Magyarázat: Azért 3-4-3 mert több kiemelkedően rossz védő szerintem nem volt
James: Végig nagyon bizonytalan volt, a franciák elleni teljesítménye "magáért beszél"
Desailly: Egyetlen meccsén a horvátok ellen botrány rossz volt, majdnem miatta kaptak ki.
Tudor: Szintén a ezen a meccsen alkotott maradandót, amivel ide kerülhetett.
Materazzi: Fél meccs 1 csinált 11-es, 1 sárga lap. "Nagyszerű teljesítmény"
S.Petrov: Egyértelműen a bolgárok legnagyobb sztárja. A svéd ellen észre se vettem hogy a pályán volt. A dánok elleni felesleges kiállítás feltette a koronát teljesítményére.
Mostovoi: A spanyolok ellen hihetetlen gyenge volt, majd visszaugatott az edzőnek, majd hazazavarták. Ez a teljesítmény kvalifikálja a torna legrosszabjai közé
Schneider: 3 meccs alatt én nem találtam értékelhető momentumot tőle, mégis folyamatosan kezdő volt.
Beckham: Ő játékban nem volt annyira szar, de a két kihagyott 11-es nagyrészt az ő számlájára írja az angolok kiesését.
Raul: Egygól passzon kívül csak számtalan kihagyott ziccer fűződik a nevéhez, ez tőle édes kevés
Pauleta: 1 meccses eltíltásán kívül végig játszott, de minek. Egyszerűen semmi sem jött össze neki. Nagyon "kilógott lefele" a portugál csapatból
Kuranyi: A bűnrossz német csapat leggyengébbje. A kapura 0 veszélyt jelentett, állandó műesései csak hab a tortán.
Főleg a csatárok közül sokan beférnének még: Henry, Trezeguet, Vassell, Heskey, Del Piero, Vieri, Klose, Berbatov
Úgy látom, a legjobb edző kategóriát hülyeség volt kiírnom. Eddig mindenki Ottora rakta. Talán a legrosszabb edző sem lett volna jobb kérdés. Én legalábbis egyetértek az index "hivatalos lúzer edzője" választásával.
Én tisztelem és becsülöm azt, aki kemény munkával jut fel a csúcsra, de attól még lehet az a véleményem, hogy nem vagyok rá kiváncsi !!!
Ez a görög csapat tényleg nagyszerűen össze volt rakva, remekül megvalósították azt amit tudnak, de.......ez mind nagyon kevés lett volna, ha egy csúcsformában játszó (és nem egy hullafáradt) francia csapat kerül az útjukba !
De, mindegy ne ragozzuk tovább !
Gratulálok a görögöknek, tényleg megérdemlik a dicsőséget, mert óriási bravúrt hajtottak végre, más kérdés az, hogy ez engem nem hozott lázba !!! És, soha nem is fog !
A Schumis példád, pedig hülyeség !
Mert ott nem azt akarják megakadályozni, hogy Ő nyerjen, hanem azt, hogy ne legyen érdektelen szar az egész !
Itt ugyanaz van, hogy ki kiváncsi arra, hogy minden egyes futamon Ő nyer, és már 8-9 futammal a vége elött világbajnok !
