, de legrosszabb esetben is - ha valami közbejön - visszaviszi Nektek.
Aztán lehet, hgy én látom túlzottan optimistán a dolgokat.
Tegyük hozzá a legfontosabbat: Egy civil szervezet azt csinál, amit a tagjai. Ha kevés az aktív tag, akkor keveset, ha több, akkor többet.
A teljesítői nyilvántartás témában ötletelni szivesen segítek - ebben erősen javasolt lenne elfelejteni az xls-t egyébként (nem adatbázis, számolótábla), de ez itt már offtopic lenne.
Hogy tud-e (az áramszolgáltató részére egyébiránt szolgalmi jogot adó) az oszlopon lévő bélyegzőről, és arról, hogy a hozzáférésre a jövőben lesz-e mód, van-e lehetőség arra, hogy amíg hivatalosan megoldódik a bélyegző sorsa, be lehessen menni érte, etc.
Szóval érdeklődni, kommunikálni, és akár közösen megoldást találni.
Ez a cikk 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. Ha a témához kapcsolódó frissebb cikkekre kíváncsi, válasszon az alábbiak közül:
bla-bla-bla
Szóval valami ilyesmire, nyilván nem időzítővel, hanem fix szöveggel, és pl itt az MTSz honlap meghivatkozva.
Mindenki azt hiszi, hogy az MTSz egy étterem. Bemegy, rendel pincértől és húsz perc múlva minden ott van. Ha hideg a leves, lehet raklamálni. Ha valami rossz, akkor az MTSz-ben dolgozó rengeteg ember valamelyike, vagy az MTSz egésze a hibás, őt kell szapulni és akkor jó lesz. Hát ez nem így van.
Az MTSz-nek összesen vagy 4 fizetett alkalmazottja. Ezen belül összesen 1 ember foglakozik _többek_közt_ az összes turistaút összes problémájával. Mindenki más önkéntes. Mindenki más a saját idejéből, a saját pénzéből, a saját tudása és szorgalma szerint dolgozik az MTSz-nek. Én pl. azt szoktam mondani, hogy minden szabadidőm, plusz napi 3-4 óra az MTSz-é.
Azt érzem a legnagyobb tévedésnek, hogy ha van valami hiba vagy valami még nincs megcsinálva, akkor gondolkodás nélkül az van, hogy az MTSz a hibás. Az MTSz-nek felrótt hibák legnagyobb része arra vezethető vissza, hogy az adott feladatot senki nem akarta, tudta, vagy nem volt ideje normálisan megcsinálni. Bárki, önkéntes. Magyarán: a "miért nincs megcsinálva" helyett "segíthetek ezt vagy azt megcsinálni"? Ja igen, és ha valamit bizonyos (formai) szabályok szerint kéne megcsinálni, akkor ahhoz illeszkedni, nem megsértődni.
Higyjétek el, az MTSz-ben viszonylag jól tudjuk a jelentősebb problémákat. Nem az a baj, hogy nincs elég ember, aki elmondja, hogy szarul csináljuk. Tudjuk. Mi páran. Az a baj, hogy a megoldásokat már jóval kevesebben mondják, amikor meg kéne csinálni akkor pedig szinte senki sincs. (Megoldás alatt nem a megoldás-foszlányokat, sejtéseket, "talán"-okat és "majd"-okat értek, hanem olyan konkrét, precíz és részletes javaslatokat, amiket pl egy az egyben tovább tudok küldeni pl. a honlap fejlesztőinek)
Az MTSz-ben rengeteg olyan ember van, aki nem tudja, vagy nem is akarja felvenni a XXI. századi tempót. Például mert már idős. Mi legyen velük? Lelökjük őket a Taigetoszról? Tudni kell, hogy ezek közül az öreg bácsik közül néhányan hetente utaznak (az MTSz számára szerencsére ingyen, mivel jóval túlvannak a nyugdíjkorhatáron) többszáz kilométereket, azért, hogy az elveszett és az MTSz tudomására jutott bélyegzők pótlásra kerüljenek. Nem másnap, hetekkel később. Vannak hibák, vannak hiányosságok.
