Először is elnézést a többiektől a hosszú angol nyelvű szöveg bemásolásáért, de Nj kollégát talán érdekli.
Egy kis korai (1800 előtti) dakota-lakota történelem a Katolikus Enciklopédia angol nyelvű kiadásából, remélem sok hasznos és új infót találsz benne:
"When and why the Sioux removed from their original home in the East, or by what route they reached the upper Mississippi country, are unknown. When first noticed in history, about 1650, they centered about Mille Lac and Leech Lake, toward the heads of the Mississippi, in central Minnesota, having their eastern frontier within a day's march of Lake Superior. From this position they were gradually driven by the pressure, from the east, of the advancing Ojibwa, who were earlier in obtaining firearms, until nearly the whole nation had removed to the Minnesota and upper Red River, in turn driving before them the Cheyenne, Omaha, and other tribes. On reaching the buffalo plains and procuring horses, supplemented soon thereafter by firearms, they rapidly overran the country to the west and southwest, crossing the Missouri perhaps about 1750, and continuing on to the Black Hills and the Platte until checked by the Pawnee, Crow, and other tribes. At the beginning of treaty relations in 1805 they were the acknowledged owners of most of the territory extending from central Wisconsin, across the Mississippi and Missouri, to beyond the Black Hills, and from the Canada boundary to the North Platte, including all of Southern Minnesota, with considerable portions of Wisconsin and Iowa, most of North Dakota and South Dakota, Northern Nebraska, and much of Montana and Wyoming. The boundaries of all that portion lying east of the Dakotas were defined by the great inter-tribal treaty of Prairie du Chien in 1825 and a supplemental treaty at the same place in 1830. At this period the Minnesota region was held by the various Santee bands; Eastern Dakota and a small part of Iowa were claimed by the Yankton and their cousins the Yanktonai; while all the Sioux territory west of the Missouri was held by bands of the great Teton division, constituting three-fifths of the whole nation.
Under the name of Naduesiu the Sioux are first mentioned by Father Paul le Jeune in the Jesuit Relation of 1640, apparently on the information of that pioneer western explorer, Jean Nicolet, the first white man known to have set foot in Wisconsin, probably in 1634-5. In 1655-6 two other famous French explorers, Radisson and Groseilliers, spent some time with them in their own country, about the western border of Wisconsin. At that time the Sioux were giving shelter to a band of refugee Hurons fleeing before the Iroquois. They were rated as possessing thirty villages, and were the terror of all the surrounding tribes by reason of their number and prowess, although admittedly less cruel. Fathers Allouez and Marquette, from their mission of St. Esprit, established at Lapointe (now Bayfield, Wis.) on Lake Superior in 1665, entered into friendly relations with the Sioux, which continued until 1671, when the latter, provoked by insults from the eastern tribes, returned Marquette's presents, declared war against their hereditary foes, and compelled the abandonment of the mission. In 1674 they sent a delegation to Sault Ste. Marie to arrange peace through the good offices of the resident Jesuit missionary, Father Gabriel Druillettes, who already had several of the tribe under instruction in his house, but the negotiations were brought to an abrupt end by a treacherous attack made upon the Sioux while seated in council in the mission church, resulting in the massacre of the ambassadors after a desperate encounter, and the burning of the church, which was fired over their heads by the Ojibwa to dislodge them.
The tribal war went on, but the Sioux kept friendship with the French traders, who by this time had reached the Mississippi. In 1680 one of their war parties, descending the Mississippi against the Illinois, captured the Recollect Father Louis Hennepin with two companions and brought them to their villages at the head of the river, where they held them, more as guests than prisoners, until released on the arrival of the trader, Du Luth, in the fall. While thus in custody Father Hennepin observed their customs, made some study of the language, baptized a child and attempted some religious instruction, explored a part of Minnesota, and discovered and named St. Anthony's Falls. In 1683 Nicholas Perrot established a post at the mouth of the Wisconsin. In 1689 he established Fort Perrot near the lower end of Lake Pepin, on the Minnesota side, the first post within the Sioux territory, and took formal possession of their country for France. The Jesuit Father Joseph Marest, officially designated "Missionary to the Nadouesioux", was one of the witnesses at the ceremony and was again with the tribe some twelve years later. Another post was built by Pierre LeSueur, near the present Red Wing about 1693, and in 1695 a principal chief of the tribe accompanied him to Montreal to meet the governor, Frontenac. By this time the Sioux had a number of guns and were beginning to wage aggressive warfare toward the west, driving the Cheyenne, Omaha, and Oto down upon the Missouri and pushing out into the buffalo plains. During Frontenac's administration mission work languished owing to his bitter hostility to missionaries, especially the Jesuits.