1, Kevés kiegyensúlyozott, egyenletesen jó teljesítményt nyújtó csapatot láthattunk. Akik előtt megemelném kalapom: Görögök, lettek: amit tudtak, azt maximálisan kihozták magukból Minősítésük:+ (Az már más kérdés, hogy ki ül le lelkesen meccset nézni ha e két csapat valamelyike játszik meccset...) Csehek: ők játszották a focit - ha szerencsésebbek, talán más a végeredmény. Portugálok: eljutottak a döntőig, de játékban csak a spanyolok és a hollandok elleni mecccsen, illetve az angolok ellen az egyenlítés után produkáltak maradandót. Minősítésük: +
Akiktől nem reméltem sokat - és nem is leptek meg: Svájc, Svédország, Dánia, Oroszország, Horvátország, Bulgária Előbbi három azt hozta amit tud: amit megtanulható, azt a meccsen is visszaadják 100 százalékig, de semmi extra. (Jó, gondolom többen kiakadnak Ibrahimovics, Henke, vagy Thomasson góljaira hivatkozva, de azért mindkét északi csapat elmaradt látványosan játszó elődeiktől: a svédek 94-es, a dánok 92-es, vagy 98-as csapatától.) Utóbbi három pedig hozta a tipikus kelet európai mentalitást: ha van kedvük játszani bárkit megverhetnek, ha nincs, akkor teljesen szétesnek. Ráadásul őket is érte keleti csapatokat sújtó játékvezetői ellenszél... Minősítés: -
Akiktől - szerintem joggal - jóval többet lehetett volna elvárni, azaz egyértelmű csalódást okoztak: Spanyolország, Franciaország, Anglia, Olaszország, Hollandia, Németország Az EB előtt a felsorolt csapatok bármelyikét joggal várták, vártuk, vártam a végső győztesek közé. Ezzel szemben a produkciójuk... Persze itt sem szabad ezeket a csapatokat egy kalap alá venni: Az angolok kiemelkednek abből a hatosból, én ott láttam leginkább a pozitív változást a VB-hez képest: sok-sok új, fiatal tehetséget építettek be, övék lehet a jövő. A legfőbb kerékkötő: szerintem az edző aki továbbra is ragaszkodik az abszúlt védekező stílushoz, pedig a keret alapján képesek lennének kreatív és eredményes támadójátékra. Minősítés: -
Franciák: fáradt, motiválatlan csapat benyomását keltették, ha nincs Zidane... Spanyolok, olaszok: rosszul összeállított keret, tragikusan rossz edzői döntésekkel. Hatalmas csalódás mindegyik. Hollandok: erős keret, a leggyengébb edzővel, aki inkább a saját csapata ellen játszott.... Németek: Völler kihozta ebből a gárdából amit lehet, és jelenti talán a legnagyobb elmarasztalást. Nagyon mélyen vannak, mondjuk aki látja a Bundesliga összefoglalókat, az számított erre... Minősítés:--
2. Edzők: saját csapataikat verték meg, lásd fentebb. Sikerrel csak a görög, cseh és lett tréner szerepelt. A többi csalódás.
3. Játékvezetés: ugyanolyan gyenge, mint az EB színvonala. Csak remélni tudom, hogy Collinát követik a többiek is, és hamarosan lecserélődik ez a garnitúra.
4. A mutatott játék: a pozitív felfogású, vagyis támadó futball veresége. Még a legkreatívabb gárdák: portugál, cseh is alulmaradtak a legszervezettebb együttes ellen.
1. Melyik volt a legszínvonalasabb (legjobb) meccs? Cseh-Holland
2. Melyik volt a legemlékezetesebb meccs? Angol-Portugál
3. Melyik volt a legunalmasabb meccs? Horvátország-Svájc
4. Melyik volt a legemlékezetesebb momentum? A csehek 3. gólja a hollandok ellen
5. Melyik volt az EB legszebb gólja? Rui Costa angolok elleni gólja
6. Melyik csapat volt pozitív meglepetés (a görögök után)? volt ilyen? Nem.
7. Melyik csapat produkálta a legnagyobb kudarcot / csalódást? Olaszország, Spanyolország, Hollandia
8. Ki volt a legjobb kapus? Czech
9. Ki volt a legjobb védő? Seitaridis
10. Ki volt a legjobb középpályás? Maniche
11. Ki volt a legjobb csatár? Baros
12. Ki az EB "felfedezettje"? Rooney
13. Melyik játékos okozta a legnagyobb csalódást? Raul
14. Ki volt a legjobb edző? Otto Rehagel
15. Melyik volt a legnagyobb bírói tévedés vagy leggyengébb bírói teljesítmény? Portugál bíró a bolgár-dán, Nielsen a lett-holland meccsen; de sorolhatnám a portugál-orosz és a lett-német "járékvezetőit" is...
Collina meg egyszerűen köcsög:-)
16. Mennyire vagy elégedett az EB-vel? (1-5; 1 - szar volt, 5 - a legemlékezetesebb világversenyek közt van) 2
1. Melyik volt a legszínvonalasabb (legjobb) meccs? Portugál-Angol (izgalomban felülmúlta a Cseh-Hollandot, színvonalban nem tudom..)
