Keresés

Részletes keresés

radio100jozsi Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13011

Soha nem értettem, hogy ki nyer azon, hogy egy adott útszakaszt lezárunk, dugulunk, és a végén pár tízméterek kimaradnak, hogy később csak ezért megint kezdődjön az egész idegtépés, persze deflációra nem nagyon számítva?

 

A Gyömrői út Ferihegy felé a a Csévéző utcai csp előtt ilyen.

De másik hasonló hely az M3-as autópálya az Újpalotai felűljáró levezetésénél a Miskolc felé/felől, van egy megmaradt régi aszfaltcsík még.

 

Ez utóbbira aztán végképp nincs magyarázat, esetleg azt tippelem, hogy szó szerint a senki földje lehet, azaz sem főváros, sem az ÁAK nem tekinti magáénak.

 

Más:

 

Holnap mikor lesz az M0K ceremónia? 

kvte Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13010

Azért lesz Vajánál vége a 2x2-nek az M3-on, mert ott ágazik ki az M49. Az M300-at pedig nem nagyon értem, illetve pótcselekvésnek érzem. Csinálják meg mielőbb az M3-at a határig, Vajától akár csak 2x1-ben, és akkor nem sok értelme lesz egy darabig az M300-nak.

 

(A 41-es főút vásárosnaményi hídja már most is súlykorlátos a teherautóknak, miközben az út egy gyönyörűen autózható, széles, nagyívű szakasz Namény és a határ közt).

Előzmény: micsubicsi (13006)
Rooger Preed Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13009
Töketlen egy zenekar. Ezt a számot szarrá kellett volna fújniuk... :p :D
Előzmény: Törölt nick (12998)
micsubicsi Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13008
Budakalász elutasítja a forgalomba helyezését a Megyeri hídnak.....
micsubicsi Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13007
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=19558&PHPSESSID=fc762fd54b3304414b230bf6010ad5da
micsubicsi Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13006
Elvileg jövőre építik tovább az M3ast Vásárosnaményig, Vajáig autópályaként, Vajától Vásárosnaményig 2x1 sávos autóútként és itt lesz 1 különválás, M49 Románia fele 2x1-ként és az M300 2x2-ként. Nemértem V.naményig ménem építik ki az M3at autópályaként mér csak Vajáig:(
Előzmény: sajnos boka (13004)
elemes2 Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13005
kapaszkodj meg, sok esetben ez a megoldás.

a barmok egy része (aki a városba igyexik) tömegközlekedésre száll, a másik része pedig már úton éri el a célját.

persze, ha ezzel egyidőben a tömegközlekedést is leépítjük, az gáz.
Előzmény: Törölt nick (13003)
sajnos boka Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13004
nem ezt a szakaszt nyerte meg a napokban a Colas?

Mit tudtok az M3 Nyiregyháza utáni részéről? Mikor kezdik, van-e végleges terv, kik csinálják, stb....
Előzmény: janoka419 (12983)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13003

(igen, ez nagyon értelmes megoldás... ha a város szélén pöfög a sok munkába igyekvő barom, akkor már nincs is problemma... :-((

Előzmény: elemes2 (13001)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13002
ilyen drága műtárgyaknál (hidak, viaduktok, alagutak) nem nagyon szoktak leállósávot csinálni...
Előzmény: radio100jozsi (13000)
elemes2 Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13001
egyelőre nem kell sietni ezzel a csomóponttal, mert ha rendbeteszed, a túlparton lesz a szűk keresztmetszet és a hídon állnak majd az autók.

a budapesti dugókat is sokat lehetne enyhíteni a bevezető utak 1+1 sávra szűkítésével.
Előzmény: Törölt nick (12999)
radio100jozsi Creative Commons License 2008.09.14 0 0 13000

Az M3-2-es közötti részen kiszedték a 80-as táblákat már, mert ugye hétfőtől ez az M0 néven fog futni, és nem tudom mi értelme van még re (korábban sem volt értelme a kiépítettsége miatt).

 

A videódon is néztem, meg tegnap a tv-ben, hogy a hídon a 3. sáv esetében nem nagyon lesz az a leállósáv csak esetleg egy kerépársáv szélességű.

