„Ebben az időben a hunok [Ugni] igen súlyosan zaklatták Armeniát.”
Mint Szádeczky-Kardoss felveti, az Afrikában munkálkodó püspök megkésve kaphatta a híreket a hunogurok Kaukázus melléki átvonulásáról, ezért okkal gondolhatjuk, hogy a várkonyok az örményeket egy évvel korábban zaklatták.
De akárhogy is van, a volgai átkelést feltételezve nehezen hihető, hogy a kimerítő menetelés közepette a hun-avarok megkockáztattak volna egy ilyen nagyszabású Kaukázuson túli portyát. Sarkukban a türkökkel, ezt a luxust még Baján onogurjai sem engedhették meg maguknak...
A bizánci szerzők egyöntetűen tanúsítják, hogy 558 táján a Kaukázus északnyugati előtere hun-avar kézben volt, egyúttal pedig cáfolni látszanak a Volgán való átkelés teóriáját. Ha ugyanis a várkonyok a Volga folyón átkelve érkeztek volna Európába, s nem Perzsia északi vidékein keresztül, akkor semmi szükségük nem lett volna arra, hogy déli irányú kitérőt tegyenek a Kimmer-Boszporusz felé.
Euagriosz (V, 1):
„Az avarok szkíta nép. Ama szekéren élők közül való, akik a Kaukázus felett a túloldali síkságokat lakják. A szomszédos türköktől futottak el mindenestül, miután azok részéről bajt kellett elszenvedniök. Így érkeztek el a Boszporoszhoz. Maguk mögött hagyták az Euxeinosz Pontosznak mondott tenger partjait, ahol sok a barbár nép, de a rómaiak is építettek városokat, katonai táborokat és kikötőket akár úgy, hogy kiszolgált katonáik kerültek oda, akár úgy, hogy a császárok gyarmatvárosok telepítésére küldöttek lakókat; az átvonulást úgy hajtották végre [az avarok], hogy szembeszálltak minden útjukba eső barbárral, mígnem a Duna partjaihoz jutottak, és követeket küldtek Iusztinianoszhoz.”
A Chronicon Monembasiae beszámolója arról, hogyan terelte a hun-avar kagán görög földre szláv alattvalóit, s hogyan uralták azok még a Pelopónnészoszt is 218 éven át:
„Egy másik betörés során kézre keritette [a kagán] egész Thesszáliát, egész Hellászt, az egész régi Épeiroszt, Attikát és Euboiát. Emberei háborúra indultak a Pelopónnészoszon, s azt is elfoglalták. A nemes hellén népeket kiűzték, pusztították, s maguk telepedtek le ott. Akik az ottaniak közül meg tudtak menekülni az ő gyilkosság fertőzte kezeik elől, más-másfelé szóródtak szét. Patrai város polgársága áttelepedett a calabriaiak területére, Rhégionba. Az argosziak Orobó szigetére költöztek át, a korinthosziak pedig az Aigina elnevezésű szigetre. Akkor hagyták ott a lakónok is atyáik földjét: egy részük Szicília szigetére hajózott, és még ma is ott van a Demenna elnevezésű helyen; lakedaimoniták helyett demenitáknak nevezték el őket, és máig őrzik a lakónok sajátos dialektusát. Mások közülük a tenger partja mellett találtak egy nehezen megközelíthető helyet, itt építettek erős várost, s azt Monembasiának nevezték, mert csak egyetlen bejárata van az oda bemenők számára; ebbe a városba települtek püspökükkel együtt, jószágaik pásztorai és a parasztok pedig a közel fekvő zordon meredélyes helyekre telepedtek, amelyeket végezetül Tzakoniáknak neveztek. Az avarok így vették birtokba a Pelopónnészoszt, s ottani tartózkodásuk kétszáztizennyolc esztendeig tartott. Nem voltak alattvalói sem a rómaiak császárának, sem másvalakinek. Tartott ez a világteremtés 6096. évétől, amely Maorikiosz uralmának hatodik esztendeje volt, a 6313. évig, amely a régi Niképhorosz, Sztaurakiosz atyja uralkodásának negyedik esztendeje volt. Zordonsága és nehezen megközelíthetősége miatt csak a Pelopónnészosz keleti része, Korinthosztól Maleáig maradt mentes a szláv népességtől, ezért erre a részre küldötte rendesen a római császár a Pelopónnészosz sztratégoszát. E sztratégoszok egyike, aki Örményországból, az úgynevezett Szkléroszok atyafiságából származott, háborús összecsapásba bocsátkozott a szláv néppel, azt hatalmába kerítette, s végleg megsemmisítette; az ősi lakosságnak pedig lehetővé tette, hogy visszanyerje saját hazáját. Az előbb említett Niképhorosz császár értesült erről, és eltelt örömmel; gondja volt rá, hogy az ottani városokat helyreállítsa, a barbároktól földig rombolt egyházakat újraépítse, s magukat a barbárokat keresztény hitre térítse. Ezért tájékozódott Patrai egykori lakosságának áttelepedés utáni tartózkodási helyéről, és rendeletileg ősi földjükre hozta vissza az őslakosokat lelkipásztorukkal együtt, aki akkor név szerint Athanasziosz volt. Patrainak a métropolisz jogkörét adta, amrly azelőtt az érseki székhelyét gyakorolta.”
