Keresés

Részletes keresés

halkabb_on Creative Commons License 2023.09.04 0 0 97821

Fekete István: Szeptember


Õszi hálót szõnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok.
Bokrok árnyában üresek a fészkek,
mint az erdõ szélén nyári kis lakok.


Szõlõhegyen a rizling meg a saszla
cukrot szûrnek a napsugárból.
Hasad már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.


Levegõben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.


Völgybe ér a délutáni árnyék,
hûvös az est, harmatos a rét.
Köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.


Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetõkön ásít a kémény,
halott levél kereng a pókfonálon.

halkabb_on Creative Commons License 2023.09.04 0 0 97820

Nagy László: József Attila


Miért játszott a szíved, te szerencsétlen
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly vak havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Törd fel a törvényt, ne latold!
A porból vedd fel kajla kalapod,
vértanú vállad,
s a kifordult nyakcsigolyákat
rendbeszedve
két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
nézz a szemembe
hogy rendülne bele
a mohó, emléknélküli tenyészet
az egek mirígy-rendszere
s e megváltatlan földi lét.
József Attila!
te add nekem a reményt,
mert nélküle
romlott a napvilág,
a vér eves,
bár a fogad vicsorog,
bár a nyakad csikorog,
bólints, hogy érdemes,
cáfold meg halálos logikád,
te glóriás,
te kíntól bélyeges!
Képzeletemre bízzál édes munkát,
mert immár úgy szorgoskodik,
hogy a sarkamtól torkomig
forraszt rám forró hamubundát,
rádióaktív iszonyt -
félek, hogy minden rejtelmet kibont
s végül már semmi se fáj.
Hogy el ne jussak soha ama síkra:
elém te állj.
Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív
szép szóval a száj!

halkabb_on Creative Commons License 2023.09.01 0 0 97819

William Blake: Dal


Együtt összhang, s szerelem
lelkeden és lelkemen:
ágaink keverve fenn,
gyökereink odalenn.
Ágainkon örömek,
csiripelők, édesek;
lábunk alatt halk erek:
ártatlanság, szeretet.
Rajtad almát hord az ág,
rajtam tündöklő virág;
lombod hinti illatát,
benne lágy a gerle-ágy:
fiókáit eteti,
bús énekét lengeti.
Lombod bűbájjal teli,
a szerelmet hirdeti:
ott fészkel a szerelem,
ott alszik az éjeken,
s nappal ugrál eleven
ágaink közt szűntelen...


f.: Weöres Sándor

halkabb_on Creative Commons License 2023.09.01 0 0 97818

Johann Wolfgang Goethe

A kis virág


Árnyékos erdőn
Bolyongtam én,
Sötétzöld sátor
Borult felém.


Egy kis virágot
Találtam ott,
Amely csillagként
Világított.


Utánanyúltam,
De kérve kért:
"Ne ölj meg! Nagy kár
Egy életért!"


Gyökérrel együtt
Kivettem őt,
Elültetém a
Házunk előtt.


Kertünk csendjében
Lel most hazát,
S virulni fog még
Sok éven át.


