Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Teljesen valid hozzáállás, ha nem akarsz ezzel foglalkozni. Csak ne tagadjuk a valóságot. A Beatles-rajongók általában precíz történészek, az együttes életének minden percét és minden szereplőjét számon tartják, tudományos igénnyel vonnak le következtetéseket, de amint valami aljasság gyanúja felmerül (akár csak a háttérmunkások kapcsán), azonnal óvatos nyuggerekké válnak, "jaj, hát én igazán nem tudok erről semmit, manapság annyi mindent hall az ember...". A hatvanas évekről beszélünk, digitális rögzítőeszközök sehol, Me Too-mozgalom sehol: nyilván gigantikus orgiák zajlottak a Beatles-turnékon, és nyilván a haveri brancs is részt vett benne, és nyilván ment a fiatalkorúak manipulációja.
Jézusom, milyen értékrendje volt Lennonnak? Alkoholista, szerfüggő, össze-vissza beszélő figura, akinek a dalszerzéshez kétségkívül veleszületett tehetsége volt, egy ideig, aztán már csak kínlódott. Nála rosszabb már csak Harrison képlete. McCartney meg diplomatikusan elrejtette, hogy azt se tudja, hol van, de ő is dalszerzőnek született, bár régóta tényleg önmaga legrosszabb hasonmása és ráadásul nem tud csöndben maradni, amikor már nincs mit mondania. Amúgy meg a homo sapiens ab ovo idióta, ebben a kontextusban szemlélve a Beatles egy üde, derűs, örömteli jelenség a borzalmak között, mint pl. néhány város stb., ha eltekintünk a benne lévő emberek többségétől, mondjuk 99,9 százalékától. Nem véletlenül nem állnak velünk szóba az UFO-k és egyebek.
De mi most nem arról beszélgetünk, hogy Mal és Neil munkája fontos volt-e a Beatlesnek, hanem arról, hogy visszaéltek-e a helyzetükkel. Olyan videóinterjú nincs, amin John halottnak nevezi Pault. Viszont az előző hozzászólásomban belinkeltem egy videóinterjút, amin John azt állítja, hogy a Beatles háttérmunkásai szexuálisan kihasználták a rajongókat. Innentől csak az a kérdés, hogy vajon kik voltak ezek a háttérmunkások. Márpedig a Beatles személyi asszisztense, Peter Brown konkrétan megnevezi Malt és Neilt, hogy ők voltak ezek a helyzetükkel visszaélő háttérmunkások. Innentől kezdve ennek az általad "összeesküvés-elméletnek" titulált kis teóriának a valószínűsége 99%. Összevetésképp: a "Paul halott" ökörség valószínűsége nagyjából 1%. A két teóriát egy napon említeni elfogultság a részedről.
A léhűtőséget relatíve értettem. Persze, keményen dolgoztak, de azért jutott idő a szórakozásra is. Máskülönben miért lett volna akkora főnyeremény a munkájuk? Ugyanannyit (ha nem többet) orgiáztak, mint az együttes. Ellenben pont az áltaald említettett stressz nem érte őket. A 4 taggal ellentétben nekik nem a bezártság és az életveszély közül kellett választaniuk. A 4 taghoz képest nevezem őket léhűtő haszonélvezőknek.
Vagy talán csak random újságírókra célzott volna, és pont a 3 legközelebbi munkatárs maradt ki az orgiákból? Ugyan már.
Lennon nemrég kiadott levelei között van egy, amit Malnak írt annak kapcsán, hogy Mal könyvet ír a Beatlesről (a kézirat sajnos elkallódott Mal halála után). Abban a levélben is céloz Mal szexuális étvágyára, illetve hogy Mal sok mocskos titkos őriz a turnékról.