A miért zavarja el az MTSz típusú hozzászólásokra. Nem zavarja el, csak vannak dolgok, amik az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján sokkal nagyobb valószínűséggel nem működnek, mint működnek. Ilyen a bélyegző kihelyezés is, az "én odaadom, te kiteszed" alapon. Kedves Hörpölin: igen, téged egy kivételesen normális, hasznos, szavatartó embernek ismer a Vencel, és Te ezért kapsz bélyegzőt bemondásra, több, nálad sokkal nagyobb pozíciót viselő emberrel ellentétben.
Amit te bent mondasz neki, azt az eddigiek alapján megcsinálod. Ha legközelebb bemész beszélgetni (mert te legalább bejársz, és érdekel mi miért van odabenn), kérdezz rá, hogy hány hasonló eset volt, amikor az MTSz felelős (megyei) tisztségviselője megígérte hogy kirakja, és hónapok múltán sem történt semmi, sokadszori rákérdezésre. Volt olyan, hogy az illető a sokadszori csesztetésre szó szerint betette a bélyegzőt a dobozba, majd mindenféle lerögzítés nélkül otthagyta, mert ment a vonata. Az hány napig lehetett ott kb.? 1-2?
Egész egyszerűen nincs annyi pénzünk, hogy bemondásra gyártsunk minden helyre 5-6 plusz bélyegzőt, hátha az 5-6 emberből 1 majd _jól_ ki is teszi. Szimplán pénz kérdés. De örülnénk, ha megbízható új emberek is jelentkeznének, csak legyen valami látható munka már mögöttük. És lehet hogy az elején sokkal morózusabban lesznek ellenőrizve. Nem kell ezen sem megsértődni. Engem 15 évig utáltak a saját megyei MTSz szervezetemben. Valahogy túléltem.
Lépjünk túl ezen, van egy javaslatom: Hobo-Bobo: Kiválasztasz egy bélyegzőt, amiről azt írják a fórumon, hogy nincs, és szívesen kimennél pótolni. Írsz egy levelet nekem és a Vencelnek. Én valahogy meggyőzöm a Vencelt (nem lesz könnyű), hogy bízzunk meg benned (nem a személyed miatt nem lesz könnyű, hanem a fenti negatív tapasztalatok miatt). A bélyegzőnek befizetem az árát az MTSz kasszájába, ha netán lelépnél se érje veszteség a céget. Utána, ha van bélyegző kapsz mondjuk 1 hónapot, hogy lejelentsd hogy kész, lehetőleg fotóval. Amikor felszereled, figyelsz a fára, nem szólsz be a helyieknek, megkérded hogy hova lehet, az illetékest kérded meg nem csak egy arrajárót, stb. Ez így mehet?