Előzmény: Törölt nick (12998)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.14 0 0 12999

nemtom, hogy a híd átadása után dunakeszi felől hányan akarnak majd a hídra menni, de a 2-2/A-váci út csp-al szerintem gond lesz, mert a dkeszi felől balra (az M0 felé) kanyarodókat már most is visszatorlasztja a lámpa, pedigugye a hídon még nem is lehet átmenni...

 

ide lehet, hogy egy nagy spirál körforgó kéne inkább...

 

Előzmény: Törölt nick (12998)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.14 0 0 12998

itt egy kis vidiós élménybeszámoló a nyíltnapról:

 

rézfúvós és mazsorett masírozás

 

légibemutató

 

tüzijáték és lézershow

 

(kicsit küzdeni kellett vele, mert a fényképező mov-ot készít, ahhoz meg nincs editorom, úgyhogy előbb egy konvertert kellett beújítani, ami először szokolrádiósította a hangot...

na mind1, ha nehezen is, de végül sikerült...)

 

 

17-19 között (mazsorett és airshow) szerintem elég sokan voltak, tömve volt az egész híd...

a 21kor kezdődő lézershowra és tüzijátékra viszont jóval kevesebben maradtak...

 

(kicsit későre rakták, már 8.00-8.30 között is elég sötét volt a tüzijátékhoz...

 

-------------------------------

néhány feketepont:

 

a 2es mellett a híd felé príma kerékpárút vezet, de a híd előtt 2-300m-rel végetér.

most őszintén: egy 62mrd-os projektbe télleg nem fért bele, hogy ezt legalább a hídig elvigyék???

(deha dunakesziig elviszik, az sem lett volna túlzás...)

 

(azmeg, hogy a kerékpárút mellett többéves méteres ősgaz burjánzik meg végképp gyalázat.

ha szóltak volna, vittem volna 2-3 kaszás embert, 30e-ért rendberakták volna a környéket... :-((((

Törölt nick Creative Commons License 2008.09.14 0 0 12997

trivia:

 

tudtátok, hogy a hollandoknak van a világ legfejlettebb autópálya felügyeleti rendszere, amivel rendkívüli részletességgel tudják megfigyelni és elemezni a világ legnagyobb dugóit? :-))))

 

elemes2 Creative Commons License 2008.09.13 0 0 12996
persze, van széles járda a két szélén, és az északi félpályára csatlakozik majd a kerékpárút, de most nem engedtek senkit a járdára (a déli félpályán sem). most megyek bulizni, utána berakok pár fotót.
Előzmény: radio100jozsi (12994)
elemes2 Creative Commons License 2008.09.13 0 0 12995
délután 4-5 között voltunk, akkor -- a nagyhídon -- már olyan sokan voltak, hogy alig lehetett közöttük biciklizni, meg a biztonsági emberek is dünnyögtek, hogy inkább toljuk. szegény pompomlányokat, akik az északi félpályán vonultak, nem nagyon látta senki a déli félpályára beengedett tömegből, mert -- az autósok miatt -- magas a korlát.
Előzmény: radio100jozsi (12994)
radio100jozsi Creative Commons License 2008.09.13 0 0 12994

Néztem a hiradókban, tényleg nem volt nagy tömeg, és az idő sem volt rossz, viszont nekem megint közbejött valami, így erről is lemaradtam.

 

De ha jól tudom, a hídon van gyalogos/kerékpáros út is a két szélen, így akkor később is át lehet sétálni rajta majd, vagy nem?

Előzmény: elemes2 (12993)
elemes2 Creative Commons License 2008.09.13 0 0 12993
voltam, szerintem kisebb a tömeg, mint a szervezők remélték. nemsokára bicajra kapok a legkisebb gyerekkel és kiszaladunk.

apropó, ha ügyes leszek, jövő hét elején benézek a "kisdunahíd" dobozának belsejébe.
Előzmény: radio100jozsi (12991)
elemes2 Creative Commons License 2008.09.13 0 0 12992
off

az issue management azzal vált külön szakmává (aminek szakértői vannak :-), hogy az "issue", tehát a közérdeklődést felkeltő téma elvált a valóban fontos témáktól.

a szakma sajnálatos vadhajtása, hogy a célközönség "feltérképezése" és elemzése segítségével lényegtelen dogokból lehet "issue"-t csinálni, hogy lényeges dolgok elsikkadjanak-
Előzmény: kvte (12990)
radio100jozsi Creative Commons License 2008.09.13 0 0 12991

Na végre lesz valami a monori 4-es/Csévharaszt csp. körforgalmából.

