merészeltem azokra a lényekre gondolni, azok érdekében szólni, akik esetleg betévednek ebbe a topikba. És nem eltelve önmagam nagyságától, gôgösen csak a magam érdekét tartani magam elôtt. Elcsendesedni egy szó által létezô forumon, és mindenkivel történjen, ami tud... Hogy akik erre járnak olvasni, nehogy megijedjenek attól a bizonyos pont-tól, a beiktatott plasztik csondtôl, az emberi szavak szuneteltetésétôl. Ilyen egyszerü volt az egész beirásomnak a lényege. Ha ez ugy tünt, hogy magamat ismételem, akkor elnézést, de gondolom nem árt soha az ismétlés, még a rozsakeresztes uton sem. Az ismétlés nagyon sokszor megjelenik a rozsakeresztes irodalomban is, és én soha nem gondoltam arra, hogy ez a valódi erô hiánya miatt volna igy. Amit folyton ismételek, az az, hogy ha irunk valamit, ha kijelentunk valamit, akkor legyunk egyszerüek, kovetkezetesek, pontosak, érthetôek mindenki számára. Ha ez hiba, akkor elnézést kérek.
Na jol van, tul sokat voltam ma itt. Remélem nem bántottam meg senkit. Neked köszönöm, hogy szóltál.
"Tudod Te azt Mirdad, milyen sokan olvassák ezt a topikot... ? "
Bizonyára sokan és remélhetőleg még többen fogják. Akik olvassák nem véletlenül olvassák és tudják milyen a csend teremtő ereje. Amikor az "emelkedett" párbeszédek szünetelnek bizony hasznos a feltöltődés és egy "felhívás csendre"
erre emlékezteti az olvasót.
A gnosztikus munkáról írtál: akármilyen munkáról is van szó, csak menetelni nem lehet, mert elfáradunk és önmagunk árnyéka leszünk, tényleges munkavégzés
nélkül. Szellemi szempontból is így van ez: lehet beszélni akármennyit, de
az erőnk fogytán van és bizony meglátszik, ha már csak önmagunkat ismételjük VALÓDI ERŐ hiányában.
A megújító világosságerők, a Gnózis, a gnosztikus erők felvételének is megvan az ideje. "Isteni dinamika" ez, a Világosság keringése bennünk. A munka dinamikája tehát
megköveteli a szünetet is: ez a belégzés (in-spiráció!). Aki gnosztikus értelemben lélegez be, az felveszi az erőket. Ez is csendben történik :) Erőgyüjtés.
Amire persze "kilégzés" következik, az erők leadása. A Világosság megnyílvánítása.
"Élünk az erőből", és az erővel. Vagy bölcsen (megvilágosul a számunkra valami, átlátunk dolgokat), vagy elveszik tőlünk :)
Erről a "küzdelemről", dicső menetelésről szól sok apokrif gnosztikus evangélium,
pl. a Pistis Sophia, ami a lélek megszabadításának útját beszéli el. Őt is rendre kirabolják a hatalmasságok (arkhónok), amíg az eonokon át tör felfelé, eredeti hazájába, egyre több misztériumot birtokolva.
egymasban, egymas altal vannak és nem... vannak, mert az ember ragaszkodik ezekhez a megkulonboztetesekhez. De nincsenek valojaban. A mélységes, örökösen létezô az ami van. Semmi más. S csak megfigyel, meg beépit. Ennyi. Aztan hogy mi emberek milyen neveket ragasztunk, (olyanra is ami nem létezik),... az mar egy masik tál cseresznye. :-)
Ertelek, nincs gondom azzal, hogy legyunk csendben. Mert ezerszer leirtam mar, milyen gyogyito, emelo hatasa van a csondnek. A belso, szentséges csondnek. Azonban itt és most, a forum keretei kozott ez most valoban a lo masik oldala. Egyik oldal a mindent megmagyarazni akaras, a másik meg hogy legyunk csendben. Akarhova mentem a vilagban, mindenhol megtapasztaltam, hogy az arra alkalmasak figyelmét hogyan kelti fel a rozsakeresztes irodalom vagy iskola. Es amikor az uj emberek (nyitottak/alkalmasak) belepnek, nincs tábla az eloado nyakában, hogy: 'legyél csendben es a gnozis majd elintéz mindent rajtad hogy kapcsolatba kerulj, hogy tapasztalj es haladj!'... nincs ilyen tábla rajtuk, hanem mint igazi szegletkô munkások, az univerzalis segités ertelmében teret adnak a kérdéseknek, fogják a kezet és nem engedik el az erdô közepén, hogy akkor most eleget beszéltünk, és segits magadon némasággal, és majd a gnozis megsegit...
