üdv. igen ott szedett levegőt de kicseréltem a gumi gyűrűt az összeset ami volt benne. az adagoló elé közvetlen tettem egy vissza csapó szelepet még is levegősödik ma kapott ujj izzítógyertya sort még is nehezen indul.
Bent kell lennie a helyén, kb. ennyi. Az óramutató szerinti állása majdnem lényegtelen, mert tele van nyílásokkal, de ha belenézel a házba, látni fogod, hogy hogyan áll 100%-osan jól. Igen, az az előmelegítésért felel, egy kis termosztát van benne. Ha levegősödik a rendszer, jellemzően az itt levő o-gyűrű sz@r és azért levegősödik. Természetesen más helyen is tud, de ez a leggyakoribb hiba-ok.
üdv. köszönöm a segítséget. máris rendelem a készletet. viszont van egy másik kérdésem a képen látható gázolaj szűrő ház oldalán levő csap szerűségnek hogyan kell lenni e? és mit befolyásol? elvileg ha jól gondolom a gázolajat melegítené. köszönöm a választ. ja és a nyelvtan órát.
1.9 td kombi, átszakadt a bal első gömb, párban lett cserélve. Az első benyomás az volt, hogy a hátulja rugózik ugyan, de az is csereérett lehet mert keménynek tűnt az új gömbökhöz viszonyítva. Viszont rövid használat alatt kiderült, hogy túl lágy az eleje, mert jó úton olyan mint a hajó, rosszabb úton meg annyira beleng, hogy felfelé is kirugózik teljesen. A kérdés az lenne igazából, hogy garanciába csere a gömb, vagy tölteni kellene ami azért érdekes lenne új alkatrész esetén.
Azért folyik, mert az adagolón belül, a toronyban van egy tengely, aminek a tömítésénél átereszt és gázolaj kerül a toronyba. Tömítést kellene cserélni, de akkor már érdemesebb komplett szettet cserélni vagy cseréltetni.
Még annyit, hogy az igekötőt (esetedben a le-t) egybe kell írni az igével, tehát nem "le maradt" hanem "lemaradt".
üdv mindenkinek kérdésem az lenne hogy a képen piros nyíllal jelölt gumi csonkon miért szivárog gázolaj? mi lenne ez? arra rá jöttem hogy a membrán alól szivárog ki a dízel. ez természetes vagy hiba? előre is köszönöm
Én még múlt nyáron megcsináltam a leírás alapján a tempomattot. Annyi különbségel, hogy szereztem egy multikormányt és arról akartam vezérelni. A meglepetés akkor jött, amikor engedélyezteteni akartuk az ECU-ban. Sajnos nem sikerült. A Citroen-es progi fel sem kínálta a kiválasztást, a Peugeot-os már igen, de hiába lett engedélyezve, nem "maradt úgy". Ha újra rámentünk akkor is azt mutatta, nincs engedélyezve. Így több mint egy éve ki van építve a tempomatom, de nem használható. :(((
Egy kis segítségre lenne szükségem. Van egy 96-os 1.6i xantiám és menet közben erőtlenné vált majd megállt. Elvontattuk egy helyi szerelőhöz, megnézte, majd azt mondta ac pumpa hiba, mert a reteszek jók. Haza húztuk, vettünk bele alkatrészt majd kicseréltük. Ugyan úgy nem indul. Valami ötlet valakinek lenne? Van benne kódos indítás, valamint riasztó is. (caesar márkájú). Mielőtt kihívnánk a szakit, megkérdezlek titeket hátha van valami jó tanácsotok számomra. Köszönöm előre is!
Szia bocsi.Igen megoldodott kèsz lett a gèp a villanyász azt mondta hogy a kábelek közül rengeteg csere mert elvolt porladva rajtuk a szigetelès,a motorvezèrlő volt rossz mègpedig valami olyat mondott hogy nem èrzèkelte hogy forog a motor mikor inditózott az ember.De ügyi volt a pali mert ugye vittem egy bontott ecut ès a règiből meg a bontottból csinált egyet.