Megnyitom X-dik tyúkos témájú topicot, ami annyiban lesz más mint a többi, hogy itt főszerepet a humor, a hétköznapi témák és a baromfik iránti szeretet táplál. Jó szórakozást! Kéretik a kés hátba dobását mellőzni!
Még mindig megvagyok. A pipikék szépen nőnek. A lányom már elvitt 6 ausztrál jércét és egy leghorn kakast. Az itt maradottakhoz hozzá raktam 3 öreg tyúkot. A többi ment a fagyóra.
A leghornok nagyon szépek, rajtuk látszik - nem is kicsit -, hogy melyik a kakas és melyik a tyúk. Az egyik kakaska már kukorékol.
Az ausztráloknál egy biztos kakas, a többi kétesélyes. Jó lenne minél több tyúk közülük, hogy az a tervezett 10 tyúk meglegyen.
A látó ideget sajnos károsítja (a biológusok) szerint idős tyúkoknál . Régi mondás is a "vak tyúk", ez is az idegsejt foszforanyag cserében keresendő a szakik szerint . Ennek a "zavarnak" ,az az anyagcsere zavarnak lehetséges oka a hajlam mellet a módosított fehérje (mint virus) aposztrofálva .
Így aztán érthető a növendék bfi. bénulásos tüneti és az idősebb állatok látóidegrendszeri elváltozásaival járó Marek diagnosztizálása .
Lesznek a jövőben más fajták , vagy megváltozott külemi régi fajták is , akik majd kevésbé lesznek érintettek megfelelő tisztaságú és fehérje tartalmú takarmányozás mellet . Lehetséges ,hogy akkor a lisztérzékenység is visszaszorul , vagy eltünik szinte teljesen .
Ezek a gondolatok csak egy reménységteli öregedő bfi.-kedvelő hite , és nem valami bizonyított álláspont még ma . üdv.
Nálam csak a fajtatatisztákat bántja a Marek, vannak pirostollú brojlereim, azokat nem. Csináltam idén fajtatiszta x redbro hibrideket, azokat se, holott biztos fertőzöttek és bekapták ők is 8 hetes koruk előtt. Érdekes, hogy a tojásba viszont több belefulladt. Ebbe a Marekbe 1 jó dolog van az összes többi bántalommal összehasonlítva, hogy 1 éves kor után már nem betegíti meg az állatot. Persze így is életük végéig hordozók és fertőzőek maradnak.
A ("nitrogén mentes fejtrágyázott") gabona magvak , valamint nem intenzív hydrid végtermékek esetében soha nem jelentkezett a nevezett szindróma . Kis létszámú növendékeknél , az etető doboz ürülék tisztítása esetén , nálam és a megfigyeléseink esetében . Kedvtelésből tartott fajták ,zárt (nem genetikai feltérképezett) származékok is érintettek lehetnek könnyen . De ez csak egy vélemény .
Borítaná a "gonosz" és terjedő vírus elméleteket . Meg ,hogy mindegy ... mit csinálsz úgy is bejön a pl. madár influenzia ...,vagy éppen valami hasonló ...
Nem a csoda gyógyszerekben gondolom a megoldást , hanem az élet élni akar ,és képes erre (elméletekben) . Pipíkák lesznek a 22. században is , ahogy gyümölcskák is . Próbáljunk ki minden megoldást és segítsük egymást a megosztásokkal . üdv. és köszi az elmondottakat .
A 2016 -os hozzászólásaiban megtaláltam, hogy 4 ml vízben oldott fel egy fél tablettát, majd fecskendővel juttatta a begybe. Azt már nem írja sajnos, hogy ezt hányszor adta hány és mekkora madárnak mennyi napon keresztül, mint ahogy arról sem, hogy teljesen felgyógyultak-e a madarai. Az általam használt Herpesin krém bőrre kenve úgy tűnik nem, vagy alig hat, viszont amelyiknek nyomtam a csőrébe naponta egyszer egy keveset, azon látok javulást már így 2 nap után, ami némi reménykedésre ad okot. Mindenesetre abszolúte örülni fogok, ha ellentétben az összes állatorvos és az összes szakirodalom egybehangzó véleményével, mégis orvosolható, és vagy tünetmentesíthető a Marekos csirke. Remélem még benéz ide Atrego, hogy pontosítson, de addig emiatt ne álljon a fórum, folytassátok a beszélgetéseket. Üdv.
