Mindannyiunk birtokol egy ládikát. Ebben a ládikában meséket, leveleket, emlékeket, e-maileket, verseket, olvasmányokat, kérdéseket, véleményeket, gondolatokat, történeteket, képeket, „térképeket, iránytűket”, őrzünk. Kár lenne ezt a ládikót nem felnyitni.
„A képzelet és az érzelmek csodálatos világába nem azért kaptam belépőt, hogy elvesszek benne, hanem
azért, hogy azt végigjárjam és feltárjam magam és mások számára.”
(Kordován Vid)
Ebben a topikban kinyitom az én ládikómat. Ha van kedvetek, ti is kinyithatjátok. Ezt a topikot nem feltétleül beszélgetősnek (de azt is lehet), hanem inkább „kincs”olvasósnak szánom. Lesznek itt versek, idézetek, gondolatok, melyeket szépnek, vagy érdekesnek, vagy tanítónak, „iránytűnek” gondolok.
Sok szabadidőmet töltöm el a természetben. Fotózok, rácsodálkozok az apró kis csodákra, gyönyörködök azon a magasan szervezett egységben, amit még az ember nem rombolt le. Bár most télen kopár a táj, de mégis lehet olyan dolgokat találni, amiért érdemes felkerekedni egy kiadós sétára, főleg ha leesik a hó, vagy ha vastag zúzmara koronába öltöznek a csupasz fák... De az igazi szépségeket a másik három évszak rejtegeti számomra, mert akkor megszólal a madárdal, felpezsdül az élet, és milliónyi kis apróság szöszmötöl minden zugban...
A természeten keresztül annak alkotója szól hozzám. Nyugalmat áraszt, és gondolkodásra késztet a természetes csend, a friss levegő, a szépség, az arányosság, az egyensúly és az összhang... Azt a békességet, amit a szürke hétköznapok elrabolnak tőlem, mindig megtalálom az erdőkben és a folyók mellett, még ilyenkor télen is...
A következő vers már fent van egy másik topikban, de aktualitása miatt megragadta gondolataimat. E gondolataimat osztom most meg veletek...
A vers egy valós történetet mond el, amely velem történt meg. Egy elébem tartott tükör lett most ez a vers... Meddig vezethet előítéletünk, szeretetlenségünk és közömbösségünk? Hova vezet utunk, ha csak azokat szeretjük, akik közel állnak hozzánk, vagy rokonszenvesek nekünk?
Azt kívánom, hogy ti is, és én is tudjunk szívünk hangjára hallgatni ezeken a napokon is, és a szürke hétköznapokon is.
Minden eszme és tan önmagában fikció. Ezek valódi értéke maga az ember, akinek belső formájára, állapotára, közvetlenül vagy közvetetten ezek a tanok és eszmék hatással vannak. Ha ez az ember megállja a helyét a mindennapi életben, akkor az eszme és a tan kiváló? Ha nem állja meg a helyét akkor az eszme és a tan ócska? Nem. A tan valójában csak tan. Információ.
Így nincs értelme azt nézni hogy hol egy információ hol állja meg a helyét.
Gyakorlatilag ott lép fel ilyen illúzió, hogy a "tan megállja a helyét" ahol te "magadformán", "magadhelyzetben" önfeledten megéled. Az a tantól függ, vagy tőled?
A kolostorban élt élet azért van hogy a kifelé fordult figyelmet befelé irányítsa. Ehhez biztosít kedvező külsőségeket azok számára akiknek erre szüksége van. Ezen kívül semmit nem jelent.
Másrészt milyen a "mindennapi élet"? Aki számára "egy tan megállja a helyét", az a tapasztalatok szerint leginkább azt jelenti hogy nem történnek vele "olyan dolgok", illetve bizonyos dolgokat másképp lát, és ezek meg számára nem "olyan dolgok" és ebben a "helymegállás" akkor is rendben lehet ha külső vagy lelki heroikus küzdelem van, de akkor is ha külső vagy lelki "tökmagpirítás" a feladat. Teljesen mindegy.
A hozzászólásod igazságmagja az az lehet, hogy az emberség valódi mérőköve valóban a minden körülmények között való emberség. De ennek konkrét megvalósulása nem tantól és helytől függő.
Most így a karácsonyi lázban igyekeztem fiaimat is bevonni a készülődésbe. A nagytakarításban ők is részt vettek. És tegnap délutánra kaptam kölcsön egy kisfiút, amíg a szülei vásároltak. Néhány megfigyelést szűrtem le. Észrevettétek ti is, hogy a háztartásra és családi életre is vonatkoznak a fizika törvényei?