About the year 1698, through injudiciously assisting the Sioux against the Foxes, the French became involved in a tedious forty-years' war with the latter tribe which completely paralyzed trade on the upper Mississippi and ultimately ruined the Foxes. Before its end the Sioux themselves turned against the French and gave refuge to the defeated Foxes. In 1700 LeSueur had built Fort L'Huillier on the Blue Earth River near the present Mankato, Minnesota. In 1727, an ineffective peace having been made, the Jesuit Fathers , Ignatius Guignas and Nicolas de Gonnor, again took up work among the Sioux at the new Fort Beauharnais on Lake Pepin. Although driven out for a time by the Foxes, they returned and continued with the work some ten years, until the Sioux themselves became hostile. In 1736 the Sioux massacred an entire exploring party of twenty-one persons under command of the younger Verendrye at the Lake of the Woods, just beyond the northern (international) Minnesota boundary. Among those killed was the Jesuit father, Jean-Pierre Aulneau. In 1745-6, the Foxes having been finally crushed, De Lusignan again arranged peace with the Sioux, and between them and the Ojibwa, and four Sioux chiefs returned with him to Montreal. On the fall of Canada the Sioux, in 1763, sent delegates to the English post at Green Bay with proffers of friendship and a request for traders. They were described as "certainly the greatest nation of Indians ever yet found", holding all other Indians as "their slaves or dogs". Two thousand of their warriors now had guns, while the other and larger portion still depended upon the bow, in the use of which, and in dancing, they excelled the other tribes.
In the winter of 1766-7 the American traveller, Jonathan Carver, spent several months with the Santee visiting their burial-ground and sacred cave near the present St. Paul , and witnessing men and women gashing themselves in frenzied grief at their bereavement. Soon after this period the eastern Sioux definitively abandoned the Mille Lac and Leech Lake country to their enemies the Ojibwa, with whom the hereditary war still kept up. The final engagement in this upper region occurred in 1768 when a great canoe fleet of Sioux, numbering perhaps five hundred warriors, while descending the Mississippi from a successful raid upon the Ojibwa, was ambushed near the junction of Crow Wing River and entirely defeated by a much smaller force of the latter tribe. In 1775 peace was again made between the two tribes through the efforts of the English officials in order to secure their alliance in the coming Revolutionary struggle. The peace lasted until the close of the Revolutionary War, in which both tribes furnished contingents against the American frontier, after which the warriors returned to their homes, and the old feud was resumed. In the meantime the Teton Sioux, pressing westward, were gradually pushing the Arikara (Ree) up the Missouri, and by acquiring horses from the plains tribes had become metamorphosed from canoe men and gatherers of wild rice into an equestrian race of nomad buffalo hunters. "
Szerintem, itt a "kis" jelző nem a létszámukra utal, hanem arra, hogy ők váltak ki a yanktonok közül (és nem fordítva, persze, akkor a yanktonk lennének a yanktonai-ok :-)).
Amikor kiváltak, akkor lehet, hogy tényleg nem is voltak sokan, de később felduzzadhatott a létszámuk. Olvastam, hogy pl. egy másik híres yanktonai főnök, War Eagle, születését tekintve sisseton dakota volt, de csoportjával együtt nyugatra vándorolt és csatlakozott a yanktonai-okhoz, olyannyira, hogy utána már yanktonai-nak is vallotta magát. És ez nem lehetett elhanyagolható létszám, mert az övé volt a legnépesebb yanktonai falu!
De pl. az oglalák sem voltak eredetileg olyan sokan, de sok szakadár csoportot, más törzsekből elűzött/kivált bandákat integráltak maguk közé, így végül ők lettek a legnépesebb lakota törzs. Felteszem, a yanktonai-ok is így működtek.
