Mondom: 'hunogur' név nem szerepel egy görög forrásban sem, ez jöbbára olyan történetietlen terminus, amit te valamiért gyakran használsz. A 'var-chunni' pedig az avarokra vonatkozik, nem az onogurokra.
Ha ezek között előfordulnak valós párhuzamok is, világos jelzői a bulgárok közép-ázsiai múltjának. Ami nem változtat azon a tényen, hogy a bulgárok és az avarok két különböző évszázadban érkeztek Európába.
Az egyik forrás szerzője hunogurnak írta, a másiké onogundurnak, a harmadiké onogurnak, a negyediké uar-hunnak, az ötödiké varkhonitának, és így tovább.
Merseburgi Thietmar:
„Inperatoris autem predicti gratia et hortatu gener Heinrici, ducis Bawariorum, Waic in regno suimet episcopales cathedras faciens, coronam et benediccionem accepit.”
„A fent mondott császár [III. Ottó] kegyéből és biztatására Henrik bajor herceg sógora, az országában püspöki székesegyházakat alapító Vajk koronát és áldást kapott.”
Robert Holtzmann szerk.: Die Chronik des Bischofs Thietmar von Merseburg; München, 1980, 198. o. (Monumenta Germaniae Historica, Scriptores Rerum Germanicarum, Nova Series 9.)
Az onoguron/onogunduron nem volt mit átírni; a görögben ma is élő az Ουγγαρία elnevezés, ahogy a szláv, vmint. az újlatin és germán nyelvek jelentős részében is az eredeti, 'h' nélküli változat maradt meg.
„Ebben az időben a hunok [Ugni] igen súlyosan zaklatták Armeniát.”
Mint Szádeczky-Kardoss felveti, az Afrikában munkálkodó püspök megkésve kaphatta a híreket a hunogurok Kaukázus melléki átvonulásáról, ezért okkal gondolhatjuk, hogy a várkonyok az örményeket egy évvel korábban zaklatták.
De akárhogy is van, a volgai átkelést feltételezve nehezen hihető, hogy a kimerítő menetelés közepette a hun-avarok megkockáztattak volna egy ilyen nagyszabású Kaukázuson túli portyát. Sarkukban a türkökkel, ezt a luxust még Baján onogurjai sem engedhették meg maguknak...
A bizánci szerzők egyöntetűen tanúsítják, hogy 558 táján a Kaukázus északnyugati előtere hun-avar kézben volt, egyúttal pedig cáfolni látszanak a Volgán való átkelés teóriáját. Ha ugyanis a várkonyok a Volga folyón átkelve érkeztek volna Európába, s nem Perzsia északi vidékein keresztül, akkor semmi szükségük nem lett volna arra, hogy déli irányú kitérőt tegyenek a Kimmer-Boszporusz felé.
Euagriosz (V, 1):
„Az avarok szkíta nép. Ama szekéren élők közül való, akik a Kaukázus felett a túloldali síkságokat lakják. A szomszédos türköktől futottak el mindenestül, miután azok részéről bajt kellett elszenvedniök. Így érkeztek el a Boszporoszhoz. Maguk mögött hagyták az Euxeinosz Pontosznak mondott tenger partjait, ahol sok a barbár nép, de a rómaiak is építettek városokat, katonai táborokat és kikötőket akár úgy, hogy kiszolgált katonáik kerültek oda, akár úgy, hogy a császárok gyarmatvárosok telepítésére küldöttek lakókat; az átvonulást úgy hajtották végre [az avarok], hogy szembeszálltak minden útjukba eső barbárral, mígnem a Duna partjaihoz jutottak, és követeket küldtek Iusztinianoszhoz.”
