"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
Nézd meg meddig volt a Liberális Internacionalé alelnöke ...
De ehhez mit szólsz : ( minden szava a büntetőtörvénykönyvbe ütközik)
"Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne" mondta Böröcz László, utalva a március 15-i állami ünnepségen történtekre.
Provokátorfigyelőnek nevezett csapatuk megalakítását azzal indokolta, hogy "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét.
A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel", küldje el nevüket, képüket a provokatorfigyelo@fidelitas.hu címre, ők pedig közzéteszik. Böröcz László ezt "tudásbővítő, ismeretterjesztő" szolgáltatásnak nevezte."
az évek során szinte végigjárta a politikai paletta minden árnyalatát csakhogy megőrizze a hatalmát
Ez tényszerűen nem igaz. Fiatal korában ő is elhitte az SZDSZ antikommunista szólamait, és tetszettek neki a liberális eszmék (melyik fiatalnak ne tetszenének?), de mivel éles eszű, hamar felismerte, amire mások csak sokkal később jöttek rá, hogy az SZDSZ-es szemléletnek nincs jövője Magyarországon. Ezért más utat keresett, amire 1993-94 táján rá is lépett. Nemcsak külsőségekben, hanem belső irányultságában is. A jó fordulatban a feleségének is sokat köszönhet, aki a jót erősítette benne.
S azóta is a nemzeti kereszténydemokrata úton jár. Méghozzá hitelesen, ezt a megvalósított nemzeti kereszténydemokrata intézkedései is bizonyítják. És persze ezeknek az intézkedéseknek a jó eredményei.
Orbán beszédeit egy névtelen "senkikből" álló stáb írja , ő csak felolvassa , némi betanítás után ... a dolog már csak így működik ... ;-P
...az egyenes jelleméről csak annyit , hogy nézd meg az ellenzékben mit mondott , mit tett és nézd meg most mit csinál , mit mond . Nézd meg a politikai karrierjét , az évek során szinte végigjárta a politikai paletta minden árnyalatát csakhogy megőrizze a hatalmát .
Így beszél egy igazi államférfi, akinek fontos a magyarság, a nemzet sorsa. Aki erősíteni akarja a nemzet kohézióját, hogy a magyarság továbbra is szilárdan álljon és boldoguljon a mai kor kihívásai között.
Örülhetünk, hogy ilyen miniszterelnökünk van! A lába kicsit focistásan görbe ugyan, de a jelleme, szándéka, a magyarságért végzett munkája annál egyenesebb! :)))
De nem azért jöttem, hogy a szolidan elegáns fideszes öltözetről beszélgessünk, hanem inkább, nézzük a vasárnapi Orbán beszéd egy szintén figyelemre méltó részletét. :)
"A világ sokat változott 167 év alatt. Az ellenfelek ma már egymás fejeit nem betörik, inkább megszámolják. Ez magával hozta a demokráciát és vele a bonyolult hazai és nemzetközi játékszabályokat.
De a magyar élet körforgásának középpontja, a magyar sors lényege és rendeltetése jottányit sem változott. A magyarok keményen dolgoznak a fennmaradásukért, a biztonságért és a megbecsülésért. Keményen dolgoznak azért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak. Keményen dolgoznak, hogy legyen egy hely, ami az övék, és ahová tartozhatnak. Helytállásukért elvárják a tiszteletet, ami megilleti őket.
Mindig is ezt akartuk. 48-ban, amikor szabadulni akartunk a jobbágysorból. A kiegyezés után, amikor olyan országot és fővárost építettünk, hogy csodájára járt a világ. Ezt akartuk az országvesztés után, és ennek útjait kutattuk a szocializmus ködös szürkeségében is. A rendszerváltáskor is a boldogulásért, a biztonságért, az elismerésért és a tiszteletért hoztunk áldozatokat, ebben reménykedtünk, és ezért dolgoztunk.
Együtt tanultuk meg újra, hogyha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozásunk és kormányzatunk, ha nem ébredünk egyenként és közösen is nemzeti öntudatra, ha nem vesszük elő az önbecsülésünket, ha nem állunk a sarkunkra, és nem vesszük kézbe mi magunk a dolgokat, akkor a kemény munka, az áldozatvállalás és a helytállás hiábavaló lesz.
