Keresés

Az Országos Széchényi Könyvtár hétről hétre megújuló ünnepi honlapot hozott létre
az idén 100 éves Nyugat című folyóirat tiszteletére.

Itt található:

http://nyugat.oszk.hu/

Seamus Heaney

(fordította Szabó T. Anna)

Derek Mahon

ÉLETEK

                         Seamus Heaney-nek

Sírtam a nap könnyeivel.

A földbe kétezer évre,

Csákányával kifordított,

Teát, cukrot vehessen.

Gondoltam, ám kihunyt a kép.

Agyagedény lehettem,

Túlságos isteni

Híven szolgáltam alkotóm,

Csapta a villanyáram.

S nem gyúltak újra fények.

Voltam Tibetben kő,

Mindegyre feketülve.

Látszik, mivelhogy közben

Van diktafonom is.

Fotó-fölszerelésem.

S ha majd a távoli

Ahogy most én hiszem,

Tanuljon imádkozni.

(fordította Fodor András)

Legyen itt egy harmadik is.:)

Derek Mahon

PENHURST PLACE

Ma megindítna ily gyönyör...

Tövis hegyén vízcsepp dereng,

Fülledt eső utáni csend,

Gyümölcs-sorok közt lantzene,

Ösvényen nárcisz lángszine;

Kéj s vágy egymást hevíti föl

A l’ombre des jeunes filles en fleurs,

Vaskéz fog bársonykesztyüsen -

Jer, légy szerelmem, élj velem.

Gyöngyarcú, fénylő tisztaság

Ragyog az éji csenden át,

Roppanva omló fahasáb,

Rémlátó udvaronc, kutyák,

Kinsale körül spanyol hajók,

Csalogány sír, bagoly huhog,

És vadgalamb sólyomlesen -

Jer, légy szerelmem, élj velem.

(fordította Fodor András)

Derek Mahon 

Penshurst place című verse két fordításban:

A tüskén csillámcsepp remeg,

vad záport csendesség követ,

lant peng a gyümölcsfák alatt,

úton nárciszok izzanak,

dúl a szenvedély, szúr a tőr

à l’ombre des jeunes filles en fleur,

vaskéz a bársonykesztyűben –

gyere, gyönyörűm, élj velem.

Az éjben gyöngyház arc suhan

fényesen, titokzatosan,

a tűzben megroskad az ág,

rossz álom: úrfiak, kutyák,

spanyol gályák Kinsale fokán,

a kuvik és a csalogány,

sólyom- és gerleszerelem –

gyere, gyönyörűm, élj velem.

                           Szabó T. Anna fordítása

Penshurst place

Az ág hegyén egy csepp eső

szikrázik, csöndes az idő,

gyümölcsfák között lantzene,

lobog a nárcisz sok feje,

intrika jár és bujakór

à l’ ombre des jeunes filles en fleur,

bársonykesztyű a kardhegyen –

gyere hát, légy a kedvesem.

Gyöngyarc, isteni fényű jel

az éj csöndjén ragyogva kel,

puffanva parázslik a fa,

rossz álom: szolgák, száz kutya,

Kinsale alatt spanyol hajók,

csalogány sír, bagoly huhog,

sólyom vagy gerle, kérdezem –

gyere hát, légy a kedvesem.

                           Mesterházi Mónika fordítása

Forrás: Korunk, 2007. november

Derek Mahon

MÁTÉ 5, 29-30

[MATTHEW V. 29-30]

   Képzeld el szégyenem,

ahogy félszemmel vétkeztem tovább.

   Így hát a másikat is

kivájtam; ám csak vétkeztem tovább.

   fejem simára borotváltam.

(De így is vétkeztem tovább.)

   Egyik fülem kitéptem,

új bűn, letekertem az orrom,

   de vétkeztem tovább.

Képzeld el szégyenem.