Dsida Jenő fordítása

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.29 0 0 97817

Csukás István: Nyárutó


Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.
Darázs reszket és elélvez a gyümölcsillatban, édes, édes ősz jön,
felhangolt idegeket zsongató, érett ízeket kortyoltató.
Szemedből visszatükröződik az arcom, szívedből visszatükröződöm,
így teljesedek be, szelíden megérve immár az örömre,
ámulva és önfeledten reszketek a mosolyodban;
hát köszönöm, hogy vagy, hogy lélegzel, hogy jársz-kelsz,
hogy ajtót nyitsz, hogy öltözöl, hogy vetkezel,
hogy megfelezed minden percem, szívverésünkkel bedobogjuk az időt,
s vígan megszökünk belőle egy-egy kielégült órára,
visszarepülünk kamaszkorunkba angyalizmokkal,
s boldogan érkezünk meg újra s újra magunkhoz az ismerős úton.
És köszönöm, hogyha kell, csak úgy vagy, mint fehér falon
visszaderengő napfény, hogy ne féljek nagyon a papírra hajolva,
önkéntes, divatjamúlt őrszem, meg ne pucoljak s el ne vaduljak,
pofámon sörtét növesztve ne vicsorogjak, higgyem a nagyobb erőt,
a nagyobb hatalmat, a szelíden mosolygó ikonon a nyár végi aranyglóriát.
Alacsonyabban jár a nap, óriásira nagyítja az árnyékunkat,
s kivetíti, hová, milyen falra, milyen bohóckodó ugrabugra lesz
egyszerű mozdulatainkból, milyen hörgés lélegzésünkből,
milyen zuhanás ölelkezésünkből – kifordít önmagunkból ez a szörnyű
távlatú árnyjáték, hát köszönöm, hogy úgy élünk, mintha nem vennénk észre,
és hogy életünk mégis a miénk!

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.29 0 0 97816

Márai Sándor: Zsoltár

 

A gyönyör fáj,
kéjes a bánat,
erős sodrával
örökre árad.
Ha elhord messze,
visszahoz egyszer,
mély folyóteste
úgyse ereszt el.
Partok dalolnak,
a fák jó zöldek,
ne bántsd a csöndet.
Ki gondja a holnap?
Karikakörbe útját
e görbe pályán
tán járja a Föld,
talán nem.
A célt ne kérdjed.
A Nap talán áll.
Az élet régibb
a halálnál.
Ámen.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.28 0 0 97815

Petőfi Sándor: Est


A nap lement.
Eljött a csend.
Szellőüzött
Felhők között
Merengve jár
A holdsugár,
Mint rom felett
A képzelet.


A városi
Nem élvezi;
Falun keresd:
Mi szép az est.
Utcára mén
Leány, legény,
S dalolni kezd;
Hallván a neszt,
Dalol vele
A fülmile
Lágy éneket
A lomb megett.


A kert alól
Furulya szól;
A pásztor ott
Tüzett rakott;
S míg elterül
A tűz körűl,
S megszólal a
Bús furulya:


Ökre, lova
Jár tétova,
És harmatos
Füvet tapos.
Akközben a
Kert ajtaja
Hallkan kinyíl;
Miként a nyíl
Odasuhan
Víg-boldogan
A pásztor, és
Van ölelés,
Van csókolás --
Ki volna más,
Ki eljöve?
Mint szép hive.


Mulassatok,
Ti boldogok!...
Mért köztetek
Nem lehetek?

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.28 0 0 97814

Juhász Gyula: Nyár


A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
(Annára gondolok, emléke enyhe, szép!)


A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
(Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.)
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
(Annára gondolok és siratom magam!)

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.22 0 0 97813

Márai Sándor: Ajándék


És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.22 0 0 97812

Kálnay Adél: Tükör


Mivé lettem, kérdeztem
a barnuló tükörtől, mivé lett
arcom, szép szemem, hová
tűnt fénye, csillogása, hajam
sötétje merre van?
Nem válaszolt, csak fürkészett
némán, vigasztalt volna, meglehet,
régóta ismer, tudhatta, félek,
akármit csak nem felelhetett.
Fordultam félre, ne lássam többé,
dühömben törtem volna szét,
megmoccant akkor, homálya
tisztult, s lehelte szinte, úgy beszélt:
Ne bánd az évek múlását arcodon,
ne a ráncokat lásd, s őszülő hajad,
mélyebbre nézz, láss el lelkedig,
mert ott élnek mind, kik fontosak.
Őszinte tükröd ott találod,
az mutatja meg végül, ki vagy,
mit én adhatok, csak látszat.
A mulandóság vagyok, a feledés,
ám lelked tükre örökkévaló,
mindent őriz és mindent jegyez,
amit benne látsz, az a valódi,
igazi arcod ő mutatja meg!
Döbbenten álltam, hittem is,
nem is, mit rám lehelt, de
azóta néha látni vélek benne
homályon túli fényeket,
valami tisztát, múlhatatlant,
talán az én arcom lehet.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.19 0 0 97811