Néhány feladat, ami pl. lenne (ha vannak unalmas óráitok):
- OKT teljesítők begépelése: még van kb 2000 név kiadó (innen a topikból már 6-an gépeltek, nem keveset - 100-asával adom ki) - Valamennyi Kéktúra (OKT, DDK, AK) bélyegzőnél: a jelenlegi pontos hely beírása, ha van jó fotó a bélyegzés helyéről, akkor annak feltöltése az MTSz honlapon - OKT, DDK, AK szakaszokhoz (jó) képek felrakása - OKT, DDK, AK szakaszokhoz viszonylag friss, útleírás jellegű leírás feltöltése - DDK szakaszok feltöltése, a szakaszolás pontos helyének megadásával (potenciálisan: HEV) - DDK szakaszok lemérése tuhu alapján (potenciálisan: olahtamas, de még nem mertem neki ezt is beadni..., olyan mint az AK-nál már elkészült) - kis túramozgalmak nevének összegyűjtése (ami most még nem szerepel a listában) - kis túramozgalmak további adatainak összegyűjtése (ez praktikusan úgy nézne ki, hogy egy ember kiválasztana egy-két túramozgalmat, és ő csak azt csinálná, csak annak gazdájával levelezne) - OKT szakaszok pontos lemérése a jelenlegi állapotok alapján, a változtatásokkal (mint az AK esetében) - A legutolsó OKT, DDK, AK füzetekhez képest az összes változás egy csokorba összegyűjtése (változásjegyzék, ha van róla cikk, vagy más honlapon megjelent infó, annak összegyűjtése) - A régi MTSz honlapokra mutató linkek keresése a weben (nem csak az első google találatig...), és ezen honlapok gazdái felé kérni, hogy javítsák a jelenlegi, hivatalos oldalra a hivatkozást - Ki kéne dolgozni egy általános adattábla formátumot, amelyben az összes túramozgalom összes teljesítője nyilvántartható. Az alap az OKT most készülő XLS listája, de jó lenne olyannal kibővíteni, ami alkalmas más mozgalmak teljes nyilvántartására is. Ebben benne van az is, hogy a mozgalom kiírója saját célra több adatot is nyilvántarthasson, mint amit a weben publikál. Magyarán: olyan példák kellenének, amikre a mostani OKT-s táblázat még esetleg nem alkalmas, de egy-két mozgalomnál lenne rá igény. - A túramozgalmakhoz kapcsolódó ajánlott szálláshelyeket tartalmazó oldal vagy táblázat adattartalmának, szerkezetének kidolgozása (mi lenne jó, milyen mezők legyenek, stb.)
...és ez még csak egy töredék része az MTSz honlapos ToDo listámnak, de ti hoztátok ki belőlem az állatot!
Kénytelen vagyok mégis válaszolni, nem akarok én senkivel vitatkozni, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmedet és másét is, hogy én ugyanolyan túrázó vagyok mint Te, nincs semmivel sem több jogom és ebből következően kötelezettségem sem, mint neked!
Azt nem értem, hogy miért kéred számon erősen vitatható stílusban egyik turatársadtól azt amit neked is ugyanannyi jogod és talán kötelességed megcsinálni mint nekem vagy efemm-nek, vagy kvte-nek és még sorolhatnám.
Mi sem vagyunk MTSZ "dolgozók", csupán amikor az elmúlt évben kerestek segítőket jelentkeztünk és tesszük amit tudunk. Ezért talán nem kellene leminősíteni egyikünket sem. Lehet, hogy nem tudod de én 200 km-re vagyok az MTSZ hívatalos helyétől, amiben tudok segítek amiben nem abban nem, de nem szidom őket mert MAGUNKAT szidnám.
A régi MTSZ honlap tartalmával kapcsolatban efemm-nek teljesen igaza van az a honlap olyan információs bázis amit sok év alatt sem fog utolérni a jelenlegi de ez igy is helyes.
Még csak annyit, hogy az MTSZ az nem az OKT-ról szól, hanem egy általános szervezet a természetjárás minden területét ki kell szolgálni, igy vagy úgy.
Ha te szervezett természetjáró vagy és megtiszteled azt a szervezetet (MTSZ) azzal, hogy tagjai között vagy akkor minden bizonnyal elfogadják a segítségedet azok akiken múlik.
Képek kérdése? Az én képtáraimban is több ezer kép van a bejárt részekről, leírással, sőt mindeggyikről GPS trackk is van, ezek saját termékek de elérhetővé tettem, nem gondolnám, hogy ilyen anyaggal el kell árasztani az MTSZ honlapot, nem ez a célja.
Ugyanígy megvan az egész DDP és KDP is és több kicsi túramozgalom, ezeket fizikailag sem lehet egy szervezet honlapjára bedolgozni.