De a The Ballad of John & Yoko című dalban megénekelt Peter Brown is ezt írja a könyvében:
"They could take little solace in the girls who were brought for them. The girls on the road consisted of either the professional groupie-cum-call-girl the promoter had arranged to drop by the boys’ hotel suite or, more usually, girls Neil and Mal had picked up for them. Supplying girls was one of Neil’s and Mal’s primary responsibilities on tour, and one that they both went about with great relish. Mal wasn’t above the “if you fuck me first I’ll introduce you to them” routine.The girls were screwed, blewed, and tattooed before Mal and Neil swept them out of the Beatles’ suite at dawn. The girls were escorted out the service entrance, each given an autographed picture—forged by Neil and Mal—and told to keep their mouths shut. Miraculously, for no reason anyone can explain, the girls kept their mouths shut. In America, at least, there were no “My Night with Paul” stories in the tabloids, nor were there paternity suits. It was no small wonder either, since it was not uncommon to find fifteen girls waiting on line in Neil’s and Mal’s rooms, passing the time by ironing the Beatles’ stage costumes."
Glen A. Baker is leírja ezt Malékról a Down Under című könyvében, de az most nincs nálam.
Mal Evans nemcsak a válása miatt volt depressziós, hanem mert véget ért az édes élet, amelyben Beatles-utánfutóként része volt. Egészen a korai turnézós időszaktól kezdve ez az ártalmatlan külsejű Mackó úr volt az, akivel a rajongó lányok kénytelenek voltak lefeküdni, ha be akartak jutni a fiúkhoz. Többek között őrá (és Neil Aspinallre, Derek Taylorra) utal John a magyarul is megjelent Rolling Stone-interjúban (Jann S. Wenner: John Lennon emlékezik), amikor azt mondja, hogy a Beatles körüli léhűtők felháborodtak azon, hogy John véget akar vetni a pompás szórakozásuknak. Undorító figurák voltak.
Nagyon alapos,minden részletre kiterjedő írás.Az egész világ,köztük én,valamint a kitűnő szakértő,Nick Wass úgy tudta,a Get Back szessönök után közvetlenül lopták el.Aztán az egyik road 2023 őszi emailje meghozta az áttörést.A lopás 1972 októberében történt Londonban.Egy éjszakára az utcán hagyott van-ből.
Részlet a Guitarworld The Get Back Gear című cikkéből:
McCartney envisioned Get Back as a return to the band’s rock and roll roots he decided to dust off his trusty Hofner 550/1 basses and play them once again. McCartney brought both his 1961 and 1963 Hofners to the sessions, but he was only seen playing the ’63 500/1 in the studio and rooftop performance footage.
This was the last time McCartney’s ’61 Hofner was seen in public as it was stolen along with one of Harrison’s Rickenbacker 360-12 12-string electrics and his Gretsch Tennessean from EMI’s Abbey Road studios a short time afterwards.
Evans depressziós volt válása miatt. Halála napján is drogozott és ivott is. Teljesen zavart volt, barátnője, Fran Hughes értesítette a rendőrséget, mert egy légpuskával fenyegetőzött. A kiérkező rendőröket is fenyegette a fegyverrel, mire azok lelőtték. erre gondolsz?
A szemétdombon hevert egy rakás Larry Lurex lemez, valaki észrevette, és eladta őket darabonként aranyáron. Ilyen az élet, van, aki nem is tudja, mit dob ki.
Kicsit változtattam, pár dal kiesett (még a Junk-ot sem kíméltem, hiába nagy kedvencem), néhány bekerült.
Igyekeztem mindegyiket meg is indokolni egy kicsit. :)
The Beatles 1970-1980 ("Green Album")
CD 1
01. God (Mivel mással is lehetne kezdeni? Legyünk túl a nehezén mi, továbbra is Beatles-hívek…)
02. Another Day (Ha nagyon akarjuk, Lennon-módra párba állíthatjuk a Yesterday-jel – illetve akár Paul utolsó dalával ebben a válogatásban.)
03. Isn’t It A Pity (Hát nem szégyen… ide jutni?)
04. Early 1970 (Ringo és a hármak kapcsolata a címben jelzett időszakban.)
05. Cold Turkey (Lennon és a heroin kapcsolata 1969 első felében - és a dal, ami már túl sok volt Paul-nak.)
06. Let Me Roll It (Úgyhogy ő csak teker egyet Lennon stílusában.)
07. It’s Johnny’s Birthday (Hiába ez a helyi Wild Honey Pie, mégis egy másik Fehér Albumos dal ugorhat be róla és mivel Lennont köszönti, nem is tudtam kihagyni innen.)