2. Melyik volt a legemlékezetesebb meccs? ? Angol-Francia (erre biztos mindenki emlékezni fog) nomeg Dán-Svéd, amit én nem felejtek el nekik (nem is iszom Carlsberg sört azóta :-))
3. Melyik volt a legunalmasabb meccs? Horvátország-Svájc
4. Melyik volt a legemlékezetesebb momentum? számomra az Olasz-Bulgár meccs utolsó 3 perce
5. Melyik volt az EB legszebb gólja? Baros távoli gólja a Dánok előtt
6. Melyik csapat volt pozitív meglepetés (a görögök után)? volt ilyen? Lettország (a Csehekre valahol számítottunk)
7. Melyik csapat produkálta a legnagyobb kudarcot / csalódást? Spanyolország
8. Ki volt a legjobb kapus? Cech
9. Ki volt a legjobb védő? Dellas
10. Ki volt a legjobb középpályás? Robben
11. Ki volt a legjobb csatár? Baros
12. Ki az EB "felfedezettje"? C. Ronaldo
13. Melyik játékos okozta a legnagyobb csalódást? Pauleta (most azokról a favágókról nem beszélek, akik idő előtt búcsúztak, köpködő Totti beleértve)
14. Ki volt a legjobb edző? Ott Rehagel
15. Melyik volt a legnagyobb bírói tévedés vagy leggyengébb bírói teljesítmény? az orosz bíró ámokfutása az Olasz-Bulgáron
16. Mennyire vagy elégedett az EB-vel? (1-5; 1 - szar volt, 5 - a legemlékezetesebb világversenyek közt van) ma még 3 mert élénken él az emlékezetünkben, pár év múlva inkább 2
1. Legjobb meccs
Cseh-Holland
2. Legemlékezetesebb meccs
Cseh-Holland, Angol-Portugál
3. Legszarabb meccs
Horvát-Svájci
4. Legemlékezetesebb momentum
Dellas gólja a csehek ellen:-(((
5. Legszebb gól
Maniche a hollandok ellen
6. Pozitív meglepetés
Dánok
7. legnagyobb kudarc, csalódás
Olaszok, Spanyolok
8. Legjobb kapus
Buffon
9. Legjobb védő
Seiteridis, Dellas
10. Legjobb középpályás
Poborsky, Maniche
11. Legjobb csatár
Rooney, Baros
12. Felfedezett
Seitaridis, Miguel, Heinz
13. Csalódástkeltő játékos
Raul, Pauleta, Vieri, del Piero(Tottiban nem csalódtam tőle kb. ezt is vártam:-))
14. Legjobb edző
Rehagel
15. Legnagyobb bírói tévedés
Campbell góljának stornózása a portugálok ellen
16. elégettség az eb-vel
3
Nem volt ez egy szar torna, de nem volt a legjobbak között az biztos, de ha másért nem is de a görögök miatt mindenki emlékezni fog rá.
A támadófoci nem igazán tarolt a tornán, de a 8-ba jutott csapatok többsége támadó focit játszott.
Talán igazságosabb lett volna ha a csehek nyernek, de így is jó volt hogy egy kis csapat szárnyalását láthattuk.
Én azt mondom nem kell fikázni a görögöket hogy így meg úgy játszanak, a lényeg az hogy eredményesen, bárcsak egyszer a Magyar csapatot láthatnám "ilyen rondán játszva" nyerni egy eb-n.
Na mindegy.
A lényeg hogy 4 év múlva újra eb talán majd akkor.
Addig is:
HAJRÁ MAGYAROK!
HAJRÁ VASAS!
HAJRÁ JIMMY JUMP!
Tudomasom szerint 9 meccset jatszott vegig, ezen kivul hatszor kezdett, a tobbi (14-15) esetben becsereltek (gondolom jellemzoen a masodik felidoben). Azert ez nem tunik olyan veszesnek.
Kozephatvedeket lenyegesen kevesebbet rugdaljak peldaul, mint a sztarokat, nincs rajtuk akkora nyomas, stb. Lampard tenyleg sokat jatszott, o biztos doppingol. :)
Egyebkent gozom nincs, hogy tenyleg a faradtsag miatt van-e az egesz. Illetve kizarolag amiatt biztos nem, gondolom vannak, akik tenyleg elfaradtak, meg vannak, akik mas miatt voltak gyengek.
Te azt hiszem az úgynevezett fogyasztói társadalom áldozata vagy.
Neked nem jelent semmit ha valakit nem a legnagyobb tehetséggel áldott meg a sors, az kemény munkával ugyanúgy eljuthat a csúcsra.
Neked az idoljaid a Nike, Vodafone és egyéb reklámok sztárjai, és képtelen vagy értékelni azt, hogy ha valakit nem sztárolnak, az attól még igazi sportember lehet, aki megérdemli a dicsőséget...