Most az OKT 50 anyaga ad majd egy folyamatos és vázlatos áttekintést ez nagyon jó, én csak egy napon voltam eddig és még 3 távoli van betervezve a Csereháton, ja és jó lenne ha leszoknátok a szenior/szeniorita féle megjegyzésekről is, elég ha megnézed a képeket.
Egyébként bizonyára bemutatkozott az aki téged elhajtott az MTSZ-ben légyszíves nevezd meg, és az időpont is érdekelne mert igy már ne haragudj de számomra csak "mese". Természetesen nagyon tanulságos mese. Lásd: Hörpölin esetét.
Érthető és teljesíthető pontok. Egyetértek velük. A hétvégén mindenképpen átalakítom a honlapot a felsorolt szempontok alapján, bár azok jó része eddig is az általad megfogalmazott elvek szerint volt.
Egy pontot nem értek csupán:
- Nagyon sokat segítene (évek múlva lenne igazán haszna) - ha minden oldalon jelezné az aktuális DÁTUMOT, főleg az évszámot.
Milyen dátumra és milyen oldalakra gondolsz konkrétan? Ezt légyszi magyarázd meg!
KVTE ,nem ilyen kitételeket kellene megfogalmazni szerintem hanem csinálni egy olyan honlapot a Kéktúrának amely legalább is versenyképes lenne Hörpölinével ,de akár mondhatnám Hadidokiét vagy a Pápics Péterét is mert ezek közül bármelyiket is olvassa a turista sokkal hamarabb kap kedvet a kéktúrázáshoz mint az MTSZ honlapról.Nem beszélve arról hogy mind tájékoztatásban mind képanyagban ezek messze-messze felülmúlják a hivatalos oldalt.
Autós hasonlattal:látjuk hogy van BMW meg Audi meg Merci is,de kötelezően rögzítjük és terjesszük hogy a Trabant a legjobb!
Hadidoki,senki nem is mondta azt hogy ez egy ibuszos luxusút,senki nem is erre számít,tudjuk hogy az OKT-n vannak nehéz,szinte járhatatlan szakaszok, nehezen elérhető pecsétek.Nem dől össze a világ persze ha magánterületre kell bemenni a pecsétért,de ezért akár meg is büntethetnek szélsőséges esetben!
És miről is van szó lényegében ,mi is indította el a vitát?A ládika áthelyezése amely egy arra járónak akinek van némi műszaki vénája kb fél órás munka.Esküszöm ha ezt hamarabb tudom akkor viszek márciusban szerszámot és átteszem egy jó helyre a ládikát kb fél ,max háromnegyed órás munkával.(autószerelő vónék eredetileg:-) )
Itt jön be az MTSZ ,és ez nem is kerül pénzbe csak mondjuk egy felhívást kell közzétenni hogy aki arra jár és van hozzá kedve meg esetleg eszköze az legyen szíves tegye már ki az első fára a kerítésen kívülre a dobozkát. (ez most csak egy ötlet volt)
A túra útvonalának karbantartása nem kis feladat -éppen ezért kellene nyitni picit azok felé is akik használják és szeretnének segíteni ilyenformán a karbantartásában ,ez sem pénzkérdés inkább csak szándék.
Lehet, hogy már volt téma, de az MTSZ honlap főmenüjébe (akár rögtön a második pozícióba, a Kezdőlap alá) be lehetne tenni egy "Országos Kéktúra" menüt. Végül is ez az a teméke az MTSZ-nek, amivel a legtöbb túrázó találkozik, ami leginkább érdeklődésre tarthat számot. Most kicsit el van dugva a menüstruktúrában, a túramozgalmak alatt.
Azért jó ha tudod, hogy az a találkozó (a projekt) arról szól, hogy merjünk nagyot álmodni. Lóvé nem most lesz belőle, a feladatokat viszont az MTSZ-en most kérik (kéritek) számon...
Épp a múlt hetekben volt egy készülő újabb "rajongói" kéktúra honlappal kapcsolatos engedélykérelem.