Az biztos, hogy Telviran cseppekről volt szó és ha az emlékezetem nem csal, vízben oldva itatta velük. Tán rövidesen errejár Atrego is és majd megnyilvánul ezügyben. :)
Köszönöm! Már csak azt kéne tudni, hogy bőrre csepegtette vagy szájon át adta-e, meg hogy volt-e eredménye, bár valszeg igen, hisz elég egyértelmű az utalás. Én tegnap egyet megfogtam és kentem a bőrére a Herpesin nevű krémből, ennek ugyanaz a hatóanyaga, mint a Telvirannak. Nem vényköteles, viszont drága.
Szerbusz Viktor . Ellenkezőleg ,köszi , hogy szóba hoztad a 'készítményt' ami ugye egy aciclovir hatóanyag tartalmú tabletta ill cseppek ... ,de valószínű ,hogy krém formátumban is előfordul . Nem tudom , mert nagy valószinűség szerint recept köteles lehet .
Marek Józsi bácsi igazán érdeme ebben az esetben , hogy rájöhetett ...,miszerint nem a gerincvelőben keresendő az elváltozás oka , hanem a mellete futó idegrendszerben . Ezt is csak értelmezem a magam módján ,persze .
Semmí nemű állítás nincs benne . A herpeszekhez való csoportosítás azért történhetett meg , mert az is egy foszfor anyagcsere "hiba" a sejtek anyagcsere rendszerében . Nagy valószínűséggel proteinhez köthető ,tehát azon belül is szerves kémiai folyamat . stb. Hosszú és nem idevaló téma lenne ezt végi boncolni ,az az kivesézni . :-))
Talán még sokáig rejtély marad , hogy miként alakul ki egy száj ajak kiütés és egy bfi. szemideg valamint ,testályéki bénulás elváltozása a szervezetben ? elöbbí pl. idősebb tyúkfajtáinknál figyelhető meg , mig a fiatal növendékeknél a gerinc és végtag bénulás .
Annyit tudtam meg a közelmúlt évtizedében , miszerint a genetikailag feltérképezett állományoknál és a keleti behozott fajtatkeresztezeteknél egy u.n. rezisztencia figyelhető meg .
Meglátásom ez ügyben , hogy ezen állományok (legyen az sok ...vagy kicsi ) ... ,sokkal jobban oda is figyelnek a tartási körülményekre és főképpen a takarmány "tisztaságára"... összetevőire . Hiszen nem ólcsó mulatság lehet ez a megoldás keresés . üdv.
Elnézést, hogy közbeszólok, de talán tudok segíteni és majd a megkérdezett rácáfol vagy alátámasztja a leírtakat.
Emlékeim szerint Atrego barátunk Telviran cseppeket alkalmazott tavaly vagy két éve is a Marek-gyanús állatok kezelésére. Nemrég említette azt is, hogy néhány éve pár állata elhullik a Marekhez hasonlító tüneteket produkálva, de talán ez mégsem az. Csak azért gondolom, mert nálam is 2016 óta megtizedeli a fiatal állományt ez a nyavalya és a környékünkön sok helyen ugyanez a baj.
Érdekes, hogy tőlem kérdezed vissza azt, amire én várom a feleletet.:)
A krém azért jutott eszembe, mert mi más lehetne ami humán herpeszvírusra való? Ha nem krém formában próbálta ki a fórumozótársunk, majd megírja egyszer hogy mivel, talán.
? (melyik Marek-re gondoltál) ? ... ,mert ugye van az idegrendszert "bénitó" és a "herpeszvirushoz" szintén sorolandó szemideg bénulással járó vakságot ? stb. stb.
Ázsiai fajtákat , első sorban indiai származásuakat kereszteznek be , hogy egy bizonyos rezisztenciát ki lehessen aztán mutatni .Ahogy ez idáig sikerült lekövetni részemröl ,nem csak a nagy előállítókat , hanem a kiállításra tenyésztő bfi. kedvelőket .
Csada krémekről ,hol olvasható ez ügyben ? Érdekelne az infó forrásod , mert nehezen tudom elképzelni , miszerint egy idegrendszeri elváltozást csupán külsőleg orvosolni miképpen lehetne ? Köszi minden segítségen az az érdemi hivatkozásodat a témára . ( ez most nem "neveletlen" ,kérdésre visszakérdés ,... csak csupán ,nem tudom (értelmezni a logikát így). üdv.
Szia! Olvasom, hogy Marekot humán gyógyszerrel meg lehet gyógyítani? Hogyan és mivel? Kenjem rá a már tüneteket mutató csirke bőrére a krémet, vagy nyelje le az állat? Örülnék egy bővebb leírásnak, ha Neked már sikerült egy-egy ilyen csirkét így meggyógyítani. Köszi!