08. I’m The Greatest (Az ünnepelt Muhammad Alinak képzeli magát és gyorsan le is passzolja Ringónak a dalt.)
09. Instant Karma (Harrisonnal, Prestonnal, Spectorral egy egy nap alatt megírt és felvett Lennon-dal.)
10. Too Many People (A How Do You Sleep egyik „kiváltó oka”.)
11. Wah-Wah (George közvetlen azután írta, hogy ’69 januárjában ideiglenesen kilépett.)
12. It Don’t Come Easy (George segített megírni Ringónak, noha nem kapott szerzői kreditet érte.)
13. I Found Out (Lennon beszól Krisnára is, Paulra is, Ringo lelkesen dobol hozzá.)
14. The Back Seat Of My Car (Akár a Drive My Car párja is lehet, csak épp itt nem sofőrködni kell.)
15. Sue Me, Sue You Blues (Elmérgesedett ex-Beatle viszonyok…)
16. Photograph (George-dal Ringónak)
17. Crippled Inside (Lennon már megint Paul-on élcelődik – esetleg önmagán is?)
18. Bluebird (Feketerigó után Paul kék madarat röptet.)
19. Dark Horse (George és Beatles-beli szerepe?)
20. Pure Gold (Paul dala Ringónak – címe akár egy Greatest Hitsé.)
CD 2
01. Jealous Guy (A Run For Your Life féltékenysége bocsánatkéréssé szelídül.)
02. My Love (Paul Something-je?)
03. Maya Love (A My Love paródiája? Ráadásul a While My Guitar-utánérzés This Guitar… kislemez B-oldalán…)
04. Cookin' (In the Kitchen of Love) (Lennon-dal Ringónak.)
05. How Do You Sleep (A hírhedt Lennon-kirohanás Paul ellen.)
06. Dear Friend (Paul jóval szelídebb, bár előbb írta a dalt. Lennon beszólásai ihlették meg és az Isn’t A Pity.)
07. Not Guilty („I won't upset the apple cart / I only want what I can get” – a szövegben ugyanaz a frusztráció munkál, mint az Only a Northern Song-ban…)
08. New York City (Szinte a Ballad Of John and Yoko folytatása.)
09. Mull Of Kintyre (Paul a nagyváros pezsgése helyett inkább a vidéki nyugalmat választja.)
10. Ballad Of Sir Frankie Crisp (George ugyancsak.)
11. Woman (A felnőtt Girl - a „stripped down” változatban még a „fogak közt beszívott levegő” is ugyanúgy hallható – csakhogy ez itt nem az a verzió: egyszerűen túl gyönyörű a lemezverzió kezdése...)
12. Silly Love Songs (Lennon cikizte így is, de azért jó, hogy nem Granny Music Shit címmel írta meg a választ Paul. :D)
13. Here Comes The Moon (Az összes „dalpár” közül a legnyilvánvalóbb.)
14. Beautiful Boy (A Good Night volt a Julian-dal, ez a Sean-dal - és nem mellesleg Paul kedvenc Lennon-dala is.)
15. Coming Up (Lennon egóját felpiszkálta 1980 tavaszán ez a dal, tehát közvetve Paul-nak –vagy a vele való rivalizálásnak?- is köszönhetjük a visszatérését a lemezkészítéshez.)
16. This Guitar (Can’t Keep From Crying) (Maga George nevezte a While My... „fiának”.)
17. I'll Still Love You (George dala Ringónak – noha nem játszik a felvételen, sőt olyannyira nem tetszett neki, amikor meghallotta, hogy pert fontolgatott… sue me, sue you, mi? :-/)
18. Nobody Told Me (Ringo-nak szánta John és a felvételen is játszott volna – fájdalmasan sok feltételes mód…)
19. Here Today (Paul emlékdala John-nak. Ólomsúlyú, fontolgattam is, hogy záródal legyen.)
20. All Those Years Ago (Ahogy az I Me Mine-nal ugyanez a három Beatle lezárta a Beatles karrierjét, most elsiratják az embert, aki a Beatles-álom végéről énekelt és lezárják az egyetlen „Beatles utáni” évtizedet, amikor még bármi lehetséges volt…)
Olvastam pár napja azt a hosszú cikket a Red & Blue kapcsán és az is rémlik nekem, hogy még 1973-ban felmerült, hogy a szólóévekből is lehetne válogatás. Nem lett, ráadásul akkor még korai is lett volna.
