"Mint látható, ez a Kaukázus vidéki hunogur-bolgár állam inkább csak egy hun-avar részfejedelemség volt, amely 632 tájékán önállósodott, és leszakadt a nyugatabbi anyaterületekről"
Szádeczky-Kardoss Samu is rámutat arra (i. m. 213. o.), hogy a Hun-avar Kaganátus délkeleti határa Kubrat fellépéséig, tehát a 630-as évek elejéig a Kubán folyó volt. Ekkor azonban Kubrat a hun-avar fennhatóságot lerázta, és önálló, rövid életű államot szervezett, amelyet Nagy-Bulgária néven tart számon a mai történeti közgondolkodás.
Egy VIII. századi episzkóposz-jegyzék pedig a Krím-félszigeti Mangup városával kapcsolatban említi, hogy a település metropóliájának a hunok és az onogurok (hun-avarok) között munkálkodó térítőpüspökei is voltak.
A szóban forgó epizódot a kb. 491-től 578-ig élt Jóannész Malalasz jegyezte le a krónikájában (malalasz rhétort, azaz szónokot jelent szír nyelven).
Eszerint a Kimmer-Boszporusznál tanyázó hunok királya, Gordasz Konstantinápolyba érkezvén megkeresztelkedett, s maga Jusztinianosz lett a keresztapja. A császár sok ajándékkal ellátva visszaküldte őt hazájába a bizánci érdekek védelme céljából, mikor azonban Gordasz hazatért, és megpróbálta népét erőszakkal kereszténnyé tenni, a hunok papjai legyilkolták őt, és testvérét, Muageriszt tették királlyá.
Lásd:
Moravcsik i. m. 65--67. o.
Papp György
A magyarság és a bizánci kereszténység kapcsolatának kezdetei
Görögkatolikus Élet, Nyíregyháza, 1938, 40--41. o.
"According to Malalas, Gordas, prince of the Huns near Bosporus in the Crimea, was baptized in Constantinople in the first year of Justinian's reign, 527-528. After his return to his country, he ordered the αγάλματα (Greek for statuary - Translator's Note), made of gold and electrum, to be melted down; the metal was exchanged for Byzantine money in Bosporus. Incensed at the sacrilege, the priests, in connivance with Muageris, Gordas' brother, put the prince to death."
Kaukázus vidéki térítő munkájáról szólva írja egyik levelében Szt. Jeromos a IV--V. sz. fordulóján, hogy "a hunok tanulják a zsoltárokat".
Lásd:
Moravcsik Gyula: A honfoglalás előtti magyarság és a kereszténység; in: Serédi Jusztinián szerk.: Szent István Emlékkönyv; MTA, Bp., 1938, 186--187. o.
"Egy szír nyelvű forrás, az ún. Pszeudo-Zakhariasz rhétor (kb. 555), mely régebbi bizánci forrásokra támaszkodik, megemlíti a Kaukázustól északra az onogur, ogur, szavir és szaragur népeket. A szaragurokról itt hallunk utoljára. Az ogurokról még megemlékezik ugyanebben az időben Zemarkhosz bizánci követ (567), aki a türköktől visszatérőben a Volga alsó folyása vidékén találkozott ogur törzsekkel, akiknek uralkodója már a türk kagán nevében gyakorolta a hatalmat."
So far, no sandstone or chalk eidola have been found in Hungary. In view of the very small number of Alanic graves in the Danube basin, this is not surprising. A curious find proves the identity of the religion of the Alans in Hunnic Hungary and Cherkessia. At Füzesbonyban, a cone-shaped cavity, lined with polished clay, contained a horse skull. There was no cemetery nearby; nothing similar is known from Hungary. But in Cherkessia, in Baital Chapkan and Atsiyukh, three such small "graves" with only the skull and the fore- and hindlegs of a horse have been found, again unconnected with other burials. If the Alans in Cherkessia put eidola in their graves, those in Hungary almost certainly did the same.
The Alans in Hungary stayed as pagan (i.e non-Christian - Translator's Note) until the end of the Hunnic kingdom as those who in the beginning of the fifth century moved to Gaul. About 440, Salvian of Marseilles spoke about the greedy pagan Alans. In the sixth century a few Alans in Gaul were Christians. We hear of St. Goar from Aquitania whose parents, Georgius and Valeria, had already been baptized (MGH, scr. rer. Merov. IV, 411, this source may have escaped Agusti Alemany in his Sources On The Alans - Translator's Note); they apparently had left their compatriots and moved into a Roman milieu which, however, did not prevent them from giving their son a pagan Alanic name, Goar. In an inscription in Spain, St. Martin is praised for converting the Alans. In any case, by the middle of the fifth century, the Alans in Gaul were still pagans. Their king, Goachar (Goar), rex ferocissimus, was idolorum minister (Vita Germani 28, MGH scr. rer. Merov. 7, 272) If this is not a conventional phrase, Goachar's eidola were probably not different in shape from those in the Sarmatian graves in the East, though possibly bigger.