Neki - többek közt - ezt írtam:
"- Mindenképpen szeretnénk arra utalást a honlapon, hogy az Országos Kéktúra kiírója, gazdája a Magyar Természetbarát Szövetség (MTSz)
- Mindenképpen szeretnénk a honlapon egy utalást arra, lehetőleg az oldal elején, hogy ez nem a kéktúra hivatalos oldala (hanem egy "rajongói" oldal).
- Mindenképpen szeretnénk, ha fő helyről vezetne egy link a Magyar Természetbarát Szövetség oldalára, a www.termeszetbarat.hu címre.
- Mindenképpen szeretnénk, hogy jelenjen meg hivatkozásként az Országos Kéktúra HIVATALOS kiírása a Magyar Természetbarát Szövetség oldalán belül, ezzel a hivatkozással:
- Ezen az oldalon lehet bejelenteni az útvonalváltozásokat, a pecsételő helyekkel kapcsolatos infókat, megnézni a teljesítők listáját, stb., jó lenne ha ezt is népszerűsítené.
- NE használja a Szövetség RÉGI címét, sőt jelezze, hogy a füzetben szereplő régi cím MÁR ROSSZ!
A Magyar Természetbarát Szövetség központjának új címe:
- Nagyon sokat segítene (évek múlva lenne igazán haszna) - ha minden oldalon jelezné az aktuális DÁTUMOT, főleg az évszámot.
Ha átveszi a kiírást, jelezze hogy ez a 2011-ben érvényes kiírás, a füzet borítójánál a képaláírásban jelezze hogy ez a 2011-ben megvásárolható füzet, stb. Ugyanezt kérem következetesen használni a szövegben is, hogy évek múlva ha változik az útvonal, akkor ne okozzon gondot egy régi leírás. A keresők még évek múltán is feldobnak elavult találatokat.
- Ne írja ki a füzet árát. Nem titok, hogy mennyi, de lehet hogy változni fog
- Ha elkészül egy oldal, szeretnénk a linkjét felvenni a linkgyűjteménybe, kérjük majd küldje el."
Az MTSZ legrégebbi honlapja (www.fsz.bme.hu/mtsz/mtszhome.htm) tartalmilag olyag gazdag, hogy az aktuális MTSZ honlap (vagy bármely más természetjáró szervezet honlapja) tartalmában majd 10 év múlva fogja utólérni azt a szintet. Az tény, hogy akkor majd jön valaki, aki azt mondja, hogy a dizájn elavult, nem nívós, lesz majd egy új honlap és kezdődik előről az egész. :)
Bár én a "magányos farkas" kategóriába tartozom lenne megjegyzésem a kialakult vitához.
A túra útvonalak életben tartása nem kis feladat, és jó tudni, hogy az OKT még nagyon jól karbantartott. Aki edződni szeretne járja végig a DDK-t vagy a AK-t. Ott jóval több problémás bélyegző helyet is fog találni.
Nem hiszem, hogy összedől a világ, ha nem tökéletes a "kiszolgálás"! Én részemről pont azért szeretem a kikapcsolódás ezen formáját, mert magamra vagyok utalva, van lehetőség a kibontakozásra.
...hogy magánterületre kell menni egy bélyegzőért? Nem dől össze a világ, na meg végül ott a fénykép is mint lehetőség.
Ez nem az "IBUSZ" által kínált luxus nyaralás! :-) (szerencsére!)
Amikor kora tavasszal láttam a pecsételőhelyek fórumán a mátrai túrám előtt, hogy nincs bélyegző Rozsnakpusztán, bementem az MTSZ-be, jeleztem a problémát és akkor a kezembe nyomtak egy bélyegzőt, hogy vigyem ki, ha úgyis arra járok majd. Itt felvetődik a kérdés: én miért kaptam, másokat meg miért hajtottak el? Azért mert én régebben kéktúrázom? Vagy mert engem ismernek odabenn személyesen? Másra nem tudok gondolni.