A gyerekünknek a munkába való beleszólása fordítottan arányos az elvégzendő munkához való hozzáértéssel.
A frissen tisztított ablakok kétszer gyorsabban vonzzák a koszt, mint a piszkosak.
A szemét mennyisége néha meghaladja a kukák űrtartalmát.
A nyitva hagyott ajtók száma fordítottan arányos a külső hőmérséklettel.
Három gyerek plusz két sütemény egyenlő egy vitával.
A golyóstoll jelenléte fordítottan arányos a szükségességével.
Az utolsó darab csomagolópapír feleakkora, mint amit az utolsó doboz ajándék igényelne.
A veszekedés esélye egyenesen arányos a tévécsatornák és a tévénézők számával.
További kellemes készülődést /bíztatom magam :-)/!
Pontosan. Akkor derül ki egy eszme, egy tan, egy gyakorlat valódi értéke, amikor kiviszed a mindennapi életbe. Ami ott nem állja meg a helyét, csak egy kolostorban a hegy tetején, azt én meghagyom a hegyi szerzeteseknek. :)
Igazad van. Egy eszmének itt és most 2004-ben, egy nagyvárosi, családos ember - vagy egy akármilyen, akárhol, akármikor élő ember számára is a helyes utat kell hogy mutassa. A lényeg, hogy mindenkor élhessen velük. Sokszor emberek rákényszerednek, hogy engedjenek a tömegek igényének, elvárásainak. Azonban, ha egy ember ragaszkodik a saját eszmeiségéhez, akkor hite, eszméje szerint cselekszik mindenkor. Így nem hasonul meg saját magával, sem az általa vallott dolgokkal. Azonban ilyenkor derül ki, hogy mennyire helyes avagy helytelen az az eszme, hit, út, amin halad. Bele tud-e símulni minden szituációba, mindenkor a helyes döntésre juttatja-e. Hosszútávon bebizonyosodik-e, hogy a döntés helyesnek bizonyult. Egy eszmének nem csak fekete-fehér helyzetekben, hanem színesekben is meg kell tudni felelni, két lábbal, stabilan állva hagyni az embert, aki vallja - hiszen az élet színes. Elnézést, ha kicsit off lettem volna.
Köszönöm a válaszodat. Igen, te valóban nem az általam ábrázolt szituációra utaltál, én azonban gyakran, amikor bölcs tanmeséket, történeteket olvasok, amellett, hogy lenyűgöznek, felteszem magamban a kérdést, hogy az adott elv, eszme vajon mennyire alkalmazható 2004-ben, egy nagyvárosban élő, családos ember számára. Számomra nagyon fontos, hogy egy tanítás, egy eszme az "itt és most"-ban alkalmazható és használható legyen.
Egyrészről: igazad van, az eszmék olykor igen távol esnek a megvalósítható gyakorlattól. A 'ne árts' vagy a 'ne bánts mást' vagy a 'csak azt tedd mással, amit magadnak is szeretnél' elv is nyilván sok esetben felülértékelődik, pl. az általad megpedzett esetben is. Nyilván az embernek nem kell feláldoznia magát, minden(!) arratévedő rosszabbnak, csak azért, mert az annak úgy jó... Jót szabad vele tenni, ajjajj, - de nem kell feltétlen odadobni magát... Hacsak... És ez a hacsak irtó hosszú eszmecserét is elindíthatna, de én most ebbe nem mennék bele... Szóval hacsak éppen nem jót tesz azzal az áldozattal...
Egyébként itt nem hiszem, hogy erről lenne szó... Nézd meg még egyszer a szöveget: "Ha ... felül tudok kerekedni rajta, öljem meg?"
Ez számomra nem azt jelenti, hogy nem védekezik az atya... Persze, ez is benne van a pakliban; ahogy az is, hogy védekezik és alulmarad; az is, hogy védekezik, felülkerekedik és megöli a támadót; ill. az is, amit - szerintem - Sziszoész javasol, hogy felülkerekedvén ártalmatlanná teszi a támadót, tehát uralja indulatait és Istenre bízza a továbbiakat...
Vagyis - mondom, szerintem - ez a rész arról szól, hogy a) védekezzünk, de a védekezés ne fajuljon öléssé; b) tanuljunk meg uralkodni magunkon; c) és főlegdefőleg: tanuljunk meg szolgálni: bízzuk a felsőbb hatalomra az ítélkezést... Mi csak eszköz lehetünk egy ítéletben, de nem lehetünk az ítélő, vagy maga az ítélet.