We seem to learn something about Hunnic sacrifices from a short passage in the Getica which probably goes back to Priscus: When the Huns first entered Scythia, they sacrificed to victory, litauere mctoriae, as many as they captured. This is the only time the Huns were accused of having sacrificed their prisoners. In Attila's time, and also before him, those captives who could not be sold or who were not ransomed were kept as domestic slaves. Priscus apparently transferred a Germanic custom, of which he knew from literature, to the Huns. Cimbri sacrificed the horses by drowning and the captives by hanging (Orosius, Hist. adv. Pagan. V, 6, 5-6) (This indicates that Cimbri may have followed the Türkic Tengrian beliefs, sending enemies to Tengri to be re-incarnated as friends instead of enemies - Translator's Note). But the Huns may have sacrificed animals to their gods. Did they worship gods in human or animal form?
Throughout northern Eurasia, from Lapland to Korea, the figures of the shamanistic pantheon, in particular the shaman's "helpers," were represented in various ways: painted on drums; cut out of felt; cast in bronze and iron and attached to the shaman's coat; carved out of wood and put up in the tent or glued to the drum. The shamanistic Huns, too, may have had eidola (I avoid the missionary term "idols"). There is, indeed, both literary and archaeological, though circumstantial, evidence of their existence. -----------------
According to Malalas, Gordas, prince of the Huns near Bosporus in the Crimea, was baptized in Constantinople in the first year of Justinian's reign, 527-528. After his return to his country, he ordered the αγάλματα (Greek for statuary - Translator's Note), made of gold and electrum, to be melted down; the metal was exchanged for Byzantine money in Bosporus. Incensed at the sacrilege, the priests, in connivance with Muageris, Gordas' brother, put the prince to death.
-----------------
There is no reason to doubt Malalas' account. Besides, the statement that the figures were of gold and electrum, while the cliche would call for gold and silver, speaks in favor of the story. It does, of course, not prove that the Attilanic Huns, too, had figures of their gods made of precious metals. But the possibility cannot be ruled out, certainly not because of the low level of Hun metal work. The impressive bronze horseman from Issyk in Kazakhstan, datable to the fifth or fourth century в.с., shows the skill of metalworkers in the early nomadic societies of Eurasia. The Eastern Huns had their "metal men," and the silver figures at the court of the Turk Silzibulos (Menander's rendering of Istemi Yabgu's name - Translator's Note) greatly impressed the Byzantine ambassador. The common Htinnic eidola - provided that they did exist - were probably much more like those of the Sarmatians, about which we are fairly well informed.
The “abode and dwelling of the clouds” is on Harborz (Me@no@@g ^ xrad 44.16); and there the Baga set the sacred plant haoma to grow. There too the yazata Haoma, as priest of the gods, offers sacrifice, specifically to Mithra (Yt. 10.89) and to SraoÞa (Y. 57.19). Figures of ancient Iranian myth, namely HaoÞyaºha (Ho@Þang) and Yima (ÔamÞe@d) are also said to have offered sacrifice on the mountain, to the divinities Ar™dv^ Su@ra@, Druva@spa@, and Vayu (Yt. 5.21, 25; 9.3, 8; 15.7, 15).
...két mérő sumeru....szemere a szomor-mókus-senmurv a szamár morva...
The Iranian concept of the great central world mountain has its parallel in the Indian one of the Mount Me@ru or Sume@ru; and when in course of time the Khotanese Sakas adopted Buddhism, they used the name “Peak of Hara@” (ttaira haraysä) to render Sanskrit Sume@ru (see H. W. Bailey, Khotanese Texts IV, Cambridge, 1961, p. 12).
"The northern (especially Volga delta), northeastern, and eastern coasts of the Caspian Sea lie on a major migration route between Europe and Asia. Tens of millions migratory birds pass over the area twice a year, and hundreds of thousands are nesting."
Menander Protéktór:
„Szilzibulosz, a türkök vezére hallott már az avarok szökéséről és arról, hogy a türköknek nagy károkat okozva távoztak el; éppen ezért így beszélt öntelten viselkedve, mint ahogyan ez a barbár gondolkodásmóddal természetesen vele jár: »Sem nem madarak ők, hogy a levegőn átrepülve megmeneküljenek a türkök kardjától, nem pedig halak, hogy víz alá kerülve eltűnjenek a tenger hullámainak legmélyén, a föld színén járnak valahol. Amidőn majd befejeztem a hephthaliták elleni háborút, rátámadok az avarokra is, és semmiképpen sem fognak megszökni az én haderőim elől«. Ezeket a dicsekvő szavakat mondotta állítólag Szilzibulosz, s aztán buzgón fáradozott a hephthaliták ellen indulása dolgán.
… Midőn Iustinos császár uralmának negyedik esztendeje kezdődött, megérkezett a türkök követsége Bizáncba … A császár megkérdezte: »Világosítsatok fel bennünket, hogy mekkora tömegű avarság vonta ki magát lázadóan a türkök fennhatósága alól, és vannak-e még most is e népből nálatok?« A válasz ez volt: »Vannak még, ó, császár, akik híven ragaszkodnak a mi országunkhoz, azok pedig, akik megszöktek tőlünk, úgy vélem, körülbelül húszezren lehetnek.«”
In the north, within Russia, many rare and endemic plant are associated with intra-zonal communities of the Volga River delta and riparian forests of the Samur River delta. The Sarykum barkhan which is a unique refuge for flora adapted to the loose sands of the ancient Central Asian deserts. Rare aquatic plants of the Volga delta unclude Aldrovanda veiculosa and Nelumbo caspica. About 11 plant species are found in the Samur River delta, some forming a unique vine forest that dates back to the Tertiary period.