József Attila: Nyári délután


Cseveg az olló. Néne
nyesi a pázsitot,
guggol. Hátulról nézve
is látni, ásitott.
Rádió nyüzsög. Szárnyak
dongnak az üvegen.
Lágy szellők táncot járnak
a puha füveken.
Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.
Én sem tudom már régen,
alszom? vagy dolgozom?
Megterit feleségem
szép fehér abroszon.
Az eget is a tájon
vászonfény lepi el.
Csillog, mert üvegtálon
ül, a földieper.
Boldog vagyok? A kedves
mellettem varrogat
s hallgatjuk, amint elmegy
egy vak tehervonat.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.16 0 0 97810

Szécsi Margit: Szerelem


Hadd nézzem édes arcodat,
a szigorút, a régi-drágát,
az elviharzott ifjúság:
a nagystílű angyal tanyáját,
a cigány-élettől gyötört,
a marakodásoktól árvát,
hadd nézzem újból arcodat,
a szigorút, a régi-drágát.


Eladsz-e, elfogyasztol-e?
Nem leszünk kevesebbek tőle.
Elefánt-csordára elég
szívünk volt - marad még belőle.
Szent kezedtől se rettegek,
de fölséges légy mint az oltár,
mert megítélem arcodat,
mert ifjúságom társa voltál.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.16 0 0 97809

Kálnay Adél: Fohász


Ó fényes Hold!
Te látod éjszakáimat,
Ágyam szélén sápadtan ülök,
udvarod közepén ül így
az égi királylány.


Csak hallgatom,
milyen neszeket küld felém
bársonyos hangján az éj,
ez a jóságos gazda,
tied, s enyém.


Ablakomból látom,
fényedben fürdenek a fák,
hosszúra nőtt árnyékuk
ráborul a rétre,
s a folyóig ér.


Reszket lent a víz,
és reszket tétova lelkem,
mennék, de maradnék is
ebben a romló világban,
én, nyugtalan vándor.


Eressz el, Hold,
vagy emelj magadhoz végleg,
legyek inkább szellő vagy
pára, a táj felett suhanó árny.

Pannika127 Creative Commons License 2023.08.13 0 0 97808

Fuchs Éva

EMELT FŐVEL

 

Amikor azt hiszed elfogyott,

S nincs már több erőd.

Amikor azt érzed,

Ez, tovább nem mehet,

Emelt fővel élni nem lehet.

 

Összetört a bánat,

Ezernyi gond közt, homályban élsz,

feladnád már, nincs tovább.

S mégis, valami itt tart.

Nem tudod miért, nem tudod kiért?

 

Legyűröd a gondot,

lassan-lassan talpra állsz.

Az életet nem te adtad magadnak,

hát nincs jogod, hogy feladjad.

Az ember megmarad a holnapnak,

akkor is, ha gyötri a bánat..

Pannika127 Creative Commons License 2023.08.12 0 0 97807

Radnóti Miklós

Kánikula

 

Szomjasan vonúltak inni a fák

lehajtott fejjel a patakokra,

kertekből eresz alá költöztek

rémülten a rózsák és most, hogy

este lett, gyerekek halnak asszonyok

kék szemén s a hőség barna vállán;

csak poros hangyák nézik, csudára

kerekedve a füvek tetejéről,

hogy mire följött, szakálla nőtt a holdnak.

 

1931.

Pannika127 Creative Commons License 2023.08.12 0 0 97806

Hervay Gizella

VÉDTELENÜL

 

Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,

mégis borzongva elhagysz.

Nézem a táguló homályt a szemeden.

Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.

Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,

hogy osztozz szétzilált életemen!

 

Embertelen sorsába zártan

megmaradhat-e embernek az ember?

Feláldozzam a mosolyodat?

