Őszre tervezek KÉK túrázást a Pilisben. Segítséget szeretnék kérni szállás ügyben. Dobogokő közvetlen környékén vagy Dobogókőn találok-e túrista szállást elfogadható paraméterekkel, mert eddig csak hotelekre bukkantam. Aki már járt arra kérem segítsen.
:) Nekem is ez volt a benyomásom, amikor a Zirc-Nagyvázsony szakaszt csináltam... szépen fel volt szallagozva minden... ;)
Tudom, hogy rövid időn belül szóltam, de ahogy itt már írta valaki én is kb egy héttel előre tudom, hogy mikor megyek OKT-zni.
Eredetileg jövő héten akartam, de akkor Kotmányunk ünnepe van, még annyira sem esélyes a szállás, mint ezen a hétvégén. Bár a sátrazás is egyre jobban begyere...
Az OKT50 kapcsán nekem is feltűnt, hogy Kesztölc felett az aszfaltról való letérésnél szépen ki volt pucolva/taposva a máskor szűk ösvény. Persze lehet ez is csak a véletlen műve :)
Nem a véletlen műve, a komárom megyeiek teljesen újrafestették és nagyon sok helyen kitakarították a kéket pont az OKT50 miatt. Szóval van pozitív hozadéka is. Más megye is igyekezett rendezni a dolgokat, ha nem is annyira mint a komáromiak. Volt azonban olyan is nem egy helyen, hogy az előzetes (a túra előtt 3-4 héttel) takarításnak már nyoma nem látszott, mire a csapat odaért, ugyanaz a szűk, csalános ösvény volt, mint előtte.
Kíváncsi vagyok, hogy ilyen rövid idő alatt átfut e a projekt...
Az OKT50 kapcsán nekem is feltűnt, hogy Kesztölc felett az aszfaltról való letérésnél szépen ki volt pucolva/taposva a máskor szűk ösvény. Persze lehet ez is csak a véletlen műve :)
Mindenesetre sűrűbben kellene ilyen központi bejárásokat rendezni, és lehet egészen kikupálódna az útvonal.
Én sajnos nem tudtam bekapcsolódni egyéb elfoglaltságaim miatt.
A veled levelezett bélyegző kihelyezés kapcsán: folyamatban van a dolog (csapataink harcban állnak...), de ha sikerül is átvinni az ügyünket, akkor is egyeztetni kell a találkozó kapcsán.
Eszembe jutott RP filmjében a frissen festett jelzéses rész.... :D
Hm. Simán el vagyunk küldve bozótot írtani - semmi gond, de amikor magunk jelentkezünk rá, akkor még válasz se érkezik . Mit is mondtatok a kommunikációtokról? ;)
Nem tudom, hogy az OKT 50-et kritizálók közűl ki hány napot volt ott, én most jöttem haza a Cserehátról és ezen a három napon MINDENHOL az eredeti és kihelyezett pecséttel pecsételtünk! Korábban a Dorog - Piliscsaba szakaszon voltam és ott is csak és kizárólag a kihelyezett pecsétek voltak használatban. Szóval csak óvatosan a kinyilatkoztatásokkal ha kérhetném!
Az utak tisztítására vonatkozó javaslatodat nagyon köszönjük, ha ez ajánlat akkor bárhol elkezdheted!
Az emlékmű helyett inkább a Nagy-Milicre tennék egyet.A kék+ jelzésen simán le lehet vágni,bár nem régen olvastam egy túratárstól hogy a Kéktúra a Milic nélkül olyan mint az alkoholmentes sör,vagy a koffeinmentes kávé...és igaza volt! nem mellesleg ilyen panorámát hagy ki aki levág...
Nekem ugyan nincsen régebbi térképem,de azért kis logikával kisakkoztam a régi nyomvonalat,pont úgy gondoltam ki ahogyan elmondtad.
A kéktúrás atlaszban még jelölve is van ez az út szaggatott fekete vonallal (sima földút) a valóságban azonban már nem létezik,éppen a helyén fut a kedvenc villanypásztorom...:-)
Ezen a környéken egyébként nagyon sokat változott a kéktúra nyomvonala az elmúlt 15-20 évben.