In the northern section of this ecoregion, typical mammals include wild boar (Sus scrofa), otter (Lutra lutra), weasel (Mustela nivalis), brown hare (Lepus europaeus), wild rabbit (Oryctolagus cuniculus), muskrat (Ondatra zibethica), many semi-desert rodents. Two species introduced from American are quite common: nutria (Myocastor coypus) and raccoon (Procyon lotor). Within Turkmenistan, common desert mammals include rodents (ground squirrels, gerbils, jerboas, mice, Indian porcupine), long-eared hedgehog (Hemiechinus), desert hare (Lepus tolai), jackal (Canis aureus), fox (Vulpes vulpes), corsac fox (V. corsac), weasel (Mustela nivalis), steppe ferret (M. eversmanni), marbled polecat (Vormela peregusna), ratel (Mellivora indica), badger (Meles meles), steppe cat (Felis libyca), dune cat (F. margaritata), caracal (F. caracal), saiga antelope (Saiga tatarica). Three herds of saiga live in the northern Caspian zone: the Ustyurt herd (between the Caspian and Aral Sea), Guriev herd (area between the Volga and Ural Rivers), and the Kalmyk herd. Most of them concentrate in southern Astrakhan. Since the ban on saiga hunting (in 1991) their numbers have increased to 300,000. Saigas may migrate up to 300-500 km. Recent winter migrations to the coast have been observed only among saiga herds living between the Volga and Ural Rivers.
Along the Atrek river down to its delta, one finds the Central Asian otter (Lutra lutra), jungle cat (Felis chaus), wild boar (Sus scrofa), turtles (Emys orbicularis, Mauremys caspica), and Coluber schmidti. This used to be the habitat for Turanian tiger (Pathera tigris virgata) as late as the 1950s; now this spectacular big cat is extinct. Other large mammals have recently been extirpated are dzheiran, or goitered gazelle (Gazella subgutturosa), leopard (Panthera pardus), and cheetah (Acinonyx jubatus).
The Caspian seal (Phoca caspica) is an endemic species of this ecoregion. It exhibits wide seasonal migrations around the Caspian Sea according to the dynamics of reproduction, molting, and feeding. It is a unique species among seals since it reproduces both on ice (in the northern Caspian, January-February) and on land (islands off the Turkmenistan shore). On Ogurchinsky Island there may be as many as 10,000 animals during the reproductive period. This species has been a traditional target for hunting, especially in Central and Northern Caspian. In 1997-1998, seal hunting was declared illegal by all Caspian littoral countries.
Coastal areas of the Caspian Sea are a "bird paradise" with many species of gulls, terns, waterfowl. The northern (especially Volga delta), northeastern, and eastern coasts of the Caspian Sea lie on a major migration route between Europe and Asia. Tens of millions migratory birds pass over the area twice a year, and hundreds of thousands are nesting. Many birds stay for winter, and the wintering population of waterfowl in the Khazar Reserve is estimated to be over 600,000 birds. Coot (Fulica atra) is a common wintering species with over 200,000 birds spend winter within the Khazar Reserve alone. Other common wintering species are goldeneye (Bucephala clangula), long-tailed duck (Clangula hyemalis), mute swan (Cygnus olor), whooper swan (C. cygnus), flamingo (Phoenicopterus roseus), grey-lag goose (Anser anser), mallard duck (Anas platyrhynchos), teals, and diving ducks. For flamingoes, the Turkmenistan shoreline is the most important wintering place in Central Asia. 25% of the global population of Sandwich tern (Thalasseus sandvicensis) breeds on the islands of the Khazar Reserve. The great black-headed gull (Larus ichthyaetus) is still common on the Caspian shores but its numbers are decreasing. Eagles are among the birds of prey (Haliaetus albicilla, Aquila heliaca, Circaetus gallicus).
Typical Turanian desert reptiles found here include Central Asian tortoise (Testudo horsfieldi), Elaphe quatuorlineata, toad agama (Phrynocephalus ocellatus), runner Eremias arguta, gecko Alsophylax pipiens; in sand massifs, skink gecko (Teratoscincus scincus). Among common invertebrate species are typical desert beetles (Tenebrionidae, Scrabaeidae, Carabidae, Curculionidae), scorpions (Mesobuthus eupeus, M. caucasicus, Orthochirus scrobliculosus), many desert spiders (Artema transcaspica, Dysdera aculeata, Oecobius nadiae, Latrodectus tridecemguttatus, Argiope lobata, Lycosa alticeps, Drassodes proximus, Pseuducius cinctus, Yllenus bajan).
Many rare and endemic animal species are on IUCN or local Red Data Lists: honey badger (Mellivora capensis), otter (Lutra lutra seistanica; in the Atrek river valley), corsac fox (Vulpes corsac), sand lynx, or caracal (Caracal caracal michaelis), kulan (Equus hemionus), dzheiran (Gazella subgutturosa), Ustyurt wild sheep (Ovis vignei arcal), black vulture (Aegypius monachus), imperial eagle (Aquila heliaca), short-toed eagle (Circaetus gallicus), lesser kestrel (Falco naumanni), Central Asian desert monitor (Varanus griseus caspius). A very common species of reptiles is the central Asian tortoise (Testudo horsfieldii) included in the IUCN Red Data list.