"Mindennek ellenére a bolgárok 5–8. századi európai történetét koherens módon megírni igen nehéz feladat, mivel a különböző bolgár csoportok hol itt, hol ott tűnnek fel. Bizánc, az Avar Birodalom és Nyugat-Európa életében bármilyen jelentős szerepet is játszottak, önálló birodalmat létrehozni csak 679–680-ban tudtak a mai Bulgária területén. A Dunai-bolgár Birodalomban kezdettől fogva a szláv elem volt túlsúlyban, s a vezető bolgár-török réteg a 9. századra teljesen elszlávosodott."
"A bolgárok ... a Kárpát-medencébe vándorolva ... igényt tartottak a kaganátus trónjára. Miután elbukták a belharcot, bajor földre menekültek, a steppei bolgárok pedig valamikor ezidőtájt kerülhettek avar uralom alá."
A Kárpát-medencében a 630-as évek legelején trónigénnyel fellépő bolgárok az avarok egyik ősi törzscsoportja lehettek, de a hun-avarok mindenképp jóval a 630-as évek előtt meghódították, illetve csatlakozásra késztették őket.
Vásáry István:
"Az onogur és bolgár történelemmel kapcsolatban még egy népnévről és a mögötte sorakozó történeti problémákról kell megemlékeznünk. Az onogur-bolgárokról szóló egyes bizánci források megemlítik, hogy Magna Bulgaria területén éltek még a bolgárok törzsrokonai, a kotragok (Kotragoi). Ezek a kotragok azonosak a kutrigurokkal, akiket a 6. század közepén említenek először a bizánci forrásokban mint a Dontól nyugatra lakó népet, mely Bizáncot zaklatja betöréseivel. A bizánciak felbuzdították az utigurokat, s azok le is győzték emezeket. E két népben, az utigurban és kutrigurban kétségtelenül az 5. század közepén megjelenő ogur-bolgár népek két törzscsoportját kell látnunk, nevük -gur végződése és történeti megjelenésük színtere egyértelműen vall emellett. Az utigurok és kutrigurok igen hamar szétszóródtak. Egy részük bizánci fennhatóság alá került, tudunk arról például, hogy 550-ben az utigurok által megvert kutrigurok közül Jusztinianosz császár 2000 családot letelepített Thrákiában. A Bizáncba került és széttelepített utigurok és kutrigurok csak egy részét képezték a népnek, többségük 568 táján avar főség alá került. Az avarok, akik ez időben jöttek be a Kárpát-medencébe, e két népet hódoltatták még a Fekete-tengertől északra levő területeken, s a kutrigurokat magukkal hozták a Kárpát-medencébe. A Kárpát-medencébe tehát már az 570-es években bolgár törzsek kerültek a kutrigurok révén, több mint száz évvel a dunai bolgárok nyugati vándorlása előtt. Ezekről a bolgárokról még a 7. században is hallunk mint az avarok alattvalóiról és szövetségeseiről. 630 körül azonban fellázadtak, s Bajorországba és Itáliába vonultak. Láthatjuk tehát, hogy a különféle bolgár népek az 5–7. században milyen hihetetlen nagy területen szóródtak szét; az észak-kaukázusi központból a Pontus-vidékre, a Balkánra, a Kárpát-medencébe, sőt Nyugat-Európa egyes részeire is eljutottak."