Megnéztem a vonatkozó történelmi atlaszban: a Yanktonai-k törzsi területe semmivel sem kisebb, sőt talán egy kicsivel még nagyobb is, mint a Yanktonoké.
A Yanktonai= Kis Yankton elnevezésnek tehát nem igazán értem az eredetét.
Hacsak nem arról van szó, hogy a Yanktonai-k alacsonyabbak voltak a Yanktonoknál....:-)))
Érdekes, hogy én a Yanktonai-okat a nevük alapján (nevük jelentése tkp. kis Yanktonok) én eddig kevésbé jelentős, viszonylag kis törzsnek gondoltam.
Tegnap olvastam egy netes oldalon, hogy a legnagyobb főnökük, Wanata (élt: 1795-1848) idején a Yanktonai-ok több mint 1.300 harcost tudtak kiállítani, összlétszámuk pedig 5.500-6.000 fő között volt, amellyel azért a környékben már a közepes méretű törzsek közé tartoztak.
Ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy a tkp. Yanktonoknak mennyi lehetett a lélekszámuk az amerikai gyarmatosítás előtt.
Egyes vélemények szerint Karl May egyik regényhősének, Winnetou-nak a nevét is Wanata főnök nevéből alkotta a magánhangzók elferdítésével.
Minnesota állam neve a valóságban a Minnesota folyó nevéből származik.
A Minnesota szüösszetétel valóban a dakota nyelvből származik, a minne vagy mini (lakota nyelvjárásban miní vagy mní) jelentése víz, a sota szó elsődleges jelentése pedig füst, de egyfajta színárnyalatot is jelöl.
A Minnesota jelentése tehát: "füstös víz" vagy "füstszínű víz", amely a folyó vizének jellegzetes színére utalhat.
A "Sok víz" dakota nyelven 'minne ota" lenne, tehát csak egy s (sz) hang a különbség....
Nyilván ez (is) lehetett az ok. A hír ugye, ha a postás harapta meg a kutyát. :-)
A dakota/lakota nyelvről jut eszembe, egy könyvben olvastam, hogy a Richard Harris főszereplésével készült, A férfi, akit lónak hívtak (A man called horse) c. filmben az indiánok párbeszéde eredeti lakota nyelven zajlott, hogy hiteles legyen az alakítás.
John H. Moore, a "The Ceyenne" c. könyv írója, egy alkalommal lakoták között nézte a filmet és meglepve tapasztalta, hogy az egész mozi hangosan nevet, mialatt a képkockákon - az angol nyelvű felirat szerint - éppen egy drámai jelenet zajlott: az indiánok éppen azon tanakodtak, hogy mi legyen a frissen fogságba ejtett angollal, megöljék-e vagy sem. Moore később megkérdezte, hogy miért nevettek, mire a lakoták lefordították neki, hogy miről szólt a párbeszéd valójában.
Kb. ez volt:
- A fenébe, testvér, most akkor reggelizünk vagy sem?
- Nem tudom, azt mondták, hogy tízkor lesz egy szünet, de már majdnem dél van.
- Jó, akkor mi lesz ebédre?
- Azt hiszem valami hal. De én nem fogok enni egyáltalán. Kértem őket, hogy keressenek inkább nekem inkább valami kolbászt. De ebéd után majd kártyázunk Tony trailerénél.
- Ez jól hangzik. Na, szerintem elég hosszan beszélgettünk. Az a fickó már integet nekünk.
"Igaz, amit írsz, de a lovas bölényvadász életmód sem tett lehetővé korlátlan népesség-gyarapodást. Főleg nem az 1860 utáni időkben, amikor a nyugati síkságok bölényállománya drasztikusan csökkeni kezdett."
Persze, de én még az 1800-as évek elejére gondoltam, amikor a lakoták tömegesen áramlottak be a Missouritól nyugatra elterülő prérire.
"Persze az igaz, hogy pl. a lakoták túlnyomó többsége áttért a lovas bölényvadász életmódra, addig a dakoták többsége "vegyes gazdálkodást" folytatott Minnesota erdőkben és vizekben gazdag földjén."