Specially protected coastal and delta areas in this ecoregion include Astrakhan Reserve in Russia, and Khazar (former Krasnovodsk) Reserve in Turkmenistan. The Astrakhan Biosphere Reserve in the lower part of Volga Delta, represents a wetland area of international significance. The Reserve was organized in 1919 and protects 30 species of mammals and about 230 species of birds. About 60% of the Khazar (former Krasnovodsk) Reserve area lies within the aquatory of the Caspian Sea. It also includes freshwater ecosystems of the Atrek delta, and Maloe and Bolshoe Delili Lakes. The Reserve was organized in 1932 to protect the large wintering place for aquatic birds. It houses 50 species of mammals, almost 300 species of birds (50 nesting), 35 species of reptiles, and 30 species of fish.
The Caspian Sea is the largest inland water body in the world, with the total surface area of 400,000 km2. The biodiversity of the Caspian aquatic environment is derived from its long history and isolation, allowing ample time for speciation. The number of endemic aquatic taxa is over 400. Of 124 species of molluscs, 119 are endemic or subendemic. There are 115 species of fish, of which many are anadromous and migrate from the Caspian up the rivers to spawn. The endemic Caspian seal (Phoca caspica) is one of only two existing freshwater seal species (the other is found in Lake Baikal). The sea coast provides many important sites for a number of nesting and migratory birds.
The Caspian has been separated from the other seas since the last glacial period. It has not only preserved the rich late Tertiary flora and fauna but has also been influenced by later inputs, particularly of freshwater origin. The Caspian Sea is noted for a great number of endemic species of fauna. It is considered an independent zoogeographical region due to the diversity, specificity and endemism of its fauna. Most of the Caspian fish endemics belong to the herring and bullhead families of which seven species and subspecies of sturgeon are of importance. The Caspian is the only area with a significant sturgeon fishery, which represents up to 90% of the world catch. Among Caspian [mollusk|molluscs]], 119 endemic and subendemic species belong to two families of Bivalvia (Dreissenidae and Lymnocarduidae) and seven families of Gastropoda.
"A Heftalita Birodalom megdöntésével 557-ben a türkök közvetlen Perzsiával kerültek szomszédságba, és Bizánc felé is nyitva állt a közvetlen kapcsolatteremtés lehetősége. Aselyemkereskedés ügye volt az, ami az elkövetkezendő évtizedekben a három nagyhatalom gazdasági és politikai kapcsolatait megszabta. A kínai selyem legnagyobb felvásárlói a perzsák és a bizánciak voltak. Már a Han-korban kialakult a selyem útja, az abelső-ázsiai kereskedelmi útvonal, melyen a selyem Kínából az antik Rómába is eljutott. E karavánút leglényegesebb szakasza Belső-Ázsián vezetett át, s a selyemkereskedés közvetítését kezdettől fogva egy élelmes kelet-iráni kereskedő nép, a szogdok bonyolították le. Ősi szállásterületeik az Amu-darja és Szir-darja között voltak, nagy vonalakban a Zarafsán folyó mentén a mai Buhara és Szamarkand közötti részen. Ezt a területet nevezhetjük a történelmi Szogdiának. A szogd városállamoknak változatos történeti sorsa volt, gyakrabban voltak idegen hatalmak alattvalói, mint önállóak, a környező nagyhatalmak mindig meghódították Szogdiát is. Láthattuk, hogy Kangkü állama bekebelezte, s a 350-es baktriai nomád betörés után a hjónok, majd dinasztiájuk, a heftaliták fennhatósága alá kerültek. Mindezek a történelmi sorsfordulók nem nagyon zavarták őket kereskedői tevékenységükben, s most is, hogy régi uraikat, a heftalitákat a türkök váltották fel, igyekeztek továbbra is megőrizni hegemón szerepüket a selyemkereskedelem közvetítésében. Istemi, az első nyugati türk uralkodó nevében egy Maniakh nevű szogd vezetésével követség ment a perzsákhoz, hogy ott a szogdok számára engedélyt szerezzenek a selyem árusítására. A perzsa király húzta-halasztotta a válaszadást, majd kereken megtagadta az engedélyt. A szogdoknál lévő selyemkészletet megvásárolta, és egy heftalita tanácsadójának sugallatára, aki a türköket, országa eltipróit gyűlölte, aselymet nyilvánosan elégettette. A nem túl barátságos fogadtatás ellenére Istemi még egy küldöttséggel próbálkozott, de ez alkalommal a perzsák megmérgezték a követség néhány tagját, s elterjesztették a hírt, hogy anehéz perzsa klíma végzett a követekkel. Ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a Bizánc felé irányuló selyemkereskedelem közvetítésének a hasznát a perzsák egyedül szeretnék lefölözni, és semmiféle szogd–türk közvetítést nem látnának szívesen. Ettől kezdve atürk–perzsa ellenségeskedés nyílttá vált. A türkök most már megpróbáltak közvetlenül kapcsolatba lépni Bizánccal, s a szogd Maniakh elindult 'Új Róma' felé. A Kaukázuson észak felől átkelve érkezett meg Bizáncba 567-ben. II. Jusztinosz császár fogadta őket, meghallgatta a perzsák elleni politikai szövetségkötés tervét, és úgy döntött, hogy viszontkövetséggel válaszol a türköknek. A türk követeket meglepetésként érhette, hogy Bizáncban nemcsak selyem volt bőségben, hanem a selyemhernyó-tenyésztés titkát is ismerték már. Egyes hírek szerint Jusztinianosz császár idejében indiai papok hozták el a selyemhernyót Bizáncba, más értesülések szerint egy perzsa botjába rejtve csempészett ki selyemhernyógubókat Kínából. Mindenesetre az előállítás ismerete nem tette még lehetővé, hogy nagy mennyiségben és jó minőségű selymet állítsanak elő, s ne szorulnának rá a kínai selyemre. A bizánci követséget a kilikiai Zemarkhosz vezette a császár megbízásából. Az ő követjárásának, majd a későbbi, 576-os Valentinosz-féle követségnek a leírását Menandrosz bizánci történetíró művének töredékei őrizték meg számunkra."