A csond amirol szo van, az a belsô templom levegôje, amit a tanulónak ki kell alakitania az adott korulmenyek, elozetes segités alapján, ha minderre alkalmas. Ezen tul megélni ezt a belso csondet nem szótlanságot jelent, mert eljárunk dolgozni, benne vagyunk a dialektika hullámaiban, es a gnozis iránymutatása szerint képesek vagyunk ezt a csondet birtokolni akkor is, ha korulottunk, a dialektikus életunkben lárma, hangzavar van. Akkor sem teszunk semmit a dialektikus világért, ha egész nap jár a kezünk, es ugy tunik, hogy a legjobb dolgozok vagyunk a világon. Mert valójában a dialektikus világért egyetlen porcikánk sem tesz semmit. Maximum a saját létfenntartásunkért teszunk... fizikailag... a dialektikában. Es kozben, a legnagyobb brainstorm, lárma kozepette is a csönd altal vagyunk. Nem a ló két oldalán tartozkodunk. Hanem a csönben, ami maga a kozeput, a harmonia. Amivel felkészitjuk magunkat az utra, amivel tulajdonképpen megszôjük az aranyruhánkat, ami az egész igazi élô szerzet ruhája... része...
A hallgatás akkor akkumulálja azt a bizonyos erôt, ha az uton valo induláshoz az alapvetô kérdések megválaszolásra kerültek. Es ez itt egy forum. OK, lehet játszani. S mi lesz most azokkal, akik betévednek ide?
Tudod Te azt Mirdad, milyen sokan olvassák ezt a topikot... ?
A játéknak nincs "törvénye". Törvény VAN, meg játék.
Szerintem aranyos volt abahfatól ez az ötlet. Ha egyszer a CSEND-ben
lehet megtapasztalni valami "újat", "mást", akkor ki kellene próbálni :)
A példa ragadós.
Ugyanolyan jókat lehet beszélgetni, mint eddig is tettük, csak most közbeiktattunk egy "csend-szünetet" :) Csak hasznunkra válik. A hallgatás erőt akkumulál
már a régi beavatási művek is leírták, keletiek, nyugatiak egyaránt.
és ha ezek után valaki bármit is meg merészel kérdezni, akkor megszegte a játék törvényét?
most komolyan... ez lenne az ut megtapasztalni a gnózist? kialakitani, megtapasztalni a csöndet? a mélységes mélyet, a megnevezhetetlent? felébredni, elindulni... vagy ez a rózsakeresztes szegletkô-munka, olyan helyzetet kreálni, hogy egy arra járó meg se merjen szólalni?
I don't think so!
elnézést, de még játéknak is káros amit kigondoltatok, hogy játszatok. E fórum keretei között kifejezetten az. Hát még ha az egyetemes segitségnyujtásra gondolok...
Na jol van, mindenki egyébként tegyen saját érzése, meggondolása szerint...
tehát a szotlan némaságról van szo. Ertem. En teljesen mas csendrol beszeltem, ha beszeltem valaha... A csend amit én csendnek nevezek valoban, az nem az emberi szó nélküliséget jelenti. A szent csend az ember legmélyén van. Mikor beszél, gondolkodik, barmit tesz, ez a szent csend irányitja. Tevése pedig - bármilyen fajta cselekvés is az -, az a nemcselekvése. Es ez a nemcselekvés pedig nem azt jelenti, hogy kiülünk a hegy tetejére és várjuk a sültgalambot. Szoval ez a mesterségesen kreált fizikai csend itt nevetséges. Es soha nem vezet a belsô csönd eléréséhez. Mint a fizikai nemcselekvés is, bizonyos idô után, pontosan az ellenkezô eredményt hozza meg az embernek. Káoszt. Hibát hiba után. Bocsánat ezekért hogy leirom. Ebben a topikban sok olyan ember is olvas, aki nem tudja pontosan, mi az a 'bizonyos csönd'. Es nem lehet az utmutatás egy '.' (pont) odatevése...
Na mindegy, tök mindegy mit irtam ide. Csak mar hosszu ideje probalom felhivni a figyelmet, hogy ha irunk valamit, az legyen pontos. Legalabbis igyekezzunk pontosan fogalmazni. Mert ami a lenyeg, az valoban nem a szavak fuggvenye. Es mindenki a sajat torvenyei alapjan el is erkezik, ahova el kell neki erkeznie. Az itt olvasók többsége nem biztos, hogy ismeri a rózsakeresztes irodalmat.
valaki itt van mellettem, Serge a neve. Olvassa o is a beirasokat, s most keri, hogy irjam be ezt: egyetlen ego van. Nincs kisbetus vagy nagybetus. Ennek az egyetlen egonak az egyik resze a sotetsegben van, (dialektika), ezért magába engedi azt. A masik része ennek az egonak a Fényhez tartozik. Ezért lehetetlen, hogy acceptáljon barmit is a sotetségbôl.
Es ameddig ebben a dialektikus vilagban elunk, addig fog letezni a 'kisbetus'... bar hatalmas tisztulasi folyamaton mehet at...
