Annyiba, hogy a regisztráció akkor él, ha egy hagyományos postai úton kiküldött levelükben lévő kódot beírsz. Na most amikor először zártak ki, akkor még meg tudtam adni anyám víkendtelkének a címét (igaz, a szomszédok magukból kikelve telefonáltak, hogy levelet hozott a posta, és hisztérikusan követelték, hogy azonnal menjek ki érte, hiába mondtam, hogy tudom mi áll a levélben, tegyék csak be a levelesládába, nem sürgős, majd ha arra járok, magamhoz veszem), de most már nincs kedvem ezzel tovább faszolni. Egyébként is, ahhoz, hogy aukciót tudjak indítani, ahhoz először is bankkártyát kell csináltatnom 3000 Ft-ért... na nem, nincs énnekem kedvem ehhez a hülyeséghez, én rendes állást akarok a szakmámban, és majd hobbiból bütykölgetek. A német meg amerikai pénzeszsákok meg csináltassanak kompjuterházat a helyi lakatossal.
(Tényleg, mondjuk a tervrajzokat árulni az már egy fokkal járhatóbb lenne.)
Van egy kis gond: kizártak az ebayról. Egészen pontosan nem is értem, miért, hónapokig békénhagytak, vásároltam is két-három terméket, aztán egyszerre csak jött egy levél, hogy nem adtam meg a bankkártyaszámom. Erre visszaírtam az ügyfélszolgálatnak, hogy tudom, mert nincs is bankkártyám, de viszont eladni sem akarok, venni meg úgy tudom ingyenes, szóval nem értem, miért fontos ez nekik. Erre kizártak. Hülyék ezek
záp: ha már egy napi 1000 átogatós oldalt összehoztál akkor tudsz valamit. Nem azt kellett volna rajta hirdetni aminek az ára miatt elrohannak. Olyat találj ki amit el is lehet adni és azt tedd fel a napi 1000 látogatós oldaladra. ....és internacionálisba gondolkodj ne magyarba.
Nem sokat, az biztos. Három nap munkát, plusz az utánjárást, amíg mindent beszerzek hozzá, ami kell, plusz a bekerülési költségeket.
Bár végülis az enyimet meghirdetném, próbából, aztán ha nagy a tolongás, egy haverom leüti egy csillagászati proxy biddel, és akkor megmarad. EZ nem kerülne semmibe.
A jó kis weboldal reklámértékét meg már ismerem: napi ezer látogató, heti egy ügyfél, az is elrohan az árajánlat hallatán. Mit gondolsz, miér számoltam föl az aranykezüt?
Én ezt a darabot több mint egy év céltudatos kereséssel tudtam beszerezni, és 8e Ft-mben volt. A kilencvenes évek elején dobták ki ezeket, ma már gyűjtők ölik egymást az ilyesmiért. Egy authentikus XT-t is lámpással kell ma már keresni, nemhogy ilyen rendszerváltás előtti ősszörnyeket!
Nekem azt mondták vállalkozástan órán, hogy először föl kell mérni az igényeket, és csak azután kell beruházni. És még akkor sem garantált semmi, lásd az én májusi vetítésemet, amire mindenki el akart jönni, de végül mindenkinek fontosabb dolga lett.
Értem én, hogy hogy gondoltad, de továbbgondoltam a dolgot, és oda jutottam, hogy a beépített monitor a szűk keresztmetszet, mert ahány féle képcső, annyi féle előlap kell.
Ezt egyébként csak képcsővel lehet és kell is megvalósítani, mert ez így authentikus. LCD-vel retró kompjutert csinálni az kb. olyan, mint egy replikába belefaragni a suzuki swift műszerfalát. Lehet, de minek.
Ja, ha nem mondtam még, egy négy napos önkéntes fejtágítóra is elmentem anno a munkaügyi központba, ahol csak az önéletrajzírással meg a bájcsevegés módozataival foglalkoztak.
záp: teljesen rosszul gondolod. Az új senkinek sem kellene! De ha vennél használt dobozokat és abba szerelnél LCD monitort és szabvány tápnak, hdd-nek cd-nek stb helyet azt el lehetne adni jó pár példányban! Nem sorozat, egyedi darabok!! Ebayon meg licit rá. Menne hidd el. Egy jókis web oldal kellene csak hozzá olyami mint az aranykezű volt. Szoc zenékkel stb.
Dehogy lenne annyi, kérdezd meg a Postán. Csomagküldő gyorsszolgálattal talán, de az se biztos: dpd.hu. Egy gépház azért nem áll annyi alkatrészből, hogy ezerfelől kéne rendelni. És néhány fémbigyó nem kerül 50-60 000-be, szállítással együtt sem.
Súlyos tízezreket kellene érte kérni. Múltkor keringtek itt valahol képe, ahol a csávó Kis-Polszki sárhányóból épített házat. Igaz abban nem volt monitor, de te tehetnél bele. Úgyis szeretsz karosszálni. A 126-os klubban vennék, mint a cukrot. Ha megindul a képzelet, lehet még Lada, Trabant, stb.
Kreatívan tessék: nem pontosan ezt, tehát nem régi alkatrészekből összeválogatott gépet, hanem vadiúj házat gondoltam. Csak réginek néz ki, retrós a stílusa. Lehet műanyagból vagy fémből, utóbbi esetben a későbbi hasznosításra is adhatsz tanácsot a vevőknek. Monitornak pedig beépíthető LCD-panelt kell választani, a CRT ma már eladhatatlan lenne.
Csak a postaköltség kb. 10000 Ft lenne Németországba, 14000 Ft Amerikába.
Lehet, hogy bele lehetne vágni, de valahogy azért csak föl kellene mérni előtte, van-e üres dobozra fizetőképes kereslet mondjuk 50-60e Ft körül. (És akkor még kevesebb profitot számoltam rá, mint a postaköltség.) Egy-két darab biztosan gazdára lelne szerte a világon, de egy-két darabért nem éri meg annyit kalimpálni, hogy én ezer beszállítótól megrendeljem a különböző alkatrészeket, meg összeszereljem, csomagoljam, teherautóval a postára hurcolásszam...
Ezt sem én gyártottam, csupán átalaktottam. Ez abszolúte egyedi darab. Hogy mást ne említsek: a reprodukálásához nagyon sok egyforma, belezhető képcsöves monitor kellene, amihez hozzá lehetne tervezni a mechanikát. (Esetemben ugye pont fordítva történt, a dobozhoz kerestem belet.) Talán éppen ez a legszűkebb keresztmetszet, mert végülis minden mást le lehetne gyártatni a lemez- és esztergályos műhelyben - más kérdés, hogy mennyiért, mert itt ugye 2mm vastag, szinterezett, szitanyomott aluminiumlemezekről beszélünk. Én attól tartok, súlyos tízezrekben lenne minden darab önköltsége.
yogi: vagy inkább az ebay-on. az internacionális kereslet nagy az ilyesmire. Valami jó kis "ős kommunista számítógépház" vagy "retro soviet block computer case" néven. Paypal accept működik semmi akadálya a biznisznek. :-)