Altheim kutatásai nyomán, de Corippus soraiból is tudjuk ugyanakkor, hogy a heftaliták vagy hun-avarok (onogurok) jóváhagyása nélkül semmi komolyabb politikai lépést nem tehetett a Szászánida uralkodó. A türk offenzíva megindulása óta viszont a perzsák egyenesen rokonszenvezhettek Istemi ellenségeivel, erre mutat legalábbis, hogy Bajánék gond nélkül átjutottak a birodalmukon. I. Khoszrau egy heftalita tanácsadójának a sugallatára égettette el a türk alattvalókká lett szogdoktól felvásárolt selyemkészleteket, a türköknek behódoló ugorok pedig arra intették a hazafelé tartó Zemarkhosz követet, hogy vigyázzon a Kuma folyónál lesben álló perzsákra. Nem lehetetlen, hogy ezeknek a perzsáknak a kötelékeiben már Baján katonái is ott voltak.
Baján hun-avarjai észak felé amúgy se mehettek volna, mert ott már a türkök gyakoroltak fennhatóságot. Menandrosz írja, hogy a Volgától közvetlenül nyugatra tanyázó ogur (avar) csoportok ekkoriban a türk kagán hatalma alatt álltak. Amikor Zemarkhosz bizánci követ hazafelé tartott Istemi kagán és a perzsák tárgyalásáról, az Ural és a Volga folyókat átlépve elhaladt ezeknek a türköknek behódoló ugoroknak a földjén.
The Turan Depression or Turan Lowland is a vast low-lying desert basin region stretching from southern Turkmenistan through Uzbekistan to Kazakhstan. The lowland region lies to the east of the Caspian Sea and southeast of the Aral Sea. It is one of the largest expanses of sand in the world. On average, the region receives less than 15 inches (381mm) of rainfall per year. The Kara Kum desert lies at the southern portion of the Turan Lowlands.
Ibn Battúta (1304--1368/77) pedig egy harminc napos erőltetett sivatagi menetről számol be, amikor leírja, hogyan jutott el karavánjával a Kaszpi-tengertől északra, az Ural folyó partján fekvő Szerádsukból Khorezm városába:
„Aztán elhagytuk Szerádsukot, és harminc napon át kimerítő menetben utaztunk, csupán egy-egy órára táboroztunk le, egyszer délelőtt, egyszer napnyugtakor. A pihenés ideje nem terjedt tovább, mint ameddig a duki-kölest megfőzték és megették, ez pedig éppen csak egyszeri felforralást igényel. Szoktak magukkal vinni szárított pácolt húst, ezt beleteszik, és leöntik tejjel. Mindenki a kocsijában aludt és evett az utazás folyamán. Az én kocsimban három rabszolganő volt. A gyér fű miatt az utazók igen gyorsan szoktak itt utazni. Az itt áthaladó tevék nagy része elpusztul, és ami megmarad, az is csak egy évi hizlalás után kerül használható állapotba. A vízgyűjtők két-három napi távolságra találhatók egymástól, s esővizet vagy talajvizet tartalmaznak. Miután a sivatagon áthaladtunk, és átvágtunk rajta, amint leírtam, megérkeztünk Khvárezm városába.”
--------------------------------------------
Caspian lowland desert
This ecoregion encompasses the the coastal desert (sand dunes, solonchaks, clay takyrs) along the coast at the northern and eastern shores of the Caspian Sea, the largest inland water body in the world (400,000 square kilometers (km2)). The Caspian Sea is considered an independent zoogeographical region due to the diversity, specificity, and endemism of its fauna. Waters of the Caspian Sea house 400 endemic aquatic animal species, including the Caspian seal (Phoca caspica) and sturgeons (90% of the world catch). The sea coast provides important sites for many nesting and migratory birds such as flamingoes, geese, ducks, gulls, terns, swans. Many multinational companies are exploring the region for oil and gas.