Hosszú csíkokban lenyúztam a bőröm -

   levágtam nyelvem, lábujjaimat,

mindent, mi fontos volt nekem,

   de vétkeztem tovább.

Ám hogy most még különösebb és

   nyomasztóbb lett az ügy,

     mert így is vétkeztem tovább,

egy hosszú akció következett:

agyamputálás, élve boncolás,

   énem lebontva, szerveim

szemétdombján a csontok roncsa lettem,

de közben mégis valahol

Majd mész helyett oltatlan mészfödém

   került emészthetetlen hulladékra,

s a szétszórt termőföldet

   fölszántottam,

     árpával bevetettem.

   került, influenza gyötört,

csődbe ment ösztöndíj, szeszélyes

   képeslapok helyetti csekkek,

mint jégeső, verskötetek,

   kéziratosak, kiadottak,

szike, mások agyába vésett

   alkalmi kiszólások ellen,

légfrissítő azoknak,

     kik kósza, levegőben lógó

gondolatokat lélegeztek.

   íróasztal, ágy, reggeli mellől,

     buszokból, komphajókról,

gépek, épületek, irtása, ne maradjon

   írmagja se annak, hogy létezett

kultúra, értelem,

   meg nevetés, meg könnyek.

Mindent leromboltam, miből

   az értelem táplálkozik,

     növényzetet, madárvilágot;

     minden sziklát szétmállasztottam,

   a legszentebb hegytől

     a legsilányabb kövekig,

   párává tettem minden tengert,

szertezúztam az égitesteket, -

     míg végre többé semmi

     vétket se leltem

ama kötelmek nélküli csendben.

Méltó tagja csak ekkor lettem a társadalomnak.

(fordította Fodor András)

AUGUST STRINDBERG

Álomjáték (részlet)

(Fordította Kunos László)

(A kastély előtt; a díszlet ugyanaz, mint az első felvonás első képé­ben. De a kastély aljában a földet most virágok borítják, kék sisakvi­rág - Aconitum. A kastély legtetején, a kupola csúcsán duzzadó kri­zantémbimbó díszeleg. A kastély ablakaiban gyertyák világítanak. A Lány és a Költő.)

-------------------------------------------------

Teológus (Berohan.) Isten meghazudtolt, az emberek üldöznek, az állam cserbenhagyott, a kol­légáim csúfot űznek belőlem! Hogyan higygyek, ha senki más nem hisz... hogyan védelmezzek egy olyan istent, aki nem védel­mezi híveit? Micsoda ostobaság! (Egy köny­vet hajít a tűzre, és kimegy.)

-------------------------------------------

Költő Igen, akit a hitéért megkínoztak és megöltek! Hogy miért, ne kérdezd! Gondolod, hogy mindenki, akit megkínoznak, szenved, és akit megölnek, fájdalmat érez? Hiszen a szenvedés megváltás és a halál megszabadu­lás.

------------------------------------------

Kristin Hát akkor el is megyek! (Kimegy.)

------------------------------------------

lovai tépnék mostan kétfelé...

Isten veled! Mondd meg testvéreidnek, emlékük nem felejtem, s keserveiket nevedben most a trón elé viszem. Isten veled!

Emlékeztető

                                                                                               Bármily érthetetlenek is az ön szavai, megvan a maguk bája.

Balzac: Séraphita

A nő három életstádiuma

A megfestett nő
Terhes Szent

Habokból kikelő Venus s hegyekből és falvakból aláereszke­dő Adonis. Úgy tesznek, mintha a tengert figyelnék, attól tartva, hogy amint egymásra néznek, belefúlnak a pillantásba, amely megsemmisíti személyiségüket, és öleléssel olvasztja egy­be őket, s így Venus kissé Adonisszá, Adonis pedig Vénusszá lesz.