Erre gondoltam én is. A lakoták - nyelvi rokonság ide vagy oda - jobban hasonlítottak a cheyenne, arapaho, crow, kiowa törzsekre, mint saját testvéreikre.
"Amennyire én tudom, a nakota csoportba tartozó Yankton (Ihankton) és Yanktonai (Ihanktonna) csoportok közül sokan szintén áttértek a lovas vadászó (nomád) életformára."
Ők űzték ezt is, azt is, de az állandó falvak miatt az életmódjuk a dakotákéhoz állt közelebb.
"Ugyanakkor a lakota csoportba tartozó Minneconjou vagy más néven Mnígowoju törzsnév jelentése: "Vízparton Ültetnek".
Tehát ez a csoport is eredetileg némi földműveléssel is foglalkozhatott, ergo némely lakota csoport is ún. "vegyes gazdálkodást" folytathatott jó darabig, amíg egyértelművé nem váltak a nomád bölényvadász életmód előnyei."
Persze, hát mindegyik azt folytatott korábban, sőt a cheyennek, arapahók is!
Végeredményben azért mégis felettébb érdekesnek találom, hogy míg a lakoták háborúiról rengeteget tudunk, ezekről egy csomó könyv, film stb. készült, addig a dakoták dolgairól az 1862. évi Minnesotai felkeléstől eltekintve szinte alig-alig írnak a történetírók.
Talán azért, mert szerződéseket aláírni, betartani vagy éppen megszegni közel sem olyan látványos dolog, mint harci színekre mázolt lovas harcosokkal rajtaütni a prérin a Kékkabátosok vagy más néven Hosszú Kések alakulatain? :-)))))
Igaz, amit írsz, de a lovas bölényvadász életmód sem tett lehetővé korlátlan népesség-gyarapodást. Főleg nem az 1860 utáni időkben, amikor a nyugati síkságok bölényállománya drasztikusan csökkeni kezdett.
Másrészről a dakota/nakota/lakota megkülönböztetés elsősorban nyelvészeti (a déző, n-ező és l-ező nyelvjárások alapján) és nem annyira kulturális, életmódbeli.
Persze az igaz, hogy pl. a lakoták túlnyomó többsége áttért a lovas bölényvadász életmódra, addig a dakoták többsége "vegyes gazdálkodást" folytatott Minnesota erdőkben és vizekben gazdag földjén.
Amennyire én tudom, a nakota csoportba tartozó Yankton (Ihankton) és Yanktonai (Ihanktonna) csoportok közül sokan szintén áttértek a lovas vadászó (nomád) életformára.
Ugyanakkor a lakota csoportba tartozó Minneconjou vagy más néven Mnígowoju törzsnév jelentése: "Vízparton Ültetnek".
Tehát ez a csoport is eredetileg némi földműveléssel is foglalkozhatott, ergo némely lakota csoport is ún. "vegyes gazdálkodást" folytathatott jó darabig, amíg egyértelművé nem váltak a nomád bölényvadász életmód előnyei.
Azért érdekes az is, hogy a dakoták visszaszorulása, ill. az euro-amerikai civilizáció előrenyomulása 1857-ig, a Spirit Lake menti mészárlásig nem járt fegyveres konfliktussal, legalábbis nekem nincs ilyesmiről tudomásom.
"Míg azonban a dakoták száma és jelentősége az Ojibwa és Cree törzsekkel vívott háborúk, majd az euro-amerikai telepesek áradata és azzal járó járványok és alkoholizmus miatt rohamosan csökkent, addig a lakoták a 19. sz. közepéig lényegében háborítatlanul és a nagyobb járványoktól megkímélve fejlődhettek."
A ló elterjedése után a prérire kivándorló törzsek létszáma mindig drasztikusan megnőtt, mindig felülmúlták a "vegyes gazdálkodást" (gyűjtögetés, vadászat, halászat, földművelés) erdővidékieket, pláne a tisztán földművelésből élőket (mandanok, hidatsák, arikarák a Missouri-völgyben).