Másrészről: ez a kis idézet - alighanem - két dologról szól... A másik az, ami miatt voltaképpen betettem ide a szöveget, Tündérnek reagálva. Azt írta ugyanis:
Tanuld meg sérelmeidet homokba írni, a jószerencsét pedig kőbe vésni! Erre rezonáltam volna a kis tanító mese végével: "Bármilyen kísértés tör az emberre, mondja azt: 'Bűneim miatt történt', ha pedig valami jó éri, azt: 'Isten gondoskodásából'!"
Tudom, hogy egész másról van szó, valahol a dolgok mélyén azonban ezek - nekem - mégis szorosan összefüggnek...
Ez - mint eszme - tényleg nemes és szép. De teszem azt, ha te anya vagy, és azzal, hogy "puszta szeretetből" hagyod magad agyonveretni valakivel, pokoli fájdalmat fogsz okozni egy rakás embernek, a szüleidnek, a párodnak, a gyermekeidnek, akkor mi a helyzet szerintetek? Egy sivatagban élő szereztes számára, akinek se kutyája, se macskája, minden bizonnyal ez a követendő út, de vajon mindenki számára ez?
Az egyik atya megkérdezte Sziszoész atyát: "Ha a sivatagban tartózkodom, s jön egy barbár, aki meg akar ölni, és felül tudok kerekedni rajta, öljem meg?" Azt mondta neki az idős atya: "Nem, hanem add át Istennek! Bármilyen kísértés tör az emberre, mondja azt: 'Bűneim miatt történt', ha pedig valami jó éri, azt: 'Isten gondosodásából'!"
Dúl az emberek között az önérvényesítés, a kevélykedés, a viszálykodás, a hatalmaskodás, az erőszak, a háborúskodás... De győztes nincs... Ezekben a csatákban mindenki veszít.
A kis herceg... amint földet ért, alaposan meglepődött, hogy egy teremtett lelket sem lát. Már-már attól félt, hogy elvétette a bolygót, amikor a homokban megmozdult előtte egy holdszínű gyűrű.
- Jó éjszakát! - mondta a kis herceg, csak úgy találomra.
- Jó éjszakát! - felelte a kígyó.
- Melyik bolygóra estem? - kérdezte a kis herceg.
- A Földre, Afrikában - felelte a kígyó.
- Ó ... Hát senki sincs a Földön?
- Ez itt a sivatag. A sivatagban nincs senki. De a Föld nagy - mondta a kígyó...
... És sokáig hallgattak.
- Hol vannak az emberek? - kérdezte később a kis herceg. - Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
- Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem - mondta a kígyó...
... A kis herceg nekivágott a sivatagnak, de nem találkozott csak egy virággal...
- Jó napot! - mondta a kis herceg.
- Jó napot! - mondta a virág.
- Hol vannak az emberek? - kérdezte udvariasan a kis herceg...
- Az emberek? ... Évekkel ezelőtt láttam őket. De sosem lehet tudni, hol-merre vannak. Viszi, sodorja őket a szél. Nagy baj nekik, hogy nincs gyökerük..."
Két barát ment a sivatagban. Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba: "Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"
Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste: "Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte: - Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért? A másik azt válaszolta: - Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
Tanuld meg sérelmeidet homokba írni, a jószerencsét pedig kőbe vésni!
Az a nagy baj, velünk, emberekkel, hogy sokszor észre sem vesszük, mikor és hogyan megyünk át harcikutyába... Néha még azt se látjuk, hogy az adott pillanatban is, valaki számára, harcikutyák vagyunk. Arra viszont rögtön hegyezzük a fülünket és feltárjuk az ínyünket, ha mások harcikutyaságával összetalálkozunk... Mi sérülékenyek vagyunk, ez tiszta sor, na de hogy más is az lenne... Azt nehéz, ha nem is hangoztatni, de elhinni, megérteni, megélni mindenkébb nehéz...
Pedig, ha az lenne az alapvetés... hogy mások éppoly sérülékenyek, bizonyos dolgokban tán még inkább sebezhetőek, mint mi... Valószínűleg jobban tudnánk összeszimatolózni is...
"...csinálhat bármit, erre a mosolyra emlékezem, és ha rosszat tesz is újra azt gondolom magamban: teheted amit akarsz, már elárultad magad nekem."