"... meg kell említenünk azt a tényt, hogy a bolgár népnév, mely szintén korán feltűnik a bizánci forrásokban, lényegében az onogurokat jelöli, vagy alkalmasint más ogur törzseket is. Az 5. század végén jelennek meg a bolgárok, mint akik a bizánci birodalom északi határvidékét pusztítják. A 6. század első felében többször betörnek a Balkánra, Thrákiába és Moesiába. Lakhelyeiket a források egybehangzó híradása alapján a Fekete-tenger északi partvidékére helyezhetjük. Egy 713-as eseményről beszélő bizánci történetíró, Agathón a dunai bolgárokat onogur-bolgárnak nevezi, tehát a bolgárok onogur származása ez időben még világos volt ... a bolgár nevet szintén megpróbálták török alapon magyarázni ... legérdekesebb Németh Gyula magyarázata, aki, régebbi véleményekre visszanyúlva, török alapon fejti meg a nevet, melynek jelentése ’keverék’ volna. Ez az elnevezés világos utalás lenne a bolgár etnogenezisre, mely szerinte és még sokak szerint is az Attila halála után a Pontus-vidékre visszahúzódó hun népelemek és az ekkortájt odaérkező ogur törzsek keveredéséből jött volna létre ... Az onogur önállóság nem tartott sokáig, a 650-es években a kazárok kerekedtek Kovrat kagán bolgárjai fölé, s az onogur-bolgárok kazár alattvalók lettek ... pár évtized múlva jelentős részük hosszú vándorútra kelt Aszparuh nevű főnökük vezetésével, míg a nép másik része ősi földjén maradt kazár adófizetőként. Aszparuh onogur-bolgárjai a Fekete-tenger északi partvidékén vándoroltak nyugatnak, majd az Al-Dunán átkelve jutottak Moesiába, a mai Bulgária területére. Ezek a dunai bolgárok, akik kétszáz év alatt teljesen elszlávosodtak, s ma csak a nevükben őrzik az egykori bolgár-török eredet emlékét. A dunai bolgárok onogur nevén kívül fennmaradt egy másik elnevezésük is a bizánci forrásokban, ez pedig az onogundur. Ez nem lehet más, mint az onogur népnévnek valamilyen török továbbképzett változata. A ’kun’ jelentésű kuman népnévnek is volt kumandur változata (a magyar komondor szó különben innen ered: ’kun kutyá’-t jelölt eredetileg). Az onogundur nevet tükrözi Belgrád régi magyar Nándorfehérvár neve is, mely nem mást jelent mint ’Bolgárfehérvár’-t, s tényleg e névvel is illették Belgrádot középkori forrásainkban."
Nándorfehérvár neve tehát azt jelenti: 'Hunogur-Fehérvár'. Világosan jelzi, hogy a terület régebbi lakói hun-avarok voltak.
"Nem sokkal az avarok nyugatra vonulása után, 567-ben tűntek fel a türk csapatok is a Kaukázustól északra, s az itt élő ogur és szavir törzseket fennhatóságuk alá vonták. Mi történt az ogur népekkel ez után? Egy szír nyelvű forrás, az ún. Pszeudo-Zakhariasz rhétor (kb. 555), mely régebbi bizánci forrásokra támaszkodik, megemlíti a Kaukázustól északra az onogur, ogur, szavir és szaragur népeket. A szaragurokról itt hallunk utoljára. Az ogurokról még megemlékezik ugyanebben az időben Zemarkhosz bizánci követ (567), aki a türköktől visszatérőben a Volga alsó folyása vidékén találkozott ogur törzsekkel, akiknek uralkodója már a türk kagán nevében gyakorolta a hatalmat. Azonban az ogurokról sem hallunk már sokat a későbbiekben. Annál nagyobb történeti jövő állt az onogurok előtt. Forrásaink legtöbbet velük foglalkoznak, mint a legnagyobb és legjelentősebb ogur néppel. Szállásterületüket a Don alsó folyása és a Kubán folyó közé helyezhetjük. Megemlékeznek a források arról, hogy az onogurok halászattal és prémkereskedéssel is foglalkoznak, s városaik is vannak. A 8. század közepén a krími gót főváros, Dorosz fennhatósága alá tartozó püspökségek között szerepel az onogur püspökség is, tehát a bizánci keresztény térítés jóval előbb, már a 7. században elkezdődhetett közöttük"
Dórosz a korábban említett Mangupnak a bizánci neve volt (Mangup kale = Mangup erődje).