A Chronicon Monembasiae beszámolója arról, hogyan terelte a hun-avar kagán görög földre szláv alattvalóit, s hogyan uralták azok még a Pelopónnészoszt is 218 éven át:
„Egy másik betörés során kézre keritette [a kagán] egész Thesszáliát, egész Hellászt, az egész régi Épeiroszt, Attikát és Euboiát. Emberei háborúra indultak a Pelopónnészoszon, s azt is elfoglalták. A nemes hellén népeket kiűzték, pusztították, s maguk telepedtek le ott. Akik az ottaniak közül meg tudtak menekülni az ő gyilkosság fertőzte kezeik elől, más-másfelé szóródtak szét. Patrai város polgársága áttelepedett a calabriaiak területére, Rhégionba. Az argosziak Orobó szigetére költöztek át, a korinthosziak pedig az Aigina elnevezésű szigetre. Akkor hagyták ott a lakónok is atyáik földjét: egy részük Szicília szigetére hajózott, és még ma is ott van a Demenna elnevezésű helyen; lakedaimoniták helyett demenitáknak nevezték el őket, és máig őrzik a lakónok sajátos dialektusát. Mások közülük a tenger partja mellett találtak egy nehezen megközelíthető helyet, itt építettek erős várost, s azt Monembasiának nevezték, mert csak egyetlen bejárata van az oda bemenők számára; ebbe a városba települtek püspökükkel együtt, jószágaik pásztorai és a parasztok pedig a közel fekvő zordon meredélyes helyekre telepedtek, amelyeket végezetül Tzakoniáknak neveztek. Az avarok így vették birtokba a Pelopónnészoszt, s ottani tartózkodásuk kétszáztizennyolc esztendeig tartott. Nem voltak alattvalói sem a rómaiak császárának, sem másvalakinek. Tartott ez a világteremtés 6096. évétől, amely Maorikiosz uralmának hatodik esztendeje volt, a 6313. évig, amely a régi Niképhorosz, Sztaurakiosz atyja uralkodásának negyedik esztendeje volt. Zordonsága és nehezen megközelíthetősége miatt csak a Pelopónnészosz keleti része, Korinthosztól Maleáig maradt mentes a szláv népességtől, ezért erre a részre küldötte rendesen a római császár a Pelopónnészosz sztratégoszát. E sztratégoszok egyike, aki Örményországból, az úgynevezett Szkléroszok atyafiságából származott, háborús összecsapásba bocsátkozott a szláv néppel, azt hatalmába kerítette, s végleg megsemmisítette; az ősi lakosságnak pedig lehetővé tette, hogy visszanyerje saját hazáját. Az előbb említett Niképhorosz császár értesült erről, és eltelt örömmel; gondja volt rá, hogy az ottani városokat helyreállítsa, a barbároktól földig rombolt egyházakat újraépítse, s magukat a barbárokat keresztény hitre térítse. Ezért tájékozódott Patrai egykori lakosságának áttelepedés utáni tartózkodási helyéről, és rendeletileg ősi földjükre hozta vissza az őslakosokat lelkipásztorukkal együtt, aki akkor név szerint Athanasziosz volt. Patrainak a métropolisz jogkörét adta, amrly azelőtt az érseki székhelyét gyakorolta.”
"Mindennek ellenére a bolgárok 5–8. századi európai történetét koherens módon megírni igen nehéz feladat, mivel a különböző bolgár csoportok hol itt, hol ott tűnnek fel. Bizánc, az Avar Birodalom és Nyugat-Európa életében bármilyen jelentős szerepet is játszottak, önálló birodalmat létrehozni csak 679–680-ban tudtak a mai Bulgária területén. A Dunai-bolgár Birodalomban kezdettől fogva a szláv elem volt túlsúlyban, s a vezető bolgár-török réteg a 9. századra teljesen elszlávosodott."
"A bolgárok ... a Kárpát-medencébe vándorolva ... igényt tartottak a kaganátus trónjára. Miután elbukták a belharcot, bajor földre menekültek, a steppei bolgárok pedig valamikor ezidőtájt kerülhettek avar uralom alá."
A Kárpát-medencében a 630-as évek legelején trónigénnyel fellépő bolgárok az avarok egyik ősi törzscsoportja lehettek, de a hun-avarok mindenképp jóval a 630-as évek előtt meghódították, illetve csatlakozásra késztették őket.