- erre írtad:
„Ez szép... Ez nem a 'te már kimutattad a fogad fehérét, most aztán én következek' harcikutya hozzáállása, hanem a 'te már megmutattad a szíved melegét, nem tudsz megijeszteni, egy vérből valók vagyunk' békés összeszimatolós magatartása. Boldog, aki képes így működni...:)”
Úgy hiszem, az emberek _alapvetően_ jobban szeretnek „összeszimatolósan”, mintsem „harcikutyásan” működni. Addig, abban _boldogok_ is!
Olykor persze összekeverednek a dolgok, s nem mindig tudja ki-ki, hogy néha harcikutyásan kell védeni azt, aki 'megmutatta a szíve melegét', s bizony nem kell 'összeszimatolódni' senkivel – ellenükben. De ezt Te is tudod, - tudom.
Csak azért pöttyintettem ide ezt a pár sort /nem csak szeretet-elméleti szómenésként/, mert valahol ennek a lelki, erkölcsi, szeretni-tudásnak a _gyakorlati_ hiányából, a 'megtolvajlott bizalom-előlegből' születnek, ha nem is harcikutyák, de a saját életüket 'szégyen-daganataként cipelő' szomorú szeműek – akikkel /éppoly sérülékeny lelkek is lévén/ valóban 'egy vérből valók vagyunk'.:-))
/Amíg elkezdenek zúgni a göröngyök a 'faládikómra', van még mit 'szépítkeznem'!/
Egyébként tényleg nagyon 'szép' !:-)) Szerettem olvasni.:-)
Azt olvasom soraid között, hogy fontos számodra a rend. A bonyolultból és kuszából az egyszerű és érthető felé törekszel. Gondolkozol, és nem vársz arra, hogy majd csak lesz valahogy. Nem akarod, hogy mások gondolkozzanak helyetted. Ami rajtad múlik, azt igyekszel is megtenni. Fontos számodra az élet, de nem csak a tiéd, hanem a másoké is, és nem azért, mert jó lenne uralkodni rajtuk, hanem azért, mert egyenrangúnak tartod őket magaddal (sőt egyeseket bizonyára ennél is többre értékelsz: gyermekeidet biztos). Erre mondtam múltkor, hogy hasonlóság van közöttünk... Úgy érzem, hogy értékrendünk nagyon közeli. Ezért is olvasom írásaidat... Kívánom, hogy tudd megőrizni szívedben ezeket az értékeket, hogy még többel gyarapodhass.
Nem rólad beszéltem, csak mindazok jutottak eszembe ezekről a mondataidról:
„neked írt soraim egyre inkább azt a látszatot keltik, hogy meg akarlak téríteni a keresztények közzé. De ez nem így van, ezért inkább nem írtam.”
Számomra nem tűntek soraid ’megtérítősnek’. A megtérítéssel sincs problémám, ha valaki szolidan, szelíden beszél a saját hitéről, s ezzel közvetetten felkelti a másik érdeklődését. Nekem a nagyon akaró, erőteljesen fellépő, direkt meggyőzések távoliak, nem hatnak rám. (Téged szolidnak és szelídnek érezlek)
Mert vajon mi lenne, ha nem készen kapott nézetekkel találkoznánk? Milyen lenne a saját misztikus világunk? Ha sohasem olvastad volna a Bibliát? Ezt nem tudhatjuk, mert már itt van a tudatunkban az a rengeteg információ, ami belénktáplálódott. Én egy kicsit függetleníteni próbálom magam ettől, erre mondtam a múltkor, hogy:
„Szeretni akarom és felfedezni azt a bennem lévő titok-képet, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagam. Hogy élni segítsenek. Minél meztelenebb lélekkel állok a titok elé (vagyis nem készen kapott nézetekkel), annál eredetibb lesz az ünneplő ruhája.”
Vagyis a saját filozgatásom szerint valahogy helyretenni magamban a dolgokat, nem csak úgy elfogadni, amit hallok.
Az emberek évszázadokon keresztül többé-kevésbé gondolkodás nélkül elfogadták azt a vallási hagyományt, amelybe beleszülettek. Többnyire elégedettek voltak azokkal a magyarázatokkal, amelyekkel az elődök szolgáltak számukra, így azt érezték, hogy az ő vallásuk az igazi. Így sok esetben mások döntik el, milyen vallásúak legyünk. Ez egyszerűen attól függ, hol és mikor születtünk. De ma már eljutnak a vallási információk egymáshoz, így valóban van lehetőségünk megismerni ’idegen’ vallásokat, és esetleg szimpatizálni vele, választani.