De nem ertem ám ezt amit most ideirtal. En buta vagyok nagyon. Es a fejem pedig altalaban ures :-)))
Mi ez az itthon? en nem erzem otthon magamat ebben az itthonban. Nekem ez itt egy bohoczkodas, egy ideiglenes mutatvany. De fontos ideiglenesseg. Mar ami a valodi hazautat illeti...
na jol van, tovabb nem okoskodok... lehajtom a fejemet, oszt tovabbkullogok. Ilyen egyszeru mondatot sem ertek... valami baj lehet velem... :-)))
'Az én nem rendelkezik léttel. Az én a szürők és rög-eszmék összessége.' - igaz.
'Az Én Te vagyok-ot az az én mondja, aki nem azonos az én-nel.' - igaz.
'ÉN nyílvánulok meg én-ként'
'Te-ként'
'még a az "én te vagyok" kijelentésként is ÉN nyílvánulok meg'- ezek részben igazak. Az isteni Én a rögeszméken keresztül is átragyog. Igaz.
(Ha az Én alatt az isteni 'jelenlévôt' értjük, 'én' alatt a rög-eszméset, akkor indokolt a kétféle irásmód. De ez is csak a szavak játéka. Forma, melyet mi emberek igyekszünk valami tartalommal megtölteni. A dialektikus valóságban ez a kétféle én egyidôben és nagyon is összekapcsolódottan él és müködik. Az ember az 'én'-t nem képes eltüntetni, megváltoztatni. Legfeljebb csak szavakkal tartalmat önt beléjük... )
'De, ami most itt történik az csak ostoba filozófálgatás én-ről és Én-ről.' - ezt az 'én' leirhatja mint kritika, amin az Én csak mosolyog, mert az Én soha nem kritizál, s mert tudja, hogy az egész csak játék a szavakkal. Mint 'én' 'Én' meg 'te' 'Te... stb.
Az 'Én' tudja az isteni módot, mely által ugy tud szólni (legyen az ellenkezô mint a másik emberé), hogy semmi körülmények között nem bánt ... a Létezésben müködô Törvénybôl adódóan felelôsségünk, hogy távol tartsuk a fölösleges, bántó kritika fegyvereit...
Az isteni Én tiszteletben tartja az élôlények mindenkori megnyilvánulási szintjét. Nem itél, nem kritizál. Csak valóban VAN, MEGFIGYEL és megnyilvánulásával (egész létezésével) épitôkôként, harmónikusan emel mindent, amivel kapcsolatba kerül...
'Bölcsek csak akkor maradunk, ha csendben maradunk.' - a csöndben maradás nem hallgatást, szó nélküliséget jelent... A csönd nem némaság, a 'nem-cselekvés' sem a mozdulatlanság...
pontosan az aranyozás ellen szóltam... az egésznek a legmélységesebb lényege pontosan ennek a 'ki vagyok én' -keresésnek a befejezére kellene hogy irányuljon. Nem önmagunkról szól a keresés, hanem az Eredetrôl, A Forrásról, a visszatalálásról, az ujbóli szolgálatba állásról.
A magunkról való elfelejtkezés, az egységbe való belemerülés... Mint a sejt a szervezetben, ami nem agyal azon, hogy 'ki vagyok én', hanem csak teszi a dolgát.
Mi emberek erre kitaláltuk a 'magunkról való elfelejtkezés' -kifejezést. Ez az elfelejtkezés azonban belülrôl fakad (nem az Ego elhatározása alapján), és automatikusan maga után vonja azt a cselekvésfajtát, ami által az alkotórész ujra valódivá (egészségessé) válik, és megnyilvánulásával épitôkôként az Egész szolgálatában áll.
A 'ki vagyok én' kérdés egyébként eredetileg ezzel az értelemmel szól, hogy: 'ki vagyok én, hogyan merészelhetném egyáltalán Istenhez mérni magamat'... hát valahogy így...
A 'Ki vagyok én' kérdés itt absolute nem azt tartalmazza, hogy az embernek keresnie kellene, hogy ki az ôbenne, aki cselekszik. Ez a mai ember 'találmánya', aki olyan mérhetetlenül büszke önmagára, hogy ugy erzi, meg kell értenie, ki van ôbenne... Olyan ez, mintha a tengerben a vízcsepp próbálkozna megérteni 'tenger-önmagát'.
Ezzel a kérdéssel ('ki vagyok én'), divat lett foglalkozni, de a véleményem szerint teljesen hiábavaló próbálkozás, ezért fölösleges is.
Ha megszületett az emberben a felismerés 'tenger-önmagáról', akkor ez életre hívja automatikusan a 'tenger' felé való belsô irányultságot és az ezzel járó felelôsséget is.
És végül, absolute nem szavak (kimondott/vagy leirt) 'ügye' ez az egész... És bár én is szavakhoz folyamodtam most, de mélyen meg tudom, hogy aki nem jutott el addig a 'bizonyos felismerésig', annak ezek a szavak (meg más egyéb szavak...) sem jelentenek semmit...