De lenne itt egy megoldás: Önként ajánlkozik valaki, hogy kivinné a stemplit? OK! Aláír egy átvételi elismervényt (így már nem tagadhatja le, hogy átvette a stemplit), kezébe nyomnának egy fénymásolt A4-es oldalt, hogyan érdemes felszerelni a bélyegzőt (módszer, szerszámok, képekkel megspékelve), megkapná a bélyegzőt, oszt jónapot!
Tudom, hogy nehéz megoldani a bélyegzők kijuttatását (idő, kölség, stb.), de könyörgöm, ze zavarja el senki sem azt, aki önszántából - a maga szerény kis eszközeivel - segíteni próbál a dolgokon! Nagyon kevesen csinálják szenvedéllyel a túrázáshoz kapcsolódó háttértevékenységet, minden tiszteletem az övék, de vagyunk nagyon sokan, akik mindezt csak melléktevékenységként tudjuk végezni. Alkalmanként. De szívesen tennénk - ha hagynák!
Hev, szerinted mi itt mindannyian miért lobbizunk változatos intenzitással????
HÁT PONT AZÉRT, hogy a túristajelzések pontosak legyenek és a pecsétek is mindig megtalálhatóak legyenek jó minőségben és az ÁLTALATOK megadott pecsételőhelyeken.
DE mivel lásd én esetem TI MAGATOK külditek el sokszor a sunyiba azt, aki önszántából felemeli a telefont és közli, hogy figyu, én épp arra járok, látom nincs pecsét, vihetnék? akkor sztem elég gáz utólag vagdalkozni azzal, hogy bezzeg ÉN mennyit teszek a természetjárásért, bezzeg TE meg csak a pofád jártatod. Hát igen, mert ezt hagytátok meg nekem!
No de sebaj! Mostantól jövök a pecsétekért, mint a vihar!
Tudod az az igazság, hogy ezzel a cikketekkel már sokadjára éreztem azt, hogy Ti vagytok a tévedhetetlenek, aki többiek, akik meg építő kritikával szolgálnak, azok a barmok.
Én is be tudtam volna ide írni úgy, ahogy sok más túratársam teszi - amolyan jajcsakmegnebántsamaszentteheneket, de látván, hogy háromnegyed éve a finom jelzésekre sem reagáltok, sőt a cikk szerint a Ti meglátásotok szerint minden rendben volt, hát nem fogtam vissza magam. Érdekes, szinte azonnal lett foganatja. Bár ne kellett volna kiabálni ezért!
És akkor nézzük a Te mindent megteszel én meg semmit. Eddig ott volt a pecsét, ahol kiírtátok? Nem. Tisztességes, jogkövető polgárként elérhető helyen volt? Nem. Most simán megközelíthető? Igen. Akkor mennyit tettem a természetjárásért?
És részemről a pecsételőhelyek tájékoztatását is felvállalom, mert ide a rozsdás bökőt, hogy még a saját honlapotokon is az előző hely lesz sokáig megadva. Ne legyen igazam!
Az előző hsz-em nekem is elnyelte a Zindex. Na, mindegy, ha előjön, előjön, ha nem, akkor nem, de a téma van olyan fontos, hogy mégegyszer lepötyögjem...
"Melyik a Kéktúra hivatalos oldala? Merthogy amikor elkezdtem, még Hörpölin honlapja jött fel ezzel a címmel..."
Ez tényleg egy fontos dolog, amit eddig észre sem vettem! Remélemilyennicknincs-nek tök igaza van, az én honlapom jön fel elsőnek a "kéktúra hivatalos honlapja" keresőkifejezésre a gugliban. És ebben az oldal címe a hibás. Régen "Hörpölin&son kéktúra honlapja" volt a címe, de amikor a fiam abbahagyta a túrázást, akkor egyszerüsítettem le "Kéktúra Honlap"-ra. Ezzel én a honlapomra látogatókat megtéveszthetem, és belátom, hogy ez így nem maradhat. Ezért záros határidőn belül (gyakorlatilag a hétvégén) a honlapom főoldalának tetején el fogok helyezni valami hasonló szöveget:
"Figyelem!