Vásáry István:
"Az onogur és bolgár történelemmel kapcsolatban még egy népnévről és a mögötte sorakozó történeti problémákról kell megemlékeznünk. Az onogur-bolgárokról szóló egyes bizánci források megemlítik, hogy Magna Bulgaria területén éltek még a bolgárok törzsrokonai, a kotragok (Kotragoi). Ezek a kotragok azonosak a kutrigurokkal, akiket a 6. század közepén említenek először a bizánci forrásokban mint a Dontól nyugatra lakó népet, mely Bizáncot zaklatja betöréseivel. A bizánciak felbuzdították az utigurokat, s azok le is győzték emezeket. E két népben, az utigurban és kutrigurban kétségtelenül az 5. század közepén megjelenő ogur-bolgár népek két törzscsoportját kell látnunk, nevük -gur végződése és történeti megjelenésük színtere egyértelműen vall emellett. Az utigurok és kutrigurok igen hamar szétszóródtak. Egy részük bizánci fennhatóság alá került, tudunk arról például, hogy 550-ben az utigurok által megvert kutrigurok közül Jusztinianosz császár 2000 családot letelepített Thrákiában. A Bizáncba került és széttelepített utigurok és kutrigurok csak egy részét képezték a népnek, többségük 568 táján avar főség alá került. Az avarok, akik ez időben jöttek be a Kárpát-medencébe, e két népet hódoltatták még a Fekete-tengertől északra levő területeken, s a kutrigurokat magukkal hozták a Kárpát-medencébe. A Kárpát-medencébe tehát már az 570-es években bolgár törzsek kerültek a kutrigurok révén, több mint száz évvel a dunai bolgárok nyugati vándorlása előtt. Ezekről a bolgárokról még a 7. században is hallunk mint az avarok alattvalóiról és szövetségeseiről. 630 körül azonban fellázadtak, s Bajorországba és Itáliába vonultak. Láthatjuk tehát, hogy a különféle bolgár népek az 5–7. században milyen hihetetlen nagy területen szóródtak szét; az észak-kaukázusi központból a Pontus-vidékre, a Balkánra, a Kárpát-medencébe, sőt Nyugat-Európa egyes részeire is eljutottak."
"... meg kell említenünk azt a tényt, hogy a bolgár népnév, mely szintén korán feltűnik a bizánci forrásokban, lényegében az onogurokat jelöli, vagy alkalmasint más ogur törzseket is. Az 5. század végén jelennek meg a bolgárok, mint akik a bizánci birodalom északi határvidékét pusztítják. A 6. század első felében többször betörnek a Balkánra, Thrákiába és Moesiába. Lakhelyeiket a források egybehangzó híradása alapján a Fekete-tenger északi partvidékére helyezhetjük. Egy 713-as eseményről beszélő bizánci történetíró, Agathón a dunai bolgárokat onogur-bolgárnak nevezi, tehát a bolgárok onogur származása ez időben még világos volt ... a bolgár nevet szintén megpróbálták török alapon magyarázni ... legérdekesebb Németh Gyula magyarázata, aki, régebbi véleményekre visszanyúlva, török alapon fejti meg a nevet, melynek jelentése ’keverék’ volna. Ez az elnevezés világos utalás lenne a bolgár etnogenezisre, mely szerinte és még sokak szerint is az Attila halála után a Pontus-vidékre visszahúzódó hun népelemek és az ekkortájt odaérkező ogur törzsek keveredéséből jött volna létre ... Az onogur önállóság nem tartott sokáig, a 650-es években a kazárok kerekedtek Kovrat kagán bolgárjai fölé, s az onogur-bolgárok kazár alattvalók lettek ... pár évtized múlva jelentős részük hosszú vándorútra kelt Aszparuh nevű főnökük vezetésével, míg a nép másik része ősi földjén maradt kazár adófizetőként. Aszparuh onogur-bolgárjai a Fekete-tenger északi partvidékén vándoroltak nyugatnak, majd az Al-Dunán átkelve jutottak Moesiába, a mai Bulgária területére. Ezek a dunai bolgárok, akik kétszáz év alatt teljesen elszlávosodtak, s ma csak a nevükben őrzik az egykori bolgár-török eredet emlékét. A dunai bolgárok onogur nevén kívül fennmaradt egy másik elnevezésük is a bizánci forrásokban, ez pedig az onogundur. Ez nem lehet más, mint az onogur népnévnek valamilyen török továbbképzett változata. A ’kun’ jelentésű kuman népnévnek is volt kumandur változata (a magyar komondor szó különben innen ered: ’kun kutyá’-t jelölt eredetileg). Az onogundur nevet tükrözi Belgrád régi magyar Nándorfehérvár neve is, mely nem mást jelent mint ’Bolgárfehérvár’-t, s tényleg e névvel is illették Belgrádot középkori forrásainkban."