Üsselek pofon szerelemmel?

 

Akár a meztelen gondolat,

olyan védtelen a vágy.

 

Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,

hogy bemocskolja magát.

 

S a jóság olyan láthatatlan,

mint a virágba felszivárgó halál.

 

Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.

Fáj-e a fának a simogatás?

Fáj-e neked a simogatás?

 

Akár a meztelen gondolat,

olyan védtelen a vágy.

 

S a tisztaság olyan láthatatlan,

mint a virágba felszívódó halál.

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.10 0 0 97805

Kormányos Sándor: Búcsút mondani...


Nagy szerelmünk elviharzott,
nyomában súlyos csönd maradt,
vágy-szaggatta álmokon túl
könnyekbe fúlt a pillanat.
.
Remegő kézzel int a múlt
lebegnek tépett rongyai,
és valóságom üt szíven:
- nem tudok búcsút mondani...

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.10 0 0 97804

Váci Mihály :
Kettesben önmagammal


Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.


Biztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk. Az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.09 0 0 97803

József Attila

 

Álmomban enyém vagy

 

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...


Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.09 0 0 97802

Radnóti Miklós: Augusztus


A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.09 0 0 97801

Dsida Jenő: Csak egy…


Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat;


Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
Csak egy van, aki imádkozik értem –
És az is olyan nagyon messze van!

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97800

Kosztolányi Dezső

Ha negyvenéves...


Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megunod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

******************************

Haász János

Ha negyvenéves

Ha negyvenéves elmúlsz, egy délután egyszer
elbóbiskolsz, és aztán sokáig nem bírsz felébredni.
Mire magadhoz térsz, ablakodból látod,
a hegyek fölött a narancs, a vörös, a bíbor
kikeverhetetlen színeit ölti magára az ég.
Kikönyökölsz a párkányra, belélegzed a látványt,
mint egy szimfónia largo tételét.
Lent, a parkban hosszúra nyúlnak az árnyak.
Egy gazdájától elcsatangolt kiskutya
égnek emelt orral bújja a legfrissebb híreket.
Virágzó fák lombja fölött az újrakezdés
illata örvénylik a koraesti széllel.
Mennyi mindent mondtál életedben,
s csak akkor hallgattál, ha lett volna mit mondanod.
Egyfolytában vársz. Feszülten és türelmetlenül.
Hogy egyszer majd, a megfelelő pillanatban.
És akkor talán. De legalábbis majdnem.
Gyáva voltál egész életedben.
Nincs megfelelőbb pillanat a bátorságra.
A halált halállal győzni le.

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97799

Kerényi Kata

Búcsú helyett

egy arc lefedve négy tenyérrel
takarni csak mit meg se tettünk
mit kezdenél egy más idővel
te nem sem én ki dönt helyettünk

perc volt csak épp vagy emberélet
megnyílik lásd a föld utánunk
hiába lépnél újra abba
nincs már folyó amerre jártunk

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97798

Lengyel Tamás

nekem rólunk vagy neked rólam
 
idő van. vagy inkább el is járt minden
fölött amit gondolok, ami vagyok,
amit tanítottak néha vidám máskor durva démonok
rohamosan gyengülő szemem nem
kell sokáig meresztenem hogy lássam
új urak vannak a házban
pedig mintha még csak nemrég születtek.
de ahogy hallgatom ezt az orosz rapet,
nem épp csak elszontyolodom, majd beledöglök –
tessék, ilyenkor is rágódom a szavakon –
hogy ha régen egyszer-egyszer tudtam is
feltárni azt ami legbelül van,
most már azt sem sejtem, hogy hol...