Köszi a kérdést , a círmos u.v. csapat 14 hetesek (gyerekek szedett vedett társasága), de szépen keltek , ezt hozzá kell tennem . Na meg nem szóltam bele ... A picúrkák most 12 naposak . Öreg tyúk család nincs így jelenleg . Ami egy kicsit szinessé teszi a "hangzavart" az egy csapat növendék bronz pulyka család . üdv.
Köszönöm claas patrol és Ladybee mindenre kiterjedő részletes válaszát ebben a témában!
Nem is gondoltam, hogy ez ilyen bonyolult ;)
Viszont 5% az almaecet - bolti. Szóval a leírások alapján igyekszem az adagolást betartani!
Ui:
Ki hogy van? Nálunk most tojógatnak már a bábolniaiak is, meg a letojtak sem igazán hagyták abba a tojásrakást. A "hűtős brigád" is megvan hiánytalanul. Szóval öröm és boldogság! :)
Bizony az már több mint 10-15 éve volt amikor az almaecettel végeztek kísérleteket iskolatársaim a tanszéken. Voltak bakteriológiai modell kísérletek az itatóberendezések állapotával kapcsolatban, beállított modell kísérletek (egér, japán fürj) emésztés élettani és lipid, szénhidrát, fehérje anyagforgalmi vizsgálatokra, és üzemi vizsgálatok, tyúkokkal, pulykákkal és fejőstehenekkel. Akkor még simán almaecetnek nevezett Buszesz kereskedelmi ecetével dolgoztak. Az ajánlás szerint a hatás eléréséhez egy liter 5 százalékos almaecet kell 100 liter vízhez.
:-)) Ez egy jó kérdés (ami manapság ritka , úgy általánosságban értve...) xDD...
A kérdés lényege , hogy hány %-os az az ecetecske ??... ,-))
Indításnak és nagyon fiatal növendékekknél , 5 % -os almaecetből egy max 2 órai "szomjaztatás" után egy liter tiszta ivóvízhez (nálunk klórmentes) 1 kávéskanálnyi ecetet teszek . Cirka 5 ml-nyit / liter .
Télen amikor lényegesen kevesebb a zöld eledelük , akkor felnőt állatoknál 2 kávéskanálnyit . A házi készitményeknél nem tudjuk legtöbb esetben a %-át pontossan ,ezért az óvatosság jobb megoldás . Hinni a templomban és itt mérni ,alapon . ,-))
Nálunk csak minden más vagy harmadnapos az "ecceteléés" ... :-)) , mert másik nap sór kapnak , vagy éppen jolovit vitamin oldatot .
Egy gyakorlati tippet is szeretnék megosztani veled .
Ha és ismeretlen a házi készítés , akkor a már jól bevált keveréket (amit megszoktak) ... egyszerüen meg kell kostólni és késöbb így nem tudjuk a házi készitményünket nagyon túladagolni . (Finom lesz ! xDD :-))...
Ez a próba azért is fontos lehet , már aki bizonytalan ... , mert azért legyen egy kicsit savanykás , és ne csak a "neve annak" . üdv.
u.i.
Nem , vagy nagyon ritka esetben szoktam koktélt =keveréket másassa össze kutyúlni (pl. propolisz cseppek ...stb.) . Hiszen ez egy megelőzési dózis ,amit leírtam és "nem gyógymód" kúra .
Köszönöm a megértéseket , remélem jövő héten összerakjuk a fiúkkal a motort végre . Az agybaj elkapna ,ha nem tudnánk lenyíszálni a hektárka búzát . Végül is jó pipíka koszt is . ,-))
5-6 száz km-eres utakat nem tudnék bevállalni 3-4 kakasért . Bár nagyon fontos lett volna elsősorban növendék sötét színű kopasznyakú apaállat (kakas) pótlása . :-(( :-((
De hát a héjának is kell élnie . De ,hogy milyen alapon váligatta ki őket ? Ez rejtély marad számomra , (??) ... jelenleg még . üdv. minden fórumtársnak .
:-)) Lehet ,hogy én is megtöröm az absztinenciám ... és berámolok 1-2 sőrt (!) ... a kis hektárnyi búzácska hamarosan "vágás érett" ... akár csak a círmos - vegyes kakasok (gyerekek keltetése) ... a kis kombályn meg kiterítve még . :-((
Szóval indok lenne bőségesen ... na meg ami nem ől meg ??... az csak erősít minket is . ,-))
Nagyon szépen köszi . Valóban a feketék jól jönnének ... de nem tudok feljönni (igéretett tenni) nyakig vagyunk a kis kombályn szerelésben . Ez egy közel hatszáz km-es út lenne 2-3 kakaskáért . Igérni meg csúnya dolog volna . Ha csak valaki nem jön Egerszeg felé ? (meghálálnám a fáradalmakat) ... Még az is jó 50 km-er innen . üdv.