De a teljes ’70-es évekből már lehetett volna csinálni. Nem két külön dupla albumot azért (elsősorban, mert túl nagy lyuk tátong 1975 és 1980 között „lennonilag”: egyszerűen nincs elég dala, amiből válogatni lehetne), de mondjuk egy negyvendalos dupla CD simán összerakható még az alábbi viszonylag „szigorú” kritériumokkal válogatva is.
Olyan került a válogatásba, amire legalább ezek egyike igaz:
a) A Beatles-korszakban fiókban maradt
b) A Beatles-korszakról szól (végül is ami „a” az azért általában „b” is)
c) Valamelyik Beatles-dal „párja”
d) Másik Beatle-nek „üzen”
e) Legalább két Beatle szerepel a felvételen
f) Másik Beatle-szerezte dal (a „Ringo-kategória”)
Szóval szerintem így nézhetne ki egy soha meg nem jelent Green Album, amihez még egy egész jó borítót is sikerült csórnom. Nincs My Sweet Lord, Imagine, se Live And Let Die, szóval lemaradtak nagy slágerek (kivéve Ringo esetében), de ennek az az oka, hogy olyan dalokat kerestem, amik kapcsolódnak a Beatles-múlthoz azon túl is, hogy egy ex-Beatle daláról van szó, akár sláger volt, akár nem.
Önmagában az még itt kevés. „Beatlebb”-nek kellett lennie úgymond. Illetve kevésbé zökkenti ki az embert, mintha egyszer csak megszólal mondjuk az Imagine - mert az "annyira szóló Lennon".
Ha igazán nagy király lennék, az iromány alján lenne egy letöltőlink, de egyelőre nekem is csak papíron van meg ez, szóval még azt is csak kb. sejtem, hogyan hangzana így egyben, ilyen dalsorrenddel.
The Beatles: 1970-1980 ("Green Album")
(ugyanúgy nem stimmel, mint a Blue Album évszáma a Now And Then óta,
hiszen a két dátumnál előbbi és későbbi dal is szerepel)
CD 1
1. God (b*, e) *Beatles- és Walrus-emlegetés
2. Another Day (a) – a How Do You Sleep ennek a dalnak is odaszúr majd
3. Isn’t It A Pity (a, b, d, e)
4. Early 1970 (b, d, e) (egyesek szerint a dalszöveg kicsit Come Together-szerű (feltéve, hogy igaz, hogy Lennon dalában ugyanúgy vannak utalások a tagokra („he one holy roller he got hair down to his knee” – George, „got to be a joker, he just do what he please” – Ringo, „he bag production, he got walrus gumboot, he got Ono sideboard ” – John, „Got to be good-lookin', 'cause he's so hard to see” – Paul)
5. Cold Turkey (a, b, e)
6. Let Me Roll It (d) – végül is ez a dal nem üzen, viszont maga Paul szerint is „nagyon John” dal. A Cold Turkey után annyi üzenete mégis lehet, hogy „inkább hadd tekerjek neked egy jointot, John” :D
7. Apple Scruffs (b)
8. I’m The Greatest (e, f) (oké, Ringo dalait egy kivétellel csak elég esetlegesen lehet beválogatni)
9. Instant Karma (e)
10. Too Many People (d) – a How Do You Sleep egyik „kiváltó oka”
11. Wah-Wah (a, b, d, e)
12. It Don’t Come Easy (e, f) – George segített megírni, noha nem kapott szerzői kreditet érte
13. I Found Out (d, e)
14. The Back Seat Of My Car (a)
15. It’s Johnny’s Birthday (d) az Apple Scruffs-hoz hasonlóan alapvetően semmi keresnivalója nem lenne egy „best of” lemezen, de ha a Within You, Without You és az I Want You szerepelhet az újrahúzott Blue Albumon, akkor egy, pláne csak képzeletbeli folytatásra ezek is felkerülhetnek :)
16. Photograph (e, f)
17. Crippled Inside (d, e)
18. Bluebird (c)
19. Dark Horse (b) – ez a dal egy kicsit „inog” ebben a listában: nincs nyoma, hogy arról szólna, mindenesetre a Beatles-ben tényleg ő volt a sötét ló és ez legkésőbb az All Things Must Pass megjelenésekor egyértelművé vált (ha nem épp az Abbey Road két gyönyörű Harrison-dalánál)