Hiábavaló, mert munkánk haszna a spekulánsok, az óriásvállalat-birodalmak, a pénzügyi hatalmak zsebébe, más országokba vándorol.Éppen úgy, mint amikor a Habsburg Birodalom hátsó udvara voltunk. Húsz év kellett hozzá, hogy belássuk, de végül egyetértésre jutottunk.
Lett egyetértés abban, hogy munkából élni becsület és büszkeség. Lett egyetértés abban, hogy nyíltan ki kell állni magunkért, és ki kell állni az ország érdekeiért. Lett egyetértés abban, hogy végül is a család és a gyermek ad értelmet a munkánknak, ezért megérdemlik a védelmet.
És lett egyetértés abban, hogy mi, magyarok, éljünk bármely részén a világnak, egy nemzetet alkotunk, és ezért minden magyar felelős minden magyarért."
Ezt is félreértetted. Arra a részre nem is figyeltem. A póló mintázata képezi a fideszes öltözet igazi lényegét. De úgy látom, most sem sikerült a lényegre tapintani a képet vizsgálgató uraknak. :DDD
Meg azt mondja meg már valaki , hogy közérdekű adatokat miért kell bírósági úton kikényszeríteni a minisztériumoktól ? A törvények betartása nem kötelező az államapparátusnak ?
Szíjjártó azt nyilatkozta , hogy nincs Habonynak diplomata útlevele , akkor miért is kell ezt hivatalosan bíróság által kikérni és miért kell ezt az eljárást ott blokkolni ahol lehet ?
Szerintem az ünnep mottója a 48-as forradalmárokról szólt.
Bár szó, ami szó, Orbán Viktor és kormánya is bátor az új utak keresésében, amit néhányan kockázatosnak véltek, de szerintem az elért eredmények, a szépen alakuló adatok őket is meggyőzték már, hogy az új elképzelések többsége bevált. Az ú.n. unortodox gazdaságpolitika szépen muzsikál. :)
Nem gondoltam én sem, hogy a magánvagyonából újítaná fel a Vasas pályát. A döntésre viszont befolyása van, és most olyan döntést hozott, amivel nagyvonalúságot tanusított. Látszik, a magyar sport ügye fontosabb neki, mint a pártpolitikai szempontok, és ezt helyesnek tartom.
S még valami... ez a topik azért jött létre, hogy a segítő szándékú kritikáinkat ide beírhassuk. Nem vállalkoztam arra, hogy a kormány nevében majd én válaszolok mindenféle jogos vagy kevésbé jogos kritikára, és ezt nem is érzem feladatomnak. Magam is azért vagyok itt, hogy véleményt mondjak a kormány munkájáról, természetesen minden véleményhez hozzá lehet szólni, vitába lehet azzal szállni, de nem szegődtem a kormány védőügyvédjének sem, a kormány ellen vádakat emelő ügyésznek sem.
Nem tudom, Balogh Zsolt mikor hazudott, akkor vagy most, de nem is az én dolgom kideríteni, arra vannak a nyomozók, a bíróságok. Tegyék a dolgukat rendesen, én csak ezt várom tőlük, szerintem joggal.
Akkor ugye nevezhetjük hazugságnak , hogy csökkentek az emberek terhei ...
Nem hazugság. A SZJA mindenkinél csökkent, aki azelőtt 16%-nál nagyobb kulccsal adózott. Kis csökkenés, de már ez is csökkenés. A járulékokat egyelőre nem sikerült csökkenteni a TB és nyugdíj kassza fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül.
Visszavonta a korrupciós pénzzel tömött nokiás doboz létezését és minden terhelő állítását a BKV-per csütörtöki tárgyalásán Balogh Zsolt. A BKV akkori vezérigazgatója bocsánatot kért Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettestől, aki 9 hónapot töltött embertelen[...] Bővebben!Tovább »
Ahh , téged nem érdekel , hogy egyes emberek milliárdokat tesznek zsebre irányított közbeszerzésekből ? Hogy valakiből milliárdos lesz két-három év alatt csak mert Orbán haverja vagy vejkója ?
A hírekben azt hallottam , hogy mostanában Szegeden több szatír is tevékenykedik... nem lennék az ottani védtelen hölgyek helyében... :-(