Aha, meg olyan is volt amelyiknek pici, kerek gomb nagyságú zöld "termése" lett... a fiúk megették :)) Már nem tudom az volt-e a büdi :))) Kutyatejnek neveztük... :))
Ja, tényleg, olyan fehér tejszerű lé jött belőle és elég büdi is volt :) Meg volt egy másik ilyen nedvedző növény, azt meg szerették a szentjánosbogarak, mindig tele voltat a levelei velük, az viszont sárga levet eresztett, ha jól emlékszem.
Hasonló élményeim vannak nekem is... lánc fűzés közben meg jól megfogta a kezünk, zöld, majd barna lett tőle és nehezen lehetett lemosni... ja és keserűűű, a ló se legeli le. :))))
Nekem a pitypangról az jut eszembe, hogy gyerekkoromban a csajokkal abból fűztünk karkötőt nyakláncot a focipálya mellett és melékszem, hogy keserű volt. A tyúkhúrral meg nemrég eperkapálás közben találkoztam, de eszembe nem jutott megkóstolni. :)
Sziasztok! Szép estét! (Úgy látom, az előző képen nem csak a gördeszka öreg, a cica se fiatal már. Az előző képhez, pedig egy természetgyógyász hír a mostani Paramedicaból (Patikai ingyenes újság): A máj és epe gyógymódja: tavasszal a tyúkhúr és pitypang saláta javítja a máj- és az epeműködést. Valaki evett már? Én még nem kóstóltam.)
Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad, szemed felé Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé Mit kapkodok?! - mindegyre kérded, Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -
Mért nem szelíden símogatva Ahogy szokás, ahogy mások teszik, Miért kapkodva, csillogó szemekkel És mit nevetek hozzá - szemtelenség! Ilyen csunyán, fülsértő élesen! Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz! Pitypang, ne hagyj itt, Inkább megmondom Megmondom - várj, füledbe súgom, Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad, szemed felé Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe? Mi kapkod így - még mindig nem tudod? Pedig ily bosszús arccal Próbálod elháritani akkor is Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé Porzód, bibéd felé Porzód, bibéd, szárad felé Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé Mi kapkod így, pitypang? - A szél! A szél, a szél, a szemtelen bolond szél Vígan visítva bosszúságodon.
Pitypang, mi lesz? Ez még csak a szellő Ez még csak kapkod és fütyörész De én még nem is beszéltem neked a családomról Hallod-e, hé! Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi Tájfun Tölcséres vihar a sógorom - Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva Felhőbefúró forgószél tetején?
Egy arc: a lélek sötét szántóföldje, Bele barázdák, hosszú árkok törve.
Ez itt a szenvedélyek árka, A józanság nyomukbataposott: Lávanyomok, hidegre járva. Ez itt a könnyek száraz, aszott medre, Itt zajlottak az égõ, sós habok, - Ott az öröm járt, virágokat szedve. Itt siklottak a játszi, tünde álmok, Odébb egy gödör, mély, komor jegyû: Ott a fájdalom sírásója ásott. Im itt a homlokon egy sziklaút Keskeny ösvény két meredek között, A gondolat magasba arra jut. Ez mutatja az örök szomjúságot, Az rögzité a visszafojtott jajt. -
Gond, szenvedélyek, eszme, fájdalom: Jön a halál és elsimítja majd.
A holt fenyõ pirosba öltözik. Ha látsz egy foltot, Egy rozsdavörös foltot A haragos-zöld tenger közepén: Ereszd le messzekémlõ látcsöved, S mondj egy imát a holtak üdveér'. Az a halál. Nem a lomberdõk szelíd õszi dísze, Amelyre új élet következik. Ez a pirosban ünneplõ halál, Ez a dacos halál Ez tudja már, hogy nincs feltámadás. És mégis áll, Halott bajnok az élõ katonák közt. Mivel másutt nincsen számára hely.