Jobb volt az élelmezés (bölények!), a kisebb, állandóan vándorló csoportokat nem tizedelték meg a járványok, a települések mobilok voltak (tipik), nem kellett állandóan ugyanazokban a földhányásokkal és cölöpkerítésekkel bekerített falvakban élni, ahol a lakosság száma limitált volt stb. Így nem kellett a születésszabályozással törődni, mert akárhány gyerek volt, mindegyiknek akadt elég tennivalója, de mindegyiknek jutott elég élelmiszer és volt is hol laknia.
Érdekes, hogy míg a lakotákról már szinte mindent elmondtunk itt a topikon, keleti testvértörzseikről, a dakotákról jóformán alig esett szó.
Pedig azért érdekes, hogy valamikor a 18. sz. közepén a dakoták számbeli és politikai súlya is nagyobb volt, mint a lakotáké.
Az eredeti Hét tanácstűz (Ocheti Shakowin) hét törzse közül pl. négy volt dakota (Sissetonwan, WahpetonWan, Mdewakantonwan, Wahpekutewan), kettő nakota (Ihanktonwan, Ihanktonwanna) és csak egy lakota (Tetonwan).
Az Ocheti Shakowin létszáma a 18. sz. végén a 30-35 ezer főt is elérhette, de vannak olyan források, amelyek 40 ezer fős lélekszámot is hoznak.
Míg azonban a dakoták száma és jelentősége az Ojibwa és Cree törzsekkel vívott háborúk, majd az euro-amerikai telepesek áradata és azzal járó járványok és alkoholizmus miatt rohamosan csökkent, addig a lakoták a 19. sz. közepéig lényegében háborítatlanul és a nagyobb járványoktól megkímélve fejlődhettek.
Így történhetett, hogy 1860 környékén kb. 8 ezer dakotára már kb. 16 ezer lakota jutott.
Mindenesetre az eredeti hetes szerveződés és a hetes szám szent volta a sziú szimbolikában okozhatta, hogy maguk a lakoták is hét altörzsre oszlottak, de hát neked azt aligha kell kifejteni, hogy melyik volt az a hét:-))))
Az USÁ-ból szoktunk rendelni, de volt már, hogy Németországból jött akkor is. (Azt hiszem, az Amazon volt.) A németről nem rendeltem még, de biztosan jelölik, ha lehet választani nyelvet.
Mi fizetési módokkal kínlódtunk egy ideig, pl. az OTP Webkártya (mint Mastercard) az ilyen helyeken megfelel. Gondolom, minden banknak van ilyen.
Ő rendezte a Spirit Lake mészárlást 1857-ben, ha jól emlékszem, majd nyugatra menekült. Állítólag pár évvel korábban egy Henry Lott nevű fehér lótolvaj (és whiskyárus) elkötött néhány lovat az indiánoktól, akik követték a nyomokat, egészen Lott házáig. A fickó ugyan már rég továbállt a zsákmánnyal, de a felesége és a fia otthon voltak és persze nem akarták beengedni a dakotákat, akik erre megkísérelték felgyújtani az épületet. Bár, ez végül nem sikerült és az indiánok megunták az ostromot és távoztak, a nő és a gyerek (vagy lehet, hogy a nő már nem élt ekkor csak a srác) félt, hogy visszajönnek és elindultak a családfő után. Útközben azonban a sebesülések, az éhezés és a hideg végzett velük. Erre Lott 1 évvel később egy közös vadászat alkalmával megölte az akkori wahpekute főnököt (Inkpaduta apját vagy a nagybátyját - erre nem emlékszem pontosan), levágta a fejét és elásta a holttestet, majd elmenekült. A sziúk a helyi hatóságokhoz fordultak, de azok akkor már nem tudtak tenni semmit, a gyilkos már messze járt. Ez után az eset után Inkpaduta egy kicsit megneheztelt a bevándorlókra. :-)
Később részt vett az 1863-64-es összecsapásokban, majd csatlakozott a hunkpapákhoz.
Valamikor 1879-ben vagy 1880-ban halt meg Kanadában, Ülő Bika táborában.
Állítólag a két fia közül az egyik ölte meg Custert Little Big Hornnál, bár erre sincs több bizonyíték, mint a többi változatra.
