Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Kikapcsolta a zavarást, és hopp, volt jel, nem volt jel. Ha a rávezető tiszt nem volt észnél és nem kapcsolta vissza azonnal az adót, már ha egyáltalán ki volt kapcsolva, akkor megszűnt a visszasugárzás, elveszett a cél. Aztán lehetett elölröl kezdeni mindent. Ha a rakéta már a levegőben volt, akkor az is elveszett természetesen. E lehetőség, hogy a Vega rakéta ráment a zavaró jelre nem jelenti azt, hogy feltétlenül ki kellett kapcsolni az alávilágítást. Csak megvolt rá a lehetőség.
Általában valamely információt próbálod megtagadni az ellentől.
Ha sikerül a távolságodat eltitkolni, vagy a "pontos" helyedet, akkor kénytelen tovább bekapcsolva tartani a lokátorát, ergó könnyebben (tovább) támadható.
Majdnem minden gépen volt egy zavarókonténer, tehát a kifejezetten zavaró gépek mellett majdnem minden repülőgép képes volt valamilyen zavarásra. Tehát elképzelheted, így mekkora zavarsűrűség volt. Megelőzöm a kérdésedet. Ez ellen mi nem tudtunk csinálni nagyon semmit. Mégis csináltuk, és ezt akkor persze nem is ismertük be. Nagyjaink is bizakodóak voltak, mi fiatalok meg még inkább. Persze azért teljesen tehetetlenek nem voltunk. A tűzrendszer megfelelő sűrűsége orvosság lehetett vola, de nekünk ilyen sosem volt. Amíg az orosz itt volt, addig persze más volt a leányzó fekvése, de az sem volt tökéletes orvosság.
Meg persze rajtunk az is segített kissé, hogy egy adott komplexumot csak az a zavarógép érdekli, amelyik benne van a letapogatási szektorában,
Ha a rakéta kezelője ilyen könnyen kiszűri a zavarjelet, illete egyes rakéták még szeretik is, akkor mi értelme van a zavarókonténernek? Vagy ennél azért bonyolutabb a helyzet?
Nagyobbb. Annak az indikátornak nem voltak lehetőségei az árnyalatok megjelenítésére. Ott minden egyforma sötét volt, vagy egyforma világos. Vagy volt valami, vagy nem.
Egy bombázó (B-52) hatásos visszaverő felülete 3 - 50 m2, míg egy vadászé 3 - 5 m2 volt. Ennél fogva a vadász céljele is lényegesen kisebb volt, mint a másiké
Tehát egy bombázó céljele nagyobb volt, vagy fényesebb egy vadásznál?
A HARM nagysebességű eszköz volt, tehát a Silka nem sokat tehetett ellene. A gépágyúk összesített tűzgyorsasága (elméleti) 4000 lövés/perc volt, tehát elméletileg komoly tűzsűrűséget tudott produkálni, de... A Silka hatásos lőtávolsága csak 3,5 kilométer volt, a lokátorának felderítési távolsága sem többb, mint 20 kilométer. Tehát mire a HARM-ot észrevette a Silka, már régen messze járt, mire tüzet tudott volna nyitni.
Az antennához nem kellett kezelő, de az adóhoz és a vevőhöz kellett.. Sajnos az meg a PV kabin esetében együtt volt.
A parancsirányítású rakétának nem volt ilyen lehetősége. Az önirányításúaknak már volt, példa erre a KUB és a VEGA. mindkettő kifejezetten szerette a zavaró jeleket.
Ezekről a kisméretű sugárzókról én nem hallottam. Lehet, hogy miután én abbahagytam, voltak ilyenek, de nem tudok róla. Sajnálom.
Az indikátoron a vízszintes tengelyen mindig a legyezés hossza jelent meg. Széles és keskeny sugában is. A két üzemmód között csak a teljesítménysűrűségben volt különbség, tehát a tűnyalábnak nagyobb volt a teljesítméysűrűsége, mit a 0,7 x 10 fokos kisugárzásnak. Csináltam egy rajzot. Hát, elég csámpásra sikeredett, de remélem, érthető lesz a mondanivalóm. Tulajdonképpen ezt láttad az indikátoron. Itt az oldalszög indikátort próbáltam meg ábrázolni.
