Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Mikor a célkövetés már stabil volt, akkor a rávezető tiszt bekapcsolta az automata indítóműszert. Ez egy olyan áramkör volt, ami a cél mindenkori repülési paramétereinek megfelelően feljelölte a rávezető indikátorokra az indítási, megsemmisítési és más zónákat. (első indítás lehetősége, utolsó indítás lehetősége, stb.)
Na várj csak! A küszöbérzékenység távolságfüggetlen volt, az a célról nem mondott semmit, az csak a lokátor jellemzője volt. A repülő részéről a küszöbérzékenység párja a hatásos visszaverő felület volt. Az sem függött a távolságtól, de a kettejük viszonya már igen, a viszony a távolság növekedésével csökkent.
Az eredeti Dvina megsemmisítési zóna alsó határa 2000 méter, a felső pedig 25 000 méter volt. Amikor ezt a módosítást beépítették, attól lehetővé vált 500 méter fölé lőni egészen 36 000 méterig. Ez a lehetőség a Volhovnál is megmaradt, bár ott az alsó határ lement 100 méterig. Egyébként H>13, és nem kilenc. Hogy miért annyi, azt nem tudom. Hiszen az a magasság a komplexumnál nem volt jellemző semmire. Lehet, hogy ez azzal függőtt össze, hogy ez a repülőknél abban az időben már nagy magasságnak számított. Tehát ez nem a cél magasságát jelentette, csak üzemmódot. Bár a cél magasságától függően kellett kapcsolni.
Vezényszavak? Voltak ugyan a lőszabályzatban vezényszavak, de a tevékenység izgalmában nem nagyon hangzott el egyik sem. Azért persze megpróbálok felidézni néhányat. Mikor az elöljáró meghatározta a feladatot, akkor az osztályparancsnok a tervtábla és a VIKO képe alapján megkísérelte azonosítani a megkapott célt. Ha megvolt, és a felderítési lehetőségek megengedték, akkor kiadta az "Átdobást adok!" közlést. Ezt a VIKO előlapján lévő eszközzel lehetett megcsinálni, és ennek hatására a PV a maghatározott oldalszögre fordult. Ha megvolt egyől, az jó, ha nem, akkor a parancsnok "Kutatás!"-t vezényelt. A széles nyalábú szektoros kutatás mindkét irányba 5 - 5 fokos elmozdulást jelentett. A rávezető tiszt dolga az volt, hogy minden egyes irányváltáskor kis helyszögről felfelé vigye az antennát. Keskenysugarú kutatás esetén a koplexum tudott egy olyan körkörös kutatást, ami alatt egy néhány fokos tölcsért írt le az antenna. Ha a cél megvolt, akkor a rávezető tiszt durván megfogta, majd átadta a kézikövetőknek követésre. A cél jellegétől függően automata követést, vagy automata követést kézi utánkövetéssel határozott meg. Persze ez általában csak úgy hangzott el, hogy "Automata!" vagy "Automata - kézi!" Mikor a célkövetés már stabil volt, akkor a rávezető tiszt bekapcsolta az automata indítóműszert. Ez egy olyan áramkör volt, ami a cél mindenkori repülési paramétereinek megfelelően feljelölte a rávezető indikátorokra az indítási, megsemmisítési és más zónákat. (első indítás lehetősége, utolsó indítás lehetősége, stb.) Ezeket kellett figyeli ahhoz, hogy el ne szalasszák a célt. Közben a parancsnok a cél mozgásparaméterei és a lőszabályzat alapján meghatározta a rávezetési módot, és ezt természetesen vezényelte is. Mikor a rávezető tiszt kapcsolta a rávezetési módot, akkor az addig stabil zónahatárok kis időre megbolondultak, de aztán beállt minden. Az indítás módjának és idejének meghatározása a parancsnok sara volt. Általában úgy hangzott el, hogy "Első indítás! ... Most!" Második indítás! ... Most!" A követés ment tovább, mintha mi sem történt volna, egészen addig, amíg a rekéta meg nem közelítette a célt. Ekkor figyelni kellett a jelzőlámpákat, és jelenteni "K4 kiment." "K3 kiment." Továb kellett figyelni az indikátort és a jelzőműszereket, és ha mindaz lejátszódott, amit már korábban leírtam, akkor jelentette, hogy "Rakéta robbant, cél megsemmisült." A kézikövetők is figyeltek, ők meg adott esetben azt jelentették, hogy "Követés megszakadt." A jelentést a parancsnok az elöljárónak úgy adta tovább, hogy ... számú célt megsemmisítettem, felhasznnálva 2 (3) darab. Tulajdonképpen ennyi.