Nándorfehérvár neve tehát azt jelenti: 'Hunogur-Fehérvár'. Világosan jelzi, hogy a terület régebbi lakói hun-avarok voltak.
"Nem sokkal az avarok nyugatra vonulása után, 567-ben tűntek fel a türk csapatok is a Kaukázustól északra, s az itt élő ogur és szavir törzseket fennhatóságuk alá vonták. Mi történt az ogur népekkel ez után? Egy szír nyelvű forrás, az ún. Pszeudo-Zakhariasz rhétor (kb. 555), mely régebbi bizánci forrásokra támaszkodik, megemlíti a Kaukázustól északra az onogur, ogur, szavir és szaragur népeket. A szaragurokról itt hallunk utoljára. Az ogurokról még megemlékezik ugyanebben az időben Zemarkhosz bizánci követ (567), aki a türköktől visszatérőben a Volga alsó folyása vidékén találkozott ogur törzsekkel, akiknek uralkodója már a türk kagán nevében gyakorolta a hatalmat. Azonban az ogurokról sem hallunk már sokat a későbbiekben. Annál nagyobb történeti jövő állt az onogurok előtt. Forrásaink legtöbbet velük foglalkoznak, mint a legnagyobb és legjelentősebb ogur néppel. Szállásterületüket a Don alsó folyása és a Kubán folyó közé helyezhetjük. Megemlékeznek a források arról, hogy az onogurok halászattal és prémkereskedéssel is foglalkoznak, s városaik is vannak. A 8. század közepén a krími gót főváros, Dorosz fennhatósága alá tartozó püspökségek között szerepel az onogur püspökség is, tehát a bizánci keresztény térítés jóval előbb, már a 7. században elkezdődhetett közöttük"
Dórosz a korábban említett Mangupnak a bizánci neve volt (Mangup kale = Mangup erődje).
"... úgy látszik, hogy kisebb avar csoportok hátramaradhattak a Kaukázusban, mint ez a nomád népek vándorlásánál gyakran megesik. Talán az ő emléküket őrzi a dagesztáni avarok népe. A dagesztáni avarok ma egy tipikus kelet-kaukázusi nyelvet beszélnek, amely Dagesztánban afféle lingua francaként használatos. Az avarok nevüket adhatták a kaukázusi népnek, megszervezték őket, s nyelvileg beléjük olvadtak. A 9–10. századi arab geográfusok sokszor említik a kaukázusi avarokat, akiknek uralkodóját a ’hegy uralkodó’-jának (hákán al-dzsabal) vagy ’a trón urá’-nak (száhib asz-szarír) nevezik. De nem hallgathatjuk el azt a véleményt sem, amely a kaukázusi avarok avar nevét azzal magyarázza, hogy egy kaukázusi auhar nevű népet utólag tévesen azonosítottak az avarokkal, s így e népnek semmi köze sem lenne az egykori avarokhoz."
"Ennek leverése után a tarniach, kutrigur és zabender nevű népek az Avar Kaganátus területére menekültek. A bolgárok vélhetően szintén velük tartottak, a Kárpát-medencébe vándorolva ui. igényt tartottak a kaganátus trónjára. Miután elbukták a belharcot, bajor földre menekültek, a steppei bolgárok pedig valamikor ezidőtájt kerülhettek avar uralom alá."
