Köszönöm a hozzászólásokat.
Igazából az volt a célom (a dicsekvésen kívül) hogy felélesszem e szimpatikus fórumot.
A kövek egy része vásárolt, de sajnos aranyárban mérik.
A másik része gyűjtött. Ami abból áll, hogy bárhol megfordulok az országban vagy akár külföldön is, követ keresek.
Horvátországi nyaralásból az alvázon csúszva szoktunk hazajönni és még így is a szíves szakad meg a sok otthagyott kőért.
Majd csinálok egypár képet a még beépítésre váró lyukas kő szerzeményekről.
Ennyi!
A Sziklakert az udvar teljes hosszában van, az akác pedig a jobb szélén terebélyesedik, de engem inkább az árnyék helyett az bosszant, hogy zavarja a lépcsőn való feljárást. De Cecameca - Ő van oda érte - (a párom) megígérte, hogy most van növésben, jövőre már minden Ok lesz.
Egyébként három éve költöztünk kertes házba. Eddig 100%-os panellakó voltam és ez első készítésű (szikla)kertem. Aszem' ahoz képest egész jó lett.
Én egy sziklakerthez soknak érzem egy selyemakác árnyékát. A helyedben inkább csak valamilyen alacsonyabb bokorral próbálnám a kert egy részét leárnyékolni a kényesebb növények számára. Úgy látom elég sok varjúháj, illetve levendula van beültetve, amik kifejezetten igénylik a sok napsütést, árnyékban megnyúlhatnak.
pixies, iszonyú munka van ebben a kertben! Nagyon tetszik minden, ami fa benne, a kövek pedig még jobban mutatnak majd, ha terebélyesedik közöttük a növényzet. Várjuk a tavaszi képeket is!
Ami a kerten kívül izgat: azonos vagy cecamecával, vagy vendégeskedsz az ő képtárában?
A többi kertésznek: nézzétek meg cecameca üvegfestményeit is!
Nekem is nagyon tetszik a kerted, gratulálok, nagy munka lehetett. Az összes kő beszerzéses? Nem látszik, első ránézésre meg is állapítottam, így könnyű, ahol ennyi kő van.:-))
De úgy néz ki a selyemakác be fogja:) Teljesen déli a domboldal, úgy gondoltam egy kis árnyék elkel. Az akác pedig úgy gondolta ezt meg is próbálja. A jelenlegi lombkorona egy éves mert a télen a takarás ellenére is visszafagyott.
A kert eredetileg egy nagy domb volt kisebb teraszokkal. Mi szerettünk volna egy nagyobb sík területet, ezért adta magát az ötlet és persze egy horvátországi nyaralás, hogy ide kő kell.
Azóta folyamatos kő(fa-növény-)gyűjtőmunkát végzek, ami már csak azért is nehéz mert lakóhelyemen (Kaposvár) természetes kő előfordulás nem létezik.
Nagyon tetszik a kerted. Most ősszel mi is átalakítottuk a sziklakerünk egy jó részét és bennem is felmerültek hasonló megoldások, mint amiket Te megépítettél. Főleg a fából kialakított lépcsők, járdák tetszenek. Jók ezek a nagy kövek és a beültetés is tetszik. Egy dolgot kérdeznék csak. Nem fogja-e a selyemakác beárnyékolni a kertet? Ha jól érzi magát, igencsak terebélyes fává tud nőni.