Tényleg nagyon jó ez a kép. A Szu-n és a csehszlovákokon kívül más országok is résztvettek Vietnam védelmében? Tudtok erről valamit? Már nem emlékszem rá, a vietnami háború 72- ben ezek szerint még folyt?
Képzeljétek el, az indítóállványokra gumirakétát terveztek. A rakéta tartozéka egy eredeti Rakéta porszívó volt, és folyamatosan működtetni kellett, mert a gumi tíz perc után lekókadt, mint egy pöcs. Magyarán volt is álca technika, meg nem is.
De ha jól körberakták volna S-60 -asokkal, akkor az egy csúnya csapdát jelentett.
Volt eből a vacakból több is, többek között az etyeki osztálynak, a pilisszentkeresztinek is (igaz ez csak ki volt jelölve a települési helyével együtt.). Ám ezek a vacakok csak a bajnak voltak, mert nem volt elég az éles technika, még ezekkel is foglalkozni kellett. Ráadásul akkor az osztályoknál nem nagyon volt olyan technikus, aki a PAA kabinhoz értett volna. A többihez nem kellett, mert az indító állványok ugyanolyanok voltak, az UA és az AA csak kiszolgálta az egészet. Ám a PAA-nak ugyanúgy kellett tudnia kisugározni, mint egy éles komplexum adóberendezésének. Képzeljétek el, az indítóállványokra gumirakétát terveztek. A rakéta tartozéka egy eredeti Rakéta porszívó volt, és folyamatosan működtetni kellett, mert a gumi tíz perc után lekókadt, mint egy pöcs. Magyarán volt is álca technika, meg nem is.
Két adatot tudok. A Nyeva küszöbérzékenysége 0,1 m2 volt, a Volhové 0,5 körül. A lőtéren kétféle célanyag volt, a Miseny (céltábla) meg a Belka (mókus?) A Belka egy rakéta volt, ami a régi SCUD A rakéták maradéka volt. Még a lánctalpas indítóállványt is használták. Ezeket a felderítési lehetőség határáról indították, majdnem függőlegesen. Aztán meredeken elkezdett zuhanni a harcrendre. Általában a fellövés közben derítettük fel, és utána már csak vigyázni kellett rá, hogy el ne szaladjon. Azt nem tartom valószínűnek, hogy azt a rakétát a zuhanás közben is fel tudtuk volna deríteni.
Pontos adatot nem tudok, de néhány száz méter lehetett, mert mielőtt robantotta a harci részt, a célról visszaverődött impulzusokat számolgatta, és a robbantáshoz kellett jó néhány impulzus. Ha a cél távolabb volt, mint szerette volna, akkor sem volt nagy gond, mert akkor meg arra robbantott, amikor a cél elkezdett távolodni.
Egyébként az amerikainak sem szabad ám elhinni mindent. Néha még rosszabbak, mint a sajtó.
Inkább csak profin használják a sajtót...
Egy biztos, ehhez a technikához az orosz értett igazán, és ők 60 métert adtak meg. Na de hát ez a 60 méter csak egy elméleti adat volt, mert a lőtéri statisztika rengeteg indítása közül a mért mellérepülés 21 méter körül volt. Ez 1985-ös adat. Frissebb adatom nincs.