Devecsery László: La Pieta di Michelangelo

Vésőtől lett arca időtlen anyádnak,
nem zokog, sír, jajong testéből a bánat.
Ki az életre szült, visszaad halálnak.
a te prófétáid harmadnapra várnak.
Eljönnek majd hozzád sirató asszonyok,
őriznék testedet: hoznának balzsamot...,

s adnak új kínokat emberi farkasok

Molnár Krisztina Rita

A SZŐNYEGMINTA MEGNYUGTAT



ha vad vagyok

a szőnyegmintát bámulom

beléveszek

a geometria békéje velem

vonalak feszülnek meggyűrt

lelkemen

ha elszaladnom nem lehet

bámulom a szőnyeget

szép a szőnyeg bármelyik

a felvetőszált felvetik

rendeződnek életek

áldott szövők, áldott szövőkeret

a minta magába bújtat

feledek jövőt és múltat

nincs jelen

a szőnyegben vagyok

jó helyen

szökve térből

síkba át

örök rombuszok körök

szövök szövődöm szövülök

Köszönöm, Dolna!

Jólesett!:-)

-

Ionesco: AZ ORRSZARVÚ

(...)
   És mindenütt ez a bőgés, ez a veszett rohanás, a porfelhők. Hiába zárkóztam be, hiába dugtam vattát a fülembe; éjjel, álmomban is őket láttam.
   Nincs más megoldás, mint meggyőzni őket. De miről? Vajon visszafordítható-e ez az átváltozás? És hogy meggyőzzem őket, beszélnem kell hozzájuk. Hogy újra tanulják a nyelvemet (amit különben kezdtem felejteni), előbb meg kellene tanulnom az övékét. Nem tudtam megkülönböztetni az egyik bőgést a másiktól, egyformák voltak, mint az orrszarvúak.
  Egyszer a tükörben nézegettem magam, és csúnyának találtam hosszúkás arcomat: egy szarv hiányzott, sőt talán kettő, hogy fáradt vonásaimat kisimítsa.
És ha, ahogy Daisy mondta, nekik van igazuk? Elkéstem, elvesztettem a talajt a lábam alól, ez világos.
  Rájöttem, hogy bőgésük, bár nyers egy kissé, mégiscsak elragadó. Idejében kellett volna észrevennem. Megpróbáltam elbődülni: borzasztóan gyenge volt, hiányzott belőle az erély. Ha jobban nekiduráltam magam, akkor is csak üvöltésre futotta az erőmből. Az üvöltés nem azonos a bőgéssel.
  Az tagadhatatlan, hogy nem kell mindig az események uszályába kerülni, és helyes, ha az ember megtartja eredetiségét. Persze, azért számot kell vetni a körülményekkel; lehet eltérő véleményünk, de csak a hozzánk hasonlókétól térhet el. Senkire és semmire nem hasonlítottam, csak divatjamúlt, öreg fényképekre, amelyeknek semmi közük sem volt az élőkhöz.
  Minden reggel bizakodva néztem meg a kezemet: hátha alvás közben megkeményedett a tenyerem. De bőröm petyhüdt maradt. Nézegettem fehér bőrömet, szőrös lábamat: ó! ha egyszer érdes bőröm lehetne, és az a gyönyörű sötétzöld színem, ha olyan szemérmesen meztelen lehetnék, mint ők, szőrtelenül!
  Egyre kínzóbban gyötört a lelkiismeretem. Szörnynek éreztem magam. Sajnos, soha nem leszek orrszarvú: nem tudok átváltozni.
  Nem mertem magamra nézni. Szégyelltem magam. És mégis; nem tudtam megtenni, nem tudtam.
-
fordította: Boldizsár Gábor

/Szerelmesek éjszakája Mai francia elbeszélők Európa Könyvkiadó 1967/

*
Nem szőrös a lábam,  mielőtt valaki ezt olvasná ki!.:-) De ha valaha is észreveszem, hogy orrszarvúvá kezdek válni, és olyan dolgokon élvezkedem egész nap, mint akiket legszívesebben valagba rúgnék fenéken billentenék, akkor önként és dalolva nyírom ki

magam

magam.