Valahol olvastam róla, lehet, hogy military legend, hogy kisméretű, telepíthető sugárzókat hazsnáltak csalinak.
???
Miért kellett folyamatosan az antennához is kezelő? Úgy képzelem, hogy onnantól, hogy vezetékeken közlekedő jellé lett alakítva az adat, már bárhová el lehetett vezetni.
Egy shilkának volt esélye egy Harm-it leszedni?
A hajókon a gépágyuk elvileg inkább rakétavédelemnek vannak...
A rakétáknak volt olyan üzemmódja, hogy a zavaróra menjenek?
Bocs, de a végéről megfeledkeztem. Voltak álcakomplexumok, de azokat a tevékenység közötti különbség miatt nem lehetett összetéveszteni a valódi komplexumokkal. Ráadásul ezek nem is voltak olyan közel a valós koplexumokhoz. Külön kisugárzó "csapdákról" meg nem tudok.
Felrakok Neked két képet, remélem fogok tudni válaszolni. A lagnagyobb baj az volt, hogy ezen a hullámhosszon az elektromágneses energia nem vezetékben, hanem üreges csőtápvonnalban tarjed. Ez a tápvonal pedig merev volt, vörösrézből készült valami speciális fém bevonattal - azt hiszem palladium - mindenesetre rohadt drága volt. Ezt a tápvonalat pontosabban tápvonalrendszert sajnos nem lehetett a végtelenségig nyújtan, hajlítgatni meg pláne nem. Ezért arra nem volt lehetőség, hogy a tűzvezető lokátor antennarendszerét külön tegyék a berendezéstől. Sajnos a berendezést folyamatosan figyelni kellett, tehát oda mindenképpen kezelő kellett. A többi egyébként az 1977-től épített tüzelőállásokban bent volt a föld alatt, tehát védve volt. A PV és a többi kabin között meg már csak kábelkapcsolat volt. A Nyeva komplexum antennaposztja már más volt. Ott is bent volt a kabin a - egy volt - föld alatt, a dombon kívül csak az antennaposzt volt (UNV). Azon az állványon az antennákon kívül csak a nagyfrekvenciás és nagyteljesítményű részek voltak. Az meg a NYEVA teljesítményéből adódóan lényegesen kiseb volt, mint a Volhov PV kabinja. Gondolj bele: a Volhov PV kabinjában 2 darab 1 MW impulzusteljesítményű adóberendezés volt. A Nyeva teljesítményét nem tudom. A képen az antennarendszer alatt különböző kezelőerkélyeket láthatsz, de azok csak időszakos ellenőrzés idején voltak felhajtva. Képzeld el, milyen felemelő érzés volt ott dolgozni télen, amikor a technikust csak egy ponyva védte az időjárástól. A PV kabinban legalább meleg volt. Az orosz egy időben kísérletezett azzal, hogy adott esetben a PV kabint le tudták süllyeszteni egy fedezék mögé, de igazán nem vált be, mert bonyolult volt és drága.
Ha ez megvígasztal, akkor megpróbálok bepofátlankodni Mezőfalvára. Szerencsére a parancsnok valaha beosztottam volt, és nem hiszem, hogy haragudna rám. Ha pedig már bejutottam, akkor viszem a fényképezőgépemet is.
A rakétákat folyamatosan módosították vagy cserélték, tehát egy osztálynál csak egyféle rakéta volt. Az lehetett a kivétel, amikor a meló felénél tartottak.
A Volhov a Dvina rakétájával nem tudott mit kezdeni.
Egy bombázó (B-52) hatásos visszaverő felülete 3 - 50 m2, míg egy vadászé 3 - 5 m2 volt. Ennél fogva a vadász céljele is lényegesen kisebb volt, mint a másiké. A kettő közötti különbség a távolságtól függetlenül megmaradt, tehát különbséget lehetett tenni.
A Volhov egy vadász méretű célt 150 kilométerig fel tudott deríteni, de csak azért, mert annyi volt a technika megjelenítési lehetősége. Ha egy cél 170 kilométerre volt, és mégis látszott - előfordult - akkor úgynevezett második kitérítésban jelent meg, ami viszont már zavaró volt. Szerencsére különbséget lehetett tenni, mert a céljel képe más jellegű volt.