Jaja, de nem az átlagos mellélövési hiba érdekelt, hanem a rádiógyújtó maximális érzékelési távolsága.
Mi mindenképpen 60 métert számoltunk, biztos, ami biztos. Bár lehet, hogy a gépek sebezhetősége a magasság függvényében változik. Egyébként az amerikainak sem szabad ám elhinni mindent. Néha még rosszabbak, mint a sajtó. Egy biztos, ehhez a technikához az orosz értett igazán, és ők 60 métert adtak meg. Na de hát ez a 60 méter csak egy elméleti adat volt, mert a lőtéri statisztika rengeteg indítása közül a mért mellérepülés 21 méter körül volt. Ez 1985-ös adat. Frissebb adatom nincs.
Jól érted, de a hűség kedvéért maradjunk az oldalszög és a helyszög kifejezésnél. A vízszintes tengelyen mindig a letapogatott sáv szöge jelent meg. Széles és keskeny nyalábú üzemmódok között az indikátoron csak a céljel mérete között volt a különbség. Kb. úgy képzeld el, mint ahogy a rajzon van.
Ha jól értem, akkor a kép frissítése mindíg balról jobbra történt, a bal oldali az irányt mutatta a távolság függvényében, a jobb oldali pedig a magassági szöget a távolság függvényében?
Tűnyaláb esetén a vízszintes tengelyen 1,5 vagy 0,75 foknyi terület jelent meg?
Ne területtel számolj, hanem csak távolságokkal. Másrészt meg ha jól is számoltál, a nyaláb irányszöge akkor is 0,7 fok volt, és a rakéta harci részének hatósugara akkor is 60 méter. És mégis összejött a dolog.
Valakivel biztosan kevered, mert amikor az öreg tiszt lett, (50-es évek) akkor a klérus tagjai nem sok jóra számíthattak, kiváltképpen nem tiszti karrierre.
Gyönyörűek a leírásaid, ezekből előjönnek a rég elfeldett dolgok. Csak arra nem emlékszem (biztosan az aggkori elbutulás miatt), hogy a PA és a PU rövidítés milyen orosz szövegből származott!?
A célkövetés 0,7 fok pontossággal valósulhatott meg, de ez csak az elmélet. Képzeld el, hogy az indikátor közepén a vízszintes és a függőleges jel kereszteződésében van egy céljel. (köteg, oroszul pacska) Ennek természetesen van egy kiterjedése, aminek extrapolálással megfogtad a közepét, és tuti, hogy ott voltál, ahol kellett. De ez az elméleti 0,7 fok elfogadható érték. Írtam egy 1,5 fokos értéket is, de az csak keskeny nyalábú üzemmódban létezett, az is csak 75 kilométeren kívül, tehát az nem számított, hiszen oda nem tudtunk lőni.
a 75 százalékos elméleti megsemmisítési valószínűség egy rakétával értendő. A Volhovnál három rakéta esetén ez 0,97 volt, vagyis 97 %. Több rakétát már nem volt érdemes beszámítani, mert a megsemmisítés valószínűsége akkor is max. 98 % lett. Hogy ezt hogyan kellett kiszámolni? Hát bizony erre már nem emlékszem. Volt hozzá egy rohadt bonyolult matematikai levezetés, amit csak addig tudtam, amíg kellett, utána azonnal elszállt. Hogy a tér adott pontjába milyen valószínűséggel lehetett lőni, az senkit nem érdkekelt, az volt a lényeg, hogy a cél és a rakéta közötti távolság a kettő közötti távolság elfogyásakor akkora legyen, hogy a harci rész hatósugarán belül legyen a cél.
A HP hárompont rávezetési mód esetén a cél - rakéta - rávezető állomás elméletileg egy egyenesen van. Ezt az önirányítású rakéták szakanyagában "üldözéses vagy vadászkutya" rávezetési módnak nevezik.
