Fixy!
Nem kell a Francia forradalomra kenni az etnikai gyilkolászást, hiszen néhány ezer évvel előttük már megtették a egyiptomiak, sőt a kínaiak még előttük jártak!
Szerintem, már a Neandervölgyben folyt a fajigyilok!
SzVSz: nem! A történtek után nincs esélye a békés együttélésnek, bárhogyan reménykedünk is, csak önmagunkat ámítjuk! Gondoljátok csak el: verték, kínozták, gyilkolták a szerbek az albánokat, akiknek szerencséjük volt, azokat "csak" elzavarták, otthonukat kifosztották, lerombolták!
Nem tudom, figyeltétek, figyelitek-e azok bánatát, kétségbeesését, akiknek nálunk vitte el a víz egész életük minden eredményét! Ők még számíthatnak segítségre!
Az albánok viszont segítségre nemsokra számíthatnak, gyötrelmeik pedig hatványozottak, és ami a legrosszabb: személyekhez köthetőek!
Ez csak egy kényszerbéke lesz úgy, hogy az orosszektorban maradnak a szerbek, a tobbiben az albánok, közben a "nagyok" kijelentik, hgy koszovó egységes, de kegyetlenebb határ lesz a nemzetiségek között, mint bárhol a világon!
Nem hiszem hogy van lehetőség az őrület fokozására, mert a miló féle bandát el fogják zeverni a normális szerbek, hiszen ennek a gengsztercsürének a nemzetírtásából már elege van a szerbek többségének is! Csak totális terrorral tudja ideig-óráig tartani hatalmát, de szvsz mincs annyi lehetősége, mint pajtásának saddámnak!
azt hiszem, hozzaszolasod vegtelenul sok leegyszerusitest es altalanositast tartalmaz, dehat nyilvan nem akartal ketszaz oldalt irni. Alapvetoen azert egyetertek Veled :)
Annyival mennek tovabb, hogy a mai -- de facto -- hatarok nelkuli Europaban a nacionalista villongasok tkp megszuntek. Vannak meg problemas ugyek (azert Baszkfold mar nem tartozik ide, vagy hallottal mostanaban valamilyen ETA akciorol?), de aligha valoszinu, hogy olyan barbar modon vegzodjenek, mint a volt-Jugoszlaviaban.
Kedves Poedle B.,
nincs teljesen igazad, mert ez nemcsak anyagi kérdés. Észak-Írországban, de ma már Baszkföldön, vagy Korzikán sincs igazán szegénység - legalább is koszovói, de még erdélyi méretekben sem, sőt Baszkföld manapság már az egyik leggazdagabb tartománya Spanyolországnak - mégis a legnagyobb problémát a nemzetiségi kérdés okozza. (Az észak-írországi kérdést is joggal mondhatjuk nemzetiségi kérdésnek, mert szemben azzal, hogy a média vallási villongásnak tűnteti fel, valójában az őslakosok és a betelepült megszállók közötti háborúról van szó!) A nemzetiségi kérdés Koszovóban is, és máshol is, legfőképp emberi jogi kérdés. Magyarán egyenrangú, egyenjogú állampolgárnak tartják őket, vagy másodrendűnek. Megadják-e számukra az általános érvénnyel elfogadott jogokat vagy sem. Sajnos általános példa az, hogy erre nemet mond a többségi nemzet.
A másik, nagyobb baj a történelmeben van, s ez a nacionalizmus, melyet az 1789-es francia forradalom szabadított rá a világra. ennek lett egyenes következménye, hogy minden nyelvi-etnikai népcsoport, önmagát nemzetként, vagyis területi autoritással bíró szuverénként kezdte értelmezni. S ez, mivel Európa kevert etnikumú volt, szükségképpen vezetett el a nemzetek közötti háborúskodásig. Ezt az ún. 'nemzeti elvet' erőszakolták rá 1918 után Közép-Európára, életképtelen államokat hozva létre, melyek egymás ellen fordultak. Ezzel a döntéssel KözépEurópa azt is megértette, hogy csak a 'nemzeti' államoknak van jövőjük, és azóta is arra törekszik minden állam, hogy etnikailag 'tiszta' állammá váljon. Nos ennek a gondolkozásnak díszpéldája még ma is Jugoszlávia, s ki tudja, hogy nem fog nemsoká Románia is erre az útra visszatérni?!
Az eredeti kérdésre válaszolva: amíg a szerb nép a fenti logika alapján gondolkodik, addi a szerbekkel való együttélése, bármely etnikumnak - szinte - lehetetlen! Szerbia nem tud, és nem akar, a mai értelemben vett, európai módon gondolkodni. A kérdés csak az, hogy előbb sikerül-e Szerbiát térdre kényszeríteni, minthogy a szerbek homogenizálják Jugoszláviát - vagyis elüldözik, kiírtják az albánokat, majd a magyarokat és a többi etnikumot?!
ez igy nem is oly igaz, hiszen az irek mar nem nyomorognak, sot Belgiumrol sem tudjuk elmondani, hogy szegeny orszag, megis ott a flamand-vallon viszaly. Innen tekintve legalabbis marado hataroknal elegge elkepzelhetetlen az egyutteles, ha valtoznak a hatarok, akkor is jo nagy idonek el kell telnie (meg gazdasagi fejlodesnek...), mire normalis lesza a ket nep viszonya.
Hat, nehez kerdes. Nezd meg, hogy tudnak egyuttelni a hataron tuli magyarok a tobbi neppel.
Azt hiszem, ha szegeny az adott orszag, akkor nagy a civakodas a kisebbsegek es a tobbseg kozt, egyebkent, ha jok az eletkorulmenyek, akkor csond van (nem kell masra fogni, hogy azert nyomorgunk, mert o ott van).
Az albanok es a szerbek azt mondjak nem tudnak egyutt elni ennyi megprobaltatas utan.Albright es az europai hatalmak akik meg akarjak tartani az 1945 utani hatarokat nagy erofesziteseket tesznek hogy ez a jugoszlav esetben is megmaradjon.A ket egymasra vicsorito ethnika kozott nem lehetett beket kotni csak egy megegyezest alairatni amelyet egyikuk se akart valojaban.A legitamadasok befelyezodtek a topic nem fedi mar a realitast.A kerdes nincs megoldva.Mit hisztek Ti,vitatkozzunk rajta...