A felderítés tehát lehetséges volt a technika által meghatározott 150 kilométeres távolságon kívül is, de semmi értelme nem volt. Hozzáteszem, ehhez a berendezésnek is nagyon jól kellett beállítva lennie.
Volt-e valamilyen gyakorlati oka annak, hogy a radar és a kezelőfülke egy egységet képezett?
Úgy értem, józan paraszti ésszel, hogy én mondjuk úgy terveztem volna meg, hogy a radar külön egység, a kezelők meg kábelen, fedezékben, 100 m-rel arréb kapják az adatokat, és ha be is kapnak egy HARM-ot, a radar elveszik, de a drágán kiképzett, és nehezebben pótolható kezelőszemélyzet megmarad...
Az igaz, hogy külön sugárzó csalik voltak hivatottak a HARM-ot magukra vonni?
Amíg nyomtad a kérdező kulcsot, addig a céljel mellett megjelent egy határozott szaggatott vonal.
Az ellenség és a saját vadász a mi indikátorunkon nem nagyon lehetett egymáshoz túl közel. Az együttműködés szabályai szerint a vadászt azonnal leválasztották, amikor a rakéták is tevékenykedni tudtak rá. Arról nem is beszélve, hogy géppuskával a repülők nagyon nem vívtak légiharcot, esetleg a II. Világháborúan. Egy légiharc rakéta mit sem ért, ha nem tudták 20 kilométeren túlról indítani.
Amikor a cél manőverezett, akkor az APP jelei bizony eléggé megbolondultak. Ám ha a manőver állandósult - folyamatos fordulás, akkor a változás kijelzése is állandósult.
A függőleges jel - tehát ami az adott sík irányára volt jellemző - állandóan az indikátor közepén volt. A vízszintes jelet a rávezető tiszt tudta tekergetni. Amikor a rávezető tiszt - nem célzott, hanem rávezetett - végezte a dolgát, akkor tulajdonképpen az egész komplpexumot forgatta. Forgatta az antennákat, ha az indító állváyok szinkronizálva voltak, akkor azokat is. Tehát az, hogy a rávezetést végezte, az az indikátoron csak anyiban látszott, hogy esetleg változott rajta a kép. Na azt azért hozzáteszem, hogy a kép csak akkor változott, ha valami látszhatott rajta, tehát voltak állócélok. Ez akkor fordult elő, amikor az antenna sugárkarakterisztikája érintette a földet.
A kézikövetők indikátora tulajdonképpen ugyanazt mutatta, mint a rávezető tiszté, csak kisebb kitérítéssel. Képzeld el azt, hogy a rávezető tiszt indikátorából kivágunk egy 5 kilométeres részt és a kézikövető indikátoron az volt. Ennnél fogva minden nagyobbb volt az inndikátoron. A távolsági kézikövető ugyanazt látta, mint a szögkövetők, de tudott váltani a két sík között. A váltás mindig attól függött, hogy melyik szögkövető látta jobban a célt. Az indikátorokat egyébbként tetszőlegesenn lehetett az összes méretarányba kapcsolni, csak a célszerűség döntött. Ha az indikátor 5 kilométeres kitérítésben volt, akkor a távolsági jel mindig középen volt.
A dolog többnyire akkor is működik, amikor a tengely pont a lokátorra néz. Ha magad elé képzelsz egy repülőgép hajtóművet, - remélem sikerül - akkor azt látod, a lapátok pillanatnyi távolsága - lévén meg vannak tekerve - pontról pontra változik. Egy lokátorra azt mondják, hogy a saját hullámhosszával összemérhető méretű célt képes észlelni. A Volhov hullámhossza 3 - 7 cm volt, a Nyeváé 2 - 5 cm. Tehát a Volhov a 3 - 7 cm-es radiális mozgást már képes volt észlelni. Ha másképpen nem, hát az SZDC segítségével, ami ugyebár a mozgás kiszűrésére volt az álló célok közül.
A mozgó rész nem nagyon volt takarásban. A mikrohullám az egy érdekes dolog, mert verődik ide, verődik oda, és a fene tudja, honnan, de verődik vissza is. Ilyenformán a hajtóművet nem nagyon lehetett eldugni a lokátor elől, csak a hullámhossznak kellett megfelelőnek lennie. Még a lopakodó sem érezhette magát bboztonságban egy kis hullámhosszú és magas érzékenységű lokátor elől.