Az előzőekben idéztük az erre vonatkozó írott forrásokat, még ha nem is kimerítően. Szádeczky-Kardoss véleményét is láttuk, aki szerint a bolgárok nem ekkor kerültek hun-avar fennhatóság alá, hanem már korábban. Amikor a kárpát-medencei bolgárok bajor földre menekültek, ezek a sztyeppei bolgárok éppen hogy kikerültek a hun-avar főség alól Kubrat vezetésével.
Zemarkhosz utazása kapcsán ír arról Menandrosz, hogy a Kofin menti ugurok fejedelme a türk kagán uralmát képviselte ott; a szomszéd területeken alánokat és oromuszchoszokat említ (utóbbi egy kaukázusi nép), ezért is megalapozott a gyanú, hogy a Kofin a Kumával lenne egyenlő.
Hat évvel később, 575-ben egy másik követség számolt be arról, hogy a türkök behódoltatták az alánokat, az unigurokat (onogurokat) és az utrigurokat; ez utóbbiak Bosporus (Kercs) városát vették ostrom alá a Krímben, a türk fennhatóság eszerint akkor már túlnyúlt a Donon. Annyi mindebből világosnak tűnik, hogy az Avar Birodalomnak nem voltak akkoriban Perzsiához tartozó részei.
"a Kubán-vidék csak mintegy 60 év múlva kerül ki a kaganátus birtokai köréből, akkor, amikor Kubrat majd kiszakítja ezeket a Kaukázus-melléki területeket az onogur nagykirály uralma alól."
Előbb még 600 körül lezajlott egy sikertelen türk-ellenes felkelés, amiről kínai és bizánci források egyaránt beszámolnak. Ennek leverése után a tarniach, kutrigur és zabender nevű népek az Avar Kaganátus területére menekültek. A bolgárok vélhetően szintén velük tartottak, a Kárpát-medencébe vándorolva ui. igényt tartottak a kaganátus trónjára. Miután elbukták a belharcot, bajor földre menekültek, a steppei bolgárok pedig valamikor ezidőtájt kerülhettek avar uralom alá.
Az a nagy kérdés, hogy a Hun-avar Kaganátus és a Türk Birodalom határa az 560-as évek legvégén hol húzódott. Ha el is fogadjuk, hogy a Zemarkhosz leírásában szereplő Kófén alatt a Kaukázus északkeleti előretében szétömlő Kuma folyót kell értenünk, ez akkor sem bizonyíték arra, hogy a nyugatabbi Kubán-vidék nem állt már ekkoriban Baján hun-avarjainak fennhatósága alatt. Ez annál kevésbé valószínű, mert a Kubán-vidék csak mintegy 60 év múlva kerül ki a kaganátus birtokai köréből, akkor, amikor Kubrat majd kiszakítja ezeket a Kaukázus-melléki területeket az onogur nagykirály uralma alól.
A hely- és személynevek, uralkodói címek tanúsága:
A bizánci szerzők egyöntetűen tanúsítják, hogy 558 táján a Kaukázus északnyugati előtere hun-avar kézben volt, egyúttal pedig cáfolni látszanak a Volgán való átkelés teóriáját. Ha ugyanis a várkonyok a Volga folyón átkelve érkeztek volna Európába, s nem Perzsia északi vidékein keresztül, akkor semmi szükségük nem lett volna arra, hogy déli irányú kitérőt tegyenek a Kimmer-Boszporusz felé.
Peter Charanis
A Kuma és a Terek folyók közötti Nogaj-sztyeppe (világoszölddel)
A Nagy-Balkán- és a Kis-Balkán-dombság a Kaszpi-tenger keleti partvidékén
A szintén az Elbrusz közelében eredő Kuma folyó, amely a tőle délre eső Terek folyóval közrezárja a Nogaj-sztyeppét