Nos még mielőtt valaki azt hinné, hogy másod avatarommal jelentkeztem, itt és most szeretném leszögezni, hogy kosati nem én vagyok.
Ugyanakkor mélységesen egyetértek vele. Kabhegyet hozhatnám fel legjobb példának, mely okán felmerült bennem a gyanú, hogy a vándoroknál minden pecsét megvolt - lévén, hogy a barlangi szállás lakói látták őket, amint a kilátónál pecsételtek, miközben mi akik később arra jártunk nyomát se láttuk a pecsétnek.
Mondom ezt leírhatnám, mint legjobb példa, de mivel már Kabhegy lerendezve, hát erről ennyit.
A másik - KVTE-nek már írtam, de mivel HEV neked ígértem meg, hogy szólok, ha kékezni megyek és hiányos vagy rossz pecsét kerül utamba, hogy leviszem és kicserélem, hát itt is szólok:
Ezen a hétvégén Btördemic-Keszthely szakaszra megyek. Olvastam, hogy a szigligeti pecsét rossz állapotban van. Ha volna belőle raktáron új, akkor nagyon szívesen bemegyek érte e héten kedden (holnap) avagy szerdán 6 óra tájékán és leviszem a vár pénztárába.
Ingyen bérmentve, hálát sem remélve, sőt nem is kérve, pusztán túratársaink kényelméért, ha kell mindent aláírva, letétet fizetve. (viszont ha visszajövök és fényképpel igazolom, hogy a pecsét átadásra került, netán a hölgytől aláírt átvételi elismervényt hozok, hogy becses kacsójába helyeztem az ereklyét, akkor a letétet hoci vissza! :D)
Szóval itt a kínálkozó alkalom, mikor Tiétek vagyok és Értetek - ha értetek.
1996/97-es térképen még - Tömördről indulva - a régi tömördi útról a nyakasmajori műút után jobbra lefordul a jelzés, az erdőben haladva átmegy a jelenlegi műúton és a Fenyves-patakon átkelve az általad látott irányból közelíti meg a kereszteződést. A kincsédpusztai buszmegállóból induló K+ (a jelenlegi útvonal) ebbe a kereszteződésbe csatlakozik be.
Olvasva a jubileumi vándorlás leírásait, eszembe jutott hogy talán jobb lett volna,ha a szervezők az ünnepléssel egyidejűleg a túra útvonalát ésszerűsítik (Hidegkúti-major, Bableves-csárda-Tepke), a járhatatlan szakaszokat megtisztítják (Kincsédpuszta-Ablánc, Sitke-Gérce, Nagyesztergár-Bakonynána, Bózsva-Füzérkomlós), a jelzési hiányosságokat pótolják (Káld-Hosszúperesztreg, Nagyesztergár-Bakonynána, Bakonykúti-Fehérvárcsurgó, Rakacaszend-Felsővadász, Eszkála-Makkoshotyka, Gömörszőlős-Zádorfalva), a pecséteket állandóan elérhető helyre áthelyezik (Bögöt, Szentbékkálla, Borzavár, Jásd, Kisgyón és Somlyóvár (matrica helyett), Ősagárd, Nagybárkány, Rakacaszend, Abaújszolnok, Hollóháza) és az olvashatalan pecsétek helyett újakat kihelyeznek.
Ja és ki tudja,hogy a túra végpontjánál (emlékműnél) miért nincs OKT pecsét?
Tökéletesen igazad van, de úgy látszik, a szmájlit lefelejtettem az előző hsz-em végéről. Egyébként ugyanezt írtam le én is két éve a (28650)-ben, az emlékezetes Szalafő előtti bekerített mezőn ért megrázó élményem kapcsán.
"...De egy dogot tudni kell: a villanypásztor semmilyen körülmények között emberi élet kioltására nem alkalmas, mivel kicsi az impulzusok energiája. Olyasmi a rendszer működése, mint a benzinmotorok gyújtószikrája: törpefeszültségből szaggatással és impulzustranszformátorral (gyújtótrafóval) állítanak elő nagyfeszültséget. Ha majd villanypásztor mellett mész el, keresd meg a betáplálását: néhány tenyérnyi napelemtábla, alatta kis doboz az akkumulátornak és a vezérlőegységnek..."