Arany János: Szülőföldemhez

Én kis hazám a nagy hazában,
Szalonta, vedd ez énekem!
- - - - - - - - - - - - - - -
Te a meleg szív vagy nekem!

(1865 körül)

:-)

Megnéztem a fellelhető fotókat!

Cédulkák:-)

Szeretem ezt a filmet. (is)

Marad Kertész Ákos. (Ionescot győzte le - bennem) Voltam vagy 17-18, mikor olvastam ezt a regényt. Aztán pár hete valamelyik adón ment egy fekete-fehér film.
Újraolvastam.

-
Kertész Ákos: MAKRA

(...) Lehet, gondolta Makra, lehet, hogy Vali hülye, de ha sok ilyen hülye volna, máshol tartanánk. De nem volt kedve vitatkozni a Kadéttal, csak a vállát vonogatta. – És mért baj ez?
  – Nézd, öregem – mondta Zselényi –, egyik foglalkozás olyan, mint a másik, mindegy, hogy az ember miből él. Egy kurva ugyanolyan közönséges ember, akár egy elárusítónő a Röltexnél, amíg pénzért űzi az ipart. De ha kedvtelésből csinálja, ha ez a dilije, akkor baj van. – Makra úgy találta, tisztességesebb, ha szereti is. Tisztességesebb, mondta Zselényi, de rosszabb. A hóhér is tisztességesebb, ha kedvtelésből köti föl a delikvenst, de rosszabb. Ezen Makra már nevetett. Azért a hóhér és a kurva nem ugyanaz, de a Kadét azt felelte, ez nem számít. A világban szükség van hóhérra is, meg prostituáltra is, mindkettőnek megvan a maga helye, és itt nem is egy mesterség hasznáról vagy morális értékéről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy Vali másfajta ember, mint Makra.
  – Ez nem biztos – mondta Makra. Van, amiben nagyon is egyet gondolnak Valival. Őszerinte is lehet változtatni a dolgokon. És ha a világ rohadt, meg kell változtatni. Vali se mond mást, csak másképpen mondja.
  Zselényi ingerülten legyintett, mint aki unja a témát. Hülyeség. A világ olyan, amilyen. Változik, de nem változtatják. És főképp nem az olyan pitiáner ürgék, mint akár ő, akár Vali vagy Makra, de még csak nem is a fejesek. A nagy fejesek nem csinálnak mást, csak kiszaszerolják, merről fúj a szél, és ügyesen vitorláznak, kívülről meg úgy látszik, mintha ők irányítanák a dolgokat. Élni kell. El kell fogadni a sorsot, és élni kell vele. Makra elmosolyodott. – Most cinikus hangulatba vagy – mondta. – Te se voltál mindig ilyen. Partizán voltál, aztán párttag.
  Zselényi sóhajtott. – Szamár vagy, Csingakuk – mondta szomorúan. – Én aztán igazán nem csináltam mást, csak megfogtam, ami a kezemre jött. Tudod, hogy voltam én partizán? Hát ide figyelj! A fogolytáborban odajött hozzám egy pasas, és puhatolózott, mi a véleményem a németekről. Nem szeretem a németeket, de ha szerettem volna őket, akkor se árultam volna el. Tudtam, mire megy a játék, és nem volt kedvem Szibériában hegyet csákányozni. Katona voltam, repülő. Látod, pajtás, ez is egy mesterség. És nem lelkesedésből csináltam. Átraktak egy másik táborba, és én szorgalmasan tanultam az ideológiát. Hamarosan megbízhatónak találtak, és negyvennégy őszén bevetettek a németek ellen, ledobtak a vonalak mögé. Hát hülye nem voltam: tudtam, hogy a németek elvesztették a háborút, csak nem állok át az utolsó órában a vesztesekhez, hogy a ruszkik kinyírjanak a cirkusz végén! Az angol vagy amerikai hadifogság se látszott kósernak, föltételeztem, hogy az árulót ők is kinyírják. Gondoltam