A GySEV -en tán még most is szaladgálnak a Bhv-k, (tavaly utaztam benne), s el voltam csodálkozva, hogy az ablakán ki lehetett látni, nem volt a WC büdös, a rozsda nem ette meg, nem látszottak a berendezésen falon/ülésen sufnituning foltok. Pedig nem fiatal kocsik, s mégis szinte újszerüek voltak. Ha Dezső mentes időben ilyenek járnának itt is, a fene se siratná vissza..... Majd az idő megoldja a polémiát, még pár év, s ha nem történik gyökeres változás, tök mindegy lesz, hogy Dezső, Bhv, Bz, elérjük az egyenszinvonalat.
Egyébként is rengeteget tili-tolizunk az új menetrend óta. Legalább egy vonatot így is a teherpályaudvarra kell félretolni,pedig erre edig sosem volt szükség.
Szomorú, ha a tolató csapat nem tudja, hová fog menni, amit tolatgatnak.
Még szomorúbb lenne, ha direkt tették volna :-(((
Azt már meg sem kérdezem, miért nem lehet azonos peronra érkeztetni a két vonatot, ha jól látom, az átszállás fél órájában egyetlen másik vonat (egy személy Szombathelyről) érkezik Fehérvárra, így van hely bőven...
De írhattam volna azt is, hogy míg a fülei le van sz@rva addig a martoni ingázók alá Flirt-et raknak, mert ott azért mégiscsak többen mennek vonattal a munkába...
Na ez meg a másik, de ugye erre jött az a válasz hogy "de erre sok a turista" Kirakat... csak a piros paprikát és a matyó cuccokat kell ráaggatni és már hungaricum a cucc.
A Bz-vel és a Bhv-val sem az a baj, hogy az ami hanem úgy néz ki ahogy! Szolgáltatás pedig ott kezdődik, hogy a vonat tiszta és pontos nem pedig ott, hogy mi tiszta - az ott folytatódik. Spec már akkor meg lennék elégedve ha ezek teljesülnének. Előbb legyenek. De könyörgöm lépjünk már túl ezen. Benéz ide este az ember és azt látja h egy ember a f... veri arra h dezső így dezső úgy másról nem is szól az egész, és ha szóvá teszed közli, hogy ő itt az asztalra is sz@rhat metr ő a topicalapító!
Sajnos a hivatásforgalom BP-n kívül nem igazán tart el vasutat máshol...főleg nem a 29-esen... ...ezért is baj, hogy a személyek a "szent érkezésekhez" vannak kötve napközben, bár érdekes, reggel a 6-os állítólagos műszakba beéréshez elég 5:30 körüli érkezés, ám 8,14 és 22 órára már 50 perccel a kezdés előtt kell leszállni a vonatról...biztos hajnalban a hidegben jobban sietnek az emberek...vagy még zárva van a kocsma...:)
Mivel Fehérváron 5-10 perc ajánlott az átszállásra, s a PÜ is kér ennyit, ezért a 30-35 közötti érkezés bőségesen elég lenne... ..de nem...:(((
"Tudod azért kéne ide Desiro,mert az utasnak az jár. Nem a büdös redvás Bz meg a szutyok Bhv."
Az addig oké, hogy az utasoknak jár, de akkor ennyi erővel az egész ország kiabálhatna, hogy Desirót, Desirót, mert szutyok bhv, bz. Szerintem M41 2305 örüljön annak, hogy nyáron járkálnak erre...
Ez igaz... ..de sajnos akármennyire is nyomná a start, a 29-esen sosse lenne annyi utas, mint azokon a vonalakon, ahol a jelenlegi kevés dezső jár...:((
..persze, mindenki szeretné, hogy a 29-esen szép vonat menjen, de majd csak akkor, ha a valóban több bevételt hozó vonalakon is már jó jármű jár...
Szóval csak azért mert te alapítottad a topicot máris szajkózhatod a baromságot? Azon kívül mert "szép és jó" milyen érvet tudsz még felhozni a dezső mellett? Semmit! Azért meg nem fognak sok milliós motorvonatot idetenni mert csináltál egy topicot egy netes forumon ahol naponta 2x ezt leírod. Szánalom...
"- A Csörgő + 2 kocsi baromi drága a Bz + Bzx-hez képest. Dacia, Bobo, akármi nem szokott ma már sosem személyvonatot vinni? Egyáltalán olcsóbb lenne érdemben a Csörgőnél...?"
