leírod mi a baj Rossival, majd javaslod Dárdait, aki pont ilyen (hisztizve kirohan sajtótájékoztatóról, ha kritizálják, klubvezetéssel konfliktusok, kicsúszik az egész a kezei közül szépen lassan, pedig kezdetben jön a fellángolás
7 meccsen vagy mennyin volt kapitány, ami szép és jó volt, kezdődött valami megindulni (mondjuk Pinyő után nem is volt magasan a léc), de ki tudja meddig húzta volna, szerintem ma már nem lenne szöv.kap 10 éven át)
Beszólogatni, arcoskodni ha Berlinben is tudott, itthon Magyarországon pláne megtenné ugyanezeket. Bár az tény, hogy ha magyar edzők közül kellene választani nem kérdés, hogy ő jöjjön)
Az ősszel nem sok Liverpool meccset láthattál, ugyanis az első sérüléséig baromi jó volt. A tavasza valóban gyengébben sikerült, de egy 70 millió eurós játékost nem fognak kölcsönadni alsóbbosztályba, nem vicceljünk már :D
Rossival az a probléma, hogy teljesen átvette a Kedves Vezető és barátai stílusát, bírálni még nyomokban sem lehet, sőt ha bárki, bármely döntését megkérdőjelezi, arra azonnal arrogánsan válaszol, pl hogy ellenszurkoló.
Tegnap pl nagyon látszott az un. szakértőkön, hogy még virágnyelven sem merték elmondani, hogy érthetetlen Fiola és Szalai beállítása. Valóban, már az egyes játékosakat sem merik bírálni, különösen Szoboszlait nem.
Ha valaki pl Nagy Ádám alibi játékát bírálni meri, arra különösen arrogánsan kiakad Rossi.
Ha három vereséggel esünk ki, olyan játékkal amit az első félidőben produkáltunk, akkor ki kell rúgni, helyette ott van a szabad Dárdai. Ő nem fog köntörfalazni, Rossi kedvenceivel sem.
Sokaknak nem fog tetszeni, de eddig, az első fordulóban, a magyar csapat volt a mezőny leggyengébb csapata, a skótokat is beleértve.
Korábban én is azt hittem, hogy fejlődtünk, de tegnap ebből semmi nem látszott.
Lehet,hogy a teljesítménye alapján stabil kezdő lesz,de lehet, hogy csak stabil kispados,vagy lehet,hogy kölcsönadják egy alsó harmados PL csapatnak,vagy rosszabb esetben egy alsóbb osztályba....
Az első verzióban bízom,de az utóbbi verzión sem lepődnék meg.Nem láttam még Szoboszlaitól azt a teljesítményt,ami az első verziót igazolná.
Természetesen nem,de amíg még mindig azt látom,hogy a magyar futballistának még mindig kielégítő az itthoni langymeleg,vagy külföldön az alacsonyabb osztályban,vagy egy első osztályú csapattal a bajnokság alsó harmadban való kispadozás, addig nem vagyok túl optimista.Igen, volt nekünk egy Sándor Tamásunk - akinek már az is elég volt,hogy Debrecenben a piacon nem kellett a hentesnél sorban állni ( régi NS cikk), volt egy Dzsudzsákunk aki a Psv-ből az Anzsi Macskahalacskához igazolt - nyílván nem a szakmai fejlődést keresve - ,és volt egy nemzetközi szinten is kiemelkedő Gera Zolink,aki bár KEK döntőt játszott a Fulhammel,még sem akarta valamiért leigazolni sem az MU,sem Juve...
Eljátszottam a gondolattal, mi van, ha Koeman/Egervári idején is van NL. Teljesen más lett volna a pontgyűjtési akciónk. Akkoriban kerek 1 évig tartott a kis eb-kre kijutás, ma pedig nagy eb van, NL van, sőt, jövőre már az NL kiesési szakaszát is bővítik playoffal, még több meccs. 20 évvel ezelőtt meg Bicskeiék lenyomtak ezer barátságost valódi tétmeccs nélkül.
Van egy csomó ilyen oldal, stubhub, stb. Nagy átbaszást nem lehet csinálni, mert ha eladok rajtuk keresztül két jegyet csak akkor kapom meg a pénzt ha a vevő megkapta a valódi jegyet, sőt még akkor is várhatok egy hetet. Drága a jegy? Az. Biznisz.
Mint ahogy mi is. Azt azért remélem nem akarod megmagyarázni, hogy ami az utóbbi években zajlik a válogatottnál, az nem ég és föld a 90-es, 2000-es évek kilátástalan nihiljéhez képest. Akkor a tegnapi első félidő volt a standard, nem a meglepő kisiklás.
Már nem vagyok fiatal....Hány és hány reményvárást éltem már meg,főleg amikor még élőben láttam 86-ban a magyar - brazilt!
Azóta mindig ez volt : "Na majd most!Legyőztük az olaszokat,legyőztük a németeket,legyőztük az angolokat!"
Aztán ezek a csapatok szépen kijutottak minden tornára,és vagy eb. vagy vb. döntőt játszottak -vagy esetleg meg is nyerték - mi meg évről-évre nem jutottunk semmire....
Érdemes figyelni az olyan csapatokra,akik eddig pont,és akár rúgott gól nélkül játszottak végig egy-egy selejtezőt - pl. luxemburg - szépen fejlődnek,rúgják a gólokat,gyűjtik a pontokat,néhány év,és ők is kijutnak egy tornára.
Pár napja láttam egy nagyon jó képet, hogy miközben minden eszköz összemegy, telefon, laptop stb., addig az autók nőnek. Ez biztos zavar sokakat, de hát még többen meg is veszik a nagy autókat (két BMW-t hasonlítottak össze, egy klasszikust a 80-as évekből és egy mostani dömper SUV-t). Ugye az autók már a parkolóhelyeket is kinövik, mert azokat nem ekkorára tervezték 30-40 éve, és azóta se festették át a csíkozást - mert akkor kevesebb hely lenne.
Szóval ez a nagyzolás az élet sok területén megvan, ide esett a foci is. De ha akár csak 10 ezer magyar ki tud menni (a hazai eb-n volt az 40 ezer is), nekik már megérte a bővítés.
És még így is van, aki kimarad. :D Svédek, norvégok, írek, görögök.