"... úgy látszik, hogy kisebb avar csoportok hátramaradhattak a Kaukázusban, mint ez a nomád népek vándorlásánál gyakran megesik. Talán az ő emléküket őrzi a dagesztáni avarok népe. A dagesztáni avarok ma egy tipikus kelet-kaukázusi nyelvet beszélnek, amely Dagesztánban afféle lingua francaként használatos. Az avarok nevüket adhatták a kaukázusi népnek, megszervezték őket, s nyelvileg beléjük olvadtak. A 9–10. századi arab geográfusok sokszor említik a kaukázusi avarokat, akiknek uralkodóját a ’hegy uralkodó’-jának (hákán al-dzsabal) vagy ’a trón urá’-nak (száhib asz-szarír) nevezik. De nem hallgathatjuk el azt a véleményt sem, amely a kaukázusi avarok avar nevét azzal magyarázza, hogy egy kaukázusi auhar nevű népet utólag tévesen azonosítottak az avarokkal, s így e népnek semmi köze sem lenne az egykori avarokhoz."
"Ennek leverése után a tarniach, kutrigur és zabender nevű népek az Avar Kaganátus területére menekültek. A bolgárok vélhetően szintén velük tartottak, a Kárpát-medencébe vándorolva ui. igényt tartottak a kaganátus trónjára. Miután elbukták a belharcot, bajor földre menekültek, a steppei bolgárok pedig valamikor ezidőtájt kerülhettek avar uralom alá."
Az előzőekben idéztük az erre vonatkozó írott forrásokat, még ha nem is kimerítően. Szádeczky-Kardoss véleményét is láttuk, aki szerint a bolgárok nem ekkor kerültek hun-avar fennhatóság alá, hanem már korábban. Amikor a kárpát-medencei bolgárok bajor földre menekültek, ezek a sztyeppei bolgárok éppen hogy kikerültek a hun-avar főség alól Kubrat vezetésével.
Zemarkhosz utazása kapcsán ír arról Menandrosz, hogy a Kofin menti ugurok fejedelme a türk kagán uralmát képviselte ott; a szomszéd területeken alánokat és oromuszchoszokat említ (utóbbi egy kaukázusi nép), ezért is megalapozott a gyanú, hogy a Kofin a Kumával lenne egyenlő.
Hat évvel később, 575-ben egy másik követség számolt be arról, hogy a türkök behódoltatták az alánokat, az unigurokat (onogurokat) és az utrigurokat; ez utóbbiak Bosporus (Kercs) városát vették ostrom alá a Krímben, a türk fennhatóság eszerint akkor már túlnyúlt a Donon. Annyi mindebből világosnak tűnik, hogy az Avar Birodalomnak nem voltak akkoriban Perzsiához tartozó részei.
"a Kubán-vidék csak mintegy 60 év múlva kerül ki a kaganátus birtokai köréből, akkor, amikor Kubrat majd kiszakítja ezeket a Kaukázus-melléki területeket az onogur nagykirály uralma alól."
Előbb még 600 körül lezajlott egy sikertelen türk-ellenes felkelés, amiről kínai és bizánci források egyaránt beszámolnak. Ennek leverése után a tarniach, kutrigur és zabender nevű népek az Avar Kaganátus területére menekültek. A bolgárok vélhetően szintén velük tartottak, a Kárpát-medencébe vándorolva ui. igényt tartottak a kaganátus trónjára. Miután elbukták a belharcot, bajor földre menekültek, a steppei bolgárok pedig valamikor ezidőtájt kerülhettek avar uralom alá.