Értem, kösz! Én is valami ilyesmit hámoztam ki a leírásból.
Konkrétan a Son of the morning star c. könyv érdekelne, Evan S. Connell tollából, mert a film, ami belőle készült nagyon jó volt (sajnos, azt sem lehet megvenni, csak VHS-en, nem értem, miért nem dobták piacra DVD-n is). Kíváncsi lennék, hogy a könyv is hasonló színvonalú-e. Mert azért mégiscsak fikció, nem szakirodalom. Meg is rendelném, de csak akkor, ha tudnám, hogy érdemes.
Mondjuk, ha jól láttam, az Amazonnál speciel pont nincs inside search szolgáltatás hozzá, tehát valószínűleg még a tartalomjegyzékbe sem tudok belenézni.
Ahogy láttam, Magyarországon csak a szegedi egyetem könyvtárának van meg.
Te egyébként az USÁ-ból szoktál rendelni vagy valami közelebbi országból (pl. Németország)? Ha a németektől rendelsz, akkor megadhatod, hogy a könyv amúgy legyen angol nyelvű?
(Teljesen járatlan vagyok a netes könyv vagy CD/DVD rendelés témájában amúgy, azért kérdezek esetleg másoknak már teljesen magától értetődő dolgokat. :-))
Végül is a tényleges veszteségi adatoktól függetlenül az 1863-1864. évi hadjáratokkal az amerikai kormányzat elérte a célját: a zavaros Minne-Szosze (a Missouri dakota neve) folyótól keletre sikerült teljesen szétverniük a dakoták ellenállását.
A szantik maradékai apró rezervátumokban húzták meg magukat, ill. kisebb csoportjaik a Minne-Szoszétól nyugatra a lakotákhoz csatlakoztak.
"Ami furcsa nekem, hogy a szantik alig néhány embert veszítettek ezekben az ütközetekben (összesen 20 alatt volt), ugyanakkor kb. 80 katona halt meg a másik oldalon. Ezzel szemben az 1863-64-es - Sibley és Sully által vezetett - büntetőexpedíciók során vívott csatákban egyenként több száz indián halottról számolnak be a katonai jelentések. Akkor más felfogásban harcoltak volna? Felvállalták a nyílt ütközeteket, azért volt ekkora a veszteségük?"
Érdekes kérdés, de nem tudok rá jó választ adni.
Nyilván az is közrejátszhatott, hogy az 1863-1864. évi hadjáratokban az amerikai katonatisztek "jól megnyomhatták a tollat", amikor az indiánok veszteségeiről írtak, hogy ezzel is nagyobbnak lássák Washingtonban a "rebellis sziúk" fölött aratott győzelmet...
Be kell jelentkezned olyan azonosítóval, aminek már volt teljesített rendelése, tehát az nézhet, aki már vásárolt. De utána sem korlátlan, nekem pont Angie Debonál sikerült kimerítenem a keretet. Más könyvvel még nem jártam így. Bár azóta óvatos is vagyok, először rákeresek a könyvön belüli keresőben a kívánt szóra, akkor látom, hogy hány találatot ad. Egy-két mondatot idéz is mindenhol, az alapján el tudom dönteni, milyen sorrendben nyissam meg őket, hogy ne pont a lényegről maradjak le. Azt számolja, hány oldalt néztem meg, aztán egyszer elnézést kér és szerzői jogok, stb. Meg is jegyzi, sajnos :) Van, amelyikből nagyon sokat enged, de ezt nem tudom, hogy mitől függ, talán százalék. Ha nem jó az azonosító, akkor csak a tartalomjegyzéket és az előszót láthatod, ha jól emlékszem. Ha valamihez már nem férsz hozzá, amihez én még igen, szívesen segítek. De ha ki akarod olvasni, sajna meg kell venni :)
Azt szeretném kérdezni, hogy ez az Amazon Online Reader hogy működik? Nekem csak az első néhány oldalt engedte megnézni! Ez a normális vagy ki lehet valahogy cselezni és tovább is lehet haladni benne egészen az engem érdeklő részig?
Vagy ez könyvtől függ? Van, amiből kevesebb oldalt raknak be, van, amiből többet?