20. Pure Gold (e, f)
CD 2
1. Jealous Guy (a, c) – a Run For Your Life párdarabja, ha meggondoljuk
2. My Love (c) – ha igaza van Rob Sheffield-nek, ez Paul Something-je
3. Maya Love (d) – szóval, ha Rob Sheffield megérzése helyes, a dal kicsit a My Love paródiája (ráadásul a While My Guitar-utánérzés This Guitar… kislemez B-oldalán…)
4. Cookin' (In the Kitchen of Love) (e, f)
5. How Do You Sleep (d, e)
6. Dear Friend (d)
7. Not Guilty (a, b, d) (egyes vélemények szerint pont amiatt is maradt „a” mert „d”)
8. Steel And Glass (b) – Allen Klein a témája állítólag
09. Junk (a) - ez kifejezetten azért van itt, mert személyes kedvencem, de ennyi szubjektivitás tán belefér :)
10. Sue Me, Sue You Blues (d)
11. Woman (c) – a felnőtt Girl (a „stripped down” változatban még a „fogak közt beszívott levegő” is ugyanúgy hallható)
12. Silly Love Songs (d) – Lennon cikizte így is, de azért jó, hogy nem Granny Music Shit címmel írta meg a dalt Paul :D
13. Here Comes The Moon (c) – az összes „dalpár” közül a legnyilvánvalóbb
14. Beautiful Boy (c) - a Good Night volt a Julian-dal, ez a Sean-dal (és nem mellesleg Paul kedvenc Lennon-dala is)
15. Coming Up – kakukktojás: semelyik kategóriába se passzol, viszont Lennon egóját felpiszkálta 1980 tavaszán, tehát közvetve ennek a dalnak is köszönhetjük a visszatérését a lemezkészítéshez
16. This Guitar (Can’t Keep From Crying) (c) – maga George nevezte a While My... „fiának”
17. I'll Still Love You (e, f)
És a végén három „kakukktojás”, végül is ugyanúgy búcsúdalok, mint a 2023-as Blue Album utolsó három száma:
JOHN LENNON LEVELEI ÉS FELJEGYZÉSEI - SZERKESZTETTE HUNTER DAVIES - KÖNYV
Hunter Davies, aki angol nyelvterületen ismert írónak számít – negyvennél több kötete jelent meg – vette a fáradságot, hogy összegyűjtse a szintén nagy grafomán hírében álló Lennon leveleit. Ez persze nem is olyan egyszerű, mint az elsőre gondolnánk. Nincs olyan „nagy gyűjtő”, aki eddig szisztematikusan ezzel foglalkozott volna, s nincs egyetlen lelőhely, mely túl sokat ígérne.
Aprólékos és sziszifuszi munka a leveleket összegyűjteni. Többségük – a szó hagyományos értelmében – nem kallódik, tehát jó helyen van, értékével tisztában vannak, vigyáznak rá… csak éppen nem lehet tudni, hogy hol. Furcsa fintora valóságunknak, hogy – miközben ezek a levelek és feljegyzések nem jöttek volna létre az internet világában, azonközben – ezt a kötetet, ebben a gazdagságban nem lehetett volna létrehozni az internet segítsége nélkül.
A leveleket értő kommentárjai kísérik, melyekben elmeséli minden egyes levél keletkezési történetét: milyen életszakaszokban született az üzenet, ki volt a címzett és milyen életesemény kapcsolódik hozzá. A több mint 300 levél kirajzolja Lennon teljes életútját: a tízévesen nagynénjének címzett köszönőlevéltől az utolsó autogramig, amelyet életének utolsó napján, 1980. december 8-án adott, közvetlenül azelőtt, hogy a merénylő golyója kioltotta volna az életét.
ELŐSZÓ: „Egy cseresznyefa alatt nincsenek idegenek” – Issa haikuja és annak melegsége idézi fel számomra Johnt. John Lennon soha nem kertelt a leveleiben. Elég gyakran kis, kacskaringós rajzokkal állt elő, és tudtad, hogy a szívét küldi el a barátainak. Egy oly korban, amikor többségünk egyre távolságtartóbban kommunikál, szép ötlet eljuttatni valamit a gondolataiból az olvasóknak vagy az egész világnak. Hunter, jó, hogy megtetted. Yoko Yoko Ono Lennon New York, 2012. március 17.