A villanyszerelői bakancs véd a hálózati feszültségtől, ahol igen nagy áramok tudnak folyni.
A villanypásztoroknál több tízezer voltos a feszültség, de az áramerősség csak mikroamperekben mérhető, ezért csíp, de nem halálos. Magyarán az áramot korlátozzák.
Ez olyan kb. mint amikor egy műanyag pulóvert veszel le és szikrázik, ekkor is több tízezer volt keletkezik, de nincs áramerősség, ezt nevezik sztatikus feszültségnek.
Ezért jó a villanyszerelői magasszárú bakancs. Én sok évig azt hordtam túrákon. Az 1000V-ig szigetel.
Amikor 2009-ben megcsapott a szakadó esőben a villanypásztor Őriszentpéter és Szalafő között, akkor is ezt hordtam. Oszt még mindig itt vagyok. Bár az áramütés nálam pont olyan, mint méhésznek a méhcsípés, a szakmám velejárója. :-/
A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) tájékoztatja az érintetteket, hogy a Hamuháznál, és a Bányapusztánál található "Börzsönyi-kék" igazolómatricás dobozok Aug.06.-án(szombat) feltöltésre kerültek.
Egyben felkérünk minden túrázót, aki a HAMUHÁZI és a BÁNYAPUSZTAI dobozt ÜRESEN vagy RONGÁLVA TALÁLJA, az kérjük JELEZZE felénk a: bkt@bthe.hu címen!!! Köszönjük
Újabb hegység bevételét céloztuk meg a gyerekekkel, ezúttal a Bakonyt. Az első túránk még a nyár elején volt, Csőszpusztától Kisgyónig. Most az adott szakasz elejét (végét) terveztük.
Vonattal utaztunk Bodajkra, amely falu két vasúti megállóval is rendelkezik, de a kéktúra a Csókakő nevű megállónál éri el a falut. Leszállva a vonatról egyből kiszúrtam egy kéktúrás ládikát a sínek melletti oszlopon. Volt benne bélyegző, igaz totál kiszáradva, de életet tudtunk lehelni belé. Teljesen jól olvasható feliratot produkált a füzetekbe. Olvastam ugyan előtte, hogy Bodajkon a Fenyő büfében is van bélyegző, de ilyenkor mindig óvatos vagyok, és ez most is bejött. betérve a faluba, megtaláltuk ugyan a Fenyőt, de bezárva és méghozzá olyan állapotban, ami inkább azt sejteti, hogy a helynek vége van. A sarkon szemben találtunk egy nagyon kulturált cukrászdát, oda betértünk fagyira, sörre, majd nekivágtunk. Megmásztuk a sípálya dombját, majd legurultunk a Gaja-patak völgyébe. Jelzések eddig mindenhol rendben, a völgyben pedig nem lehet eltévedni. Anno mikor először csináltam az OKT-t, még Isztimérre kellett a völgyből kijutni. Nekem ez is egy emlékezetes túra (bolyongás) volt, mert Zsériszállás közelében totál elvesztettem a kéket és toronyiránt, úttalan utakon sikerült csak kijutnom a vadászterületről. Akkor annyira bizonytalan volt az a szakasz, hogy még a vadászok is azt állították, hogy amerre én jutottam, sehol sincs kéktúra útvonal.
Most ilyen gond nincs,a gyönyörű völgyben kényelmesen haladva elértük a P és kék jelek elválását, majd a kis horgásztavat. Itt most egy büfét is találtunk, amely a csapos elmondása szerint kb. hat éve működik. Ez egy nagy ajándék az erre járóknak, sör, kávé és jégkrém is volt, ki is használtuk a váratlan lehetőséget. A kínálat elég széles mindenből.
