Mindannyiunk birtokol egy ládikát. Ebben a ládikában meséket, leveleket, emlékeket, e-maileket, verseket, olvasmányokat, kérdéseket, véleményeket, gondolatokat, történeteket, képeket, „térképeket, iránytűket”, őrzünk. Kár lenne ezt a ládikót nem felnyitni.
„A képzelet és az érzelmek csodálatos világába nem azért kaptam belépőt, hogy elvesszek benne, hanem
azért, hogy azt végigjárjam és feltárjam magam és mások számára.”
(Kordován Vid)
Ebben a topikban kinyitom az én ládikómat. Ha van kedvetek, ti is kinyithatjátok. Ezt a topikot nem feltétleül beszélgetősnek (de azt is lehet), hanem inkább „kincs”olvasósnak szánom. Lesznek itt versek, idézetek, gondolatok, melyeket szépnek, vagy érdekesnek, vagy tanítónak, „iránytűnek” gondolok.
Az az igazság, hogy nem minden mennyiségben érdekelnek a haikuk, hanem inkább van egy pár ember, akiknek szívesen olvasom a hozzászólásait, mert üdítőek és építőek számomra.
Minél több ilyen embert kívánok neked...
Amúgy én sem a nagy 'választék' miatt nyitogatom ezeket a haiku-topikokat (mint pl még a Haiku, meg a Haiku műfordítások), mint inkább a szelíd, békés hangvételük okán és 1-1 jólsikerült vers megtalálásának öröméért.
Nyilván mindenkinek más a 'jólsikerült', vagy az éppen hozzá közelálló, őt megérintő, - talán éppen ezért mégsem baj, hogy sok próbálkozás, kísérlet talál ott helyet... Inkább - szerintem - valahol, valamiképp tiszteletre méltó, hogy a legkülönbözőbb indíttatású, hátterű embereknek is módjuk van kipróbálni kicsit magukat, kiírni, kiizzadni valamit, valami mást, különlegest, a szokásosnál, a hétköznapi kecmergéseknél, lótás-futásoknál mindenképpen szebbet, többet... És hogy van lehetőség ezeket a szárnypróbálgatásokat megosztani másokkal... Ez fontos. Nem az elismerésért feltétlen, inkább azért, hogy az ember adhat, ajándékozhat, magából, belülről. Aztán aki akarja, elfogadja, örül neki, aki meg nem, az nem...
Kicsit olyan ez, mint amikor virágot teszel az oltárra... Nem magadnak, magadért. De nem is 'csak' az Istennek. Főleg nem csak szokásból. De odateszed.
Tény, hogy attól, hogy ilyen topikokba gyakran ellátogatunk, beírkálunk, netán képes szövegeket kreálunk, - még nem leszünk művészek, nem leszünk hajdenagyon csodálnivalók. De egyrészt a 'nagyok' sem nagy művekkel kezdték, sőt későbbi, számontartott korszakaikban is akadtak esetleg bocsánatosmód, gyengébb műveik, - másrészt azt hiszem, nem is az a cél, hogy mi is, feltétlen nagyok legyünk. Az már igen, hogy az eddiginél többek, mindig értékesebbek... És erre jók ezek a kísérletek. Hogy egy pillanatra felfényesítjük a magunk életét is, meg talántalán itt-ott másokét is.
Szerintem a nő és a férfi közötti különbség sokkal több oldalú és színesebb, mint ahogy azt a mai emancipált világ el tudná hinni.
Hála Istennek.:) Meg azoknak, akik ezt, akár férfiak, akár nők, fel tudják ismerni és képesek egy csodálatos mű csodálatos részeként, méltán értékelni.
Az az igazság, hogy nem minden mennyiségben érdekelnek a haikuk, hanem inkább van egy pár ember, akiknek szívesen olvasom a hozzászólásait, mert üdítőek és építőek számomra.
"Kizárt, hogy nemfüggő lenne."
Szerintem a nő és a férfi közötti különbség sokkal több oldalú és színesebb, mint ahogy azt a mai emancipált világ el tudná hinni.
Ó, nem oly nagymúltú topik... És nem tudtam, hogy érdekel az ilyesmi, csak a fotók és címeik kapcsán lett gyanús.
Hatásosak ezek a "szavak a képben"... Ilyenre a nők bizonyára több tálentumot kapnak.
Kizárt, hogy nemfüggő lenne.:)
Szerintem jógit (ill. igaz embert) nem érdemes az lsr nick alatt keresni. (1. Jn. 1:8)
(Ha nem értettem félre...)