Ez az oldal nem az Országos Kéktúra és úgy általában a kéktúra mozgalom hivatalos honlapja, csupán egy önmegvalósításra vágyó kéktúrázó próbálkozása, hogy minél több emberrel megismertesse szenvedélyét: a kéktúrázást. Az Országos Kéktúra hivatalos honlapja a Magyar Természetbarát Szövetség portálján található, a következő elérhetőségen:
Ne is várja senki az MTSZ-ben, hogy a hivatalos kéktúra oldal előrébb kerüljön a gugli találati listáján a 11. helynél a "kéktúra" keresőszóra, amíg ilyen az oldal témánkhoz kapcsolódó metatagjainak beállítása:
<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN" "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd"> <html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml"> <head> <meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8" /> <title>Természetbarát.hu - Országos Kéktúra</title> <meta name="keywords" content="" /> <meta name="description" content="Az Országos Kéktúra hivatalos honlapja
" />
Azért le a kalappal a programozó előtt: hagyott három sor is a leírásnál, csak gondolom nem kapott senkitől semmi odavalót...
Előző hozzászólásomat elnyelte a zindex. Ha előjön jó, ha nem, akkor csak annyit jegyeznék meg, hogy kötelező olvasmány kvte beszámolója a Garancsi-féle találkozóról. Fel kéne venni a XXI. század tempóját az MTSZ-nek is, amire meg is van a szándék, csak lassan halad a projekt.
Igazad van, teljesen jogosan a jövőben én is "sz... ok" rá, hogy milyen állapotban vannak a turistautak, a pecsételő helyek és egyes információt szolgáltató honlapok. Talán teljesen jogosan más is igy dönt. Én "örülnék" neki.
Inkább majd itt reklamálok és attól jobb lesz.
Gondolom nekem is ugyanugy jogomban áll így viszonyúlni a dolgokhoz.
Addig is ismét visszavonulok erről a fórumról és további jó túrázást kívánok , még az OKT-n is.
Az a kerítés már gyakorlatilag tavaly július óta épül,tehát már akkor látszott és tudvalevő volt hogy a bélyegző szelencéjét át kell majd helyezni.Miért kellett ezzel egy évet várni?
Az hogy elérhető volt fizikailag az igaz,de ezért magánterületre kellett bemenni! Remélemilyennicknincs ezt nehezményezte mindössze legelső beírásában -a maga csípősebb stílusában:-))- teljesen jogosan.
Általában havonta egyszer OKT-zem - amikor a pénzem engedi. Jelenleg a Dunántúlon Nagyvázsonynál tartok és Írottkő felé megyek, északon Bódvaszilasnál és Hollókő felé tartok.
Örömmel tölt el, hogy végre az a megtiszteltetés érhet, hogy kirakhatok pecsétet - bár ugye a Kevély-nyeregnél még nem kellettem, mert hát ti magatoktól nagggyon meg tudtátok oldani, de úgy látszik, tempora mutantur....
Szóval mostantól ha útra kelek, számíthatsz rá, hogy szólok!
Az idézeted mit bizonyít?
Hogy májusban még be lehetett menni egy magánterületre, bár a lenyomat már akkor sem volt jó.
Hm május 14, június 7 az majdnem egy hónap - tehát hol van az az elmúlt két hét?
Kerítés rendületlenül épül, bejutás még megoldott, pecsét megvan, lenyomat alig használható kategóriájú.
Kiegészítésűl csak annyit, hogy mire végig érsz az OKT-n látni fogod, hogy bizony máshol is van pecsét probléma, de nagyon szivesen vesszük ha Te ezt akár egy helyen is megoldod.