A Dácsia és a Bobó manapság nem visz személyvonatot. (a szükség néha törvényt bont mint tudjuk) De nem is igazán bírnák tartani a menetrendet, meg a vonatfűtés hiánya, stb...
Bár valóban nem reprezentatív, de jók ezek a számok, köszönjük.
Amit ezekből is lehet látni (legalább is az Sv - Tp távon):
- A 29 téli hétköznapon egy tisztességes mellékvonal, érdemi hivatásforgalommal, kivételelesen a települések jó helyén lévő megállókkal (többségében)
- Teljesáron itt sem vonatozik a kutya sem
- Az ütemességet nem erőltetném, inkább legyen jobban alkalmazkodó a menetrend a munkakezdéshez, iskolához.
- Nem kéne minden vonatnak végigmenni, a keleti oldal nyilván sokkal erősebb.
- A Csörgő + 2 kocsi baromi drága a Bz + Bzx-hez képest. Dacia, Bobo, akármi nem szokott ma már sosem személyvonatot vinni? Egyáltalán olcsóbb lenne érdemben a Csörgőnél...?
Kieg. kérdésem:
az induló 37 főből szállt át valaki rajtatok kívül a 902-ről?
Egyet kell hogy értsek Svrend-el. Az elkeseredés jellemző az utasok és a dolgozók körében is.
A MÁV-Start Zrt. egy szolgáltató cég(úgytudom szeméylszálítás szolgáltatási központokra van osztva).Rendben van,hogy az utaslétszám nem indokol M41+6 kocsit és Bz szerelvénnyel kell kiállni a vonatra,viszont itt kezdődik a gond.Sok utaspanasz érkezik(és ezt a vjv-k eseménylapon rögzítik is),hogy a szerelvények hidegek,vagy ha indulás előtt melegek is akkor menet közben hűlnek ki a jól szigeteltség miatt. Ha a motorkocsi hideg mit is tehetek érte mint dolgozó? A fűtőházban feladom javításba,hogy az oldalszellőzőket vakolják el,a fűtőtesteket fordítsák ki és fúvássák ki sűrített levegővel.(persze ezen művelet után nagytisztítást kellene elvégezni ugyancsak vaskos forintokért,plusz újabb megrendelő viszony jönne létre a Start és a takarítócég között)a műhely csak akkor áll neki,ha a Start megrendeli ezt a javítást.Tehát vagy megcsinálják,vagy nem.Nem beszélve a mellékekről.pl. a technológia miatt hideg mellékekről a 9723-nál.Lassan tavaszodik,majd nem lesznek hidegek...
Más:
Vasárnaponként a régi 9703;9701-el(most 9713 és 9723) nagyon sok diák ment vissza az kollégiumokba,iskolákba.Mostmár ott tartunk,hogy elég a Bz motor meg a mellékek,és kevés a busz.
Egyszer egy napot vonatoztam Mátészalka környékén, amikor éppen utasszámlálás volt. Mindegyik számolt a megállókban, és interjúkat is készített. Nade hogyan!
Az első interjú Apafától Nyírnemtudommiig tartott (12 kérdés), mert totál analfabéta volt a srác. Egy másik számláló tőlem kérdezgette, hogy milyen főiskolák vannak Debrecenben, mert nincs kedve végiginterjúvolni az ötszáz fős tömeget, hogy hová is megy. Ezen a vonaton egyébként a pattanásig feszült teltház elérése után Mátészalkától Debrecenig nem volt számlálás, hiába szálltak le Hodászon öten, vagy máshol bárhányan, ők nem kerültek föl a papírra. Igaz, a csaj nem fért oda az ablakhoz, nyílván az utasoknak is kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy vele foglalkozzanak. Na ja, ötszázan egy háromkocsis MD-ben... A harmadik csapat lelkiismeretesen dolgozott, igaz, reggel négykor kezdtek Tiborszálláson (ahová Nyíregyházáról saját kocsival érkeztek - nagyon hatékonyan szervezte meg a cég a munkát). Mt.-t fölrúgva Tiborszálláson az utolsó vonattal végeztek. Hány óra szolgálat után vezettek haza Nyíregyházára?
Jelemző egyébként, hogy a hétkocsis Zajta-Budapest vonatra nem jutott utasszámláló. Nyílván bekamuzta valaki, hogy Zajta-Fehérgyarmat 3 fő, Fehérgyarmat-Mátészalka 10 fő, Mátészalka-Debrecen negyven fő (extrapolálva a napközbeni ütemes vonatok létszámát). Pedig azon a vonaton is gondok voltak az ajtózárással.