Nem kerestem sem jógit, sem egyebet a nicked mögött (bár igaz ember azért mégiscsak lehet mögötte:), csak meg akartam mutatni egy szöveget, ami, ha eltekintünk a vallási-kultúrális-tradicionális háttértől, azért elég figyelemre méltó, szerintem egy keresztény ember számára is. Ráadásul, igencsak rímelt a korábbi viselkedésedre. Igaz, az általad hivatkozott rész, tekintve hátteredet, méginkább rímel...:)
Megjöttek a leveleid, a tegnapelőtti-tegnapi is, meg a mai is, választ is írtam (a korábbiakra persze:) reggel, csak most meg a mindenféle installok, vírusvédő vickekvackok fölrakása közben az a cifra helyzet állt elő, hogy nem mennek ki a leveleink... Amint rájövünk, mi a gond, megy a levél is...
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmit, amit nagyon elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyan olyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra... ... Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember olyan,mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem... nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod milyen szomorú ez? De neked olyan szép arany hajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupán kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek... De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság..."
"A buddhisták azt mondják, belül keress! Aki belülről nem kapja meg a jutalmát, az a külvilágtól várja az alamizsnát."
Talán az alábbbi idézet ezt tovább árnyalhatja...
Lsr:
Nem keresztény szöveg. Mégis, ha a jógi szót kicserélnénk mondjuk 'az igaz ember'-re, - egész keresztényi lenne, azt hiszem... És - nekem legalábbis - nagyon illik utóbbi pár hozzászólásodhoz...
"...Ennek megvalósítása nemcsak állandó gyakorlást, hanem lemondást is követel. A lemondást illetően felvetődik a kérdés, hogy pontosan miről is kell lemondanunk. A jógi nem a világról mond le, hiszen ez a Teremtővel való szakítást jelentené. A jógi csak arról mond le, ami eltávolítja őt Urától. Lemond saját vágyairól, tudván, hogy minden helyes cselekvés és inspiráció az Úrtól származik. Szakít mindazokkal, akik szembehelyezkednek az Úr művével, akik démoni eszméket terjesztenek, vagy akik csak beszélnek az erkölcsi értékekről, de nem gyakorolják azokat.
A jógi azonban nem mond le a cselekvésről. Csupán az őt magát cselekedeteihez láncoló kötelékeket vágja el azáltal, hogy tetteinek gyümölcsét vagy az Úrnak, vagy az emberiségnek ajánlja fel. Úgy véli, hogy az ő kiváltsága kötelességeinek teljesítése, a tettek gyümölcsére azonban nem támaszthat igényt.
Míg mások alszanak, amikor a kötelesség szólítaná őket - csak igényeik benyújtásakor térnek magukhoz - a jógi éber tudatában van kötelességeinek, s akkor alszik, amikor saját jogairól van szó. Erre utal a mondás, mely szerint ott, ahol a legtöbb ember számára éjszaka van, a fegyelmezett és higgadt ember világosságra ébred."
A Gyergyósaknál - még soha nem jártam Erdélyben - most megértettem, miért mondják a Wass Albert-hősök több helyütt is, hogy azokat a hegyeket fel lehet ismerni... Hogy mások, mint bármely más hegyek. Hát tényleg mások.
A félelem, A bánat, A megmaradt, Az ajtó valahová, a Csúcsritmus, A tömeg, a Maradj ott, az Elfelejtve-sor, - meg a többi... Élmény...
A fa hallgat a koráról, bár az időt évgyűrűiben mutatja és őrzi. Az évgyűrűkben minden benne van, láthatatlan kis sejtjeibe beleépített mindent, ami körülötte valaha megtörtént. Hiszen a levegőből, a földből, napcsókból és égi könnyből, hóból, tavaszból, nyárból, őszből, télből, az Időből építette fel magát.
Már az alkony bujkál,
mintha félne a nappaltól,
de félne az éjszakától is.
Csillagok bukkannak elő,
mint apró fényszúrások
a bíborszínű alkonyi égen.
Várlak....
Tűzhelyen a gőzölgő leves,
az omlós hús.
Nyüzsgő város lüktető
zajából hazaérkezel.
Látom, nehéz volt a napod.
Szemeiden az árkok mélyek.
Ülj ide mellém,
felejtsd el magad,
tedd le fáradtságod súlyát,
enyhüljön a szorítás szíveden.
Gyere, feldíszítelek.
Most a zajok mögé
csendet álmodok,
s akasztok rád kincseket:
mosoly-gyöngyöket,
figyelem-fényeket,
puha érintést,
rád gondoskodás-takarót takarok.
Pszt....most ne szólj,
a mozdulatok is hallgatnak.
Kezembe felejtkezik arcod,
s rádöbbenek önmagam
egésztelenségére nélküled ...