Másrészt viszont milliók vannak, akik semmilyen vallást nem gyakorolnak, és semmiféle istenben nem hisznek. Ismét mások, úgy hiszik, hogy Isten ismeretlen, és valószínűleg megismerhetetlen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ők elvek vagy etikai alapok nélküli emberek.
Néhányan azt mondják, minden vallásnak ugyanaz a célja, és hogy hasonló tantételeket tanítanak. De az ősi aztékok vallását, akik áldozataik még dobogó szívét emelték a Nap felé, ma bizonyára nem minősítjük olyan jó vallásnak, mint a békés Buddháét vagy Jézusét.
Szóval, nincs semmi ’hittérítős’ gondolatom rólad, és szívesen olvasom a Bibliás topikot, mivel nekem az nagyrészben új információ. És mint már mondtam, van benne párhuzam a keleti tanításokkal. Legfőképp a ’nem ártás’.
-------------------
A versekkel hasonlóan vagyok, mint Te. Én is megpróbáltam régen írni, és nem ment. Csak mostanság kezdtem el, és még csak néhányat írtam. Nálam is egybeesik időben azzal, hogy foglalkozok a vallásokkal, Isten keresésével. Hogy ez ajándék lenne Istentől? Lehet. Egyesek szerint nincsenek véletlenek. Minden ok-okozati láncolat szerint működik.
"...csinálhat bármit, erre a mosolyra emlékezem, és ha rosszat tesz is újra azt gondolom magamban: teheted amit akarsz, már elárultad magad nekem."
Ez szép... Ez nem a 'te már kimutattad a fogad fehérét, most aztán én következek' harcikutya hozzáállása, hanem a 'te már megmutattad a szíved melegét, nem tudsz megijeszteni, egy vérből valók vagyunk' békés összeszimatolós magatartása. Boldog, aki képes így működni...:)
Van egy - a változatosság kedvéért - Wass Albert történet, A költő és a macskában, a Karácsonyi mese. Eszerint itt a Földön annyira megszaporodott az emberekben a gonoszság, hogy az Úristen jobbnak látta elvenni tőlük a napot, hogy ne legyen világosságuk és melegük, hátha egymásra szorultságukban mégiscsak összetalálkoznak kissé. De az emberek éhségükben és a nagy hidegben nem összebújnak, hanem méginkább marják, ölik egymást. Ekkor az Úr leküld a Földre egy angyalt, hogy ha talál az emberek közt valakit, egyecskét, aki a bajban nem csak magára gondol, aki képes szeretni, gyújtson a szívében egy gyertyát, annak a fényét látva tán megkegyelmez az embereknek. Nos, az angyal hosszú keresés után talál egy embert, aki bár félholt, utolsó erejével tüzet visz a családjának; a feleségét, aki bár majd éhen hal, mégis a gyermekét eteti, és a gyermeküket, akinek bár egy falatkája van, azt is megosztaná a pajtásaival. Úgyhogy három gyertyát is gyújt az az angyal...
"S azóta, minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön,s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.
Ez a karácsony igazi meséje ... emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti a másikát; jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, ... s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól."
"Szükség van-e az Istenbe vetett hitre ahhoz, hogy jó emberek legyünk? Vannak alternatív válaszok: ... 2. Igen szükség van, mert ’az igaz ember hitből él’ - mondja a keresztény."
Hát, vagy nem rólam beszélsz itt, vagy elsiklott a figyelmed a mondandóm lényege felett.
"Te mióta írsz verseket?"
Pont 3 éve. Előtte sosem sikerült, pedig 1x-2x megpróbálkoztam vele. Aztán, csak úgy, minden látható előzmény nélkül megjelentek a "szemem előtt" a rímek, és leírtam őket. Kapott ajándéknak tartom... (Van egy érdekes párhuzam: közvetlenül előtte kezdtem el komolyan foglalkozni Isten valódi kilétével és a Biblia igazi üzenetével...)
Van egy vers a ’kincseim’ között, pont passzol mondandódhoz.
Tornai András: AJÁNDÉKOK
Isten egyik legnagyobb ajándéka
A feledékenység.
Isten egyik legnagyobb ajándékának
A testvére a megbocsátás.
Az ember legnagyobb ajándéka,
Ha elfogadja Isten ajándékait.
Szerencsés, aki hamar meg tud bocsátani, és elengedni a haragot. Én ha megbántanak, nem is haragot érzek, hanem az első pillanatban irritálást, utána pedig fájdalmat. A harag általában tartós érzelem.