Gondolkozz el ezen
a Schumis példát nem értetted, azért írtam, mert a forma 1 ben mindenáron meg akarják akadályozni Schumi dominanciáját akár szabálymódosításokkal is, és én ezt csúnya dolognak tartom. Nem szabálymódosításokkal kell módosítan ia végeredményt, azt hagyni kell kialakulni!
30 meccset játszott C.Ronaldo összesen a bajnokságban.+FA-kupa,BL...
Kapus az tényleg más tészta,de nem hiszem,hogy egy középhátvéd nem lenne "kifacsart" 60-70 meccs után.Lampard pedig főleg,ő középpályás és ráadásul nem is az az "egyhelybenálldogálós" típus.
De amúgy tényleg érdekel a véleményed: szerinted túl sok meccset játszanak a sztárok,ezért enm tudnak megfelelően teljesíteni az EB-n?Miért van egy csomó kivétel?2000-ben miért nem beszélt erről senki sem(pedig második csoportkör is volt akkor még a BL-ben)?
Egyebkent az elso kerdesedre a valasz igen, a masodikra pedig az, hogy nem egyforman faradnak a sztarok, a kozephatvedek meg a kapusok: Terryre vonatkozott.
Mar bocs, de se kedvem, se idom, se energiam nincs arra, hogy keresgeljek. Mint az elozoekbol (Gronkjaer<->Henry) lathato, az, hogy egy csapat megnyeri a BL-t semmi garanciat nem jelent erre:
"magasan a legtöbb meccset játszották idén."
Mondjal konkret szamokat, aztan lehet ertelmesen folytatni.
Csak 15-ször volt kezdő?
Lampard miért "számít kapusnak"?
Amúgy a porto-játékosoknak hiába akadtak gyengébb ellenfelek is,azért magasan a legtöbb meccset játszották idén.Szóval rohadt fáradtak voltak,mégis döntőbe jutottak...
Miután szabin voltam eddig, engedd meg, hogy kissé késve ugyan, de a legmélyebb gratulációmat fejezzem ki eme jóslatoddal kapcsolatban.
Aki még az elődöntőkbe jutást megelőzően ilyen pontosan megjósolja a végeredményt, az minimum egy guru.(A csehek egy kicsit betettek, de amúgy szenzációs volt a tipp.)
Ne csinaljuk mar... Mondjuk Henry vegignyomott 37 meccset a PL-ben, mikozben Gronkjaer 19, CRonaldo meg 15 meccsen kezdett osszesen. Mit szamit ehhez kepest, hogy egy csapat 2-3-mal tobb BL-meccset jatszik, mit a masik? Nedved meg szerintem egyaltalan nem volt jo.
1. Melyik volt a legszínvonalasabb (legjobb) meccs?
Csehország-Hollandia
2. Melyik volt a legemlékezetesebb meccs?
Anglia-Franciaország,Csehország-Görögország
3. Melyik volt a legunalmasabb meccs?
Horvátország-Svájc
4. Melyik volt a legemlékezetesebb momentum?
1.Mikor Cassano sírva fakadt a gólja után.:(
2.Dellas fejese a csehek ellen. Nagyon szépen jellemezte a tornát.
5. Melyik volt az EB legszebb gólja?
Heinz szabadrúgása a németek ellen.
6. Melyik csapat volt pozitív meglepetés (a görögök után)?
Portugálok.
7. Melyik csapat produkálta a legnagyobb kudarcot / csalódást?
Olaszország, Spanyolország és Franciaország hármas holtversenyben.
8. Ki volt a legjobb kapus?
Cech
9. Ki volt a legjobb védő?
Szeitaridisz
10. Ki volt a legjobb középpályás?
Nedved
11. Ki volt a legjobb csatár?
Baros
12. Ki az EB "felfedezettje"?
Szeitaridisz
13. Melyik játékos okozta a legnagyobb csalódást?
Totti,Vieri és Raul közül nem tudok választani
14. Ki volt a legjobb edző?
Ott Rehagel természtesen.
15. Melyik volt a legnagyobb bírói tévedés vagy leggyengébb bírói teljesítmény?
Ovchinikov kiállítása és a portugál bíró ténykedése a dán-bulgáron.
16. Mennyire vagy elégedett az EB-vel? (1-5; 1 - szar volt, 5 - a legemlékezetesebb világversenyek közt van)
3.
+1. Egyéb, ha valakinek hiányzik valami?
Miért gondolják sokan,hogy az az angol gól szabályos volt???