fiatalon szeretném magunkat elképzelni
ugyanaz a nagy mamlasz lennék
aki megint rajongna érted
eljárna a fellépéseidre és abban hinne
hogy mekkora öröm lehet
az együtt felnevelhető két-három gyerek
tanulni egymás hibáiból
no worries és no alcohol
közösen vigyázva hogy az ifjak
se mindig engedjenek a démonaiknak.
aztán ha majd az Ung hattyúkat ringat
lefelé olyan lassan mintha
csak idősödő lépteinkhez igazítna
egy-egy szekvenciát a parton,
kicsit előrehajolsz, én is meghajtom
vén fejem, a víz felé mutatsz
és egyszerre elmosolyodunk.

azt mondod mindent közösen szerettél volna
és én már ezt is másképp értem,
attól függően, hogy neked vagy nekem közös.
közös hullámhosszon a remegésem
a tieddel ami az egymásnak feszülő
sérelmeinkből fakad.

idegen szó is akad rá – esszenciális tremor.
more worries így more alcohol.
más idegen szó, illúzió
ez ügyben szintén könnyen alkalmazható,
bár manapság úgyis fő árucikk lett
régen ilyen volt még nekem az ihlet
abból sem lesz már semmi soha
de talán már egyikünk sem ostoba
bízni. a fiad, az én mostohafiam az,
aki mikor először olvasta a verseimet,
és úgy mint aki elhitte, hogy valami fontos lehet
bennük ha mégoly mélyen rejtve is,
most bizalmáért hálából
kézhez kaphatná ezt az írást,
ami végre, mint a periszkóp, képet ad valamiről,
de ami végül arról szól
hogy fájón búcsúzkodom az anyjától.
búcsúzkodom, ha nem is búcsúzom el.
valami kell még fagy helyett, ha nem is tavasz,
legyen csak kora október. Érdekel még
a végkifejlet hátha ez nem az.

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97797

Debreczeny György

hisz úgyis csak a csend

Marno Jánosnak

az égen bárányfehér paplanfelhők
jobb volna lélegeznem
vagy inkább csak létezgetnem
lépegetnem a domboldalon
de itt most éppen sík a vidék
a novemberi nyár heve
füvet nyír ki a kocsma előtt
itt kérem győr felé visz a vádli
kedves budai öregfiúk

márványos arccal az utcán
áthajtanak rajtam a zebrán a felhők
bárcsak bátorkodna a kínai
a laptopbolt mellett megénekelni
hogy az étterem másik oldalán
ott a trafik és bazár
ahol cigarettát venni nem lehet
de ki lehet húzni a gyufát

a színes kijelzőn mindenütt
ki lehet húzgálni a versből
a szennyezett eseményhorizontot
s hogy nem kaptunk rákot
igaz virágszirmot se kaptunk
és virágesőben se volt részünk
de a szó itt ne csak a fákra
virágokra essen
ne csupán a vaskorlátnak támasztott
rozsdásodó öreg biciklire zuhanjon

bárányfehér felhők a paplankék
ég alatt aggódnak értünk
a legjobb ha csupán létezgetünk
lépegetünk csendesen
a sík domboldal meggyilkolt füvén
arra amerre visz a vádli
minek itt annyit dumálni
barátaim budai öregfiúk
hisz úgyis csak a csend
sűrűjébe csalja be az embert a szó

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97796

Konsztandínosz Kaváfisz

Ithaka

Ha hazafelé tartasz Ithakába,
kívánd, hogy utad jó hosszú legyen,
tele kalanddal és tapasztalással.
Se Laisztrügónoktól, se Küklopszoktól,
de még dühödt Poszeidontól se félj:
ilyeneket útközben nem találsz,
csak ha magas gondolat s lobogó
indulat hasít át testeden, lelkeden:
Laisztrügonok és Küklopszok csak akkor
merülnek fel s a vad Poszeidon is -
akkor lelked eléd vetíti őket,
mert mindezeket ott hordod magadban.

Kívánd hát, hogy utad hosszú legyen.
Sok nyári reggelt élj meg utadon:
milyen öröm lesz, milyen vad gyönyör
kikötni rég-megálmodott öbölben,
föníciai vásárokon ődöngeni:
vennéd halomra a sok drága holmit,
gyöngyházat, korállt, ébengyöngyöket
és mindenféle buja illatszert még,
vérforraló, vad illatszereket.
Járd be Egyiptom városait is mind
s tanulj, csak tanulj azoktól, kik tudnak.