The Caspian Lowland lies on the northern and eastern shores of the Caspian Sea at elevations between -28 to 100 meters (m) above sea level. Four rivers traverse the region on their way to the Caspian Sea: Volga, Ural, and Emba from the north, and Atrek from the southeast. The shelf area of the sea adjacent to the Caspian shore is very shallow: the 10 m isobathe extends 10 to 20 kilometers (km) from shore. The coastal zone is built of Tertiary and Quaternary sea sediments. To the east of the Caspian Lowland in Turkmenistan lies low mountain ranges of Bolshoi and Malyi Balkhans; to the northeast stretch Krasnovodsk, Ustuyrt, and Mangyshlak plateaus. The plateaus often form spectacular escarpments (chinks). Especially impressive is the Kulandagh chink above the Kara-Bogaz-Gol Bay (300-320 m high). Most of the lowland was recently exposed by the sea. Sand ridges and unstabilized dune sands, salt desert, solonchaks (shors) and clay deserts (takyrs) are typical. Groundwater, at 0.3 to 2.0 m deep is often highly mineralized. Average annual temperature is 15.4° C. Annual precipitation is ca. 150 millimeters (mm); frostless period lasts 260 days. Shors (salt pans) 30 to 40 centimeters (cm) thick are often completely devoid of vegetation, exhibiting smooth salt-covered surfaces, that gleam brilliantly in the sunlight. Plateaus are occupied by stabilized sand massifs.
To the south of the Caspian Lowland in Turkmenistan lies the delta of the Atrek River – the only river to enter the Caspian Sea from the east. Most of its flow is used for irrigation so only flood waters actually reach the sea. The climate in the Atrek delta is milder than that to the north and classified as subtropical; average annual temperature is 17.1° C. Annual precipitation is 187 mm. A long frostless period (271 days) encourages cultivation of crops such as olive, fig, pomegranate, and date palm.
During the Tertiary, the Pontic-Caspian basin included the modern Caspian and Black Seas, and was connected to the Mediterranean. Fluctuations of the proto-Caspian Sea in the Neocene determined the modern geology of this ecoregion. In the Middle Pliocene, the sea receded, and only two small lakes remained as relicts of the ancient Pontic Sea. In the Upper Pliocene, the so-called Akchagylian Sea expanded over Turkmenistan, then receding back by the end of Pliocene. Aridization and erosion continued in the Quaternary, combined with continuing sea level fluctuations and aeolic relief formation. As the new land emerged, littoral flora gave rise to number of different types of xerophytes. Large ancient rivers, the Amu Darya and Uzboi, flowed to the Caspian Sea in the Quaternary period; later, the Uzboi disappeared, and the Amudarya changed its course to flow into the Aral Sea.
Although the vegetation of the coastal Caspian desert within Turkmenistan is impoverished, it consists of highly specialized halophytes (salt-resistant plants) represented by shrubs and semi-shrubs such as various sagebrushes (Artemisia), tetyr (Salsola gemmascens), kevreik (S. orientalis), boyalych (S. arbuscula), biyurgun (Anabasis salsa, A. ramosissimum), sarsazan (Halocnemum strobilaceum), Halostachys, Ceratocarpus, Nitraria, Kalidium. Herbaceous vegatation is represented by species of Aristida, Peganum, Agropyron, Anisantha, Eremopyrum. One of the most typical halophyte plant formations is dominated by tetyr (Salsola gemmascens), a 30-50 centimeters (cm) shrub, associated with low species diversity and sparse coverage. Solonchaks are sometimes occupied exclusively by sarsazan (Halocnemum strobilaceum).
A kb. 500 ágból álló Volga-delta (amely egyébként tokhalban szintén igen gazdag volt a közelmúltig) megint csak nem túl alkalmas az átkelésre, a széles folyót pedig az északabbi szakaszokon, egész az erdőövig rendszerint harcias sztyeppei népek őrizték. Ehhez járultak a sós tavak és a mocsarak, valamint a kietlen, a tevék nagy részét is elpusztító sivatag a Kaszpi-tengertől északkeletre. Ezeket a tájakat a mongolok is nagy ívben elkerülték: 1223-ban bizonyosan a kaukázusi átjárót használták európai vállalkozásukhoz, majd a volgai-magyarok és -bolgárok fokozatos megtörésével az északabbi útvonal is járhatóvá vált. A hun-avarok viszont a Kaszpi-tavat egyértelműen dél felől kerülték meg a VI. század közepén (sőt, előző és azt követő hullámaik szintén itt kelhettek át).
A beluga egy olyan ősi tokhalfajta, amely akár 600-900 kilogrammosra is megnőhet. Ikrája nagyobb méretű, az ikrák fekete vagy szürke színe a víztől és a táplálkozástól függ. Enyhe íze miatt csak kevés sót kevernek hozzá.
Az oszetra-tokhal súlya elérheti a 150-200 kilogrammot, az ikrák lehetnek világossárgák, sötétsárgák vagy zöldes fényűek. Az oszetra kaviár íze erőteljesebb, mint a beluga kaviáré. A legintenzívebb halízzel -- és egyben a legsósabb ízzel -- a sevruga fajtából kinyert apró, fekete kaviár rendelkezik.
A kellően vastag pénztárcával rendelkező ínyenceknél természetesen nem mindegy, hogy milyen fajta kaviár kerül az asztalra. Minél öregebb a hal, és minél világosabb a beluga kaviár színe, annál különlegesebb ízélményre - és nagyobb kiadásokra - lehet számítani.
Az egyik legdrágább az oszetra és beluga albínó halakból kinyert ikra, a Golden Imperial, amelyek árát egészen világos színük és ritkaságuk emeli csillagászati magasságokba.
Mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki ilyet szeretne kanalazni a vacsorához, 30 gramm körülbelül 30-40 ezer forintba kerül.
Ennél is többet kell fizetnünk az Almas kaviárért, a nyolcvanéves beluga kaviárjából száz gramm 2500 eurónál (630 ezer forintnál) kezdődik.