a jövőmre is, megígérték, hogy az új hadseregben repülős tiszt leszek; én pedig, öregem, profi voltam. Hát harcoltam „hősiesen”, és amint lehetett, beléptem a pártba. Ez volt, Csingakuk. Eszembe se jutott a világot megváltoztatni: éltem a lehetőségekkel. És nem is rosszul, nem bántam meg azóta se, de a te esetedben nem is erről van szó. Én csak azt mondtam, nem vagytok összevalók, te békés természetű vagy, Vali meg örök verekedő, nem bír meglenni anélkül, hogy ne dühöngjön valamiért.
  Makrának erről is megvolt a maga véleménye, de nem szólt, minek erőltesse a dolgot, Zselényi úgyse értené; mert vajon tényleg olyan békés természetű ő, ahogy az kívülről látszik? Nem a JÁMBOR MAKRA dobott be Lőrincen akkora hiriget, hogy tíz éve nem volt példa rá? Amikor húsvét vasárnap… (de le van szarva a húsvét vasárnap! Ő azért jött el hazulról, hogy pontot tegyen utána, nem fog örökké ezen rágódni).
  Szerelmes vagy, mondta Zselényi szeretettel. S hozzátette, hogy Makra ki fogja próbálni, és jól teszi, okos ember a maga kárán tanul, és nem a másén, ahogy a hülye közmondás tartja, mert az okos embert arról ismerni meg, hogy kételkedik, és nem veszi készpénznek más tapasztalatát. Megitták a bort, és fölmentek Makra holmijáért, Zselényi a vállára akasztotta a kimustrált kenyérzsákot, és megfogta az egyik koffert, elkísérte Makrát egész a Vali kapujáig, ott kezet ráztak, és elváltak barátságban; s mikor Makra néhány hét múlva, a Szanyi Zsuzsa-ügyből kifolyólag elrohant Valitól, és két éjszakát a Kadétnál töltött a régi ágyán, Zselényi úgy fogadta, mintha öt perccel előbb cigarettáért szaladt volna le.
  Igen, gondolta Makra, alighanem szerelmes; olyan dolgok történnek vele, mint azelőtt soha. Bemegy dolgozni, és Vali hirtelen eszébe jut; minden előzmény nélkül egyszerre megrohanja valami hiányérzet, hogy a gyomra összeszűkül, a torka elszorul; olyan hevesen kívánja Valit, hogy magában beszél hozzá, mutatja neki a műhelyt, magyarázza, mit csinál: „látod, ez a kis szorító a SIKATTYÚ, az öregek fejkóbni-nak hívták, de újabban sikattyú lett, klassz, ugye?”, és hallja, hogy nevet ezen a marhaságon Vali, hogy csúfolódik a pihent agyú magyarítókon, akik a sikattyú nevet kiötölték, mert azt egyetlen magyar anyanyelvű közpolgár sem érti, „ide most adunk egy meleget, gyorsan ráütünk, így ni, lehűtjük, ez összerántja nekünk a lemezt”; jön az anyagmozgató, jó vágású szőke csaj, kacér, hegyes csöcsű, csavarokat hoz, ablaksínt, új zárakat, Vera Jóska őrülten csapja neki a szelet, a csaj bírja (nemcsak a Jóskát, minden srácot bír), és Makrának eszébe jut ettől, hogy Vali van, egyszerűen VAN, és ŐNEKI VAN, és ha hazamegy, HOZZÁ megy haza, és olyan kedve kerekedik, hogy ordítva, teli torokból énekelni kezd, úgyse hallják, már az öreg Pomera se hallja a szomszéd platninál, mert ez az AKUSZTIKA TEREM, tudod-e, Vali, krétával kiírták oda a vasajtóra, itt egyszerre harminc kalapács veri a lemezt, öt köszörű visít, fúrógépek búgnak, szirénázik a trafó, és az ember bömbölhet kedvére, hogy

             nekem se tanította senki sem,
             mégis jól megy, nem vitás,
             hát gyorsan lekopogom, azt hiszem,
             ez így szokás…