A K konstans a rávezetés teljes ideje alatt állandó előretartást jelentett. Ennyi év utánn erről a dologról ne kérdezz többet, mert a febe se emlékszik rá.
Az ET az egy repülési paraméterektől függően számított előretartási szöget jelent, ami a repülés folyamán változik.
Indikátorok: A VIKO úgynnevezett PPT vagyis térképező indikátor volt, kör alakú, középpontjában a komplexummal. A rávezető indikátorokhoz utólagos engedelmeddel elővettem a vietnami képedet, azon bejelöltem a rávezető tiszt két indikátorát. A rajzon pedig a széles sugárnyalábú letapogatási karakterisztikához hozzárendeltem a két indikátort. Az indikátor keskenyebbik mérete az a 20 fok volt, ami a legyezés 20 fokos szöge. Az indikátorokon a vízszintes jel a célok távolságára volt jellemző, a távolságot meg a visszaverődési időből lehetett származtatni.
A kép baloldalán egyébként P-12 kihelyezett indikátor van, mert annak volt az a kis könyöklője a berendezés előtt.
A zavaridentifikációról éppenséggel szabad kérdezni, csak ne tőlem, mert már régen volt, és ugye az emlékezet szelektál.
Az SZDC a működése során azt a tényt használta ki, hogy a DOPPLER effektus szerint az álló célról visszaverődött jelek frekvenciája azonos a kisugárzott jelekével. A mozgó cél visszavert jele pedig úgy nézett ki, hogy közeledő cél esetén a frekvancia magasabb, távolodó cél esetén pedig alacsonyabb volt. Semmi egyebet nem kellett csinálni, csak a visszavert jelet megkettőzni, a duplikátumot 180 fokkal késleltetni, majd a kettőt kivonni egymásbból. Impulzus üzemű lokátornál ugye a jel nem folyamatos szinusz jel, hanem csak a kisugárzott impulzus szélességével, mint burkológörbével modulált jel, tehát a kivonás után az első és az utolsó félhullám megmarad, a többi meg megy a levesbe. Feltéve, hogy azonos volt a frekvencia és jól volt beszabályozva a berendezés. Ez úgy nézett ki az indikátoron, hogy a szűretlen állócél szépen világosan kiszúrja a szemedet, a szűrt jelnek meg csak a halvány körvonalai maradtak meg.A mozgó célról visszavert jelek késleltetése és kivonása után maradt valami kosz az indikátoron, az meg szépen követhető volt.
Ha már teljesen pontosan megfogtuk a célt, akkor lehetőség volt arra, hogy úgynevezett alávilágítás üzemmódban megfogtuk a sugárnyalábot, és azzal aztán valóban nagyon pontosan mehetett a célkövetés. Viszont valamit valamiért, akkor csak azt a 0,7, vagy 1,5 fokos szektort láttuk.
Mennyi volt a felbontása a rendszernek?
Úgy értem, hogy a hány fok pontossággal lehetett célozni?
Alább volt szó, hogy a találati valószínűség 75%...
... a tér adott pontjába mekkora pontossággal lehetett elméletileg lőni?
Mi a harmadik üzemmód:
1, ET Előretartás.
2, HP Hárompont.
3, K Konstans, Kézi?
Ez a "fehér zaj" dolog csak akkor teríti be az egész képernyőt, ha már egészen közel van a zavaró gép. Ha messzebb van, akkor középről kiindulva egyre keskenyedő sávokat lehet látni egymással párhuzamosan.
A képernyők mit jelenítettek meg, és hogy...
... a VIKO gondolom hagyományos körbeforgó volt, és a többi négyzet alakú?
Ilyenkor is voltak különféle zavaridentifikációs módok
Szabad erről is kérdezni?
:)
A passzív zavarás ellen ott volt a mozgócél kiválasztó berendezés (SZDC), ami röhögve megkajálta az állócélokat és zavaró jeleket, mögöttük meg vígan látszott a céljel.
