Talán valamivel kisebb, de szerintem az őrsiben baromi nagy kihasználatlan terek is vannak, kisebb teret is ki lehet jól használni. Még mielőtt átépítették volna sokat jártam oda, aztán megépült a budaörsi ami ugye nekem közelebb van, hát átszoktam ide, de közben az őrsit átépítették és azóta nekem nem jön be, a régit szerettem nagyon, még jobban, mint a mostani budaörsit. Nekem az is furcsa volt, hogy a cukor pl. a kávéhoz a kassa előtt szuftérozva, Budaörsön annyit veszel, barnát, fehéret amennyit csak akarsz. Víz sem volt a tartályban, én pl. nem iszom üdítőket, vizet szoktam. A kávéhoz kanál helyett műanyag bizgentyűk, ezek apróságok, de engem zavarnak, pitiáner dolognak tartom.
Az ikeás weboldal egy ideje tényleg nem áll a feladat magaslatán. Sok mindennel jól működik, de néha hihetetlenül rossz. Próbáld meg néha "más irányból", nézelődj a honlapon, hátha felbukkan, én már jártam így konyhaalkatrésszel, hogy Annától megkérdezve valami bugyorba jutottam, és onnan megláttam, hogy lehet kapni. Előtte nem is tudott róla ez az amnéziás rendszer.
Felmegyünk az ikeaponthura, és mindjárt a főoldalon a jobb felső negyedben ott a teljes kollekcióra utaló kép, felhívás, hogy nézd meg.
Odakattintasz,és tényleg, szép képek a lámpáról, stb.
Nosza, írjuk be a keresőbe a nevét, nézzük meg a raktárellenörzőben hol van.
JA! Persze!
Meg a bili és a kezünk. NULLA TALÁLAT!
Grrrrrrrrrrr
Három féle néven próbáltam, nem leli meg a köcsög kereső.
Lehet, hogy nincs is fenn az oldalon, lehet hogy nem is kapható, mert mint már régebben írtam, nekem a hölgy elkottyintotta magát, hogy ami nincs a raktárban, általában nincs a weben se, mert rosszul mutatna a NINCS felirat a raktárellenőrzésnél!
Hát nem tom, de sikerült felidegesíteniük.
Tetszik ez a lámpa, és megnéztem volna élőben, de blinkre nem megyek be,ha nem muszáj.
Épp a tegnap lejárt metro katalógusban van "dorme renew" memóriahabos fedőmatracot. Az 160x200-as 29988,- és 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalnak. Mondjuk nemtom, hogy egy kb 3 cm-es marac mennyire lehet fullos.
Hat igen... ez volt az en dilemmam is, a ferjem szerette volna (a gyerekek nyomasara, akik mar nem is laknak otthon!!!) hogy a nappaliban legyen a TV - en meg elleneztem, mert csak a kandallo fole mehetett volna, az meg hogy nez ki?! Nem mintha a tukor tetszene, de jobb mint a TV...
Ma voltam az őrsvezértéri IKEA-ban, már évek óta először, hát nekem egy nagy f..s az egész, már elnézést. Borzalmas. a hangulata, az áruk elrendezése, minden. A budaörsibe járok egyébként, annak sokkal jobb a hangulata, az étterme is barátságosabb.
Viszont beugrottam a RO-KAba is, vannak blackout anyagok, akit érdekel, volt róla szó nemrég. az egyszínűek kb. 2650:- a csíkos kb.3200:- volt. Érdekes egy anyag, vékonyabb, mint egy sötétítő.
A minimállal én is így vagyok, de számomra az "emberséget" nem a kerekded, hanem a színek meg a felhasznált anyagok, meg a növények adják, de hát ez annyira szubjektív dolog. És nem egyszer gyártottam már abszolút nem akart hideg összhatást.:-(
Nekem persze a mostani ágyad jobban tetszik, de hát kinek a pap, kinek a papné. Jut eszembe, nekem is meg kell majd szabadulnom az eddigi, kétoldalról nyitható ágyneműtartós kárpitostól majd mondjuk szállítás előtt egy nappal... gondolom, felteszem az IWIW-en az ingyen elvihetőbe, mert már nem hívhatnám újszerűenek sem, bár 2004-es.