Annak, aki nem engedheti meg magának az exkluzív kaviár élvezetét, be kell érnie más tokfélékből - például a kecsegéből - készült kaviárral vagy a vörös lazackaviárral. Léteznek még más halfajok is, melyekből ízletes ikrákat lehet kinyerni, ilyen például a csuka, a folyami sügér, a dévérkeszeg, illetve a ponty egyes fajtái.
Magyarországon az apró szemű, festett műkaviárt kedvelik a leginkább, a nyúlhal ikrája alsó középkategóriának számít, míg a valódi kaviárt csak a kiváltságosok engedhetik meg maguknak --ha egyáltalán fellelik az üzletek polcain.
A közfelfogásban a kaviárt leginkább a tokhal ikrájával szokás azonosítani, s érdekesmód az üzletek többségében kapható, feltűnően alacsony árfekvésű pótlékra is ugyanezt az elnevezést használják. A kettő természetesen nem azonos, s ami Magyarországon kaviár néven kerül forgalomba, az csak az iráni és orosz eredetinek egyfajta pótléka. Néhány bevásárlóközpontban, illetőleg a drága delikáteszekben lehet találkozni valódi kaviárral, ám ezek a piacnak csak egy kicsiny hányadát jelentik.
A kereskedelemben ezt az aprószemű halikrát capelin-kaviárnak nevezik, átlagos dobozonkénti ára 300-400 forint körül változik üzletektől függően (egy doboz ötven grammot jelent). Magyarországon ez a kaviár -- avagy kaviárpótló -- a legkeresettebb alacsony árfekvése miatt, forgalmazásával 4-5 cég foglalkozik, s gyakorlatilag a legkisebb üzletekben is megtalálható. A capelin minden esetben mesterséges színezékkel kerül a polcokra, az apróbb szemek pedig a rutinos kaviárfogyasztó számára nem jelentenek olyan ízélményt, mint a nagyobbak. Sokan a capelint épp "mákszemnyi" mérete miatt nem vásárolják.
Egy kategóriával magasabbra pozicionálható a nyúlhalkaviár néven ismert csemege. Ez németországi közvetítéssel érkezik Magyarországra, nagyobb szemű és ennek megfelelően ízletesebb is, mint a capelin. A nyúlhalkaviár fogyasztása vitán felül nagyobb élményt jelent, roppanósabb, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez is festett. Ez a fajta is elterjedtnek számít, s bár valamivel ritkább a capelinnél, a nagyobb üzletekben és egyes hipermarketekben megtalálható. A nyúlhal kaviárja 600-700 forintba kerül dobozonként, pillanatnyilag az egyik üzletlánc 400 forintos mélyáron kínálja.
Ennél lényegesen nagyobb szemű a pisztráng- és a lazackaviár, ezek közül egy szem -- vagy még inkább: egy golyócska -- már valóban észrevehető a szájban, szétroppantása is nagyobb élvezet. A pisztráng és a lazac kaviárjából 50 gramm Magyarországon körülbelül 1000--1300 forintért szerezhető meg. A lazackaviárnak manapság nagy divatja van a szusi miatt, ezért sokszor ennél is olcsóbb. Előfordul ugyanakkor, hogy egy-egy termék különböző fantázianévvel és lazackaviár megnevezéssel kerül forgalomba annak ellenére, hogy nem azt tartalmazza, mint ami rá van írva, és ez csak az összetevők listájából derül ki.
A forgalom zömét, mintegy 60-70 százalékát tehát az aprószemű capelin teszi ki, 10-15 százalék körül lehet a nyúlhalkaviár része, míg a fennmaradó töredéket a lazac és a pisztráng teszi ki, ezalatt a tokhal ikrája nem, vagy csak nagyon ritkán található meg a boltokban, holott sokan a kaviárt a legutóbbi csemegével azonosítják.
A "valódi" kaviárt nem feltétlen 50 grammos kiszerelésben lehet kapni, a ritkábbakat értelemszerűen kisebb adagokban vásárolhatjuk meg, ugyanis roppant fontos, hogy a halikra ne álljon sokat felbontott állapotban a hűtőben, egy drága doboznál pedig a legkisebb minőségcsökkenés is óriási veszteség lenne. A tokhal kaviárja a kis forgalom miatt nem rendeklezik olyan jellegű terjesztéssel, mint amilyenről a nyúlhal- vagy lazackaviár esetében beszélhetünk.
A kis dobozok már igen széles ársávban foglalnak helyet, az acélszürkés sevruga kaviár száz grammja százötven euró körül alakul, ennél valamivel többe kerül az osietra ikra, míg a nagyszemű belugáért pedig a sevruga dupláját is elkérik. Ezeket a ritkaságokkal ritkán talákozunk a delikáteszekben is. Nagy árugrást jelent az úgynevezett almas, ami a nyolcvanéves beluga kaviárja, ezért száz grammonként 2500 eurót, vagyis bő hatszázezer forintot kell fizetni.
A kaviárt a bolsevik forradalom elől menekülő orosz arisztokrácia tette ismertté a nyugati világban. A luxus mindenkori jelképe a cári Oroszországban nemcsak az arisztokrácia kiváltsága volt: a Kaszpi-tenger bőséges tokhal-populációjának köszönhetően az egyszerű emberek asztalánál is hétkönapi ételnek számított.