Ha valaki haragszik a másikra, hatalmad ad neki álma, étvágya és boldogsága felett. Annak a másiknak csöppet sem árt, de saját nappalait és éjjeleit megkeserítheti.
Nem egyformának születtünk, s így nem egyformán kezeljük konfliktusainkat, mivel nem is egyazon módon éljük meg. Szerencsés, aki jó természettel születik. Aztán vannak érzékenyek és kevésbé érzékenyek. S mi magunk is hol ilyenek, hol olyanok vagyunk. Bizonyára mindannyiunk életében van olyan is, hogy bántunk (ha nem is direktbe, hanem közvetett módon), de nem akarattal.
A jó és a rossz gyakran jelenik meg együtt. Senki sem tökéletesen ’becsületes’ vagy ’becstelen’. Az emberek nem olyanok, mint a zongora billentyűi, amelyek vagy fehérek, vagy feketék.
Vannak emberek, akiknek több haragosuk van, gyakran kerülnek konfliktushelyzetbe és tartósan benne is ragadnak. De mindenki tud dolgozni magán, és tudatával szabályozni negatív érzéseit. Ha haragot táplálunk, azt megérzi a másik. Arra kell törekednünk, hogy minél hamarabb oldódjon a fesztültség, és együttműködésre törekedni. S ennek eszköze valóban a szeretet. Bár ez furcsa és ellentmondásosnak tűnhet, mégis ez a ’kenőolaj’.
Tapasztalatom alapján Isten adott az emberek számára egy nagyon szép ajándékot, a felejteni tudás ajándékát. Ezért van az, hogy az ember, ha hosszabb időt tölt pl. egy adott országban, akkor erős honvágyat érez az otthona felé. Mindig mindenről csak a szép jut eszébe, és egyre inkább arra sarkalja, hogy hazamenjen. .... Aztán hazaérkezése után telnek múlnak a napok, és eszébe jut az ott hagyott ország, és előjönnek annak a szépségei, illata, az emberek kedvessége - elfelejtve mindazt a rosszat, kellemetlenlent ami esetleg ott érte.
Egy testvérem mondta erre, hogy ez egy adomány. A felejtés adománya. Mert ha az embernek nem csak a szép maradna meg a szívében olyan erősséggel, ahogy megmarad, hanem a rossz is, akkor bizony eljutnánk a teljes depresszióba, hiszen eszünkben lenne az a sok rossz is, ugyan olyan erővel, mint a sok jó, ami ért bennünket az életben.
Nevezheted ezt Isten adományának, de nevezheted az emberi lélek adományának.... de úgy érzem mégis csak így van, és nem a nehezen átfordulás elve érvényesül... persze biztos vannak kívételek is... azonban szerintem az ilyen emberek szíve beteg szív. Nem egészséges az a szív, ami a rosszat dédelgeti, és nem akarja elereszteni.
Számomra nem létezik a nehezen fordulás elve. Hozzám, ha valaki rossz volt, de rám mosolyog, akkor azonnal képes vagyok neki elfelejteni mindazt a rosszat, amit velem szemben tett. Egy kedves, szívből jövő mosoly számomra már minden rosszat elfeledtet. Utána már csinálhat bármit, erre a mosolyra emlékezem, és ha rosszat tesz is újra azt gondolom magamban: teheted amit akarsz, már elárultad magad nekem.
Viszont aki jó volt hozzám, és hírtelen belém rug ..... bár rosszul esik ideig-óráig, de képtelen vagyok rá, egy-két napnál tovább haragudni... bármilyen rosszat is tett ellenem. Mert a szeretet a szívemben felé, szép lassan eltörli a rossz érzést, és hamarosan azt veszem észre, megint ugyan úgy szeretem, mint eddig.... és ha ezt folyamatosan csinálja is - mert vannak ilyen szeretteim is - úgy érzem az évek hosszú sora sem volt elég ahoz, hogy ne szeressem őket - a szeretet mindig visszatér a szívembe - még akkor is, ha az eszem azt mondja: "nem vagy normális!".
Tapasztalatom alapján ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. Az egészséges szívekbe a szeretet mindig visszatér, és legyőzi a haragot, másokkal szembeni ellenszenvet.
Legyenek szép ünnepnapjaitok és pihenésetek az év végén!
Az idő hazudik
és azt hiszed,
minden történésnek,
van kezdete és vége.
Ha legyőzhetném cselét,
egyszerre járnám be ál jövőmet,
és ál régiségeimet.