(a könyv tartalmazza a Beatles történetét is egyben)
Igazából a Beatles nemcsak innovációban és inspirációban volt nagy és nemcsak abban, ahogy formálta a korszellemet, de abban is, ahogy reagált rá, ahogy rátromfolt a trendekre.
És kétségtelen, hogy ahogy két dupla válogatásra van szükség ahhoz is, hogy egyáltalán a lényeggel képbe kerüljön az ember, ugyanígy lehetetlen lenne mozifilm hosszúságban összefoglalni a sztorit. Az Antológia is valami öt órában tudta csak megtenni (ha jól emlékszem a tévéváltozat hosszára). Szóval szerintem négy életrajzi film az lehet a Red & Blue lemezek "történeti" ekvivalense (azzal a fontos különbséggel, hogy színészeket látunk, nem ténylegesen őket). A lényeg benne lesz, akit pedig az egész érdekel, az ugyanúgy tovább tud lépni, ahogy a két válogatás is csak a kezdet a zenéjük megismerése felé. Aztán van, akinek elég annyi. De ez is oké és lehet ugyanígy ezekkel a filmekkel is. A Get Back óta ráadásul attól se tartok, hogy biztonsági játékot játszanának, mondván, hogy "jaj a brand". Arról nem is beszélve, hogy a Beatles sztorijának még a kényesebb pontjai is vannak annyira közismertek, hogy mindenki minimum megmosolyogna egy whitewash mozit. Hát még négyet.
Változott a véleményem a dalról annyiban, hogy már tudom önmagáért szeretni.
Ami zavart benne, ma is zavar picit (a - szerintem - túlzsúfolt hangkép: nincs "levegő" a hangszerek között és a vonósok sem kellettek volna), de nagyon örülök, hogy befejezték végül.
A cikkből kiderül, hogy több gondossággal és kreativitással állt hozzá Paul (és csapata), mint mások egy egész lemezhez. (Nyilván jó biznisz Beatles néven kiadni egy új dalt, de azért a pénzkeresésnek vannak jóval kevesebb kreatív inputot, időt és energiát felemésztő módjai is. Úgy értem, ez biztos nagyobb meló volt - neki legalábbis -, mint mondjuk egy Giles-féle album remix, ami szintén szépen hoz a konyhára.)
Többen a szemére vetették viszont, hogy simán kivágta a dal középrészét ("I don't wanna lose you, oh no, no / Abuse you or confuse you / Oh no, no, sweet darlin'...), van aki szerint azért, mert a cancel culture korában nem lenne szerencsés, ha Lennon a saját abuzív természetéről énekelne egy Beatles-dalban - még ilyen formában sem (emlékszünk, hogy tizenéve "wife beater" felirattal ragasztgatták össze a lemezeit valami boltban...).
Viszont a cikkben írtak elgondolkodtattak:
Szóval igen, így lehetett, ha csak virtuálisan is, de közös munka a dal: hogy Paul hozzányúlt és ezúttal nemcsak hozzátett (mint az előző két dalnál), de el is vett belőle (ahogy akkor is tették, amikor ténylegesen közösen dolgoztak).
És így megindokolva már jogosnak is érzem, teljesen függetlenül a dalszöveg esetlegesen necces szóhasználatától.
Egyébként, ha már dalszöveg: amellett, hogy ezt azért érezhetően nem véglegesnek szánta John (túl repetitív - persze van példa végleges, de még sokkal takarékosabb szövegre: I Want You (She's So Heavy) vagy akár Love), ezzel együtt is nagyon laposnak tartom ezt a két sort:
"And if you go away / I know you'll never stay".
De ma már minden aggályom ellenére is örülök, hogy végül befejezték: megvettem a kislemezt is.
Nekem külön nagy dolog Lennon hangját egy új(onnan befejezett) dalban és ilyen minőségben hallani.
34 éve hallgatom a zenéjét és ez az első ilyen élmény, de összességében is csak a harmadik. És jó eséllyel az utolsó.