Hiszen mint a hullám,
mely nem önmagáért van,
hanem hogy a tenger
hullámzásában részt vegyen,
életem sem lehet
A karácsonyi süteményeket együtt készítettük anyával. Néztem a kezét, gyakorlott mozdulatait, ahogy dolgozott a tésztával. Még idősen is szép a keze, annak ellenére, hogy látszik rajta a kora. Hosszú, vékony ujjak, szép formájú körmökkel.
Egy nő kezéről meg lehet mondani, van-e gyereke vagy nincs. A lánykéz álmot hordoz magában, a használatlanság hamvát, sutaságot. Ha a kéz asszonykézzé válik, a gondoskodás, a mindennapok munkája ül ki rá. Néha fáradtnak látszik és agyondolgozottnak, máskor meg az egyszerűség és a nyugalom hatja át.
:) Megkaptuk ám... És válasz ment. A hibaüzenettel meg kéretik nem törődni... Velünk járó izé... sallang, vagy micsoda. Mint a papírsárkány madzagján a masnik... (Boga papírsárkányt kapott a fiúktól karácsonyra. Amilyen lüke idő van, télvíz idején ki is próbálták. Repült...:)
on.
Boldog, békés, szeretetteli új esztendőt kívánok mindenkinek. És nagyon sok mosolyt...
A karácsonyi asztalt a nagy család együtt ülte körbe az anyukáméknál. Az öcsém ötéves kisfia segített felszolgálni a tortát. Az asztal végén én szeleteltem, és ő tartotta a tányérokat. Az első szeletet letette a férjem elé. Ő udvariasan átadta a mellette ülőnek. A következő tányért megint a férjem elé tettem, ő meg azt is továbbadta. Erre megszólalt a gyermek: - Nyugodtan megtarthatod! Mindegyik szelet egyforma nagy!
A természet csodálatos a maga telítettségével.
Titkokat rejt, kérdéseket, válaszokat, fájdalmat és örömet, veszteséget és megújulást, győzelmet, reményt és túlélést. Titok a kőben, a szélben, az élet nyüzsgésében, a hullámvesében, a porszemben, ahogy táncol, a földben, ha pelyhedzik rajta a zöld, ahogy színek születnek, s illatok.
Néha a legnagyobb dolgok csendben vannak. Pl. hallgat a tenger, és csak egy kis apró kavics beszél.
Amerre sétálok-kocogok, van egy fa. Ősszel a színei rendkívüliek. Ágai alul vakító bíborszínben ragyognak, középen a lomb élénksárga és narancsszín árnyalataiban lángol, s a tetején mély borvörösbe szelídül. A tüzes színek közötti vékony érként halványzöld levélsávok és sötétzöld foltok kacskaringóznak ott, ahol az ősz keze még nem érintette meg a leveleket. A lehullott levelek pedig skarlátvörös szőnyegként hevernek a törzs körül.
Elbűvölten néztem ezt a szépséget, és az jutott eszembe, amit egyszer olvastam a csillagokról:
Képzeljük el, milyen szenzációs esemény lenne, ha a csillagképek évezredenként csak egyszer jelennének meg! Ám mivel minden éjszaka feltűnnek az égbolton, szinte pillantásra sem méltatjuk őket.
Ugyanezt gondoltam a fáról. Fenséges látványa nem tart egy hétnél tovább, ezért különösen becsesnek kell tekinteni.
Valahol olvastam, hogy a 19. században egy férfi, amikor az északi fény pompáját megpillantotta az égen, meghúzta a templomharangot, hogy figyelmeztesse a város lakóit. Úgy érzem, ez a fa is ilyesmit érdemelne.
---------------
Sok-sok éve a párom is gyakran fotózott. És ami csudi érdekes volt nekem, hogy a fekete-fehér filmet és a képeket együtt hívtuk elő otthon. Érdekes, hogy lehet játszadozni vele. Amikor levilágítjuk a fotópapírra a negatívot, a fényerősség, az idő és az előhívó oldatban tartott idő függvényében más-más lágyságú, keménységű, rajzolatú lesz a kép.
A fa hallgat a koráról, bár az időt évgyűrűiben mutatja és őrzi. Az évgyűrűkben minden benne van, láthatatlan kis sejtjeibe beleépített mindent, ami körülötte valaha megtörtént. Hiszen a levegőből, a földből, napcsókból és égi könnyből, hóból, tavaszból, nyárból, őszből, télből, az Időből építette fel magát. 
Találtam egy szép illusztrációt a képeidből ehhez a mondatomhoz: 
erdeitündér: FELDÍSZÍTELEK 