 

http://www.nif.hu/hirek/127

 

Pont ezt olvastam tegnap a helyi újságban is.

 

Amúgy nem 500 milláról volt még régen szó?

 

Más, a Megyeri hídnál volt már valaki? Sajnos ha kis is tudok ugrani, akkor is csak 18-19 óra felé.

kvte Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12990

Kevés szebb dolog van egy besértődött állami szervezetnél...

 

Még azt a nyomorult sajtószemlét is külsős cég csinálja nekik (Fájl --> Tulajdonságok): http://www.issues.hu/

 

Rég olvastam ilyen szép bullshit-et, mint ennek a cégnek a honlapján, a bevezetőben. Régen az ilyen "issue"-kat úgy védték ki, hogy a dolgoknak voltak ún. felelősei és ún. szakértői. Igaz, akkor nem volt issue management...

Előzmény: janoka419 (12984)
_roadrunner_ Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12989
Csak Szigetszentmiklós miatt nem említettem volna az M0 pesti pihenőhelyeit, de a három éve átadott délkeleti szakaszon lesz egy pihenő, az pedig nemcsak formálisan pesti oldal.

Azt hittem, nifék időnként legalább úgy csinálnak, mintha kommunikálnának az újságírókkal. Lehet, hogy jobb ha magad mész utána, mintha félretájékoztatnak, mint az origot.
Hírlevelet kapsz tőlük? Néha ott van olyan, ami a honlapra csak órákkal később kerül fel. Mondjuk a lényeges kérdésekre sok választ nem kapsz onnan se, vagy ha nagyritkán mégis, akkor azt amúgyis kommunikálják a honlapon.
Előzmény: janoka419 (12986)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12988

á, nem szükséges, nem vonz a hírnév... :-)

 

amúgy mit szólsz az ÖNRÉSZ-hipotézishez? (12980)

 

nem lennék meglepve, ha télleg ez lenne a tényálladék...

Előzmény: janoka419 (12987)
janoka419 Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12987
helló, nem tudtam, hogy a tiéd volt, egy régebbi cikkünkben találtam, őszintén megmondom, nem tudom, abba honnan került bele. de akkor köszönöm, ezt a legközelebbi cikkben megemlítem.
Előzmény: Törölt nick (12979)
janoka419 Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12986
jaja, az egy korábbi cikkünk nyomán benne maradt hiba (kívülről diktáltam be, elfelejtettem, hogy a háttérhez írt részből ezt vegyék ki), mindjárt javítom. a szigetszentmiklósit és csepel-szigetnek tekintem, de persze lehet, hogy formálisan a duna bal partja
Előzmény: _roadrunner_ (12980)
janoka419 Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12985
azért nem láttál, mert nem mondják meg.
Előzmény: _roadrunner_ (12975)
janoka419 Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12984
Helló,

a Lacinak adott válaszból láthatod, milyen esélyem lenne elszámoltatni őket, amikor még a semleges, információkérő kérdéseimre sem válaszolnak. Valamiért nagyon megorroltak, és kábé tudom is, miért.
Előzmény: _roadrunner_ (12974)
janoka419 Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12983
Laci,

khm, hát az a helyzet, hogy a nif-fel, khm, nem vagyunk éppen beszélőviszonyban. Vagyis ját én kérdezek, de ma a szóvivújük közölte velem, hogy bármit komunikálni kívánnak, akkor azt majd elolvashatom a honlapjukon. Olyan pofátlan dolgot szerettem volna megtudni, ki nyerte az M31-es tendert és mennyiért, és azt, mi van az M0 déli szektor szélesítésének tenderével. Nem tudom, hogy képzeltem, hogy egy állami sztrádaberuházó ilyenekre caak úgy válaszolni fog.
Előzmény: Törölt nick (12973)
micsubicsi Creative Commons License 2008.09.12 0 0 12982
Pihenőhelyeket nem érdemes hanyagolni, hol pihennek a kamionosok? Saját tapasztalat milyen az amikor nem talál a kamionos parkolót és túlvezet, rendőrt ez meg nem izgatja......

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!