A világ kaviárállományának hatvan százalékát a Kaszpi-tenger biztosítja. A két legnagyobb kitermelő Oroszország és Irán. A Szovjetunió széthullásával az orvhalászat óriási méreteket öltött, és a milliomosok számának növekedésével arányban a tokhalállomány drasztikus mértékben megcsappant.
Egyre kevesebb kaviár kerül a világpiacra, és ennek nagy része illegális csatornákon jut el a fogyasztókhoz.
Sokáig városi legendaként terjedt, hogy a halakat élve kell felvágni ahhoz, hogy a kaviárt a legjobb minőségben nyerjék ki az állatokból. A halikra megszerzéséhez nem kell megölni az állatokat, de az orvhalászok ezt a gyors és olcsó módszert választják a drágább, környezet- és halbarát megoldás helyett.
A kaviár tulajdonképpen nem más, mint friss, sós oldatba áztatott halikra. A tartósítás során kézzel keverik a kaviárhoz a sót, nehogy a halikrák megsérüljenek. A kincset érő étel nagyon hamar megromlik, így az egész eljárás a csomagolással együtt nem tarthat tovább negyed óránál. A kaviár felbontás után legfeljebb két napig tárolható.
Középkori mohamedán utazók viszont állítják, hogy a Kaszpi-tenger vize meglepően édes, és ez szerintük a beléje ömlő Volga hatalmas vízhozamának tulajdonítható
A Kaszpi-tengert csak mérete és sótartalma miatt nevezik tengernek, valójában a világ legnagyobb, a tengerektől elzárt állóvize - a világ legnagyobb sóstava. Vízszintje mintegy 26-28 méterrel a világtengerek szintje alatt van, legnagyobb táplálója a Volga-folyó. Partjain 5 ország, Oroszország, Azerbajdzsán, Irán, Türkmenisztán és Kazahsztán osztozik.
Képünkön a tenger keleti partjának egy részletét, a Kara-Bogaz-öblöt (türkménül: Kara-Bogaz-Gol) és környékét láthatjuk. A száraz partvidék az Usztyurt sivatagos terület parti elvégződése. A part déli végénél a Krasznovodszki-öblöt láthatjuk, a névadó település, Türkmenisztán legnagyobb kikötővárosa a kis, türkizkék színű öböl északi oldalán helyezkedik el. A délkeleti sarokban a Kopet-dag hegyvonulat egyik gerince tűnik fel.
A Kara-Bogaz-öböl vize egy nagyon szűk szoroson keresztül van kapcsolatban a Kaszpi-tengerrel, és ez a szoros a vízszint változásai miatt gyakran elzáródik. Az öböl így természetes sólepárló medenceként működik. A beáramló enyhén sós víz a csatorna zárt fázisában elpárolog, a só viszont megmarad. Az öböl vizében nagyon feldúsul a só: ez a víz színén is látszik, emiatt látjuk halvány türkiz színben.
A vételkörzet szélén a kép felbontása a lapos rálátási szög miatt kicsit romlik, emiatt a felvételen látható felszínformák valamivel elmosódottabbak annál, mint ahogy azt megszokhattuk.
Szádeczky-Kardoss Samu is rámutat arra (i. m. 213. o.), hogy a Hun-avar Kaganátus délkeleti határa Kubrat fellépéséig, tehát a 630-as évek elejéig a Kubán folyó volt. Ekkor azonban Kubrat a hun-avar fennhatóságot lerázta, és önálló, rövid életű államot szervezett, amelyet Nagy-Bulgária néven tart számon a mai történeti közgondolkodás.
Papp György
Kis- és Nagy-Balkán...
A nyugatra vándorlás földrajzi lehetőségei: az Elburz menti déli és az Itil folyón át vezető északi útvonal
A beluga egy olyan ősi tokhalfajta, amely akár 600-900 kilogrammosra is megnőhet. Ikrája nagyobb méretű, az ikrák fekete vagy szürke színe a víztől és a táplálkozástól függ. Enyhe íze miatt csak kevés sót kevernek hozzá.
A kaviárt a bolsevik forradalom elől menekülő orosz arisztokrácia tette ismertté a nyugati világban. A luxus mindenkori jelképe a cári Oroszországban nemcsak az arisztokrácia kiváltsága volt: a Kaszpi-tenger bőséges tokhal-populációjának köszönhetően az egyszerű emberek asztalánál is hétkönapi ételnek számított.
A Kaszpi-tengert csak mérete és sótartalma miatt nevezik tengernek, valójában a világ legnagyobb, a tengerektől elzárt állóvize - a világ legnagyobb sóstava. Vízszintje mintegy 26-28 méterrel a világtengerek szintje alatt van, legnagyobb táplálója a Volga-folyó. Partjain 5 ország, Oroszország, Azerbajdzsán, Irán, Türkmenisztán és Kazahsztán osztozik.
Az avar történelem fontos színterei
Szumír ur3 'őrizet, oltalom'&h=352&w=300&sz=56&hl=hu&start=18&um=1&tbnid=u2XHnOcW7aZ3SM:&tbnh=120&tbnw=102&prev=/images%3Fq%3Dcaspian%2Blowlands%26svnum%3D10%26um%3D1%26hl%3Dhu%26sa%3DN){kind=link}