  Vera Jóska odajön, hogy mondjon valamit, mi az isten, bámul rá, szerelmes vagy, és Makra röhög, mert a Jóska nem tudja, senki se tudja, csak ő; csak ő tudja, hogy Vali éjjel a fejét az ő karjára teszi párna helyett, aztán fészkelődik, befúrja magát a hóna alá, és a meleg leheletétől Makra mellén meg-meglibben néhány szál szőr a Vali finom orrocskája előtt (te vagy a legszebb szőrös mellű pasas, mondogatja Vali, és kis tenyerével fölborzolja a melle bozontját); reggel, ha csörög az óra, ő kel először, Vali fejét a karjáról óvatosan a párnára teszi, Vali nyöszörög, mint a gyerek, beburkolózik, de a talpa kilóg a takaró alól, Makra végighúzza a körmét a rózsaszín talpakon, na! kiáltja Vali nyűgösen, és a talpak eltűnnek a takaró alatt; aztán Vali hanyatt fordul, felé tárja a karját, meleg, testszagú pára száll föl a két melle közül, s ő belecsókol a nyaka hajlatába, magába szívja a szagát: negyed hat, már Vali is lerúgta a takarót, a hálóinge fölcsúszott az öléig, s ő nézi, nézi a formás lába szárát, a forró, kemény combját, és föllázad, és lehányja magáról a ruhát; hülye vagy, elkésünk! mondja Vali, de a teste nem ezt mondja, a karja, combja szorítja már; és szemérmesen fordul el a sok rohadt kötelesség, most lelép a zsarnok világ, mert nincs vekker, és nincs villamos, és nincs bélyegzőóra… és mikor fölocsúdnak, kapkodnak, mint a bolondok, már nem mosnak fogat, ma elmarad a tea is; Makra indul előbb, Vali fél lábon egyensúlyoz, húzza a harisnyáját, harisnyatartója gumicsatjai fityegnek a meztelen combján, ő megcsókolná, de Vali ellöki – ne vacakolj, leszalad a szem! Tűnj el már! – és ő nem haragszik, sokkal több közük van egymáshoz annál, semhogy ilyen hülyeségért neheztelne, rohan, de az ajtóig sem ér, és Vali ordít – hé! te rohadt büdös strici, meg se csókolsz? Ahogy lekászálódik a nőről a rohadék, már elfelejti, mekkorát kettyintett! – Ő visszarohan, megcsókolja, és mikor délután az ajtókat pászítja, eszébe jut (mért pont akkor, mikor az ajtót pászítja, erre feleljen valaki), és két nap múlva, mikor a következő fülkénél pászítja az ajtót, megint ez jut az eszébe, és azóta minden egyes ajtó illesztésénél maga előtt látja Vali lábát és barnán sötétlő ölét, ahogy a hálóing fölcsúszott a hasára, és látja őt az ágy és a nagy Philips között, amint fél lábon egyensúlyoz, és a harisnyáját húzza, a rádió teteje tele van női kacattal, rúzzsal, púderral, arclemosó krémmel, és a harisnyatartó gumija kilóg a fekete bugyi szárán, a lába nagyujja fölágaskodik, mert a meztelen talpát süti a hideg padló, és Makra, míg a kalapács fejét a zsanér nyílásába teszi, hogy előrebuktassa az ajtót, váratlanul röhögni kezd, s nem bírja abbahagyni, ha valaki látná, azt hinné, bolond, pedig csak szerelmes – alighanem. (...)
-

/Kertész Ákos Két regény - Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 /

Kép: Juhász Jácint és Csomós Mari Rényi Tamás filmjében (1972)