Továbbhaladva nemsokára elértünk egy műutat, amelyről az atlaszom szerint nemsokára balra le kell térni az üdülőházak közé. "Érdekes", hogy csupa régi jelet láttunk, annak ellenére, hogy azért ez egy viszonylag új szakasza az OKT-nak. Nagyon figyeltem, hol lesz a letérés a műútról, de végül mégsem vettem észre, így kénytelenek voltunk továbbra is az aszfaltot koptatni, míg végül elértük azt a helyet, ahol le kel fordulni a víztározó felé. Itt kopár, árnyékmentes szakasz vár a túrázókra, nagy hőségben kegyetlen lehet. Nekünk még épp elviselhető volt a klíma. A gyerekek is jól bírták, igaz, nagyon biztattam őket azzal, hogy nemsokára a harmadik fagyit is megkapják a túrán.
Kis kunkor után elértük a büfét, amelynek a neve nem BECSALI, hanem: BE-CSALI! A "BE" előtag pedig egy faragott halra van kiírva, igazán praktikus és egyedi! A büfé t.k. egy családi házban van kialakítva, van egy kis árnyas udvara, napernyővel, ott telepedtünk le. A kínálat itt elég szegényes, mind sörből, mind jégkrémből. Utóbbiból pl. csak kétféle volt, az is noname (Family Frost csomagolású). Időnk még elég sok volt, ezért nem kapkodtunk. A bélyegző a szomszédos horgászbolt ajtaja mellé volt kiakasztva egy szatyorban. A tulaj elmondása szerint azért, mert többször előfordult, hogy kéktúrázók éjszaka verték fel őket a bélyegző miatt és ebből elegük lett. (Meg tudom érteni...) Hosszabb pihenés után indultunk csak le Fehérvárcsurgóra a kék négyzet jelzésen. Utunk átvezetett a kastélyparkon, ami jelen állapotában elég siralmas, de hátha a folyamatban lévő munkák meghozzák a változást.
Legközelebb valszeg innen folytatjuk, Bakonykútiig.
Egyébként nem tudom hogy van-e erre szabályozás hogy egy szántóföld mellett vezető földutat mikor és hogyan szánthat fel a gazda,vagy egyáltalán megteheti-e?
Mert ez érdekes kérdés lenne a kéktúra útvonalán több helyen is.(itt Kincsédpuszta-Ablánc-malom közt is),de akár éppen a Bableves-csárda után a Tepke-gerinc felé az aszfaltról lefordulván a földútra...amely nem létezik,mert beszántotta a gazda,gondolom abból a pár kévéből gazdagszik meg a lelkem...
Másik" izgalmas "élményem pedig Kincsédpusztához köthető:
Elcsodálkoztam egy régi kék jelen ,amely egyáltalán nem arra mutatta az utat amerre manapság megy,hanem éppen ellenkező irányba...
Itt Ablánc-malom felől érkezve jobbra kell fordulni egy pár száz méteren,de ez a jel egy erős balost mutat.Egyidősnek vélem ezt a jelet a '70-es évekbeli többi jellel amiket fotóztam például Jósvafő mellett,már csak a színükből és a nagyságukból ítélve is.:
háttérben a Kőszegi-hg
az izgalmas dolog nem ez volt mégsem...hanem a háttérben látható villanypásztor,amelynek -mit sem sejtvén- nekidőlve (leültem pihenésképpen) olyan áramütés ért (áramütések sorozata!!!) hogy menten felugrottam és percekig szitkozódtam,és rugdostam a cölöpöket,minek közben újabb áramütések értek...:-)) vagy inkább :-((
Hát mindennek elmondtam a villanypásztor telepítőjét,csak finom úriembernek nem...valószínűleg ez az emberi lény szántotta be az utat innen nem messze Ablánc-malom felé,amely most járható volt ugyan,mert már learatták,de ez nem a gazdának köszönhető...
Két napra bontottuk a túrát,de amúgy igazad volt!Jó öreg este lett mire a hosszabbikat befejeztük,és akkor még finom voltam és nőies!:-)) Úgy eltévedtünk hogy beérve egy faluba meg kellett kérdeznem egy a buszmegállóban ücsörgő 10 éves forma sráctól hogy bocs öreg de melyik faluban is vagyunk??
Mondta hogy hát hol lennénk,Górban... :-O és még egyszer :-O
Nekünk Szelestén kéne lennünk vazzz...
És hát ennek tudatában átsétáltunk Szelestére...kb 5 kili pluszt téve a Kőszeg-Bögöt túrába...ne tudd meg a fiúk reakcióit!:-))