Az a nagy kérdés, hogy a Hun-avar Kaganátus és a Türk Birodalom határa az 560-as évek legvégén hol húzódott. Ha el is fogadjuk, hogy a Zemarkhosz leírásában szereplő Kófén alatt a Kaukázus északkeleti előretében szétömlő Kuma folyót kell értenünk, ez akkor sem bizonyíték arra, hogy a nyugatabbi Kubán-vidék nem állt már ekkoriban Baján hun-avarjainak fennhatósága alatt. Ez annál kevésbé valószínű, mert a Kubán-vidék csak mintegy 60 év múlva kerül ki a kaganátus birtokai köréből, akkor, amikor Kubrat majd kiszakítja ezeket a Kaukázus-melléki területeket az onogur nagykirály uralma alól.
A Zemarkhosz-féle útleírásban szereplő Kófén folyónév a Kuma folyó nevével csakugyan azonosítható, Szentkatolnai Bálint Gábor észre is vette, hogy az abházok a folyót hasonlóképpen hívják
Bendefy László:
„Kr. u. 568-ban Zemarchos bizánci követ fordult meg a Kuma partján. Zemarchos utazásának történetét Menander Protector történeti munkájából ismerjük (kitűnő magyar fordítását Lukinich Imrének köszönjük). (43) Az utazó adatai nyomán a történetíró a folyót Kófén néven említi. Zemarchos a Volgán (nála: Atila) átkelve érkezett el a Kófén folyóhoz, ahol abban az időben ugor (ogur, onogur) törzsek tanyáztak. Említi, hogy a Kófén folyó nagy mocsarakba önti vízét, és a pusztaságban vész el. Zemarkhosz a Kófént elnyelő mocsarakat saját szemével látta. (44) Semmi kétségünk sem lehet az iránt, hogy valóban a Kuma folyóról van szó, ahogy azt már Kuun Géza is megállapította. (45) Bálint Gábor a Kófén nevet Kufánnak olvassa és összeveti a Kuma folyó mai abkáz Kubin nevével. (46)”
A bizánci követség hazafelé menet már azt tapasztalta, hogy a Volga és Kuma tájéki 'ugurok' türk fennhatóság alatt állnak. Az avarok Kárpát-medencébe vándorlását épp a türkök előrenyomulása váltotta ki, 569-re már nem ért el a karjuk a kaukázusi népekig.
Kuban River (Russian: Куба́нь) is a river in Russia, in the North Caucasus region. It flows through the Karachay-Cherkess Republic, Stavropol Krai, Krasnodar Krai, and the Republic of Adygea.
The Kuban flows 870 km north and west from its source near Mount Elbrus in the Caucasus Mountains, eventually reaching the Sea of Azov. The area of its drainage basin is 57,900 sq km. It is navigable along most of its length. Cities and towns along the Kuban are Karachayevsk, Cherkessk, Nevinnomyssk, Armavir, Ust-Labinsk, Krasnodar and Temryuk. Slavyansk-na-Kubani is actually not on the Kuban River, but on the Protoka River.
A bizánci szerzők egyöntetűen tanúsítják, hogy 558 táján a Kaukázus északnyugati előtere hun-avar kézben volt, egyúttal pedig cáfolni látszanak a Volgán való átkelés teóriáját. Ha ugyanis a várkonyok a Volga folyón átkelve érkeztek volna Európába, s nem Perzsia északi vidékein keresztül, akkor semmi szükségük nem lett volna arra, hogy déli irányú kitérőt tegyenek a Kimmer-Boszporusz felé.
Peter Charanis
A Kuma és a Terek folyók közötti Nogaj-sztyeppe (világoszölddel)
A Nagy-Balkán- és a Kis-Balkán-dombság a Kaszpi-tenger keleti partvidékén
A szintén az Elbrusz közelében eredő Kuma folyó, amely a tőle délre eső Terek folyóval közrezárja a Nogaj-sztyeppét
A Zemarkhosz-féle útleírásban szereplő Kófén folyónév a Kuma folyó nevével csakugyan azonosítható, Szentkatolnai Bálint Gábor észre is vette, hogy az abházok a folyót hasonlóképpen hívják
A vadregényes Kubán folyó
Kurgán a Kubán mentén
Az Elbrusz közelében eredő Kubán és mellékfolyói