Mindig eszedbe legyen Ithaka.
Sorsod, hogy célhoz érj, éppen ezért
ne erőltesd a hazautazást.
Hadd tartsanak tovább a szép napok,
s öreg fejjel köss ki a szigeten
minden kinccsel, mit útközben szereztél -
ne hidd, hogy kincsekkel vár Ithaka.

Ithaka adta néked ezt a szép utat.
Őnélküle nem keltél volna útra.
Ézt adta, nem tud adni mást.

Bármily koldusszegény, Ithaka mégse csalt meg.
Bölcs lettél és olyan tapasztalt,
hogy már azt is megérted, mit jelent Ithaka.

/Képes Géza ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97795

Konsztandínosz Kaváfisz

Amennyire tudod

És ha már nem tudsz az életedből azt csinálni,
amit akarsz, próbáld meg ezt legalább, amennyire tudod:
ne gyalázd meg a túlzsúfolt világi kapcsolatban,
a mindenféle mozgásban, a sok beszédben.

Ne gyalázd meg a hajszolással, a hurcolással,
a meghempergetéssel, érintkezések,
összeröffenések köznapi tébolyában,
míg más se lesz, csak idegen kolonc.

/Vas István ford./

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.29 0 1 97794

Sohonyai Attila: Napról napra


…nem tudom milyen örökké szeretni.
Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Miként lehet valakivel megöregedni,
s szép szavakban esküdni, a valójában
bebizonyíthatatlant...


De azt tudom, milyen, utánad inni az üvegből,
milyen előbb takarni be téged, mint magam,
hogy reggel neked kedvedért kávét főzök,
s ha elönt a félelem, első, hogy téged felhívjalak.


Hogy mosolygok, ha sokáig készülsz,
és egyre jobban tetszik, mikor kócos vagy,
amikor a hibáinkat megnevetjük,
…amikor a biztonságot úgy hívod: „két karodban”.
…nem tudom milyen örökké szeretni.


Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Én azt tudom, hogy te vagy az a valami,
ami miatt akarom, hogy a mát kövesse,
mindig egy holnap.

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.29 0 0 97793

Komáromi János
Csak az..

 

csak az eső...
csak az érintés...
csak az álom...
csak az ölelés...
oldani el a régi béklyókat
feledni el hogy mindig itt voltak
emelni fel lehajtott fejünket
nyitni fel lehunyt szemünket
csak az egyetlent keresni
csak az egésszel beérni
csak az kell ami jár nekünk
csak az kell akit szeretünk
csavargó létezésbe vegyül a halál
csak az veszíthet aki néha talál
soha nem csalódik aki nem remél
csak az nem halhat aki nem él
csak az eső moshat tisztára
csak az érintés adhat új hitet
csak az álom vezet poklok-poklába
csak az ölelés teremt új életet

Lutra Creative Commons License 2023.07.29 0 0 97792

Enes Kišević

És mintha semmi se fájna

Mintha napsütés lenne.
Mintha vidám lennél.
Bandukolsz, mintha nem látnának.
 
Mindenki mintha remekül érezné magát
Mindenki mintha jól érezné magát.
Mindenki mintha csodásan érezné magát.
 
És te is mintha boldog lennél.
 
Mintha nyugalomban élnénk.
A madarak mintha szabadok lennének.
Mintha a jövő ismert lenne.
 
Mintha tiszta lenne a lelkiismeret.
És talán a napnak is minden érthető.
Ó, szív, talán dalolhatsz.
 
Mintha mindenki mindenkiről gondoskodna.
Mintha mindenki barát lenne.
Mintha mindenki veled és a világgal
törődne.
És talán elmúlt a nap.
És te talán mosolyogsz!
És talán semmi se fáj.

/Fehér Illés ford./

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!